Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-15 / 89. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA |T^/\ [A D Á C Előrejelzés az ország területére ma estig: Napos, IU Lr J /Y száraz idő lesz. A viharos északi szél csak a Tiszántúlon élénkül meg kissé. Erős lesz az éjszakai lehűlés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7—11 fok között lesz. XLIII. évf. 89. szám Ára: 1,80 Ft 1988. április 15., péntek EGY SÚLYOS VÁLSÁG VÉGLEGES MEGOLDÁSÁNAK REMÉNYÉBEN Aláírták Géniben az afgán—pakisztáni megállapodásokat Eduard Sevardnadie és George Shultz képviselte. A világ minden részéről Genfbe érkezett mintegy 350 újságíró jelenlétében az aláírók 14.30 órakor léptek be a híres terembe, amelynek közepét asztalok ovális együttese foglalta el. Az elnöklő ENSZ-főtitkár, Pere: de Cuel- lar helye mögött a megállapodások létrejöttében kiemelkedő közvetítő szerepet játszó világszervezet kék zászlóját helyezték el. Ott ült Diego Cordovez főtitkárhelyettes is. Az egyik oldalról „az afgán, a másik oldalról a pakisztáni küldöttség érkezett, valamivel később szintén más-más bejáraton a szovjet és az, amerikai delegáció lépett be. Pérez de Cuellar a felek erőfeszítéseit méltató rövid nyilatkozatában felszólította (Folytatás a 2. oldalon) A genfi Nemzetek Palotájának tanácstermében csütörökön alírták az Afganisztánról szóló megállapodásokat. A szerződések afgán—pakisztáni —szovjet és amerikai aláírói egy súlyos regionális válság végleges, közös erővel történő felszámolását remélik. A megállapodás előirányozza a szovjet csapatok kivonását, a külső beavatkozás megszüntetését és a menekültek problémájának rendezését. A megállapodásokat afgán részről Abdul Vakil külügyminiszter, pakisztáni részről Zain Nurani külügyi államminiszter írta alá. Az úgynevezett szavatossági hatalmakat, a szintén aláíró Szovjetuniót és az Egyesült Államokat A KISZ Bács-Kiskun Bizottságának ülése f iatalok a pártértekezlet állásfoglalás-tervezetéről A májusi országos pártértekezletre beterjesztendő állásfoglalás-tervezetről formált véleményt tegnapi ülésén Kecskeméten a KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottsága. A testület munkájában ezúttal részt vettek a területi bizottságok titkárai, a megyei apparátus munkatársai és a pártalapszervezet tagjai. Az ülésen amelyen Molnár Mihály, a megyei KISZ-bizottság első titkára elnökölt — felszólalt Babinyecz Ferenc, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának titkára. A véleményt mondók az állásfoglalás-tervezet szinte minden szakaszát elemezték. Dudás Ferenc (Kecskemét) javasolta a társadalmi nyilvánosság ki- terjesztését, a tömegtájékoztatás szélesítését és a párttagok tájékoztatásának magasabb színvonalra emelését. Szólt a hátrányos helyzetűek megsegítéséről is; szerinte más elbírálást érdemelnek azok, akik önhibájukból, és mást, akik ezen kívül élnek nehezen. A párttagok azon kötelezettségével kapcsolatosan, hogy képviselniük kell az elfogadott határozatokat, megjegyezte: vajon mi a helyzet, ha adott kérdésről a KISZ-nek eltérő az álláspontja^ aki egyúttal mindkét szervezet tagja, melyiket propagálhatja? Kovács Sándor, az intézőbizottság tagja (Kecskemét) azt javasolta, hogy a párt elvi-politikai eszközökkel irányítson, és álljon a reformfolyamat élére, legyen a leghaladóbb erők összefogója. Az ifjúságnak — éppen mert perspektívát keres — a gyors és határozott változtatáshoz fűződik érdeke. Társadalmi céllá kell válnia, hogy legyen hol tanulni, dolgozni és lakni — ám ehhez a teljesítményeket értékükön kell megfizetni, elismerni. Szükség van fejtette ki — a gyermekvállalási kedv fokozására megfelelő anyagi támogatással is. Többen hozták szóba a változtatásra érett káderügyeket. „Kipróbáltak kerüljenek a vezetésbe” —- hangoztatta Székely Zsolt (Kecskemét), amihez Szűcs Pál (Kunszentmiklós) tette hozzá: „azután, hogy érdemeiket felismertük”. A testületi' tagok — mondták a Megyei zogjanak többet a területen, legyenek közvetlenebb kapcsolatban az „egyszerű” párttagokkal. Volt, aki szerint „tagoltabb ifjúsági struktúrára” van szükség, más fölszólaló az ideológiai munka megújításának szükségességét ecsetelte. Hasznos tapasztalatokat hoz felszínre a vita — szögezte le Babinyecz Ferenc, a megyei pártbizottság titkára. — Örvendetes, hogy megvalósítható javaslatok is elhangzanak a különböző fórumokon. Általában felfokozott a várakozás a pártértekezlet iránt, a társadalom kíváncsi arra, hogy a párt mit, mikor, miért tesz meg, határoz el. Nem biztos, hogy minden kérdésre választ lehet adni a májusi fórumon, ám az igen, hogy új hitet kell adni, visszaszerezve a bizalmat. A kiskunmajsai Dósai Imre a demokrácia szélesítésében látta a jövő kulcsát, Koncz Gyula (Kalocsa) szerint a határozatok, egyáltalán, a helyzetfelismerések lassan születnek meg és baj van végrehajtásukkal is. Sulik József (Folytatás a 2. oldalon) fölszólalók közül jó néhányan — moi ÚTÓN-ÚTFÉLEN Több mint 170 millió forint a fenntartásra A megye országos közúthálózatának fenntartására a tavalyival szemben mintegy húszmillióval kevesebb összeget fordit az állami költségvetés. Ambrus Attilát, a KM Szegedi Közúti Igazgatóság Kecskeméti Koordinációs Főmérnöksége vezetőjét arra kértük: mondja el, milyen feladatokat kell ebben az évben megoldaniuk a rendelkezésre álló pénzösszegből.- Az idén a megye országos közúthálózatának fenntartására 172,2 millió forintot költhetünk. Ebből kisebb felületű javításokra, kátyúzásokra 21,8, nagyobb felületek építésére 37,1, burkolatok megerősítésére 29, útszélesítésre 4,1, híd és műtárgyak fenntartására 38, mig a jelzésrendszer felújítására 15,7, a környezetvédelemre pedig 38,8 millió forintot fordítunk. Jelentős összegbe, több mint 20 millió forintba kerül a téli útüzemeltetés. A burkolatfenntartási munkákra néhány jellemző adat: a megye országos közúthálózatán nem kevesebb, mint egymillió 387 ezer 500 négyzetméternyi zárórétég készül, amelynek kétharmad része hígított bitumenes technológiával kerül a burkolatra. Hengerléssel, 7 centiméter vastagságban 20 ezer , 400 négyzetméternyi burkolat épül, s a 83 ezer négyzetméternyi aszfaltszőnyegnek majdnem a felét az energiatakarékos emulziós keverékből készítik el. Ezek az utak majdnem 20 ezer négyzetméternyivel szélesednek, gyakorlatilag a korábban megkezdett munkák folytatásaként, illetve befejezéseként. — Legnagyobb munkáink, amelyek az építési technológiából fakadóan tartós forgalomkorlátozással is járnak: az 51-es számú főúton Tass—Szalkszentmárton, Dunavecse—Apostag, Dunapataj —Kalocsa és Dávod—országhatár közötti szakaszon lesznek. Hasonló módon dolgozunk az 53-as úton Akasztó térségében, illetve az 55- ös számú út csomópontjában és a Tompa közötti szakaszon, a kétrétegű emulziós zárási munkák alkalmával. Ebben az évben egyébként a KM megrendelésére befejeződik a keceli csomópont átépítése, s ezzel együtt folytatódik az aszfaltozás Kiskőrös irányába. Aszfaltszőnyegezésre kerül sor Bácsalmás térségében, valamint a Szabadszállás —Szalkszentmárton közötti út 10 —15 kilométeres szelvényei között. Saját forrásból szélesítik Kunpeszér—Tass térségében az utat, s helyi pénzeszközök bevonásával Hercegszántó és Kisszállás főútját. G. G. • Útjavítás a/. F.75-ösön. A VÍZÜGYISZAKEMBER-KÉPZÉS JUBILEUMÁN Tudományos emlékülés Baján A bajai vízgazdálkodásiüzem- magdeburgi, weimari, wroclawí mérnök-képzés 25. évfordulójáról testvérintézmények vezetői, majd emlékeznek meg a vizek városá- az esztergomi Vízügyi Múzeum bán, kétnapos tudományos ülés- igazgatója, Fejér László tartott szakkal. előadást a magyar vízimémökTegnap a városi pártbizottság képzés történetéről. Az oktatással előadótermében ünnepi tanácsko- kapcsolatos jövőbeli elképzelése- záson találkoztak a vízgazdálko- ketí/r. Wisnovszky Iván, a Környe- dás hazai és külföldi szakemberei, zetvédelmi és Vízgazdálkodási Mi- a Pollack Mihály Műszaki Főisko- nisztérium főmunkatársa fogal- la Vízgazdálkodási Intézetének . mazta meg. volt és mai hallgatói. A vízgazdálkodási intézet igazAz anyaintézmény: a pécsi főis- gatója Vaskó László ezután kitün- kola igazgatója, dr. Lenkei Péter, tetetteket szólított: Bánáti Attiláit rendezvénysorozat megnyitójá- né, Varga Antal és Bátyity Veroni- ban a felsőfokú képzés gondjairól ka az államtitkártól vehette át a is szót ejtett, mondván, mind sür- Miniszteri Dicséret kitüntetést. Az getőbb a mainál szélesebb körű, igazgató ezután bejelentette, hogy jobb eszközellátottságú intézmé- az intézet emlékplakettet alapított nyék kialakítása. Az elmúlt ne- azoknak, akik a képzés indítását gyedszázadra is visszatekintve el- segítették, illetve az oktató-nevelő mondta, hogy a bajai intézetben munkában élenjárnak. Lászlóffy több mint 2700 hallgató szerzett Woldemár (a hidrológia tudósá- oklevelet. nak) nevét készült felvenni a maA Környezetvédelmi és Vízgaz- gyaregregyi hidrometriai mérőte- dálkodási Minisztérium államtit- lep, ahol a névadó domborművét kára dr. Varga Miklós a jubileu- is elhelyezik, mot jó alkalomnak vélte egyfajta A tudományos ülésszak ma mérleg készítésére is. A vízépítés- folytatódik: négy szekcióban négyben, vízgazdálkodásban még min- négy ülésen mutatják be, vitatják dig vannak hazánknak mennyiségi meg az intézet oktatóinak, munkaelmaradásai, amelyek behozatala társainak, hallgatóinak tudomá- csak a szakmájukat elméletben és nyos munkáit. Holnap a főiskola gyakorlatban felkészült szakembe- referenciatelepeire látogatnak, a rekkel oldható meg. A minisztéri- bajai víztechnológiai, a kecskeméti um és intézményrendszerének ki- szennyvízöntöző, a magyaregregyi alakításakor itt gondolni kell a ba- hidrometriai telepekre es a nagyjai főiskolával szemben támasztott baracskai kísérleti halastavakhoz, igények újrafogalmazására. Az ünnepi ülést köszöntötték a G. E. CSOMAGOLÓANYAG FELSŐLAJOSRÓL Magas színvonal, hatékony piaci munka A Felsőlajosi Almavirág Szakszövetkezet PVC- és alufólia-üzeme évi 100 millió forint értékben készít csomagolóanyagokat. Borosüvegekhez záró- és díszkupakokat, valamint nemesített alufóliából fagylaltos tölcséreket és joghurtos dobozokhoz zárólapokat gyártanak. Az előbbiből 16-féle alaptípust, a legkülönbözőbb méret-, anyag- és színválasztékban. A nemesített fóliát a Kőbányai Könnyűfémmű budapesti gyára szállítja, amelyet itt méretre vágnak és felirattal látnak el. A borászat háttériparaként működő szövetkezeti melléküzemág kapacitását tekintve — nemcsak hazánkban a legnagyobb, hanem Közép-Euró- pában is. Üzleti kapcsolatban állnak az ország összes palackozójával és pincegazdaságával, így termékeik közvetetten eljutnak külföldre is. A szövetkezet vezetőinek célja, hogy megszervezzék ■csomagolóanyagaik közvetlen exportját is. Erre nemcsak a jó minőség, hanem az üzemi kollektíva magas szintű műszaki tudása is garancia lehet — mondotta Somogyi Csaba ágazatvezető. A pezsgős zárólapok legkorszerűbb gyártását saját fejlesztés eredményeként eddig csak a felsőlajosiaknak sikerült kidolgozni. Ezzel évente több millió devizaforintot takarítanak meg a népgazdaságnak. A borászati termelésben bekövetkezett visszaesés kihatott a melléküzemágra is, azonban céltudatos piacfeltárás és kedvező üzleti ajánlatok hatására a tejipar is a szövetkezet megrendelője lett. így bevételi tervüket az előző évekhez hasonlóan az idén is téljesít- hetik. K. Á. • Szívós István és Tengeri István beállítják a formavágó gépet. (Tóth Sándor felvételei) Újabb áradás a Dunán Az Alpokban lehullott jelentős csapadék újabb árhullámot indított el a Duna osztrák szakaszán. Becsnél egy nap alatt majdnem egy méterrel duzzad! a folyam, s még további áradással számolnak. Az újabb árhullám eleje már a magyar szakaszra is eljutott. Dunaremeténél egyelőre 5 centiméterrel növelte a i ízállást, de miután a következő napokban tovább emelkedik a víz. Szigetköznél csütörtök délután első fokúról másodfokúra növelték az árvízvédelmi készültséget. A Tiszánál nincs lényeges változás. T okaj és az országhatár között vigyázz.a a folyót árvízvédelmi készültség. A Duna és a T isza völgyében csütörtökön 1100 kilométer hosszú töltést őrizlek az első és a másodfokú készültség erői, s a figyelő szolgálatban, valamint a helyenként szükségessé vált kisebb védekezési munkálatokban 1200 ember vett részt.