Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-07 / 161. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1988. július 7. Magunk megmutatni Az elmúlt hetekben, országjárá­saim során, többször ütköztem a Ki mit tud? területi selejtezőibe. Elő­ször mind a két szemem nevetett. Később már csak az egyik, mert a másik, ha nem is sírni, de kicsit összeszűkülni volt kénytelen. Az a bizonyos nevető szemem még ma is bizakodva kacsint a jövőre, mert javarészt kulturált versmondásokat hallottam. S hogy miért szűkült össze töprengőre a másik? Nehezen tudom megfogalmazni. Az egyik kis falu művelődési há­zának igazgatója szomorkás han­gon jegyezte meg a sokadik szavalat után: — Ne hidd, hogy ezek a gyerekek mind a szépség amatőr kézbesítői, illetve — költői művek interpretálá­sáról lévén szó — „fülbesítői”. A mezőny zömét régóta ismerem, mindig ugyanazzal a verssel próbál­nak szerencsét. Azt az egyet szaval­ják évek óta, más művet nemhogy szépen elmondani, de iskolásán fel­mondani sem tudnának. Ezek ko­rántsem az irodalom elszánt misszi­onáriusai, csupán kitűnni vágyó, türelmetlen ifjak. Igen, kitűnni sze­retnének elsősorban, s ehhez csak eszköz nekik a magyar líra egy-egy remeke, még ha figyelemre méltó színvonalon is adják elő. Egyet le­hetne: bekérni tőlük egy harminc­negyven versből álló repertoárlis­tát, s a zsűri csak a helyszínen kö­zölné velük, hogy melyik alkotást akarja hallani. Nem akartam hinni a barátom­nak. Úgy éreztem: ünneprontó egy kicsit. Hiszen — lírikus lévén — szívesebben hittem első benyomá­somnak: lám, ebben a dehumanizá- lódó korban is beszélhetünk még a verskultúra terjedéséről. Ám a bo­gár már bent volt a fülemben: né­hány fiatalt felszólítottunk, hogy adjon elő még egy költeményt. Az eredmény lehangoló volt: vagy nem volt raktáron több vers, vagy mo­noton darálást hallottunk olyanok­tól, akik kevéssel előbb még elisme­résre méltó nívón tálalták az évek óta dajkált, formálgatott, tanárok és szakkörvezetők által kimunkált strófákat. Hát ezért szomorú az én másik szemem. S hogy mégse sír, annak egy oka van. Csupán annyi, hogy hiszek a költészet erejében. Egyet­len remekmű is csodákat művelhet, ha indulataival, hangulatával és a közéjük csempészett gondolattal si­kerül elárasztania a serdülő lélek és a cseperedő szellem minden zegét- zugát. Az eszköz észrevétlenül és rajtakaphatatlanul céllá nemesíti magát: a megmutatkozni kívánó if­jú a verstől várja az érvényesülést, de közben a vers is érvényesül ben­ne, serkentő érzelmekkel gazdagít­ván a csupán sikerben gazdagodni szándékozót. Mert minden igaz al­kotás „élmény, mely a tudatos való­ságban nem történt meg soha, de amelyet a lélek öröklétek óta hor­doz világutazásán magával” — ahogy Franz Werfel írja. S ez az élmény — még ha egyszeri is — indulatokat nemesít, és jellemet for­mál. Lehet, hogy csak parányi mér­tékben, de emberebbé tesz egy átér- zett és megértett négysoros is, ha bátran engedjük szétáradni szerve­zetünkben a „mételyét”. Ha a vetélkedők eredménye csak annyi, hogy fiatalok néhánya egyet­len versnyi „fertőzést” kap az em­berhez méltó indulatokból — már nem rendezik meg hiába. Baranyi Ferenc ÚJ NÉPSZAVA-KIADVÁNY TANÍT, SZAKKÖRT VEZET, KIÁLLÍT, KERTÉSZKEDIK AZ SZMT-DÍJAS SZABÓ ZSUZSA Sokszorosan bizonyított Emlékkönyveket lapozgatok a kellemesen berendezett Batthyány utcai lakásban Kecskemé­ten. „A Bács-Kiskun Megyei Moziüzemi Vállalat meghívja Önt és kedves családját Szabó Zsuzsa iparművész és Pálfy Gusztáv szobrászművész kiállításának megnyitására 1971. május 30-án de. 11 órára.” (Részlet egy meghívóból.) „A Kecskeméti Konzervgyár H-es telepén, a KISZ-szervezet meghívására, színvonalas batikmunkákat állított ki Szabó Zsuzsa, a Jókai Mór Általános Iskola rajz szakos tanára. A csomós batiktechnikával készített darabok közül főleg függönyök, míg a nagy rajztudást és színkultúrát igyénylő viaszolt technikát a portrék, természeti tájak, görög és olasz műemlék­ihletésű batikok képviselik.” (Cikk-kivonat az üzemi újságból, 1973. november.) „A Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola közművelődési bizottsága tisztelettel meghívja Szabó Zsuzsa iparművész kiállítására (1984. május 17—31-ig.)” „A Molnár Erik brigád nevében sok sikert kívánok további alkotó munkájához... (1986. november, SZIM)” A legalább 30-40 önálló kiállítás dokumentumait összegyűjtő em­lékkönyvek átlapozása után kissé fölöslegesnek éreztem előre kiter­velt kérdésemet: — Mit gondol, miért kapott szakszervezeti művészeti díjat? Meglepett vendéglátóm válasza. — Nem tudom. Némi töprengés után helyénva­lónak éreztem szavait. Fölfigyel­hettek közéleti munkásságára is. Mindig, mindenben számíthatott rá a pedagógus-szakszervezet. Alapszervezeti párttitkár is volt egy ciklusban. Sohasem hiányzott az ágazati szakszervezet megyei ki­állításairól. — Tudja-e, hogy a kitüntetését javasló indokok közül pedagógiai tevékenységét említették elsőként? — Örülök neki. Idestova három évtizede tanítok. 1964 óta a Jókai Mór Általános Iskolában, akkor fejeztem be a Juhász Gyula Peda­gógiai Főiskolán a rajz—földrajz szakot. — Az olyan készségtantárgy el­„10 kérdés A Népszava Lap- és Könyvkiadó az elmúlt évben „10 kérdés” címmel egy igen népszerű sorozatot indított. A so­rozat eddig megjelent füzetei: 10 kérdés a személyi jövedelemadóról; 10 kérdés a nyugdíjakról, a táppénzről; 10 kérdés az inflációról és a megtakarításokról; 10 kérdés az ország jövőjéről. A közel­múltban megjelent újabb kiadvány is aktuális, sőt lehet mondani az egyik legaktuálisabb témát tárgyalja: az er­délyi menekültek ügyét. Az új füzet címe: „10 kérdés az erdélyi menekültek­ről". A szerzők: Ács Zoltán, Deáki László, Gátfalvi Balázs, Joó Rudolf, Körös László, Szőnyei Tamás nagy- nagy felelősségtudattal, mérlegelve, de ki is mondva az igazságot, a következő kérdéscsoportok ismertetésére vállal­koznak — Miért lenne „közös haza” Erdély? Milyen jogai vannak a kisebb­ségeknek? Mi szabályozza a romániai kisebbségek helyzetét? Milyen nálunk az áttelepültek jogi helyzete? Mi vár a hozzánk érkezőkre? Mire lenne szüksé­günk? Miben segíthetnek az egyházak? Használ-e az önkéntes adományozás? Mit írtak eddig a lapok? Hogyan látják külföldről? A kiadvány előszava rövidre fogva V) ismerteti, miért volt szükség a füzet közreadására, megállapítva: „Örven­detes, hogy hosszú évek hallgatása után a magyar politikai vezetés állás­pontja is nyilvánosságra került a hatá­rainkon kívül élő — különösen az erdé­lyi — magyarság ügyében.” E beveze­tőben Ács Zoltán tömören fogalmazva szól a teendőkről is: „Addig is, amíg megnyugtató megoldás nem születik az erdélyiek sorsát illetően, a testben és lélekben végképp megfáradt magyaro­kon segíteni mindnyájunk kötelessége és önként vállalt felelőssége kell hogy legyen.” S. D. sajátításában, mint a rajza levele­ző tagozat adhat a nappalival azo­nos értékű diplomát? — Aligha, de egy kicsit mégis en­nek köszönhetem, hogy itt tartok. Tanáraim már az általános iskolá­ban fölismerték kézügyességemet, jó térlátásomat, de sajnos soha nem tanított szakos tanár, pedig a város egyik legtekintélyesebb iskolájába jártam. Talán ez is hozzájárult ah­hoz, hogy sikertelenül felvételiztem a nappali tagozatra. Annyira nem ismertem a követelményeket, hogy alig készültem a fölvételire. — A csqkazértisre utalt a levele­ző diploma előnyére célozva? —Újra és újra bizonyítani akar­tam. A főiskolával egy időben jár­tam Goór Imre szakkörébe, sokat köszönhetünk neki, kecskeméti rajz-levelezősök. (Furcsa fintora a sorsnak: velünk együtt szerzett dip­lomát meglévő tudásához. A föld­rajzban viszonoztuk segítségét.) — Sikerült a bizonyítás: húsz éve munkaközösség-vezető. — Úgynevezett bázisnevelő va­gyok, részt veszek az új rajztanterv kialakításában. Egy pedagógus so­hasem lehet elégedett önmagával. Mind nehezebb a tanítás, újabb és újabb gondok fájdítják a fejet. A legtöbb gyerekből hiányzik a ki­tartás. A szülők egy része azt hiszi, hogy a jólét megteremtésével le­tudta szülői kötelezettségeit. — Példát is hallhatnánk? — Egy kirívót. Nemrégiben profi bűnözőt megszégyenítő módszerrel ellopták az osztálykönyvet. A tet­tes egy jól szituált család jó képessé­gű fia. Bukásra állt, el akarta tün­tetni a bizonyítékot. Még akkor is tagadott, amikor már nyilvánvaló volt: csak ő lehetett az elkövető. —• Miként semlegesíti a foglal­kozási ártalmakat? — A szorgalmas, tehetséges gye­rekek sikereivel. Felüdít a szakkör­vezetés is. Sok tanítványom kapott díjat nemzetközi versenyeken. Töb­ben a képzőművészettel kapcsola­tos életpályát választanak. Jövőre egyszerre négy volt tanítványom vé­gez a szegedi képzőművészeti gim­náziumban. Egyik-másik volt diá­kom ma rajz szakos pedagógus. • Kiállításmegnyitón a Vízmű Válla­latnál. • Japán kollégák is elismerően nyilat­koztak munkáiról, pedagógiai módsze­reiről. — Tudják-e növendékei, hogy ki­állító művész? — Van aki tudja, van aki, nem. Szeretném hinni, hogy mindenki részesül abból a többletből, amit nekem a felkészülés, a munka, a zsűrik véleménye jelent. Természe­tesen másik szakomban is képzem magam. — Hogyan? — Elsősorban utazással. Renge­teg diát készitek, mindig diákjaim­ra gondolva. Az indiai száraz­ságról mindennél többet mond az a felvétel a kecskeméti gyerekek számára, amelyen egy érzékelhető­en széles folyó kiszáradt medrében diákok fociznak. — Végül is elégedett embernek látom. Mintha kiegyensúlyozottabb volna, mint amikor utoljára beszél­gettünk. — Hála az áldott katonatelepi homoknak. Ott kertészkedem sza­bad időmben. Én ültettem az ösz- szes fát. Azóta jól alszom, ritkán kényszerülök gyógyszerre. Szaktu­dásomat régibb hobbisok is elis­merik. Mindent magam csinálok. Még Szegedi Sanyi bácsi is megdi­csért, pedig ő szakember volt a ja­vából. — Tudja-e Zsuzsa, számíthatna életmű-díjra, ha egyszer ilyet is ala­pítanának? — Életmű? — Olyanok kapnák, akik kör­nyezetüknek, a társadalomnak hasznosan bontakoztatták ki adott­ságaikat, harmóniában élnek a ter­mészettel, önmagukkal, életformá­jukkal is vállalják hivatásukat, ki­fejezik lakóhelyük legszebb táji ha­gyományait. Heltai Nándor XXXII. TIZEDIK FEJEZET — Győzünk! Binyecz olt áll a szerkesztőség előte­rében. Pillantása pont az ajtókat leltá­rozza. Kettő jobbról, egy középen, egy meg balról. Binyecz emlékezetében kotor. Egy al­kalommal már járt itt. Még annak ide­jén. A bal felőli ajtó vezet a föszerkhez. Eladdig kizárólag a városi orgánumot kultiválták, a Keleti Napot, ahol Bi­nyecz kisvártatva tárcaíróvá avanzsált. A Keleti Nap olvasói már kezdtek hoz­zászokni — beletörődni? —, hogy min­den tárcájában szerepel egy szőke, kék szemű lány (kiköpött Pilkauf külön­ben), aki — esztergályosnak, traktoris­tának. kultúrosnak, netán helyre agitá- tornönek vagy növénytermesztőnek maszkirozottan — könnyűszerrel úrrá lesz minden nehézségen, ráadásul mind e közben az optimizmus glóriája lengi körül. Deutsch James és Sándoröcsi versek­kel bombázták a lapot. Néha — válta­kozó — szerelmeikről adtak lírai hírt. Am többnyire a napi események rímes hevű újrafogalmazásánál szorgoskod­tak. így aztán versbe szedték Maximen- ko gyökeresen új falazási módszerének nagyszerűségét, épp úgy, mint a Gazda- mozgadom diadalmas terjedését, a tíz­perces akció kiterebélyesedését, továbbá a helyi ellenség leleplezése felett érzett győzelmi mámort. Sándoröcsi ötlete volt, hogy terjesz- szék ki működésüket a Vörös Bástya, a területi lap hasábjaira is. — Győzünk! Kint napfényözön. Hogy Binyecz be­lül került az ajtón, szeme csak fokozato­san akklimatizálódott az előszobái fél­homályhoz. El kellett telnie néhány má­sodpercnek ahhoz, hogy fölfedezze az alacsony, görbe lábú, kese hajú ember­két, aki huszárállásban feszit a parkett közepén, és harmadszorra is elharsogja: — Győzünk! Körös-körül a fal szabad felületeit — fehér alapon — vörössel pingált transzparensek díszítik. Előre a veszteségmentes betakarítá­sért! Összefogással a begyűjtés sikeréért! Vetni! Vetni! Vetni! Minden elhullajtott gabonamag egy- egy cipó a dőzsölő imperialisták fehér­asztalán! Ha kitartóan keresed az ellenséget, elöbb-utóbb meg is találod! Na végre egy ismerős szöveg. Binyecz előtt felvillannak azok a napok, amikor az egész kar — beleértve a segédsze­mélyzetet is — ellenség után kutatott. Néha olyan sikerrel, hogy kitessékelé- sük — kiebrudalásuk stb. — már-már az egyetem stabilitását veszélyeztette (volna). így aztán többüket utólag — közmegegyezéssel — újra barátnak mi­nősítették. A karon különben —jobbára — más jelszavak dívtak. Ki a nép ellenségeivel az irodalomból! Minden sikerült irodalmi alkotás csa­pás az imperialistákra és lakályaikra! A toll ezer ágyúval is felér! S még egy, amelyet néhányon — köz­tük Binyecz — kissé túlzó követelésnek tartottak: Halál a szubjektív idealistákra! Itt most a kirakott lózungokból látja, hogy bár a kiindulópont teljes mérték­ben azonos, mégis egy egészen más vi­lágba került. Győzünk! Ezt a jelszót írták legnagyobb betűk­kel. És a Legjobb Magyar Tanítvány feje fölé került. — Győzünk! — A huszárállásos, kese hangja már-már fenyegető. Binyecz végre elszánja magát. — Győzünk! — kiáltja ö is. A kese kezét nyújtja. — Simics — mondja. — Binyecz — mondja Binyecz. Az- fán: — Győzünk! Igyekszik amúgy jó karakánul ejteni a szót. A gyé, akár egy lórúgás. A zé puskagolyók fütyülése. Az enká pedig egy karikásostorvég záródurranása. A kese szeme felcsillan. — Tán csak nem az új munkatárs? — De bizony — bólint Binyecz. — Személyesen. — Már nagyon vártuk, kolléga. Rég­óta kéne egy új erő a kultúrába. Igen, amikor véglegesült, hogy a Vö­rös Bástya szerkesztőségébe kerül mun­katársnak — igaz, egyelőre csupán a kétéves szakmai gyakorlat erejéig —, akkor is ezt mondták: kéne már egy új erő a kultúrába. — Rád gondoltunk, Binyecz elvtárs. csőmből, majd a Káin-féle testvérgyil­kosság rászabadítja a Poklot az embe­riségre ...” TÁVOLI KIÁLTÁS AJÁNLATA LEMEZ VILÁGSZÍNVONALON (Folytatjuk) Ki ne emlékezne a több mint húsz esztendővel ezelőtt induló Pink Floyd együttes korszakalkotó nagylemezeire? 1971: Meddle; 1975: Wish you were he­re: 1977: Animals; 1979: The wall és a többi. A felsorolás nem teljes, ám a töretlen lendülettel alkotó, egyre maga­sabb szinten produkáló angol együttes valamennyi jelentkezése figyelmet kö­vetel. így van ez az 1987-es, A Momen- tary Lapse of Reason esetében is. Már a lemezborító különös: a tengerparton hosszú-hosszú sorban elhelyezett ágy­kollekció, epy gondolataiba mélyedő férfival, a háttérben öt pihenő farkas­sal. A dalok legalább ennyire fantázia­dúsak, nem csak a szöveget, a témát illetően.JDű/ az életről, Kutyák a hábo­rúban, Új gép, Végső fagy, Bánat, stb.) A Pink Fioydtól megszokott és elvárt progresszív muzsika ezúttal is adott, fűszerezve feledhetetlen dallamokkal, sokáig fülben csengő dallamívekkel, fantasztikus zenei elemekkel, űrbéli hangokkal. (Valamennyi szerzeményt David Gilmour gitáros jegyez, övé tehát a színvonalas zenei ötletsorozat.) A le­mez B oldalán visszatérő motívumok tűnnek fel, a Pink Floyd korábbi albu­main alkalmazott módon. ( Yet another movie — Ruund and Around; A New Mqchine 1—2.) Örvendetes, hogy a világhírű zene­karjó néhány albuma eljutott hozzánk, köztük az 1987-es A Momentary Lapse of Reason. Ez a lemez ismét meghódí­totta a magyar rajongókat. Ennél már csak az lenne a boldogítóbb, ha végre sikerülne a Pink Floydot megnyerni legalább egy budapesti koncertre. (Szó van róla!) A látvány, a kvadrofon- minőség ugyancsak a zenekar profi lé­tét bizonyítaná. Várjuk őket! (EMI- Gong) SZÍNHÁZ MAGYAR PASSIÓ Kecskeméten szombaton este 7 órá­tól a Sportcsarnokban találkozhatnak a nézők parádés szereposztásban a Ma­gyar Passió című művel. A Magyar Passió drámatörténetünk egyik legérté­kesebb, legrégibb, legeredetibb istenes játéka. „Monumentális erejű alkotás, 1465-ben íródott Kassán, a híres dóm városában, a venerabilis szerzetesrend és nemes nemzetes diákok által”. A Magyar Passió híres, régen igen gya­kori, nagy közönségsikert arató szín­játszási hagyományt elevenít fel. Ak­kor szinte minden esztendőben leg­alább egy alkalommal rendeztek iste­nes színjátékot, melyet követelt játszó személy és nagyérdemű közönség egy­aránt. A Magyar Passió egyedülálló látványosság és szórakozás, nem unal­mas, nem avítt játék. „Példázat arról, miért kellett Jézus Krisztusnak, a Meg­váltónak megszületnie. Az eredendő bűn, Ádám és Éva kiűzetése a Paradi­Szines, japán film, rendezte: Jamada Jódzsi, szereplők: Takakura Ken, Baisó Csieko. Jamada Jódzsi filmje tulajdonkép­pen idill, de nem a legértéktelenebb fajtából. Mert melyik szórakozni vá­gyó néző nem nézi szívesen a realista részletekből komponált, majdnem ki­vétel nélkül pozitív hősök tetteit, külö­nösen akkor, ha e „hőstettek” a hét­köznapok költőiségében gyökereznek? Színhelyük a mindennapok aprólékos és pontos megfigyeléseire épített mai japán valóság. A két főszereplő — mint nemcsak a távol-keleten, hanem a világ bármely táján általános modell előírja — csupa nemesből van „gyúrva”. El­szántságuk és kitartásuk magasan em­bertársaik fölé emeli őket. A főszereplő földművelő özvegy találkozása sorssze­rű a nemeslelkü, bajba jutott férfival, akiről csak később tudja meg, hogy jogos felháborodásában elkövetett em­berölés miatt kényszerítették bujkálás­ra. A sodró erejű érzelmek persze ha­marosan a hivatalos törvények fölé ke­rekednek. A mű gondolati tartalmát, mondanivalóját sokszorosan felerősíti a kiváló színészi játék a menedéket ke­reső és találó férfi színész: az Ádáz haj­sza és a Foglalkozása mesterlövész című produkciókból is ismerős — Takakura Keo Ken alakításában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents