Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-07 / 161. szám

1988. július 7. • PETŐFI NÉPE • 5 Figyelembe veszik-e a fogyasztók érdekeit? ÜDÍTŐITAL-FORGALMAZÁS A MEGYÉBEN Változnak az italfogyasztás szoká­sai. Dr. Csőszi Tibor, a Kiskunsági Vendéglátó Vállalat igazgatója szerint a boré évente egy-egy vásárlóra átlago­san számítva 7-8 literrel visszaesett. Akár ezt vesszük alapul, akár azt, hogy a kecskeméti Kossuth téri élelmiszerüz­letben 4-5-szörösére nőtt az alkohol- mentes italok eladása — hetente a ko­rábbi 20 helyett 80-100 rekesszel érté­kesítenek —, sokan oltják a szomjukat üdítő levekkel. Az említett vendéglá­tóknál is jelentős mennyiségűt, éven­ként 10 millió litert szolgálnak ki. Nem beszélve a forgalomba hozatal ritkább formájáról: amikor félautomata keve- rőberendezéseken át töltik pohárba a gyümölcsfélékből készült rostos, hű­tött üdítőitalokat. Ezek semennyi, vagy csak igen kevés tartósítószerrel készültek. A Kiskőrösi Afész és a Hel­véciái Petőfi Tsz tartályban érkező mál­na-, ribizke-, szamóca- és őszibarack- levei, hasonlóan a Békéscsabai Kon­zervgyár termékeihez, így jutnak el a fogyasztókhoz a Kiskunsági Vendéglá­tó Vállalat tizenegy kecskeméti üzleté­ben és iskolai étkezdéjében, valamint a félegyházi Platán ételbárban. Szegényes viszont a választék ás­ványvizekből. Kerekdombi vagy Kék­kúti: nincs más az évi kétmillió palac­kos kínálatban. Miért? Mert az ásvány­víz raktározása és szállítása sokba ke­rül, s nem akarják a költségekkel a vásárlókat terhelni. Könnyebben ha­szonhoz lehet jutni másképpen is. Dr. Csőszi Tibor — a vállalat egy másik szakemberével, Varga Imre kereskedel­mi osztályvezetővel — úgy látja, hogy az üdítőital-gyártók nem veszik kellően figyelembe a fogyasztói érdekeket. A két ismert kóla — a Pepsi és a Coca- Cola — továbbra is a legjobbnak tar­tott ital. Melléjük sorolják a meggy-, a sárga- és kajszibaracklevet. Azonban jó néhány üdítő — mint a narancs-, a kiwi-, a ribiszke-, a málna-, a maraqu- ja, a magnó-, a citrom- és a grape-fruit- aromájúak — nincs annyira értékes táplálkozási szempontból, mint a meggy-, vagy az egyéb gyümölcslevek. A négy-öt százalék alkoholtartalmú Cooler Fino szénsavas italok nem hódí­tottak teret a vendéglátásban és a ke­reskedelemben. Amelyiket citrommal ízesítették, az egyik élelmiszerbolt előtt 40 százalékos árengedménnyel kínálják — de még így sem nagyon veszik. Az a tapasztalat, hogy a vásárlók a maga­sabb árak mellett egyúttal jó minőségű termékeket is várnak. Megnézik, hogy a 60-70 féle, alkoholmentes üdítőből melyik éri meg az árát. ízletesek a Balaton mellől és a más- honnét való dobozos gyümölcslevek, csakhogy a korszerű csomagolásért drágán kell fizetni. A Békéscsabáról szállított literes narancslé 35 forint, do­bozzal együtt. Azonban, ha valakinek csak két deciliterre futja a pénzéből, az ötödrésznyi mennyiségért már 16 forin­tot kell fizetnie a csomagolási költség következtében. Jogos a vevőknek az az óhaja, hogy — a doboz- és a pénzkido­bást megelőzve — töltsenek a termelők több levet üvegekbe! A vendéglátókkal összhangban Bé- nyei Györgynek, a Tisza Füszért kecs­keméti raktárháza igazgatóhelyettesé­nek az a véleménye, hogy a vásárlók jobbára a rostos és a szűrt gyümölcsle- veket, valamint a nektárokat veszik az üzletekben. Rostos üdítőkből 2700 má­zsát rendeltek az első negyedévben — ám csak 1750-et kaptak. Őszi- és sárga­baracklével sem tudták a boltokat hi­ánytalanul ellátni. A tetrapackos — dobozos — gyümölcslevekből 3450 mázsát kértek a gyártó partnerektől, tavasztól az év közepéig történő szállí­tással. Nehezíti a Füszért — s ezen keresztül a vásárlók — helyzetét, hogy egyes, jó minőségű és nagyobb mennyiségben el­adható üdítőkhöz csak árukapcsolással juthat hozzá. A módszer régi: vegyenek a forgalmazók — a könnyen eladhatók mellett — olyan termékeket is, ame­lyektől aztán úgy szabadulnak meg, ahogyan tudnak. Csakhogy az ilyen kényszeralkuba lassanként beleszólnak a fogyasztók is! K—1 A Szamarától a Tavrijáig A tizenkettedik ötéves tervidőszak (1986—1990) a szovjet gépkocsigyár­tásban nemcsak technológiai megúju­lást jelent, hanem termékváltást is. Ha némi késéssel ÍS, de mostanra már vala­mennyi szovjet autógyár felkészült az elsőkerék-meghajtású új típusok gyár­tására. Elsőként 1984. év végén a Volgái Au­tógyár kezdte meg elsőkerék-meghajtá­sú személyautók gyártását. A háromaj­tós, „hatchbaek” karosszériájú VÁZ— 2108, azaz a Lada Szamara azonnal nép­szerűvé vált. Ez volt a bázismodell, amelynek újabb modifikációi csak a mo­tor teljesítményében térnek el: 55,65,75 lóerő (LE). A bázismodell motorjának teljesítménye 65 LE , az első megjelent modifikáció teljesítménye 75 LE. Elsőkerék-meghajtású személygép­kocsik gyártását kezdte meg a moszk­vai Lenini Komszomol (AZLK) Autó­gyár is. A gyártáshoz szükséges vala­mennyi berendezés még nem áll rendel­kezésre, ezért a tervezett napi 600 gép­kocsi helyett egyelőre csak negyvenet tudnak előállítani. A „Moszkvics—2141” — az Aleko —a kis és középkategória között foglal helyet. Háromszázötven kilóval köny- nyebb, mint a Volga, ugyanakkor az utastere megközelítőleg azonos. Az új modellnél egyelőre kétféle motort, a „Moszkvics—412”-t és a VÁZ—2106- os típust alkalmazzák. Ezekkel a rész­ben korszerűsített motorokkal (80 LE) az új kocsi maximális sebessége órán­ként 155 kilométer. Különféle változa­tok — teher- és személyszállító taxi, mikrobusz, kisteherautó és négykerék- meghajtású terepjáró gyártása is szere­pel a tervek között. A Kommunar Autógyár a Zaporo- zsec új változatát, a Tavrijának keresz­telt hátsókerék-felfüggesztésű ZAZ— 1102 típus gyártását kezdte meg. Akik korábban is ismerték az ukrajnai gyár gépkocsiját, azok jól tudják, hogy zajos volt a léghűtéses motor, és egyben az utastér fűtését is rontotta. A Tavrija motorja vízhűtéses, térfogata 1200-ról 1000 köbcentiméterre csökkentett, tel­jesítménye 40-ről 50 LE-re növekedett. Az ötszemélyes gépkocsi maximális, se­bessége 140 kilométer óránként. Úgy tervezik, hogy ezt a típust Bulgáriával és Magyarországgal közösen gyártják. A Kámai Autógyárban (KamAZ) el­készült a különlegesen kis kategóriájú ÚJGENERÁCIÓS SZOVJET SZEMÉLYAUTÓK Elegáns karosszériát kapott az új Moszkvics Aleko. személygépkocsik első sorozata. A VÁZ—1111 jelzésű autó maximális sebessége óránként 120 kilométer. Mi­vel ezt a miniautót három autógyár állít­ja elő, mindhárom gyárban más-más el­nevezést kapott: a volgai gyárban „VÁZ —1111”, a KamAZ-nál Káma és a szer- puhovoi gyárban Oka. Ez utóbbi helyen rokkantak számára is gyártanak majd autókat, ezért ezeknél a kocsiknál bizo­nyos műszaki változtatásokat is elvé­geznek. A négyszemélyes Oka, a VÁZ—2108 félbevágott motorjával — azaz négy henger helyett két hengerrel — 30 ló­erős. Az új személyautók a korábbinál gazdaságosabban üzemeltethetők. Száz kilométerre számítva a fogyasztás a következő: OKA — 4 liter; Tavrija — 6; VÁZ—2108 (Szamara) és Moszk­vics—2141 a sebességtől függően 6-8 liter benzin. Az üzemanyag-felhasználás visszafo­gása minden ország számára gondot je­lent. A brüsszeli autószalon szovjet kiál­lítását megtekintők szerint például a Szamarához egy kis dízelmotor nagy si­kerrel kecsegtetne. Nos, ezt a javaslatot a gyár gyakorlatilag már teljesítette is, hiszen megszületett a VÁZ—341-es dí­zelváltozat. A felső égéskamrát és az elosztótengelyt fogazott meghajtószíj működteti, ami csökkenti a zajszintet. A motor 1451 köbcentiméteres, teljesít­ménye 54 LE. Az ilyen motorral felsze­relt gépkocsik 15-30 százalékkal gazda­ságosabbak, mint a hasonló térfogatú porlasztós motorral működők. Dmitrij Szaszorov (APN—MTI-Press) HA TELJES — NEM HATÉKONY ... Szembenézni a munkanélküliséggel Egy foglalkoztatási konferencia tanulságai A nehézipari nagyüzemek egyko­ri fellegvára, Borsod-Abaúj-Zemp- lén megye napjainkra válságövezet­té vált: a magyar gazdaság szinte valamennyi gondja-baja elérte ezt az országrészt. Az egyoldalú borso­di nehézipari szerkezet mára súlyos tehertétellé vált, hiszen a bányászat és a kohászat egyaránt válságba ke­rült. A megye termelőszövetkezetei­nek háromnegyede (!) tartozik az úgynevezett kedvezőtlen adottsá- gúak közé, azaz hatékony gazdál­kodásra jelenlegi formájukban, a mai feltételek mellett képtelenek. A megye gazdaságának belső aránytalanságából fakadó további súlyos következmény, hogy a 340 ezer borsodi keresőből 94 ezren in­gáznak, ugyanakkor a megye inf­rastruktúrája elhanyagolt, és ez az új munkahelyek létesítésének egyik fő akadálya. Az elmúlt egy-két év­ben, az országban elsőként itt jelent meg a tömeges munkanélküliség: jelenleg 2000 munkanélkülit tarta­nak nyilván, és ez a szám két- három éven belül várhatóan mint­egy tízezerrel nő. A valóságos mun­kanélküliek száma azonban ennél sokkal nagyobb: elsősorban a falusi nők körében rejtett munkanélküli­ség van: munkaalkalom híján és a rossz közlekedés miatt ezek az asz- szonyok nem is próbálkoznak ál­lást keresni. Mindezek a feszítő gondok tették aktuálissá azt, a közelmúltban Lil­lafüreden megtartott háromnapos nemzetközi konferenciát, amelynek a gazdasági szerkezet átalakítása és a foglalkoztatás volt a témája. Kik kerülnek az utcára? A tanácskozáson a legtöbbször elhangzott fogalom minden bi­zonnyal a munkanélküliség volt. Ám ez nem jelenti azt, hogy igazán kikristályosodtak volna a nézetek és a tennivalók ebben a kérdésben, hiszen maga a kifejezés is csak mos­tanában lett „szalonképes” a hazai sajtóban. A szakemberek hangsúlyozták, hogy a munkaerőpiacot a tervutasí­tásos korszakban sem lehetett egé­szen kiiktatni, eltorzultan bár, de működött. A mai megközelítésnek abból kell kiindulnia, hogy a gazda­sági hatékonyság következetes ér­vényesítése ellentmond a mindenfé­le munkanélküliségtől mentes, tel­jes foglalkoztatás eddigi hazai elvé­nek és gyakorlatának. Fordítva azonban már nem áll ez az összefüggés: nem igaz az, hogy a munkanélküliség mostani megjele­nése a hatékonyság javulásának je­le. A rendelkezésre álló adatok sze­rint ugyanis a mai magyarországi munkanélküliség fő oka nem a ha­tékonyság javulása, hanem a gaz­daság stagnálása, valamint a bértö­meg-szabályozás. Ma még kevés — bár növekvő számú — kivétellel a regisztrált munkanelkuhek zöme az egészségi állapotuk miatt korlá­tozott munkaképességűek, a kis­gyermekes anyák, a munkahelyü­ket gyakran változtatók, illetve a deviánsok, beilleszkedni képtelenek közül kerül ki. Sok köztük az isko­lázatlan, többségük segédmunkás­ként dolgozott korábban. Ez a munkanélküliség azért ke­rült felszínre, mert a vállalatok je­lenleg elsősorban azoktól igyekez­nek megszabadulni, akiknek a telje­sítménye az átlagnál jóval kisebb, és a beilleszkedésükkel baj van. Tá­vollétük nem okoz hiányt a vállala­toknál, a bérmegtakarítás pedig le­hetővé teszi a megmaradók bérének emelését. Ennek a rétegnek a jövője a munkaerőpiacon épp képzetlen­sége, alacsony munkakultúrája mi­att igen bizonytalan. A szociálpoli­tikának fel kell készülnie arra, hogy sokan közülük folyamatos segélye­zésre szorulnak, mivel nem fognak tudni elhelyezkedni. A tanácskozá­son mintegy 100-200 ezerre becsül­ték ennek a rétegnek a létszámát. Fordulat a munkaerőpiacon A hazai munkaerőpiac pillanat­nyilag az átrendeződés állapotát mutatja: az utóbbi hónapokban a nyilvántartott üres munkahelyek száma a kétharmadára csökkent, a regisztrált munkanélküliek száma a kétszeresére emelkedett. Számsze­rűen: az országban 17-18 ezer nyil­vántartott munkanélküli és 40-45 ezer üres állás van. Ami a közeli éveket illeti, arra kell számítani, hogy a munkaerő­kereslet tovább csökken, miközben a munkanélküliek száma a gazda­sági és demográfiai okok miatt a jelenleginek a sokszorosára nőhet. Ez a helyzet több veszélyt is rejt magában: a munkanélküliek gond­jai a belpolitika stabilitását csök­kentik,, ugyanakkor épp ez,a hatás visszatarthatja a politikát attól, hogy folytassa a gazdasági haté­konyságot javító, de egy ideig jelen­tős konfliktusokkal járó reformlé­péseit. A foglalkoztatási helyzetet súlyo­san érintő, és a lillafüredi tanácsko­záson többször szóba került továb­bi probléma: mezőgazdaságunk bi­zonytalan jövője. Az eddigi szerve­zeti és munkamegosztási rendsze­rek ugyanis, az agrártermékek drasztikus világpiaci leértékelődése miatt nem maradhatnak fenn tartó­san. Márpedig egy, a mainál inten­zívebb, hatékonyabb mezőgazda­ság jelentős munkaerő felszabadu­lásával jár. Ráadásul ez a munkaerő szinte egyáltalán nem konvertálható, mi­vel feltehetően főleg a szakképzet- len, lakóhelyükhöz kötött nők lesz­nek a mezőgazdaság „áramvonala- sításának” munkaerő-piaci áldoza­tai. A foglalkoztatáspolitikai kö­vetkezmények egyelőre csak sejthe­tők, hiszen ma még az egész mező- gazdaság jövője bizonytalan. Szociális védőhálót! A lillafüredi tanácskozáson talán a legtöbb bírálat, kétely a hatékony foglalkoztatáspolitikához, a mun­kanélküliség „kezeléséhez” szüksé­ges intézmények, eszközök, és főleg az összehangolt intézkedések hiá­nya miatt hangzott el. Kétségtelen, igen sok ezen a téren az elméleti tisztázatlanság és tanácstalanság. Igazából abban a kérdésben sincs konszenzus, hogy az állami költség- vetés, a helyi közigazgatás és a szakszervezetek között milyen munkamegosztásra lenne szükség. Az általános, törvényileg szabályo­zott munkanélküli segély intézmé­nyét például sokan egyelőre beve- zethetetlennek ítélték meg, mond­ván: ha állampolgári joggá tesszük a munkanélküliek segélyezését, azonnal egy száz-kétszázezres, ed­digi láthatatlan munkanélküli ré­teggel kell számolni. Ezek a társa­dalom peremén, jórészt alkalmi munkából élő iskolázatlan, képzet­len emberek. További fenyegető gond az ifjú­sági munkanélküliség, amely a nagy létszámú korosztályokkal, hat-nyolc éven belül jelentkezik. Az ő esetükben a képzés—továbbkép­zés egész mai rendszerének a mun­káltatók igényeihez alkalmazkodó reformja jelentheti csak a megol­dást. Abban ugyanis minden felszó­laló egyetértett, s a külföldi sza­kemberek is megerősítették ezt, hogy a fiatalok munkanélkülisége rendkívüli társadalmi veszélyekkel jár. A munkanélküliség egyes típusa­inak megoldására a közmunka in­tézménye alkalmas lenne. Ám en­nek tömeges elterjesztéséhez, példá­ul a közérdekű, környezetvédelmi beruházások ily módon való kivite­lezéséhez tapadó pejoratív, büntető jelleg is akadályozza az elterjedést. A szakemberek hangsúlyozták, hogy a munkanélküliség kezelésé­ben a kis- és középvállalatok, illetve a magánvállalkozások létrehozásá­hoz nyújtott állami támogatás hat­hatós eszköznek ígérkezik, és ezt a nyugat-európai tapasztalatok alap­ján a konferencián felszólaló kül­földi vendégek is megerősítették. A jelenleg 1,2 milliárd forintos fog­lalkoztatási alapból július elsejétől három megyében — köztük Bor­sodban — kérhetnek a munkanél­küliek magánvállalkozáshoz újra­kezdési hitelt. A munkanélküliség létéről, pon­tosabban kimondhatóságáról foly­tatott terméketlen vita szerencsére véget ért. Legfőbb ideje, hogy a sok ötletszerű, egymásnak részben el­lentmondó, máskor felemás intéz­kedés helyébe konzisztens társadal­mi védőháló kerüljön, amely a gaz­daságból hosszabb-rövidebb időre „kihulló” munkanélkülieket meg­védi az anyagi-emberi ellehetetle­nüléstől. P. É. A ma még háromnevű kiskocsi, a VÁZ—1111. EGY DONOR — KÉT MEGMENTETT BETEG Csúcstechnika a műtőben Minden csoda három napig tart, még az olyan, szenzációkban bővelkedő területeken is, mint a szervátültetés. De dr. Henri Bismouth párizsi sebész bravúrja már háromhetes is jócskán elmúlt, a szakemberek mégsem tudnak napirendre térni fölötte. Májátültetésről van szó, ami önmagában sem rutinműtét. A döbbenetes azon­ban ez esetben az, hogy a műtéttel egy szervet két, egyéb módon menthetetlen beteg kapott meg. Végül is a szükség vitte rá a párizsi sebészt az elkeseredett próbálkozásra. Egy, a klinikai halál állapotában lévő, balesetet szenvedett fiatalember mája az immu­nológiai vizsgálatok valamennyi mutatója alapján tökéletesen egyformán bizo­nyult alkalmasnak két, ugyancsak egyformán veszélyeztetett asszony számára. „Iszonyatosan súlyos döntés elé kerültem. Etikus ember nem vállalhatja, hogy ő döntse el: melyik beteg éljen tovább, és melyiket ítélje halálra. Én legalábbis nem vállaltam” — mondta a nem mindennapi műtét után a sebész. Salamoni döntéssel a létfontosságú szervet megfelezte: egyik részét a 40 éves betegbe, másik felét egy 54 éves asszony szervezetébe ültette át. Azóta mindketten elhagyták a kórházat. A sikeren felbuzdulva hannoveri sebészorvosok egy donor máját egy kétéves kisfiú és egy 63 éves hölgy között osztották meg, szintén eredményesen. Ilyenfajta részleges szervbeültetés csak a máj esetében képzelhető el, lévén ez az egyedüli létfontosságú szerv, amely képes önmaga regenerálására és a csonkítást követően — például a gyermeki szervezettel együtt növekedve — normális méretű­vé fejlődik. A műtéti technika természetesen ilyen eljárásnál jóval bonyolultabb, s a kocká­zat is nagyobb, mint a „szokványos” májátültetésnél, hiszen meg kell osztani az epevezetéket és a belső vérellátást biztosító artériát is. így az eljárást csak másként megoldhatatlan donorhiány esetében szabad alkalmazni. Ám a donorhiány óriási, s egyre nő. Csak az Egyesült Államokban félezer olyan beteg — köztük 300 gyerek — vár megfelelő szervre, akinek napjai a szó szoros értelmében meg vannak számlálva. A sebészeti csúcstechnikát igénylő műtéti beavatkozás óriási fejlődés első lépése lehet, egyelőre azonban a biztató eredmény ellenére csak végveszély esetén alkal­mazható eljárás —mondja Thomas Starzl. Ha valaki, ő igazán illetékes szaktekin­tély ennek rhegítélésében: még 1967-ben Pittsburgh-ben ő hajtotta végre a világon az első sikeres májátültetést. Étolaj a kisüzemből A Gyomaendrődi Győzelem Tsz-ben, a saját termésű napraforgómag jövedelmező hasznosítására, kisüzemi módszerekkel étolajat sajtolnak. A keresett, tartósítómentes olajból napi 450-500 litert szállítanak az üzle­tekbe. (MTI-Fotó: Fazekas László)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents