Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-11 / 164. szám
4 • PET0FI NÉPE • 1988. július 11. Csipketerítő az államalapító emlékére Szent István király halálának 950-ik évfordulója tiszteletére és alkotmányunk ünnepére egy 55 centiméter átmérőjű díszes csipketerítővei rukkolt ki a Kiskunhalasi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. Az egyedi példány terveit — a nagy államalapító király koronázási palástjának eredeti motívumai alapján — Bodor Miklós grafikusművész készítette. Kontírozására és ki varrására Török Im- réné, illetve Nagy Szeder Lászlóné 2000 munkaórát fordított. A nem mindennapos munka véleményezését (zsűrizését) a Népi Iparművészeti Tanács szakemberei vállalták. Az alkotás az augusztus 20-ai városi ünnepségsorozat egyik látványosságának ígérkezik. Feltehetően a Csipkemúzeumban tekinthetik majd meg az érdeklődők. K. P. KÖNYVESPOLC ILLÉS SÁNDOR: Vihar után szivárvány A történelmi regénynek is elfogadható mű eredeti címe Az ígéret földje lett volna, ám a kiadó Illést lebeszélte róla, mert már korábban sajtó' alá rendeztek egy ugyanilyen című munkát, amelynek azonban semmi köze sincs Illés alkotásának témájához. Illés Sándor drámai történetben írja meg a bukovinai székelyek tragikus vándorlását, amely a második világháború idején játszódik le, Andrásfalváról indulva az akkor már „visszacsatolt” Bácskába, ahol, azt hitték: végre megtalálták az ígéret földjét! Három évvel később onnan is elűzte őket a sors az akkori teljes kilátástalanságba. S ki elveszett, ki a halálba menekült inkább, és akik átvészelték e történelmi vihart, döbbenten emlékezhettek a kétszáz év előtti emberirtásra, a mádéfalvi veszedelemre, amikor is a Bece család ősei, sok-sok társukkal együtt menekültek, csak éppen az életüket mentve először Moldvába, majd onnan a politika kegyetlen széljárásában továbbsodródva Bukovinába. „A leszármazottaknak csöppnyi békét engedélyezett a történelem, de a második világháború már újra kérlelhetetlenül beleszólt az életükbe: újra meg újra hazát kellett cserélniük. A politikai döntések kényszere egyre- másra új településekre, új határokon belülre, más és más nemzeti környezetbe h&jtja a bukovinai székelyeket” — olvasható a kötet borítólapjának széljegyzetében. S ez volt az akkor már „visszacsatolt” Bácska, az újabb ígéret földje, ahonnan négy, bizonytalanságban, csakhogynem félelemben eltöltött esztendő után újra menekülniük kellett, s bizony, megint fájdalmas veszteségekkel. Amikor elindultak Andrásfalváról —1941 májusában —, még a templomjuk harangját is magukkal akarták hozni, ám a fejüket vesztett, a csaknem teljesen szétszóródó futásban megint csak az életüket menthették, s csak hosszú idő múlva juthattak révbe: a Dunántúlról „hazatelepített” svábok elhagyott településein, tanyáin, birtokain találhattak végre békét, új hazát — ám ez sem volt az a boldogságos honfoglalás, amiről Andrásfal- ván, vagy éppen Hadikfalván álmodoztak. Illés Sándornak nem kellett felkutatnia sok forrásanyagot regényének megírásához, hiszen abban az időkben valósággal együtt élt a -Felső-Bácskába telepített székelyekkel, nem sokkal letelepedésük után. Járt Bajmo- kon, a dobrovoljácoktól elvett telepen, színes, érdekes riportot is írt róluk, amiben elmondta, mit látott, tapasztalt, kikkel beszélt, és vendége is volt egy olyan székely családnak, ahol az ebédlőasztal körül — apástul-anyástul-nagyszülőstül — huszonnyolcán is ültek. Ilyen nagy család nem is egy volt ott akkor. Később a menekülésben is velük tartott, okosan jegyzetelt, mondván: „Erre még nagy szükségem lesz. Történelmet írok majd róluk, ha csak évek, vagy évtizedek múlva is, a sok szenvedésükről, tragédiájukról, a már-már csaknem második mádéfalvi veszedelemről, mert nem lehet szó nélkül elmenni egy olyan politikai kudarc mellett, amelynek okozóit sem akkor, sem most hiába is keresnők: eltűntek a politikai színpadok süllyesztőiben!” Illés Sándor új regénye a Magvető gondozásában jelent meg a közelmúltban. Vass Imre PAPP ZOLTÁN Bástyák és kala idők XXXV. A következő hét elején aztán robban a bomba. Délután kettőkor váratlanul magához hívta Binyeczet a főszerk., aki csak az elébb érkezett vissza egy nagy területi paláverröl. — Na, te aztán jól megcsináltad! — mondja köszönés helyett. Olyan izgatott, hogy még krákogni is elfelejtett. — Mi az istent firkáltál te össze a tanácstitkár feleségének húgáról? Binyecznek eleinte fogalma sincs, miről is van szó. A főszerk. khm-telen szóáradatából aztán lassacskán kiderül, hogy arról a bizonyos szinikritikáról. Közelebbről: a füves-herés vetésforgó diadalútját ecsetelő történet Vanczák Jusztinájáról, aki hiteltelenül, vértelenül játszott, így nem érhette el a már olyannyira esedékes közép-európai színvonalat sem. A tanácstitkár egyhetes fejtágítón volt. így csupán némi késéssel — vasárnap — került kezébe a cikk, amely (szerinte) felzaklatta nem csupán a szükebb család, hanem a tágabb értelemben vett város nyugalmát is, mondta felháborodottan a titkár a nagy területi paláver főszünetében a meglepett fószerk.-nek, aki — persze — nem olvasta a cikket. S míg a főszerk. a tudomására juttatóitokon töprengett, a titkár eleresztette magát. — Látni se akarom többé azt a pasit! — mennydörögte. — Rúgjátok ki még máma, hogy a lába se érje a földet! A nevét is töröljétek ki egyszer s mindenkorra hasábjaitokról. A főszerk. csak hosszas küzdelem és nagy erőfeszítések árán tudta tárgyaló- képessé csitítani. Akkor aztán elvonultak a mellékhelyiségbe, hogy a nyilvánosság kizárásával megbeszéljék a történteket és a legsürgősebb teendőket. A főszerk. már újra krákog. — Most khm negyed három múlt khm öt khm perccel. A tmész khm a tanácsházára a titkárhoz. Khm. És bocsánatot khm kérsz. Értve? Khm. Binyecz — kényszeredetten — bólint. A kisváros tagadhatatlan előnye, hogy fantasztikusan közel esik egymáshoz minden. A Vörös Bástya is alig kőhaj itásny ir a a tanácsszékháztól. Binyecz most jobban örülne, ha messzebb volna, inkább a városka túlszélén, és legalább órahosszányit tartana az út. így legalább időben kitolódnék, ami most —feltehetőleg — következik. —Hazugság az a cikk az első szótól az utolsóig! — ezzel fogadja a titkár. Csak úgy harsog hangjától a szoba.—Az egész terület mélységesen fel van háborodva. Ha nem lennék meggyőződve a Vörös Bástya kollektívájának teljes jóhiszemű hozzáállásáról, úgy azt kellene mondanom: ez az írás az ellenség keze. A titkár beleveti magát egy hatalmas plüssfotelbe. Binyecz pedig áll a hodályszerű helyiség legközepében. A nagy gépi perzsa úgy terül el lábai alatt, mint egy legelő, közvetlenül a füves-herés vetésforgó hasznosítását megelőző pillanatokban. Feje fölött a sokágú kristály- üveg-csillár: akár egy potenciális bitó. — Az ilyen embereknek nincs helye a becsületes firkászok közt! Megértetted? — Pozícionális lendülettel tért át a tege- zésre. — Ezt tanultad az egyetemen? Na, megvan a véleményem azokról is! . . . Aztán eltelik még vagy tíz perc. Bi- nyeczre egyre záporoznak a megbélyegző jelzők, miegyebek. Háromszor is megpróbál — szerényen — közbeszólni. Am mindannyiszor sikertelenül. Végül már csupán egyetlen gondolat foglalkoztatja: csak még egyszer épp bőrrel kikerüljek innét. .. Csak még egyszer . . . Mikor visszatér, megy újra raportra. A főszerk. elmélyülten piszkálja szipkáját egy kiegyenesített gemkapoccsal. Oldalt fordított fejjel pillant föl Bi- nyeczre. — Na, megvolt? — Meg . . . — Megbeszéltétek? — Az égvilágon mindent. — A részleteket is? — Apróra. — Szóval... lerendeztétek ... — Le. Az elszutykosodott gemkapcsot kékcsíkos kéziratpapírba törli, galacsinná gyúrja, majd megcélozza vele a papírkosarat. A papírgombóc a vesszőkosár fonott pereméről visszapattan. Binyecz odaugrik. Felmarkolja. Visz- szaadja. A főszerk. kivár. Hunyorítva céloz. Újra dob. A papírgombóc eltűnik a kosár gyomrában. — Sikerült — mondja Binyecz. — Azt akarja, hogy azonnali hatály- lyal elbocsássunk c— mondja a főszerk. Binyecz megszédül kissé. Az külön fáj neki, hogy mindeközben a fószerk. -— bajsza alatt — mosolyog. — Neked is mondta? — Célzott rá ... — Meg még mit mondott? — Sok mindent. Hogy például én . . . Mesélni kezdi az egyoldalú diskurzus esendő részleteit, igyekezve visszaadni közben az elhangzott szöveg stílusgazdagságát is. A fószerk. változatlan hévvel mosolyog. Mondjad csak — gondolja. Mondjad. Közben újraéli a mellékhelyiségben lejátszódott jelenetet. Igen, a titkár valóban azt követelte tőle, hogy azonnali hatállyal rúgja ki Binyeczet. A főszerk. e lehetőségtől megrettent kissé. Hisz aligha vetne a Vörös Bástyára jó fényt, ha eltávolítanának soraikból egy olyan munkatársat, akinek alig két hete szavaztak teljes bizalmat. Ám az aggály adta kezébe a mentőöv kötelét is. Hoppá! Álljunk csak meg egy röpke pillanatra! De hisz ennek a nyavalyás Binyecznek nem csupán mi szavaztunk bizalmat, hanem a területi testület is. Nyilvános ülésén az egész szerv, annak rendje- módja szerint, a lehető legszabályosabb előterjesztés alapján. — Mit szólna most annyi elvtárs, ha rájuk fognád, hogy ekkorát tévedtek? — súgta oda a titkárnak. Tízes találat. Bele a legeslegközepé- be. A titkár hátrahököít. A fószerk. tovább ütötte a vasat. — Nem gondolod, hogy ilyesmi azért túlzás lenne, titkár elvtárs? — Szerinted is? — Én megértem a felháborodásodat — tört most már nagy léptekkel előre a kompromisszum felé a főszerk. — A szívem mélyén igazat is adok neked. Sőt: gondoskodni is fogunk róla, hogy te, a kedves feleséged és természetesen Vanczák Jusztina kellő elégtételt kapjon. Erről kezeskedem . .. Azt azonban nem szeretném, ha kellemetlenségbe keverednénk mindketten, kedves Péterem . . . — Mit javasolsz? (Folytatjuk) SAJTOPOSTA Több élelmiszerboltra van szükség Viszontagságos utazás A takarékosság jegyében idén úgy határozott családom: szabadságunkat a megye üdülőhelyein töltjük, 2-3 napot az egyik helyen, ugyanannyit a másikon. Nekem jutott a feladat, hogy a meglepetéseket elkerülendő, afféle felderítő utat tegyek a helyszíneken, érdeklődve a szállás és étkezés lehetőségeiről. Először a Vadkerti-tóhoz látogattam el. Az egyik szerdai nap, délelőtt 10 órakor ültem fel Kecskeméten a Soltvad- kertre t^ftó buszra. Noha a városi Volán-pályaudvaron azzal biztattak, hogy a nagyközségbe érve azonnal találok olyan járatot, mely a tóhoz kivisz, a valóságban ilyesmi nem volt. Jobb híján gyalog — forgalmas út szélén bandukolva — kellett megtennem a vízpartra vezető kb. három kilométeres szakaszt. Többedmagammal vettem részt e kényszertúrán. Miután a tónál tájékozódtam minden fontos tudnivalóról, gondoltam, hogy a fél 1 órakor Kecskemétre induló busszal már vissza is utazhatom. Igen ám, csakhogy az üdülőhelyről megint nem vitt busz a községi Volán-megállóba, ahova végül egy személygépkocsi alkalmi utasaként jutottam el. Hazaérkezve, s az élményt elmesélve, családom tagjai arra az elhatározásra jutottak, hogy nem kérnek az efféle viszontagságos utazásból. Kovácsné Lajosmizse A megyeszékhely Csongrádi utca— Nap utca—Kuruc körút—Rákóczi út —Kálvin tér által határolt városrészében jóval több, mint 1000 család lakik. Az ő nevükben teszem szóvá, hogy arrafelé egyre komolyabb gondot okoz az élelmiszer-vásárlás. Miért? Mert mind gyakrabban halljuk, tapasztaljuk, hogy szűkítik nyitva tartási idejüket a meglévő boltok, sőt némelyiküket végleg bezárták. Különösen fájlaljuk a Kuruc téri nagy kereskedelmi egység működésének hetek óta tartó szünetelését, s emiatt sok idős, nehezen járó öregnek — közöttük a 80 éves édesanyámnak — kell igen messzire botorkálnia a tejért, kenyérért, és hasonló áruért. Az idősek mondják, hogy körülbelül 50 évvel ezelőtt a környék szinte mindegyik utcájában volt szatócsbolt. Ma, amikor összehasonlíthatatlanul nagyobb létszámú a lakosság, sokkal kevesebb helyen vásárolhatnak. Lehet, hogy az adózás vette el a kereskedésre vállalkozók kedvét, s az is lehet, az áruszállítás megbízhatatlanságába fáradtak bele néhányan. Bármi is az ok, mi, vevők valamiféle orvoslást kérünk, várunk az illetékesektől a kereskedelmi ellátottság javítására. Kasza Sándor Kecskemét E bejelentést közbenjárásunkra megvizsgálta a városi tanács vb ellátásfelügyeleti osztálya. A tapasztalatokról, intézkedésekről így számolt be lapunknak dr. Ágúd Károly osztályvezető: — Olvasójuknak igaza van, hiszen a jelzett belterület kereskedelmi helyzete nem felel meg a követelményeknek. Az ottani lakosok fogyasztói igényének kielégítése sok kívánnivalót hagy maga után. Noha a Konzum Kereskedelmi Vállalat 7, a Zöldért Vállalat pedig két üzletet működtet ebben a városrészben, az élelmiszer-ellátás további javításra szorul. . A Konzumnál valóban felbontotta szerződését néhány boltvezető, tekintettel az új adórendszer okozta jelentős jövedelemelvonásra. E személyi okok mellett a vállalat pénzügyi lehetőségei sem kedvezőek, így hálózatfejlesztésre nem gondolhat egyelőre. Kuruc körúti üzletét azonban tovább üzemelteti. Osztályunk egyetért az érintett lakosság álláspontjával, vagyis azzal, hogy abban a körzetben a mostaninál több élelmiszerboltra van szükség, s ennek érdekében tárgyalásokat kezdeményezünk különféle gazdálkodó szervezetekkel. Reméljük, törekvésünk sikerrel jár, amiről idejében hírt adunk a vásárlóknak. BUGACI INGATLANTULAJDONOSOK PANASZA NYOMÁBAN Kötelező-e fizetni a közműfejlesztési hozzájárulást? Elsőként egy sokgyermekes apa mondta el bánatát telefonon: — Nálunk, a bugaci belterületen igencsak befellegzett a házilag ásott vagy fúrott kutaknak, hiszen az utóbbi időben egyszerre több utcában is megépült a vízvezeték. E korszerűsítés kedvünkre való, az viszont kevésbé, hogy a költségek fedezését áthárította ránk a tanács. Manapság, amikor drága az ennivaló, a ruházkodás, a lakásrezsi, szóval minden, furcsálljuk, hogy pluszterhet raknak a nyakunkba. Talán annak kellene állnia a költségeket is, aki a kivitelezést megrendelte ... Ugyanezen helységből jött hozzánk az a fiatalasszony, aki közölte, illetve kérdezte: — Ha már muszáj fizetnünk a vízműhálózat után, rendben van, csak azt nem értjük: az egyik tulajdonosnak miért kevesebb a kirótt díja, s a másiknak miért lényegesen több? A szintén e községben lakó, 88 éves özv. Palotás Mátyásné így panaszkodott a szerkesztőségünkhöz küldött levelében: „Jelenleg van hat tyúkom, egy kutyám, meg a rozoga, pádtetős házam. Ha ezeket kisajátítják tőlem, rendezni tudom a jó néhány ezrest kitevő tartozásomat, amit önkéntes vízbekötési hozzájárulás címén követel a hatóság. A dologban az a különös, hogy ilyen kötelezettséget sohasem vállaltam, ráadásul a hálózati vizet nem vezettettem be az udvaromba, vagy a lakásomba. Érveltem én, hogy havi 3 ezer forintnál is kevesebb a nyugdíjam, gyakran betegeskedem, s az önálló keresettel nem rendelkező, s szintén beteg fiammal élek közös háztartásban, de hiába, azt a választ kaptam az illetékesektől: a közműfejlesztési hozzájárulás reám eső részéből egyetlen forintot sem hajlandók törölni... A közérdekű ügyben a Bugaci Nagyközségi Tanács elnökét, Endre Imrét kerestük fel, aki az olvasói észrevételekre a következőket válaszolta: — Településünk történetében az egyik legnagyobb beruházás valósult meg nemrégen, amikor tíz utcában, ősz- szesen hat kilométernél is hosszabb vízvezetéket építettünk meg, mintegy három és fél millió forint ráfordítással. Az Észak-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat által elvégzett munka eredményeként ezentúl legalább 400 család fogyaszthat egészséges ivóvizet szükebb környezetében (Bartók Béla utca, Dózsa György utca stb.). Ezt a nagyarányú közművesítést a lakosság kezdeményezte, s mi a szervezésben segédkeztünk. Ennek során szép számban vállalkoztak az emberek arra, hogy a hozzájárulást önkéntesen befizetik. A konkrét összeget, vagyis a telkek négyzetmétere utáni 5 forint 50 fillért a költségvetés alapján számoltuk ki, következésképpen a nagyobb területű ingatlan után több, a kisebb után kevesebb a fizetni való. Egyébként a közműépítés esetén felmerülő költségekhez való lakossági hozzájárulást a 18(1983. (X. 16.) EVM-PM számú együttes rendelet teszi kötelezővé. A kivitelezést követően került sor a számlázásra, amikor is felhívást küldtünk azoknak, akik még nem tettek eleget fizetési kötelezettségüknek. Palotás néni is megkapta levelünket a telke mérete szerint megállapított 7188 forint hozzájárulásról. Tőle persze nem az önkéntes vállalása — hiszen ilyen nem volt — teljesítését, hanem az ingatlanára terhelt összeg megfizetését kérjük. Itt jegyzem meg: az e jogcímen kivetett tartozás mérséklésére, törlésére nincs lehetőség, mert a megépült közműrendszer révén nőtt mindegyik telek értéke, mód van azonban — például a szociális körülményre tekintettel — a maximum ötéves időtartamú kamatmentes részlet- fizetési kedvezmény, esetleg fizetési haladék megadására. E kérelmekről szak- igazgatási szervünk dönt — mondotta végezetül a bugaci tanácselnök. Csak a munka garantált, a bér nem? Szerkesztőségünkbe expresszkülde- ményként érkezett ez a levél. Feladója kérte, hogy a nevét és címét hallgassuk el, mert tart attól, ha kitudódna személye, elbocsátanák. Megértve helyzetét, eleget teszünk az óhajnak. A sorok lényegét azonban közreadjuk, mert többek visszatérő gondjáról tudósít: „A Kiskőrösi Állami Gazdaság 2. számú kerületének takarmánykeverő üzemében dolgozunk, minden másnap reggel 7 órától este 7-ig. Havonta átlagosan 15-16 napot vagyunk a munkahelyen, s a letöltött időnk 165 és 176 óra közötti. Az ez alatt elért teljesítmény határozta meg jó ideig a pénzünket. Pár éve azonban módosult a javadalmazásunk, s azóta csak a munka garantált mifelénk, a bér nem. Természetesen szóltunk, amikor a megszokottnál jóval kevesebb forintot találtunk a borítékban, mire az volt a válasz: a többit mozgóbérként kapjuk meg. E bérünk először tényleg mozgott, később azonban mozgásképtelenné vált, mert abból a pluszból egy fillér sem jutott nekünk. Ekkor főnökeink 184 órában jelölték meg azt a munka- mennyiséget, melynek teljesítéséhez a mozgójuttatást igazították. Nem értjük, mi okból változtatnak gyakorta a bérrendszerünkön, mint ahogy az sem világos számunkra, miért nem kapunk dupla összeget, ha vasár- és ünnepnapra vagyunk beosztva. Van azután olyan nap is, amikor csak nyolc órát kell melóznunk. Vajon ha ilyenkor baleset érne bennünket, vállalná-e a felelősséget a cégünk? E kérdésekre szeretnénk végre egyértelmű válaszokat kapni...” Olvasóink méltatlankodásáról, aggodalmáról informáltuk a megyei tanács vb munkaügyi osztályát, melynek vezető szakembere az említett mező- gazdasági nagyüzem illetékeseivel konzultált a felmerült gondokról. Az alábbiakat állapította meg: A takarmánykeverő napi két műszakban üzemel. Ennek megfelelően vannak meghatározva a munkaidőbeosztások, melyeket a kollektív szerződés rögzít. Az üzemi működési rend alapján az egyik héten 3, a másikon 4 munkanapot dolgoznak az ott foglalkoztatottak, s a napi folyamatos munkaidejük 11 óra. Természetesen előfordul, hogy a soros műszak szombatra vagy vasárnapra esik, s mert ekkor nem túlmunkavégzésre kerül sor, nem is kaphat a dolgozó érte többletbért. Való igaz, a jelenlegi javadalmazási szabályzat értelmében a munkavállalót megillető juttatás mintegy felét a mozgóbér teszi ki. S mivel jutalomjellege is van, hogy belőle ki és mennyit kap, az nemcsak a teljesítménytől, hanem az érintett dolgozó magatartásától, s döntően a vezetői megítéléstől függ. Ami pedig a munkáltatónál elszenvedett balesetet illeti, az üzeminek minősül akkor is, ha a rendes beosztásban vagy rövidített munkaidőben következik be, s az ilyenkor megsérült Számíthat a táppénz és a megelőző keresete közötti különbség megtérítésére, feltéve, ha a történteknek nem ő az okozója. (A szerkesztő megjegyzése:) Nem a mi feladatunk eldönteni, hogy a szóban forgó üzemben dolgozók jövedelmének számottevő részét kitevő mozgóbérszisztéma kellőképpen segíti-e a teljesítménycentrikus, hatékony és lelkiismeretes munkavégzést vagy sem. Az olvasói levél azonban azt sejteti, hogy a takarmánykeverőben foglalkoztatottak bérrendjén van (lehet) javítani való, például a Munka Törvénykönyve alapján, mely kimondja: „a díjazás rendszerét a végzett munka mennyisége, minősége és társadalmi hasznossága figyelembevételével kell meghatározni”. No és persze — ezt már mi tesszük hozzá — az érdekvédelemre hivatott helyi szakszervezet közreműködésével, egyetértésével. Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1 /A Telefon: 27-611
