Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-30 / 155. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. június 30. NYÁRI SZÍNHÁZ Szabadtéri változatok Hozzászoktunk már, hogy a kőszínházi évad szinte szünet nélkül megy át a szabadtéri szezonba. A legkésőbben záró színház, s a legkorábban nyitó szabadtéri színpad közti néhány nap pihenés sem jelent kikapcsolódást sok színésznek és rendezőnek, hiszen már javában dolgoznak a nyári produkción, próbálnak (esetleg már a szabadtéri előadás színhelyén), ruha- és díszletpróbát tartanak, szerveznek, egyeztetnek. És hiába beszélünk gazdasági gondokról, hiába érzi közreműködő és néző egyaránt a költségek emelkedését, az eddig ismert nyári programok nem nagyon tükrözik e gondokat. Nagyok, kicsik A hazai nyári színházak között vannak nagy tradíciójú, közkedvelt és erős vonzású helyek. Csak emlékeztetőül: a budapesti Körszínház, Kazimir Károly — ahogy ő nevezi — „népművelő színháza” az idén harmincesztendős. A gyönyörű környezetben lévő Margitszigeti Szabadtéri Színpad kereken ötven esztendeje szolgálja a drámai művészetek és a zenés művészet múzsáját. Idestova húsz éve rendeznek előadásokat nyáron a pompás helyszínekkel szolgáló Szentendrén. Szeged szabadtéri játékai a Dóm téren 1931- ben kezdődtek, noha csak 1933-tól váltak rendszeressé. A győri és a soproni nyári színpad is két évtizednél hosszabb múltra tekinthet vissza. Vannak egész friss kezdeményezések is. És érdekes módon valamennyi élet- és működőképes. Azt nem állíthatnánk, hogy könnyen és problémák nélkül áll össze a nyári műsoruk, vagy hogy dúskálnának a pénzben, de azt műsoraik bizonyítják, hogy kínálataik néha (gyakran) sokkal érdekesebbek, mint az esetleg nehézkesebb, sokkal nagyobb szervezettel, szervezéssel dolgozó hagyományos játékoké. A legújabbak egyike a kőszegi nyári színA PETŐFI NÉPE AJÁNLATA FÍLM~^ TÁJKÉP BÚTOROKKAL Színes, csehszlovák film, rendezte: Karé! Smiczek, szereplők: Vladimír Ja- vorsky, Yvetta Kornová. A fiatal csehszlovák rendező általában szívesen állít kamaszhősöket filmjei középpontjába. Legújabb hőse a tizenévek legvégén lesz kénytelen szembenézni átmenet nélkül a felnőtté válással. Zdenek a prágai konzervatórium diákja, akinek első, postáskodással egybekötött főiskolai vakációja különös véget ér. Kamaszkorának utolsó hónapjait éli. Nem is akárhogyan, mert nincs másra gondja, mint a zenére — főként a dzsesszré — és persze a nőkre. Ez utóbbiakban kevésbé válogatós, mint a zenében, rövid kapcsolatai kőház. A Jurisics-várban évről évre a városhoz és történelméhez kötődő darabokat vitt színre Romhányi László vezetésével egy majdnem állandónak nevezhető színészgárda. A szerzők között Páskándi Géza, Nemes- kürty István, Weöres Sándor neve volt olvasható. Az idén ezt a tradíciót Kőszeg bővíti: új kezdeményezésként a város nagyszerű helyszínt kínáló főterén, a Templom téren operaelőadást rendeznek. Július 10-e és 20-a között öt előadást tartanak a népszerű operai „árukapcsolás”-ból: a Bajazzók és a Parasztbecsület kerül színre, s nem akármilyen előadókkal, mert Neddát illetve Santuzzát Sass Sylvia, Beppót illetve Turiddut pedig B. Nagy János énekli. És mivel evés közben jön meg az étvágy, a kőszegiek máris jelezték: 1989 nyarán ugyanitt az Aida, 1990-ben pedig a Macbeth operaelőadását tervezik. Kőszegtől csak egy ugrás Sopron, és Soprontól csak pár kilométer egy fantasztikus helyszín: a fertőrákosi kőfejtő. Ezen a bámulatos akusztikájú helyen — miben is? barlangban? csarnokban? — évekkel ezelőtt már rendeztek operaelőadásokat, aztán különböző nehézségek miatt ezek abbamaradtak. Tavaly már sikerült felújítani a hagyományt, ebben az évben pedig rendszeres előadások lesznek a kőfejtőben. A legkiemelkedőbbnek két produkció ígérkezik: a külön ide szervezett, tervezett és rendezett Beethoven-opera- előadás, a Fidelio, július 1-jén és 2-án (megint ideális találkozása műnek és helyszínnek!), valamint tavaly a veszprémi várban már nagy szakmai és közönségsikert aratott Csíksomlyói passió előadása, július 14-én és 15-én. S ha már Veszprémet emlegetjük: az ottani vár ezen a nyáron egész sor szabadtéri produkciónak lesz a színtere. Már júniusban (23-án és 24-én) játsszák Szörényi—Bródy —Novák: Kőműves Kelemen című rockballadáját, melyet ezúttal a budapesti, Pesti Színházban tartott ősbemutató Kőműves Kelemenje, Hegedűs D. Géza rendez. Július zött akadnak unatkozó kismamák, diáklányok egyaránt. Mire véget ér a nyár, szembesülnie kell a ténnyel, hogy apa lesz. Hamarosan kiderül, nem is a saját gyermekének az apja. Amikor ezt fölpanaszolja, az önérzetes anya egyszerűen megsértődik és odébbáll, ám Tamáskát, a kisfiút „hősünk” nyakán felejti. A nőcsábász Zdenek így aztán egyik napról a másikra különösen hátrányos helyzetű apává válik. S a film ettől a ponttól kissé keserű, de azért nem túlságosan unalmas szociológiai látlelet formáját ölti magára, melyből nálunk sem ismeretlen tényekkel és részletekkel lassanként kirajzolja, milyen is a fiatalok lakáshozjutási esélye ma Prágában. A használaton kívüli vendéglőben talált albérlet végül is elfogadhatónak bizonyul, még ha a régi csapszékből kialakított konyha és a színpadi függönnyel leválasztott hálószoba nem is kínálja a gyerekneveléshez a legtökéletesebb adottságokat. Először a sztori vonja magára a figyelmet, de az érzékletesen felvázolt háttér adja a film fontosabb, értékesebb részét. A maga módján majdnem olyan nyugtalanító, és balsejtelmet sugalló, mint Zdenek festőbarátjának szürrealista képei; a sötét tónusú festmények — tájképek bútorokkal. KOSZTOLÁNYI DEZSŐNÉ: KARINTHY FRIGYESRŐL „Ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni” — idézi férje híres, Karinthy jellemző sorait Kosztolányi De- zsőne visszaemlékezéseiben. Egy író magánélete mindig érdekes, különösen az egy olyan író mindennapjait követni, aki a hétköznapokban is az alkotásaiban tükröződő elvek szerint viselkedett. Kosztolányi Dezsőné a kávéházak, a családi kirándulások, az edébek, vacsorák, a mindennapos ugratások Karinthy-jára emlékezik, arra az íróra, akinek élete ugyanolyan műalkotás, mint a polcokon sorakozó kötetek elején, 7-e és 10-e között, újra játsszák a Csíksomlyói passiót, július 29-én és 30-án pedig a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című Déry—Presser—Pós—Adamis rockmusicalt. E programmal Veszprém teljesen sajátos arculatú nyári színházat hoz létre. Győrben már a huszonharmadik nyári rendezvénysorozatot jegyzik. A színházi események itt a nagyszínházban lesznek. Június 27-én és 29-én például egy vadonatúj Don Carlos, Fülöp királyként Gregor Józseffel. A veszprémiek itt is játsszák a Csíksomlyói passiót, július 12-én. És — Győrben első ízben, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon lezajlott bemutató után — Markó Iván új balettje, Az Álmok Ura is színre kerül július 15-én. A fentiek csak az észak-dunántúli kínálat legérdekesebb programjai — a lista korántsem teljes. Megéri? Mint minden színházi tevékenységgel kapcsolatban manapság, e nyári programokról szólva is felmerül a kérdés: érdemes ezzel vesződni? Megéri? A jelek azt mutatják: anyagilag is megéri. És még inkább megérik, ha a dolog művészi értékeit nézzük. A fentebb elősorolt programoknak ugyanis közös jellemzője, hogy kétséget és vitát kizáróan rangos műveket visznek a közönség elé, nagyon színvonalas előadásokban, kiváló közreműködőkkel. Más szóval: ahol igazán értékes művészi produktumot kínálnak, ott bizton lehet számítani a közönségre is. Vagy kissé kibővítve ezt a megállapítást: nem csak a habkönnyű, és nerri ritkán igen alacsony színvonalú szórakoztató darabokra ül be nyáron a község. Művészi igényesség és közönségsiker nyáron sem egymást kizáró fogalmak. Takács István mindegyike. „Nézegetem rengeteg humoros írását, egyik kötetét a másik után. Mennyi ötlet, mennyi kedvesség, mintha valami feneketlen kútból mert volna vödörszámra, és mennyi, amit csak úgy ellocsolt maga körül, napról napra, óráról órára, bárki számára, akivel csak találkozott és aki csak találkozott vele, felüdült mellette.” Korjelenség volt, legenda, egy alakulóban levő világváros pezsgő szellemi életének vezéralakja, mint ahogy legendává magasztosult Kosztolányival való barátsága is, melyről e könyv lapjairól kaphatunk legteljesebb, legérzékletesebb képet. Karinthy Frigyes életével is példázta azt, ami írásaiból kicsendül: a humorban a bánat, a keserűség, a fájdalom és a legszentebb érzelmek éppúgy kifejezésre juthatnak, mint az öröm vagy a vidámság. Álljon itt egy anekdota ennek bizonyságára. „Temetéseken is mindig röhögniük kellett, nehogy etbőgjék magukat. Tóth Árpádot temették. Karinthy nálunk ebédelt, mi közelebb laktunk a Farkasréti temetőhöz, együtt mentünk a temetésre. Későn értünk oda, a halottas kocsi már fölfelé haladt a dombon. Botorkáltunk a sírok közt, hogy hamarabb fölérjünk. Egyszerre Frici lehaj- lik, s egy sír mellől fölemel egy nagy, gömbölyű, rózsaszínű fürdőszappant, valaki elejthette. Még a temető is viccelt vele. Végigröhögtük a temetést, pedig hát igazán kedves, szeretett barátunkat, a kitűnő költőt temették, aki fiatalon halt meg, sok-sok évi szenvedés után, s akit lelkűnkben sohase szűntünk meg siratni. (Múzsák Köz- művelődési Kiadó) V'V'l/// Diadalmasan néz Bis\/\ VII. nyeczre a nagy fölismerések elégedettségével. Binyecz ellenben most épp mást fog az asztalterítő jótékony álcája alatt. S mind erőteljesebben fogja. Még hogy ők ketten!... — Államvizsga után behoztalak volna Donner intézetébe. — Piikaufra néz. — Az elvtársnőnek is szereztünk volna valami jó kis állást a pedfőis- ken .. . Tettem nekik épp elég szívességet az elmúlt években. Legalább ledolgoztak volna a hálából valamicskét ... Binyecz érzi, hogy most mondani kell valamit. Bár közben fáj neki, hogy Homár minderről— ha a lehetőségek szintjén maradva is — már múlt időben beszél. — Az szép lett volna. A Donner intézete. — Az öregnek megint rosszul áll a szénája. A helybeliek újfent menesztését követelik. A minisztérium egyre nehezebben tudja tartani. Binyecz előtt egy pillanatra megjelenik Donner vékony, ráncoktól barázdált arca, rosszul szabott mellénye. mely elöl minduntalan kicsúcsosodik, mintha vízköpő lenne egy középkori toronymaradványon. A mellény pecsétes, divatjamúlt, Donner időnként behorgasztja hüvelykujját a zsebekbe. Hasát kidüllesztve áll, homlokán ösz- szetútnak a ráncok. Elnéz fölöttük, mintha át akarna látni az óceán túlsó partjára ... Szóval végül mégis csak sikerül nekik majd kinyírni?. . . Mióta elkezdték az egyetemet, nap mint nap szemtanúi lehettek, mint gördülnek újabb akciók Donner pozíciója ellen. Afféle téharmincnégyesként... S akkor most pont én hiányoznék Donner- nek?... Nincs szegénynek épp elég baja nélkülem is?... Segíteni úgysem tudnék. Általam mindössze tovább növekednék a támadási felület. De azért csak szép lett volna. A Donner intézete. Binyecz egy kicsit még eijátszadozik a gondolattal. Bár ha a lehetőség hirtelen valósággá változnék — valami megmagyarázhatatlan csoda folytán —, isten bizony, igencsak zavarba jönne. Hisz Binyecz író akar lenni, s nem az angolszász irodalmakkal bíbelődni, Donner oldalán. Igen, író. És egyelőre — afféle akklimatizációs átmenetként — újságíró. Zsurnaliszta — ahogy Donner, némi pejoratív felhanggal mondaná. Újdondász — Krúdy szavával. Binyecz különben se nagyon tudná magát elképzelni — még Donner oldalán se! — tudsegszemként. Nem szeretné, ha vele is úgy rosszmájús- kodnának univerzitás-szerte, mint másokkal a hátuk mögött, hogy tudniillik afféle átmeneti lények, akik már nem majmok, de még nem is igazán emberek... Mikor az oly sokszor hallott epéskedés eszébe jut, most sem tud ellenállni, hogy egy pillanatra el ne mosolyintsa magát... Ó, a tud- segszemek!... A profok—ellenére minden valóságos és látszat-demokráciának — ugyanis váltazatlanul külön világ. A profok — bár időnként kétségkívül fraternizálnak a hallgatósággal, mindazonáltal—egy képzeletbeli trónuson csücsülnek, csillagévnyire a hallgatóság feje felett, azúrkék hátérrel, bárány- (néha viharjfelhőktőlövezetien. A tudsegszemek töltik be a két szféra között a transzmissziós szíj szerepét. Fentrő!nézvést alázatosan megbízható mitfahr erek. Lentről ellenben: hajcsárok, ítélet-végrehajtók. Átmeneti lények?... No, ez azért talán — még gúnyo/ódási/ag is — enyhe túlzás. De oly jólesik mosolyogni rajta. Binyecz ilyenkor mindig némi elégtételt érez. Mint a kisgyerek, amikor a népmese igazsága viszonylagosan beteljesedik. Homár még egyszer visszatér a vezérszólamra: — Ha mi összefogtunk volna, Binyeczkém... — Legyint.— Sajnos mostmár késő ... Késő, Binyeczkém ... — Binyecz már épp nekikészülődik, hogy vigasztalni kezdje, amikor Homár megrázza magát. — No mindegy!... De téged legalább nem fognak kinyírni ezek a gazemberek! ... De nem ám!.. . Arról én kezeskedem! ... — Mellét büszkén ki- dülleszti, arcára — időlegesen — kiül az elégedettség. — Gyorsan végeztek velem ezek a piszkok. De arra azért ma - radt időm, hogy mielőtt kihurcolkod- tam volna a szobámból, rendbete- gyem a személyi dossziédat. — A „rendbetegyem" ezúttal felettébb jelentőségteljesen hangzik. Homár megereszt egy mosolyt a bajsza alatt. — Úgy is itt volt már a selejtezés ideje. — Ez a szó is meglehetősen hangsúlyos. — És egy kissé átrostáltam az anyagot. — Tagoltan mondja: át-ros- tál-tam. — Mostmár egészen enbé- egyes srác lett belőled, Binyeczkém. — Homár vásott gyerekként kuncog. — Csak a java maradt. A legjava . . . Hogy mi mindent összehordtak ezek... Ugyan kik? — töpreng közben Binyecz. Vajon kik?.. . .. hogy mi mindent! De menynyit! ... De mostmár!... — Megint kuncog. — Úgyhogy ezzel a dossziéval a hátad mögött mostmár akár prof is lehetnél. Igen, prof! Doktor Binyecz Zsolt tanszékvezető egyetemi tanár... Na, hogy hangzik? Binyecz keze — ott lent, a mélyben — megrándul. Mráz Náciék rázendítenek: „Tavasszal a Tisza, mikor kivirágzik. Millió kis lepke vize felett játszik. Egy sem él odáig, míg olvasok százigTemető a Tisza, mikor kivirágzik". . . (Folytatjuk) Hogyan tovább, általános iskola? Az általános iskola helyzete és feladata cínunel a Köznevelés részletesen ismerteti azt az elemzést és fejlesztési elképzelést, melyet az érintett legfőbb fórumok is megvitattak. Következésképpen: a csüggesztő összbenyomás részleteinek színezgetése helyett már dolgoznak az iskolai munka minőségének fejlesztését, javítását célzó feladatterven. A kérdés, hogy mi történik a közoktatási rendszer alapját jelentő általános iskolával és miért történik, ma már olyan fajsúlyú, mint a szerkezetátalakítás, a nyereség vagy a csőd, egyáltalán a reformjaink jelentéstartományába való választ kíván. Hibái felemészthetik az eddigi eredményt, ha nem változik. Ismerjük azokat a véleményeket, amelyekre büszke lehet a magyar oktatás. A nagyvilág éppen a közelmúltban állította példaként a természettudományos tárgyak hazai eredményeit. De naponta halljuk, hogy a gyerekek nem tudnak olvasni, gyér a szókincsük, a történelmi ismereteik hiánya hátrányosan érinti a nemzettudat alakulását, az iskola nem nevel stb. Mi az igazság? Van-e lehetőség arra, hogy a levont következtetések a jövőben ott éreztessék a hatásukat, ahol az állapotok már tegnap megértek a változásra? Dr. Kelemen Elemér, a Művelődési Minisztérium alapfokú nevelési főosztályának vezetője válaszol. A CSÚCSON ÉS A SEREGHAJTÓK KÖZÖTT — Az általános iskola teljesítménye szélsőséges. Polarizálódott az iskolák közötti teljesítmény, de az egyes szaktárgyak eredménye is. Tény, hogy a magyar közoktatásban elsősorban a természettudományos tárgyakban sikerült frontáttörést végrehajtani. Itt jelent meg korszerű tananyaghoz kapcsoltan a modern pedagógia számos új eleme, például a problémák felismerésére, megoldására alapozott, az egyéni teljesítményeket alakító pedagógiai gyakorlat. Ugyanakkor a velünk összehasonlított országokhoz képest mi csaknem háromszor annyi időt fordítottunk e tárgyak oktatására. Fel kell tennünk a kérdést: minek a rovására? Nos az elmúlt 25-30 évben például közel 40 százalékkal csökkent a magyar nyelv és irodalom tanításának az időkerete. Ez az egyik magyarázata, hogy míg a természettudományos tárgyakban a csúcson, a nyelvi kommunikációs képességekben, az olvasásmegértésben nemzetközi összehasonlításban is a sereghajtók között vagyunk. — Az általános iskola létrehozása után hosszú időn át a művelődéshez való jog érvényesülésének az alapját jelentette. Művelődés- politikai vívmány volt. Most azonban tudjuk, hogy korántsem egységes, hogy iskolák és országrészek között óriási színvonalbeli különbségek vannak. Miért? — Az iskolák közötti különbség természetes, az iskola teljesítménye mögött mindig ott voltak és ott is lesznek a helyi társadalom sajátos szükségletei, minősége, törekvései. Nem azt tartom tragédiának tehát, hogy az iskolák között különbségek vannak. Az a nyomasztó gond, hogy az iskolák jelentős része igen rossz helyzetben van mind a feltételeket, mind a teljesítményt illetően. — Aki a mostani helyzetértékelést olvassa, az megismerhet egy, az intézménnyel kapcsolatos új kifejezést: halmozottan hátrányos helyzetű iskolák. Mit értünk ezen? DIFFERENCIÁLT FEJLESZTÉSI PROGRAM — A fogalom az általános iskolai hálózatnak azt az alsó 15 százalékos hányadát jelöli, ahol a kedvezőtlen feltételek következtében rendkívül alacsony szinten folyik a pedagógiai munka. Kevés a tanterem, nincs tornaterem, megoldatlan az étkezés az egyébként is súlyos terhet jelentő napközikben. A halmozott iskolai hiányok olyan térségekben jelennek meg, ahol a lakosság viszonylag széles rétegei gazdasági, kulturális tekintetben egyaránt hátrányos helyzetben vannak. Számukra az iskola — ha nem is a hatvanas évek utópiái szerint — a társadalmi felemelkedés egyik lényeges eszköze. Esély a kulturáltabb életvitel megismerésére. — Az ön által említett prognózis mikorra jelzi ennek az állapotnak a megszűnését? És egyáltalán, milyen feltételekkel szüntethetők meg az általános iskola nyomasztó gondjai? — A Minisztertanács 1984-ben kormányprogram rangjára emelte a tennivalókat és az ezredfordulóig jelölte meg a fejlesztés három ötéves tervre elosztandó feladatait. Azonban bizonyos, s szigorodó gazdasági feltételek figyelmeztetnek, hogy a tervezett beruházási, költségvetési keretek között ez a probléma nem rendezhető. Arra a pontra jutottunk, amikor át kellene lépni saját árnyékunkat, felül kellene vizsgálni és meg kellene növelni a közoktatásnak az állami költségvetésből való részesedést. A már ma is súlyos terheket nem testálhatjuk a XXI. századra. — A fejlesztési feladatok megfogalmazói a tárgyi-intézményi hiány felszámolására „differenciált és szelektív fejlesztést" javasolnak. Mit jelent ez közelebbről? — Olyan oktatásfejlesztési programon dolgozunk, amely elérhető közelségbe hozza a legkritikusabb helyzetű területek hiányainak megszüntetését, meggyorsíthatja a halmozottan hátrányos helyzetű települések iskolaügyének komplex fejlesztését. Ide tartozik a kistelepülések oktatási gondjainak, művelődési alapellátásának rendezése is. A következő öt esztendőre szóló feladatterv ez, melynek szerény mértékű kísérlete az a 300 millió forintos program, melyet a minisztérium önerejéből valósít meg a jelenlegi ötéves tervben. Ugyanakkor központi szakmai programunk keretében kívánjuk támogatni a fejlesztésben élenjáró útkereső iskolákat a minőségi munka jobb feltételeinek megteremtése érdekében. MEGJELENTEK A KÖZOKTATÁS ÚJ KÁDEREI — Nemrég volt a pedagógusnap és ismét tanúi lehettünk, hogy a társadalom milyen hálával gondol a tanítókra, tanárokra. Egy dolog az érzelem és más dolog a valóság: a pálya érzékeny presztízsveszteséget szenvedett, például a képesítés nélküli nevelők beállításával. Mikor és hogyan lehelne ennek határt szabni? — Ma már tudjuk, hogy nem eléggé körültekintően történt a tanítóképzés felsőfokúvá fejlesztése. Ehhez kapcsolódott egy másik súlyos intézkedés: a képzést akkor szűkítették, — a 60-as évek ekjén — amikor több gyerek született. A képesítés nélküliek jelenléte azóta állandósult. Eköfben az anyagi-erkölcsi megbecsülés hiánya gyengítette a pálya vonzerejét, növekvő arányú pályaelhagyáshoz vezetett, melyet aztán a hihetetlen elnőiesedés követett — ma 83 százalék körüli az általános iskolában dolgozó nők aránya. A képzés tervezése nem igazodott ezekhez a jelenségekhez. Van aztán egy másik ok is, s ez nem kevésbé fontos. A hetvenes évek foglalkoztatáspolitikája, amely a teljes foglalkoztatás illúziója alapján a nők tömegeit vonta be a termelő munkába. S ezzel szinte egyik napról a másikra olyan, feltételekkel alá nem támasztott feladatot zúdított az iskolára, amit az képtelen volt tisztességesen ellátni. Miben látok lehetőséget ennek az áldatlan helyzetnek a megváltoztatására? Az egyik — nagyon sajnálatos tényező —- a demográfiai apály, ami a pedagógusok arányosabb terhelését jelentheti. A másik lehetőséget a képzési keretek bővítése adja. Több hallgatót vesznek fel, ezenkívül új intézmények is beléptek már. Megjelentek a közoktatás új káderei is: a pedagógiai asszisztensek, a szabadidő-szervezők, akik középiskolai érettségivel segítik a tanórán kívüli tevékenységet s ezzel egy sor feladatot levesznek a pedagógusok válláról. Úgy vélem, hogy az elkövetkező néhány évben az általános iskola alsó, majd a 90-es évek elejétől a felső tagozatán is fokozatosan — és bizonyára jelentős területi eltérésekkel — megszűnik a képesítés nélküliek alkalmazásának kényszere. — A pedagógus munkájával kapcsolatban egyebek közölt azt hangsúlyozza a fejlesztési terv, hogy a középpontba a képességek fejlesztésével összefüggő feladatokat kell állítani. „Ez feltételezi a jelenleg még helyenként túlméretezett ismeretanyag további csökkentését” . Mire vonatkozik ez közelebbről? — Az alapozó iskola tantervét telezsúfolták. A nagy ismeret- anyag állandó versenyfutásra készteti a pedagógust, az iskolát, a gyereket. Nem hagy elég időt az ismeretek elmélyítésére, gyakorlására. A negatív következmények a továbbtanulásnál tűnnek elő látványos módon. Az iskolából kikerülő gyerekeknek ugyanis mintegy 95 százaléka továbbtanul vagy megpróbál továbbtanulni. Ez tehát arra késztet bennünket, hogy a tananyagot olyan szempontból is felülvizsgáljuk, hogy milyen ismereteket hagyhatunk el, s a felszabaduló időt miképpen fordítsuk az alapképességek differenciált fejlesztésére. Vagyis az eddig eléggé lezárt általános iskolát a középiskola felé nyissuk. Ma ezen a téren éri a legtöbb kritika az iskolát. ERKÖLCS, MAGATARTÁS, VISELKEDÉS —- Meg az erkölcsi nevelés hiányosságai terén. Bizonyára okkal, hiszen a már többször idézett fejlesztési terv külön bekezdést szentel az elemi erkölcsi és magatartási normák kialakításának, a viselkedéskultúra fejlesztésének ... — A mindennapi élet szükségleteiből kiindulva kellene megtalálnunk azokat a talán kevésbé eszményi, ám valós nevelési lehetőségeket, amelyek mellett elsiklunk, mert mindig a nagy távlatokra függesztjük tekintetünket. A munkaszeretetet, a kötelességtudást, a fegyelmezetten végzett munkát, a vállalkozókedvet és a felelős kockázatvállalást, az egymás és a felnőttek iránti érdeklődést és a tiszteletet kellene például előtérbe állítani. A másik megjegyzés: azzal, hogy évtizedekkel ezelőtt kidobtuk az iskolából a vallási alapokon nyugvó elemi erkölcsi ismereteket, félmunkát végeztünk csupán, vitatható eredménnyel. — Végül engedjen meg egy húsbavágó kérdést. Minden fejlesztési elképzelés végeredményben a pedagógusokon áll vagy bukik. A pálya megtartóképessége viszont attólfügg. hogy milyen mértékben javulnak a pedagógusok élet- és munkakörülményei. A fejlesztési koncepció „a béremelés második fázisát" sürgeti, vélhetően azért, mert késik. —• A pedagógustársadalom számon tartja, hogy az 1984-ben végrehajtott 10 százalék béremelést nem követte az 1986-ra megígért további 10 százalék. Ami egyébként azt jelentette volna, hogy némileg csökken az értelmiségi rétegen belüli hátránya. A tárca napirenden tartja az igényt, de hogy ez mikor valósulhat meg, az a gazdasági helyzet alakulásától, kormányzati döntéstől fiigg. A pedagógusproblémának van azonban egy másik összefüggése is, és az már a magyar értelmiség egészére vonatkozik. A tudományos-technikai forradalom korát éljük, a hazai kibontakozás lehetőségét keressük. Ehhez pedig elkerülhetetlenül szükséges az oktatás, a tudás gazdasági-társadalmi szerepének újraértelmezése, az értelmiségi munka — s benne a pedagógustevékenység — felértékelése. Az általános iskola fejlesztése ezen a szálon is kapcsolódik reformfolyamatainkhoz, a megújulás napi feladataihoz. Király Ernő PAPP ZOLTÁN * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * A Bács-Kiskun Megyei Tanács V. B. munkaügyi osztálya pályázatot hirdet főmunkatársi és főelőadói munkakör betöltésére FELADATKÖRÖK: — bér- és jövedelempolitikai irányelvek érvényesítése, elemzések készítése, koordináció; — foglalkoztatáspolitikai és munkaerő-gazdálkodási feladatok, különös tekintettel a távlati munkaerőigények és szakmastruktúra meghatározására. FELTÉTELEK. — közgazdaságtudományi egyetemi végzettség, illetve szakirányú egyetemi vagy azzal egyenértékű főiskolai végzettség. Bérezés a 13/1987. (X. 25.) ÁBMH sz. rendelet szerint. Az állások 1988. augusztus 1-jétől tölthetők be. A pályázatokat az osztály vezetőjéhez kell benyújtani (Kecskemét, Május 1. tér 3. 6001). 145677 ***************************************** Bástyák és kalandok
