Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-08 / 188. szám
1988. augusztus 8. • PETŐFI NÉPE • 3 Grósz Károly nyomdász fiatalok között Szombaton Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke a 11. országos nyomdász ifjúsági találkozó alkalmából Békéscsabára látogatott. A vendég elsőként a Kner Nyomdát kereste fel. ahol Háromszéki Pál vezérigazgató tájékoztatta az évente mintegy kétmilliárd forint értéket előállitó vállalat munkájáról, s a tízmillió dollár értékű világbanki beruházás helyzetéről. Ezt követően az MSZMP főtitkára üzemlátogatáson ismerkedett a Kner Nyomda új csomagolástechnikai és könyvnyomtató gépsoraival, s elbeszélgetett a gépeket irányító nyomdászokkal. A nyomdabeli látogatást fórum követte a Békéscsabai Tanítóképzőben az ország 35 nyomdájából az ifjúsági találkozón részt vevő félezer fiatallal. Itt Szabó Imre, a Kner Nyomda KISZ-bizottságának titkára köszöntötte a vendéget, majd Grósz Károly beszédet mondott a fórum hallgatósága előtt. A világpolitikai és gazdasági helyzetről, a szocialista országokban történő változásokról, es a hazai gazdasági és politikai megújulás halaszthatatlan feladatairól szólt a nyomdász fiataloknak a főtitkár-miniszterelnök. A fórum résztvevői egyebek közt az átképzés és a családalapítás nehézségeiről, valamint a vidéki nyomdák nem könnyű helyzetéről mondták el véleményűket. A fiatalok szót ejtettek mindarról, ami a szombaton megtartott al- ágazati ifjúsági parlamentben is foglalkoztatta őket. (MTI) Kontaktlencse-stúdió • Nem sci-fi maszk, hanem szemvizsgáló berendezés takarja a vizsgált személy arcát. A Fotex magyar— amerikai közös vállalat kontaktlencse- szaküzletet nyitott Budapesten, a Nép- köztársaság útján. A vállalat elsősorban exportra készít lencséket, ám hazai igények kielégítésére is gondolnak. Az új boltban 30 ezer darabos készlettel várják az érdeklődőket és többségüket azonnal, raktárukból kiszolgálják. A Magyarországon egyedülálló berendezésekkel, így komputeres szemvizsgálókkal felszerelt stúdióban reggel 9-től este 20 óráig szakorvosok vizsgálják a betegeket. A Hí RÓ TOLLÁBÓL A halálbüntetésről I. A halálbüntetés a legrégibb állami büntetések közé tartozik. Létjogosultságról évszázadok óta vita folyik, és az egyes államok törvényhozása eltérően foglal állást e kérdésben. Ma már nem kevés azoknak az államoknak a száma, amelyek büntető törvénykönyvei nem teszik lehetővé a halálbüntetés alkalmazását, de e felfogás uralkodóvá válására napjainkban alig számíthatunk. Többségben vannak még azok, akik azt vallják, hogy e büntetési nemre a társadalom védelme, a büntetőjogi célkitűzések megvalósítása érdekében szükség van és szükség is lesz. A témával foglalkozó irodalom tanúsága szerint nem könnyű egy minden szempontból elfogadható felfogás kialakítása. Nézetünk megformálásánál erkölcsi, világnézeti, politikai szempontok mellett figyelemmel kell lennünk arra a történelmi szituációra is, amelyben felvetődik e kérdés, és arra az államra is, emellyel kapcsolatban felmerül. Ha csak az eltelt évtizedekre tekintünk vissza, azt látjuk, hogy soha annyi értelmetlen és ártatlan emberhalál nem történt, mint ebben az időszakban a merényletek, terrorakciók következtében. Az erőszak légköre soha nem sejtett mértékben teijedt el földünkön. Kérdés, hogy a halálbüntetés eltörlésének vagy fenntartásának kérdését le- het-e függetleníteni a bűnözés alakulásától — a hazai és a nemzetközi bűnözéstől? Megtorlás, elrettentés A vita középpontjában az a kérdés áll, hogy mi a célja, értelme a halálbüntetés alkalmazásának. A mellette állók egy része a büntetés célját a megtorlásban jelöli meg. A megtorlás gondolatának követői következetesek, amikor az emberölés elkövetőjével szemben határozottan követelik a halálbüntetés alkalmazását. Látszólag ugyanilyen problémamentesnek tűnik az állásfoglalás az elrettentés gondolatának hirdetői részéről is. Sőt az e felfogást vallók szélesebb körben, még több bűncselekmény vonatkozásában helyeselhetik a halál- büntetés kiszabását. A halálbüntetés ellenzői, az abolicio- nisták mindkét célkitűzés tekintetében tagadják a büntetés létjogosultságát. A halálbüntetéssel nem áll helyre a bűncselekménnyel megbontott egyensúly, hiszen az elkövető megölése nem teszi élővé a sértettet. Erre tekintettel a halálbüntetés nem más, mint bosszú. Sokan kétségbe vonják a halálbüntetés elrettentő hatását is. Nézetüket azzal indokolják, hogy azokban az országokban sem emelkedett a korábban halállal fenyegetett bűncselekmények száma, ahol a halálbüntetést eltörölték. Európa harca a halálbüntetés ellen Ausztria parlamentje — eddig egyetlenként az egész világon — még 1968- ban ellenszavazat nélkül egyhangúlag szavazta meg a halálbüntetés teljes és feltétlen eltörlését. Az osztrák álláspont szerint a halál- büntetés kiszabása, a kivégzésre való várakozás és a büntetés végrehajtása népi más, mint kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmód, nem csupán az elítélt tekintetében. A Strasbourgban működő Európa Tanács tagállamainak évtizedek óta tartó erőfeszítései eredményeként 1985 márciusában életbe lépett az első olyan nemzetközi szerződés, amelyben a szerződő felek kötelezték magukat, hogy a halálbüntetést eltörlik, illetőleg nem vezetik be. A tagállamok egy részében ettől az időponttól nem alkalmazzák e büntetést. A Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa 1987 júliusában határozott a halálbüntetés eltörléséről. A legsúlyosabb büntetés eltörlése szervesen épült a bűnözés elleni küzdelem eredményeire és a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatára. A döntés indokolása szerint az állam büntetőjoga rendelkezik mindazokkal a jogi eszközökkel, amelyek e büntetési nem nélkül is hatékonyan biztosítják a szocialista állam és polgárai védelmét a bűnös támadásokkal szemben. A tényékhez tartozik, hogy a Német Demokratikus Köztársaság ma a világ legalacsonyabb bűnözési arányszámú országai közé tartozik. Az elkövetett bűncselekmények többsége kisebb súlyú. Az ölési bűntettek és más erőszakos bűncselekmények száma évek óta csekély. A 100 ezer lakosra jutó ismertté vált bűncselekmények száma 1986- ban 666, Magyarországon ez a szám 1719 volt. A szándékos emberölések száma (befejezett és kísérlet) 1986-ban 112, Magyarországon 331. Bács- Kiskun megyében az utóbbi években ez a szám 14 és 36 között változott. Emberi jogok Újabban erősödik a halálbüntetés háború idején való alkalmazása ellenzőinek a tábora is. Nézetük szerint a kínzás még háború idején sem lehet soha jogszerű és ugyanennek kell érvényesülni a halálbüntetésre nézve, amely a kínzás egyik fajtája. A halálbüntetést eltörtök szem előtt tartották a terrorcselekményeket is, és ezzel kapcsolatban kifejtették, hogy csak az képes teljes erkölcsi nyomatékkai fellépni a terror mélységes embertelensége ellen, aki az emberi élet megsemmisítését még annak törvényileg szankcionált formájában is elveti. E rövid kitekintés végén álljanak itt Hans Rieger lelkésznek a szavai: „A halálbüntetés elleni világméretű harc az emberi jogok oszthatatlanságáért folyik. Sok minden történt eddig és sok mindent kell még tenni.” dr. Stefancsik Rajmund megyei bírósági elnökhelyettes (Folytatjuk) Napirenden a munkastílus megújítása Dr. Babinyecz Ferenc Bácsalmáson és környékén Bácsalmás és környéke — 22 ezer ember egy városban és hét községben — az utóbbi időben többször is a figyelem középpontjába került. Márciusban dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke látogatott ide, az elmúlt héten pénteken pedig dr. Babinyecz Ferenc. a megyei pártbizottság titkára, a megyei pártbizottság végrehajtó bizottságának tagja töltötte itt egy munkanapját. A megkülönböztetett figyelem oka a térség viszonylagos elmaradottsága, s a látogatások alkalmával vendégek'és vendéglátók kölcsönösen meggyőződhetnek róla: a megyei vezetésnek eltökélt szándéka a térség felzárkóztatása, illetve a helybeliek maguk is kezdeményezik ezt, s a környéken élő emberek hajlandók ezért komoly áldozatot hozni. Míg dr. Gajdócsi István látogatásán elsősorban arról volt szó, hogy a tanácsok miként segíthetik elő a térség társadalmigazdasági életének felélénkülését, dr. Babinyecz Ferenc programjában a politikai munka időszerű kérdései kaptak hangsúlyt, különös tekintettel a pártértekezlet utáni helyzetre. A vendéget a bácsalmási városi pártbizottságon Varga József titkár és dr. Bednárné Kiss Ildikó tanácselnök fogadta. S az előzetes hivatalos program rögtön az első percben felborult, mivel — az új munkastílus jegyében — dr. Babinyecz Ferenc azt kívánta (s ez egyezett a helybeliek akaratával is), hogy a megbeszélésen az apparátus munkatársai is legyenek jelen. A korábbi merev gyakorlat szerint ez ugyanis nem volt szokás, a „főnökök" csak a „főnökökkel” találkoztak, ami nagyban megnehezítette, hogy életközeli információkhoz jussanak. A vendég meghallgatta a térség politikai, társadalmi és gazdasági életének részleteiről szóló beszámolókat, amihez kapcsolódva ígéretet tett: közreműködik a bácsszőlősi iskola felújításának előmozdításában. A munkatársakkal folytatott beszélgetés fő témája a pártértekezlet után kialakult helyzet elemzése volt, s leszögezték, hogy az új helyzet új munkastílust követel. Ám ennek a megváltozandó munkastílusnak az elemei még nem világosak minden részletükben, s mint a vendég mondotta, ezt a párttagságnak és az apparátusnak „együtt kell kiizzadni.” Felvetődött a kérdés, hogy időszerű volna-e a városokban és megyei szinten pártértekezleteket tartani, amit össze lehetne kötni a testületek megújításával. A helybeliek úgy látták, hogy Bácsalmáson erre nincs szükség, ám nem utasították el (dr. Bednárné Kiss Ildikó) egy megyei pártértekezlet gondolatát. Dr. Babinyecz Ferenc ezután Tataházára és Mátételkére látogatott, ahol Kiss István, a Petőfi Tsz elnöke, országgyűlési képviselő, Koncsek János, Tataháza község, valamint a termelőszövetkezet párttitkára, s Kancsár György, Tataháza tanácselnöke tájékoztatta a környék társadalmi-gazdasági életének részleteiről. Tataházán megtekintették az új tornacsarnokot, Mátételkén pedig az átadás előtt álló ruhaüzemet, melyet a községi pártbizottság egykori épületében alakítottak ki. Kiss István téeszelnök a szintén átadás előtt álló új, korszerű sertéstelepet mutatta be. A vendég ezután részt vett a Petőfi Tsz pártalapszervezetének taggyűlésén. Napirendje szerint a taggyűlés gazdasági témákat tárgyalt, ám kérdéseket dr. Babinyecz Ferenc elsősorban a követendő ideológiára, politikai munkastílusra vonatkozóan kapott. Válaszában a vendég utalt rá, hogy folyamatban van egy megújult ideológia, s világos szocializmuskép kidolgozása, de ennek elhúzódása ne akadályozza a párttagságot abban, hogy aktívan közreműködjön a helyi problémák megoldásában. Szintén feltette a kérdést a pártértekezletekre vonatkozóan, melyek helyi, illetve megyei szintű megtartását a Petőfi Tsz párttagsága nem látta szükségesnek. Hangsúlyozták viszont — s ebben velük a vendég egyetértett — a szavak hitelének helyreállítását. B. F. 1. A KÖZÉLET FÓRIMA Tanyákról, családról, iskoláról, munkáról Hogyan dolgozunk manapság? # A galamb, ami a szobor kezében volt, kétszer is „elrepült". Népszerű ember Kiskunhalason Vass Lajos, az egyik külterületi választókörzet tanácstagja. A 67 esztendős nyugalmazott iskolaigazgató 1954 óta tagja a testületnek, s ma is aktív résztvevője a tanácsüléseknek. Egy-egy kérdése, interpellációja nyomán a hallgatóság meggyőződhet róla, hogy szívén viseli a város ügyeit, s az apróságokra is odafigyel. Három és fél évtizedes közéleti múltja, élettapasztalata súlyt ad szavainak. Úgy véljük, hogy gondolatai hasznosíthatnak a közélet számára a város határain túl is, ezért megkérdeztük: melyek azok a dolgok, amelyekről egy nagyobb fórum — lapunk olvasóinak tábora — előtt is fontosnak tartaná, hogy szó essék. — Szólnék, s ha már szót kapok, szólok a külterületi, tanyai lakosság hátrányos helyzetéről. Régebben a városfejlesztési szemlélettel volt baj, minden pénzt a központ szépítésére, csinosítására, vagy új lakótelep építésére költöttek, változó sikerrel. Pedig a Kofa bevételek jelentős részét a tanyai lakosság teremtette elő. Ma már a szemlélet változóban van, de a pénz kevesebb. Régen, ha a tanyákat villamosítani akartuk, az illetékesek feltették a kérdést: Mit gondolsz, talán konzerválni fogjuk a tanyavilágot? Végül a villamosítást nem akadályozták meg, de minden fillért a környék lakóinak kellett előteremteni. Ma jóindulat fogadja egy-egy vegyesbolt létesítésére, vagy útjavításra tett kezdeményezésünket, de a pénzt csak nagy nehézségek árán lehet hozzá előteremteni. A villamos vezetékhálózat felújítása teljes egészében a lakosságot terheli, s csak ennek megtörténte után veszi át az áramszolgáltató üzemeltetésre a rendszert. A tanyai lakosság tehát saját élet- feltételeinek biztosításához ma is aránytalanul nagy terheket kénytelen vállalni, ami azért is egyre nehezebb, mert öregszenek az emberek. — Ön egy életet töltött el az oktatásban. — Igen, tanyai iskolákban. S nem panaszkodom, az a nép, akik között én dolgoztam, megbecsülte a tanítót. A tanyán a tanító tényleg tanító volt, nem pedig pedagógus, ami eredetileg rabszolgát jelent. Ma már a kollégák kevésbé érezhetik ezt a megbecsülést, de az is igaz, hogy a főiskolákról egyre kevesebb olyan szakember kerül ki, aki élethivatásának tekinti a pályát, s világitó lámpás akar lenni. A félegyházi tanítóképző, ahova én jártam, ilyen embereket nevelt annak idején, de ahogy tapasztalom, a mai főiskolák nem tudták továbbvinni ezt a szellemet. Persze a nevelésben az iskola egymaga nem sokat tehet, nem pótolhatja a családot. Létrehozták a tanyai kollégiumokat, mondván, hogy a ház körüli feladatok, a mezőgazdasági munka, az állatok őrzése elveszi a gyerekek idejét a tanulástól. Pedig lelkileg egészségesebb emberek nevelkedtek olyan környezetben, amelyben az anyuka reggel kikísérte a gyereket a kapuhoz, délben pedig onnan leste, hogy jön-e már a fia, vagy a lánya. A ház körüli feladatok pedig rendszerességre, munkaszeretetre szoktatták a gyerekeket. — Munkaszeretet. Miként látja? Hogyan dolgozunk manapság? — Felsorolhatnánk az elmúlt évtizedek számos eredményét, de — jobbító szándékkal — én a munka minőségére, az értékek megbecsülésére, illetve meg nem becsülésére tennék megjegyzést. Itt van például Kiskunhalason a városi könyvtár előtti szobor. Egy kedves ülő nőalak, a kezében egy galambot tartott. Ma a galamb nincs ott, kétszer is „elrepült”. A könyvtár igazgatója talált rá a szobor mellett, s az illetékesek — tanácsi interpelláció nyomán — intézkedtek a visszahelyezéséről. Ám ez olyan szakszerűtlenül történt, hogy a galamb újra a könyvtárigazgató asztalára került. A lélektelen, szakszerűtlen munkának tehát — amivel manapság sajnos gyakran találkozunk — többszörösen kell megfizetni az árát. Bálái F. István Megemlékezés a hirosimai atomtámadásról Az Országos Béketanács kezdeményezésére szombaton — a Hirosima elleni atomtámadás évfordulóján — országszerte megemlékezések, békemozgalmi akciók hjv- ták fel a figyelmet az atomfegyverkezés veszélyeire, a tömegpusztító fegyverek felszámolásának fontosságára, az emberi jogok tiszteletben tartására. Az OBT ifjúsági békebizottsága Budapesten, a Vörösmarty téren rendezett megemlékezést, amelyen Tunyogi László, a bizottság elnöke mondott beszédet. A margitszigeti úttörőstadionban egész napos programot szerveztek ez alkalomból. A zárómüsort, a délutáni Halász Judit-koncertet több ezer gyermek hallgatta végigA Deák téri evangélikus és a Böszörményi úti református templomban este ökumenikus imákkal emlékeztek a 43 évvel ezelőtt történtekre. A Vörösmarty tér melletti Duna-parton a megjelentek égő gyertyákat vivő papírhajókat eresztettek a Duna vizére az atomhalált haltak emlékére, az atomfegyverek elleni tiltakozásul. Hasonló megemlékezéseket tartottak vidéken is, a többi között Csongrádon, Pécsett, Kunszentmártonban, Székesfehérváron, Miskolcon, Szekszárdon, Kőszegen és Debrecenben. (MTI) /
