Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-16 / 90. szám
1988. április 16. • PETŐFI NÉPE • 5 SZÍNVONALAS „TÖRTÉNELEMÓRA rr Ősemberek, fejedelmek, jobbágyok Új időszaki kiállítás a Katona József Múzeumban A kecskeméti Katona József Múzeumban új időszaki kiállítás nyílt a közelmúltban Ősemberek .fejedelmek, jobbágyok címmel. A három évig látogatható bemutatón á Duna—Tisza köze régészeti kincseivel ismerkedhet meg az érdeklődő. A megyei intézmény korábbi régészeinek gyűjtőmunkája eredményeképpen számos értékes anyag halmozódott fel, amelyeket még nem tárlak közszemlére. Az ugyancsak örvendetes, hogy az utóbbi évtizedekben jelentős leletek kerültek felszínre. Ilyen például a kunbábonyi avar fejedelmi sírból származó arany kincs. Persze, hogy teljesebb képet kapjunk, nemcsak a Bács-Kiskun megyei közgyűjteményekből kölcsönözték a tájegység régészeti múltját és a korszakok életét reprezentáló kiállításhoz az anyagot. A pontosság kedvéért soroljuk fel a kölcsönzőket: a kiskunhalasi Thorma János, a bajai Türr István, a kalocsai Viski Károly, a félegyházi Kiskun Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum. A több teremben elhelyezett értékes kincseket alaposan szemügyre véve feltűnik, hogy a Duna-Tisza közéről minden korból származnak régészeti leletek, ha nem is mindet a kecskeméti múzeumban őrzik. Az ugyancsak szembetűnik, hogy a kiállítás mellőzi a sok . esetben érthető szakmai nyelvet. A tárlatrendezők célja az volt, hogy az évekig megtekinthető tárlókat azok is végignézzék, akik tanlilni szeretnének. Az ismeretterjesztés szimpatikus feladat, főképpen akkor, ha őseink történelmét hozza közel, megannyi régészeti adalékkal. A szakembernek és az egyszerű múzeumbarátnak egyaránt izgalmasan, érthetően tálalni az évezredek történelmét, bizony nem kis vállalkozás. H. Tóth Elvira, Horváth Attila és V. Székely György teljesítette feladatát: színvonalasan oldotta meg a bemutatást. Mindehhez társul, hogy a termekben elhelyezett üvegtárlók és az alkalmazott installáció esztétikus, nem hivalkodó. Sokszor jelentős egy-egy tárgy hangsúlyozásában a szövet színe, a háttér formája. Az aranyleletek például kitűnően érvényesülnek a sötét velúron. Ezek persze technikai kérdések, de nem hagyhatók figyelmen kívül. Az első helyiségben a legrégebbről származó régészeti leletanyag látható. A jégkorszak lakói, a mediterrán földművelők, a rézkori pásztorok életének apró momentumaira utal• kunbábunyi kagáni öv veretei. • Őskori lókoponya Madarasról. • Kunpeszéren talált avar kori női fülbevalók. (Fotó: Tóth Sándor) nak a kiállított edények, állatcsontok. A későbbi, bronzkori temetőkből kiásott tárgyak, a vándorlások időszakára emlékeztető leletek ugyancsak felfedezhetők a teremben. A kelták, a szarmaták idejéből ugyancsak gazdag a kiállított kollekció. Kecskeméti, kunpeszéri. kiskőrösi, kunszentmiklósi és egyéb településekről előkerült régészeti értékek láthatók, például fülbevalók, nyakperecek, ékszerek, ruhadíszek. Az ókeresztény üvegpohárra Szabadszállás határában bukkantak a régészek, ez ugyancsak tetszetős darab. A második terem legfőbb látnivalói bizonyára sokaknak az avar kori leletek lesznek. Több vitrinben (kellő biztonsági intézkedések mellett!) állították ki a megyei múzeum legértékesebb kincseit, a kunbábonyi ásatások során évekkel ezelőtt felszínre került öv vereteit, tegezeket, tőröket, ivóedényeket, a kunpeszéri avar kori temetőben talált arany- és ezüstveretes kardokat. Az új avar betelepülők ^hagyatékából” származó üveg ivókürtöt, arany fülbevalókat, a késő avar korra datálható Övékét, ékszereket. Mindezek így, együtt csodálatosak, szépek. Egymás mellett még nem sorakoztak, habár néhány éve kamarakiállításon már szerepeltek, körbejárták a megyét. Látva a mívesen rendbehozott darabokat, eszembe jutnak a régészek emlékezései; minden egyes darabot nagy-nagy izgalommal emeltek ki a földből. Azt hiszem, ezekért a pillanatokért él a régész, a felfedezés öröme teszi boldoggá. És ha az a tárgy különös értéket képvisel, nem dolgozott hiába. Ehhez persze azért szerencse is kell. Sokszor az ásatás utolsó órájában kerül felszínre egy-egy soha nem látott kincs, mint például Csólyospáloson az üveg ivókürt. A Katona József Múzeum harmadik kiállítóhelyiségében a honfoglalás korának emlékeit ismertetik meg a muzeológusok a látogatóval. A X. században viselt férfi- és női ékszerek, egyéb ruhadarabok, lószerszámdíszek mellett egy Kunadacson előkerült honfoglalás kori lovas férfisír is megtekinthető. A kelebiai és nyárlőrinci ásatáson talált leletek is helyet kaptak. A Duna-Tisza közi gótikus templomokról szintén áttekinthető a kép. A késő középkorra jellemző gazdálkodás emlékei, külföldről származó tallérok (a pálmonostori leletből) és egyéb numizmatikai különlegességek fedezhetők fel a vitrinekben. A kunok emlékei közül tetszetős a felső-szentkirályi öv, melynek másolata került a tárlatra. Az Árpád- kori életmód, a falusi templomok és temetők, majd az állam- és egyházszervezés fellelhető dokumentumai, régészeti vonatkozású emlékei zárják az Ősemberek, fejedelmek, jobbágyok című időszaki kiállítást. A március közepétől látogatható, a múzeumi életben is jelentősnek mondható időszaki kiállítást szerencsére évekig felkereshetik az érdeklődők. Remélhetően az iskolások figyelmét sem kerüli el a tárlat, hiszen ennél jobb „háttéranyagot” nem találnak a városban. A bemutatás pedig koncepciózusán folytatható, hiszen bőven van még mit megismertetni. A korábbi kiállításon a kerámiaművesség emlékeit vették sorra, most a török korig terjed a közszemlére tárt anyag. Bizonyára a jövőben is lesznek behatárolható időszakok, témák, melyek régészeti és néprajzi dokumentumaival találkozhatunk a múzeum kiállításán. Az pedig egyenesen örvendetes lenne, ha minden, szűkebb pátriánkra jellemző és innen előkerült kincset egy épületben láthatnánk. Talán egyszer ennek is eljön az ideje, megteremtődnek a feltételei egy olyan megyei közgyűjteménynek, ahol egész múltunkról kaphatunk átfogó képet, keresztmetszetet. Borzák Tibor ÁGH ISTVÁN Csillagvilágos Csillagvilágos ablakok csillag és bolygórendszerek nem a téléji hidegek szomszédaim o lentiek szívmelegben keringenek nem az észvesztő űrbe fenn a szétszáguldó éjszakát még az Isten sem éri át mindenható kezeivel nem az a megnevezhető gyűrűs jeges kénhólyagos kitörő és zsugorodó alulról méricskélt titok csillagvilágos ablakok fölakadt függönye mögött látom a nőt amint haját mosván gyöngyében gőzölög KÖNYVESPOLC CSÁTH GÉZA: Egy elmebeteg nő naplója Dr. Brenner Géza nevével jegyezték először azt az 1911 -ben keletkezett tanulmányt, melynek mai kiadásán szerzőként már az írói név: Csáth Géza olvasható. Szótárra emlékeztető, kézbe kívánkozó formában, szecessziós színösszeállítású kék-arany fedéllel jelentette meg a Magvető Könyvkiadó a közelmúltban ismét, második kiadásként — részint a szerző születésének századik évfordulója alkalmából — a hosszú időre elfeledett pszichológiai tanulmányt. (Ugyanebből az alkalomból a Kozmosz Kiadó is tisztelgett — Elfeledett álom címmel — egy elegáns megjelenésű, különböző műfajú írásokat tartalmazó kötettel, melyben Csáth egyetlen drámája is olvasható.) A mindössze harminckét évet élt, léte határait sokféleképpen, de többnyire a legdrasztikusab- ban feszegető író 1919-ben bekövetkezett haláláig egy korszakokra és műfajokra osztható, teljes életművet hagyott az utókorra. Különös sajátossága, hogy ennek a félig még kamaszfővel, illetve huszonéveinek elején írt szakasza — a számos kiadást megért, jól ismert novel- lásköteteinek anyaga — nagyobb és többrétű szeletet vág a világból, mint a később íródott alkotások. Az Egy elmebeteg nő naplója keletkezési idejét, de szemléletmódját tekintve is jellemző állomás azon a pályán, melynek — emu keletkezési dátumával is elhatárolható — második felében már korántsem problémamentesen élt együtt a (szépirodalom rovására) az orvosi hivatás és az irodalmi munkásság. A kritikus és novellista Csáthot jól ismerő olvasók e kötetben találkozhatnak először a szépíró-ideggyógyász szaktanulmányával, mely a maga nemében azért is különleges, mert ez az első, önálló hazai freudista ihletésű elmegyógyászati szakmunka. Az életmű és az életrajz ismeretében egyre kevésbé számít különösnek ez a kettősség, hisz a modern irodalom megteremtője és az orvos szétválaszt- hatatlanul együtt éli és írja az irodalmat és a pszichológiát. Figuráit a klinikus kereste össze, s még természetesebb, hogy az idegorvos szemével vizsgálta őket — írja róla Illés Endre. S hozzáteszi: ezt a kortörténet- formát ö leleményesen kiterjesztette minden élő és halott dologra. Persze ez alól saját maga sem volt kivétel, az utolsó pillanatig figyelte szellemének, testének erőfeszítéseit, miközben egyre pontosabban látta egykori elvének csődjét, mely szerint a reális élet az irrealitásig totálissá tehető. E munkája is mindenesetre gondolkodásmódjának egységessége mellett szól, s jellemző adalék életéhez, művészetéhez, melynek ihletője, forrása, alapanyaga mindvégig pszichoanalízis maradt. Egyéniségét ismerve nem csoda, ha számtalan tevékenysége mellett ideggyógyászként is kora előtt járt. Szerencsés véletlennek bizonyult számára, hogy környezete nyitottan fogadta elképzeléseit nemcsak az irodalom terén, hanem tudományos munkásságában is. Ennek szellemében tevékenykedhetett a budapesti Moravcsik-féle elmeklinikán. Itt végezte az intézmény egyébként konzervatív iskolához tartozó vezetőjének beleegyezésével 'azokat a kísérleteket, melyeket addig a szakmában még nem ismertek igazán. Elsőként nyúlt a freudi, módszerekhez betege lelki mechanizmusának feltárása érdekében. Föltehetően nem esik nehezére mindez, már csak azért sem, mert az illető egy rendkívüli érzékenységgel, fantáziával és íráskészséggel rendelkező fiatal nő, aki majdnem bizonyos, hogy nemcsak orvosi, hanem írói esetként is érdekelte. Alighanem az is hozzájárult ehhez, hogy személyiségének nem kevés 'olyan összetevője akadt, melyben közvetve vagy közvetlenül saját problémáira is ismert. Az olvasó számára mindenképpen felfedezhetők a személyes érintkezési pontok páciensének, illetve „főszereplőjének” életével. Még akkor is jól körvonalazhatóak, ha ezek nem mindig pozitív, hanem negatív analógiák. Számos utalást találhatunk arra is. hogy a szerző mindvégig mennyire tisztában volt ezekkel. — Ez a lány egészében szeretné ismerni és végigélni életét — jegyzi meg Csáth. Nem tisztázott, hogy végül is a műnek szakmai vagy művészi értékei nagyobbak, mindenesetre tény, hogy tudománytörténeti jelentősége mellett igen érdekes olvasmány. Elsősorban persze azok számára, akik kíváncsiak a szerző árnyaltabb portréjára. Károlyi Júlia W Tőllégái már mind hazamentek. MÁ Brenner Dénes tehát nem kez- M m deli új telefonálásokba, elvégre a titkárnőjének kora délelőtt megígérte, hogy ma,- kivételesen, kettő után észrevétlenül eltűnhet. Ebben az ígéretben bízva, így osztva be idejét, a szőke hölgy el is rámolt mindent az íróasztalról, sőt, türelmetlenül és tüntetőén harmadszor is elővette a kézitükrét, aztán újból és újból húzott egyet a kis pirosítórúddal, és szemrehányóan a karóraszíját igazgatta ■— amikor kopogtatott valaki. Szinte belopódzott az ajtón, és ott mindjárt meg is állt. Tulajdonképpen észre se kellett volna venniük: mintha mindig is ott állt volna. Szürke. A kabátja, a kesztyűje, a kalapja is szürke, a cipője poros. De ő maga is, mint az előszobái félhomály. Csak a szeme! Az nem szürke; a színét ugyan nem lehetett abból a messzeségből megállapítani, de olyan, hogy ... szóval, abba bele kellett nézni. És megszólalt: Ügyvéd úr . . . Jó estét kívánok, bocsánat... — De kérem! — tiltakozott dr. Brenner gépiesen. Azt azonban nem sikerült kimondania, hogy a hivatalos idő Teteit. Mert olyan szerencsétlenül állt ott az ajtóban az a szürke ember. Ebben a pillanatban a telefon is megszólalt. A titkárnő ingerülten kapott a kagylóért, előbb azonban jó hangosan és nagy port keverve az íróasztal fölött, visszacsapta kesztyűjét a táskájába, aztán hallózott, majd indulatosan átadta a főnökének: — Tessék! — Ki a fene?!. . . — Ügyfél. Rövid, másfél perces beszélgetés (tárgyalás), hivatalos, emelt hangon. Aztán az ügyvéd a most belépett emberhez fordult. — A kliensek, kérem. Elnézést. Egyetlen perccel maradjon az ember tovább, már el is veszett! Se vége, se hosz- sza! Ez bizony kegyetlen célzás volt, eny- nyire meg sem érdemelte tán, akinek szólt. — Csak . . . csak mert kint a tábla hebegett közben a megrémült ember —, hogy ügyvédi munkaközös- ség... — Az! Igen! Munkaközösség! — tárta dr. Brenner égnek a karját, s ráripakodott a szőke titkárnőre: - Rakodjon el, kérem, és hagyja már a telefont a fenébe! Nem vagyok itt! Senkinek! Érthető?! Az ajtót pedig lesz szíves . . . — Akkor én talán majd holnap . . . mentegetőzött az ügyfél. — Igen, jó, holnap. Holnap nagyon szívesen!— koppantak a szavak elutasítón. De közben összetévedt a két ember tekintete. A szürke a villogó val. És dr. Brenner fáradtan, megadó szusszan ássál visszasüppedt a körforgás karosszékbe. — Azaz, ha már itt van . .. Tessék, kérem. Mindegy. A kisasszonynak pedig: —Jó. Helyes, kérem, menjen csak. Jó estét. És egy tiszta ív fehér papiros a mappájára. Az ember addigra már az íróasztala előtt állt (hogyan, mikor került az ajtóból odáig?), olyan mély és szürke csöndben, akár maga a levegő. Ült is volna éppen le, de rémülten visszaegyenesedett. — Ne! Azt, kérem ne! — Hogyan? . . . Doktor Brenner Dénes vagyok. Parancsol tehát? — Igen. Azaz... — bólintott ő, s gyorsan, mellékesen mondta csak: — Novák Péter vagyok. Majd a papírlap felé nyúlt. Ezt a mozdulatát azonban félreértette az ügyvéd, és kezet fogott vele. — Tehát? — Azt ne . . . ■ — Nem értem. A papír . . . — Tényállás, Ahogyan ön majd előadja.- Csakhogy, ha a doktor úr, az ügyvéd kartárs írni tetszik, akkor én nem tudok, izé, előadni. . . Mert én csupán kérni szeretnék. Jó.,Doktor Brenner Dénes letette hát a tollat; s a papírlapot szépen a mappa alá csúsztatta. És várt. Novák Péter pedig leült végre. S ki is mondta tüstént, hogy el ne késsen vele: — A lányomat szeretném én vissza. Csak a kislányomat. Egy ügyvéd sohase lepődhet meg. Mozdulatlanul, rezzenéstelen arccal és hivatalos-komolyan kell néznie, hogy a tárgyalófél azt higgye, valóban érdekli az ügy. — Azért jöttem csak ide, mert akkor is, régen, a válást is az ügyvéd kartárs végezte, akkor ugyan még nem itt tetszett lenni, a közösségben, de hát én azért csak megkerestem... Nem emlékszik rám, persze, hogy nem, ezer az ember, nagy á város, sok a baj, tudom én, az mindig sok . . . A válásom .. . De arra talán tetszik emlékezni, hogy ő húsz évvelfidtalabb nálam. Tessék mondani: nagy szégyene az egy férfinak, ha ennyivel idősebb?. . . Elváltunk. Három éve. Nem kell rá emlékeznie ... Férjhez ment, hogyne, harminc is alig múlt akkor. — Emlékszem. — O, mégis! Milyen kedves a doktor kartárs. Én a kislányomat szeretném vissza, ahogy mondtam, a Zsuzsikámat, ennyi az egész. Brenner Dénes nem tehetett egyebet, mindkét tenyerével végigsimított maga előtt az íróasztalon, és olyan mereven nézett a semmibe, mintha egyedül és csakis az ügyfél érdekelné, akit meg kell győznie majd a paragrafusok irgalmasságáról. — Az a ténykörülmény, hogy a leány- gyermek anyja újból házasságra lép — sóhajtotta —, egymagában nem indokolja a jogerős bírósági végzés megváltoztatását. — De, kérem! Nem csak házasságra lépett!- — Hanem? — Hanem elment! Elmentek! — próbálkozott Novák Péter higgadtan, visz- szafojtott hangon. — így mondják, ugye: ismeretlen helyre, bocsánat, külföldre ... Én tudom, kérem, egészen biztosan tudom. — Miért? Elveszítette a munkáját? A szürke Novák Péter beledörzsölt mindkét szemébe. Ahogyan az ablakon túl egyre sötétedett, most látszott a lámpafényben igazán, hogy a haja is szürkül. Két ujjával a két szeme fölött lüktető ereket igyekezett volna leszorítani, és szinte csak a padlónak beszélt, mintha nem is akarná, hogy valaki hallja: — Jól dolgozott, ez az igazság. O is, a férje is, az az új. Nem veszítette el a munkáját. O nem. Ők nem. — Ők?! — Elég, ha én . . . És sürgősen belekapott a szóba, nehogy az ügyvéd túlságosan csodálkozzék: — Mert ilyenkor, leépítéskor vagy bármikor, ugyebár, mindig számba veszik, hogy kinek van családja. Ez az igazság, így van rendjén, be kell látni. Én egyedül élek, azt mondták, nincs senkim. így hát én, igen . . . — Talán inkább azért. . . kérem, ne vegye sértésnek . . . mert ilyen állapotban . . . — Milyen állapotban?! — így ■ ■ ■ szóval, hogy ilyen megvb selten esetleg nem dolgozott rendesen.. . vagyis, hogy talán nem is tudott . . . Na, de bocsásson meg, mindegy. Szóval, most visszakérné a Zsuzsikáját? — Azt, igen. Nagyon kérem, tessék tenni valamit. Brenner Dénes megfeledkezett egy percre arról, hogy az ügy hivatalos - nem is vélemény tehát, mindössze egy zsúfolt, bolond nap utáni véletlen sóhaj vólt ez a pár szó: Még ha maga ment volna el...- Azt ne tessék mondani, doktor kartárs, az egyáltalában nem lehetséges! Más az, hogy ők . . . Ők ugyebár fiatalok. Én még azt tanultam, de hiszen az ügyvéd úr is, mi még abban nőttünk föl, hogy légy híre . . . Es, ugye, hazáról meg családról -tanultunk, nekünk az ősz Hunyadi vezér és Széchenyi egészen más volt, eh, de minek erről beszélni, öregek vagyunk. De, kérem, így van. Ok meg valahogy nem jól tanultak ezekről a dolgokról, nem tudta idekötni őket a munka sem, pont az kötötte a legkevésbé. Hiszen tetszik látni. . . Hogy miért, miért nem? . . . Bocsásson meg, nem munkaviszony kérdése ez. így hát én itt vagyok, ők meg ... És ezért talán most visszakaphatnám a Zsuzsikámat, akit eredetileg, vagyis akkor, azelőtt, nekik ítélt a tisztelt bíróság ... Elfelejtettem említeni, tetszik látni, majdnem elfelejtettem: a nagymamájánál hagyták. De ott is, kérem, ott is: mi lesz vele?! — Hogy a jogszokás alapján miképpen dönthető ... — tárta szélesre a karját doktor Brenner, s inkább be sem fejezne a mondatot. — Viszont ön most, kérem, elnézést, úgymond jövedelem és mindenfajta kereset nélkül... — Ez nem döntő, ügyvéd kartárs, nem lehet döntő, mondtam már. Éltünk mi már nehéz napokat máskor is. Sokkal nehezebbeket. Ugyebár, tetszik engem érteni? . . . Azt az ügyvédi meghatalmazást talán aláírhatnám, anélkül, ugye, nem lehet . . . Végül azt a vétlen, fehér papírlapot mégis elő kellett venni a mappa alól. , KENDE SÁNDOR: A szürke ember
