Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-18 / 117. szám

1988. május 18. • PETŐFI NÉPE • 3 KÜLDÖTT AZ ORSZÁGOS PÁRTERTEKEZLETRE Nem a gőzt kell kiengedni, hanem jó sínre tenni az ügyeket — Én a mostanival együtt két pártér­tekezletet megéltem, igaz, az előzőt gyerekfejjel. De ahogyan az történelmi jelentőségű volt, bízom abban, hogy ez a mostani is történelmi változást hoz — foglalja össze várakozásait Pétervári Jánosné, a kiskőrösi Ipari Szövetkezet műszaki osztályvezetője, aki tagja az MSZMP országos értekezletén részt vevő megyei küldöttcsoportnak. Biza­kodása mellett azonban ott vannak a kérdések is, amelyeket ő tesz fel magá­nak, s amelyekkel családtagjai, munka­társai is naponta megkeresik, különö­sen amióta tudják, hogy ő ott lesz a pártértekezleten. — Engem személy szerint is foglal­koztat az, hogy miért jutottunk ebbe a helyzetbe, miért veszítettük el a hite­lünket az emberek előtt — vág a téma közepébe Pétervári Jánosné. — Én 1962 óta vagyok párttag, s vallottam, hirdettem az elvet: amit a párt kér tő­lünk, annak szíwel-lélekkel tegyünk eleget. így próbáltam híveket toboroz­ni, mint propagandista. Ezért bánt na­gyon, hogy nem élvezzük a fiatalok bizalmát, s közvetlenül vagy közvetve nekem is részem van abban, hogy végül is rossz irányba fordult a dolog. Nem szóltam elégszer .., Vagy talán nem volt elég erős a hangom? — Az emberek, különösen a terme­lésben dolgozó kétkeziek élesen fogal­maznak. Fölteszik a kérdést, miért ju­tottunk ide, vajon azok vannak-e fele­lős beosztásban, akik az ő érdekeiket képviselik? Jól működik-e a közvetett demokrácia? (Itt jegyzem meg, mintegy zárójelben, hogy a mostani küldöttvá­lasztás rendszerét én sem tartom a leg­jobbnak.) S az emberek — jogosan — nem érzik felelősnek magukat azért, hogy ez a mai helyzet kialakult. S biz­tos, hogy nem a célt választottuk meg rosszul, hanem a módszereket? — Én 1970-ben, a X. pártkongresz- szuson küldött voltam, fel is szólaltam. És utána úgy éreztem, sok minden megvalósul az ott elhangzottakból. 1980 után, amikor már érzékeltük, hogy váltani kell, hittük, hogy tudunk is változtatni. Lehet persze, hogy csak mondtuk, de nem akartuk ezt igazán! Most pedig azt látom, miután a szüksé­ges változások elmaradtak, hogy az emberek nem hisznek a hosszú távú programokban. Rövid távon pedig nem tudják elfogadni, nem tudjuk elfo­gadtatni azt, hogy: „neked többet kell tenni, de érted az állam nem tud többet tenni”. Ezért szükséges kidolgozni egy­két éves távlatra is olyan gazdasági programot, amely érdekeltté teszi az embereket. Ehhez megfelelő eszköz- rendszer is szükséges, olyan, amelyik mozgásteret ad a gazdálkodó egysé­geknek. Ekkor mellé állnak a pártta­gok és a pártonkívüliek, ekkor lehet azt népszerűsíteni, mellette érvelni. — Igen fontosnak tartom, hogy az ideológia mindehhez elméleti alapot is adjon, vagyis behozza a lemaradását. Elfogadhatatlan, hogy a közelmúlt időszaka, huszonöt-harminc év nincs még tisztázva. — Meg kell nyernünk a fiatalokat. Mégpedig olyan intézkedésekkel, ame­lyek konkrét segítséget adnak nekik a pályakezdéshez, az önálló élethez. Én harmincöt évesen kezdtem, s három gyerek mellett levelezőn végeztem el az egyetemet, lettem gépészmérnök. De nem hiszem, hogy mai fiatalként ezt vállalni tudnám, hiszen a fizetést szinte mindenkinek különmunkával kell ki­egészíteni. Ezért elengedhetetlen a nyolcórai munka becsületének vissza­állítása, hogy az ott kapott pénz ele­gendő legyen a gond nélküli megélhe­téshez. A ma fiataljainak több lehetősé­get kell adni, amibői jó néhány előző korosztálynak nem jutott. Nem igaz, hogy valaki csak ötvenévesen lesz elég­gé érett politikusnak, vezetőnek. — Elolvastam az új állásfoglalás­tervezetet. Azt vártam ugyan, hogy ez is megjelenik az újságban, s nemcsak a küldöttek kapják meg, de ez még pótol­ható. Sok új dolpg van benne, de én még mindig csak vitaanyagnak fogom föl, amelyen konkrétságával túl kell hogy menjen a pártértekezlet. S ha en­nek vitáját, a vívódásokat is látja, hall­ja, olvassa a közvélemény, akkor tudja majd a döntéseket magáévá tenni. Eh- hez szükséges az elbeszélgetések idején tapasztalt nyíltság, vitaszellem, gond­jaink őszinte feltárása, s hogy végleg megszűnjön a „ne szólj szám, nem fáj fejem” óvatoskodása. — Az utóbbi négy-öt hónap felléleg­zés volt számomra is. Az emberek most nagy várakozással figyelik: komolyan vesszük-e az elmúlt időszak vitáit? S hogy ebben megerősítsük őket, ehhez nekik bele kell látniuk a pártértekezlet műhelymunkájába. Nem elegendő csak a letisztázott véleményeket közzétenni. A magam tapasztalatából tudom: a X. kongresszuson más volt az ottani vita, a légkör, és más az, amit a sajtó közve­títeni, érzékeltetni tudott. Ezért kell közvetlenül is beavatni a közvéle­ményt. — Nagyon bízom abban, hogy ered­ményes munkát végzünk. A pártérte­kezlet természetesen minden kérdéssel nem foglalkozhat, de a legsürgetőbb feladatok helyes rangsorolásával, s a megoldáshoz a feltételek biztosításával rendkívül fontos szerepet tölt be. De a csata nem ezen a három napon fog eldőlni, hanem utána, a hétköznapok gyakorlatában, amikor érvényt kell szerezni a döntéseknek. Ellenkező eset­ben ■$ tanácskozás csak szelep lenne. Márpedig nem elegendő csak a gőzt kiengedni, nekünk jó sínre kell tenni az ügyeket. — Olyan embereket válasszunk meg, akiknek a programját, fölfogását is is­merjük. Ez nem megoldhatatlan. Azoknak pedig, akik bizalmat kapnak, legyen lehetőségük tenni is. És ők sze­mély szerint, felelősséggel vállalják fel a közös programból a rájuk jutó fel­adatot. Ne arc nélküli, személytelen testületek legyenek, hanem olyanok, amelyeket tagonként el lehet számol­tatni. Felvetődik a kérdés, hogy az al­sóbb pártszerveknél lesz-e, és mikor, újjáválasztás? Mert hogy szükséges, az nem vitás, s erről is dönteni kell. Váczi Tamás BŰNÖZÖK NYOMÁBAN Csapdába estek a gázpisztolyos rablók Soltvadkerten az év elején betörtek egy lakásba. A betörők nem sokáig élvezhették a nyugalmat, mert a tulaj­donos hazaérkezett és tetten érte a vá­ratlan vendégeket. Azok megpróbálták menteni az irhájukat, hanyatt-homlok menekültek, zsebükben a házból ma­gukkal vitt pénzösszeggel. Elfogták őket. Az esetről nemsokkal megtörténte után, gyorshírben beszámoltunk la­punk rendőrségi rovatában. A bűn­ügyben a rendőrség azóta elvégezte a dolgát. A nyomozó rendőrtiszt az alábbi írá­sos jelentést tette főnökének: „A rablás bűntettének alapos gyanú­ja miatt Granek Lajos és társa ellen 1988. január 9-én elrendelt nyomozást április 27-én befejezte a rendőrség. Az adatok szerint Granek Lajos és Varga László budapesti lakosok január 9-én 20 óra tájban ajtóbetöréssel behatoltak Pál Sándor Soltvadkert, Honvéd utca 3/A számú lakásába, ahonnan 93 ezer forintot eltulajdonítottak. A tettenért rablókat üldöző Pál Sándorra Varga László lövéseket adott le, ezért Pál ab­bahagyta üldözésüket. A kirendelt szakértő szerint a gázpisztolyból kilőtt lövedék lőszernek minősül. A gyanúsí­tottak terhére egy-egy rendbeli rablás, Varga László terhére további egy rend­beli lőszerrel való visszaélés bűntettét állapította meg a nyomozás .. ” A rendőrség a legapróbb részletekig rekonstruálta az akciót, amely krimi- filmszerűen zajlott le, elejétől a végéig. A ház gazdája, hazaérkezvén, nyom­ban gyanút fogott, hiszen ő nem hagyta nyitva a lakását: valami nincs rendjén. A menekülő ismeretlen emberek láttá­ra nem hagyta el a lélekjelenléte, a bá­torsága, elkezdett kiabálni, mire a szomszédok összeszaladtak, ő pedig té­továzás nélkül gépkocsijába vágta ma­gát és az ugyancsak autóval menekülők után eredt. Hamar a nyomukban volt, de nem sikerült eléjük kerülni, hogy megállásra kényszerítse őket, ezért gép­kocsijukat egy kicsit meglökette hátul­ról az övével, hátha észhez térnek. Nem így történt. Az üldözöttek egyi­ke a járműből kihajolva, többször rá­lőtt Pál Sándorra, aki erre nem tehetett mást, lemaradt tőlük és visszafordult. Míg Pál a rablók nyomában járt, szomszédjai nem maradtak közömbö­sek, jelentették a betörést a kiskőrösi rendőrkapitányságnak. Megadták — mert ők is látták és megjegyezték — a rablók gépkocsijának a rendszámát, színét is. Aztán Pál Sándor is feljelen­tést tett, azzal a kiegészítéssel, hogy lakásából pénz hiányzik. A rendőröknek ezek után nem volt túl nehéz a dolguk, bár nem sejthették, milyen fegyver van a bűnözőknél. Ezért az ilyen esetekben előírt módon lőfegyverekkel felszerelve indultak a rablók elfogására. Azt is pillanatok alatt ki tudták sakkozni, hogy hol kell várni őket. S nem tévedtek. Nem telt el egy óránál több idő, Kiskőrös és Páhi között a rendőrök karjaiba szaladtak a rablók. Ellenállást nem tanúsítottak, előke­rült a 93 ezer forint és a gázpisztoly, amivel Varga László lövöldözött. Kat­tant a bilincs a kezükön, rájuk csukó­dott az őrizet zárja. Mindketten munkaviszonyban áll­tak. Granek Lajos gépkocsivezetőként, Varga László segédmunkásként dolgo­zott. A rendőrségi kihallgatások során igyekeztek jó szándékú, békés embe­reknek feltüntetni magukat, akik most éppen ARO kistehergépkocsit akartak vásárolni és hallották, hogy ez ügyben Pál Sándorhoz kell fordulni eligazítá­sért. És az ajtófelfeszítés, a rablás?! Hát az csak a helyzetből adódott, mivel­hogy éppen nem volt otthon senki. Granek egyébként végig tagadta a rablásban való részvételét, ragaszko­dott az első állításához, miszerint ő kint várakozott a gépkocsiban és Var­ga csinált mindent. Csakhogy a tények meg a tanúk ellene szólnak. A maguk után hagyott szobai „rend” is azt bizo­nyítja, hogy alapos munkát végeztek, a szekrényekben a ruhák között turkál­tak s még a képeket is elmozdították a falon. így kerültek gyorsan csapdába a bu­dapesti rablók —- a lakosság segítségé­vel. A bűnügyet a rendőrség vádeme­lési javaslattal átadta az ügyészségnek. Rapi Miklós Növekvő alumíniumexport Az év eddig eltelt időszaká­ban kedvezően alakult a színes­fémek világpiaca; nőtt a kereslet az alumíniumtermékek iránt, s ezzel együtt emelkedtek az árak. Ezt kihasználva az év első ne­gyedében számottevően emelke­dett a Magyar Alumíniumipari Tröszt konvertibilis elszámolá­sú exportja. Az első három hó­napban dollárban számítva csaknem 34 százalékkal volt na­gyobb a konvertibilis kivitele, mint a múlt év hasonló idősza­kában. Ez több mint 16 millió dollár többletvételt jelentett a trösztnek. A tröszt vállalatai kapacitá­saik maximális kihasználásával igyekeztek a javukra fordítani, hogy márciusban-áprilisban volt olyan időszak, amikor az alumíniumtömbök tonnánkénti napi ára elérte a 3 ezer dollárt is. Most havi átlagban 2500 dollár körül állapodott meg az alumí­nium világpiaci ára, de még így is jóval magasabb a korábbi csúcsnál, az 1980 februárjában átlagban elért, addig példa nél­kül álló 2200 dolláros szintnél. A kedvező világpiaci tenden­ciák mellett javította az export gazdaságosságát az is, hogy a MÁT kivitelében nőtt a maga­sabban feldolgozott termékek ■aránya. Az első negyedévi kon­vertibilis elszámolású export 63 százalékát tették ki ezek az érté­kesebb árucikkek, míg a múlt év hasonló időszakában még csak 58 százalék volt a feldolgozott termékek aránya. Ezekből az értékesebb cikkekből a többlet jelentős részét olyan igényes piacokon sikerült értékesíteni, mint az NSZK, Japán és az USA. A nagyobb export nem ron­totta a hazai ellátást, hiszen a belföldi piacra is csaknem 10 százalékkal több jutott az egy évvel korábbinál. A jó eredmé­nyek dagasztják a kasszát: a MÁT első három havi nyeresé­ge több mint kétszerese az 1987 első negyedében elértnek. TURISTÁK RÖVIDNADRÁGBAN — KEZDŐDIK AZ IDEGENFORGALMI SZEZON Vendégvárás, vendéglátás • Szalonnát is sütöttek a múlt hét közepén Bugacpusztán. A tűz körül nyugatnémet vendégek. (Méhesi Éva felvétele) A hideg éjszaka után a hűvösen fúj- dogáló délelőtti szélben sem fáznak a Kiskunmajsai Jonathán Tsz termálfür­dője mellett kempingező nyugatnémet és holland turisták. Rövidnadrágban jönnek-mennek. Barna lábszárukon látszik: szeretnek a szabadban, a napon lenni. Malacsült — kemencéből Idegenek. Ezzel a szokásos kifejezés­sel illetjük a hazánkba határainkon túl­ról látogató külföldieket. Valójában a majsaiaknak jó néhány már nem ide­gen; ismerősök, visszatérő vendégek is vannak közöttük. A múlt héten érke­zett két csoportban is voltak olyanok, akiknek az arcára emlékeztek. Néhá- nyan lovagolni jöttek, míg mások a kemencében való malacsütést, a ka­lácskóstolást és a halásztanyán a cite- razene-hallgatást választották. — Hogyan készültek fel a már húsvét óta jövő, jövögető külföldiek fogadásá­ra? — érdeklődöm Selymes Erzsébet portástól a motelban, ahol egyelőre még elég csendesen telnek a napok. Odébb a nyár ... — Azért annyira mégsincs távol, hogy ölhetett kézzel várhatnánk a kö­zeledtét. Bővítettük a kempinget. Foly­tatjuk a parkosítást. Az elültetett fák lassanként megerősödnek. Sátrakat is kölcsönözhetnek ettől az évtől kezdve a vendégek. S hogy a kempinghelyeket pontosan nyilvántarthassuk, számo­zunk minden lakókocsit. A házigazda bora A vendégeket megtartani nem köny- nyű Kiskunmajsán sem» Szálláshelyül igen gyakran két-három szobás ma­gánházakat bérel a termelőszövetkezet, hogy a váratlan látogatóknak is legyen hol álomra hajtani a fejüket. A tsz persze még korántsem használ­ta ki teljesen vendéglátásának tartalé­kait. Több jel mégis azt mutatja* szíve­sen jönnek ide a külföldiek. Egy alka­lommal úgy adódott, hogy egy belga vendégnek tanyán — présházban — találtak csak éjszakára szállást. Jól érezte magát. Annyira ízlett neki a há­zigazda bora, hogy több napot nála töltött. Kiskunmajsa vendégszeretetét kívánja élvezni az a francia úr is — külföldön élő hazánkfia —, aki lefog­lalta magának és társaságának nyárra, pár napra a motelt. Körülnézünk a három éve megnyi­tott termálfürdőben is. Zsán-Klucsó Ferencné üzemvezető-helyettestől hall­juk: — Ez az év jobban kezdődött, mint a tavalyi. Több a vendégünk. Most ép­pen itt egy NDK-beli csoport, a Hel­mut Just Termelőszövetkezetből. Szombathelyről, Százhalombattáról, Budapestről is, de szinte 4z ország va­lamennyi részéből jönnek hozzánk. Magunk nevelte virágpalántákat ültet­tünk ki a parkba; május elsejére elké­szült a teniszpályánk; s az idei szezon­ban már egy kozmetikus is dolgozik itt, egy faházban. Ácsorogni nem jó! Néhány dolog azonban elgondol­kodtató. Csupán egy hatvan személyes étterem és egy lángos-palacsintasütő alkotja az egész (?) vendéglátást. Hi­ányzik egy szauna. Kétszáz fős gyógy­szálló kétszáz személyes étteremmel — egyelőre még ez is csak terv. S bár a környezet gondozott, a tisztaságra ügyelnek, a fizikoterápiás kezelőszoba előtt nagy a kényelmetlenség. Tizenket- ten támasztják a falat a belőle nyíló szűk, felmelegedett előtérben. Nincs egy pad, amelyre leülhetnének, míg sorra kerülnek! — Ma pedig még nincsenek is sokan — mondja Zsán-Klucsóné —, ez gyen­ge nap ... Akkor milyen lehet az „erős”? Vörösboros märhapörkölt 129 forintért... „Ez a tanya eladó" — ettől a hirde­téstől számíthatjuk, ide nem messze, a májusban nyitott Pince csárda történe­tét. A Kőkút 116. számú épületet ol­csón vette meg mai tulajdonosa. Oldalt a terméskövei kilazultak. Az egyik szo­bának hiányzott a mennyezete. Három évbe telt végül is, mire pincéjében egy­szerre hatvanan asztalhoz ülhetnek. — Itt a konkurencia! — mondogat­ják errefelé mostanában. Már amennyire. Az igaz, hogy az 1934—35-ben Bugyi Lajos építette ház, közel a Jászszentlászló és Kiskunmajsa közötti úthoz, forgalmas helyen fek­szik. Az előtte levő 150 éves szőlőprés, s bent a Sternberg Armin és Testvére feliratú öreg cimbalom ódonságával kétségkívül érdekes látvány. A csem­pézett, már-már patika tisztaságú il­lemhely példa lehetne a vendéglátás­ban. Mégsem osztom a tulajdonos, Fe­kete István véleményét abban, hogy ez a hely Majsa fénypontja. A magyar mellett orosz és német nyelvű étlapon feltűnik, hogy a vörösboros marhapör­költ milyen drága, 129 forint. Babgu­lyást sem fillérekért, 73 forintért lehet enni. Az meg hogyan fér össze a pince- borozói vendéglátással, hogy itt nem szabad énekelni? Akinek jó kedve van, miért ne énekelhetne? Egy-két nótától nem dől össze a pince. Azt a kirekesz­tést pedig végképp helytelennek tartom — mint a házigazda hangoztatta —, hogy hozzá szőlőmunkások nem me­hetnek be. Mi ez? Valutabolt vagy má­sodosztályú csárda? A bugaciaktól lehet tanulni Nincs Kiskunmajsán a vendéglátás abban a helyzetben, hogy az effajta megkülönböztetés hallatán bedughat­nánk a fülünket. Egyébként sem árt, ha a vendéglátók egymástól is tanulnak, hiszen a Bugaci Csárda ma iá mintegy mércének számít a megyei idegenfor­galmi vendéglátásban. ' Reggelenként a faluból kihozzák a tejet a vendégeknek. Nagy gonddal ál­lítják össze az ételkínálatot. A válasz­ték — levesek, előételnek parasztsonka tormával és Alföldi húsospalacsinta, valamint tizenkétféle húsos étel ebédre — azt mutatja, hogy itt jóval szélesebb körű a vendéglátás. A múlt pénteken a szabadban, bográcsban készített éte­lekből ki-ki maga szedett a tányérjába; a vendégek hordóból töltöttek bort a poharaikba, vagy jég közül választhat­ták ki az üdítőket. — Júniusban két ökörsütés is lesz — beszél terveikről Tóth József üzlet­vezető, aki 1988-ban már arról számol-, hat be: a telex mellett végre ott a telefon is Bugacpusztán. Kohl Antal A detektoros Azt mondják a hozzáértők, hogy a mai „Quarz” feliratú órák, mik­roprocesszoros szerkezetek — rá­diók, televíziók, komputerek — őse a hajdani kristály volt, ami a fej- hallgatós rádiókat működtette. Gyermekkori emlékem egy ilyen — úgy hívták — detektoros készü­lék, ami a harmincas években leg­alább akkora öröm és szenzáció volt számunkra, mint manapság a csalá­doknál az első színes televízió. Vagy tán még annál is nagyobb! Mert ma már az óvodás is természetes moz­dulattal tudja ki-bekapcsolni, tehát használni a televíziót, de mi akkor valósággal el voltunk bűvölve. Se­hogyan sem értettük, hogy egy tő­lünk száz kilométerre lejátszott ze­neszám, elmondott szöveg miként szólalhat meg egy kis doboz segítsé­gével a közvetlen közelünkben. Képzeljenek el egy néhány te­kercsből, kondenzátorból álló szer­kezetet, amelynek a „lelke” az üveghengerben elhelyezett kristály. Egy csavarral mozgatható fémtűvel kellett letapogatni ahhoz, hogy a fejhallgatóban megszólaljon az adóállomásról kisugárzott hang. A csoda ebben az volt, hogy a jó magasra, majd mindenütt a tetőre felrakott, kifeszített T-antennán kí­vül semmiféle más berendezést, energiaforrást nem igényelt. Vagyis azzal az energiával működött, amit az adó kisugárzott, illetve az anten­na felfogott. Mindezt ma már okos magyará­zatokból, későbbi ismeretek révén tudom, s azt is, hogy ez a kristály nem volt más, mint a nagyfrekven­ciás áram hullámrezgéseinek egyen­irányítója, amely valójában úgy mű­ködött, mint egy elektroncső. (Nap­jainkban a hasonló elveken alapuló miniatűr chipek „tudása” képeszti el az embert.) Ez tette lehetővé a fej­hallgató megszólalását. De hát kép­zeljék el azt az időszakot, amikor meg ez a kis detektoros rádió is rit­kaságszámba ment, különösen a fa­lusi, kisvárosi környezetben. Hogy miért jutott mindez éppen most az eszembe? Olvastam ugyan­is, hogy az első magyar igazi nagy­teljesítményű rádióállomás, a már „nyugdíjban” levő lakihegyi adó hatvanéves. Annak előtte is műkö­dött a Csepel-sziget északi sarká­ban egy 3 kilowattos adótelep, amelynek révén mintegy nyolcvan- ezer rádió-előfizetőhöz jutott el a műsor. Az ország távolabbi részeit is besugárzó 20 kilowattos lakihe­gyi nagyadó azonban csak 1928. április 29-én kezdte meg hivatalo­san is a műsorszórást, ellátva csak­nem kétszáz kilométeres körzetet. Mint tudjuk, műszaki alkotásként is remek alkotmány — bocsánat, építmény — volt, és szinte az utób­bi évekig jól szolgálta a magyar rá­diózás ügyét. A rádiózás kezdetei óta nagyot változott a világ. Ma már — az egyre több és egyre erősebb külföldi adók zavaró hatását is észlelve — aligha jöhetne számításba a családi szórakoztató információs rendszer­ben az a hajdani kis detektoros ké­szülék. De amikor tranzisztorokról, integrált áramkörökről és hason­lókról hallok, akaratlanul is a dol­gok lényege, az a bizonyos kristály jut az eszembe, amit végül is a ter­mészet alkotott. Lehet, hogy egyszer majd a mi egészen bonyolult világunk is meg­magyarázható lesz egy ilyen kris­tály segítségével? F. Tóth Pál Több előre­gyártott födém­szerkezet A Beton- és Vasbetonipari Művek a magánlakás-építéshez szükséges előre­gyártott betongerendákból és egyéb fö­démszerkezetekből az év első négy hó­napjában lényegesen többet gyártott, mint a múlt év azonos időszakában. A termelés növelését sürgette, hogy ta­valy a gyárakban és az építőanyag­kereskedelemben egyaránt kifogytak a készletek, s azóta a várakozással ellen­tétben nem csökkent, hanem tovább növekedett a kereslet. Ennek kielégíté­sére az év első négy hónapjában az egy évvel ezelőttihez viszonyítva 50 ezer méterrel több áthidaló gerendát, mint­egy 150 ezer méterrel több födémgeren­dát és 800 ezer darabbal több födémbé- léstestet gyártottak. Készletezésre azonban nem vagy csak alig jutott, mert az árut hamar szétkapkodták a vásárlók. Ezért az elemgyárak a terme­lés további növelésére törekednek. Fel­készültek arra, hogy például körüreges födémből a szerződésben lekötött mennyiségen felül akár 400-500 ezer négyzetmétert is készítenek a magánla­kás-építőknek. ha ezt a vásárlók igény­lik.

Next

/
Thumbnails
Contents