Petőfi Népe, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-11 / 243. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLIII. cvf. 243. szám Af8S 1,80 Ft 1988. október 11., kedd Tanácsi delegáció a Krímből Tegnap háromtagú szovjet küldöttség érkezett Kecskemétre Bács- Kiskun szovjet testvérmegyéjéből. A delegáció vezetője Vikentyij Ivano- vics Sesukov, a krími területi tanács elnökhelyettese, tagjai: Neonila Alekszandrovna Jermolina szervezési osztályvezető és Vlagyimir Fjodoro- vics Kubuskin, a területi tanács egészségügyi bizottságának elnöke. A delegáció hétfőn városnézésen vett részt, s további programjuk során a soltvadkerti községi, a bajai és a kalocsai városi, valamint a megyei tanács munkájával ismerkednek, s jelen lesznek a megyei tanács szerdai ülésén. Legsürgetőbb feladat a koszovói dráma megoldása Dizdarevics államelnök beszéde a jugoszláv néphez Raif Dizdarevics, a jugoszláv államelnökség elnöke a nemzethez intézett vasárnap esti rádió- és tévébeszédében hangoztatta, hogy az ország kollektív államfői testületé határozottan kitart a jelenlegi válsághelyzet demokratikus úton történő leküzdése mellett. A legutóbbi időszak negatív történéseinek beláthatatlan következményei lehetnek —állapította meg. A politikai szervek és intézmények minden alkotmányos és törvényes eszközt igénybe vesznek a közrend és a nyugalom, a lakosság személyi és vagyoni biztonságának megőrzése érdekében. Fennáll az a reális veszély, hogy a körülmények további romlása esetén rendkívüli intézkedéseket kell bevezetni. Dizdarevics szerint alapvető feladat az évek óta stagnáló termelés növelése, mert csak ez biztosíthatja az életszínvonal javítását. Meg kell fékezni a 200 százalékost meghaladó inflációt, amely szakadatlanul élezi a feszültségeket. A legalacsonyabb jövődelmű ■ rétegek anyagi gondjainak enyhítésére a szövetségi kormánynak programot kell kidolgoznia. Az államelnökség elnöke erélyesen síkraszállt az idén májusban meghirdetett új gazdasági reform következetes végrehajtása, a politikai intézmény- rendszer korszerűsítése és a káderpolitika demokratizálása, új, tehetséges embereknek a vezetésbe való széles körű bevonása mellett. Megismételte, hogy a legsürgetőbb feladat a koszovói dráma megoldása, az albán nacionalista és szeparatista erők visszaszorítása. Dizdarevics végezetül az egész társadalom iránt érzett fokozott felelősségre szólította fel a tagköztársaságok, autonóm tartományok,.városok, községek párt-, állami és tömegszervezeti vezető testületéit és azok tagjait. „A szocialista, önigazgatási, demokratikus, egységes, egyenjogú nemzetek és nemzetiségek alkotta Jugoszlávia kulcskérdései előtt állunk. Mindnyájan felelősek vagyunk hazánk sorsáért” — fejezte be beszédét Raif Dizdarevics. POREXPORT JO ÁRON Átalakítják a tejüzemet 9 A túrógyártást már különválasztották a többitől. (Méhe- si Éva felvétele) Régen megért a felújításra a Közép-Magyarországi Tejipari Vállalat Kecskeméti Tejüzeme. Ezt korábban sem vitatta senki, azonban tudomásul kellett venniök a kecskemétieknek, hogy a Tejipari Tröszt fejlesztési alapjából nem futja e feladat megoldására. így az idén tavasszal csak a legszükségesebb átalakítást kezdték el, ehhez az üzem saját anyagi forrása nyújt fedezetet. Aradi László üzemigazgató elmondta: termelésükben alapvető gondot okozott korábban, hogy egyetlen csarnokban gyártották a tejet, a vajat, a túrót, ugyanabban a helyiségben mosták a szállításra szolgáló műanyag rekeszeket stb. A kényszerű együttlét nagyon megnehezítette a munkát. A technológiai sor ésszerűtlensége miatt sok volt az üresjárat a termelésben; az átlagosnál több energiát kellett fordítaniok a termékek megfertőződésének elkerülésére. Ismert: a tej, tejtérmék igen kényes, minőségét, állagát a külső hatások — például a hőmérséklet — döntően befolyásolhatják. A levegő magas páratartalma egyébként a tejeszacskó hegesztését is megnehezíti, s ha a művelet sikerül is, az ilyen körülmények között lezárt fóliatasak szállítás közben könnyebben elszakad. A tavasszal elkezdett átalakításnak nemcsak az össze nem illő, egymást zavaró technológiák szétválasztása, hanem ezek új sorba rakása is a célja. A kedvezőbb körülmények hatékonyabb, jobb minőségű munkára adnak lehetőséget. Ugyanakkor a gépek, berendezések ésszerű átcsoportosítása következtében felszabadul a csarnokban mintegy 100 négyzetméternyi terület; új termék gyártásával akarják hasznosítani. A tervek szerint a jövő év tavaszán fejezik be az átalakítást. A tejüzem dolgozóinak az idén váratlan sikerélményben volt részük. Egy osztrák cég több magyar üzem termékei közül a kecskemétiek által gyártott sovány tejport választotta ki, ebből vásárolt S36 tonnát. Harminchétmillió forint értékű konvertibilis valutát hozott ez az üzlet a népgazdaságnak. Elsősorban a külkereskedők érdeme, de nem lényegtelen, hogy a tejport jó áron sikerült eladni. Az üzemátalakításnál kisebb horderejű, de ugyancsak a gazdálkodást javító — költséget csökkentő — változás a kecskeméti tejüzemben az, hogy elkezdték a számlázás átvitelét számítógépre. Amint a program befejeződik, az ügyviteli munka könnyebb, gyorsabb, áttekinthetőbb lesz, mint korábban volt. A. M. A parlamentközi szervezet megalakításáról Az Országgyűlés külügyi bizottságának ülése Szűrös Mátyás elnökletével tegnap ülést tartott az Országgyűlés külügyi bizottsága a Parlament Gobelin-termében. A tanácskozáson részt vett Jakab Róberttá, az Országgyűlés újonnan megválasztott alel- nöke is. A testületet Demeter Sándor, a parlament nemzetközi kapcsolatok főosztályának vezetője tájékoztatta a Varsói Szerződés parlamenti elnökeinek berlini találkozóján született, a tagállamok parlamentközi szervezetének megalakítását körvonalazó tervről. A bizottság sokoldalúan megvitatta egy ilyen szervezet létrehozásának célszerűségét. Úgy foglalt állást, hogy helyes részt venni konzultáción, hogy megismerkedjünk a terv céljaival. Ezért a kérdések tisztázása érdekében küldöttség vesz részt a közeljövőben Varsóban megtartandó szakértői konzultáción. A külügyi bizottság ajánlásokat fogadott el személyi kérdésekben, majd köszönetét fejezte ki Jakab Róbertnénak, a bizottság eddigi titkárának a testület érdekében végzett következetes, szorgalmas és pontos munkájáért. Az ülésen Boldizsár Iván (országos lista) Fehér Könyv kiadását kezdeményezte az emberi jogok romániai helyzete tárgyában, különös tekintettel a magyar nemzeti kisebbség körülményeire. A bizottság felkérése alapján szakértők vizsgálják e kezdeményezés megvalósításának lehetőségét. MA KÉTSZER ANNYIAN VANNAK Magánkereskedelem Baján Ma ülést tart a megyei pártbizottság A végrehajtó bizottság ma délelőtt 9 órára a megyeháza földszinti nagytermébe összehívta az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságát. Az ülésen az alábbi témák megtárgyalását javasolja a végrehajtó bizottság: 1. Tájékoztató az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi üléséről. 2. Jelentés a gazdasági-társadalmi kibontakozási program megvalósítására vonatkozó intézkedési terv végrehajtásának tapasztalatairól. 3. Javaslat a párthatározatok végrehajtása szervezésének, ellenőrzésének, értékelésének korszerűsítési feladataira. 4. Különfélék. I BÉCS I VSZ—NATO konzultáció A Varsói Szerződés és a NATO tagállamainak képviselői hétfőn találko- j zót tartottak Bécsben azoknak a konzultációknak a keretében, amelyeken a fegyveres erők és a hagyományos fegyverzet korlátozására irányuló I jövőbeni tárgyalások mandátumának kidolgozásáról tárgyalnak. Az osztrák kancellár Moszkv aban A szovjet kormány meghívására tegnap hivatalos szovjetunióbeli látogatásra Moszkvába érkezett Franz Vranitzky. Az Osztrák Köztársaság kancellárját és feleségét a vnukovói repülőtéren több magas rangú szovjet vezető társaságában Nyikolaj Rizskov miniszterelnök és felesége köszöntőt: te. Az osztrák politikust hétfőn reggel a Pravda címoldalon üdvözölte, ismertetve Vranitzky pályáját. Az SZKP KB központi lapja a fényképpel illusztrált köszöntőben hangoztatja azt a reményt, hogy a mostani tárgyalások elősegítik az együttműködés fejlesztését és bővítését minden területen. Maga Vranitzky a látogatás előtt az Izvesztyijának adott interjújában vázolta fel moszkvai tárgyalásainak várható témáit. Ezek közül is kiemelkednek az európai politikával, illetve a kétoldalú kereskedelmi, gazdasági együttműködéssel összefüggő kérdések. Moszkvában megkezdődtek a hivatalos szovjet—osztrák kormányfői tárgyalások. A Nyikolaj Rizskov szovjet kormányfővel megkezdett eszmecsere középpontjában a kétoldalú gazdasági, tudományos, kulturális együttműködés témái állnak, de az előzetes értesülések szerint tág teret szentelnek nemzetközi politikai problémáknak is, ezen belül elsősorban a leszerelés, valamint az európai politikai helyzet kérdéseinek. Sok szó esik manapság a szolgáltatásokról, és ezzel kapcsolatban a kisiparosok és kiskereskedők helyzetéről. Elterjedt az a nézet, hogy csökken a magánkereskedők száma, a különböző jogszabályi szigorítások, s nem utolsósorban az adóterhek növekedése miatt. Mi a helyzet Baján? — érdeklődtem Bárdos Csabánál, a városi tanács hatósági osztályvezető-helyettesénél. — Bármennyire meglepő, de az elmúlt 5-6 év alatt megkétszereződött a bajai magánkereskedők száma. Hadd szolgáljak pontos adattal az augusztus végi felmérésünkből: összesen 210 magánkereskedőt tartottunk nyilván. Az idén arra számítottunk, hogy visszaesik az érdeklődők száma, de nem így történt: október elejéig máris negyvenen nyújtották be kérelmüket. A magánkereskedői tevékenységi kör a polgárjogi társaságokat is magában foglalja. Például ilyen a Bácska Áruházban működő fagylaltozó, vagy az ezzel átellenben megnyitott sörház. E társasági formának az az előnye, hogy a magánszemélyek összeadhatják tőkéjüket, így a lehetőségek megsokszorozódhatnak. Sokan kértek Baján engedélyt vásározásra, a zöldség-gyümölcs árusoktól, a ruhakereskedőkig. A magánkereskedői engedélyek kiadásában 1986-tól alapvető jogszabályi változás következett be. Addig ugyanis bárki kaphatott jogosítványt akkor is, ha nem volt szakképzettsége, de a szükséges végzettséggel bíró családtagot vagy alkalmazottat foglalkoztatott. Az említett időpont után azonban minden magánkereskedőnek saját személyében kell bizonyítania, hogy birtokában van az előírt gyakorlati és szakmai kívánalmaknak. Bárdos Csaba a továbbiakban elmondta, hogy az említett rendelkezések egész sor — az ügyfeleknek meglehetősen bürokratikusnak tűnő, tehát népszerűtlen okirati bizonyítást követelnek meg. Alapvető, hogy magánkereskedő csak erkölcsi bizonyítvánnyal lehet valaki. Emellett bizonyítani kell, hogy a kérelem beadásakor nincs adó-, illetve társadalombiztosítási hátraléka. Ha a múltban szerződéses üzemeltetést vállalt, igazolnia kell, hogy nincs tartozása. Nyilatkoznia kell, hogy két éven belül nem volt tízezer forintot meghaladó leltárhiánya, és hogy az egység megfelel majd a munkavédelmi előírásoknak. Végül bizonyítania kell a közegészségügyi feltételek meglétét a' Köjál igazolásával. ; ~—Ki dönti el, hogy a kiskereskedőnek megvan-e a szükséges szakmai képesítése? — kérdeztem végezetül. ■' “ A városi tanács a kiskereskedők szervezetével megállapodást kötött, mely szerint a Kisosz minden páros hét szerdáján ügyfélfogadást tart Baján. Elbeszélgetnek a kérelmezővel és a bemutatott okmányok alapján megállapítják, hogy rendelkezik-e az előirt feltételekkel. Egyben ellátják szaktanácsokkal és nyomtatványokkal. így — szerencsés esetben -- akár egy hétre rövidül az engedélyezési eljárás, de egy hónapnád semmiképpen sem tart tovább.- G. Z. NEM CSAK A NÉV VÁLTOZOTT Vállalatból állami gazdaság A bejárati kapu melletti tábla még így tájékoztat: Dél-alföldi Állattenyésztés Fejlesztő Vállalat, a hivatalos iratokban azonban már, idén január 1-je óta ez áll: Dél-alföldi Állattenyésztő Állami Gazdaság. A hazánkban 1983-ban alapított hat állattenyésztő vállalat közül a kecskeméti székhelyű az, amely méreteinél fogva vállalkozhatott e szervezeti váltásra. Az elmúlt három negyedévben bizonyították, hogy a névváltozás nyújtotta lehetőségeket a tevékenységi kör bővítésével ki tudják használni. Dózsa László, közgazdasági igazgatóhelyettes szerint munkájukra jótékony hatással van az állami gazdaságokkal kialakított közvetlen kapcsolat Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében. Együttműködésük természetesen elsősorban az állattenyésztés színvonalának emelését célozza, szolgáltatásként végzett vizsgálatokkal, szaktanácsadással. Az állami gazdaság azonban termelőtevékenységet is folytat, háztáji integrációval. Az idén mintegy 6000 hízómarha és 30 ezer sertés kerülhet közvetítésükkel a feldolgozóba. Szolgáltatásaik szinte valamennyi állatfajra kiterjednek, például a szarvasmarha és a juh teljesítményvizsgálatát Békéscsabán, a sertését Kecskeméten, a vízi szárnyasokét Sükösdön, a lovakét Mezőhegyesen végzik. Ezenkívül foglalkoznak szaporodásbiológiai szaktanácsadással, mesterséges termékenyítéssel, sperma, te- nyész- és haszonállat forgalmazásával. Az idén a harminc megye juhállományának törzskönyvi adatait már számítógép tartja nyilván, tervük, hogy ezt a szolgáltatást a közeljövőben a szarvas- marhára és a sertésre is kiterjesztik. Alaptevékenységükön kívül sokrétű kiegészítő tevékenységet vállaltak, így számitógépes szolgáltatást, tenyésztési és ügyviteli programcsomagokat készítenek, különböző vállalkozói formákat összefogva törekednek a teljességre. Építőipari üzemük például a tervezőirodától a kivitelezést végző szerelőiparig, folyamatában képes követni egy- egy munkát. A Budapesten létesített vállalkozási iroda kereskedelmi, banki, sőt külkereskedelmi ügyletekkel foglalkozik, egyik legjelentősebb eredményük a világbanki hitel bonyolítása az országos hatáskörű fővárosi tejlaboratórium létrehozásában. G. E.