Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-26 / 125. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. május 26. LEVÉL KERESZTURY DEZSŐTŐL* A szellem embere volt Megkülönböztetett nagyrabecsüléssel és igen nagy érdeklődéssel készültem rá, hogy részt vegyek a Katona József Társaság közgyűlésén. A három alkalom, amely az idén a Társaság összejövetelének külön jelentőséget ad, nekem is fontos. Katona József irodalmunk azon nagyjai közé tartozik, akiknek életműve a hazai körülmények sivársága s a .géniusz erejének tragikus megbénulása- megbénítása miatt maradt töredék: de éppen töredék voltában oly megrendítő- en talányos, egészében máig megfejtet- len. Mindig nagy érdeklődéssel kísértem tehát az emlékezetének ébrentartását céljául kitűző Társaság munkáját. Hogy ez a Társaság fennállásának századik évfordulójára készül, készjilhet, külön - nagyon is elgondolkoztató - szomorkás öröm számomra. Miért csak egy századdal a költő születése után alakulhatott meg, mi hozta létre s mi tartotta életben a mostoha helyi és hazai viszonyok közepette? Hiszen a Bánk bán akkorra már a legmagyarabb, a szó értékjelző értelmében klasszikus drámáink közt is az elsők közé emelkedett - s méltán! Csupa olyan kérdés, amelyre ez alkalommal legfeljebb újra felhívhatom a figyelmet: nem munkaprogramot ajánlván a Társaságnak, inkább csak hangsúlyozni kívánván e munkák országos jelentőségét. Szeretném emellett szívbéli örömömet kifejezni afölött, hogy az elmúlt száz évben ez a Társaság fönnállt, működött, persze az ilyen társaságok életében mindig előforduló zökkenőkkel, ki-kihagyásokkal, nemegyszer a hamu alatt is izzó. parázsként, a körülmények javulásával mindig azonnal új lángra lobbanva. Hogy egy-egy ilyen föllobbanásnak személyes tanúja s részvevője lehettem: igen szép emlék számomra. Ezért is különösen fájdalmas nekem, hogy nem lehetek ott * Hétfőn tartotta ülését a kecskeméti Katona József Társaság. Ekkor olvasták fel Keresztury Dezső akadémikus, író levelét, melyet a közgyűléshez intézett és szó van benne Sántha György költőről is, aki száz esztendővel ezelőtt született. közgyűlésükön. Öregségem, egészségi állapotom s egyéb körülményeim akadályoznak csak meg az odautazásban; kérem, bocsássák meg e távolmaradást; nem érzem szükségesnek külön is hangsúlyozni, hogy lélekben Önök között leszek. Különösen sajnálom, hogy nem lehetek jelen kedves és nagyrabecsült barátom, Sántha György századik születésnapjának ünnepén. Nem lehet itt és most feladatom az ő személyiségét és munkásságát megfelelő módon méltatni. Meg kell elégednem a szíves és tiszteletteljes emlékezés szavaival. Ritka fényességű személyiség, erős, már-már a keménységig határozott jellem volt: olyan, akit ma „nehéz embernek” szokás nevezni. Az ilyen jellemek tiszta szigorúságának azonban nagyon sokat köszönhet mind szűkebb környezetük, mind a távolabbi haza. Főként a szellemembere volt. Hogy ez az ő virágzó férfikorában mit jelentett az akkor még sivatagos homokvárosban, a mai nemzedék el sem tudja képzelni; hiszen az, amiről akkor ennek a városnak jobb szellemei csak álmodozni mertek, hogy a város mind szellemiekben, mind anyagiakban, tehát szerepvállalásban és tekintélyben első lesz nemcsak e megyében, hanem az Alföld egész középső szakaszában: megvalósult, vagy megvalósulóban van. Ide-idelátoga- tóként sze.mem előtt játszódott le ez a nagy fejlődés, amelynek zökkenői kapcsán együtt morgolódtunk, eredményeit elismerve együtt örvendeztünk barátommal. Néha féltettem is, hiszen igen nehéz körülmények között ő nemegyszer vállalta szeretettvárosa bírálójának, jobbakra intőjének hálátlan szerepét. Mindig töretlen hittel és megújuló erővel, híven városához, a közösséghezés Istenéhez. Gondoljanak rá szeretettel velem együtt azok is, akik személyesen már nem ismerhették! Kívánok a közgyűlésnek jó munkát, jó szellemet és jó egyetértést! Szíves baráti köszöntéssel: Budapest, 1988. május 15. KONCERTNAPLÓ Közösség egy Requiemért — Requiem egy közönségért A Kecskeméti Pedagógus Énekkar és a Városi Szimfonikus Zenekar Mozart Requiemjét adta elő május 20-án a piarista templomban. Erdei Péter vezényletével. Az est szólistái: Pászthy Júlia, Németh Judit, Keönch Boldizsár, Jelinek Gábor. A kivételes zenei eseményt kivételes érdeklődés és őszinte siker koronázta. E kétségtelenül örvendetes tények puszta közlésével is napirendre térhetnénk a hangverseny élménye felett, hiszen aki ott volt, maga is részese lehetett a történteknek. Miért érdemes mégis tovább foglalkozni a témával? Sorolhatnánk itt az előadás erenyeit: az énekkar telt és mégis rendkívül hajlékony hangzását, a vonós kar áttetsző dallamformálását, a szólisták vagy a fúvósok teljesítményét, a karmester ismételten bizonyított szuggesztivitását. Ez a koncert azonban több volt annál, hogy csupán szűkebb szakmai szempontból ítéltessék meg. A többletnek természetes előfeltétele egy olyan professzionális színvonal, az adott előadáson messze túlmutató zeneiség, amely magasabb mércét állít a kritikai észrevételek elé is. Sajnálatosan — persze nem véletlenül — rögzült sémáink szerint a vidéki, még inkább a helybéli együttesek fellépésénél valamiféle kötelező elnézéssel és megbocsátással közeledünk a látottak, hallottak felé. Pedig a minőség kihívása a művészetek területén mindenkor eleven szükségszerűség, csak néha udvariasságnak álcázott elvtelenséggel megfeledkezünk róla. Mozart Requiemjének kecskeméti előadása tehát nem valamihez képest, valami külső szempont alapján volt figyelemre méltó zenei esemény, hanem önmagában: mint hangverseny, a szó eredeti értelmében, mint élményt adó emberi megnyilatkozás. Az igazi művészet önmaga kifejező erejével, sajátos minőségével hat, teljesen függetlenül létrejöttének körülményeitől, előzményeitől, pláne az ezekhez tapadó előfeltételektől. Izgalmas számunkra a helybéli együttesek fellépése, ezért kíséri időnként (sajnos ritkán!) fokozottabb érdeklődés a közülünk valók szerepléseit. Alkotó közösségek közönségnevelő hatásának is örülhettünk tehát, mégpedig abban a nemes értelemben, ahogy Kodály Zoltán tett egyenlőségjelet közösségnevelés és közönségnevelés közé. Énekkar és zenekar ugyanis hosszú évek kemény megpróbáltatásai, átalakulásai, konfliktusai után, a hétköznapok izzadságszagú próbái révén, a megújulás folyamatos kényszerének nyomása alatt csiszolódnak közösséggé. Érdeklődést, bizalmat, vonzódást pedig csak 'a küzdelmes munkával kiérlelt minőség birtokában nyerhetnek és nevelhetnek. S mi lehetne alkalmasabb közösség és közönség formálására, mint Hegel szavaival az „igazán eszményi zene”, Wolfgang Amadeus Mozart művészete. A Requiem, a gyászmise himnuszainak megzenésítése Mozart számára az Apokalipszis drámájának és az ehhez kapcsolódó emberi érzesvilág teljességének zenei megfogalmazását jelentette. Híven követi a szöveg tartalmát, de klasszikus mértéktartása követelményként szabja meg, hogy zenéje „a kétségbeesés meghasonlottságában, ... a legnagyobb fájdalomban is szabad és áradásában boldog legyen”. (Hegel) Valószínűleg ez a szavakban ki sem fejezhető szabad és boldog zeneiség lehet a titka a Mozart-művek, s különösen a Requiem népszerűségének. Az örök emberi értékek és érzelmek olyan koncentrált és bensőséges kifejezését nyújtja, amely a hallgatóságban is, de elsősorban az előadók körében alkot valódi közösséget. A kecskeméti Mozart-Requiem előadása létrehozta ezt a csodát: igazi közösség formálódott tehát egy Requiemért, de ez a gyászmise ezúttal a közönségért, a kultúra humánus erejenek „örök világosságodért szólt. Horváth Ágnes Mindenki tanköteles Beszélgetés az íróval Ezekben a hetekben sugározza a televízió a Mindenki tanköteles című csehszlovák filmsorozatot. Az Orbis csehszlovák sajtóügynökség munkatársa Markéta Zinnerovával, a sorozat szerzőjével beszélget. Zinnerová ismert televíziós szerző. Az említett sorozaton kívül írt tizenkét gyermek- könyvet, több film-, televízió- és rádiójáték-forgatókönyvet, s művei hanglemezeken is megjelennek. Elsősorban a gyerekek kedvelt szerzője. — Iskolai környezetből vette a témát. Miért? — A Csehszlovák Televízió felkért, hogy írjak egy sorozatot az iskoláról. Az eredeti elképzelés nyilván a tanítói szoba történetének bemutatása volt. A megbízás birtokában azonnal elfogott az a bizonyos alkotói bizsergés. S ez nálam azt jelenti, hogy az adott témát egyszerűen muszáj feldolgoznom. Azt hittem, hogy ehhez mint három gyermek anyja — kettő közülük már iskola- köteles —, megfelelő minősítéssel rendelkezem. Ez az elképzelésem, persze, ahogy az iskola területére léptem, azonnyomban megváltozott. Rájöttem, hogy sem anyai, sem írói minősitésem nem elég ahhoz, hogy sorozatot írjak az iskolai és családi közegről. Elképzeléseimben csupán akkor állt be a megfelelő változás, amikor sikerült kigondolnom a címét: Mindenki tanköteles. Mi ugyanis mindnyájan valamilyen módon kötődtünk vagy kötődünk az iskolához. Ez a cím lehetővé teszi, hogy a sorozatban minden szerepelhessen, ami az iskolával összefügg. Hosszas konzultációk után több olyan általános jelenségről szereztem tudomást, mint például a tantestületek elnőiesedése, a pedagógusok túlterheltsége, a nevelés súlypontjának áttolódása az iskolára, a válások számának növekedésével ösz- szefüggő problémák. — Sorozatával mit akart kifejezni? • Jelenet a sorozatból. — Úgy fogalmaztam meg, hogy mindenki — tanítók, szülők, gyerekek —• számára elég hely jusson önmaga kifejezésére. Az egyes résztvevők szemszögéből írtam meg; nem kizárólag a dolog szakmai oldalát néztem, hanem, hogy kiderüljön belőle, milyen emberek vagyunk. Sok mindent akartam kifejezni vele. Meg akartam mutatni például a fiatal férfiaknak, hogy a gyermekek tanításával, nevelésével való foglalkozás nem is olyan hiábavaló dolog, s hogy azt is hivatásként lehet felfogni. Arra törekedtem, hogy felhívjam a társadalmi szervezetek — a legfelsőbb intézményeket is beleértve — figyelmét arra, hogy a tanítókat védeni kell, hogy legyen elég erejük a fiatal nemzedék nevelésére. Azt is szeretném — s éppen ez munkám vezér- motivuma —, hogy minden generáció és minden társadalmi csoport kölcsönösen megértse egymást. Bizonyos fokú toleranciára vágytam. Mert ott, ahol nincs megértés, előítéletek születnek, s gyakran fölöslegesen elítéljük azokat, akiket nem értünk meg. Dana Menciková (Orbis- MTI-Pres ) A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége tagjainak munkáiból nyílt kiállítás a Műcsarnokban Tavaszi tárlat címmel. A kiállítást Vigh Tamás szobrászművész, a szövetség elnöke nyitotta meg. Képünkön: Csikai Márta: Táncvirág, 1987—88 (MTI-fotó) TA VASZI TÁRLA T Hahó sapiens! (EVOLÚCIÓ) A „homo sapiens" eredetileg ugyebár annyit tesz, mint „bölcs ember", de tulajdonképpen egyszerre számit biológiai és kultúrtörténeti kifejezésnek, amennyiben az evolúciós fejlődés során kialakult mai embertípust értjük alatta. Szellemes fordulattal a Mohó sapiens feleimet adta egyik állandó rovatának a Magyar Hírlap, utalva rá, hogy ennek a „kulturált" embernek a kapzsiság is igen jellemző tulajdonsága. A példa ragadós. A Bajális '88 című műsorfüzet mellékleteként megjelenő BAJai írNOK Bohó sapiens címmel közölt írást, ami szintén érthető utalás arra, hogy még a bölcs emberek is hajlamosak a könnyelműségre. A XX. századi evolúció során persze még sok egyéb sapiens is létrejött. A kis bohó kezdetben lóversenyre járt (cocó sapiens), az utóbbi évtizedekben pedig minden héten szenvedélyesen görnyed a tipp- oszlopok fölé (totó sapiens). Mivel beleörült abba, hogy sohasem nyer, kábítószer-élvező kokainista lett, vagyis kokó sapiens. A törzsfejlődés legutóbbi szakaszában, a nyolcvanas években alakult ki a tehó sapiens, aki arról ismerhető fel, hogy állandóan fizet. Megrekedt viszont a fejlődésben a tahó sapiens, akinek jellemző tulajdonságai a kezdetektől napjainkig változatlanok. — bfi — — A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA KÖNYV AZ ISZLÁM MŰVÉSZET TÖRTÉNETE Szakmai körökben gyakorta fölvetődik a kérdés: létezik-e művészeti egység az iszlámban? Beszélhetünk-e iszlám művészetről? A Képzőművészeti Kiadónál Az iszlám művészete címmel megjelent kötetben Fehérvári Géza, a londoni egyetem professzora válaszol ezekre a kérdésekre. A könyv annak ellenére hiánypótló, hogy az utóbbi években kisebb- nagyobb írások már megjelentek az iszlám művészetről. A most napvilágot látott tudományos igényű összefoglaló munka — mely eligazít napjaink politikájának, történelmének egyik meghatározó tényezőjéről — a külföldi könyvpiacon sem kapható. A kötet a XIX. század végétől tekinti át a tárgykultúra—építészet, képző- és iparművészet — történetét oly módon, hogy számba veszi és elemzi az iszlám által meghódított területek fontosabb emlékeit. Az olvasó így találkozhat a mohamedán hódítás alá került Arábia, Perzsia^ Törökország, Spanyolország, Belső-Azsia, Egyiptom sajátos és mégis egységesnek tűnő művészetével. Képet ad arról a kultúráról, amely a régi hagyományokra épült, azokat megőrizte, de az iszlám szellemével mélységesen átitatva, a meghódított területeket szorosan összekapcsolta. Fehérvári Géza könyve méltó kiegészítő folytatása azoknak a nagy magyar tudósok, így Goldziher Ignác vagy Germanus Gyula által írt műveknek, amelyek a mohamedánizmus tudományos igényű földolgozását vállalták magukra. A csaknem 600 oldalas album igen gazdag képanyaga — 250 színes és 232 fekete-fehér fotó — nagyban segíti az tJsHarvari ßaza Jlz iszlám művészét története iszlám művészet megismerését. (Képzőművészeti Kiadó, 1988) LEMEZ TELIK AZ IDŐ Szikora Róbert egyedül maradt, mire a legfrissebb nagylemeze megjelent. Igaz, a mókás dobos, a szicíliai származású Braille Pasquale továbbra is kitartott az R-Go „lelke” mellett. Az idő című albumon még Holló József billentyűs is szerepel, de alighogy elkészült a lemez, angolosan távozott. Jöttek viszont a kedves, bájos lányok: Petrák Barbara és Kővágó Kriszti. Észrevehetően megcsappant az együttes népszerűsége, miután a Képes 7-ben kipakoltak a volt R-Go-tagok, és megtudhattunk egy-két igazságot a zenekarról, Szikoráról. A közelmúltban Kecskeméten vendégszerepeit a vendégzenészekkel élő és koncertező R-Go, és bizony, be kell vallani, már nem a régiek, a vastapsok is elmaradtak. No és az is tény: két koncert helyett csak egyet kellett tartani, mert egészen egyszerűen nem fogytak el a jegyek.' „El fogtok ájulni, olyan jó szám következik” — valahogy így konferálta be Szikora Róbert a televízióban is látott koncertműsoruk, egyes dalait. Hogy valójában milyenek Áz idő című LP szerzeményei? Nem kiugrók, nem a megszokott (csikidám) stílusban készültek. Köztudott: a zenészek, énekesek mindig a legutolsó lemezüket tartják kimagaslónak. Talán Szikora is így van ezzel. Mégis meg kell vallani: nem ez a legemlékezetesebb R-Go-album. A maga nemében ez sem rossz, hiszen fülbemászók a dallamok, pikánsak a szövegek, tetszetősek a témák, jó a hangszerelés, de valahogy azt érzi az ember, ezt-azt a nótát már hallotta valahol. Aztán szépen rájön arra is, hogy hol... Az új R-Go-zene sokkal rocko- sabb, mint valaha, sokkal inkább az amerikai muzsikát közelíti meg, mint az európait és több a lírai szám, mint korábban. A tíz nóta közül egy-kettő biztosan felkerül majd a slágerlistákra. Remélhetőleg a legjobbak! (Hungaroton, 1988) KIÁLLÍTÁS LENGYEL AVANTGÁRD Chelm lengyel város Wroclaw közelében van és napjaink művészeti közéletében nemzetközi művésztelepéről nevezetes. A művésztelepen dolgozó festők és szobrászok jóvoltából a régebbi helytörténeti múzeum mellett kialakult a kortárs képzőművészet gyűjteménye. A Chelmi Körzeti Múzeum jelenkori anyagához, persze, igen nagyszámú lengyel mű is tartozik. Ez utóbbiakból érkezett most hozzánk egy fö-. löttébb érdekes válogatás. (Tervezik, hogy a későbbiek során majd a nemzetközi anyagot is bemutatják.) A Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóházában június^ 19-éig látható a Chelmi Körzeti Múzeumból kölcsönzött tárlat Geometria és metafora címmel. Ötvenöt művész száz alkotása között vannak festmények, plasztikák, a táblakép és a szobor jellegzetességeivel bíró köztes művek és installációs jellegű termékek. Művek iámert hírességekről, mint a neoavantgárd Párizsban élő mesterétől, Roman Opalkától, sokoldalúságában a mi Kassák Lajosunkhoz hasonlítható Henryk Stazewskitól, aki a lengyel és a francia modern művészeti mozgalmakban egyaránt részt vett, a század első felében absztrakt műveivel feltűnt Adam Marczynskitöl és Maria Jaremától, vagy a húszas években született Tadeusz Brzozwskitól, Kazimierz Mikulskitól és Stefan Gierowskitól. Rövid idő — alig tizenöt év — alatt állt össze a chelmi múzeum sajátos gyűjteménye. A válogatással megbízott műtörténészek nem arra törekedtek, hogy az utóbbi évtizedek lengyel művészetét tárják elénk, hanem meghatározott problémaközéppontú alapelvek szerinti gyűjteményezésre vállalkoztak. Többségben vannak a geometrikus művészeti irányzatot képviselő művek. E'gyűjteményben a geometria nem egyszerűen formális stílus, hanem olyan nyelvnek a szerepét tölti be, amelynek segítségével a művészek vallanak magukról, világképükről, és saját üzeneteiket fejezik ki. Leginkább a geometriai absztrakció és a metaforikus irányzat stílusjegyeit vélhetjük fölfedezni a budapesti tárlaton szereplő műveken. Ezek a chelmi gyűjtemény fő művészeti területei is. (Képünkön: Kazimierz Mikulski: A Démon elkergetésének egyszerű módja)
