Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-18 / 91. szám

1988. április 18. • PETŐFI NÉPE • 3 AZ ORSZÁGOS PÁRTÉRTEKEZLETRE KÉSZÜLVE A szakszervezetek az alkotó társadalmi összedolgozásért Régen találkoztak olyan tartalmas eszmecseréken és olyan gyakran vállalati, hivatali dolgozókkal a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Elnök­ségének tagjai, mint az elmúlt hetekben, hónapokban. Sokféle véleményt hallottak az országos és helyi politikáról, újabb tapasztalatokat szerezhet­tek a munkásokat, a termelésirányítókat, az értelmiségi munkavállalókat foglalkoztató ügyekről, döntésekről, állásfoglalásokról, érzékelték egyes rétegek aggodalmait, a változtatás igényének térhódítását. Mivel maguk is jónéhányszor végiggondolták a kialakult helyzetet, mindnyájan kifejtet­ték véleményüket, elmondták javaslataikat a májusi országos pártértekez­let állásfoglalás-tervezetét megvitató legutóbbi elnökségi ülésen. Dr. Körös Gáspár vezető titkár rövid bevezetőjét követően megkezdődött több órás vita szerint, noha a pártdo- kumenlum tartalmazza mindazokat az elemeket, felvetéseket, amelyek a párt- csoport-értekezleteken, taggyűléseken, szakszervized és más fórumokon meg­fogalmazódtak — az SZMT-elnökségi ülésen kialakult nézetek szerint —, a helyzetelemzés, főként a tennivalók megállapítása nem eléggé határozott,, egyik-másik következtetés pontosítást kíván. A XIII. kongresszuson túlságosan nagy hangsúlyt kapott a meglévő poli­tikai irányvonal folytatása, noha a vi­szonyok az átfogó gazdasági, társadal­mi reformok erőteljesebb szorgalmazá­sát kívánták volna. Többek szerint bi­zonyos szempontokból most túlzás „az állami, a társadalmi, gazdasági szerve­zetek rendeltetésszerű, önálló, felelős­ségteljes működéséről” szólni. Vélemé­nyünk szerint éppen ezek nem rendelte­tésszerű működése az egyik oka a jelen­legi gazdasági és politikai gyakorlat funkciózavarainak. Az elnökségi ülés azokkal ért egyet, akik szerint a pártnak elsősorban nem kényszerítő eszközökkel, nem is köz­vetlen béavatkozásokkal kell érvénye­síteni vezető szerepét, hanem olyan lég­kör megteremtésével, amelyben termé­szetes a párt által összegezett, megfo­galmazott társadalmi akarat megvaló­sulása. Szükségesnek érzi, hogy a párt vezetői, vezető testületéi minden szin­ten erőteljesebben függjenek a tagság­tól, a választott testületektől. Kívána­tos, hogy a kongresszusok között a Po­litikai Bizottság ne vegye át a Központi Bizottság hatáskörét. Az alapszerveze­tek ne csak a párt politikájának végre­hajtásában, hanem alakításában is részt vegyenek. Majd mindegyik felszólaló szüksé­gesnek érezte a demokratikus elvek, módszerek hatékonyabb alkalmazását. A felsőbb pártszervek ne befolyásolják döntéseikben előzetes állásfoglalásaik­kal az alsóbb pártszerveket. Mindeh­hez elengedhetetlennek érzik a párt vá­lasztási rendszerének felülvizsgálatát. Egyetértett az elnökségi ülés azzal, hogy a különböző osztályokhoz, réte­gekhez tartozó alkotó erők összefogása a párt szövetségi politikájának legfon­tosabb eleme. De mindez nem jelenthe­ti a szocialista elvekkel ellentétes meg­nyilvánulások kritikátlan tudomásul vételét. Sajnos a májusi pártértekezlet állásfoglalás-tervezete tudományos igényű érvek helyett esetenként kinyi­latkoztatásszerű megállapításokkal próbál eloszlatni a mindennapi gyakor­latban észlelhető ideológiai bizonyta­lanságokat, zavarokat. Megfontolandó javaslatokkal gaz­dagította az országgyűlés szerepével kapcsolatos elgondolásokat a napok­ban tartott szakszervezeti tanácskozás. Eszerint itt az ideje annak, hogy a Ha­zafias Népfronton kívül más tömeg­szervezetek is állíthassanak jelölteket. (Az SZMT elnöksége nem ért egyet az. országos lista bővítésére vonatkozó — itt-ott hallható — elképzelésekkel.) Az elnökség lehetetlennek mondta a többpártrendszerre való visszatérést, de elengedhetetlennek minősítette az érdekképviseleti és más tömegszerveze­tek nagyobb mozgásterének, önállósá­gának megteremtését. Ki kellene mon­dani, hogy a szakszervezetek alapvető funkciója az érdekvédelem és az érdek- képviselet. Pontosabban ki kellene dol­gozni, hogy mit is jelent a párt és a szakszervezetek partneri viszonya. Társadalmi súlyuknak megfelelően ve­hessenek részt a szakszervezetek a ha­talom gyakorlásában. Ez azt is föltéte­lezi, hogy legyen e tömegszervezetnek is saját programja különféle, a dolgo­zók életviszonyait érintő kérdésekben. A hozzászólók tudomásul veszik, hogy a gazdasági talpraállás rövid ideig áldozatokat követel a lakosságtól, s vállalni kell az ebből adódó konfliktu­sokat. Hosszabb távon súlyos feszült­ségeket okozhatnak az élétszínvonal- gondok. A bérreform során nem sza­bad megfeledkezni árról, hogy a koráb­bi bérek megállapításánál figyelembe vették a szocializmusban természetes­nek tartott juttatásokat. Ezek száma, mértéke azonban évről évre csökken. Olyan bérrendszert kell kialakítani, amely biztosítja a lakáshozjutás és la­kásfenntartás költségeit is. Az SZMT elnökségi ülése — ame­lyen részt vett Földesi István, az MSZMP KB munkatársa — szüksé­gesnek vélte, hogy az állásfoglalás­tervezet külön fejezetben foglalkozzék az értelmiséggel, ezzel is kiemelve a ta­nulás, a tudás tekintélyét. A szakszer­vezeti tisztségviselők egybehangzó vé­leménye szerint az országos pártérte­kezlet állásfoglalás-tervezete reális megfogalmazásokra való törekvésével, kritikus és önkritikus hangvételével ki­fejezi a központi pártvezetés akaratát a politikai intézményrendszer korszerű­sítésére, a párt vezető szerepének meg­erősítésére. Heltai Nándor A BURGONYAÁRAK^SEM NŐNEK AZ Miért drágább falun a primőr? CSALÓDTAK A SPEKULÁNSOK: Tavasz van. Egyre színesebbek, csábítóbbak a zöldséges­boltok pultjai. Bár az árak csak lassan szelídülnek, egyre többen szánhatják el magukat, hogy a reggelihez vagy az uzsonnához retket vagy uborkát vásároljanak. Feltűnő: a falvakban — szinte kivétel nélkül — drágábban kínálják a primőröket, mint a városokban. Pedig például a Duna mellé­ken majd minden portán van fóliasátor. Miért sújtja a kis­települések lakóit ez az „árrés”? — a többi között ezt kér­deztem a Bács-Kiskun Megyei Zöldért Vállalat Duna-táji Kirendeltségének vezetőjétől, Kovács Endrétől. — Tasson, Szalkszentmárton- ban, Solton, Dunavecsén vagy Apostagan valóban drágábban ad­juk a friss retket, paradicsomot, fejes salátát, mint Kőbányán — kezdte a fiatal szakember. — Az árkülönbözet érthető. Az Ön által említett falusi fóliaházakban ugyanis, nem a koraiak széles vá­lasztékát termelik elsősorban, ha­nem kizárólag sóskát és spenótot; esetleg palántát nevelnek. Ezen a vidéken ennek van hagyománya. Ha valakinek esetleg mégis van másféle primőrje, az nem hajlandó végigkilincselni a falusi boltocská­kat, hogy öt kilójával mérje el — ha szerencséje van — a könnyen romló árut. A jobban kiszámítha­tó, nagybani piacokra viszik az ilyen kistermelők a portékájukat. A falusi magánkereskedőknek te­hát Szegedre vagy Budapestre kell utazniuk a csemegékért. Nagyon korán kell indulni, hogy reggelre, nyitásra visszaérjenek. Ezt a szol­gálatot nem vállalja olcsón senki. Mi általában vállalati raktárakból — legtöbbször Kecskemétről — kapunk friss küldeményt. Ha nem akarunk ráfizetni a boltra — és nem akarunk! —- a vásárlókra kell áthárítanunk a költségterheket. Ezért magasabb az itteni ár... — Persze a konyhákon még so­káig helye lesz az ősszel betakarí­tott, tárolt áruknak. Milyennek íté­li meg az idei szezont? — Nyolc településre szállítunk folyamatosan különböző terméke­ket a hütőházainkból. Eddig nem volt hiány, fennakadás. A burgo­nya és az almá kivételével a tava­lyinál kedvezőbb áron kínálhatták telepeink a gyökérzöldséget, a ká­posztát, a hagymát. A készleteink ismeretében mondhatom: hogy fo­lyamatos lesz az ellátás az új szezo­nig. • — Nem fenyeget bennünket a 40 forintos krumpli réme? — Ezt — vagyis hogy már ápri­listól csak méregdrága burgonyát lehet kapni — ősszel is csak a spe­kulánsok hirdették, remélték. Több „ügyes-eszes” gazdát isme­rek, aki ősszel tonnaszám vásárol­ta föl a gumóst Dunaegyházán és Dunavecsén. Úgy látták az élelmes tőkebefektetők, hogy mivel kevés termett, tavasszal a hatszorosát is megkapják annak, amit fölszedés­kor a termelőknek kifizettek. Nem így lett szerencsére! Ha a tárolási veszteséget és a szállítási költséget is számoljuk, bizony örülhetnek majd, ha a pénzüknél maradnak. Ezt a forintszaporítási módszert ugyanis túl sokan alkalmazták. Ezek az „őstermelők” pedig mos­tanában tömegével jelennek meg a piacon, s szinte naponta robbant­ják az árakat. Rövidesen pedig megjelenik az újkrumpli. Az előre­jelzések szerint, talán még sosem vetettek annyi korán szedhető bur­gonyát hazánkban, mint az idei tavaszon. Legalább a háziasszo­nyok olcsóbban juthatnak hozzá. — Ma már a falvakban is több­szektorú a zöldség-gyümölcs piac. Szövetkezeti és magánkereskedők gazdagítják a kínálatot. Ez a nagy nyitottság nem veszélyezteti a ko­moly energiaigényes objektumokat üzemeltető Zöldért eredményeit? — 1987-ben 130 millió volt az árbevételünk, s hatmillió forint nyereség maradt végelszámoláskor a kasszánkban. Nem sok ez, de talán nem kell szégyenkeznie miat­ta egy ötvennégy dolgozót foglal­koztató kirendeltségnek. A kiske­reskedelmi részesedést mi kizáró­lag szolgálatnak fogjuk föl. Két boltot működtetünk. Legfőbb fel­adatunk a termeltetés; a téli élel­mezés alapjait jelentő gyümölcsök, zöldségfélék raktározása és forgal­mazása; valamint az, hogy az erre­felé igen zajos, mozgalmas gyü­mölcsbetakarítást, felvásárlást jól előkészítsük, bonyolítsuk. 1988 feladja majd ismét a leckét: a Du- namelíék nagyüzemi gyümölcsösei az idén rekordtermést ígérnek ... Farkas P. József MUNKA ÉRDEMRENDES MINDENES Virág László otthon van a termelőszövetkezetben 1. Matkón virágzik a kajszibarack. Egy szemüveges, napbar­nított arcú férfi óvatosan lehajlítja az egyik ágat, hogy köze­lebbről megvizsgálhassa a szirmok közt megbúvó parányi termést. Virág László, Matkópuszta Munka Érdemrend bronz fokozattal kitüntetett termelőszövetkezeti gazdája a gyümölcsössel törődő ember, akinek április 4-e után sokan gratuláltak az elismeréshez. Amerre csak megfordul a 2600 hektáros Petőfi Tsz-ben. jólesően látja a fejlődést, amihez életének 59-edik tavaszáig — eszével és két kezével — ő is hozzájárult. Mire vitte a valamikori városföldi földbérlő, az első helvé- ciai tanácstag fia, liba-, pulykapásztor, majd kanász és gu­lyás, akinek az útja azután a mezőgazdasági nagyüzembe vezetett? Egy szerető család, két leánygyermek és négy unoka. Az egyéni életben és a szövetkezeti munkában is kitartó feleség, akivel mindketten Kiváló dolgozó oklevelet és éremet őriz­nek az elmúlt tíz esztendőből. Nyáron hűvös, télen meleg vályogház, takaros, rendben tartott udvarral. Egy kert a ház körül: onnét a Kecskeméten lakó gyerekeiknek és unokáik­nak is jut friss zöldségféle a felszökött piaci árak feledtetésé- ül. Ez röviden személyes boldogulásának szűkebb kerete. A másik: a közös gazdálkodásig megtett út és a folytatás, ami túlmutat az ízig-vérig parasztember portáján. Az már történelem. 2. Házigazdám még őriz pár öreg szőlőtőkét 1936-ból. Ezek azután eresztettek gyökeret, hogy az egri káptalan eladta Kecskemétnek egész Matkót. Apja egyike volt azoknak a kisbérlőknek, akik megvetették itt á szőlő- és gyümölcsmű­velés alapját. Úgy épült a puszta, akár a fecskefészek. Ahogy a bérlőknek pénzükből futotta, akként toldozgatták tovább a maiakkal egy napon sem említhető házaikat. A permetezőgépet háton cipelték. Kézzel arattak. Laci bácsi markot is szedett. Vasvillától kérgesedett a tenyerük. S a megpróbáltatást a kiszolgáltatottság még csak tetézte! — Némelyik nagygazda rosszabb volt, mint a gróf — emlékezik a múltra Matkó őslakója. — Azért, mert a tanító úr tyúkjai egyszer beszöktek a vetésbe, az egyik földbirtokos az iskolaudvaron, a gyerekek előtt leszidta a tanítót. Máskor meg a tanító úr kislányát „tetten érte”, amikor az búzavirá­got és pipacsot szedett a földjén. Az apa, félelmében, nehogy kirúgjon rá emiatt is a nagygazda, az újabb szidalmakat megelőzendő, inkább megverte a gyereket, 3. Az ezeréves per a föld tulajdonáért — urak és cselédek között — a felszabadulást követő földosztással eldőlt. Új fejezet kezdődött Virág László életében is. 1948. — Januárban, apámmal és két bátyámmal ezüstka­lászos gazda oklevelet szereztem a matkói Öregiskolában. Nekem, mint a hatosztályos elemi iskolát jelesen végzett tanulójának, Lantos igazgató úr könyveket adott kölcsön, hogy otthon azokból is olvassak. 1959. — Asszonyt hoztam a házhoz. A katonaévek múltán és azután, hogy magángazdálkodással töltöttem el jó fél évtizedet, rászánhattam magam a családalapításra. Két hold szőlő is járt az új asszonnyal, apámtól meg húszezer forintot kaptam. A föld-hozományban azonban nem sok örömöm telt; 1960-ban a szőlő és a barackos elfagyott. Nem volt mit a piacra vinni. Szerencsére bútor- és kerékpárvásárlás után is még maradt annyi pénzünk a 20 ezerből, hogy elsőként született gyermekünkkel, Juliskával — hárman — kihúzhat­tuk ezt a cudar esztendőt. 1961—1964. — 1961. január 18-án mi is beléptünk a Szabadság Tsz-be, amelynek később Petőfi nevet adtunk. 1964-ig, ameddig nem építettek istállót, odahaza tartottuk a közös lovakat. K- 35-ös csehszlovák traktorral hordtuk a műtrágyát. Mi két hold szőlőt munkaegységre kezdtünk el művelni. Előleget kaptunk, s a különbözetet zárszámadás­kor fizették ki. Aki 18 forintos munkaegységet gyűjtött, annak már nem lehetett panasza. Gyalogmunkás voltam. A feleségem és a többi asszony meg brigádban dolgozott. Beálltak közéjük kisebb gyerekek.s még idősebbek is. Óvo­da? Ugyan . ..! Az aprónépre a nagymamák vigyáztak. Ha most azt kérdezné tőlem, hogyan dolgoztak a téeszben az azelőtt 3—5 holdas kisparasztok, ma is azt felelném: Égbeki­áltóan szorgalmas emberek voltak! 4. Az ezutáni, majdnem két és fél évtized hozott igazán változást Virág László és a közben megerősödött termelő- szövetkezet életében. Elvégezte az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályát. Jánoshalmán növényvédői ismereteket tanult. Széles gyakorlati tapasztalatával így még jobb felké­szültséggel vállalhatott részt a közös gazdaság munkájából. Százhúsz hektár kajszibarackot öt tven keresztül ő met­szett. Ültetésüktől fogva úgy istápolta a barackfákat, mintha egyes-egyedül az övéi volnának. Törzseiket ősszel bebugyo­lálta a rágcsáló nyulak bánatára. Amikor pedig arról faggat­ták, vállalja-e, hogy a gyümölcsös bérlői közt igazságosan, részrehajlás nélkül elosztja, melyik fa kié — azért, hogy a jókból és a silányabbakból kinek-kinek arányosad jusson —, azt válaszolta: — Bízzátok rám! Úgy számolom ki a fákat, akárcsak az enyéim lennének odahaza! — Látod, épp ezért gondoltunk rád! 5. Laci bácsi, fél évvel nyugdíjazása előtt, mindenes a tsz- ben. Olyan ember, akit gazdamúltjával és a legjobb értelem­ben vett paraszti mivoltával nehéz volna besorolni bármelyik más munkakörbe. Mindenes. Hat nyír- és hat juharfát ülte­tett nemrégiben a Torony néven ismert permctlékeverő telep közelében. Még száz nyárfa telepítése vár rá. Szeretettel babusgatja kedves gyümölcsfáit. S közben azt kívánja, jaj, csak nagyobb fagy ne érje, „őket”! Minden jel azt mutatja, otthon van a termelőszövetkezet­ben. Kohl Antal Biciklitolvajok Egy fiatal nő sírva panaszkodik a kisváros rendőrségén: az éjszaka mindkét gyerekének a kerékpárja eltűnt a házuk szárítóhelyiségéből. Az ügyeletes rendőr kinyit egy füze­tet és gondosan bejegyzi a panaszt. Nem először teszi, az ilyen bejelen­tések szinte mindennaposak, ezért sem keltenek már benne indulato­kat. — Majd utánanézünk — mondja az asszonynak nyugodtan. Az két­ségbeesetten néz rá, tekintetében a kérdés: és megtalálják? A rendőr nem biztatja. Előhúz a fiókból egy másik füzetet, amelyet már teleír­tak. — Nézze — mutatja a panaszos­nak —, ebben az évben ennyi kerék­párt loptak el, s alig találtunk meg néhányat belőlük. A nő felháboro­dik: — Hát nem lehet ez ellen tenni semmit? — majd keserűen megjegy­zi: — Nincs más megoldás, lopnom kell egyet nekem is. A düh mondatja ezt vele, s nem valószínű, hogy meg is teszi. De van, aki igen. Égy ismerősöm mesé­li — nevetve! — , hogy amíg a szomszédja a boltban vásárolt, az üzlet elől elvitték a biciklijét. Az ügyes szomszéd nem sokat teketóri­ázott, ő is elemeit egyet és hazakari- kázott vígan. Még lelkiismeretfur- dalása sem volt. A többség azonban nem ezt a megoldást választja. Inkább elmegy a rendőrségre, hátha ott segítenek. De többnyire csak azt a jó tanácsot tudják adni, hogy zárja le mindenki a kerék­párját, mert nem állíthatnak mindegyik mellé egy-egy rendőrt. Az óvatosság valóban nem árt, mentsük, ami még menthető. De vajon milyen óvintézkedéseket tehetett volna az az ember, aki a tanyájáról télire be­költözött a városba, s amikor tavasszal visszatért, nem ismerte meg a portáját? Ugyanis a háza körüli kerítés a téli hónapok alatt „elfüstölgött”. S hogyan vigyázhatott volna tulajdonára az a méhész, aki egy reggel árra lett figyel­mes, hogy a méhei kaptárostul kiraj­zoltak? ' Sajnos egyre több azoknak a lopá­soknak a száma, amelyek tettesei ki- nyomozhatatlanok. Ezért is fordul elő gyakran, hogy a károsult maga gon­doskodik a kárpótlásról, természetesen ugyanazzal a módszerrel, amellyel őt is megkárosították. S ez kezd elfogadot­tá, a mindennapi élet gyakorlatává vál­ni. Már senki nem háborodik fel — a tulajdonoson kívül —, ha egy iparita­nuló a műhelyben eltűnt szerszám he­lyett társától csen egy másikat, És ki botránkozik meg manapság azon, ha egy irodában az íróasztalról kérés nél­kül elvesznek egy tollat s elfelejtik visz- szaadni? Esetleg hajdani tanítónőm, aki órákat szánt arra, hogy osztálytár­sam ellopott tollát megtalálja. Miért fordított annyi időt annak a kis hitvány íróeszköznek a keresésére? Figyelmeztetni akarta a bűnöst, aki az eset után napokig lehajtott fejel járt köztünk, mert időnként össze­súgtak a háta mögött: vigyázzatok, ez a gyerek lop. Bizonyára emléke­zetes maradt számára, s többé nem tett ilyet. Vagy mégis? A gyárból hazafelé induló dolgo­zó táskájában a rendész egy alkat­részt talál. Amikor ezért felelősség­re vonja, az méltatlankodik. Miért csak őt látják meg? Talán e vacak csavar miatt ment tönkre a gyár? Néha föntebb is szétnézhetnének! A társai együttéreznek és egyetérte­nek véle. Igaza van — mondogat­ják, ugyanakkor keményen elítél­nék, ha a munkatársát rövidítené meg, mert nem mindegy, hogy vala­ki miért, kitől és mennyit lop. Vajon a gyermekei kerékpárját kereső asszony is belesodródik a lopások és visszalopások ördögi körébe? Ki lesz akkor az igazi bicik­litolvaj? Nehéz ma kimondani: ez fehér, ez fekete. Átértékelődik minden, a nézőpontok is egyre gyorsabban változnak. De ha valaki más vagy mások tulajdonát jogtalanul elve­szi, azt ma is lopásnak nevezik. S az emberiség történelmében a lopást mindig bűnnek tartották. Vagy tör­tént volna valami változás, amiről nem tudok? Attól tartok, nem is csak a bicik­litolvajok után kell nyomoznunk, hanem az okok után, amelyek las­sanként pusztítják a tiszta erköl­csöt. Bcnkc Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents