Petőfi Népe, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-13 / 219. szám

1988. szeptember 13. • PETŐFI NÉPE • 3 Megújul-e a szakszervezet? A Szakszervezetek Országos Tanácsa 1988. július 8-án fogadta el a magyar szakszervezetek tevékenységének megújításáról készített tervezetet. Javasolták: lehetőleg minden alapszervezetben vitassák meg az elgondolásokat, az ágazatok és a szakmaközi bizottságok gyűjtsenek össze minden észrevételt, dicsérő vagy bíráló megjegyzést, módosítási indítványt. E napokban Bács-Kiskun megyében is sok helyen tárgyaltak a megújítási prog­ramról, magam a kecskeméti tanácskozáson vettem részt. Nincs vélemény? Dr. Weither Dánielné, a városi szak- szervezeti bizottság elnöke nyitja meg az összejövetelt. Gyakorlott, jó szónak. Üdvözli a meghívottakat. Érzékelteti a rendkívüli, kibővített ülés fontosságát. Szlavitsek Endre a tanácskozások megszerveztetéséért is felelős SZMT- munkatárs, a városi szakszervezeti bi­zottság titkára aprólékosan ismerteti a másutt megtartott összejövetelek ta­pasztalatait, felidézi a legjellemzőbb­nek vélt felszólalásokat. Volt, aki csu­pán időnyerésnek minősítette a Szak- szervezetek Országos Tanácsa rendel­kezésére sorra kerülő vitákat. Mások azt firtatták, hogy a tagságnak vagy az apparátusnak van-e szüksége az orszá­gosnak szánt eszmecserére. Érthetet­lennek, nehezen emészthetőnek mond­ták többen is a dokumentum megfogal­mazását, az olyan fogalmak ponto­sabb, megfoghatóbb meghatározását sürgették, mint társadalmi közmeg­egyezés, partneri viszony, szocialista pluralizmus. Szeretné, ha a napi gon­dok helyett a kiadott tervezetekhez szólnának a meghívottak. A tanácskozás elnöke bejelenti a vita kezdetét. A patkó alakban elhelyezett aszta­loknál helyet foglaló 21 résztvevő (két­harmaduk férfi) hallgat. Ki a jegyzeteit lapozgatja, ki maga elé mered, ki érdeklődéssel várja, hogy ki lesz az első vállalkozó. De hosszú tud lenni ilyenkor egy-két perc is. A városi szakszervezeti bizottság tit­kára előbb tréfás hangvétellel leplezi csalódottságát, majd elmarasztalóan kér, biztat: Nem létezik, hogy senkinek se legyen véleménye. Mit csinált a SZOT? A Centrum Áruház nyugdíjas igaz­gatója, régi szakszervezeti aktivista, a levezető elnök oldja meg a kínos hely­zetet. Hozzászólásra jelentkezik. Biztatják: maradjon ülve. — Csak állva tudok beszélni. így szokta meg. —- A KPVDSZ évtizedekig hadako­zott a szakma züllesztése, régi értékei­nek elvesztegetése, a szakmai színvonal zuhanása miatt, többnyire hasztalanul vagy félsikerrel. Helyzetünk kedvezőt­len alakulásáért hangsúlyoznom kell a Szakszervezetek Országos Tanácsának felelősségét. Nem képviselték ágazati érdekeinket. Azt mondtam egyszer né­hai főtitkárunknak: kimegyünk az ut­cára. Beletörődve tért ki az állásfogla­lás előtt. „Könnyű a nyugati szakszer­vezeteknek, nincsenek bent a hatalom­ban.” Ha nyomatékosabban tiltakoz­tunk volna, talán leváltanak szakszer­vezeti és gazdasági funkcióimból, de javítják a szakmai körülményeket. Ezt is kell, kellene vállalni. Elengedhetet­len, hogy a jövőben a testület tekinté­lyével képviselje az ágazati érdekeket is a tömegszervezet irányító testületé. És ne néhány vezető döntse el, hogy adott ügyekben mit tesz a SZOT, mint erre nemegyszer volt példa. A vitaanyagot jónak tartom. Miért a hallgatás? Elfá­radtunk. Miért csak adóztatással? Több szakszervezeti bizalmicsoport véleményét továbbítja Lőrincz Attila, a Szerszámgépipari Művek kecskeméti gyárának képviseletében. — Mintha az állami vezetők megkér­dőjeleznék a szakszervezet szerepét. A bejelentett infláció gyors meghaladá­sa csökkentette a kormány tekintélyét. A dolgozókat aggasztja az üdülési hoz­zájárulások várható nagyarányú eme­lése. Honnan vegyen egy négytagú csa­lád 20 ezer forintot kéthetes hazai üdü­léshez? Miért csak adóztatással, áreme­léssel foltozzák a költségvetési hiányo­kat. Erőteljesen csökkenteni kellene a közkiadásokat! Távlati, szervezeti kérdések helyett az idősebbek gondjait sorolja Nádas János az Imre Gábor nyugdíjasklub elnöke. — Mind többen kérik: támogassam szociális segélykérelmüket, nyugdíj- emelési beadványukat. Mind többen kérdezik aggódva: mi lesz velünk. So­kat járok a boltokba, látom, állandóan áraznak. Figyeli ezt valaki? Kérdezik, hogy miből él a kisnyugdíjas. Szeren­cse, hogy klubunk számíthat a tanács­ra, a szakszervezetekre. Ha már itt va­gyok, megkérdezem: miért mondatták le Gáspár Sándort, meg Baranyai Ti­bort? Most már biztatás nélkül is jelent­keznek a hozzászólók. Nincs már sorvezető? A Kunság Volántól jött Almási György: — A jogi szabályozás a legsürge­tőbb. Egyetért vele Tancsa Jánosné, a Bu­dapesti Rádiótechnikai Gyár kecske­méti gyárából: —Pusztába kiáltott szó minden hatá­rozatunk, javaslatunk, ha nincs rögzít­ve: mit tehet a szakszervezet. Lőrincz Attilához hasonlóan én is létszámcsök­kentést javaslok a testületeknél. Mivel a fővárosban van vállalatunk központja, negyven bizalminak kell felutaznia egy- egy értekezletre. Mennyi útiköltség, mi­lyen sok idő esik ki a termelésből. — Nincs már sorvezető — emelte ki fölszólalása elején — dr. Kőrös Gás­pár, az SZMT vezető titkára —, élni kell tudni a nagyobb önállósággal, ki kell alakítani a szakszervezeti mozga­lom sajátos arculatát. Nádas János ba­rátomnak is mondom: magam is a sze­mélyi megújulás mellett voltam. Emlé­kezzenek csak: az egész megyéből ösz- szejött kétszáz-háromszáz aktivista, hogy a meghívott országos vezetőktől megtudjon valamit a tízezreket foglal­koztató kérdésekről. — Mit mondtak ezek a vezetők? Semmit! Olyan emberek kellenek, akik nyíltan szolgálják megbízóikat és nem a nyilvánosságot mellőző tárgyaláso­kon egyezkednek. Lehet, hogy ezt-azt súgtak egymás fülébe, de ezeket a súgá­sokat nem hallotta a négy és fél milliós szakszervezeti tagság. Véleményem szerint a gazdasági bajok ellenére sem függeszthető föl az érdekvédelem. Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a megyében tíz nyugdíjas közül nyolc­nak négyezer forintnál kevesebb a havi járandósága. Ilyen körülmények kö­zött etikátlan, hogy a nemrégiben nyugdíjazott államelnök és miniszterel­nök nyugdíja csaknem azonos a hiva­talban lévő utódaikéval és azokéval együtt emelkedik automatikusan. Ma­gam is elengedhetetlennek tartom a szakszervezeti törvény megalkotását. Nincs tisztázva például a kormány és a SZOT kapcsolata. Módosulhat a SZOT és az SZMT szerepe, de a legfon­tosabb: vegye végre tudomásul min­denki, hogy az alapszervezetek a leg­fontosabbak. Ne a tagság izguljon egy- egy szakszervezeti vezető látogatása­kor, hanem a funkcionáriusok várják felfokozott figyelemmel választóik, megbízóik véleményét. Munkatársai véleményét összegezte Dacziné Prikkel Márta a Kecskeméti Konzervgyárból: — Igazságtalannak és elfogadhatat­lannak tartják a 48 ezer forintos adózá­si határt, általában elégedetlenek az adóreformmal. Elégedettek a városi szakszervezeti bizottsággal, mert a szakszervezeti tagoknak nemcsak munkahelyi, hanem lakóhelyi érdekei is vannak. Lesznek változások? Pigniczki Zoltán, a városi pártbi­zottság titkára közelről ismeri a szak- szervezeti mozgalom gondjait. Koráb­bi munkakörében rendszerint ő képvi­selte a megyei pártbizottságot az SZMT-üléseken: — Az alulról építkező megújulási vi­ta akkor lehet eredményes, ha nem bé­lyegződnek azonnal szélsőségeseknek az eddigiektől eltérő vélemények, ja­vaslatok. Nyitottan kell fogadni min­den ésszerű javaslatot. A korábbi ideo­lógiai beidegződések miatt nem szabad idegenkedni a működő külföldi tőke megjelenésétől, mert nagy szükség vol­na rá. A szakszervezeteknek természe­tesen jelen kell lenni a vegyes vállala­tokban is. Fel kell készülni a várhatóan szaporodó véleménykülönbségekre, fe­szültségekre, a tagság érdekeinek hatá­rozottabb védelmére. Zárszó. Szlavitsek Endre kikapcsolja a mag­nót. Másnap összefoglalót ír. Szeptember végén tárgyal a megúju­lási programról a megyei szakszerveze­ti tanács, novemberben országos ta­nácskozást rendeznek a fővárosban. A menetrend mintha az eddigiek sze­rint alakulna. Minden a hogyantól függ. A megjelentek jól tudják: elkerülhe­tetlenek a változások. A lényegi válto­zások. Heltai Nándor EGYBEN KEVESEBBÉRT, KILÓZVA TÖBBÉRT Adásvétel a nagybani piacon • A Nagykőrösről érkezett Kecskés Lacika szedni, eladni is segít. • ... a kisebb gyerek babakocsiban ülve almát meóz. A Kecskeméti Piac- és Vásárigazgatóság három évvel ezelőtt nyitott „kaput” a nagybani piacnak, a fedett árucsarnok melletti szabad területen. A hétfőn és csütörtökön a kora hajnali óráktól késő estig tartó árucsere azóta mind népszerűbb. Mint Kun István igazgató elmondta: amíg az elmúlt hónapban a zárt területen 51 ezer kilogramm volt a gyümölcsfel­hozatal, addig a nagybani piacon 77 ezer kilogrammot kínáltak. Ugyan­ilyen összehasonlításban a zöldségfélékből 186 ezer, illetve 308 ezer kilo­grammot hoztak a kistermelők. Kinőttük a piacot Csütörtök, nagybani piacnap. Töb­ben már a délelőtti órákban elfoglalják helyüket, mások kora délután kisebb- nagyobb tolatási, parkírozási manő­verrel szereznek placcot. Sokan pedig a közeli Kaszap utcát választják eladó­térnek. Úgy tűnik, kinőttük a piacot. Egy édesanya főzőtökre alkudozik. Mellette egy nagyobb fiúcska, a kisebb gyerek babakocsiban ülve almát meóz. — Megérte kijönni? — Gyeden vagyok, így többször el­jövök szétnézni. A babalevegőztetéssel összekötöm a kellemest a hasznossal. — A mai haszon? — Két nagy főzőtököt vettem, da­rabját 10 forintért. Ez kétszeri ebédre- való — mondja közben bemutatkozva Bolláné Halmos Ildikó. — Egyébként attól függően lehet olcsóbban vásárol­ni, hogy az eladó mennyire siet. Veszek még krumplit, hagymát, ha megéri. Al­mát szeretnék télire, de nem húsz forin­tért kilóját. „A viszonteladóknak elvből nem adom” A piacigazgatóság helypénzszedője közben kasszírozza a forintokat, sorra keresi az újonnan érkezőket. A fizetség a hozott áru mennyiségétől függ. Egy nagyobbacska fiú több láda uborkával NÉPFRONTFELHÍVÁS Legyen a településünk zöld és virágos környezetben A Hazafias Népfront Bács- Kiskun Megyei Bizottsága az el­múlt esztendőben első alkalommal hirdette meg a „Legyen a települé­sünk zöld és virágos környezetben" társadalmi mozgalmat, amelyhez településeink nagy számmal csatla­koztak és tették szebbé, tisztábbá, gondozottabbá és egészségesebbé lakóhelyi környezetüket. Bizottságunk felhívja megyénk lakosságát, tanácsait és társadalmi szervezeteit, hogy ismét csatlakoz­zanak a „Legyen a településünk zöld és virágos környezetben” tár­sadalmi mozgalomhoz, amely elő- segiti településeink fejlődését, szépí­tését. Társadalmi mozgalmuk önkén­tesen és önzetlenül segítse városa­ink, községeink környezetének szebbé válását. Vegyünk részt tele­püléseinken a közintézmények, kul­turális emlékek és lakóépületek rendjének, tisztaságának megte­remtésében, a közterek, játszóterek, sporttelepek, sírkertek, utcák kar­bantartásában, virágosításában, fá­sításában, parkosításában, termé­szeti értékeink megóvásában, az emberekhez méltó környezeti kul­túra kialakításában. Mindennek ér­dekében kutassuk fel a helyi erőfor­rásokat. A mozgalom tömörítse soraiba mind nagyobb számban azokat, akik szeretik városukat, községü­ket, akik áldozni és tenni is hajlan­dók érte. A Hazafias Népfront megyei bi­zottsága felkéri a megye társadalmi szervezeteit, hogy működjenek köz­re a mozgalom kiszélesítésében és megerősítésében. Felkéri a tanácso­kat, az intézményeket, a vállalatok és szövetkezetek vezetőségeit, hogy szervezéssel, műszaki segítséggel tá­mogassák a mozgalomban részt vállaló lakosság, munkahelyi kö­zösségek tevékenységét. A társadalmi mogalmat értékel­jük, az eredményhirdetésre június 5-én, a környezetvédelmi világnap alkalmával rendezett ünnepségen kerül sor. A legszebb, a legtisztább környezetű településeket az előző évhez hasonlóan elismerésben ré­szesítjük. Hazafias Népfront Bács-Kiskun Megyei Bizottsága 9 A piacigaz­gatóság hely­pénzszedője sorra keresi az újonnan érke­zőket. megrakott utánfutóra vigyáz, miköz­ben az asztaltetőn pihen. — Csak őrződ, vagy szedni is segítet­tél? — Nagykőrösről jöttünk. Otthon, a ház mögött van bérelt földünk. Apu­nak mindig segítek. Persze, ad ám érte órabért. Gyűjtöm a pénzt biciklire — magyarázza határozott talpraesettség­gel Kecskés Lacika, miközben megér­kezik az édesapa is. — Megéri eljönni másik városból? — Úgy higgye el, hogy a konzerv­gyár 2,70-ért veszi kilóját a kovászolni és salátának való uborkának. Nevetsé­ges! Én inkább itt elkilózom, 10-15 fo­rintért. Nagyban is odaadnám, de nem annyiért, amennyiért a viszonteladók kérik. Nekik elvből nem adom. Messzi­ről megismerem őket. Az én munkám­mal ők nem fognak meggazdagodni! Kecskeeledellé változó óriáspaprikák A fészkelődő kocsik között az egyik Trabant Combi oldalánál jó pár necc- zsákban óriáspaprikák. Csodálni is ér­demes megállni. Olyanok ezek, amibe nem szívesen vágja az ember a kést. — Mire tartja az árut? — Tizennyolc, húsz forintért, attól függően, mennyit vesz. Két-három da­rab már egy kilót nyom. —Ezek inkább kiállításra valók—di­csérem. — Meddig áll itt, ha nem kel el? _ — Délben jöttem, tíz zsákkal hoz­(Méhesi Éva felvételei) tam. Csak kettővel kevesebb. Nincs a népnek pénze. Nagyon érezzük. De én már nem tudom abbahagyni a termesz­tést. Tíz éve csinálom. Naplementig vá­rok, aztán hazamegyek Jakabszállásra. Van otthon negyven kecském, disznó, üsző. Kiöntöm nekik. Azt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, hogy hagyjuk megrohadni az árut. Majd át­alakul hússá, tejjé. A lerakott ládák legtöbbjén ott a papírcetli, rajta az ár. Már a piac sem a régi: nincs alku. Itt az jár jól, akinek van ideje végignézni a kínálatot, mert az árak közti különbség nem kevés. Vöröshagymát például tízért, de tizen­hatért is adnak. Odébb jó néhány üres láda egy kocsin, pár darabban karfiol. — Egy-két fejet is ad? — Hogyne. Sok kicsi sokra megy. Hat mázsa volt. Csanytelekről hoztuk a barátommal. Egyéni gazdálkodó va­gyok, oda megyek, ahol többet adnak. Kecskeméten jól eladható szinte min­den. Két éve, hogy kéthetente megtesz- szük az oda-vissza több mint száz kilo­métert. Úgy látom, ma sötétedésre ha­zaérünk. „Maradunk reggelig” Két fiatalember nem éppen kofa módra, inkább csak tanácstalansággal áll egy halom sárgarépa-gyökércsomó mellett. — Hogy fogy az áru? — Általában egy-egy csomót kér­nek, nyolcért adjuk. Bár akadt egy vevő, aki harminc köteget vitt — mondja Balázs István műszerész, aki Matkóról jött a barátjával. — Most kezdtem a kiskerti munkát. Kipróbá­lom. Hátha bejön. Tanyán lakunk, nincs helyszűke. Itt maradunk reggelig is, ha kell. A közelben kilencszáz tojás gazdára talál. Nagy László ötszáz tojótyúkot tart. A szentesi kereskedőt, Huszák Lajos viszonteladót már jól ismeri. Most is neki pakolják a telített tálcák utolsó darabjait. * * * Az adok-veszek körforgású kereske­delmet — úgy tűnik — nemigen szíve­lik a termelők, még kevésbé azok, akik a viszonteladók kuncsaftjai; mi, városlakók, a talpalatnyi kerttel sem rendelkezők. A nagy tételben történő vásárlás pedig a lakásméret, a család­létszám és nem utolsósorban a pénz függvénye. Ezért is a nagybani piac kompromisszuma: egyben keveseb­bért, kilózva többért. Pulai Sára Engem ne küldjenek... Imre bácsi decemberben tölti be a hatvanadik évét. A helyi tanács­ban dolgozik, az irodán, sok fiatal kislány között. Már évek óta mondogatja: -— Elég volt nekem, elég volt ebből. Ahogy elérem a nyugdíjkort — ha ugyan ezek között megérem —, el­megyek azonnal. El én. el bizony. Még az idén, év elején is mondo­gatta, nemcsak otthon a feleségé­nek, nemcsak a kislányoknak, ha­nem a főnökének, a tanácstitkár­nak is. Ez utóbbi bólintott rá, a felesége azt mondta, hiszi, ha látja. Most. egyik este részegen ment haza. Az asszony tudta, hogy baj van, mert Imre bácsi soha nem volt ivós ember, ha mégis ledobott egy féldecit vagy megivott egy fröccsöt, az sem látszott meg rajta. Most látszott. Annus néni nem is kérdezett sem­mit, még azt is, hogy vacsorát tálal­jon-e, még azt is halkan kérdezte. Imre bácsi meg rámordult, hogy nem kell vacsora, meg nem kell semmi, legjobb lesz, ha ő felfordul. Leheveredett úgy. ahogy volt. ru­hástól az ágyra, és két perc múlva már húzta a lóbőrt. Annus néni, amennyire tudta, levetkeztette. Ép­pen, hogy betakargatta, amikor ko­pogtak. A fiatal tanácstitkár kopo­gott halkan. Ahogy belépett, már látta, hogy mi a helyzet. Csak Annus néni nem értette a dolgot. Aztán megértette. A tanácstitkár szépen elmagyarázta, hogy ma dél­előtt beszélt Imre bácsival a nyugdí­jazása miatt, mivelhogy az öreg folyton mondogatta, és most lenne, akit januárban a helyére tudna állí­tani, Annus néni egyik sógorának a fia, aki közgazdaságit is végzett. Ő beszélt Imre bácsival, hogy komo­lyan gondolta-e azt a nyugdíjba menést, mire az öreg feje lila lett, és rávágta őrá az ajtót. Hát azért van most itt, úgy gondolta, beszél újra Imre bácsival, megmondja neki, hogy ha nyugdíjba megy is, számí­tanak rá nemcsak társadalmi mun­kában, de még egy félállást is bizto­síthatnának az adóügyi csoportnál, mert hogy ott nagyon felgyűlni lát­szik a munka. Annus néni csak ennyit felelt rá: — Én elhiszem, hogy te nem akartál rosszat, fiam, de az ember ebben a korban érzékenyebb. Talán egy kis türelem kellett volna, mert hiszen ő is tervezte azt a nyugdíjat, csak ő akart szólni hamarébb. Ő megy, de őt ne küldjék ... (sárdi)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents