Petőfi Népe, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-10 / 242. szám
2 • PETŐFI NÉPE é 1988. október 10. Szovjet- amerikai tárgyalások a fegyver- rendszerekről GENF A TASZSZ összefoglalója szerint az elmúlt héten Genfiben folytatódtak a szovjet—amerikai tárgyalások, mind a hadászati támadó fegyverrendszerekkel, mind az űrfegyverek témájával foglalkozó munkacsoportokban. A hadászati fegyverekről tárgyaló csoportban a szeptemberi szovjet— amerikai külügyminiszteri megbc- . szélések szellemében tovább elemezték a nagy hatótávolságú, légi indítású manőverező robotrepülőgépek és a nehézbombázók korlátozását, valamint az interkontinentális ballisztikus rakéták helyváltoztató indítóállásainak ellenőrzését érintő kérdéseket. A szovjet fél konkrét javaslatokat tett azokra a külső és fünkcionáKsan meghatározott ismertetőjegyekre vonatkozóan, amelyeket a szóban forgó légi indítású manőverező robotrepülőgépeknek és nehézbombázóknak viselniök kell. Az amerikai küldöttség különböző szövegrészieteket javasolt az interkontinentális ballisztikus rakéták helyváltoztató indítóállásai ellenőrzésének tárgykörében. Az amerikai javaslatok előzetes szovjet elemzése alapján lehetséges a további munka a felek álláspontjának egyeztetése végett Ezzel együtt is vannak további megoldandó problémák. Az ürfegyverzettel foglalkozó munkacsoportban a szovjet delegáció továbbra is azt az álláspontot képviselte, hogy közös egyezményszöveget kell kidolgozni a rakétavédelmi rakétarendszerek korlátozásáról szóló szerződés betartására, beleértve azt is, hogy a felek mégha-, tározott időtartamig nem élnek a szerződés felmondásának jogával Ezt az 1987 decemberében elfogadott washingtoni formula tartalmazta, amit a moszkvai csúcsértekezleten is megerősítettek. Az egyezményhez csatolandó jegyzőkönyv szövegezési munkálatái is folytatódtak. A szovjet fél véleménye szerint a jegyzőkönyvbe foglalandó intézkedéseknek szilárd bizonyosságot kell teremteniük a szerződő felekben afelől, bogy az 1972-es szerződést betartják és az egyeztetett időpontig érvényben marad. Megalakult a Lett Népfront MOSZKVA A társadalmi megújulás, a demokratizálás melletti elkötelezettség, a lenini nemzetiségi politika érvényesítésének hangsúlyozása jellemezte a Lett Népfront vasárnap Rigában befejeződött alakuló kongresszusát A Lett Népfront hivatalos megalakulása egy héttel követte a hasonló észtországi eseményt, jelezve, hogy az átalakítás politikája által feltart lehetőségeket miként használják ki a balti népek saját nemzeti érdekeik erőteljes kifejezésére, hitet téve egyidejűleg az országos folyamatok támogatása mellett A rigai kongresszuson elfogadták a Lett Népfront alapszabályzatát és megválasztották a mozgalom vezető szerveit Heves harcok Afganisztánban Heves harcok folynak Afganisztán Pákisztánnal határos két tartományában. A hivatalos afgán hírügynökség, a Bahtar a kormányellenes erők veszteségeitől ad hírt, az ellenzék viszont saját sikereiről körzői jelentéseket. Az Izvesztyija című szovjet lap kabuli tudósítója a kormányellenes erők belháborújáról írt cikket. A, hét végén harcok voltak Kan- dahár, Nimrúz, Paktja, Nangarhár, Kunár, Badahsán és Zabul tartományokban. A Bahtar szerint a kormányerők több mint kétszáz ellenzéki fegyverest megöltek és jelentős mennyiségű fegyvert zsákmányoltak. ’ Ellenzéki források ugyanakkor azt ' közölték, hogy több katonai helyőrséget, illetve vidéki várost feladtak a kormánycsa- patok. Az afgán hírügynökség vasárnap íazt is jelentette, hogy október 1-jén körülbelül 500 fegyveres pakisztáni lépte át a határt, hogy segítséget nyújtson Kandahár tartományban a kormányellenes erőknek. Tüntetés Titográdban Grósz Károly fogadta Sir Peter Ábelest Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke szombaton a. Parlamentben . jógád ta Sir Peter Abelest, a világot behálózó közlekedési vállalatcsoport, a Thomas Nation Wide Transport (TNT) vezérigazgatóját. A szívélyes légkörű- megbeszélésen részt; vett Marjai József is. (MTI) Megnyílt a vásárhelyi őszi tárlat (Folytatás az 1. oldalról) ra-i tagja is beszédet intézett hozzájuk. Kifejtették, hogy a lehetőségek adta kereteken belül intézkedéseket foganatosítanak anyagi helyzetük javítására. A tüntetők nem tágítottak. Jelentős részük egész éjszaka a képviselőház előtt és a környező utcákban maradt, s még virradat előtt megkísérelték áttörni az épület köré vont rendőrkordont. A próbálkozás kudarccal végződött.' Reggel 6 órakor Bozsina Ivano- vics, a tagköztársaság elnökségének elnöke kérte a megmozdulás résztvevőit, hogy oszoljanak szét, de kifügyülték. Egyre több szocializmusellenes jelszó hangzott el. Mivel a tüntetők többszöri felszólításra sem voltak hajlandók szétszéledni, a kivezényelt rendőri erők gumibotokkal a közeli parkba, majd onnét a peremkerületekbe szorították vissza őket. 23 embert őrizetbe vettek. Többségüket a nap folyamán szabadlábra helyezték, de egy kisebb csoportot változatlanul őrizetben tartanak és bírósági eljárást indítanak ellepük. Szombaton összeült a Crna Gora-i köztársasági kormány és elhatározta, hogy benyújtja lemondását a köztársasági képviselőháznak. (Még nem tudni, hogy a lemondást a ház elfogadja-e). A kormány azzal indokolta lépését, hogy felelősnek érzi magát a társadalmi-gazdasági helyzet megromlásáért. A délelőtt folyamán Stipe Suvar elnökletével rendkívüli ülést tartott a JKSZ KB elnöksége. Egyöntetűen és igen erélyesen állást foglalt a Crna Go- ra-i vezetés mellett, amelyet teljes támogatásáról biztosított. Hangsúlyozta, hogy a tagköztársaság elnöksége helyesen járt el, amikor kellő eréllyel fellépett a politikai intézményrendszer megbénítására törő, antiszocialista erők ellen. A Crna Gora-i köztársasági és pártelnökség rendkívüli együttes ülésén elemezte a tüntetések tapasztalatait és résztvevőinek „memorandumát”, amely egyebek között sürgette e két testület azonnali lemondását. Az ötórás tanácskozást a jugoszláv rádió- és tv-állomások egyenes adásban közvetítették, tartalmát pedig az alábbi közlemény összegezte: „A Crna Gora-i legmagasabb szintű állami és pártvezetés jogosnak ismeri el a titográdi tiltakozó gyűlés résztvevőinek a gazdasági és politikai válság megoldását sürgető követeléseit. Ugyanakkor a leghatározottabban elutasítja a tüntetők egy részének a politikai rendszer intézményeinek megbénítására irányuló kísérleteit és azt, hogy szándékukat illegális úton, egyes vezetők, sőt a vezető állami és pártszervek leváltásával érjék el.” A Politika című belgrádi napilap va- sárnapi számában kiemelt helyen közölte, hogy „Crna Gorában rendkívüli intézkedések vannak érvényben és Titográdban ma nem lesz csoportosulás”} ALGÉRIA: Több városra átterjedtek a zavargások A hadsereg fogadkozik Legalább 200 ember vesztette életét és több százan sebesültek meg kedd, a zavargások kirobbanása óta Algériában — jelentették tegnap kórházi és rendőrségi forrásokra hivatkozva a hírügynökségek. Az algériai belügyminiszter szombat este rádióbeszédben fordult az ország lakosságához. El Hadi Hedirí szerint az iskolák lerombolása, az üzletek kifosztása és a járművek felgyújtása nem megoldás az ország problémáira. Hediri közölte azt is, hogy az állam a nyugalom helyreállítása érdekében semmilyen eszköztől sem riad vissza. Egyben bejelentette, hogy Algíron kívül több városra is átterjedtek a zavargások: összecsapások voltak az ország nyugati részén Oranban, Annaba városában a keleti országrészben es Algírtól délre, Dzselfában is. A hadsereg kommünikéje is megerősíti, bogy a rendet minden körülmények között helyreállítják. Az igazságügy-minisztérium közlése szerint különbíróságokat állítanak fel a rendbontók elítélésére. A kijárási tilalmat két órával meghosszabbították. Ennek ellenére szombaton este mili- táns iszlám csoportok vonultak az algériai főváros utcáira. A katonaság fegyvert használt a felvonulók ellen. Vasárnapra virradóra Algír három részén voltak összecsapások a tüntetők és a rendfenntartó erők között. Lambsdorff az FDP új elnöke A nyugatnémet Szabaddemokrata Párt (FDP) Wiesbadenban megtartott kétnapos kongresszusán a küldöttek szombat délután Otto Lambsdorff grófot, az FDP parlamenti csoportjának gazdaságpolitikai szóvivőjét választották meg a párt új elnökévé Martin Bangemann helyett, aki az év végén az Európai Közösség (EK) brüsszeli központjában kap új megbízatást. A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban vasárnap megnyílt a 35. vásárhelyi őszi tárlat. A nagyszámú közönség előtt Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára mondott megnyitóbeszédet. Szólt arról, hogy az 1954 óta évente megrendezett tárlat az elmúlt évek alatt jelentős kulturális értékek létrejöttéhez teremtett lehetőséget, de az elmúlt években több, megújulását sürgető szakmai bírálatot is kapott. A mostani kiállítás sokszínűségével azt mutatja, hogy a Hódmezővásárhely nevével fémjelzett festőiskola új utakat keres, új, maradandó értékek megteremtésére törekszik. A tárlaton 138 alkotó több mint 300 festménye, szobra, érme, grafikája, kerámiája, textilművészeti és tűzzománc alkotása látható. Az 1988. évi Tornyai- plakettet a zsűri döntése alapján a közelmúltban elhunyt Miskolczi László festőművész nyerte el. A Hódmezővásárhelyi Városi Tanács díját kapta Fü- löp,Erzsébet és Szalay Ferenc festőművész, a Csongrád Megyei Tanács díját Giczy János festőművész' és Muzsnay Ákos grafikusművész. A Művészeti Alap díját Nagy Benedek szobrászművész, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus díját Tenk László festőművész, a KISZ Csongrád Megyei Bizottságának díját Szabó Tamás szobrász- művész vehette át. A mecénás szerepét vállaló vásárhelyi ipari és mezőgazda- sági üzemek képviselői 14 művésznek adtak át munkajutalmakat. Romániát bírálták az Európa Tanácsban Vagyonjegyváltás szövetkezeti vállalatoknál A gazdálkodás anyagi feltételeinek javítására és a dolgozók nagyobb anyagi érdekeltségének megteremtésére vagyonjegyet bocsát ki két fővárosi székhelyű szövetkezeti vállalat. Az értékpapír kibocsátását egy tavalyi minisztertanácsi rendelet teszi lehetővé a vállalatok és más jogi személyiségű intézmények részére. Az évi mintegy 20 milliárd forintos forgalmú TSZKER Agrárszövetkezetek Kereskedő Házának igazgatósága legutóbbi ülésén döntött vagyonjegy kiboésátásárói. Ennek révén mintegy 25-30 millió forint összegben teremtenek újabb pénzforrást a kereskedelmi munka javítására. A vállalatnál minden munkaviszonyban álló dolgozónak és nyugdíjasnak lehetőséget adnak november 1-jétői 5 ezer, 10 ezer, illetve 50 ezer névértékű vagyonjegy vásárlására. Az egy személy által Váltható vagyonjegyek összégzett értékének felső határát nem állapították meg. Az értékpapírt tulajdonosa másra ' át nem ruházhatja, saját maga bármikor visszaválthatja, s egyeneságú leszármazottja Örökölheti. Az értékpapír után a TSZKER; a mérleg szerinti adózatlan nyereségből fizet osztalékot, ennek mértéke változó, általában megközelítheti a vagyon- arányos nyereség százalékos értékét. (A cég elmúlt évi vagyoharányos nyeresége 36 százalék volt.) *. Az előzetes felmérés szerint dolgozóik kétharmada, mintegy 2000-2300 személy vált vagyonjegyet. A befolyt összeget a kereskedelmi munka feltételeinek javítására, élelmiszer-feldolgozó gépek, gépsorok vásárlására, raktárak bővítésére fordítják. A tavaly alakult, közös vállalati formában működő Skála Reklám Stúdió a 19 millió forintos alapvagyonát kivánja összesén 7 millió forinttal gyarapítani az 5 ezer, 10 ezer, illetve 25 ezer forintos névértékben kibocsátott vagyonjegyekkel; ezeket szeptember elsejétől jegyzik. Vagyonjegyet csak saját dolgozójuk válthat, évi keresetével azonos összegben. PÁRIZS Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti gyűlése szombaton délelőtt rendkívüli napirendi pontként megvitatta a.romániai területrendezési programot. A 21 európai ország képviselőiből álló testület ülésén a felszólalók kivétel nélkül erélyesen bírálták a falvak felszámolásával és lakosságuk áttelepítésével járó programot; Az osztrák, angol, francia, nyugatnémet, svájci,: spanyol képviselők rámutattak; képtelen ellentmondásnak tartják, hogy a XX. századvégén Európa egyik országában olyan területrendezési programot fogadnak él, amely egyetemes európai kulturális és civilizációs értékeket fenyeget. Ezenkívül pedig az érintett lakosság máris veszélyben érzi magát és egy része elhagyja az, országot. A felszólaló képviselők hangoztatták: nem arról van szó, hogy az Európa Tanács a vádlottak padjára akarja ültetni Romániát, csak területrendezési politikáját ítélik el. Felhívták nemzeti parlamentjeiket és kormányaikat, hogy ők is foglaljanak állást, mielőtt a földgyaluk megindulnának. Ilyen rendkívüli viták végén a parlamenti gyűlés nem hoz testületilég határozatot, 27 képviselő azonban közös nyilatkozatban kfvánt nyomatékot.adni elítélő véleményének. Felhívják az Európa Tanács államait, vessék latba befolyásukat és bírják rá a román kormányt, hogy vonja vissza tervezett intézkedéseinek végrehajtását. Az Európa Tanács parlamenti gyűlése mostani ülésszaka előtt kerekasztalvitát rendezett az ifjúság helyzetéről, a fiatalok hozzájárulásáról a béke és a nemzetközi együttműködés ügyéhez. Ezen a magyar országgyűlés küldötteiként részt vett Csöndes Zoltán, a terv- és költségvetési bizottság tagja és Pölösüé .Krizsáníidikó, az ifjúsági és sportbizottság titkára, valamint Kovács László, az IPU magyar csoportjának szervezőtitkára. Az országgyűlés küldöttsége, amely első ízben tett látogatást az Európa Tanács parlamenti szervénél, ezután megfigyelőként részt vett a parlament ülésszakán. Találkoztak Louis Junggal, az Európa Tanács tanácskozó gyűlése elnökével, aki november 22—25-éíf Budapestre látogat. . * ■ • ■ ■ Whitehead Bukarestben John Whitehead, az amerikai külügyminiszter első helyettese vasárnap megérkezett tizenegy napos kelet-európai kőrútjának első állomására,' Bukarestbe. A politikus Románián kívül ellátogat' Lengyelországba, Csehszlovákiába, Magyarországra és Bulgáriába is.' Whitehead Bukarestben loan Totu román külügyminiszterrel folytat majd tárgyalásokat, s megbeszélésükön — mint bukaresti amerikai források elmondtak — a kétoldalú gazdasági kapcsolatok mellett szó lesz a romániai településfejlesztési tervekről is. IRAK—IRÁN Kié lesz a Satt-el-Arab? TEHERÁN/BAGDAD / Bagdadban „meglepetéssel” fogadták Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszternek azt a szombati bejelentését, hogy Irak és Irán a New York-i tárgyalásokon „elvben elfogadta az ENSZ főtitkárának rendezési javaslatait”, Nazar Hamdun iraki külügyminiszter-helyettes a Reuter brit hírszolgálati irodának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy országa egyelőre csak tanulmányozza a javaslatokat, s azokat a következő tárgyalási fordulón fogják megvitatni. Ennek időpontjáról Hamdun nem nyilatkozott. Velajati szerint az időpont: október 26. és 27. Az ENSZ főtitkára — a tárgyalások újraindítása végett — kezdeményezte, hogy Irak és Irán 15 napon belül vonja vissza csapatait -a háború előtti határok mögé, kezdjék meg a hadifoglyok cseréjét és Irán mondjon le a Hormuzi-szoros térségében a hajók ellenőrzésének jogáról. Az irak—iráni béketárgyalások azt követően jutottak holtpontra, hogy a felek nem tudtak megegyezni a Satt- el-Arab folyó hovatartozásának kérdésében, valamint a Perzsa (Arab)- öbölbeli szabad hajózás ügyében. Irak a Satt-el-Arabbal kapcsolatban szombaton megfenyegette Iránt: amennyiben Teherán nem ismeri el az iraki szuverenitást a folyó felett, új mederbe tereli a vízi utat. Irak először a múlt hónapban jelentette be, hogy tanulmányozza ezt a tervet, amely ha megvalósulna, a Satt-el-Arab nem lenne többé hajózható, de öntözési célokra változatlanul alkalmas maradna. Franz Josef Strauss temetése BONN Szombat délután a háromezres lélekszámú Rótt am Inn felső-bajorországi városkában örök nyugalomra helyezték Franz Josef Strauss bajor miniszterelnököt, a Keresztényszociális Unió (CDU) elnökét. A városkában, amelynek Strauss díszpolgára volt, az államférfi koporsóját hatalmastömeg kísérte ki a temetőbe. A koporsót a családi kriptában helyezték el, ugyancsak itt van eltemetve Strauss felésége, Marianne asszony, aki négy évvel ezelőtt gépkocsibalesetben lelte halálát. Strauss koporsóját a Münchenben megtartott állami gyászszertartás után még péntek este átszállították Rótt am Innbe. Az ötven kilométeres útvonal két oldalán fáklyákkal és gyertyákkal szinte végig sorfalat állt a lakosság. A Nemzetközi Pénzügyi Társaság elnökének látogatása Október 6-án és 7-én a Világbank magyarországi kormányzója, Púlai Miklós meghívására látogatást tett Magyarországon Sir William Ryrie, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság ügyvezető elnöke. A vendéget fogadta Grósz Károly miniszterelnök és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes. William Ryrie találkozott Kovács Imrével, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezétőjével és Szabó Istvánnal, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnökével. Megbeszélésekét folytatott továbbá Bart ha- Ferenccel, a Magyar Nemzeti Bank elnökével, Szabó Imre ipari minisztériumi államtitkárral, Szabó Ferenc mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkárral, Pulai Miklóssal, Patkó András pénzügyminiszter-helyettessel és Fekete Jánossal, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettesével. A tárgyalások során a magyar vezetők tájékoztatást adtak a magyar gazdaság 1988. évi teljesítményéről és gazdaságpolitikai célkitűzéseiről. A Nemzetközi Pénzügyi Társaság ügyvezető elnöke összegezte intézménye általános üzletpolitikai célkitűzéseit. A tárgyalj felek egyetértettek abban, hogy a Nemzetközi Pénzügyi Társaságfontos szerepet játszhat a működőtőke-import elősegítésében, a hazai piaci mechanizmus fejlesztésében közvetlen és közvetett módon egyaránt. Sir William Ryrie találkozott a sajtó képviselőivel is. (MTI) Ákupunktúrás orvosok társasága Zöld utat kapott Magyarországon is az akupunktúra: a Szociális és Egészségügyi Minisztérium, valamint a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége hozzájárult, hogy megalakítsák a magyar ákupunktúrás orvosok társaságát. Ezt jelentették be a több ezer éves gyógymód iránt érdeklődő hazai orvosok IV. országos tanácskozásán, amely vasárnap fejeződött be Balatonfüreden. Megalakították a 12 tagú ügyvezető ^elnökséget, és közölték a résztvevőkkel azt is, hogy a képzést vállalta az Orvostovábbképző Egyetem, amely a külföldön ezirányú diplomát szerzett 18 magyar orvos szaktudására épít. Az első oktatási terv már elkészült, és qzt ismertették a résztvevőkkel. Mindez fordulópontot jelent e gyógymód hazai alkalmazásában, amelynek a váltakozó megítélés ellenére is nagy hagyományai vannak az országban. Először 1820-ban jelentek meg az akupunktúra hatását értékelő tanulmányok nálunk, majd hosszabb szünet után a koreai háborúból hazatérő magyar orvosok hívták fél ismét a figyelmet a tűszúrásos gyógymódra. Fontos dátum 1976, amikor is két neves magyar orvos Kínában tanulmányozta e gyógymódot, majd többen szovjet, osztrák egyetemen és intézményben szerezték meg az erre vonatkozó képesítésüket. Körülöttük alakultak ki az akupunktúra hákai iskolái. A kezelés és kutatás egyik központja Balatonfüreden van, a másik kettő a Magyar Néphadsereg Központig Kórházában, illetve a Mecseki Ércbánya Vállalat rendelőintézetében. Néhány egyetemi klinikán is alkalmazzák ezt a terápiát. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT* DIZDAREVICS-BESZÉD Jugoszláviában sor kerülhet a rendkívüli állapot kihirdetésére, ha a helyzet tovább romlik — jelentette be vasárnap esti beszédében Raif Dizdare- vics, a jugoszláv államelnökség elnöke. Az ország lakosaihoz intézett államfői üzenetet mind a televízió, mind a rádió közvetítette. Dizdarevics beszéde elejét! kilátásba helyezte a jugoszláv szövetségi kormány, illetve az államelnökség rendkívüli ülését és felszólította a kabinetet: hozzon új intézkedéseket a 217 százalékós infláció leküzdésére.