Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-25 / 151. szám
198«. június 25. • PETŐFI NÉPE • 5 Huszonhárom éves filmrendező • Jelenetek az Ajtó I. című fűmből. Kecskeméti díjnyertes A II. kecskeméti animációs filmszemle ünnepélyes eredményhirdetésén Weisz Béla közönségdíjat kapott Ajtó I. című alkotásáért. Néhány nappal ezt megelőzően a krakkói nemzetközi rö- , vidfilmfesztiválon Magyarország nevezettjeként is nagy sikert aratott. Aki jelen volt a kecskeméti rendezvény nyilvános vitáin, annak — a kritikusok és a zsűri véleményének ismeretében — az eredményhirdetés nem hozott túl nagy meglepetést. Azt talán kevesebben tudták, hogy a legrövidebb (egyperces kategóriában) díjazott produkció a szemle legfiatalabb rendezőjének munkája. Az ifjú alkotó közvetlenül az érettségi után. 1983-bán lett munkatársa a Pannónia Filmvállalat kecskeméti műtermének. Az azóta eltelt évek folyamán karikatúrapályázatok nyerteseként találkozhatott nevével a közönség. Az Ajtó I. poénsztori, ám igazi poén nélkül. A csattanóban nincs semmi kiszámíthatatlanul meglepő, ellenkezőleg: egyértelmű és logikus folytatása az előzményeknek. Egy fiatalember megindul felfelé az előre haladó időt. biológiai és társadalmi létet jelképező lépcsősor aljáról. Kezdetben spontán, később egyre szervezettebb segítséggel halad egyre magasabbra. Egy idő után uniformizálódik körülötte a tömeg, aztán uniformist ölt a lépkedő is. Egyre több kitüntetés nehezedik mellére. Megfáradt mozdulatokkal érkezik a legutolsó lépcső tetejére, ahol az ajtó mögött koporsóval várják. A nem túl eredeti történet hatásfokán még a kifejezetten a címből következő várakozás is ront, ugyanis Horváth Mária korábbi, ugyanilyen című, de az ajtóval univerzumokat elválasztó munkái lényegesen eredetibb és erőteljesebb poént kínáltak. Hogy az. Ajtó I. ilyen előzményekkel is az animációs mezőny egyik kiemelt alkotása lett, csak a rendező érdemeit növeli. Melyek ezek? Beszélgetés közben derült ki. — Tizenkét forgatókönyvet nyújtottam be egy stúdión belüli pályázatra, s hetet fogadtak el közülük. Végül is ez került kidolgozásra. A forgatókönyv Farkasházy Tivadarnak, a Magyar Televízió egyik szerkesztőjének az ötletéből született. Mit jelent ez pontosabban? — A négy-öt mondatból álló gondolati magot, a sztorit kellett tulajdonképpen rajzfilmmé tennem. Csak enyém a felépítés, a forgatókönyv, a figurák és mozgatásuk. Lényegesen könnyebb a dolgom, ha a kiindulóötlet is sajátom, mert én már eleve az első pillanattól ebben a médiumban: látványban, mozgásban gondolkodom, egyúttal pedig arra is figyelek, mit és hogyan valósíthatok meg. — Milyen konkrét tanulságokat és nehézségeket jelentett a kiindulóhelyzet? — Dramaturgiai és grafikai szempontból nagyon sok tanulsággal szolgált. Kötöttségeimben viszont nem kis nehézséget jelentett, hogy úgy éreztem: igyekezetem ellenére is kevesebbet tudok a témáról, mint szeretném. Sokkal nehezebb volt egy más által kitalált vázra teljes bizonyossággal, határozottsággal építeni a részleteket. Az eredményt viszont, vagyis a sikert — elsősorban a közönség hangulataként — személyesen érzékelhettem Krakkóban is, ami persze jólesett. — Mennyi ideig tartott ennek az egy animált percnek az elkészítése? — Július végétől december elejéig. — Mire készül most? — A közelmúltban hirdetett meg a Pannónia Filmvállalat egy egyedi pályázatot, melyre neveztem, s az ebben a kategóriában elfogadott, összesen öt forgatókönyv között kettő az enyém. Annál is inkább nagy eredmény ez, mert a jövőben lényegesen kevesebb egyedi film elkészítésére lesz anyagi lehetőség. — Sikerekről beszéltünk, melyeket nem érez minden vonatkozásban magáénak. Munkákról, melyeket nem tart igazán személyes megnyilatkozásnak. Milyen típusú filmek állnak hát igazán közel önhöz? — Tulajdonképpen a gegfilmeket is szeretem, de remélem, idővel mást is csinálhatok. Nagyon közel érzem magamhoz például a Leo és Fredet, végül is legkomolyabb „iskolám” e produkció készítésének két éve volt, mondhatom, ezen tanultam meg az animációt. Annak ellenére, hogy közben belecsöppentem más produkciókba — például a Magyar történelmi mondák epizódjaiba — is. Kedvenceim — nézőként is — az „okos”, hűvösen kiszámított, olykor a tárgyi tudással vissza is élő munkákkal ellentétben az érzelmek, hangulatok szélesebb skáláján játszó művek. Az animációnak ez az útja viszont, azt hiszem, ma még több nehézséget jelent. Károlyi Júlia Bodor Péter zenélő kútja • A Margitsziget látványossága, a zenélő kút. Szépséges Margitszigetünk egyik közismert látványossága a zenélő kút. Ott áll ez a Duna ékességének északi csücskében, és aligha akad olyan járókelő, aki meg ne állna előtte, és meg ne csodálná a 12 méter magas, 10 méter átmérőjű, templomszerű kupolával borított építményt. Azt azonban nyilván kevesebben tudják, hogy csak 1936 óta áll az említett helyen, az pedig, hogy valójában másolat, szintén nem mindenki előtt ismeretes. Márpedig az egykor Maros- vásárhely főterén állott, úgynevezett Bodor-kutat „mentették át” ide! Amint azt neve is mutatja, eredetijét a most kétszáz éve, 1788. június 22-én született Bodor Péter, fabrikálta össze a világ csodájára és a maga gyönyörűségére. A kút négy vízsugárral hajtott óraművé pontosan hatóránként zendítette meg a muzsikáló szerkezetet. Valóságos csodabogár volt ez a férfiú! Miután sorra kitanulta az órás-, a lakatos-, a kertész- és még ki tudja, milyen mesterséget, és megjárta Bécset is, 1818-tól Marosvásárhelyen telepedett le, és ott nyitott műhelyt. Első dolga az volt, hogy lakóhelyének egy új Maros-hidat építsen. A 8 méter széles és 63 méter hosszú „átkelőnek” minden porcikája fa; egyetlen fémszög se került annak a szerkezetébe. Ezt követően, az 1820-as években fundálta ki, majd hozta tető alá a nevezetes zenélő kútját. Majd pedig' egy olyan pénznyomtató masinát szerkesztett, amely végül is a vesztét okozta. Csavaros eszével kiötlötte, hogyan lehet papírpénzmásolatokat csinálni, és ezt a házi szerkezetet saját házának a küszöbébe építette bele. Aki tehát ellátogatott hozzá, az betoppanásakor egyúttal pénzt is nyomott. Valami „jóakarója” természetesen följelentette, és a hatóságok eljárást indítottak ellene pénzhamisítás címén. Letartóztatták, aztán a szamosújvári börtönbe zárták. Ott ugyan alkalmat adtak neki, hogy fúrjon-faragjon — sőt még freskókat is festhetett, rajtuk a gyűlölt rabtartóival —. ám kedélye mindjobban elborult, és amikor kiengedték, már gyógyíthatatlan búskomorságban szenvedett. Jobb pillanataiban kedves zenélő kútja mellett üldögélt, de aztán ezt a szokását is elhagyta. Amikor azonban kitört a márciusi forradalom, s annak híre Erdélybe is eljutott, felvillanyozódott, s midőn a szabadságharc csatái feléjük is átcsaptak, ismét dolgozni kezdett. Egy úgynevezett sokcsövű orgonaágyút épített, amely láncos golyókat tudott kiröpíteni. Ezt át is adta a szabadságharcos seregeknek, amelyek többször sikerrel alkalmazták. Ez a fellángolása azonban egyúttal életének a végét is jelentette, mert 1849 nyarán Kolozsvárott elhalálozott. Neve és munkássága azonban máig él — még akkor is, ha nem mindenki tudja, kinek köszönheti a Margitsziget északi csúcsa azt az oszlopos, kupolás építészeti érdekességet... A. L. BÉNYEI JÓZSEF: Nappal jön Verdes az idő szárnya takarj be éjszakára asszonyi melegeddel őriző két szemeddel Takarj be pirkadásig nappal jön napra másik s félelmeim fakadnak sugarában a napnak takarj hát egész napra szükségem van hajadra estéiig a szemedre asszonyi melegedre UTASSY JÓZSEF: Anyám vasal Ingem kék hullámaiban cirkál egy villangó hajó: a forró villany vasaló. Elnézlek hosszan, szeretve. S mint a gyöngyházfényű gombok mosolygok rád és mosolygok. Holnap virágvasárnap lesz, este kádban meg is fürdetsz, s a templomba, Isten elé tisztán küldesz, tisztán küldesz. • Klossy Irén grafikája. PAPP ZOLTÁN és kalandok — Zavar? — Maca " szeme kikerekedik a csodálkozástól. — Még hogy zavar? — Nem háláért tettem .. . — Na persze, hogy nem. De amit tettél, az végül mégis egyenes következményként vonta maga után a hálát. . . Szépen mondtam? ... — Most mintha újfent ott vibrálna hangjában egy kis incselkedés. — Még egyszer mondom, nem a háláért tettem — makacskodik Binyecz. — Ha nem,, hát nem ... Ezek után viszont joggal megkérdezhetném: akkor ugyan miért? Binyecz iszik. — Töltenél még egy kicsit? — kérdi aztán. — Nos? — Arra gondoltam közben, hogy .. . Szóval, hogy mi lenne, ha mi tényleg menyasszony-vőlegény volnánk? Ahogy a gyűlésen állítottam. Ha nem lenne hazugság, amit ott, akkor, én ... Tán ezért is hitték el.. . — Gondolod, hogy elhitték? — Úgy tűnt. — Ezek szerint hiteles lehettél a szemükben. — Ezek szerint. . . Most Vértes iszik. — í&y persze most már valamivel érthetőbb. — Szerintem is. Maca rágyújt. — Idestova két éve ismerjük egymást. Próbálkoztunk. Többször is... — Úgy valahogy — bólint Binyecz. — Hát ennyi. — Maca széttárja karját. — Ennyi. — Pedig azt mondtad, tetszettem neked. . . — Most is tetszel. — Ezt.. . komolyan mondod? Maca bólint. S azt gondolja közben: olyan okos fiú vagy pedig. Tényleg, olyan okos. Hát nem veszed észre, mennyire nem vagyunk egymáshoz valók? No persze . . . Forró csókok a nyáréjszakában. Csillagpor a tejúton. Egy összesimulós tangó éjfél után. Szívdobogás a sötétben ... És aztán? Hat hét múlva? Öt év múlva? Tíz év múlva? XXI Mai magyar irodalom — mai magyar nyelv Anyanyelvűnk állapotáért az irodalom mindig is felelősséget érzett. Hiszen a magyar beszéd és írás hagyományainak továbbörökítése, gazdagítása főként a költők, írók feladata, s ezt ők napjainkban sem tévesztik szem elől. Van persze olyan vélemény, hogy a kortárs magyar irodalom nem jár az élen ilyen tekintetben, sőt egyesek szerint a nyelv romlásának különféle jelei épp a toliforgatók működésével kapcsolatosak. Ne foglaljunk előzetesen állást egyik nézet pártján sem; vizsgáljuk inkább — néhány példa segítségével —, maguk az írók hogyan gondolkodnak minderről, és ami a döntő: műveik olvastán milyen kép rajzolódik elénk? Csorba Győző, legkiválóbb poétáink egyike, hittel vallja: „aki költő mindenik / számára s mindig elrendeltetik / valamiféle mondat- s szóanyag / mit ő tud illő rendbe rakni csak / ő képes árammal telíteni / a halálból életre kelteni / s elhozhatni a világba elébb — / nemismert érzések igézetét.” E szép, veretes szavak méltán bizonyítják az általuk kifejtett gondolat érvényességét. Úgy fest, a költő mostanában különösen érzékeny a hangzás minőségére: „a legszebb hang is nyávogás, hörej” — panaszolja egy helyütt; a dunántúli költő Vas megyei, őrségi tájszót iktat a versbe, hörgés jelentésben. Nyelvi közállapotainkat bírálja Csoóri Sándor, Sütő Andrásnak ajánlott költeményében: „az élők / szájában szavak helyett terméketlen, nyers kréták / csikorognak . ..” S mindjárt példát is mutat bár a lélek hasonlóképp sötét árnyalatú rajza ez: „kínzó idegháborúkat” érez dúlni a világban. A szójáték — a hidegháború mintájára képzett idegháború - korántsem a kedély játékosságáról tudósít. A gazdag szókészlet, pompás nyelvi fantázia nem a születés helyén, a származáson múlik tanúsítja nem egy poétánk költészete. „Meggyantolom én. Marsall úr. ha kell, a kergebirkát is!” — olvassuk a városias közegben otthonos Marsall Lászlónál; megkopaszt, megnyír jelentésű a Somogy megyei gvantá- roz igéhez hasonló szóalak. Kántor Péter meg Komárom megyében följegyzett tájszót használ töprengései kifejezésére: „legyek öntudatos, büszke? legyek tupa? (A tájszótár hosszú ú-val, ostoba, buta jelentésben tartalmazza a túpa szót.) Amiként a megnyilatkozás formája vagy műfaja sem perdöntő a nyelvgazdagítás irodalmi lehetőségeit illetően. Pintér Tamás új elbeszélés- kötetében is föllclhctünk tájszót: „Ha ugyan (a gint) Oci be nem vi- ritykölte mindet” olvassuk a Zöld özvegyek című novellában. Itt a fürdik, lubickol igének egy másik jelentésámyalata, a bugyborékolva iszik, szürcsöl szerepel. Szellemes szójátékok nála is bőven akadnak: vágyrajáró, izgalmas nővérek: ironikus jelzésszerkezetre bukkanunk, amikor arról esik szó, hogy valakit „háziszőttes tojáslikőrből” kínálnak. Mindez azonban az olykori bizonytalanságoktól, pontatlanságoktól sem mentesít. Pintérnél itt- ott vitatható - a magyarban amúgy is meglehetősen laza kötésű szórend. „Néha egészen jó szövegek összejönnek” — ■' olvashatjuk ahelyett, hogy: jönnek össze (közbevetve: az összejön szó ilyen szerepű használata sem kifogástalan). „így valahogy vagyok ezzel a kiűzetéssel” — mondja egyik novellahőse, valahogy így vagyok helyett. A szórend játékos, művészi célzatú megoldásai sértik néhol a nyelvi normákat. S itt merül föl az a kérdés: meddig ábrázolhatja az író az életben sajnos gyakorta megfigyelhető nyelvi hibákat a valóság elemeként, s honnét kezdve járul ő maga is a torzulások elterjedéséhez? Nehéz, szinte lehetetlen a válasz. Biztos arányérzékkel igazodhatik csak el az író az alkotásnak efféle műhelyproblémáiban. fia nyelvromlás és -gazdagodás kölcsönhatását elemezve, mérleget akarnánk vonni, alighanem a kedvező mozzanatok túlsúlyát lehelne megállapítani, tallózva kortárs irodalmunkban. A költő-színész Lukács Sándor „homálynok-lilliput- ban" fogadja társtalanul a beköszöntő hosszú telet: a nyelvújítás kori hangulatú szó valamiféle furcsa foglalkozásra, egyszersmind állapotra utal. S ha télről esett szó: Tátidon Dezső „télebbi énünk” esélyeit latolgatja. Bella Istvánnal „télláncolt virágok” szenvednek, „fagymaszat” éktelenkedik. A megnyugvást Szabó Sándor így ábrázolja: „a talponálló elcsihadt” — tájszóval —, Gábor Zoltán meg egyedi szóteremtéssel: „a csönd a csöndet csöndeli”. Nem kevésbé megragadó Polner Zoltán igchasz- nálata: „dallamál és szivomyázik”. Kortárs irodalmunk tehát jól sáfárkodik a rábízatotl anyanyelvvel. A közéleti nyelvhasználat fogyatékosságai sokkal inkább egyes szaknyelvekkel kapcsolatosak: a közgazdaság. a jog, a technikai kultúra teszi leginkább próbára az egészséges nyelvérzéket, szaporítja a nyelv- művelés teendőit. Kőháti Zsolt — Ezt komolyan mondod? — ismétli Binyecz. — Muszáj elismételnem? — Jó hallani. . . — Legyezgeti a hiúságodat? — Nem vagyok hiú . .. Jaj, dehogynem! — gondolja Maca. Rettenetesen. Ennek ellenére tetszel nekem. Bizony, hogy tetszel. Mióta megláttalak, azóta küzdők egyfolytában ellene, hogy beléd ne szeressek . . . Aztán Maca a lemezjátszóhoz lép. — Melyiket akarod? A csillagport, vagy az Érzelmes utazást? O, a Sentimental Journey . . . Meg a Csillagpor. Bing Crosbyval. ■ Tudtam, hogy először majd a Csillagport akarod. A másikban minden érzel- messége mellett is van egy kis irónia. — Maca hozzásimul Binyeczhez. Oly jó érezni minden porcikádat — gondolja Binyecz. Ez a te formád — simul hozzá még feszesebben Maca. S mindketten érzik: valahogy ki kéne bontakozni. Maca hálából hívta fel Binyeczet. Meg egy kicsit azért is, hogy ... szőrével gyógyítsa a kutyaharapást... Ma este a tiéd leszek, de megmutatom neked «... no nem, neked nem ... azt azért talán mégsem . .. szóval megmutatom magamnak, hogy mégsem ragadnak ellenőrizhetetlen magasságokba magukkal az érzelmeim . . . Binyecz meg: úgy szeretném, ha az enyém lennél, annyi, de annyi félresikerült párbeszéd után . .. De minduntalan kizökkennek a ritmusból. Mikor Binyecz be akarja csúsztatni kezét a pongyolakivágásba. Maca pont akkor - - vagy tán egy tizedmásod- perccel elébb - ugrik fel gramofontüt cserélni. Csókolóznak. Maca tüsszent. Csiklandozott az orrod— mondja aztán. Binyecz néha úgy érzi, szándékosan ki akarja minduntalan zökkenteni a ritmusból. Noha szó sincs ilyesmiről. Később ketten szívnak végig egy illatos cigarettát. Közben füstkarikákat fújnak a levegőbe. — Hogy mondják angolul azt, hogy . . . szeretkezni? —- Make lőve. — És franciául? — Faire l’amour, — Lefordítanád szó szerint is? — Szerelmet csinálni.-— Más szavuk nincs erre? — Biztosan van. De én nem ismerem. Magyarul se nagyon ... Binyecz eltűnődik. Szerelmet csinálni. Csinálni. Hm. — Ezek szerint, ha mi ketten akarunk egymástól valamit.... akkor az tulajdonképpen . . . make lőve? Maca diszkréten — enyhe fölénnyel — mosolyog. — Meg faire l’amour is. Binyecz egyre inkább úgy érzi, kezd kicsúszni alóla a talaj. — Különben döntsd el te magad. (Folytatjuk)
