Petőfi Népe, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-15 / 221. szám
■ PETŐFI NÉPE ÉVFORDULÓ Hetvenöt éve halt meg Vámhc lö ry Ármin (1832 t —1913) közép ázsiai utazó, vi lághírü Orientalin ta és egyetemi tu \ nár, a török filoló gia nemzetközi szaktekintélye, a Magyar Tudományos Madonna tagja. Középiskoláit Pozsonyban és Pesten végezte, s közben mint házitanító tartotta fenn magát. Bámulatos nyelvtehetsége révén több európai és számos keleti nyelvet elsajátított, utóbbiak közül elsősorban a törököt. 1857-ben báró Eötvös József segítsége lehetővé tette számára, hogy Konstantinápolyba utazzék, ahol négy év alatt megismerhette a keleti élet sajátosságait, szokásait. 1861 őszén a Magyar Tudományos Akadémia anyagi támogatásával indult útnak — sajnos, eredménytelenül— a magyarok őshazájának a felkutatására. Mivel az út igen veszélyes volt, mohamedán dervisként egy bokharai hadzsi karavánhoz csatlakozott. Bokharában hajszál híján felfedték kilétét, ami azonnali halálát jelentette volna. A továbbiakban három hónapot töltött Teheránban, majd az egyszer már megtett útvonalon hazaindult, és 1864 májusában érkezett Pestre. Nagy jelentőségű, úttörő eredményeket ért el Közép-Ázsia föld- és néprajza, s elsősorban a török filológia területén. Mint az ázsiai helyzet kiváló ismerőjéhez, az angol és a török kormány számos esetben fordult hozzá tanácsért. Utazását leírásban is megörökítette. mm MŰSOR .11 BILEVM1 L ISME PS ÉG Nosztalgiavonat Félegyházára Százéves vasútvonal A Csongrád—Félegyháza közötti vasútvonal százéves fennállásának alkalmából holnap ünnepséget rendeznek. A rendezvény 9 órakor kezdődik Szentesen, ahonnan nosztalgiavonatot indítanak Csongrádra. Ott a vasútállomáson ünnepi beszéd hangzik el, valamint emléktáblát avatnak, majd egy vasúttörténeti bélyeg- és képeslap-kiállítást nyitnak meg. A vonat 10 óra 10 perckor indul tovább Gátérre (korábban Kun-Kis-Száliás elnevezésű állomásra), ahol rövid ünnepséget tartanak, aztán Kiskunfélegyházára folytatja útját, ahová 11 órakor1 érkezik. A nosztalgiavonat — melyen bárki utazhat meghatározott összeg ellenében — 11 óra 25 perckor indul vissza Szentesre. A csongrádiak egyébként már 1854-ben tervezgetni kezdték egy vasútvonal létrehozását. 1871-ben meg is kapták az engedélyt az előmunkálatokra, ami abból állt, hogy meghatározták a vasút irányát, helyét s az ehhez szükséges földmunkák mennyiségét. Ezek után több mint egy évtized telt el, mire hozzáfoghattak a munkához. Ebben pedig Félegyháza segített azzal, hogy 1886-ban mozgalmat indított a csongrádi vasút érdekében. így a terv végre megvalósulhatott. Megkezdték a pálya felmérését, közigazgatási bejárását, majd a sínek lerakását. így aztán 1888. szeptember 10-én elindulhatott az első vonat Félegyházáról Csongrádra. Szeptember 15-én, csütörtökön MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A SZAKASZ. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NÉZZ KÖRÜL! Sz., szovjet film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: BOMBAJÓ BOKSZOLÓ. Sz., mb., olasz film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 8 órakor: EGY NŐ AZONOSÍTÁSA. Sz., olasz film. 16 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: LILI MARLEN. Sz., NSZK-film. Központi mozi: 6 és 8 órakor: FELTÁMAD A VADNYUGAT. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 órakor: A HÉT MESTER- LÖVÉSZ. ■ Sz., amerikai film. 8 órakor: HANNAH ÉS NŐVÉREI. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek: KALOCSA Otthon mozi: 4. 6 és 8 órakor: AZ ÖRDÖG JOBB ÉS BAL KEZE. Sz., mb., olasz westemfilm. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: HAJSZA SZÁRAZON ÉS VÍZEN. Sz., szovjet film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4 és 7 órakor: KÉMEK A SASFÉSZEKBEN. Sz., kétrészes mb., angol film. Stúdiómozi: 6 és 8 órakor: BRAZIL. Sz., angol film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 7 órakor: HÍD A KWAI FOLYÓN. Sz., kétrészes mb., angol film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: ONIMASA. Sz., kétrészes japán film. 16 éven felülieknek. KECEL Autósmozi: este fél 10 órakor: A SÁRKÁNY ÚTJA. Sz., hongkongi film. 14 éven felülieknek. VÁLASZOLT AZ ILLETÉKES Ha hibás a termék Á kecskeméti Centrum Áruházban vásárolt hibás Exclusiv harisnyanadrág cseréjének ügyintézéséről írtunk szeptember 2.-ai lapszámunkban. A cikkre Kecskés Jánosné igazgató a következőket válaszolta: „Az Exclusiv harisnyanadrágot a Budapesti Harisnyagyár gyártja, mely esztétikus csomagolásban kerül bolti forgalomba. Az ilyen jellegű termékeket a vásárló valóban csak odahaza bontja fel, s derül ki, hogy az ipar selejtes terméket gyárt. Sajnos, a kereskedelemben dolgozóknak nagyon kellemetlen, hogy számtalan hasonló termék kerül ki a gyárakból. Minden ilyen esetben a vásárló jogos reklamációval léphet fel ott, ahol a hibás terméket vette. A jogszabály szerint ki kell cserélni az árut hibátlanra. Ha a vevő eláll vásárlási szándékától, részére kártalanítási jegyzőkönyvet kell kiállítani, amely alapján a kifizetett ősz- szeget a vevő levásárolhatja vagy a hibás áru értékét visszakérheti. A Centrum Áruházak Vállalat 38 áruházában vezérigazgatói utasítás szabályozza, hogy a jogos reklamációk ügyintézését egy'arra kijelölt központi helyen kell végezni. Ez a társadalmitulajdon- védelem, és az esetleges visszaélések elkerülésére történik. A nyomtatvány pontos kitöltése azért szükséges, hogy az ipar elfogadja a kereskedelem kártérítési igényét. Dolgozóink egyetlen hibát követtek el: nem közölték a vásárlóval, hogy az áru értékét is visszakaphatja ...” A hivatkozott eljárást — még ha az vezérigazgatói is — nem ártana valamiképpen egyszerűbbre módosítani, alkalmazkodva ehhez az idő- és pénzszűke világhoz. — pulai — MEGYÉNK AZ ORSZÁGOS SAJTÓBAN Népszabadság, 1988. szeptember 14-ei szám: Falutérképezés Nemesnádudvaron. (A kalocsai Viski Károly Múzeum és Mainz város egyetemének kutatói fogtak a községben munkához.) Szabad Föld, 1988. 38. szám: Tihanyi János: „Nálunk a kádármesterség családi hagyomány”. (A lajosmizsei Strobl Alajos kádármester bemutatása.) — Hídbővítés. (Megkezdődtek a bajai vasúti—közúti Du- na-hid korszerűsítésének munkálatai.) — Südi Bertalan: A Posta nem válaszolt. (A jánoshalmi levélíró a Leveleinkből című rovatban a mélykúti telefonigénylők sérelmeit teszi szóvá.) — Griff Sándor: Bicskások, Surda-kalapban. (Arabok a kecskeméti bíróság előtt.) Delta-Impulzus. 1988.18. szám: Népszerűsíteni kellene. Az év lakóházai. (A díjazottak között látható a Farkas Gábor által tervezett, Kecskeméten épült lakóház is.) Alföld, 1988.9. szám: Hatvani Dániel: Hóesésben, földfogyatkozásban. (Vers.) Neue Zeitung, 1988. 37. szám: Hans Linder: A hirlingeni tanács első hajósi látogatása. (A testvérváros vezetői Hajósra látogattak.) — Látogatás bajai nemzetiségi családoknál. (Egész oldalas összeállítás.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Vigyázatlan fogatos Kunpeszér külterületén szeptember 13-án délben Bödi Józsefné 30 éves, kiskunlacházi lakos személygépkocsival a vizes úttesten megcsúszott és az út menti árokban lévő fának ütközött. Az asszony a helyszínen életét vesztette. Kiskőrösön, aSzabadkaiésa Klapka út kereszteződésében szeptember 12- én este fél hétkor Suhajda János 39 éves, Kiskőrös, Batthyány utca 49. szám alatti lakos személygépkocsijával nem adott elsőbbséget egy védett útvonalon haladó autónak és összeütköztek. Suhajda János súlyosan megsérült. Szánkon, a Béke és az Irinyi út kereszteződésében szeptember 13-án délelőtt Pintér Pál (Szánk, Kis Zsombos dűlő 59.) lovas fogattal nem adott elsőbbséget Rideg Mihály 37 éves, helybeli (Márk Dániel utca 16.) motor- kerékpárosnak. A baleset következtében Rideg Mihály súlyos sérülést szenvedett. ANYAKÖNYVI HÍREK KECSKEMÉT Születtek: (szeptember 3-a és 8-a között anyakönyvezettek) Kosa Gabriella Lilla (anyja: Stábéi Gabriella Terézia), Vincze Henrietta (Szívós Ilona), Csik Alexandra (Téglás Andrea), Peller Anita (Olajos Rózsa), Bagi Szandra (Simon Judit), Rigó Nándor (Rideg Gyöngyi), Kránicz Beáta (Valkai Margit), Farkas Gábor (Palatner Éva), Szente-Varga Sándor (Lendler Erzsébet Klára), Gyulai Norbert (Nagy Erzsébet), Szebel- lédi Imre Szabolcs (Koncz Terézia), Szabó- Kis Kornél (Kasza Éva), Kiss Bálint (Hangja Rozália), Trifont Roland (Mihály Rita), Vezsenyi Krisztina (Faragó Katalin), Molnár Evelin (Ficsor Irén), Vitai Ágnes (Sturcz Edit Éva), Marton Norbert (Provics Ilona), Farkas Csaba (Józsa Marianna), Dobos Nikolett (Fehér Erzsébet), Béaskó Bernadett Virág (Farkas Anikó Zsuzsanna), Zsákai Anna (Szélesi Edit), Nagy Zsófia (Balogh Ibolya Mária), Marton Ferenc (Varga Éva), Szécsényi Szabolcs (Bóta Kamilla), Lugosi Illés (Nagy Éva), Barcsik László (Sahin- Tóth Andrea). Házasságot kötöttek: Nagy Albert és Mészáros Irén, Csorba László Ferenc és Makári Mária, Lakatos István és Szécsényi Ildikó, Hajagos Ferenc és Szálas Rozália, dr. Tóth Zsolt József és dr. Gulyás Zsuzsanna, Bo- doglári Lajos és dr. Záhonyi Zsuzsanna, Re- bek Ferenc és Farkas Emília, Farkas Tibor és Buzánszky Gabriella Éva, Czechmeiszter István és Edelényi-Szabó Tünde, Darabos Zsolt és Bogovics Erika, Kecskés Ferenc és Bartal Erika Ágnes, Lázár András és Rab Andrea, Kovács Tibor és Molnár Katalin, Spigut István és Selmeci Ágnes, Tóth István és Berente Tímea, Subicz Zoltán és Kovács Judit, Csordás Zoltán és Kucsera Mária. Meghaltak: Szabó Józsefné Molnár Mária (Kecskemét), Szabó Pál (Kecskemét), Kosa András (Kecskemét), Tóth Sándomé Horváth Mária (Kecskemét), Adorján Józsefné Kiss Ilona (Kecskemét), Losonczi Julianna (Budapest VIII.), Kéri Margit (Lajosmizse), Brezányi István (Tiszakécske), Regedei János (Fülöpháza), Kovács Erzsébet (Solt), Kovács Imréné Hajagos Lídia (Kecskemét), Soós Lászlóné Takaró Veronika Lilla (Kecskemét), Csiszár Ferenc (Szeged), Farkas István (Izsák), Takács István (Kecskemét), Nagy Sándomé Zsoldos Mária (Szabadszállás), Szalontai Mihály (Kecskemét), Nagy István (Kecskemét), Kovács Jánosné Lovász Teréz (Kecskemét), Örvösi János (Kecskemét), Varga Tivadar (Kecskemét), Szabó Sándor (Kecskemét), Pullai Károlyné Kovács Sára (Kecskemét), Kocsis József (Kecskemét), Gere István (Kecskemét), Klein Henrik (Kecskemét), Major Margit (Kecskemét), Hutás István (Kecskemét), Pálfi László (Kecskemét). KISKÖRÖS Házasságot kötöttek: Patyi Sándor és Veinhardt Éva, Berta József és Sáfár Ágnes Zsuzsanna. Meghaltak: Salacz István (Kiskőrös), Za- horszki Pál (Kiskőrös). POPPARÓDIÁK, RESÓÉK, BELL ÉS A TÖBBIEK „Könnyű műfaj” diákoknak A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ a város fiataljai részére előadás-sorozatot szervezett. Elsősorban a diákok körében népszerű, a „könnyű műfajt” képviselő művészek látogatnak el Kecskemétre. A diákpódiumon fellép majd a Voga—Turnovsz- ky duó, akik Popparódiák című nagylemezüket mutatják be, Laár András, Galla Miklós, Dolák-Saly Róbert és Nagy Natália Farkas a mezőn címmel tartja meg műsorát. A népszerű Resó humorista páros előadóestjének címe: És felettünk a béka feneke, Maksa Zoltáné pedig: Börtönparty. A sorozat vendége lesz Deák Bili Gyula és együttese is. A diákpódium előadásaira bérlet váltható, melyeket a művelődési központban lehet beszerezni. Az első program szeptember 30-án este hétkor kezdődik, akkor Vogáéknak tapsolhat a közönség. Október 12-én pedig Deák Bili Gyula és vendégei mutatkoznak be Kecskeméten. ÓFALU A NYILVÁNOSSÁG SEGÍTSÉGÉT KÉRI Késik a döntés a sugártemető ügyében A nyilvánosság segítségét kérte az ófalui társadalmi bizottság a baranyai község közelébe tervezett sugártemetővel kapcsolatos aggályok tisztázásához, a hatósági eljárások fejleményeiről való tájékoztatáshoz. A testület kifogásolja, hogy a májusi fővárosi társadalmi vitán kapott ígéretek ellenére a helybélieket nem tájékoztatták az atomerő- művihulladék-tcmctő engedélyezési eljárásának mozzanatairól, s az érintett települések lakói mind nehezebben viselik el a döntés elhúzódása okozta bizonytalanságot, feszültséget. Az Ofalu, Feked és Véménd falvak lakóit képviselő társadalmi bizottság tagjai hiányolták, hogy az általuk felkért független szakértőknek a hulladékelhclyczésrc vonatkozó alternatív javaslatára az illetékesek még nem adtak választ, továbbá az atomenergiáról szóló törvény nyolcéves késéssel megszületett végrehajtási rendeletének tanulmányozása után sem látnak kellő garanciát a környezetet megváltoztató beavatkozás lakossági ellenőrzésére. Sérelmezték, hogy a döntés-előkészítés őket közvetlenül érintő folyamatáról csupán a sajtó közvetítésével értesülhetnek. (Természetesen segítségét mindenképpen igénylik.) Az építésügyi főhatóság az atomerőmű fellebbezését elutasít va nem hosszabbította meg ugyan a területfelhasználási engedélyt, s a Közegészségügyi Járványügyi Főfelügyelőség első fokú határozatában elutasította a sugártemető létesítésére benyújtott kérelmet is, azonban a PAV fellebbezését követően a főfelügyelőség gltal egy ízben harminc nappal már meghosszabbított döntési határidő már augusztus 27- én lejárt, s a lakosság körében ez jogos aggodalmat vált ki — állapította meg az ófaluiak társadalmi bizottsága. HÍREK • HÍREK 9. SZAVAZÓLAP Véleményem szerint a hónap legudvariasabb magán gépkocsivezetője írsz. NAPTÁR 1988. szeptember 15., csütörtök Névnap: Enikő Napkelte: 6 óra 21 perc Napnyugta: 18 óra 58 perc Holdkelte: 0 óra 50 perc Holdnyugta: 20 óra 07 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Továbbra is borult marad az ég. Eső, záporeső sokfelé várható, helyenként zivatar is kialakul. A mérsékelt északnyugati szél a keleti országrészben délkeletire fordul. A szél zivatarok idején megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 13 és 18 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Szeptember 13-án Kecskeméten a középhö- mérséklet 15,5 (az 50 éves átlag 16,3), a legmagasabb hőmérséklet 17,9 fok volt. 11,8 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 12,0, Mórakor 14,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,0 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1010,9 millibar — emelkedő — volt. Szeptember 13-án Baján a középhőmérséklet 15.8 (az 50 éves átlag 16,9), a legmagasabb hőmérséklet 20,4 fok volt. A nap 0,2 órán keresztül sütött, 4,8 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 11,9, 14 órakor 13,9 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 11,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1011,7 millibar — emelkedő — volt.- JUBILÁLÓ MUNKASSZÖVETKE- ZET. Fennállásának 15. évfordulóját ünnepli a háromszoros kiváló Dunaújvárosi Munkásszövetkezet. Ez alkalomból, szeptember 17-én 7-től 17 óráig jubileumi napot rendeznek a Skála Áruházban és a körülötte kialakított sátorvárosban. A szövetkezet 80 millió forintos árualappal mintegy százféle árengedményes cikkel—ami kétmillió forint megtakarítást jelenthet a vásárlóknak — hetven elárusítóhelyen várja az érdeklődőket. Az évfordulóhoz szüreti mulatság és számos kulturális program is kapcsolódik. Lesz divatbemutató, rajzverseny, közlekedésbiztonsági vetélkedő, s ha az idő engedi, hőlégballon-bemutató. A fenti napon tehát még hétvégi programként is érdemes a megyéből Dunaújvárosba utazni. — Milyen a játékváros? Az idei játékváros életét Mini München ’88 címmel Klara és Wolfgang Zacharias, a müncheni Pedagogi- sche Áction munkatársai mutatják be diavetítéssel egybekötött előadással holnap 17 órától, a kecskeméti játékmúzeumban. A felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt érdekesnek ígérkező programot a Szórakaté- nusz baráti köre rendezi. — Exportra dolgoztak. Az eső sem zavarta meg tegnapelőtt délután a kecskeméti Imre Gábor nyugdíjasklub hatvannyolc tagját abban, hogy a Zöldért Vállalatnak tett társa- dalmimunka-felajánlását teljesítse. A vállalat megyeszékhelyi kirendeltségén paradicsompaprikát szeleteltek. Munkájuk révén 3000 kilogramm vágott paprikával részesedtek az aznapi exportszállításban. Ketten beszélgetnek — Mi a nyugdíj? — Fizetési emlék. — Raktárüzlet Soltvadkcrten. Tegnap nyitotta meg a Bajai Kukoricatermelési Rendszer Fejlesztő Közös Vállalat és a Soltvad- kerti József Attila Termelőszövetkezet, a gazdaság központjától nem messze, közös üzemeltetésű raktárüzletét. Itt kistermelőkés mezőgazdasági nagyüzemek kereshetik a rendszer eszköztárához tartozó, valamint egyéb, forgalomban lévő erő- és munkagépek alkatrészeit, illetve biotrágyákat. Az üzlet a tsz ipari ágazatának irányításával működik. Gépkocsi-á tvételi sorszámok 1988. szeptember 13-in Trabant Limousin Hycomat Budapest 798 Trabant Combi Hycomat Budapest 123 Trabant Limousin Special Trabant Combi Wartburg Standard Wartburg Special Wartburg S| tolótetős Wartburg Budapest Budapest Budapest Debrecen Budapest Debrecen Budapest Debrecen apest :cn Skoda 1 Skoda 1 Lada 1200 Lada 1300 S Lada Szamara Lada 1500 Lada Combi Lada Niva Polski Fiat 126 P Dacia Limousin Dacia Combi Dacia TLX Zastava Budapest Debrecen Budapest Debrecen Budapest Debrecen Budapest Debrecen Budapest Debrecen Budapest Budapest Debrecen Budapest Debrecen Budapest Debrecen Budapest Debrecen Budapest 14873 11988 5179 3591 4011 2584 5549 4231 15414 4388 2508 12889 9632 28723 16565 47958 34414 24442 17821 2000 1157 16284 12139 1355 421 851 2901 2557 17305 12795 4211 3576 7967 4939 20492 Holnapi lapszámunkból Az idén Baján tartotta vándorgyűlését az éremgyűjtők egyesülete. Az eseményről bővebben a negyedik oldalon olvashatunk. Szintén itt kapunk érdekes híreket egy tizennégy éves egyetemi hallgatóról és egy nyolcéves atlétáról. Amikor végre ki- 'mondták a szakmai önállósághoz való jogot, nem örült ennek minden pedagógus. Hogy miért, kiderül A pedagógus „nagykorúsítása” című írásból. Ugyancsak a negyedik oldalon jelenik meg a kalocsai helyőrségi klub terveiről szóló cikk. Az ötödik oldal Gazdasági információk, hírek című összeállításában tájékozódhatunk például a szőlöárakról és az európai lakáshelyzetről. Miért nincs nálunk hitelkártya, amikor jobb, olcsóbb és biztonságosabb? A szerző ezzel kapcsolatos töprengéseit A pénz ára című írásból ismerhetjük meg. Baleset nélkül A hírek szerint még egyetlen baleset sem történt ezekkel a gyerekeknek készült tri- és quattrociklikkel, szédítő sebességük ellenére. Úgy látszik, a moszkvai Gorkij parkban jobban betartják a közlekedési szabályokat. 8 (Tclcfotó) A hónap legudvariasabb magán gépkocsivezetője Kedves olvasónk! Szeptember 27-éig küldje be a mellékelt szavazólapon annak a ma- gángépkocsinak a forgalmi rendszámát, amelynek vezetőjét a legudvariasabbnak, a legelőzékenvebbnek tartja: Cím: Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács Kecskemét, Rákóczi u. 17—19. Aborítékra írja rá: A hónap legudvariasabb magán gépkocsivezetője. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Terjeszti a Magyar Posta Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Előfizethető a híriapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. .i Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Előfizetési díj: egy hónapra: 43,-— Ft, Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató negyedévre: f 29,— Ft, > fél évre: 258, Ft, Telefon: 28-777 egy évre: 516,— Ft. 1988. IX. 15-én, megrendelés sorszáma: 830008 HU ISSN 0133 —235x