Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-20 / 146. szám

1988. június 20. • PETŐFI NEPE • 3 A NEMZETI EGYSÉG ÜNNEPNAPJAI A Szent Jobb Kalocsán Tizenhatezren tisztelegtek az ereklye előtt (Folytatás az I. oldalról) Ötven év után ismét megkülönbözte­tett tiszteletadás mellett tért meg Kalo­csára az alapító kéz. hogy a szent és az államférfi emléke előtt — halálának 950. évfordulóján — leróhassák kegye­letüket a város lakói, s a kalocsai fő­egyházmegye hívei. Az érseki palota kapujában a fegyve­res őrök emelték ki a míves ötvösreme­ket, az ereklyetartó szekrényt — egy gótikus fém- és üvegtemplomocskát — a Mercedes furgonból s a régió pap­jai körmenetben vitték át a kincset a templomtéri szabadtéri oltárhoz. Mi­után a vendégek — főpapok, az Állami Egyházügyi Hivatal, valamint a város vezetői, illetve a külföldi képviseletek legátusai - elfoglalták helyüket az emelvényen, Szabó Géza protonotárius kanonok, a Szent István Bazilika plé­bánosa, a Szent Jobb egyházi őre adta át ünnepélyesen az egyházmegye veze­tőjének a történelem viharai közt több­ször a csodával határos módon meg­menekült becses emléket. A „királyi vendég” fogadásán tisztel­gők közül elsőnek dr. Dankó László érsek köszöntötte a Szent István sze­mélyiségét képviselő kézfejet. A kései — kilencvenedik — utód most az első kalocsai érsekre, Asztrikra emlékezett, aki mint a király leghűségesebb harcos­társa, s mint városalapító, személyesen fogadhatta Istvánt Kalocsán. Az egyházmegye vezetője visszautalt az ezredévvel korábbi állapotokra. Ar­ra a káoszra, melynek renddé formálá­sához Szent István mély hite, vezetői tehetsége és erkölcsi ereje kellett. Első szentünk — mondta az érsek-püspök — úgy tudott csak a romlással szembe­szállni, hogy előbb rendet tett saját éle­tében is. Bízott istenben, de reálpoliti­kus is volt, aki bölcsen belátta: csak úgy maradhat meg nemzetünk, ha nyu­gati mintára állammá szerveződik, s felveszi a kereszténységet. Az érseki köszöntőt követően Nyirá- di Jánosné, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára szólt az Első Ist­ván alapította város lakossága, vezetői nevében. Kiemelte: Kalocsa csak az ér­sekség életre hívása után vált európai várossá: ismert szellemi, gazdasági központtá. A gyors fejlődés magyará­zata: bölcs királyunk első érsekké egy Európát járt, igen müveit főpapot ne­vezett ki, Asztrik későbbi esztergo­mi érsek — személyében. Nyirádi Já­nosné beszédében felidézte Szent Ist­ván fiához, Imréhez írt intelmeinek né­hány passzusát, s hangsúlyozta, a szent király gondolatai ma is útmutatást ad­hatnak nekünk. Végül a kalocsai egy­házmegye hívő családjai nevében dr. Rónaszegi Aladár, kiskőrösi körzeti or­vos üdvözölte a családi közösség, az evangelizáció és a nemzetépítés köz­pontjává emelő országalapító kézerek­lyéjét. A fogadás után dr. Szántó Komád ferences főiskolai tanár, egyháztörté­nész lépett a mikrofonhoz. Részletesen szólt arról, hogy 1038. augusztus 15-e, István király halála után mi lett a sorsa földi maradványainak. Hogyan került a Szent Jobb Székesfehérvárról Ragu- zába, s onnét vissza Budára, majd Pest­re. Miként maradhatott meg szinte tel­jesen épen a kézereklye. A történész előadása után az ünnep­ség a főszékesegyházban folytatódott. Amikor a kegyszekrényt kísérő körme­net beért az évszázados falak közé, megrázó erővel csendült fel az ajkakon népünk ősi himnusza: „Hol vagy Ist­ván király? Téged magyar kíván ...” Az ünnepi szertartáson — melyen az egyházmegye minden papja részt vett dr. Dankó László pappá szentelte Rónaszegy Gábor diakónust. Ez volt egyébként a főpásztor 25 éves papi ju­bileumi miséje is, melyet az érsek több aranymisés pappal közösen celebrált. Délután öt órától ismét a szabadtéri oltárnál folytatódott a program. Több ezren vettek részt Gyula Endre szeged- csanádi megyéspüspök miséjén. Kora este a főszékesegyházban irodalmi és zenei est kezdődött. A kiváló énekkar Kodály-, Liszt- és Bárdos-feldolgozá­sokat mutatott be orgonakísérettel. Közreműködött az Új Ember katoli­kus hetilap irodalmi csoportja, vala­mint a Kecskés együttes. A kulturális műsor után éjfélig nyit­va volt a templom s — hívők és vallás­talanok egyaránt — több ezren rótták le kegyeletüket a királyi kar előtt. Vasárnap délelőtt 10 órakor folyta­tódtak a rendezvények. A templomté­ren mondott főpásztori szentmisén több mint félszáz településről érkeztek erre csoportok az egyházmegye hí­veinek hódolata zárult. Tizenkétezren lehettek a hatalmas téren, amikor meg­indult a körmenet, a Szent Jobb körbe- hordozása az ezeréves városban. Az ablakokban gyertyák égtek, s a szó szo­ros értelmében zengett a város az ősi magyar Mária-énektől, az István- köszöntőktől. A demonstráció végén az érseki kastély előtti téren dr. Dankó László érsek és Szalóki István, a városi tanács elnöke búcsúzott el a királyi jobbtól, a Bácska és a Duna mellék, s legfőképp Kalocsa lakói nevében. F. P. J. • A hét végén ezrek fordullak meg Kalocsán, az ősi városban. Erdély a népek építészeti és néprajzi kincsesbányája Az ősi európai faházépítés és a japán, illet­ve egyéb délkelet-ázsiai favázas építkezés módszerei között sok hasonlóság fedezhető fel. A kelet-európai, és különösen az erdélyi faházak építési, illesztési módja, szerkezete és a szobák használata sok rokonvonást mu­tat ázsiai hasonló megoldásokkal, ami jól megfigyelhető például az ősi japán főváros, Nara híres műemlékén, a nyolcadik század­ban épült Soszoin templom gerendaépületén, ha összehasonlítjuk. E páratlan felismerésre Ohta Kunio japán építészprofesszor, a Toyo egyetem építész- mérnöki karának tanára többéves kutató­munka, számos helyszíni megfigyelés alapján jutott. A kelet-európai faépítészet távol-keleti szaktekintélye — aki a japán építőművész­szövetség elnökségi tagja, a japán építészeti szakfolyóirat főszerkesztője — számos, e té­mával foglalkozó mű szerzője. Doktori érte­kezése, amely Kelet-Európa. de elsősorban Erdély építészetével foglalkozik, a jövő hó­napban jelenik meg könyv alakban is. Felfe­dezései közül szenszációszámba megy az a megállapítás, hogy rokonság mutatható ki a híres-jellegzetes székely kontyos tető és szá­mos ázsiai tetőszerkezet között. Ohta professzor az MTI tokiói tudósítójá­nak is kifejtette nézetét, miszerint teljesen érthető, hogy a magyarok Ázsiából Nyugat­ra vándorló őseire hatottak e különböző építkezési módok. Ugyanezek nyilván az Ázsiából Keletre tartó, és a mai Japán ősla­kosságát képező törzsekre is befolyással vol­tak. Ohta professzor európai tanulmányútján négyszer járt hazánkban és háromszor Er­délyben. Tapasztalatait pazar kiállítású . könyvben összegezte. A szakértő elragadta­tásával beszélt élményeiről, a domború fara- gásos székelykapukról, a fából ácsolt ha­ranglábakról, a fiatomyokkal díszített ha- rangtomyokról mint megannyi építészeti és néprajzi csodáról. A Der Spiegel című nyu­gatnémet hetilapban a minap megjelent cikk láttán, amely a román faluromboló telepü­lésrendezési tervet ismerteti, a professzor szava szinte elakadt. Hitetlenkedve rázta fe­jét. majd kitört: „Nádpatak, vagy német né­ven Rohrbach jut eszembe. Tudja, Brassó fölött. Annak a kis falunak a főutcáján végig az egyik oldalon magyarok, a másikon né­metek laknak. Mi lesz velük? És mi lesz a házaikkal? Még egy településen belül is jel­legzetesen különböznek színeikben a német és a magyar épületek. Az erdélyi települések az építészet és a néprajztudomány kincsesbá­nyái Európában. Ha ezeket felszámolják, az egyenlő az egyetemes kultúra gyökereinek kitépésével. . /’ (MTI-Panoráma) MIT MOSDOTT. MIT HALLOTT? Beszélgetés a Tanácsi Kollégium tagjával Az elmúlt héten tartotta meg alakuló ülését a Parlamentben a Miniszterta­nács közelmúltban létrehozott Tanácsi Kollégiuma. A huszonkét tagú testület­ben községi, városi és megyei tanács­elnökök kaptak helyet. Az új közéleti fórum egyetlen Bács-Kiskun megyei tagja Berkecz László soltvadkerti ta­nácselnök, aki készséggel avatott be a négyórás tanácskozás részleteibe. — Hogyan kezdődött az ülés? — Mindannyiunknak egy kézfogás­sal. Grósz Károly, aki a kollégium munkáját vezeti, körbejárt és minden­kit üdvözölt. Most találkoztam először a miniszterelnökkel. — Hol történt mindez? — A Minisztertanács egyik üléster­mében, az Országházban. — Hogyan zajlott a tanácskozás, milyen formaságokkal? — Sem az ülésrendnél, sem a hozzá­szólásoknál nem volt protokolláris sor­rend. Itt mindenki egyenrangú. Oda ül­tünk le, ahol helyet találtunk. Én példá­ul két másik községi tanácselnök, a hé- dervári és a szentiőrinci kolléga mellett foglaltam helyet, mivel őket személye­sen is ismerem. Jó hangulatú, oldott, konstruktív beszélgetés alakult ki, ami­be a miniszterelnök is bekapcsolódott. — Némi meglepetéssel olvastam a Magyar Hírlapban, hogy a társköz­ségek különválásáról szólt. Ez nem jellegzetes soltvadkerti vagy Bács- Kiskun megyei gond. — Valóban, bár vannak ebben a me­gyében is társközségek. Ismerem az ilyen helyzetben lévők véleményét, és fontosnak tartom elmondani. De be­széltem másról is. — Megtudhatnánk, miről? — A legközelebbi választások kap­csán a kisebb, egy testületit—végrehaj­tó bizottság nélküli — tanácsok mellett foglaltam állást. Ne kötelező, formális ülések legyenek, s a tanács ne a vb aján­lása alapján döntsön egy-egy kérdésről, hanem önállóan. Egyébként többen is hangoztattak hasonló véleményt. — Szóba hozott mást is? — Igen. Beszéltem a kisajátításoknál tapasztalható bírósági gyakorlatról, a sajtó szerepéről a tanácsi munkában s más kérdésekről. A hozzászólások ide­jét nem korlátozták. A miniszterelnök csupán annyit kért, hogy szóvirágmen­tesen. lényegretörően beszéljünk. így is történt. Mindegyikünk más-más szem­pontból közelítette meg a kérdéseket, de a hozzászólások mindig kapcsolód­tak is az előző felszólalóhoz. — Miről beszéltek a kollégium tagjai? — Rengeteg szimpatikus javaslat hangzott el. Több közülük annyira ké­zenfekvőnek tűnt, hogy azon csodálko­zom, miért nem foglalkoztak vele eddig a központi szervek. A Tanácsi Kollégi­um célja éppen az, hogy olyan javasla­tok, vélemények kerüljenek közvetle­nül a miniszterelnök elé, melyek a hiva­tali úton nem jutnának el erre a szintre. — Milyen tapasztalatokat szűrt le saját maga számára? — Látszott, hogy mindenki alaposan felkészült, összeszedte a mondanivalóját. Én is igyekszem majd a napirendi pontok ismeretében konzultálni kollégáimmal, a községi, városi tanácselnökökkel. — Érdekfeltáró és érdekegyeztető szerepet is szánnak a Tanácsi Kollé­giumnak. Ön milyen érdekek képvi­seletét vállalja feí? Sok Soltvadkcrthez hasonló nagyságú, azonos gondokkal küszkö­dő község van nemcsak a megyében, hanem az ország más tájain is. Ebből adódik, hogy az ő szempontjaikat is képviselem. Szeretnék mindenképpen hangot adni annak, hogy a falu és vá­ros közötti különbség legalább a pénz­ügyi esélyek szempontjából tűnjön el. Igazságosabban állapítsák meg a köz­ponti források normatíváit. Amit a községek betesznek a „nagykalapba”, azt kapják is arányosan vissza. — Mikor tartják a következő ülést, s mi lesz a témája? — Szeptemberben ülünk össze leg­közelebb. Az első téma: konzultáció a lakásgazdálkodási koncepcióról, külö­nös tekintettel az 1989-es intézkedések­re. A másik pedig: vita a választási törvénytervezetről. Nagyon izgalmas kérdések. Szeretnénk előállni néhány, á községi pozíciókat erősítő javaslattal. Lovas Dániel Tanyaparti Bugacon • Megérkezett a nosztalgia- • Lovas kocsikkal a tsz-tanyára, egy kis eszem-iszom- vonat. ra. A Pusztatourist újszerű programot kínál a külföldi­eknek: tanyapar­tit. Eddig NSZK- beli és osztrák csoportok éhez­ték a Kiskunfél­egyházi Lenin 7 ermelőszö vetke­zettel közösen szervezett bugaci műsort. Akik a kis pöfögő vontat­ta vasúti szerelvé­nyen kívánnak a helyszínre utazni, azoknak előáll a régi masina, a nosztalgiavonat és cldöcög velük a bugaci határba. A BŰNÖZÉS NYOMÁBAN Ismét lebukott a tüzesvizes ember Méhek helyett pálinkafőzőéreI etette a cukrot Ha mese volna az alábbi történet, vala­hogy így kezdődhet­ne: Volt egyszer egy tanya Szánk határá­ban, messze a falu­tól, egy erdőn is túl, ott, ahol még a ma­dár se jár. Ebben az eldugott tanyában, mármint bent a ház­ban, üstökben állan­dóan forrt valami lé, amit tüzesvíznek ne­veznek. Ám erről nem tudott senki a világon, olyan titkos volt, csak tán maga a soltvadkerti „ku­ruzsló", aki csinálta. Az udvar mindig csendes volt, a házat hét lakat őrizte. Ám egyszer egy madár­ka mégis arrafelé té­vedt, véletlenül belelátott a nagy titokba, pontosabban annak csak egy kis részébe, clcsicseregte és szállt a hír, szállt egészen a rendőr­ségig. Aztán minden kiderült, a tüzesvizes embert letartóztatták, mindenét lefoglalták és azóta várja, hogy mi lesz a sorsa ... Amikor a történetet mesélte a nyomozó rendőrtiszt, alig hittem a fülemnek, majd amikor mindent megmutogattak, a látásomban is kételkedni kezdtem, pedig nem mese ez, hanem a legteljesebb valóság. Lényege a következő: Ez év március 9-én bejelentés érkezett a kiskunhalasi rendőrka­pitányságra: Szánk határában, a falutól nyolc-tíz kilométerre, egy erdőn túli tanyába, a Vona dűlő 41. szám alá feltűnően sok gázpa­lackot szállítgatnak. A rendőrök arrafelé vették az irányt. A ház gazdája. Nyúl József 32 éves, Soltvadkert, Kossuth Lajos utca 54. szám alatti lakos ezútlal nem bizonyult vendégszerető házigazdának, schogvsem akarta bentebb fárasztani a váratlan látogatókat. De hát mit tehetett mást, be kellett engedni őket. Azonnal bebizonyosodott: nem „kacsa” volt a bejelentés, ott volt a sok gázpalack. Az is nyomban nyilvánvalóvá vált. hogy miért. Nyúl József palackos gázzal főzte a pálinkát, de nem ám szerény módon, hanem — nincs rá jobb kifejezés — nagyüzemi mennyiség­ben. Ugyanis egy szakszerűen felszerelt, berendezett zugpálinka- főzde látványa tárult a rendőrök elé. A technológiai folyamat a kamrában kezdődött, ahonnan a mellette lévő szobában elhelyezeti hütőtartálvokhoz vezettek a szeszfőző csövek, a másik szobában pedig 35. egyenként 200 literes hordóban tárolódott a cefre. Min­den gépesítve, villamosítva . .. S hogy a gyanú árnyéka se vetődjön a házra, a szükséges vizet sem udvari forrásból nyerte, hanem — „elmésen" —- az egyik szoba kellős közepére fúrt csökútból. Bor- seprűféléket. gázpalackokat és 50 literes műanyag palackokat tárolt a disznóólban is. Nyúl József nem tudott tagadni semmit. A rendőrség egyebek között az alábbi felszereléseket, eszközöket, kellékeket foglalta le, bizonyítékul: Ötven zsák kristálycukor (50 kilogrammosak): nagy mennyiségű tárolóedény; 7000 liter (70 hl) cukorcefre: 763 literes főzőüst; 533 literes tinonútóüst, töméntelen mennyiségű műanyag edény: renge­teg borscprü-alapanyag; 1000 liter kifőzött, különböző szeszfokú pálinka. A szakértői vélemény szerint, ha a 7000 liter cefrét is sikerült volna kifőzni, a már kész szesszel együtt összesen annyi pálinkája lenne, melynek az úgy nevezett elkövetési értéke 715 ezer 500 forint. Zugfőzdéjének felszereléseit, berendezéseit maga Nyúl 400—500 ezer forint közötti értékűre becsüli, mondták a vámőrök. A soltvadkerti férfi 1986 augusztusában vásárolta meg a távoli szanki tanyát, mint az eladónak akkor mondta, méhészkedésre, ezért már hozza is a cukrot a méhek etetéséhez. Nyúl József a rendőrségi kihallgatásokon úgy próbált védekezni, hogy szinte egy árva szót sem szólt. Annyit azért „elárult", hogy „csak egy hétig csinálta az egészet". Csakhogy a laikus számára ebben van egy nagy bökkenő, mégpedig az. hogy teljesen hihetetlen. Márcsak azért is, mert a falakra telepedett penész önmagában hosszú ideje tartó pálikafnzésre vall. No meg a szeszmennyiség...?! A teljességhez hozzátartozik még, hogy hasonló törvényellenes cselekményért — amit lakóhelyén, Soltvadkerten követett el — 1984. március 8-án a kiskőrösi bíróság egyszer már elítélte, vétség miatt.. Akkor 48 ezer forint pénzbírságot kellett fizetnie. A kiskunhalasi rendőrség befejezte a nyomozást, az ügyet vád­emelésre átadta a városi ügyészségnek azzal a javaslattal, hogy Nyúl Józsefet jövedékkel való visszaélés bűntettéért vonják felelős­ségre. Egyébként az előzetes letartóztatásból kiengedték, szabad­lábon védekezhet majd a bíróság előtt. Kapi Miklós • Sok szesz átcsöpögött ezen a hütötartályon. (Faskuj Iván fel­vétele) • Tetszik a citcrás játéka ... • Cz már a tanyai idill. • ... és a csikósok'parádéja is. (Pásztor Zoltán felvételei)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents