Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-14 / 88. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. április 14. <v SIKERLISTA VAGY TÁMOGATÁS A könyvüzlet veszélyei Egy ismert szerző kivonta a kardját és az Élet és Irodalom hasábjain azért kezdett hadakozni, hogy legyenek Magyarországon is könyvsikerlisták. Felsorakoztatta ugyan a lehetséges ellenérvek egy részét is, de végső következtetésében mégis odáig jutott: ha muszáj, legyen kétféle sikerlista. Az egyiken az értékesebb, időtálló, valódi művészeti értékeket felmutató munkák szerepelnek, a másikon a könnyű, szórakoztató könyvek; krimik, popsztárok, labdarúgók életrajzai, sci-fik. Mondani sem kell talán, hogy aki ezeket a hadakozó sorokat írta, éppen ez utóbbi műfajban publikál könyveket, s hogy ne legyen a neve sem titok: Nemere Istvánról van szó. Mindenáron versenyezni? Jómagam azok közé tartozom, akik nem szeretik a sikerlistákat és általában nem tudják elfogadni azt a manapság divatos eszmét, hogy mindig mindenben versenyezni kell. Ha valahol alig lehet versenyeztetni, az éppen a művészet, hiszen minden igazi műalkotás attól jelentős, fontos, mert egyedi, utánozhatatlan, ezért összemérhetetlen még azonos műfajon belül is. Gondoljunk csak a nemzetközi film- fesztiválok bizonytalan értékű díjazásaira! Ami pedig a sikerlistát illeti, minden valamirevaló szakember tudja, hogy ezeket rendszerint a könyvkiadó cégek erőltetik a közvéleményre, ahol lehet, meg is hamisítják, mert van egy elsőrendű kereskedelmi haszna: az elöl álló munkák számára a legmegfizethetet- lenebb reklámot jelentik. A könyvkiadás „versenyében” azonban sokkal fontosabbnak tartok egy olyan statisztikai adatot, amit Baló György tett közzé a Stúdió valamelyik, a kultúra anyagi helyzetét tárgyaló adásában. E szerint 1987-ben a könyvek ára átlagosan valamivel ötven forint fölött mozgott és ebből az állami dotáció már mindössze 5, azaz öt forint volt. Tehát a vásárló negyvenöt-negyvenhét forintot fizetett ki a kötetért. A statisztikai átlagok persze közismerten csalókák. A lényeg mégis csak az, hogy valamennyi művészeti ág közül ma már a könyv kapja a legkevesebb állami dotációt. A kérdés, amin el kell gondolkodni: jó-e ez így? Mi lesz a holnap irodalmával, ha már ma nincs pénz arra, hogy megjelenhessenek első köteteikkel azok, akikből két, három évtized múlván a jövő század Móricz Zsigmondjai, Kassák Lajosai, meg Déry Tiborjai lesznek? A tehát, hogy jó-e ez így — nem is egy kérdés valójában, hanem kérdések sora, amelyekre ma kellene válaszokat keresni, mert holnap talán késő. De ha már feltettem ezeket a kérdéseket, akkor illő, hogy legalább a magam — nagyon bizonytalan és valószínűleg sok mindenben szakszerűtlen válaszait megfogalmazzam. Azért is, hogy másokat vagy egyetértésre vagy ellentmondásra késztessek. Előnyben a mozi Nézzük hát sorjába! A könyvek címszáma és példányszáma miatt tényleg szükségszerű, hogy itt jusson a legkevesebb állami hozzájárulás egy-egy példányra? Nem hiszem, hogy így van. Hatvan-hetven millió mozijegyet adnak el még manapság is évente és ezeken darabonként még mindig több az állami támogatás, mint a könyvön. A kérdést úgy is feltehetjük, hogy mi a fontosabb: a mozijegy vagy a könyv? Én a film megszállott híve, szerelmese vagyok, mégsem hiszem, hogy indokolt a mozi ilyen előnye a könyvvel szemben. A következő kérdés úgy merül föl, hogy jobb lenne az állami támogatást egészen megszüntetni. Kétségtelen, sok haszonnal jár már most is, hogy a kiadók önállóbban gazdálkodnak. Talán a legfőbb haszon az, hogy most már kétszer, esetleg háromszor vagy ötször is meggondolják, hogy olyan szerzők műveit adják ki, akik ilyen-olyan okokból nevet, de talán pontosabb azt mondani: hivatalos rangot vívtak ki maguknak és megkövetelték, hogy minden új munkájuk azonnal könyv alakban is megjelenjen. Függetlenül attól, hogy az valóban olyan érték-e, amit kiadni érdemes, és természetesen függetlenül attól is, hogy akad-e annyi vevő, mint ahány példányban a művet közreadták. A protokollkönyvek örvendetes visszaszorulásával kell tehát számolni és kétségtelen, ez ennek a mai helyzetnek a legfőbb előnye. Mint ahogy az a másik, nem kevésbé fontos haszna, hogy nagyon oda kell figyelni arra, mit hajlandó megvásárolni az olvasóközönség. Mit ér az irodalom? Ezzel szemben, mondjuk, ott vannak a verseskötetek, amelyek soha nem számítottak a nyereséges vállalkozások közé. De mit érne a magyar irodalom — egyáltalán lenne-e magyar irodalom — anélkül a költői termés nélkül, ami „gazdaságtalanul” mégis csak megjelent valahogy az elmúlt századokban? Aztán mi legyen a kezdő prózaírókkal és persze az idősebbekkel is, akik nem feltétlenül írnak a legnépszerűbb formában? Mi legyen azokkal, akik éppen mert meg akarják újítani az irodalmat, kisérletezni próbálnak a nyelvvel, a stílussal? Hol sikeresen, hol sikertelenül. Rájuk sem jutna pénz egy ilyen új helyzetben. Márpedig nélkülük nincs az irodalomnak belső fejlődése, provinciális lesz, elmaradott, olyan, amelyik előbb-utóbb már tartalmában sem tudja kifejezni a kort, amelyről szólni kíván. Egyszerű a dolog, ajánlgatják sokan: keresse meg a kiadó a pénzt népszerű művekkel a ráfizetéses kiadványokra. Ez ésszerűnek látszik, de nem mindenütt keresztülvihető. Arról a kiadói munkában jelentkező hátrányáról nem is beszélve: milyen bánásmódot kapnak a ráfizetéses szerzők egy ilyen világban? Úgy vélem hát, hogy legalább megőrizni kellene az állami támogatás mértékét, ha már növelni nem lehet és éppen azokra a művekre — tehát műveknek és nem általában a kiadónak adni , amelyek a leginkább megkövetelik ezt a fajta támogatást. így legalább egyértelműbb lenne azok felelőssége is, akik eldöntik: kinek mire adják a közösség, ma már nyugodtan mondhatjuk, az adófizető polgárok pénzét. Persze még az sincs kizárva, hogy egy-egy ilyen „támogatott” könyv rákerülne valamilyen sikerlistára. De ez talán a legkevésbé fontos a magyar könyvkiadás mai helyzetében. Bernáth László Negyedszázada kezdődött Felsőfokú vízgazdálkodásiszakember-képzés Baján Az utóbbi évtizedekben világszerte fokozott figyelemmel, érdeklődéssel fordulnak a vízgazdálkodás, a vízkészletek helyes felhasználása, a szennyvíz tisztítása és hasznosítása felé, megtartva a többi szakág jelentőségét is. A kormány 1962-ben létrehozta a jelenlegi vízgazdálkodási intézet jogelődjét, a Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikumot, bajai székhellyel. Az új szakoktatási intézménynek az volt a feladata, hogy olyan szakembereket képezzen, akik a vízügyi tervezés, épí- - tés, üzemeltetés és műszaki igazgatás területén egyaránt képesek önálló munkakör betöltésére. A Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikum szervezeti és technikai szintjét tekintve egyaránt nehézségekkel birkózva, mindenekelőtt a vízügyi ágazat nagy anyagi és szellemi erőfeszítése árán fejlődött. Erősödtek az iskola kapcsolatai, alapozódott tekintélye. Ez a lelkes, az újat, a nehézségeket, a bajai letelepedést vállaló intézmény döntő szerepet játszott az oktató-nevelő munka kibontakozásában, dinamikus fejlesztésében. A fiatal intézmény kezdettől érezte az Országos Vízügyi Főigazgatóság, majd a Bács-Kiskun megyei és a helyi pártós állami vezetés körültekintő bizalmát. Ennek a támogatásnak nagy szerepe volt abban, hogy az intézménynél nagy többségükben jól kvalifikált, szakmájukban elismert oktatók és dolgozók vállaltak munkát. Az iskola rövid idő alatt széles kapcsolatokat épített ki a területi szervekkel, a vízgazdálkodási ágazat különböző egységeivel, majd a társintézményekkel. A 25 éves történetet alapvetően három, egymással összefüggő törekvés jellemzi: 1. megfelelő színvonalon folytatni az oktató-nevelő munkát, 2. ehhez igazodóan és ezzel egy időben biztosítani a tárgyi, anyagi feltételeket (épületeket, eszközöket stb.), 3. megerősíteni a tudományos, kutató tevékenységet, az elmélet és a gyakorlat gyümölcsöző kapcsolatát. A fenntartó főhatóság szép természeti környezetben, a Sugoviea mellett jelölt ki megfelelő helyet, az intézmény épületeinek. Az építkezés 1963 nyarán kezdődött. Azóta a tudományos munka folyamatossá és eredményessé vált. Az oktatók publikációi, a főiskola önálló kiadványai, tanulmánykötetei mellett országos szakmai folyóiratokban és más kiadványokban is olvashatók. A tudományos diákköri munka az 1960-as évektől követhető nyomon. 1968-tól az intézmény adott és ad azóta is helyet a vízgazdálkodási nyári egyetemnek. A főiskola életét, munkáját, státuszát a két és fél évtized alatt több átszervezés érintette, s ha ez követte is olykor a munkát, az eredmények nem maradtak el, amit a diplomás üzemmérnökök termelésben való helytállása meggyőzően bizonyít. A vízgazdálkodási szaktechnikus-, majd üzemmérnökképzés Magyarországon csak Baján folyt és folyik. Ez a helyzet az intézmény indulásától azt jelentette, hogy az ország egész területéről jelentkeztek a hallgatók. Többségükben családi, gyermekkori elkötelezettjei a víznek. A képzés alapvetően szakjellegű és gyakorlatias. A települési vízgazdálkodási szakon végzett hallgatók a városok, gyárak, üzemek ivóvíz- és iparivíz-ellátási feladatainak megoldására, s a keletkező szennyvizekkel kapcsolatos műszaki teendők ellátására készülnek fel, míg a területi vízgazdálkodási szakosok az öntözéses és tógazdálkodással, a vízrendezéssel, valamint a műtárgyak építésével kapcsolatos feladatok megoldására kapnak képesítést. A vízügyi üzemmérnöki oklevél a földmérési és térképészeti tevékenységre előírt szakképzettségnek is megfelel. Az utóbbi években a népgazdaság növekvő, változó feltételeihez, valamint a termelésben dolgozó üzemmérnökök igényeihez igazodva, az egész ország területére kiterjedően szervezi és végzi az intézmény az üzemmérnökök továbbképzését. Az egyre több területet átfogó szaküzemmérnöki képzés mellett a főiskola különböző speciális témakörökben céltanfolyamokat is tart Baján és igény szerint más helységekben, nagyobb munkahelyeken is. A főiskola eddig 2463 diplomát adott ki. Ezekből 24-et külföldi szakember kapott. Az iskola a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola Vízgazdálkodási Intézete. Negyedszázaddal ezelőtti alapításával — mindmáig megoldatlan gondjaival (tornacsarnok, klubterem hiánya) együtt is — egy új típusú, szak- oktatási célú, megfelelően funkcionáló felsőfokú intézmény jött létre Baján. Vezetők, oktatók, dolgozók és hallgatók — döntő többségükben — hittel, optimizmussal végezték az alapozás, a megerősítés nehézségekkel telített munkáját. Azzal a meggyőződéssel, reménnyel tették és teszik ezt, hogy a szakmailag jól felkészült, társadalmunk iránt elkötelezett vízgazdálkodási üzemmérnökök, szaküzemmérnökök képzésével hozzájárulunk az egyre növekvő társadalmi-gazdasági igények kielégítéséhez. Dr. E'aludi Gábor főiskolai docens A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA LEMEZ DOCTOR HERZ A PADLÁSON Budapesten, a körúton a Víg, illetve a Madách Színházban A padlást és a Doctor Herzet játsszák óriási sikerrel. A napokban láttuk: mindkét teátrumnál feltűnően helyezték el a kiírást: minden jegy elkelt. Aki a szóban forgó, sokakat vonzó produkciókat még az idei évadban meg akarja nézni, nem biztos, hogy sikerül neki. Kárpótlásul ajánljuk azt a két lemezt, amely a közelmúltban jelent meg és a nagy sikerű musicalek zenéjét tartalmazzák. A padlás Presser Gábor és Sztevano- vity Dusán müve (szövegkönyv: Horváth Péter), a Doctor Herz pedig Tolcsvay László és Bródy János produkciója (Müller Péter szövegkönyvéVADACH SZÍNHÁZ - vei). Az előző a Vígszínházban kassza- siker, az utóbbi a Madáchban. Túl a sok párhuzamos vonáson, csak jelzésképpen említjük meg, hogy ráadásul még plagizálási pert is okozott e két mű. A szerzők, az ötletszülők és a bíróság eleddig nem jutott döntésre, félő. nehéz is lesz. Ezúttal nem feladatunk ítélkezni, és talán az lenne a helyes, ha a lemezeket sem rangsorolnánk. Ezt azonban nem tehetjük, minthogy az olvasók, a zenekedvelők sem teszik, amikor a lemezboltban választanak. A Doctor Herz (két fekete korongon) monumentálisabb, tartalmazza az úgynevezett szuperprodukció elemeit. Minden van, ami a látványt, a show-t elősegíti. A dalokra értve is szükségeltetett többféle íz, amely éppúgy megtalálható a Képzelt riport. . . , az István, a király, a Jó estét nyár... musicaleknél. És nem egy dal hasonlatos,. . Csapda ez? A magyar musicalírók csapdája? ... A Doctor Herz színészei itt-ott tökéletes énekesként tűnnék elő. Hűvösvölgyi Ildikó, Dunai Tamás szépen, tisztán énekel, Psota Irén pedig kitűnően játszik a hangjával. A padlás. Ha választani kell, ez kerül a második helyre. Egy jelzés a főcím alatt: „Félig mese—félig musical." Mi is valójában Presser—Dusán műve? Egy sajátos hangzású zenedráma. Itt is jól választott a rendező Marton László, amikor jó hangú színészekre osztotta a szerepeket, Igó Évára, Kaszás Attilára, Hegedűs D. Gézára és a többiekre. Izgalmas, fordulatos a cselekmény, amely a lemez tizennégy dalából is követhető. Tömörebb, csak egylemezes A padlás, nem úgy, mint a Doctor Herz, holott azon sincs sokkal több szerzemény. Mire jó a hasonló cselekményű, játékterű darab egyidejű bemutatása? A már említett plagizálási perre (ami persze reklámként hat), és természetesen arra, hogy sokakat vonzzanak a színházak. Es lemezen megjelentetve sem bizonyul rossz üzletnek a vállalkozás. A két musical népszerűségéről, időtállóságáról viszont a közönség dönt. Hogy melyik darab kerül ki győztesen? Ez egyelőre még csak kérdés. . . (Hungaroton). KÖNYV rencsik János, a Győri Balett társulatának, számos szóló- és kórusénekes emlékeit is. Előszavához Wolfgang Wagner, Richard Wagner unokája, a Bayreuthi Ünnepi Játékok művészeti vezetője és Hans Walter Wild, Bayreuth főpolgármestere küldött üdvözletét. A bayreuthi kaleidoszkóp hézagpótló, könnyed stílusú ismeretterjesztő kötet, képanyaga kuriózum, nemcsak a zeneértő, a zenét és az utazást kedvelők érdeklődésére is számot tarthat. GÉNIUSZOK, VILÁGSZTÁROK VÁROSA Megjelent a világ első zenei fesztivál- városáról írt könyv Géniuszok, világsztárok városa címmel. Ez az első magyar nyelvű kötet, amely a 112 éve fennálló fesztivál születését, történetét, az alkotó géniuszokkal, Richard Wagnert, Liszt Ferencet, II. Lajos bajor királyt, a napjainkban vendégszereplő világsztárokat, a középkori bajor várost, ahol mindez létrejött, Bayreuthot bemutatja. Szerzője Erdősi Mária újságíró, az utóbbi időben, tíz nyáron át tudósította a magyar sajtót az ünnepi játékokról. Páratlan zenei eseményekről, előadásokról számolhatott be. Figyelemmel kísérhette a város életét, művelődéstörténeti hatásait az NDK, az NSZK, Itália, Svájc, Ausztria, Franciaország és hazánk kultúrájára. Művében. felidézi a fesztiválon közreműködött magyar művészek, köztük FeFILM A MI KIS ÜGYEINK A tények, visszás jelenségek, társadalmi közállapotaink ellentmondásai következetesen építik Magyar József dokumentumfilmes világát. Korábban egyes tételeket, elvi modelleket járt körül (A mi iskolánk, A mi családunk), az utóbbi években első pillantásra kuriózumnak tetsző eseteket ragad ki (Időzített bombáink), és ebből bontja ki bámulatra méltó pontossággal az általában is jellemző jegyeket. A mi kis ügyeink ismét lehetőséget ad számára, hogy felhasználhassa a közügyek felderítésében és oknyomozó feltárásában szerzett rutinját. Legújabb alkotása sem kevésbé izgalmas és közérdekű, mint a korábbiak. A friss „dosszié" eseményeinek színhelye: Zala megye. Hévíz. Még tulajdonképpen ma sem ültek el az ügy keltette hullámok, aminek részben az az oka, hogy az illetékesek még ma sem mondták ki a végső szót. A tények valóban elgondolkodtatóak: a hévízi kórház — természetesen védett — parkjában sörbár építésére adtak ki engedélyt. Sokan furcsállották a döntést, és a közfelháborodásnak köszönhetően a kedvezményezett személye sem sokáig maradhatott titokban. Hamarosan mindenki tudta, hogy a Giulio nevű sörbár tulajdonosa ifjabb Horváth Gyula, a megyei pártbizottság titkárának vendéglátós fia. A történet következő fordulatában bejelentés érkezik a népi ellenőrzéshez, és megkezdődik az alapos vizsgálat. A papírokat, engedélyeket aláíró tanácstitkárt hamarosan menesztik, utódja határozottabb, intézkedése nyomán a több milliós „házacskát” lebontják. Jelenleg a Horváth család kártérítést követelve perli Hévíz tanácsát. Magyar József filmjének forgató- könyvét ezúttal is a gyakorlat írta, nem kellett más tennie, mint végigkísérnie a — különben meglehetősen sok tanulsággal járó — folyamatot. Minden érdekeltet igyekszik megszólítani, miközben a néző számára is kirajzolódnak az összefüggések. Persze korántsem csak hévízi vonatkozásban. Általános érvényű kérdéseket fogalmaz meg képsoraival Magyar kamerája, miközben tényeket rögzít. De úgy, hogy segít a megnyilatkozások és a jelenségek mögé látni.
