Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-21 / 120. szám

lítsa a gazdasági, politikai munka előterébe.

Az erőfeszítésnek már mutatkoznak a kezdeti eredményei. A múlt évben megmozdult, emelkedett az ipari termelés, a nemzeti jövedelem, az idei év első negyedében — hosszú idő óta először — kiegyenlített volt a külkereskedelmi mérleg. Ezek jó jelek, de a szükséges fordulat még nem következett be. A hatékony gazdálkodás megteremtéséért folytatott küzdelemben a vezető szerveknek, a kormánynak megvannak a maguk feladatai, de meg kell mondani, hogy a csata végül is a termelő és a termelést kiszolgáló üzemekben dől el.

Bevezetőmben a gazdasági munkának csak néhány elvi kérdését kívánom érinteni. A gazdasági munkát nálunk a szocialista tervezés és a piac értékítéletének érvényesítése együttesen kell hogy meghatározza. A tervezést új módon kell felfogni. Országunk adottságai, gazdaságunk nyitottsága miatt a nemzeti jövedelem alakulása nagymértékben függ az exporttól. A világgazdaság a gyors változás állapotában van, a kereslet és a kínálat is ettől függ. Világos, hogy ilyen viszonyok között az ötéves népgazdasági terv csak irányokat programozhat és nem tervezheti meg öt évre tételesen az előállítandó és értékesítendő áru- mennyiséget.

A hatékony gazdálkodás megköveteli a teljesítmény szerinti differenciálást. Biztosítani kell egyrészről a veszteséges termelés visszafejlesztését, másrészről a beruházási eszközök és az élőmunka átcsoportosítását a hatékonyan dolgozó vállalatokhoz. Érvényben van a munkához való jog, s ez azt jelenti, hogy gondoskodni kell az átícépzendő, illetve átmenetileg munka nélkül levő emberek gondjainak intézményes megoldásáról.

Az előkészületben lévő intézkedések között kiemelkedik a gazdasági társaságokra vonatkozó törvényjavaslat. A Központi Bizottság megtárgyalta és elfogadta a törvény irányelveit, de a törvénytervezet politikai jelentősége miatt szükségesnek tartotta, hogy a pártértekezlet állásfoglalását kérje.

A készülő gazdasági társasági törvény megőrzi az állami és a szövetkezeti tulajdon meghatározó szerepét, de számol azzal a ténnyel, hogy a szocialista társadalom építésének hosszú történeti szakaszában korlátozott mértékben még fennmarad a magán- tulajdon is, és ezt célszerű törvényben megszabott keretek közt integrálni gazdasági életünkbe. Gazdaságunk modernizálása, a szerkezetátálakítás szükségessé teszi azt is, hogy ugyancsak törvényes keretek között megfelelő szabályozással igénybe vegyünk külföldi működőtökét mind a szocialista, mind a kapitalista országokból. A törvény a társasági fonnák szabályozásával meg fogja könnyíteni a tőkeáramlást a hatékonyan gazdálkodó területekre, s ezáltal segíti kibontakozási programunk végrehajtását.

Szólni kell arról is, hogy ezek a változások nemcsak a gazdasági tevékenység szervezeti formáit gazdagítják. A mennyiségi változásokon túl olyan kérdésekkel is szembe kell néznünk, hogy mit kell tekintenünk nem munkával szerzett jövedelemnek, milyen a viszonyunk a profithoz, az osztalékhoz vagy éppen a kizsákmányoláshoz. Ezeket a kérdéseket elsősorban gyakorlati, tehát politikai s nem ideológiai kérdéseknek kell tekintenünk. Szocialista rendszerünk garancia arra, hogy hazánkban a kizsákmányoló osztályok uralma soha többé nem térhet vissza.

Társadalmunk

létérdeke

a tudás megbecsülése

Ha több szocializmusról beszélünk, az egyben több kultúrát is jelent. Ha

Az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára bevezetőben kiemelte: nem tudtunk választ adni éveken keresztül olyan kérdésekre, amelyek a párttagság tömegeit, de a lakosság millióit is foglalkoztatták: a hol hibáztunk, a hogyan jutottunk ide, a felelősség és a jövő kérdései. Sokakban fogalmazódott meg a keserű gondolat, hogy néhány fontos kérdésre talán nem is szándékozunk választ adni.

Pártunk mindig gondosan ügyelt arra, hogy a pártélet a lenini normáknak megfelelően alakuljon. Az érdemi tevékenységet, a kommunista szellemiséget mégis kikezdte a formalitás, a bürokratizmus. A tagság ezért eltávolodott a vezetéstől, a párt kapcsolatai lazultak a tömegekkel.

Előrehaladásunk egyik kulcskérdése a politikai intézményrendszer korszerűsítése. Ma már nem az a kérdés, hogy kell-e ezt korszerűsíteni vagy sem. Ezen szerencsére túl vagyunk.

több demokráciát mondunk, az egyben magasabb műveltséget is igényei Az országos pártértekezletnek nincs módja arra, hogy részleteiben foglalkozzon a művelődésügy, a kulturális élet kérdéseivel. Azt javaslom, hogy erősítsük meg azt a régi szocialista sarkigazságot, hogy társadalmunk létérdeke a kulturális fejlődés segítése, a tudás anyagi és erkölcsi megbecsülése.

Megértem, hogy értelmiségi körökben kifogásolják a tudományos és kulturális célokat szolgáló anyagi eszközök szűkösségét, nem tudom viszont elfogadni, ha ebben kultúraellenes politikai tendenciát látnak. A tudományra, a kultúrára fordítható anyagi eszközök mennyisége nem politikai koncepciót fejez ki, hanem a szükség diktálta — remélhetőleg átmeneti — helyzetből adódik.

Ezzel összefüggésben több feladat is van. A kormánynak az a feladata, hogy amint az ország helyzete lehetővé teszi, növelje a kutatás és a művelődés részesedését a költségvetésből. A tudományos és kulturális élet irányító szervei fokozott figyelmet fordítsanak arra, hogy a rendelkezésre álló ma sem csekély összegek az alkotás és a művelődés területén a legjobban hasznosuljanak. Értelmiségi barátainktól azt kérjük, hogy kibontakozási programunk végrehajtásának segítésével járuljanak hozzá a felosztható anyagi eszközök bővítéséhez.

A párt régóta követi azt az elvet, hogy biztosítani kell a tudományos kutatás és a művészi alkotás szabadságát. Jogosnak tartja azt a figyelmeztetést, hogy a kulturális életben a rosszul értelmezett üzleti szellemre hivatkozva ne engedjük az ízléstelenség terjedését a valódi kulturális értékek rovására. A párt számít az alkotókra a közízlés fejlesztésében, a közerkölcsöt romboló tevékenység megfékezésében, a szocialista és humanista eszmék terjesztésében. Bízik abban, hogy kulturális életünk képviselői a maguk eszközeivel is fellépnek az áltudományosság, a látszattevékenység, az erőszak kultusza, az ízléstelenség számos formájának terjedése ellen.

Politikai téren is kedvezőbb feltételeket kell teremteni az alkotó munka számára. Jobban kell bízni az alkotó értelmiség politikai felelősségtudatában, nincs szükség gyámkodásra, kicsinyes beavatkozásra, adminisztratív eszközökkel történő direkt irányításra. A szocialista haza jövőjéért érzett felelősség lehetővé teszi termékeny partneri kapcsolatok építését politikai intézményeink és a valódi alkotó munkára kész értelmiségiek között. A viták az élet természetes velejárói, és sok hasznot hozhatnak, ha félretesz- szük a presztízsszempontokat, s a közös célért dolgozunk.

Tisztelt pártértekezlet!

A pártértekezlet elsősorban belpolitikai kérdéseket tárgyal, ezért az állásfoglalás-tervezet keveset foglalkozik nemzetközi kérdésekkel, de elkerülhetetlen, hogy ezekre is kitérjünk. Erre szükség van azért, mert a világban nagy jelentőségű események mennek végbe, s munkánk eredménye nagymértékben függ a nemzetközi viszonyok alakulásától.

A szocialista fejlődés fő áramlatában haladunk

Röviden én is utalnék arra, hogy nemzetközi megítélésünk döntően hazai dolgaink alakulásától, soros feladataink megoldásától függ. Jelenleg az ország külföldi megítélése jó. Ez eddig elért eredményeinken, a szocialista gyakorlatot megújító lépéseinken és természetesen pozitívan értékelt nemzetközi tevékenységünkön alapMeggyőzött bennünket erről húsz éves reformtörténetünk, az ugyanis, hogy nem lehet eredményesen előrehaladni a gazdasági reformokban, ha azokat a gazdaságon túl nem terjesztjük ki a társadalmi élet többi területére.

Bebizonyosodott, hogy úgy nem lehet eredményesnek lenni, hogy minden területen csak egy kicsit változtatunk. Ki kell mondani, hogy átfogó társadalmi-gazdasági változtatások kellenek. Az átfogó reform megvalósítása szembesít bennünket a mai intézményrendszerünkkel.

A szocializmus gazdasági, tulajdon- és érdekviszonyai hazánkban is összetettebbek, sokszínűbbek, mint amit le tud fedni az elmúlt évtizedekben kialakult politikai intézményrendszer. Ennek korszerűtlensége miatt nem kapnak megfelelő kifejezési lehetőséget a társadalomban objektíve létező érdekek.

Még mindig mindent a hagyomáA VITA

HAVASI FERENC

Átfogó reformot

szik. Most, ismerve a nehéz feladatokat, amelyek megoldásával küzdünk, a figyelem ismét fokozott mértékben fordul a Magyar Népköztársaság felé.

A közvetlen érdekeltségen túl azért is megfelelően kell dolgoznunk, hogy országunk, népünk becsülete növekedjék határainkon kívül.

Napjainkban gyakran és sokféleképpen vitatják a szocializmus mai helyzetét a világban. A szocialista fejlődéssel járó konfliktusok láttán egyesek a szocializmus válságáról beszélnek, mások pedig nagyon is ósdi, konzervatív, kommunistaellenes nézeteket elevenítenek fel. Szerintem nem a szocializmus válságának, hanem megújulásának vagyunk tanúi. Saját tapasztalatainkból is tudjuk, hogy a társadalom vajúdása kínokkal jár, de ezek között a kínok között a jövő szép és egészséges társadalma születik.

Bár az egyes országok fejlettségi szintje különböző, az egész szocialista világrendszer fejlődésének új, magasabb szintjéhez érkezett. A Szovjetunióban és más szocialista országokban megindult megújulási folyamatnak óriási a jelentősége, mert mindenekelőtt a realitás, a tényleges helyzettel való szembenézés és a nyíltság a fő jellemzője, ami a feladatok megoldásának első és elengedhetetlen feltétele. Számunkra, magyar kommunisták számára ez mindenekelőtt azt jelzi, hogy a szocialista fejlődés fő áramlatában haladunk, a magyarországi reformfolyamatok a szocializmus fejlődésének szerves részéve váltak.

A nemzetközi helyzet a Szovjetunió és a Varsói Szerződés kezdeményezései nyomán kedvező irányban változott. Üdvözöljük a szovjet—amerikai tárgyalásokat, a Washingtonban alá- j írt megállapodást a közepes és rövi- debb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról és a tárgyalásokat —, a stratégiai atomfegyverek 50 százaié- kos csökkentéséről.

A közeli napokban Moszkvában kerül sor egy újabb szovjet—amerikai csúcstalálkozóra. Népünk a világ minden békeszerető népével együtt bízik benne, hogy a világ sorsának alakulására nagy befolyással levő Szovjetunió és az Egyesült Államok vezető állam- férfiai tovább tudnak lépni a megkezdett úton, megvalósítható a kölcsönös és egyenlő biztonság a fegyverzet alacsonyabb szintjén, s egy enyhültebb világban biztosítható népünk építőmunkájának legfőbb külső feltétele, a béke.

Tisztelt Pártértekezlet!

Kedves Elvtársak!

Bevezető előadásom végéhez érkeztem. Kérem, hogy a Központi Bizottság által beterjesztett állásfoglalás-tervezetet vitassák meg és fogadják el.

Meggyőződésem, hogy a pártértekezlet eredményesen el fogja végezni feladatát. Erre annál is inkább szükség van, mert az országban az utóbbi időben sokan és sokat vitatkoztak a helyzet megítéléséről. Amit még vizsgálni kell, azt vizsgálják meg, amit tisztázni kell, azt tisztázzák mindenütt, de a meddő filozofálást, a semmin sem segítő tétlen sopánkodást abba kell hagyni, mert most már a tetteken a sor. A pártban egységre, az országban összefogásra, a politikában kiállásra, a munkában helytállásra van most szükség.

A történelmi tapasztalatok bizonyítják, hogy a párt és a nép közös akarattal a mainál sokkal súlyosabb 'helyzetben, a mostaninál sokkal nehezebb feladatokat is megoldott már. Van elég erőnk ahhoz, hogy feladatainkat megoldjuk és tovább haladjunk előre a szocializmus építésének útján.

nyos érdekkifejezési és érvényesítési csatornákon akarunk áramoltatni, holott azok már rég nem alkalmasak erre. Gondoljunk csak arra, hogy a vállalatok irányításában bekövetkezett változásokat milyen késéssel követi az állami és érdekvédelmi szervek funkcióinak, struktúrájának változása. Pedig tudjuk, hogy a felemás helyzetek a visszarendeződés legfőbb melegágyai.

Az államapparátus felépítése, az államigazgatás tagoltsága, a minisztériumok szervezete és egy sor intézmény sok vonatkozásban idejétmúlt. Igenis változtatni kell a formákon, a struktúrán. Az intézményrendszert alkalmassá kell tenni a gazdaság menedzselésére, a gazdasági alkotmányosság érvényesítésére.

Változtatni kell az úgynevezett civil társadalom, az állampolgár s azok csoportjai és az állam közötti viszonyon. Az állampolgárok befolyásának növelésére nagy szükség van. A hierarchikusán felépített alá- és fölérendeltséget fel kell váltani az egymás mellé rendelt önkormányzati és ön- igazgatási formáknak. Él kell érni, hogy az önkormányzati népképviseleti fórumok, köztük a parlament, de a tanácsok is szuverén módon működhessenek.

A politikai intézményrendszer korszerűsítését az egypártrendszer viszonyai között kell megoldanunk úgy, hogy a vezető szerepet ellátó párt politikai tevékenysége fölött is széles körű társadalmi ellenőrzés érvényesüljön.

A teendők között első a párt tevékenységének megjavítása, hogy eredményesen lássa el az intézményrendszer reformjából és hatékony működtetéséből reá háruló feladatokat. Az ezzel kapcsolatos teendőkről a következőket mondotta:

— Valós demokratizmus kell a párton belül. Meg kell felelni annak a jogos igénynek, hogy a párttagság csak úgy tud azonosulni a politikával, ha nem csupán végrehajtója, hanem alakítója is annak. A párton belüli demokrácia fejlesztésével el kell érni,' hogy a Központi Bizottság és a pártbizottságok feladat- és hatáskörét az általuk választott és nekik alárendelt végrehajtó szervek ne korlátozhassák.

Meg kell szüntetni a vezető testületekben a túlzott mértékű kölcsönös képviseleteket. Javítani kell a párt és a közélet tisztaságát, a feddhetetlenség, az összeférhetetlenség érvényesítését. Ezek nélkül nincs hitele sem az egyénnek, sem az intézményeknek.

Joggal igényli a tagság a kommunista közösségekhez méltó légkört és magatartást, az egymás iránti figyelmet és segítő szándékot, az elvszerű viszonyt, a tiszta emberi kapcsolatokat.

Meggyőződésünk, hogy belső rendjében, működési elveiben és normáiban is példamutató párt lehet csak olyan nemzeti integrátor, amely a napjainkra meggyengült társadalmi

közmegegyezést ismét felerősíti és megszilárdítja. A budapesti kommunisták az ilyen szellemű kibontakozás és megújulás hívei. Ma még nem késő, jó eséllyel indulhatunk egy ilyen cél felé — mondotta befejezésül Havasi Ferenc.

Panker Mihály, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár géplakatosa, fődarusa: — Hadd kezdjem azzal, ami környezetemben is foglalkoztatja a munkásembereket, úgy is mondhatom, most már hosszabb ideje nyugtalanít bennünket. Olyan viták zajlanak és olyan vélemények is elhangzanak, melyek megkérdőjelezik szocialista társadalmunk alapvető értékeit és eddigi eredményeit, azon tényezők szerepét igyekeznek kisebbíteni, amelyek nélkül országunk a jelenlegi szintet nem érhette volna el. Én a kérdést úgy teszem fel — munkatársaim nevében is, hogy helyes irányba halad-e társadalmunk, milyen lesz az a szocializmus, amelyben leértékelődhetnek és bizonytalan helyzetbe kerülhetnek szorgalmasan dolgozó munkáskollektívák, amelyben a későbbi időkre egyre kisebb biztonsággal számítható ki az egyének szerepe és helye.

— Olyan vállalat dolgozója vagyok, ahol egyikünkben sem merül fel, hogy megoldhatók-e a vállalat VII. ötéves tervi célkitűzései. Az viszont már igen, hogy mire van szükség ehhez, hogyan, milyen részfeladatok megoldásával juthatunk el a tervezett célokhoz.

— Az okosan gondolkodó munkás egyetért azzal, hogy a Rába nem sajnálja a milliókat, hogy évente több ezer embert készítsen fel az új technika fogadására, még akkor is, ha sokakat erővel győz meg a tanulás, ismeretbővítés fontosságáról. El kell oda jutnunk, hogy természetes igény legyen a folyamatos megújulásra törekvés annak érdekében, hogy helyt tudjunk állni a napi feladatok teljesítésében.

Csak a magabiztosság, az erkölcsi tartás, a nehézségek megoldásában bizonyított kitartás és közös küzdelem kelt igazi szimpátiát az emberekben. Sokunk nevében mondom: mi nem vagyunk hajlandók támogatni semmi olyan elképzelést, ami a párt vezető szerepét csökkentené, ami gyengítené a közmegegyezésen alapuló munkáshatalmat és ezen keresztül gátolná vagy megkérdőjelezné a céljainkat.

Ne haragudjanak — folytatta —, de én nem tudom elfogadni, hogy az elkövetett hibákért mindenki egyformán felelős, a munkások is. Az ország nagy gondjainak megoldását mi elsősorban fegyelmezett munkával tudjuk segíteni, de nem döntöttük és nem is dönthetjük el dollármilliók felhasználását, nem mi változtathatjuk meg az ipar szerkezetét, de azt viszont követeljük, hogy ezekben a kérdésekben azok döntsenek, akik értenek hozzá.

A következő felszólaló Szabó Ta- másné, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank kiskunhalasi fiókjának vezetője volt.

SZABÓ TAMÁSNÉ:

A változás iránti igény elemi erejű

Bács-Kiskun megyéből — konkrétabban Kiskunhalasról —jöttem. Szűkebb hazám elég messze, délre esik innen, de nemcsak ezért látom országos, nagy ügyeinket „alulnézetből". Ebből a szemszögből minden döntés, minden elhatározás annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Nem kivétel ez alól a most vitatott állásfoglalás sem.

A helyzetelemzést és a hogyan tovább kérdésre keresett válaszokat nálunk is megmértük és a bizalom mércéjén „könnyűnek" találtuk. Nem azért, mert a szándékot, az „óhajokat” vitatjuk, hanem azért, mert a megvalósuláshoz vivő eszközrendszert ma még nem érezzük a kezünkben. Mondhatnám — a helyzet „bonyolult”. Persze, hogy az, de van-e fontosabb dolgunk annál, hogy az ellentmondásokat kibogozzuk, vagy az ütköztetések tisztességes felvállalásával a csomókat elvágjuk? Én magam a változás iránti igényt elemi erejűnek látom, a felülről vezérelt reformot hétköznapi hatásaiban kevésnek tartom.

Gazdaságunk sem egészséges — régen tudjuk —, s gyógykezelésében az alkalmazott felemás beavatkozások között kínlódik. Jó, hogy egyre inkább a piaci törvények önszabályozó szerepére akarunk támaszkodni. De van-e, lesz-e valódi piac, elég korlátot lebontottunk-e körülötte? Az a véleményem, hogy a meglévő korlátokat — kemény következetességgel — bontogassuk tovább, mert minden késlekedés újabb és mélyebb ellentmondásokat szül.

Teremtsük meg az érdekeltségi lánc szerves egységét, mert az érdekeltségtől sarkallt erőfeszítés hatása semmi mással nem helyettesíthető. Ne csak mondjuk, tegyük is meg, hogy a nagyobb teljesítmény vállalatnál, dolgozónál egyaránt nagyobb helyben maradó hasznot eredményezzen. S ha ehhez ma az kell, hogy a költségvetés fogja vissza fogyasztását, akkor ezt meg kell tennie a jövőnk érdekében.

A hatékonyság javítása régen köztudott, senki által nem vitatott cél. Miért van mégis hosszú idő óta vonakodás a legkézenfekvőbb eszköz, az élesre állított érdekeltség felhasználása tekintetében?

Az adóreformot példás gyorsasággal bevezettük, mert a pillanatnyi szükség alapvető kényszere rávitt bennünket. De ugye nemcsak az szabályoz, amit az emberektől, gazdaságtól elvonunk, hanem ami ott marad?

A bérreformot fontolgatjuk, mert kiszámíthatatlan hatásaitól félünk. Ez is igaz. Senkinek nem lenne jó egy inflációt gerjesztő ár-bérspirál. De a jelenlegi bér elosztásában nem férne el jobb ösztönzés? És ki tudja kiszámolni az elmaradt hasznot, mely a ki nem használt teljesítőképességből, a munkaerkölcs folyamatos romlásából származik? A meg nem hozott döntések meg nem valósulását ki kéri számon?

Az ipari, a mezőgazdasági munkás, de a gyakran tétlenségre kényszerített értelmiségi is a főmunkaidőben akar hajtani és keresni. S ha a teljesítménye a konkrét — és nem a támogatásokkal és elvonásokkal deformált „kvázi” — piacon megméretik, azt megtanulja elfogadni. Ha nem azt tapasztalja, hogy körülötte a könnyű pénzkereset is lehetséges és valódi erőfeszítéseit nem tekinti már a környezete élhetetlenségnek, akkor a hajtóerő beindulhat. Egyidőben szükséges tehát a meg nem szolgált jövedelemforrások csatornáit elzárni, hogy ez ügyben is értékrendszerünk a megtapasztalt valóság szerint a feje tetejéről a talpára álljon.

A mi megyénkben sok az olyan üzem — ipari, mezőgazdasági vagy kereskedelmi egység — amelyik a monopolhelyzetből eredő káros hatásokat szenvedi, gyáregység, amelyik sem mérni, sem élvezni nem tudja teljesítményét. A döntések a feje felett születnek, s ha baj van, magára marad. Mezőgazdasági termelőszövetkezetek a felvásárlási láncban monopolhelyzetben lévő partnerük kénye-kedvére kiszolgáltatottak. Szemszögükből nézve a decentralizálás legalább olyan jótékony hatású lenne, mint a remélhetőleg tovább gazdagodó új vállalkozási formák.

Nálunk úgy mondják, „gazda szeme hizlalja a jószágot”. Jó lenne, ha minden gazda közelebb kerülne jószágához. A pénz tükrében hamar láthatók a felemás és tétova gazdasági lépések. Látszik, hogy az üzleti döntések elsősorban a pillanatnyi érdekek által motiváltak, hogy nem a legjobbak, a leggazdagabbak, s hogy fogyó tartalékaikat csak erős érdekeltségi kényszerre mozgósítják.

1968 óta valljuk, hogy a pénz felhatalmazás a cselekvésre. De a pénz gyakran nem ott van, ahol cselekedni tudnánk. A pénzpiac még csak részlegesen működik, sok áttételen keresztül. A fejlesztésekhez nem úgy kapható kölcsön, hogy melyek a jól, a legjobban jövedelmezőek, hanem úgy, hogy melyik programba férnek bele. Biztos, hogy minden kiszelektált, igazán jó célt programba kell zsúfolni?

A termelés-forgalmazás magunk csinálta hitelválsága szintén erőteljesen jelzi, hogy a pénzpiac sem az igazi, de a tomboló keretgazdálkodás már nem alkalmas a reálfolyamatok követésére. Kinek jó rövid és hosszú távon, hogy ma nincs bank, amelyik a bácskai gabona felvásárlását finanszírozni tudná? A gazdaság viszonylag új szereplői, a kereskedelmi bankok félkarú óriások. Persze attól függ, mihez viszonyítok. Ha egy-egy mamutcég várható veszteségéből adódó tőkevesztést veszem, még nem is elég nagyok. Ha a mozgékonyságot, vállalkozást tekintem, túlcentralizáltak. Persze én ezt is csak alulnézetből látom. Mert nemcsak a politikai életben, hanem a gazdaság minden területén a helyben való problémafelismerésben, a helyben való döntésben és cselekvésben hiszek.

S ehhez nem tudok jobb támasztékot, mint a több, a jobb, a valódibb demokráciát. Ezt nem kérni és kapni lehet, hanem olyan politikai légkört kell teremteni hozzá, amelyben kiharcolható. Hogy abban dönthessünk, amihez értünk, hogy azok válasszák meg az utat, akik menni akarnak rajta. Minden területnek legyen joga és lehetősége a demokratikus önkiválasztódás játékszabályai szerint a centrális testületekbe képviseletet biztosítani. Még a Központi Bizottságba is!

Az állásfoglalás-tervezet súlyos problémaköreihez ennyit szeretnék letenni a magam dekáiból. Megyém és városom nevében is kívánom, hogy a megoldások közül az országos pártértekezlet a radikálisabb lépéseket válassza.

Kívánom, hogy a tegnap még lehetetlennek látszót haladéktalanul teljesítsük, és a csodára se sokáig várassunk. Engem két fiam vár haza, akik nem egy-két évre, de legalább egy emberöltőre kérik számon tőlem a perspektívát.

HÁMORI CSABA

Vonzó

szocialista perspektívát

— Kivel tart ma, s milyen a magyar ifjúság? — tette fel a kérdést Hámori Csaba, u Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára, majd az ifjúság számára meghatározó területek helyzetét ecsetelte. 1980 óta csaknem 90 ezerrel csökkent hazánk népessége, ugyanakkor ennek négyszeresével a harminc éven aluliak száma. Az oktatásügy neki-nekilendülő, majd alábbhagyó reformhullámai és az anyagi

feltételek fájdalmas hiánya oda vezetett, hogy ma is minden huszadik pedagógus képesítés nélküli, hogy miközben évente csak 24 ezren szereznek felsőfokú diplomát, és csaknem 10 ezren az általános iskolát sem fejezik be. Gond az elhelyezkedés is. Napjainkban összességében kevesebb munkahelyet kínálnak a gazdálkodó szervezetek, mint áhányan tanulmányaikat

(Folytatás a 4. oldalon)

N