Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-23 / 122. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XLIII. évf. 122. szám 1988. MÁJUS 23., hétfő Ára: 1,80 Ft KÁDÁR JÁNOST ELNÖKKÉ VÁLASZTOTTÁK, GRÓSZ KÁROLY AZ ÚJ FŐTITKÁR Befejeződött a pártértekezlet Megújították a vezető testületeket — Állásfoglalás a feladatokról A pért feladatairól és a politikai intézményrendszer fejlesztéséről szóló állásfoglalás-tervezet feletti vita összefoglalójával folytatta munkáját vasárnap reggel 9 órakor a Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezlete Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. Elsőként Kádár János, az MSZMP főtitkára tartott vita-összefoglalót, majd Berecz János, az értekezlet szerkesztőbizottságának vezetője ismertette az állásfoglalás-tervezethez érkezett javaslatokról kialakított véleményt. Ezt követően — vita után — a küldöttek nagy többséggel elfogadták a tanácskozás dokumentumát, az állásfoglalást a párt további feladatairól és a politikai intézményrendszer továbbfejlesztéséről. Az értekezlet ezután zárt ülésen folytatta munkáját és megválasztotta a párt új —108 tagú — Központi Bizottságát és Központi Ellenőrző Bizottságát. Az új Központi Bizottság első ülésén Kádár Jánost elnökké választotta, a párt főtitkára Grósz Károly lett. Új tagja a Politikai Bizottságnak Iványi Pál, Lukács János, Németh Miklós, Nyers Rezső, Pozsgay Imre és Tatai Ilona. Kádár János a plenáris ülésen összefogásra szólította föl a pártot és az országot. Grósz Károly televízióinterjújában elmondta; a pártértekezlet jóváhagyta a X111. kongresszus határozatának módosítását — az országban, másfél éves vitát követően átfogó, gyökeres átalakítás kerül napirendre, hazánk viszonya a külvilághoz nem változik. • A főtitkár és az elnök KÁDÁR JÁNOS VITAZÁRÓ BESZÉDE Jól működő szocializmust Tisztelt Pártértekezlet, Kedves Elvtársak! Tanácskozásunk megkezdésekor a Központi Bizottság megbízásából vitaindító bevezetőt tartottam, így most nem térek ki az állásfoglalástervezetet érintő minden véleményre, észrevételre. Tanácskozásunkon 50 felszólalás hangzott el, s idő hiányában — kétszáznál is többen írásban adták be hozzászólásukat. Megítélésem szerint — s ezzel a Politikai Bizottság is egyetért — a pártértekezlet vitájának fő jellemzője a nyíltság, a felelősségtudat, a kritikai szellem volt. Úgy gondoljuk, hogy ez a vita méltó befejezése annak a hosszú időn át folytatott általános eszmecserének, amely a pártban, s a párton kívül is az állásfoglalás-tervezetet gazdagította. Szeretnék a vitában felszólaló valamennyi küldöttnek köszönetét mondani azért, hogy segítette a pártértekezlet munkáját, az állásfoglalás-tervezet végső formájának kialakítását. Külön köszönetét mondok Keresztury Dezső akadémikusnak, aki pártonkívüliként felszólalva hozzájárult tanácskozásunk sikeréhez. Megköszönöm azokat a méltató szavakat, amelyekkel a párt történelmi harcát értékelte, s azokat is, amelyekkel felhivta a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetőinek, egész tagságának figyelmét arra: a párt munkája a nemzet sorsában meghatározó. Megköszönöm kritikai észrevételeit is, amelyek szintén segítséget nyújtottak számunkra. A pártértekezlet ésszerűen határozott egy nem is egyszerű kérdésről, a vita lezárásáról. Összesen 245 küldött kért szót, de arra nem volt mód, hogy valamennyiüket végighallgassuk. így negyvenkilenc küldött és egy meghívott szólalhatott fel. A párt lapjában közzétesszük azoknak a névsorát is, akik írásban nyújtották be felszólalásukat, hogy ennek ne csak a jegyzőkönyvben, hanem a nyilvánosság előtt is nyoma legyen. Az írásos felszólalásoknak ugyanolyan súlyuk van, mint a szóban elhangzottaknak, s a gyakorlati munkában is kellő figyelmet érdemelnek. A Központi Bizottság feladata biztosítani, hogy a jegyzőkönyvből, az elhangzott és az írásban benyújtott felszólalásokból gondos tanulmányozással kiemeljék azokat a kérdéseket, javasolt tennivalókat, módszereket, amelyek a gyakorlati munkában hasznosíthatók. Ezenkívül azt ajánlom, hogy a párt folyóiratai — a Pártélet, a Társadalmi Szemle — is térjenek vissza a hozzászólásokra. A pártértekezlet a legaktuálisabb társadalmi kérdések politikai megközelítésével foglalkozott. Ezen belül sok szó esett a pártmunka továbbfejlesztéséről, a párt megújulásának és vezető szerepének korszerű értelmezéséről és gyakorlatáról, valamint a társadalmi szervezetek, mozgalmak munkájának továbbfejlesztéséről. A pártértekezlet egységes volt abban az alapkérdésben, amely egyben a tanácskozás központi és legfontosabb témája volt, hogy a párt a megújulás, a demokratizálás, a reformok útján kíván haladni, a politikai kérdések szocialista megoldására törekszik, s azon munkálkodik, hogy a magyar nép előbbre jusson a szocializmus útján. Ez az egységes állásfoglalás a pártértekezlet legfontosabb eredménye, s egyben a további munka legfőbb feltétele. A továbbiakban szeretném felhívni a figyelmet a pártot és a társadalmat érintő néhány kérdésre. Emlékeztetek arra, hogy a szocialista országok pártjai közül a mi pártunk az elsők között mutatott rá: a szocializmus építésének nélkülözhetetlen eleme, hogy figyelembe vegyük az egész nép, az egyes csoportok és az egyének érdekeltségét az építőmunka eredményességében. Erre pártunk már korábban felhívta a figyelmet, s e helyes elv gyakorlati alkalmazására törekedett. Mély meggyőződésem, hogy ezt kell tennünk a jövőben is, mert ez a szocialista építés hajtóereje és motorja. Én a marxizmus felismeréseit, igazságait illetően mindig azt vallottam, hogy egy új, kizsákmányolásmentes, a népnek jólétet, emberi kibontakozást, szabadságot biztosító társadalmi rend felépítésénél abból kell kiindulni: sohasem a nép való arra, hogy egy teóriát kipróbáljanak rajta, hanem az elméletnek kell szolgálnia a munkásosztály, a dolgozó nép sorsának jobbítását. Az érdekeltség bizonyos fokig kapcsolódik a differenciálás elvéhez, az egyenlősdi felszámolásához. Az alapvető közérdek az, hogy az egész népgazdaság számára hasznosan, progresszív irányban dolgozó közösségek minden tekintetben zöld utat kapjanak, s az anyagiakból is nagyobb mértékben részesüljenek, mint azok, akik rosszul dolgoznak. A differenciálást az egyének esetében is alkalmazni kell, mert az ő érdekeiknek sem felel meg a teljesítménytől független egyenlősdiszemlélet. Aki eredményesen dolgozik, és munkájával hozzájárul az egész ország, az egész nép gyarapodásához, annak nagyobb mértékben kell részesülnie az anyagi javakból, mint aki nem ezt teszi. Az egyenlősdi a szocializmus első éveiben született, és elég mélyen meggyökerezett. Ennek számos oka van. Sok éven át, ha a különböző intézményekben, termelő üzemekben béremelést terveztek, akkor az volt a szempont, melyik részleg kapott tavaly, s melyiken van ma a sor. Az ilyen elosztás elszakad a valódi teljesítménytől, s ebben bizonyos vezetői gyengeség is szerepet játszik. „Rossz ember” egy vezető sem szeret lenni, ezért a differenciálást sokan nem szívesen vállalják. De meg kell szokniakarunk uk, mert csak úgy lehet előrehaladni, ha a szocializmus alapelvei mellett az érdekeltség is működik. Már kimondtuk — csak épp érvényesíteni kellene —-, hogy a népgazdaságban nem folytatható az a gyakorlat, miszerint a költségvetés a jól dolgozó üzemektől lefölözi a nyereséget, és szétosztja az eredménytelenül dolgozók között. Ez nem folytatható tovább. Azoknak a kollektíváknak, amelyek valóban úgy dolgoznak, ahogyan a jelenlegi helyzet megköveteli, élvezniük kell ennek előnyeit. Azok a közösségek, amelyek viszont rosszul dolgoznak, e tekintetben szoruljanak hátrányba. Ez az egyénekre is vonatkozik. A pártértekezleten is szóba került, hogy a társadalom közállapotaiban, erkölcsi helyzetében bizonyos lazulás következett be. Ez széles körben érzékelhető. Mire gondolok? Valamikor, a szocializmus építésének kezdetén volt egy olyan — látszatra teljes mértékben érvényesült — követelmény, hogy az első a közösség, az egyén nem számít. Ez hibás gyakorlat volt, amelyen változtatni kellett. Elhatároltuk magunkat attól a sztálini tételtől is, amely szerint a kommunisták különleges anyagból vannak gyúrva. A kommunisták ugyanolyan anyagból vannak, mint mindenki más, hiszen senki sem született párttagsági könyvvel a kezében. A kommunisták is emberek. Mostanában elterjedt az önzés a társadalomban, s ez bizonyos mérté: kig a pártban is érezhető. Ez nem jó. Politikai fellépésekben is tapasztalható, hogy egyesek inkább saját érdemeiket domborítják ki, mintsem a párt álláspontjának határozott képviseletét. A közösségben való gondolkodás visszaszorul, az önzés — nem is csak anyagi értelemben — elég széles körben terjed, ami társadalmunknak nem normális állapota. Nem arról van szó, hogy az emberek ne törődjenek saját életükkel, ne viseljék családjuk gondját, ellenkezőleg: jó lenne tovább erősíteni... A pártkonferencián is elhangzott egy nagyon határozott állásfoglalás arról, hogy lépjünk fel az egoizmussal szemben, a párttagok a párt követelményeit, a társadalom, a közösség érdekeit tartsák szem előtt, s minden állampolgártól megkövetelhető az egész társadalmat és önmagát egyaránt építő, gazdagító gondolkodás és magatartás. A vitában nagyon sok bírálat érte a párt vezető szerveit. Jogosan, megalapozottan. A pártvezetőség személyi összetételét javítani kell, s ez a pártkonferencia egyik feladata. De a vezetőség csodákat nem tud tenni. Önmaga, egyedül nem tudja megoldani a problémákat. Feladatainkat minél gyorsabban és minél eredményesebben akkor tudjuk teljesíteni, ha minden párttag — sőt minden állampolgár — egy akarattal és a közös célra tekintve dolgozik, s mindenki a maga helyén teszi, amit tennie kell. A nép csak önmaga tudja megteremteni saját boldogulását, a szocialista építés csak milliók munkája nyomán haladhat előre. Különösen fontos ennek megértése most, amikor növelni akarjuk a helyi szervek hatáskörét, az egyes emberek — párttagok és pártonkívüliek — felelősségét. Előrejutni egy akarattal és együttes cselekvéssel lehet. A párt Központi Bizottsága az elmúlt években is nagyon fontos elveket, igen lényeges követelményeket fogalmazott meg. Mindezek azonban a gyakorlatban nem megfelelően érvényesültek. S ezért jogos a bírálat. Az alapelvekkel általában mindenütt egyetértenek, de amikor a megvalósulásra kerül a sor, akkor kiderül, hogy a Központi Bizottságon és a Minisztertanácson kívül a többi intézmény valamiféle sajátos érdekvédelmi szervként működik. Ha konkrétan valakinek az ágazatáról van szó, akkor már nem tartja érvényesnek a határozatot, ha egy-egy meghatározott üzem további értelmetlen támogatásának megszüntetése kerül napirendre, arra sem kívánja alkalmazni a megfogalmazott követelményeket. (Folytatás a 3. oldaton)
