Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-12 / 61. szám

L VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLIII. évf. 61. szám Ára: 2,20 Ft 1988. március 12., szombat MÁRCIUS 18-ÁTÓL 21-ÉIG Nemzetközi vitafórum a szocialista gazdasági reformról Kutatók, tudósok, üzletemberek 25 országból A szocialista gazdasági reform alternatívái címmel nemzetközi tu­dományos konferenciát rendeznek március 18. és 21. között Győrött. A tanácskozás témáiról, az eszme­csere céljáról Pécsi Kálmán, az MTA Világgazdasági Kutató Inté­zetének igazgatóhelyettese tájé­koztatta tegnap a sajtó képviselőit. A tanácskozás törekvése, hogy a tudomány eszközeivel segítse az MSZMP — kibontakozási prog­ramhoz kapcsolódó — stratégiai céljainak körvonalazását. Ez a munka most kezdődik a politika-és a tudomány műhelyeiben, s gyorsí­tásához igyekeznek hozzájárulni a kutatók, nyílt vitában kikérve a politológusok, valamint az üz­letemberek, vállalatvezetők véle­ményét. A négynapos rendezvényen 25 ország kutatói, tudósai, üzletem­berei vesznek részt. Ez az első alka­lom, hogy szocialista országban ilyen széles körben összegzik a ku­tatók a szocialista társadalmak gazdasági reformtörekvéseit, az eddig alkalmazott modellek ta­pasztalatait, s tesznek kísérletet a gazdasági megújulás nyolc-tíz al­ternatívájának tudományos igé­nyű bemutatására. A tanácskozá­son ismert nyugati szakemberek is részt vesznek. A megvitatandó kérdések körét három fő téma adja. A magyar gazdasági reform modelljének ta­pasztalatai mellett a lengyel, a szovjet, a jugoszláv, a kínai, vala­mint több más szocialista ország gazdaságainak törekvéseit is meg­vizsgálják a szakemberek, s a sajá­tosságok mellett nagy figyelmet szentelnek az általános, közös problémáknak. A harmadik téma-. kör a szocialista gazdasági reform alternativáival foglalkozik. A résztvevők egy új modell alapjait kívánják körvonalazni, ideértve néhány közgazdasági alapfogalom tisztázását, a tervezés és a piac problematikájának áttekintését, megvizsgálva az elképzelhető mo­dell vagy modellek politikai aspek­tusait, a hatalom és a .gazdaság dialektikáját is. TANÁCSKOZÁS KALOCSÁN A nemzetiségiek és a művelődés Rövid műsorral kezdődött tegnap Kalocsán, a művelődési központ ka­maratermében az a tanácskozás, ahol a nemzetiségiek és a művelődés kap­csolata került szóba. A hajósi Haier- backer Pál gombosharmonikán ját­szott, a kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Népdalkor énekelt, a felsőszentiváni Zsetvu tamburazenekar pedig pergő, pattogó ritmusokkal szórakoztatta a közönséget. Igazi jó hangulatot terem­tettek a több órán át tartó eszmecseré­hez. És hogy mennyire fontos a nemze­tiségiek számára az anyanyelv, enged­tessék meg, hogy felemlítsem: a kiskő­rösi fiatalasszony elvétette az egyik dal sorát, melyet nem restellt kijavítani partnere, az idősebb néni. Lám, még a színpadon sem szabad hibát maguk után hagyni, a szlovák nyelv pontossá­gára mindenütt ügyeim kell! Később persze szóba került, hogy nem is olyan rózsás a helyzet, ami a nyelvoktatást illeti. A Kalocsára sereglett szakembere­ket — köztük a Művelődési Minisztéri­um és a nemzetiségi szövetségek képvi­selőit — dr. Geri István, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnökhelyettese kö­szöntötte, majd utalt arra, hogy szű- kebb pátriánk párt- és tanácsi testületéi napirenden tartják a nemzetiségiek helyzetének alakulását, foglalkoznak életkörülményeikkel. A tapasztalatok­ról több fórumon beszámolnak, pél­dául a megyei pártbizottság következő ülésén is napirendre kerül a téma. Két referátum, úgy is mondhatnánk vitaindító előadás hangzott el. Papesch , László, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője a nemzetiségiek közoktatásának helyzetével foglalko­zott, áttekintést adva a régmúlt esemé­nyeiről, tényeiről. Az oktatás mindig is kritikus pont volt, ezen belül különö­sen a nemzetiségi nyelvoktatás. Mára megváltozott a helyzet, persze csak a szervezeti kereteket, az intézményrend­szert illetően. Egyre inkább tendencia a két tannyelvű iskola, vagyis minden tantárgyat a kijelölt nyelven oktatnak, tanulnak. A jövőt illetően: Baján kí­vánják létrehozni a német nyelv okta­le Folytatás a 2. oldalon) Köszöntjük a Petőfi- emlékhelyek képviselőit Tanácselnökök, múzeum­igazgatók, tanárok, diákok, iparosok érkeznek ma, szomba­ton reggel Kecskemétre a Pető- fi-emlékhelyek képviseletében. Eddig új adalékokkal, új szem­pontokkal, a helyi viszonyok alaposabb megismerésével gya­rapították a költő életművére vonatkozó tudásunkat a me­gyénkben kezdeményezett talál­kozók. így lesz feltehetően Kecske­méten is, ahol a városi tanács dísztermében délelőtt 10 órakor dr. Szabó Miklós, a megyei párt- bizbttság első titkára, dr. Ador­ján Mihály tanácselnök köszön­ti a vendégeket, majd Botka Fe­renc irodalomtörténész előadá­sa, több kiselőadás és kulturális műsor tárja föl Petőfi kecske­méti kapcsolatait. A kutatók, a költő munkás­ságának népszerűsítői ellátogat­nak a Petőfi Sándorról elneve­zett általános iskolába, megko­szorúzzák emlékművét, délután a várossal, irodalmi hagyomá­nyaival ismerkednek. Az országos találkozó, la­punk névadója tiszteletére ké­szített összeállításunkban — a negyedik oldalon — kortársak emlékezéseit közöljük, idézünk fiatal írók nyilatkozatából: mit jelent számukra a költő. Helyet adtunk a Petőfi megyei kapcso­latait részben elhallgató úti­könyv kritikájának is. Manőverek az infláció és a pénzügyi tervezés között Beszélgetés Nyers Rezsővel (4. oldal) KÉP és HANG A rádió és a televízió jövő heti műsora (7—8. oldal) EXPORT A FÉMMUNKÁSBÓL A gyorsasággal nyertek • Árvái János NC-vezérlésü 3 dimenziós fúrógéppel alakítja ki az ipari csarnokszerkezeteken a csavarok helyeit. A kecskeméti Fémmunkás gyár termékeinek döntő több­sége esztendők óta külföldön talál vevőre. 1987-ben például a 700 milliós árbevételéből 520 millió forint származott ex­portból. Ebben az esztendőben hasonlóan alakulnak kivitek lehetőségeik. Legjelentősebb mennyiségben továbbra is a Szovjetunióba szállítanak, ahol a közelmúltban írtak alá egy 234 millió forint értékű szerződést húszjpari csarnokszerke­zet gyártására. A tőkés piacokra a nyomott árak és az ottani jelentős gyártó kapacitások miatt nagyon nehéz betörni. A kecske­méti Fémmunkás üzem mégis immár harmadik esztendeje kapcsolatban áll az osztrák IFE céggel. Növekvő mértékben — éves keretszerződés alapján — idén már várhatóan 500 tonnányi egyedi csarnokszerkezetet gyártanak számára mintegy 32,5 millió forint értékben. Laczi István termelési főmérnök e munkáról szólva el­mondta, hogy a megyeszékhelyi üzem rugalmassága és gyor­sasága révén kapta meg a megbízást. Tavaly vállalták, hogy a rendelés feladását követően hat héten belül szállítják a kész terméket. Az idén tovább szűkítették a határidőt: most már csupán négy hétben állapították meg az átfutási időt. Ez rendkívül nagy terhet ró az üzem műszaki gárdájára és fizikai dolgozóira egyaránt, de megéri, mert ilyen rövid ha­táridőre egyik konkurens külföldi cég sem vállalkozott. A kecskeméti gyár viszont képes a rövidített határidőt is tartani. Az első szállítmány a közelmúltban a megállapodás szerint megérkezett a megrendelőhöz. Az osztrákon kívül egyébként több más nyugati partnerrel is tárgyalnak, mert szeretnék bővíteni tőkés exportjukat. Jelenleg például speciális konténerek gyártására folynak az előkészületek egy angol cégnek. Hamarosan elkészítik a pro­totípust, és ha az megfelel a vevőnek, újabb komoly üzletet köthetnek. Bíbok József és Lengyel József szovjet exportra kerülő hűtőházak rácsos főtartóit készíti elő szállításra. KÖZELEBB A PIACHOZ Gazdasági társaság alakult Bács-Kiskun megye mezőgazdasági és élelmiszeripari vál­lalatai előtt ma nem kisebb feladat áll, minthogy lépést tartsa­nak a világgal, megőrizzék a külpiacon megszerzett pozíciói­kat, illetve az elvesztettek helyett újakat keressenek. Úgy is mondhatjuk: a piaci kereslethez alkalmazkodva fejlesszenek, bővítsenek, kezdjék — vagy folytassák — a profilváltást, a termelési szerkezet esetleges módosítását. Harmincéves a népi ellenőrzés Ünnepi ülés Kecskeméten Ehhez a piaci igények pon­tos, naprakész ismerete szüksé­ges. Az információk megszerzé­se, a piacok felkutatása egyet­len vállalat számára nem éppen egyszerű, és sokszor bizony időveszteséget is jelent. A lehe­tőségek közös feltérképezése, az érdek, a gazdálkodás össze­hangolása sokkal hatékonyab­ban segítheti az exportképes termékek gyártását és forgal­mazását. Az Agrofer Innovációs Me­nedzser Gazdasági Társaság épp ezt a célt tűzte maga elé. A tegnap megalakult, kecske­méti székhelyű, jogi személyi­séggel nem rendelkező társaság piackutatással, az ott szerzett információk alapján a megyé­ben megvalósítható élelmiszer­gazdasági fejlesztési irányok megjelölésével, a beruházások menedzselésével foglalkozik. Dr. Gráner Gyula, a társaság igazgató tanácsának elnöke az alakuló ülésen úgy fogalma­zott: az Agrofer vállalkozóként kíván részt venni a megye élel­miszer-gazdaságának fejleszté­sében. A GT számára tehát a nyereség is fontos követelmény. A vállalkozás gesztora az Agrober kecskeméti irodája. Az Agrofer GT 12 tagvállalata — a gazdálkodó és külkereske­delmi szervezetek mellett meg­található köztük a Budapest Bank Rt. és a Kiskunsági TE- SZÖV is — összesen 1,6 millió forint értékű vagyoni hozzájá­rulást adott, s a tevékenység eredményéből ennek arányá­ban részesedik. A társaság iro­dája saját tagjaitól és idegen gazdálkodó szervektől fogad el megbízást egy-egy munka el­végzésére, ehhez főállású dol­gozókat és külső szakértőket vesz igénybe. Az Agrofer GT-nek tagja két, külkereskedelemmel fog­lalkozó vállalat is: az Agrotek és a Mineralimpex, de a jól is­mert mondás a két dudásról ez esetben nem állja meg a helyét. Mindkét vállalatnak máris több ajánlatkérő lista van a tar­solyában. és gépimportban is segítségére lehetnek a megyei üzemeknek^ Az alakuló ülésen a gazdálkodó szervezetek kép­viselői ígéretet kaptak arra is, hogy a Mikereskedelmi vállala­tok rendelkezésükre bocsátják legfrissebb piaci információi­kat. M. Á. Neme tóra a hajósi általános iskolában A népi ellenőrzés szervezete megalakulásának 30. évfordulója alkalmából tegnap Kecskeméten, a Hazafias Népfront Katona Jó­zsef téri tanácstermében ünnepi ülést tartott a Bács-Kiskun Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Tréfás Antal, a bizottság elnökhelyettese köszöntötte a jubileumi ülés részt­vevőit, köztük Szálkái Tóth Ist­vánt, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettesét, Sza- kolczai Pált, a megyei pártbizott­ság titkárát, a tanácsi és igazság­ügyi szervek jelenlevő képviselőit. A köszöntő után Szvorény Já­nos, a megyei népi ellenőrzési bi­zottság elnöke méltatta a három évtizedben végzett munkát, meg­emlékezett az ellenőrzés első me­gyei testületének választott tagjai­ról, majd egyebek között a követ­kezőket mondotta: —- Szervezetünk az elmúlt 30 év alatt élni tudott általános ellenőr­zési hatáskörével és bebizonyítot­ta: a társadalom fontos intézmé­nye, az ellenőrzési rendszer jelen­tős tényezője ... Áldozatkész és felelősségteljes munkájukért kö- szönetünket fejezzük ki a népi ellenőröknek, és az alkalmat meg­ragadva, a megyei NEB nevében megköszönöm a társadalmi szer­vezetek, a szakszervezetek, a Ha­zafias Népfront, a KISZ, a MTESZ segítségét, az ügyészségek érdemi együttműködését, a taná­csok gondoskodását. Az ellenőrzés és a népi ellenőrzés helyzete, megítélése napjainkban összetettebb, ellentmondásosabb, mint akár két-három évvel ezelőtt volt. A lakosság bizalmát jelzi, hogy évenként 200—300 esetben fordulnak a népi ellenőrzés megyei és területi szerveihez bejelentések­kel, panaszokkal. A megyei NEB elnöke a továb­biakban arról beszélt, hogy a népi ellenőrzés szervezetét, munkamód­szereit is formálni kell, hogy iga­zodni tudjon az új társadalmi­gazdasági követelményekhez. Sze­retnék az ifjú nemzedéket is na­gyobb arányban bevonni ebbe a munkába. A beszédet követően Szakolczai Pál a megyei pártbizottság, a me­gyei tanács és a KISZ-bizottság nevében köszöntötte a népi elle­nőrzés megyei szervezetét. Felszó­lalásában kiemelte: a népi ellenőr­zés népköztársaságunk intézmény- rendszerének elidegeníthetetlen ré­szévé vált. Épp ezért fontos törek­vés, hogy még nagyobb szerepet kapjon a jövőben, még inkább se­gítse a társadalomtól idegen jelen­ségek, hibák feltárását. Hangsú­lyozta a továbbiakban: a megyei pártbizottság messzemenően szá­mít a népi ellenőrzés megyei és he­lyi szerveinek segítségére ezután is. A KNEB elnöke Kiváló Társa­dalmi Munkáért, Kiváló Műnkért kitüntetéseket, valamint emlékpla­ketteket adományozott a megyé­ben tevékenykedő számos népi el­lenőrnek, illetve technikai alkal­mazottnak. A kitüntetéseket Szál­kái Tóth István adta át, majd me­leg szavakkal köszöntötte — "a KNEB elnöksége nevében — a me­gye népi ellenőreit, a bizottságok tagjait. A kitüntetettek nevében Zsám- boki Antal megyei népi ellenőr mondott köszönetét. R. M.

Next

/
Thumbnails
Contents