Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-11 / 164. szám
1988. július 11. • PETŐFI NÉPE • 5 FOGLALKOZTA TÁSIHEL YZETKÉP Új munkahelyek Kunszentmiklóson • Az új üzemben már szovjet exportra kerülő lábbelikhez készítenek felsőrészeket. A hatvanas évek elejéig még több mint ezerhétszázan jártak el Kunszentmiklósról dolgozni. Azóta gyökeresen megváltozott a ki- lencezres lélekszámú városi jogú nagyközség foglalkoztatási helyzete. A nagy vidéki ipartelepítés nyomán, számos új munkahehellyel gazdagodott Kunszentmiklós. Mára mindössze 250-300 helybéli ingázik naponta lakhelye és munkahelye között. (Az eljárók döntő többsége a fővárosban dolgozik. Néhányan Apajon, a Kiskunsági Állami Gazdaságban és Dömsö- dön vállaltak munkát.) Ugyanakkor a nagyközség vonzáskörzetéből mindennap legalább négyszáz ember jár be a kunszentmiklósi üzemekbe. A település tehát visz- szanyerte korábbi népességmegtartó képességét. Ezt bizonyítja, hogy évente 50-60 családi ház épül. Furcsa kettősség Ezek a tényszerű adatok, ám az utóbbi néhány évben újra hallani olyan hangokat, hogy valami még sincs rendben a nagyközség foglalkoztatási helyzete körül. — Néhány éve kezdtek beszélni erről, amikor a Temaforg helybéli gyára termékszerkezet-váltást hajtott végre és megvált jó néhány szakképzetlen dolgozójától — tájékoztat Mózes Ernő, a városi jogú nagyközségi tanács elnöke. — Ám az így felszabaduló munkaerő legnagyobb része is hamarosan elhelyezkedett a település többi gazdálkodó egységénél. Egyébként folyamatosan figyelemmel kísérjük Kunszentmiklós foglalkoztatási helyzetét. A megfigyelések eredményeként érdekes adatokkal ismerkedhetünk meg. A tanácsnál jelenleg 30 olyan helybéli lakost tartanak számon, aki munkahelyet keres. Ugyanakkor akad néhány betöltetlen állás is. A kimutatások szerint a vasútnál, a tejüzemben, a Reno- va szövetkezetnél, a tanács költségvetési üzeménél van szabad hely. A szomszédos Tassi Dózsa Tsz-nél szintén elhelyezkedhetnének néhányan. Felesleg és kínálat egyszerre? Szembetűnő ellentmondás.-ú Áz ellentmondás csak látszólagos. A megoldás voltaképpen pofonegyszerű — véli az elnök, majd magyarázatképpen hozzáteszi: — Az emberek igényei nincsenek összhangban a lehetőségekkel. Válogatnának a munkahelyek között. Lehetőleg mindenki olyan helyre menne, ahol csak egy műszakban kell dolgozni, de úgy, hogy fél nyolckor kezdődjék a munkaidő. Mondanom sem kell, ilyet nagyon keveset lehet csak találni. Ez hát a magyarázata a furcsa kettősségnek. Irodából üzem Persze azért vannak kismamák is, akiknél az egy műszak iránti igény több egyszerű kényelmi szempontnál. És ezt jól tudják a tanácsnál. 1987 végén elsősorban rájuk gondolva vásárolták meg a VÁV helybéli gyáregységének egyik irodaépületét több mint kétmillió forintért. Ebből cipőfelsőrész-készítő üzemet alakítottak ki. Az ügylet során a tanács együttműködési szerződést kötött a VÁV-val, amelynek értelmében a VÁV-osok egymillió forinttal támogatják a község fejlesztési elképzeléseit. Az Apostagi Dunamenti Tsz-szel ugyancsak megállapodást kötöttek az üzem létrehozására. A szerződés szerint a szövetkezet előre kifizette a háromévi bérleti díjat, az 1,2 millió forintot. így a tanácsnak rendelkezésére állt a szükséges vételár, s az idén április elején beindulhatott az üzem. — A szabad munkaerő lekötésére emellett támogattuk a Dömsödi Biotek Vállalatot abban, hogy Kunszentmiklóson hozzon létre egy új üzemegységet — egészíti ki a fentieket Mózes Ernő. — Az új létesítményben, amelynek az átadását augusztus végére tervezik, élelmiszer-ipari gépeket gyártanak és mosószerek kiszerelésével foglalkoznak majd. Az új üzem 80 főnek ad munkalehetőséget. Ám itt is előnyt élveznek a szakemberek: a,lakatosok, hegesztők. E szakmák képviselőiből 30- 35 főre lesz szükség. A többi 40-50 fő betanított munkás lesz. A szakmával nem rendelkezők tehát ismét hátrányba kerülnek? Bizonyos mértékig igen, bár rájuk is gondolt a nagyközség vezetősége. 1987 novemberében megoldották az átmenetileg munka nélkül lévők foglalkoztatását: beindították a közmunkát. E tevékenység keretén belül jelenleg tiz helybéli lakos dolgozik az útpadkák rendezésén, tisztítja az utakat és fát ültet. Negyven helyett tizenheten A nagyközségi tanácsnál folytatott beszélgetés után felkeressük Kunszentmiklós legfiatalabb munkahelyét, a cipőfelsőrész-készítő üzemet. Vezetője, a 24 esztendős Mikó János a távoli Sza- bolcs-Szatmár megyei Nyirbátorból költözött ide feleségével, hogy megalapítsa ezt az egy műszakban, negyven fővel dolgozó üzemet. Nem kis dologra vállalkoztak. Tisztában van ezzel a fiatal üzemvezető is: Bizony, nem könnyű. Jelenleg 40 helyett csak 17-en ülnek a szalag mellett. Bizonyára attól tartanak az emberek, hogy nem tudunk hosszú távon elég munkát adni nekik. Emellett úgy tudom, az a hír járja, hogy keveset lehet nálunk keresni. Hát egyik hír sem igaz! Van itt elég munka, csak győzzük. Női, gyermek- és lánykacipőkhöz kell felsőrészeket gyártanunk, elsősorban a martfűi Tisza Cipőgyárnak.-— A keresetről pedig csupán annyit, hogy aki rendesen dolgozik, négy-, négy és fél ezer forintot is hazavihet. Ne felejtsük el, hogy olyan asszonyokról van szó, akik még csak most tanulták meg a szakmát! Ha jobban belejönnek, jóval vastagabb is lehet a fizetési boríték. Én bízom benne, hogy a kezdeti nehézségek után hamarosan elérjük a szükséges negyvenes létszámot — mondja Mikó János. Gaál Béla Közös vállalat elektronikai import helyettesítésére A MIKROMED magyar—szovjet közös vállalatot az elmúlt év elején alapította a MEDICOR és egy szovjet kutatóintézet. Az Esztergomban működő vállalat fő feladata az önálló funkciókat hordozó rendszer-elemkártyák sorozatgyártása és továbbfejlesztése. A MEDICOR-nál korábban kidolgozott modulokból sokféle elektronikus készülék megépíthető. A kártyákhoz egyre több szocialista országból származó — tőkés importot pótló — elemet lehet felhasználni. A tervek szerint 1991-re, az 1987-es 103 millió forinttal szemben, 2 milliárd 200 millió forint lesz az árbevétel. MTI-Fotó Baric Imre MUNKÁSHÉTKÖZNAPOK „A hangjáról megmondom, mi baja ” Általános iskolás korában Surányi Ferenc tehetséges kézilabdázó volt. Amíg csapatban játszott, kötelességének érezte, hogy kihozza magából képessége legjavát: keményen edzett, mindent beleadott a játékba. Mégis — vagy éppen ezért? — végül elege lett az egészből. A sportolás hovatovább több időt, energiát vett el tőle, mint amennyi az alapvető kötelességeinek teljesítése — elsősorban a tanulás — mellett maradt. Szívesen abbahagyta volna a kézilabdázást, de tapasztalnia kellett, hogy akit egyszer már „jegyeztek” a sport világában, az nehezen kezdhet új életet: a tehetség kötelez. — Nyolcadikos koromban a kérdést, hogy hol tanuljak tovább, így döntöttem el: minél messzebb Kecskeméttől — mondja most Surányi Ferenc. — Eredetileg autószerelő akartam lenni, de több okból lemondtam erről. Rokonszakmát választottam, a jánoshalmi mezőgazdasági szakmunkásképzőbe jelentkeztem gépésztanulónak. Azt hittem, ott majd nem fogják tudni, hogy kézilabdáztam. Tévedtem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már megint edzésekre járok . . . A sportolás azonban sok mindenre megtanította, a kitartásra például. — Megbánta-e, hogy ezt a szakmát választotta? — Végül is nem. Hiszen nemcsak autót szerelek szívesen, hanem általában a gépeket. Azt a munkát szeretem, amiben nekem kell rájönnöm, hogy mi a hiba, a teendő; az nem unalmas és sikerélményt is ad. Itt, a kecskeméti parkettagyárban géplakatosként dolgozom. Feladatom a gépek, berendezések javítása, karbantartása, emellett az úgynevezett műhelymunka: alkatrészek készítése, javítása stb. Tulajdonképpen a szerelés érdekes lenne, de én már úgy ismerem a szalagparkettagyártó gépsort, hogy nem tud meglepetést okozni. A hangjáról megmondom, mi baja. Legfeljebb a pótalkatrészek miatt csodálkozom el időnként: minden képzeletet felülmúlóan rossz minőségű legtöbbje. Főleg azóta van ez így, amióta a hazai gyármányokat használjuk. Már csak azért is jó lenne kicserélni a több mint 10 éves gépsort, hogy ne kelljen mindig alkatrészt cserélni. Surányi Ferenc mindezt látszólag nyugodtan, indulatok nélkül mondja. Megfontolt, kiegyensúlyozott ember, ez érződik beszédtempóján, -modorán is. Ám amikor elindulunk, hogy megmutassa nekem a gyárat, alig bírok lépést tartani vele. Nem siet, de miközben ő egyet lép, én hármat. Ilyen lehet a munkában is; komótosan dolgozik, ám sokat teljesít. A tmk-ban a legjobb dolgozók egyike. Két óra elmúlt, az üzemben nincs délutános műszak, Surányi Ferenc a gazdátlanul hagyott gépsoron mutatja meg, hol kezdődik, hogyan folytatódik a szalagparketta-gyártás. Élvezettel beszél róla, mégis megfontolva minden szót, mintegy ellenőrizve önmagát, hogy elég érthetően, logikusan magya- ráz-e. Nem csak a munkájával közvetlenül kapcsolatban lévő dolgokkal van tisztában, épp olyan jól ismeri a piaci viszonyokat és a gazdasági élet más összefüggéseit is. Az üzem végében nőkből álló kis csoporttal találkozunk. Túlóráznak. — Gyakran van erre szükség? — kérdezem Surányi Ferencet. — Az a munkától és a munkaterülettől függ. Mi, tmk-sok mindig sokat dolgozunk. Nyolc-tíz évvel ezelőtt harmincán voltunk kevesebb munkára, most a két nyugdíjas kollégával együtt húszán vagyunk, de a munka sokkal több. Egyrészt, mert növekedett a termelés — amit nekünk ki kell szolgálnunk —, másrészt a lestrapált gépeket, berendezéseket gyakran kell javítani. S mivel géemkázom is, szinte mindig itt vagyok a munkahelyemen. — Mit szól ehhez a családja? — A feleségem is itt dolgozott korábban — betanított munkás volt —, velem együtt sokat túlórázott. Akkoriban nagyon „hajtottunk” mind a ketten, kellett a pénz, hiszen a nulláról indulva kezdtük a közös életünket. A feleségem végül is azért változtatott munkahelyet, mert nem akartuk, hogy a gyerekek az utcán nevelkedjenek. Abban az iskolában dolgozik hivatal- segédként, ahová a két lányunk jár. így most már az sem gond, hogy mi legyen Ildikóval, Anitával a szünidőben. Ugyanakkor az iskolai dolgokról is pontosan tudunk mindent. Mi így oldottuk meg ezt a feladatot, ami a legtöbb családban feszültséget okoz: hogy dolgozni is kell, meg gyereket nevelni. — És időnként pihenni, szórakozni . . . — Abból jut a legkevesebb. Én legtöbbször hét végén is dolgozom. — Ennek megfelelően sokat keres? — Mit válaszoljak erre? Azt se tudom, mennyi a fizetésem, mert hónapról hónapra, évről évre többet kapok, a pluszmunkák miatt. Csak azt tudom, hogy havi 176 órára, családi pótlékkal együtt 9-10 ezer forintot számfejtenek. Hogy mire vittük eddig? Amikor összekerültünk a feleségemmel, szoba-kony- hás összkomfortos lakást vettünk a Műkertvárosban, kölcsönből. Abból úgy csináltunk másfél szobásat, hogy beépítettük a folyosónkat. Tavaly cseréltük ki a lakást kétszobásra. Van egy tízéves kocsink, amit most már évenként kell műszaki vizsgára vinni. Azon kiélhetem a szerelési kedvemet... Almási Márta CSEHSZLOVÁKIA A mezőgazdaság és az átalakítás • Babszüret egy termelőszövetkezetben. A csehszlovák mezőgazdaságban az új gazdasági mechanizmus már két évvel korábban érezteti hatását, mint a népgazdaság többi ágazatának vállalatainál. Néhány hónap múlva, 1989 elején életbe lép a mezőgazdasági termelő- szövetkezetekről szóló törvény; egyszerűsödik az irányítás rendszere, megváltoznak az állam és a mezőgazdasági vállalat gazdasági kapcsolatai. A változás érinti a felvásárlási árakat, a nyereségelvonást, a béradót, a különböző adókat és pótlékokat. Kezdetben az érintettek többsége fenntartások nélkül támogatta a reformokat, ám azáltal, hogy egyre nyilvánvalóbb: a változások nem csupán papíron léteznek, hanem egészen valós, radikális intézkedésekről van szó, az ellenzők száma emelkedett. Ők azzal érvelnek, hogy a mezőgazdaság már évek óta teljesíti feladatait és a népgazdaság stabilizáló része. Nincs tehát szükség a régi rendszer változtatására. Érveik tulajdonképpen igazságon alapulnak — az élelmiszerüzletekben van elég áru, Csehszlovákiának az élelmiszertermelésben az önellátáshoz már csak egy kis lépésre van szüksége. De a mezőgazdasági vállalatok mindennapi gyakorlatának elemzéséből már nem ilyen optimista kép alakul ki. A csehszlovák mezőgazdaság termékei túl drágán állítják elő (elsősorban a fejlett európai országokhoz viszonyítva), a mezőgazdaságba fektetett pénzeszközök nem hozzák meg a várt eredményt, a mezőgazdasági vállalatoknál még mindig túlsúlyban van az extenzív gazdálkodásmód. Az irányítás többfokozatú rendszere (minisztérium — megyei mezőgazdasági igazgatóság — járási mezőgazdasági igazgatóság — vállalat) lassan reagál a mezőgazdasági vállalatok szükségleteire, elsősorban adminisztratív rendeletek, szabályok és előírások, utasítások termelőjévé vált, melyeket az irányitás minden alacsonyabb fokán tovább bővítenék. Az új gazdasági mechanizmusnak mindezt meg kell szüntetnie. A cselekvés központjában az önálló, önmagáról döntő és tevékenységéért teljes mértékben felelősséget vállaló mezőgazda- sági vállalat áll majd. Az elképzelések szerint a központi szervek az országos koncepciót fogják kidolgozni. Az adminisztratív irányítást gazdasági eszközökkel pótolják, melyek hatással lesznek a vállalati és a társadalmi érdekek viszonyára. Némely mezőgazdasági vállalat számára ez veszteséget jelent majd. Megszűnik az állam bőkezűsége, mely mindig, még az ismétlődő és egyértelműen a hibákból eredő gazdasági sikertelenség esetén is végül is előkerítette a pénzt a vállalatok támogatására. Minden mezőgazdasági termelőszövetkezetnek és állami gazdaságnak most meg kell találnia a gazdasági önállósághoz vezető utat, azt a lehetőséget, hogy megkeresse a pénzt a vállalat üzemeltetéséhez, hogy legyen pénz bérekre, gépek vásárlására, beruházásokra és a szociális programokra is. A változások a mezőgazdaságban mindenkit személyesen érintenek. Égősorban azzal, hogy a javadalmazás rendszere, a vállalat virágzásáért érzett erősebb felelősségtudat motivál, hiszen a keresetek egyenes arányban fognak állni a munka eredményével és az emberek elkötelezettségével. És valószínűleg ez a gyökere az átalakítás elleni ellenvetéseknek. A régi rendszer ugyanis az egész mezőgazdasági termelés minőségének rovására támogatta a kényelmes felelőtlenséget, jó kereseteket és szociális előnyöket biztosított azoknak is, akik a munkahelyükre csupán bejártak. Alena Hclclová (Orbis — MTI-Press)
