Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-23 / 122. szám
Bács-Kiskun megyei küldöttek írásban benyújtott hozzászólásai DR. SZABÓ MIKLÓS Politizáló párt legyünk n A mi valóságunk túlságosan hosszú ideig tisztelte az egyenlőt, az egyformát teljesítményben, de még megépült épületben is. A húzóerőt jelentő természetes folyamatok a mélyebb rétegekbe kényszerültek. Már az iskolában azt kértük a pedagógusoktól, hogy nivelláljanak, zárkóztassanak föl, s nem hangsúlyoztuk a folyamat legalább ilyen fontos másik oldalát: mutassák föl a tehetséget, formálják az alkotó individuumot! Településeink közötti nivellálódásról beszéltünk, miközben elmetszettük a település fejlődése es a település gazdasága közötti természetes kapcsolatokat. Településeink jórészt felülről juttatott pénzzel mégis dill'erenciáltan fejlődtek. A kérek-kapok elve működtette ezt a folyamatot, ahol nagy mozgástere volt a kijáró embernek, a lobbizásnak, a szubjektív döntésnek. Hiszen kérni és kapni lehetett lakást, beruházást, állami támogatást egyaránt. Ebben a folyamatban az volt a jó vezető, aki mindezt kijárta. Ebben a gyakorlatban — kétségtelenül a szükségtől is szorongatva a mennyiségi mutatókat hajszoltuk: lakásszámban, megépített tanteremben^ kórházi ágyban gondolkodtunk, csupán mennyiségben, miközben a minőség rangja elveszett, a folyamatok pedig furcsán eltorzultak. Éppen az egészségügyből vett példával hadd szemléltessek. Úgy tudom még az integrált egészségügy keretei között is - - egy-egy kórházi osztály munkájának fontos mércéje az ágykihasználtság. Ebben a logikában gondolkodva ez azt sugallja, minél több a beteg, annál jobb az osztály tevékenysége. Ez a gondolkodásmód sugallta a bukásmentes osztályok igényét, de végső soron ez a gondolkodás nem honorálja a teljesítőképes tudást. Tudom, vannak társadalmi csoportok, rétegek, amelyek jövedelme a kívánalmaktól általában elmarad. Mégis, én úgy vélem, a műszaki értelmiség egészének gondjairól szólva a mérnököt kell elismernünk. A társadalom egészére kivetítve pedig a teljesítményt kell honorálnunk. A szemérmes egyenlősdi a húzóerőtől foszt meg bennünket. Általában összetettebben kell gondolkodnunk. Örülök, hogy Budapest lakáskérdésének külön megemlítése kimaradt. Nem azért, mert a centrum és a periféria vitájában — helyzetemből adódóan — a vidék gondjait élem meg, hanem azért, mert csak lakásszámban, különösen csupán újonnan épített városi lakásban nem gondolkodhatunk. Közlekedés, munkahely, gyermekintézmények, infrastruktúra összefüggéseit körzetben kell vizsgálnunk. Ezt az elemzést el kell végeznünk. Bács-Kiskun megyében, a községekben, falvaink- ban 1600 lakás üres és jelenleg eladhatatlan, miközben városaink, különösen Kecskemét, nehéz helyzetben van. De egy Kecskemétre beköltöző család legalább hárommilliójába kerül a városi tanácsnak, miközben a nemzeti vagyont képező vidéki házak üresek. Életünknek nem egyetlen területe, ahol az igényesebb elemző munka nemcsak gazdaságos, hanem végeredményében emberibb folyamatokat serkenthet. Az imént kiragadott példákkal azt kívántam szemléltetni, hogy a teljesítőké- pesebb szocializmus érdekében - nemegyszer - ideológiában gyökerező gör- cseinktöl meg kell szabadulnunk. A párttagság és a magyar társadalom számára is adósak vagyunk több terület újragondolásával, illetve -értelmezésével. Csak néhányat említek; a párt helye társadalmunkban; mit jelent, hogy az egész nép pártja az MSZMP? Az állam szerepe; a tulajdonformák; az osztályviszonyok újraértelmezése; a közösség és az individuum, az egyén viszonya társadalmunkban; az érdekeltség, az érdekek kifejlődése, szerveződésé, rangsorolása .. . Közel sem teljes a kép, amit már a jelen, még inkább a holnap kér tőlünk. A. válaszok nélkül nincs kibontakozás, a tegnap elemzése nélkül nem tudunk holnap mire építkezni. Múltunk politikai gyakorlatából is szeretnék kiragadni néhány elemet, melyek — egyéb más mellett — változtatásra érettek. A demokratikus centralizmus összefüggésében az alulról építkezést segítő demokratizmus erősítése mind a párt, mindaz államélet területén halaszthatatlan feladat. Alulról építkezünk, de felülről vezessünk! És itt nem csupán az egyes párttag és a legfelsőbb pártvezetés viszonyáról van szó A megyei, a városi pártvezetés gyakorlatát is meg kel! változtatnunk. . ver . Ta náthán nem nyugtathatjuk meg magunkat azzal, hogy .., ne::::;: iv/o. 'testület megtárgyalta. elfogadta, tehát a párt fórum. -• demekr .lizntasani; szabályai szerint szentesítették a döntést. Nem a vemé; .. .mdolok. Azt sem hiszem, hogy a többségi vélemény mind:.'r,: . :d<. . .öz. a közösség érdekét szolgálja. Valamennyien ismerjük . ::'!.or . ... :;gos. ele szűk érdekeket képviselő csoport saját érdekei‘kö/érde .kém akarja föltüntetni és érvényesíteni. Arra pedig végképp nem gondolok, hogy a pártnak csupán a fórumok megteremtése, s olt a szavazatok összeszámlálása lenne a feladata. Arra gondolok, hogy politizáló párt legyünk, hogy az érdekek kifejeződését. az érdekek közötti valós rangsor kialakulását segítsük. Le kell számolnunk azzal a pártvezetés minden szintjén létező gyakorlattal, amely azt hangsúlyozza: érted dolgozom, a társadalmi környezet pedig így válaszol: lehet, hogy értem, de nélkülem! Bármilyen jószándékú, bármekkora is az ilyen tevékenységbe fektetett energia. politikai értelemben mégis alacsony a hatásfoka. Végső soron azt eredményezi, hogy az egyes párttagra a legjobb esetben is egyetlen feladat hárul: a felülről érkező határozatok végrehajtása. Ezt nem a beavatottak örömével, hanem a kirekesztettek vonakodásával fogadja. Sok településünkön változtatni kell a jelenlegi gyakorlaton az államélet demokratizmusa terén az egyes állampolgár érdekében is. A tanácstag beszámol, tehát a döntések után szól arról, hogy a választópolgárok érdekében milyen döntést szavazott meg. A tanácstag nem konzultál, nem véleményt kér, hanem beszámol, ismertet. A választópolgár pedig meghallgathatja, de nem befolyásolhatja, hiszen mindez a történések után van. Apró, részletkérdésnek tűnő dolgok? Valójában azonban kiskorúsítjuk az állampolgárt, aki jogosan úgy érzi, nem alakitó résztvevője, hanem csak szemlélője az eseményeknek. Az így működő mechanizmus tág teret ad akár a jószándékú szubjektivizmusnak is. A szélesebb társadalmi környezet pedig kívülrekesztettként éli meg a döntést. Reagálása is ennek megfelelő. („Mit tettek ezek ...") Azt hiszem, ebben az országban nincs egyetlen város sem. ahol ne vádolnák kisebb- nagyobb csoportok a vezetést azzal, hogy egy-egy létesítménnyel saját — úgymond -emlékművét akarta megteremteni. A kívülrekesztettek természetes reagálása ez. S akkor is bekövetkezik, ha a létesítményre valóságosan is szükség van. Tudom, ebben a vonatkozásban is jobban ismerjük a diagnózist, mint a terápiát. A gyógyító új gyakorlatot mégis nekünk kell kialakítanunk, hiszen a fölismert, közös érdek összeforraszt és minden közösségben cselekvő erővé válik. Ha már a gyógymódról beszélünk, egy területet mindenképpen érintek: az információt. Szélesebb közösséghez kell eljuttatni a reális döntésekhez szükséges információkat. Az információáramlás ne egyirányú utcában történjen. A helyi közösségek érdekében fontosnak tartjuk a városi sajtót, a helyi rádiót, a helyi televíziózást is. Nem hiszem, hogy egyedül lennék, aki egyfajta önvizsgálaton túljutva érkezett ide. Bizonyára sokunkban felvetődött a kérdés: hogyan értékeljük saját munkánkat, erőfeszítéseinket. Reálisan kell értékelnünk. Sok mindennek örülnünk kell, ami ma is jól szolgálja az embert, s van, amit tagadni szükséges. Ha egykori önmagunkkal hasonlítjuk össze a jelent, akkor még elégedettek is lehetünk. Ha eredményeinket nemzetközi mércével mérjük, akkor korántsem lehetünk azok. Helyzetünk — mint minden hasonlat, ez is sántít — ahhoz a sportolóhoz hasonlít, akinek eredményei évről évre fejlődnek ugyan, de a nemzetközi versenyeken újra és újra lemarad. Ebből fakadóan sokunk számára tény: az eddigi gazdasági és társadalmi fejlődési út és elképzelések a továbbiakban nem követhetők. Mar régen nem elégséges csupán annyit mondani: egy kicsit jobban, egy kicsit változtatva kell dolgoznunk. A valóság az, hogy legtöbb területen másként kell cselekednünk. A/. MSZMP országos értekezletén — umint arról lapunkban részletesen tudósítottunk negyvenkilenc küldött és egy meghívott mondotta el élőszóban a véleményét. Hereez. János az. illásfoglalás-tervezft vitájának befejezése után ismertetti a szerkesztőbizottság jelentését, es közölte, hogy 226-an írásban nyújtották he véleményüket, javaslataikat. Bács-Kiskun megye küldöttei közül írásban szólt hozzá a vitához: dr. Szabó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára, a Bács-Kiskun megyei küldöttcsoport vezetője; Molnár Mihály, a KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottságának első titkára; Szabó Lajos, az Április 4. GM vezérigazgatója, a párt megyei végrehajtó bizottságának tagja; Yáczi László, a Kunfehértói Előre Termelőszövetkezet elnöke; Vágó György, a Szanki Haladás Termelőszövetkezet elnöke, a kiskunmajsai városi jogú nagyközségi párt-végrehajtóbizottság tagja. Hozzászólásaikat az alábbiakban —- szerkesztett formában -— közöljük. VÁGÓ GYÖRGY Bármilyen nehéz feladat végrehajtására készen állunk Nagy felelősség e tanácskozáson részt venni és néhány gondolattal hozzájárulni, az állásfoglalás végleges kialakításához. Szeretném elmondani, hogy nagy érzelmi töltést adott több tíz-, sőt százezer párttagnak az a politikai megújulás, amit 1987—88-ban tapasztaltunk a vitákon. A kialakult helyzet miatt igényeltük, sőt türelmetlenül vártuk, hogy dolgainkról véleményt mondhassunk, javaslatot adjunk. Vártuk azért, mert féltjük nehezen kivívott értékeinket, eredményeinket. Vártuk, mert hosszú idő óta nem igényelte tőlünk ezt a vezetés, és ha valaki cselekvőén nem vehet részt a politikai vagy gazdasági munkában, az érdektelenné válik. Nehéz helyzetünkben a nyílt, őszinte helyzetértékelés az elsőrendű feladatunk, ezt az élet minden területére értjük. Mi úgy gondoljuk, hogy ebben a helyzetben érdekeltségi rendszerünket meg kell változtatni, meg kell valósítani a bérreformot, újra kell értelmezni a tulajdonviszonyokat, a vállalkozásokat szabaddá kell tenni. Figyelemmel kisértem megbízóim javaslatait, és úgy látom, azok döntően beépültek az állásfoglalásba. Több olyan zavart jelzett tagságunk évek óta, meíyet ismert mindenki, mostanra viszont a gondok forrása lett. Ha,végigjárjuk az országot, településeink fejlődése azt az érzést kelti, mintha minden rendben lenne. Új lakásokat, beépített Balatont, üdülőtelepeket, zártkerteket, többszintes épületeket látunk. Közben azonban nincs megoldva a lakáskérdés! Az üdülő- és zártkerti építés pedig sokszor az állami lakásjuttatás miatt megelőzte a saját otthonteremtést. A fiatalok lakáshoz jutása szinte reménytelen, ha a szülő nem tud segíteni nekik ebben, mert rendkívüli terhekkel indul, ha idő előtt lakáshoz jut. Túlhajszolt az élettempó, a társadalmi tevékenységtől elfordulnak az emberek, családok sinylik meg a túlhajszoltságot. A munka szerinti elosztást hirdetjük és egészen mást teszünk. Nincs megfelelő értékrendünk. Kijelöljük, hogy a munkásnak, parasztnak, értelmiséginek mennyit lehet keresni. Nemzeti össztermékünkből ennyi jut. De ha nem növekszik nemzeti össztermékünk, akkor a helyesen megfogalmazott és általunk is támogatott kibontakozás, megújhodási törekvés csak óhaj. „Takarékon van" az alkotó energia. Szociálpolitikánk sem a többlettermelésre serkentett, alacsonyabb szinten adja a létbiztonságot. Hosszú évekig az emberek csupán annyit mondtak, „csak rosz- szabb ne legyen”. Eddig népi-nemzeti egység volt. A feszültség viszont növekedett. Feltehetjük a kérdést: mindenkinek kell dolgozni? Annak is. aki az üzemben visszahúzó erő? Az üzemekben hatékony termelőmunkának kell folynia, a piac által szabályozott szerkezetváltás mellett. Támogatunk minden olyan törekvést, mely ezt kívánja helyretenni. A szabályozóváltozások gyakorisága zavarja a mezőgazdaság működését. Többször változik a szabályozó, mint azt a biológiai ciklusok elbírnák; a szerkezetváltással ez követhetetlen. Olyan kérdéseket is szabályozunk, melyek sértik önállóságunkat. Időnként úgy szabályozunk, mintha teljesen olajozott gazdaságban élnénk. Közben pedig technikai eszközeink elhasználódtak. Olyan a pénzügyi elvonás, hogy a bővített újratermelés társadalmi szinten veszélyben van. A kedvezőtlen termőhelyi adottságú szövetkezeteknél (pl. a Kiskunsági Teszöv területén az aranykoronaátlag: 11) 400 millió forinttal nagyobb az elvonás, mint a támogatás. Úgy érzem, mindenki tudja, mi a kiút: az érdekeltségen alapuló termelékeny munka, a politika és az állami irányítás által biztosított és garantált eszköz- és feltételrendszer! Feladatunk, hogy ebben az irányban keressük a lehetőséget, mert a társadalmi szinten igényelt teljes körű kibontakozás alapja és garanciája a gazdasági teljesítményünk gyors fokozása. A pártnak szüksége van arra, hogy a gyakorlat igazolja az elmélet és az intézkedések helyességét, ezért is szükséges a gyakoribb véleménycsere, a nyílt vita, a nagy horderejű kérdések egész tagságunk által történő vitája. Azzal bízott meg tagságunk, hogy nyilvánítsam ki: bármilyen nehéz feladat végrehajtására készen állunk, elkötelezetten, keményen dolgozunk. Cserébe őszinte, nyílt tájékoztatást, a főirányokban konkrétabb feladatokat, helyi ügyeinkben pedig a felelősséggel együtt nagyobb önállóságot kérünk úgy, hogy az alapszervezeteink igazi műhelyei lehessenek a politikai, társadalmi feladatok irányításának. Mindezeket az észrevételeket, javaslatokat a Bács-Kiskun megyei küldöttcsoport tagjaként, azon belül is szűkebb hazám, Kiskunmajsa és vonzáskörzete kommunistái és jövőnkért felelősséget érző lakosai nevében fogalmaztam meg. SZABÓ LAJOS Elsőbbséget az ipar szerkezetátalakításának Bács-Kiskun megye, azon belül Kiskunfélegyháza és az ott lévő Április 4. Gépipari Művek párttagjai valamennyien át- érezték egyéni és testületi felelősségüket is, amikor a Központi Bizottság állásfoglalás- tervezetéről véleményt mondtak. A vélemények sokrétűek voltak, s akadtak közöttük szélsőségesek is, olyanok, amelyek felmagasztalták eredményeinket, és egyben lebecsülték a hibákat, vagy éppen a hibákat bűnnek bélyegezve, sürgették a személyi konzekvenciák levonását. A vélemények többsége azonban reális hangvételt tükrözött, s ezek általában találkoztak a közvéleménnyel. Az elmúlt időszakban a legtöbb kritikát a párt gazdaságpolitikája kapta. Nemcsak azért, mert a világgazdaság átrendeződéseit csak figyelemmel kísérte, de nem követte; azért, mert a magyar gazdaság nagymértékben eladósodott, tíz év alatt háromszorosára nőtt a tartozása és a külföldi hitelek nem a szerkezetátalakítást és a kon- vertibilispiac-építést szolgálták, de főként azért, mert olyan bizalmi válságot hozott létre, amely a mai lehetséges teljesítményt is visszafogja. A gazdaság a társadalom hajtóereje. Ez a hajtóerő ma nem érzékelhető. A „húzd meg, ereszd meg” politika nem vezetett sikerre. Mert mindig azt húzták. akit engedni kellett volna, s azt engedték (támogatták), akit visszafogni lett volna szükséges. Nem azt mondom ezzel, hogy csak jobbra, vagy csak balra lehet irányítani a társadalom húzóerejét jelentő gazdaságot. Azt főként irányítani, ösztönözni, orientálni kell a fejlődés érdekében. A gazdaság képes a saját objektív törvényei szerint fejlődni, ha hagyják. A társadalmi célok megvalósítása érdekében a pártnak van szüksége a gazdaságra. Természetesen nem vitatom, hogy a jó gazdaságpolitika előnyére válik a gazdaságnak is. De mindaz, ami az elmúlt közel tíz évben történt, azt bizonyítja, hogy a kapkodó, rossz gazdaságpolitika következtében a gazdaság a politika fölé nőhet, s bizony — mondjuk ki — sok területen képes befolyásolni is a politikát. S ha a gazdaság hajtóerő, az ipar, a gazdaság motorja kellene hogy legyen. De nem az! Hogy miért? Ez, is visszavezethető az előzőekre! Nincs a gazdaságpolitikának egységes hosszú távú iparpolitikája. A cél- és eszközrendszer nem volt és ma sincs összhangban. A kormány kibontakozási programjának ipari szerkezetátalakítási blokkja — véleményem szerint — az eddigi módon folytatva nem hajtható végre. Koncepcionálisan nem vitatható, de egészében még azok sem hiszik, akiknek biztosítaniuk kellene a feltételrendszer megteremtését. Mi folyik ugyanis napjainkban? Talán a piacképesek, fejlődni tudók mozgásterének érdemi bővítése? Nem! Változatlanul a rövid távú érdekeket szolgáló pénzügyi politika érvényesítése! Bizonyítja ezt a nyereséges export lefölözése, a hiteleken keresztül a fejlesztés visszafogása éppúgy, mint az árindex szubjektív kialakítása vagy a központi bérgazdálkodás. Nincs rendszerszemléletű átgondolás, s nincs egységes értelmezés a kormányzat részéről. Nem tudom, hogyan lehet a dinamikusan fejlődni tudók segítése vagy csak „békén hagyása” nélkül a külső adósság növekedését megállítani és később csökkenteni. Nem tudom, hogyan lehet a kétszámjegyű inflációt visszaszorítani, az életszínvonal-csökkenést mérsékelni. Évek óta vita folyik az agrárgazdaság helyzetéről is. Itt is gondok vannak. Indokolt a két szektor gondjait egymást erősítve, adottságaink szerint megoldani. Ugyanakkor azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egyetlen ország sem lett gazdag a világban csak az élelmiszer-gazdaságból. Ezt a mi megyei pártbizottságunk már régen vallja. Csak az ipar — ezen belül is a feldolgozóipar — emelheti ki az országot a nehéz helyzetből. Az ipar szerkezetváltására hosszú távú céljaink megvalósítása érdekében feltétlenül szükség van. A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy állami szerepvállalás nélkül tényleges struktúraváltás nem hajtható végre. Tehát úgy szerkezetet változtatni, hogy annak szükségességét hangoztatjuk, mondhatnám kinyilatkoztatjuk, de az ahhoz szükséges eszközrendszert nem biztosítjuk, sőt az önállóan is lépni tudók jövedelmét elvonjuk, — ez mindenki számára világos: nem lehet! Javaslom, az állásfoglalás térjen ki arra, hogy a gazdaságpolitika alakításában, az eszközrendszer következetes formálásában az ipar szerkezetátalakítása kapjon prioritást. Ugyancsak kerüljön rögzítésre az, hogy az infláció megállítása kulcsfontosságú gazdaságpolitikai, társadalompolitikai cél legyen. Jó, hogy felismertük: az értelmiség, benne a tehetséges reálértelmiség, a reformfolyamat vezető rétege. De ne felejtsük el, hogy munkás nélkül, kiváló és alkotóképes szakmunkásgárda nélkül a műszaki értelmiség sem érvényesülhet. Nincs okunk örülni, siralmas a helyzet. A Bács-Kiskun megyei statisztikát említem: a keresőképes lakosságnak csak 26 százaléka szakmunkás. A betanított és segédmunkások aránya több mint 40 százalék. Az iparban foglalkoztatott reálértelmiség nem éri el a 4 százalékot sem. Kikkel és hogyan gondoljuk az ipar szerkezet- átalakítását? S ha számításba vesszük azt, hogy a 15 éves korú fiúk 70 százaléka, a lányok 60 százaléka végzi el az általános iskola nyolc osztályát, akkor még szomorúbb a jövőkép. S milyen a motiváció? A személyi jövedelemadó következtében veszített vonzerejéből a többletmunka. Jelentős termelőkapacitás esik ki, mert a túlóra, a vgmk már nem ösztönöz megfelelően. A központi kereset- növekedés nevetségesen alacsony mértéke pedig forrás oldalon teszi lehetetlenné a főmunkaidős teljesitménynövekmények megfizetését. Vessünk véget annak a szemléletnek, hogy más forint az, ami főmunkaidőből és egészen más, ami a vgmk-ból képződik.'Mindkettő vásárlóerőként fellépő pénz! Mindkettőt a vállalat teremti meg. Az ipari munkás, a mérnök, a közgazdász szeret és tud dolgozni. Teljesítménye növekedését azonban tartós és megfelelő ösztönzés nélkül ne reméljük. A teljesítmény növelésére, a tudás igazi megbecsülésére, most már sürgősen, valóságosan szükség van. MOLNÁR MIHÁLY Adjunk hitet és bizalmat Szocialista építőmunkánkban fontos szerepet tölt be az ifjúság. Hivatásukat, a rájuk váró feladatokat plasztikus megfogalmazásban szoktuk jellemezni. A jövő letéteményesei, a jövő zálogai, a ma gyermekei: a holnap felnőttéi — hadd ne soroljam tovább. Talán már néha nem is gondolunk rá, hogy ez valóban így van. De, ha ezt elfogadjuk, tenni is kell érte. Meggyőződésem, hogy a fiatalok döntő többsége a szocializmus keretei között keresi a választ korunk kihívásaira. Szeretné megvalósítani mindazt, amit a párt hirdet. Az ember, a nép, a nemzet tiszteletét, a hatékony gazdaságot, a demokráciát, a társadalmi igazságosságot. De, mert a valóságban gyakran nem ezt tapasztalja, és mert teljes joggal az elvekhez, a környezethez és nem a megtett úthoz mér, ezért éppen a nemzet ifjabbik fele az. amely a legkritikusabban szemléli napjaink magyar társadalmát, és annak vezető erejét, a pártot. És mit lát? Azt, hogy miközben lassan már másfél évtizede birkózunk a világ kihívásaival, növekszik lemaradásunk. Adóssághegyet lát. melynek visszafizetése egyre inkább az ű öröksége. Nem látja, hogy munkáját valós-teljesítménye alapján értékelnék. És sokszor nem látja, pedig keresi a vonzó közösséget. A fiatal gyakran kérdez is. A válaszból pedig azt szűri le — és ez társadalmunk egyik alapvető tévedése —, hogy kérdéseire ifjúsági válaszokat lehet adni. Pedig nincs ifjúsági és külön társadalmi perspektíva. Egyféle van, amely alapvetően jövőorientált. Es ha ilyen, akkor gyermekcentrikus, oktatáscentrikus és értékcentrikus. Éppen ezért meggyőződésem, hogy a. politikai intézményrendszer korszerűsítésének részeként az ifjúsági intézményrendszer, ezen belül az ifjúsági szövetség munkájának koszerüsítése is napirenden kell hogy szerepeljen. Az elmúlt másfél évben sokat változott a KISZ. Jellemzőbb lett a markáns politizálás, erősödött a rétegpolitika, demokratikusabb lett a szervezet működése. Ugyanakkor gyengült a tömeg munkája és jó néhány területen jelentős taglétszámcsökkenés mutatkozik. Az ifjúsági szövetségnek is változnia kell és ezzel együtt változnia kell a párt és a KISZ viszonyának is. A párt. jelenleg sok esetben adminisztratív, módszerei sokáig nem tarthatók. Az, hogy a KISZ a párt ifjúsági szervezete — s mint ilyent közvetlenül irányítja; gyakran paternalista, atyáskodó viszonyt alakít ki. A pártot és a KISZ-t sokkal inkább egymást erősítő párosként kellene elképzelnünk, amelyeket stratégiai kérdésekben a legszorosabb szövetség köt össze, más kérdésekben viszont helye van egy más minőségű önállóságnak, sőt a két szervezet közötti vitának is. A fiatalok nem az elszakadást hirdetik meg, hanem a párt elvi, politikai irányító felelősségét, a párbeszédet, mely rendszerben az irányítás a kommunisták személyén keresztül történhet meg. Végezetül pedig, mit vár tőlünk az ifjúság? Adjunk hitet és bizalmat. Adjunk hitet előremutatóan, végrehajtható, jó programmal — és ők mellénk állnak. Adjunk bizalmat hiteles új arcokkal és akkor még inkább mellénk állnak. VÁCZI LÁSZLÓ Kínálati piacra termelünk, hiánypiacról Az állásfoglalás-tervezet legfontosabb feladatunknak tartja a kibontakozási program megvalósítását. Ezzel kapcsolatosan néhány gondolatot én is szeretnék felvetni. Bács-Kiskun megyében az ágrárágazat- ban is keressük a kibontakozás útjait. Az elemzések sok vitatott kérdést tárnak fel. Ahhoz, hogy lényegesen javítsuk verseny- képességűnket, a gazdálkodás hatékonyságát, olyan intézkedésekre lenne szükség, amelyek a termelési színvonalat javítják, még áldozatok árán is. Azoknak a feladatoknak a Megvalósításához, amit magunk elé tűztünk, vajon megvan-e, vagy megteremthető-e az eszközrendszer? Társadalmi méretekben mikor kapja meg az alkotó, teremtő munka az őt megillető elismerést? Vagy: mikor lesz példakép a takarékos, szorgalmas, a kiemelkedő teljesítményeket nyújtó ember? Hangzatos szólamokkal, körülírt megfogalmazásokkal fejlődésünk üteme nem gyorsítható fel, legalábbis nem a kívánt ütemben és mértékben. A technikai eszközrendszer hiányosságaival azért nem foglalkozom — az e területen meglévő gondok ellenére sem, - mert az elmondottak miatt a meglévő gépek sem működtethetők hatékonyan. Éppen az érdektelenség, az ebből eredő társadalmi méretekben uralkodó pazarlás miatt, ami erősíti a hiánygazdálkodást, fokozza annak káros hatásait. Mi a napi és az évi feladataink megoldására irányuló törekvéseken túl, elsősorban az említett gondok és ellentmondások mérséklésében látjuk a kibontakozás lényegét, de még sok a korlát. Megoldásként sok lehetőséget látunk a vállalatközi együttműködésekben, a térségi integrációban, olyanokban, ahol valós termelési, feldolgozási és kereskedelmi kapcsolatok léteznek. Nagyobb érdekeltséget kell teremteni a feldolgozóiparral, a kereskedelemmel, a külkereskedelemmel. A termékfeldolgozásban és -forgalmazásban a termelőszövetkezeti mozgalom ez ideig nem használta ki ezeket a lehetőségeket, elmaradtunk az állami gazdaságoktól, ezáltal jelentős jövedelemtől estünk el. A mezőgazdaságnak jelenlegi gondja, hogy kínálati piacra termel és hiánypiacról vásárol. (Az agrártermékek kül- és belpiaca egyaránt kínálati piac, az ipari anyagok, gépek zöme külpiaci eredetű a hazai vásárolunk adottságaink korlátái miatt.) Az ágazatot ért — év eleji — banki hitelezésből adódó gondok reméljük nem ismétlődnek meg. Ezek az anomáliák a termelőszövetkezetek közti szabad pénzek fokozottabb átengedését, a kereskedelmi hitelnyújtás feltételeinek megteremtését és a mozgalom által létrehozott kölcsönös támogatási alap s:. - repének erősítését igénylik. A szövetkezeti mozgalomban dolgozók mindig is úgy érezték, hogy joguk van beleszólni abba, ami a saját maguk által létrehozott közös tulajdonon történik. A termőföld adta lehetőségekhez igazították termelési szerkezetüket, igyekeztek alkalmazkodni a természet, a piac adta lehetőségekhez. De azt nehezen viselik el, hogy a vélt magasabb rangú érdekek miatt kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Úgy gondolom, hogy a gazdasági és társadalmi kibontakozás kereteibe bele kell hogy férjen a közeljövőben az agrárreform megvalósítása is.
