Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-11 / 60. szám

Kilencvenöt éve született Mező Gyula (1893- 1962) faesztergá­lyos, a párt- és munkásmozgalom kitűnő harcosa. Előbb Kolozs­váron, majd Bu dapesten tevé­kenykedett, és ott volt az 1912. május 23-ai nagy tünteté­sen is. 1924-ben tagja volt annak a bi­zottságnak — Vági Istvánnal, Lukács Gyulával, Gőgös Ignáccal, Szilágyi Gyulával együtt —, amely a Magyaror­szági Szocialista Munkáspárt megala­kulása előtt az ellenzéki mozgalmat volt hivatva összefogni. A szociáldemokrata párton, a szakszervezeten belül maradva együttműködött a baloldal minden ár­nyalatával, és bár nem volt a kommunis­ta párt tagja, kommunistának vallotta magát. Társaival együtt ismételten fel­szólalt a szociáldemokrata párt kong­resszusain, következetesen baloldali po­litikai gyakorlatot igényelve, miközben a kommunistákkal való személyes — elvtársi, baráti — kapcsolataikkal pél­dát is mutattak. Mező Gyula a német megszállásigáktiván dolgozott; a letar­tóztatás elöl 1944 őszén illegalitásba kényszerült. A felszabadulás után már a kommu­nista pártba lépett be, és több fontos funkcióban dolgozott eredményesen. 1954-ben ment nyugdíjba, de a pártmun­kától élete végéig nem vált meg. DEBRECENBE KÉNE MENNI... Egy lakás keresi gazdáját „Remény” jelige jelentkezzen Nagy sikere van a lakosság körében a tavaly bevezetett lakásnyeremény- betétnek. •Kétféle — ötvenezer és huszonötezer forintos — címletben vásá­rolható az OTP-nél ilyen betétkönyv, amely az autónyereményhez hason­lítható leginkább, csak itt a szerencsés nyertes nem autót kap, hanem egy lakás boldog tulajdonosa lehet. A betétkönyvek az elhelyezés után fél évvel vesznek részt az első húzá­son. Az OTP, amikor egy evvel ezelőtt meghirdette az akciót, arra számí­tott, hogy június 30-ára el tud adni mindkét címletből annyi betétkönyvet, hogy fél év elteltével, vagyis az idei esztendő elején, legalább egy-egy lakás kisorsolható lesz. Ezzel szemben annyi kamat képződött, hogy a 25 ezer forintos betéttulajdonosok részére tizenöt, az ötvenezresek részére pedig — ők jóval kevesebben vannak — nyolc lakást sorsoltak ki. Az OTP Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának fiókjaiban a kisebb értékűből 950 darab, a másikból 282 betétkönyv kelt el a jelzett időre. S a szerencsések között ott van két Bács-Kiskun megyei is. Huszonötezer forintos betétkönyvével egy 2,5 szobás, 919 ezer forint értékű pécsi lakást nyert Weinhardt József, aki egyébként a Bócsai Petőfi Tsz elnöke. Ismeretlen viszont az 50 ezer forintos, „Remény” jeligéjű betétkönyv tulajdonosa. Annyit lehet tudni, hogy pénzét a lajosmizsei OTP fiókban helyezte el. Ő egy kétszobás debreceni lakást nyert, amelynek az értéke 813 ezer forint. Feltételezni lehet, hogy talán nem ismeri a sorsolás februárban közzétett eredményét. Ha a lakásért április 28-áig nem jelentke­zik, akkor utána már csak a készpénzre tarthat igényt. (Addig viszont minden nyertes szabadon választhat a lakás és a pénz között.) Ez a nyere­mény már adómentes, mivel az összegek a húsz százalék jövedelemadó levonása után adódtak ki. A követelés egyébként nem évül el, de nem kamatozik. b. F. I. Több tégla és cserép HÍREK • HÍREK Az év első két hónapjában is élénk kereslet ösztönözte a tégla- és cserépgyárakat a terme­lés növelésére. Ennek megfelelően januárban és februárban együttvéve az egy évvel ezelőtti­nél 54 millióval több, összesen 190 millió tég­lát állítottak elő. A január—februárban gyár- ' tott 12 millió cserép pedig 2 millió darabbal haladja meg a múlt év azonos időszakában előállított mennyiséget. A vásárlók szinte még melegen vitték a téglát, s így a jelentősen megfogyatkozott gyári készárukészlct alig gyarapodott. Az utóbbi hónapokban a felvásárlások mi­att múlt év végén elhalasztott nagyjavításokra is sort kerítettek. A korszerű alagútkemencé- vel rendelkező üzemek túlnyomó részében be­fejezték ezt a munkát. Végzett a karbantar­tással és javítással az iparág 40 hagyományos gyára is, s most a fagymentes hajnalokat vár­ja, hogy megkezdhesse a termelést. A tégla­préseket ugyanis addig nem indíthatják el, amíg a hideg megfagyasztaná és szétmálasz- taná a nedves agyagból formázott téglát, cse­repet a szabadtéri szárítószínekben. A Téglá­éi Cserépipari Tröszt vezetői azzal számol­nak, hogy március utolsó harmadában indít­hatják meg a termelést a hagyományos tégla­gyárakban, amelyek április végén megkezdhe­tik a téglaégetést is Március 11-én, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor. OTHELLO. Bessenyei György-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: MASZLAG. Móra Ferenc- bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes Március 12-én, szombaton 9—15 óráig: KERTÉSZKEDÓK NAPJA. Vetőmag- és facsemetevásár. Kisgép- és eszközbemutató. Szaktanácsadás, könyvárusítás. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: AZ UTOLSÓ CSILLAGHARCOS. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SZERETEM A DENEVÉREKET. Sz., lengyel krimi. 16 éven felülieknek. Otthon mozi: Nincs előadás. Stúdiómozi: 8 órakor: KESELYŰKET NEM TEMETNEK NAPONTA. Sz., ko­lumbiai film. 14 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: KU­TYASÉTÁLTATÁS. Videomozi: 6 és 8 órakor: KÉK KATO­NA. Sz., amerikai film. BAJA Uránia mozi: fél 4 és fél 6 órakor: ASTE- RIX TIZENKÉT PRÓBÁJA. Sz., mb., francia rajzfilm. Fél 8 órakor: EGY MA­RÉKNYI DOLLÁRÉRT. Sz., olasz wes- ternfilm. 14 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: LEOPÁRD­KOMMANDÓ. Sz., olasz—NSZK kaland­film BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 órakor: KÉT ÓCEÁN TIT­KA. Sz., kétrészes szovjet kalandfilm. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 órakor: AZ ERDŐ KAPI­TÁNYA. Sz., magyar rajzfilm. 7 órakor: A KOBRA. Sz., mb., amerikai krimi. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 órakor: HUCKLEBERRY FINN ÉS A CSIRKEFOGÓK. Sz., mb., szovjet film. 7 órakor: SZÖKÉS A HÁLÁL ELŐL. Sz., mb., francia film. 14 éven felüli­eknek. (3 órakor: Gyermekfilmklub.) KISKUNHALAS . ^ 4 Fáklya mozi: 4 órakor: A VARÁZSLÓ. Sz., magyar film. 6 és 8 órakor: HÓTREÁL. Sz., magyar film. TISZAKÉCSKE Szünnap. MÁRCIUS 17-ÉTŐL: Borítékos sorsjegy Március 17-étől a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság ismét forga­lomba hozza a Sport elnevezésű borítékos sorsjegyeket. A változatlan árú — öt forintos — bilétákra több új nyeremény is lesz. Korábban a legszerencsésebb ötvenezer forintot kapott, most százezret nyerhet. Ezen kívül a borítékok olyan szerencsejegyeket is tartalmaznak, ame­lyek háromezer forint névértékűek, és később külön sorsoláson vesz­nek részt, ahol a fődíjak között lesz keszthelyi üdülőlakás és külföldi utazás is. A legkisebb nyeremény változatlanul az „újra húzhat”. Az összesen 45 millió sorsjegy — amelyeket alkalmi árusoknál és totó­lottó kirendeltségeknél lehet vásárolni — bevételét sportcélokra for­dítják. ÚJ MŰSZER LENINGRÁDBAN Kimutatja az AIDS vírusát A Szovjet Tudományos Akadémia teningrádi tudományos-műszaki egyesülésében elkészítették az AIDS kórísmézésére szolgáló műszer modelljét. Az új műszer előnyei közé számít az érzékenysége, amely nemcsak a heveny szakaszban, hanem a lappangás időszakában is lehetővé teszi e betegség kimutatását. A külföldi modellektől eltérően a leningrádi kutatók által tervezett műszerben egyetlen mozgó alkat­rész sincs, ami növeli a megbízhatóságát. Az új műszer egy analizátor, amely mindenféle vírus földerítésére képes. Vagyis nemcsak az AIDS, hanem az összes vírusos betegség kimutatható vele. Egyebek között a vírusos májgyulladás, az influenza, sőt a burgonya vírusos betegségei is, amelyeknek a kimutatására elő­ször kipróbálták. A műszer azonban nemcsak diagnosztizálásra hasz­nálható, hanem a gyógyításhoz is. Tervezői jelenleg azon fáradoznak, hogy a súlyát és az árát a lehető legkisebbre csökkentsék. Egy olcsó műszert azonban jóval nehezebb létrehozni, már csak azért is, mert az új készülékhez bonyolult rádió­elektronikai felszerelések és újfajta műanyagok szükségesek. Az első modelleket a leningrádi klinikákon kipróbáló orvosok véle­ménye egyértelműen pozitív. ŐRZIK A HATART Naponta sok kilométert megtéve, gyalog, lóháton, kutyát vezetve őrzik a nyugati országhatárt a téli havazásban, néhol magas hóban járva határőreink. A közúti határátkelőhelyeken a téli hónapokban is igen nagy a forgalom. Képünk Nyugat- Magyarország soproni határőrkerületének egyik őrsén ké­szült. Dolláreső San Franciscóban A San Francisco-i utcán min­denkinek elállt a szeme-szája, amikor hirtelen pénzeszsákok és dollárkötegek kezdtek hulla­ni a kövezetre egy páncélozott pénzszállító autóból. A sofőr közben fütyörészve vezette ko­csiját, mit sem sejtve arról, hogy kinyílt a hátsó ajtó, és az értékes rakomány egyre csak szóródik, szóródik az utcára. Mire felocsúdott, már 1,7 millió dollár jelezte útvonalát, kész­pénzben. Az ámuló járókelők túlnyomó többsége nem tudott ellenállni a guruló dollárok kí­sértésének, és pillanatok alatt kocsijába vagy zsebébe gyömö­szölte az égből hullott ajándé­kot. Egyetlen ember akadt, aki az első rendőrőrsön lelkiisme­retesen leadta a talált pénzt — összesen 40 100 dollárt. KÁRTEVŐ LEGYEK, BOLHÁK Növényvédelmi előrejelzés Március végén kezdődik a káposzta- és a reteklégy rajzása, éppen akkor, amikor kezdik kipalántázni a korai ká­posztaféléket — figyelmeztet a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Köz­pontja. A kártevők miatt lesz férges a retek, s nem fejlődnek vagy kipusztul­nak a káposztafélék. A kétféle növény­nél a permetezés nem vezet célra. A le­gyek a növénykék tövéhez, a gyökér- nyaki részre rakják tojásaikat. Ezért a növényvédőszerf is oda kell eljuttatni. Erre a célra a diazinon hatóanyagú ta­lajfertőtlenítő szerek — Diazol 5 G, Diazinon 5 G, Basudin 5 G — felelnek meg, mert hatóanyaguk felszívódik, te­hát a növény belsejébe befurakodó lár­vákat is elérik. A körtelevél-bolhák is jobban elsza­porodtak tavaly, mint az előző évek­ben, s az elhanyagolt fák nagyon meg- sínylik a kártételt. A bolhák számára kedvező időjárás következtében a haj­tások fertőzöttsége az ország túlnyomó részén 20—30 százalékos. Ezért nélkü­lözhetetlen a védekezés. Most úgy kell metszeni a körtefákat, hogy elkerüljék a sok vízhajtást és a korona sűrűsödé­sét. A korona gondos, kíméletes ritkí­tása mellett alapvető a télvégi lemosó­permetezés növénykímélő, vazelinolaj tartalmú szerekkel — Ágról, Nevikén —, amelyek most már jól gyérítik a kártevőket. A központ arra is figyel­meztet, hogy a túl korai lemosóperme­tezés teljesen hatástalan, tehát ahol már februárban elvégezték, most feltét­lenül ismételjék meg. Környezetkímélő, méreg nélküli módszert is ajánl a központ a kártevők elleni küzdelemhez. Áz egyik olcsó módszer a hernyófogó őv, amelynek elkészítése nagyon egyszerű, s szinte ingyen van. Az övék hullámpapírból, zsákvászonból vagy másra már alkal­matlan ruhadarabokból készíthetők, s ezeket körülbelül 50—60 centiméteres magasságban április 1-jétől ajánlatos felerősíteni a fák törzsére dróttal vagy erős zsineggel. A nyári hónapokban 8 —10 naponként kell cserélni az övét. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK ELÖL EGY, HÁTUL KÉT KERÉK Vizsgázik az új magyar jármű Új magyar jármű, a Rokar gyár­tásának előkészületei kezdődtek meg a Roboplan Robot és Elektro­nikai Fejlesztő, Tervező és Gyár­tásszervező Betéti Társulás szerve­zésében. A két éve kifejlesztett, fő­ként áruszállításra használható kis kategóriájú jármű első három da­rabja már elkészült, jelenleg a bu­dapesti utcákon, próbajáraton vizs­gáznak. Az elöl egy-, hátul kétkere­kű, 330 kilogrammos rakománnyal terhelhető járművet 350 köbcenti­méteres Jawa-motor hajtja, s kizá­rólag hazai, illetve szocialista orszá- gokbeli alkatrészekből konstruál­ták. Fogyasztása 100 kilométeren 3 liter, és 70 kilométeres óránkénti sebességre képes. Az előzetes piackutatás szerint élénk kereslet lesz a? új kis szállító- jármű iránt, amely jól hasznosítha­tó a mezőgazdasági üzemekben, a gyáron belüli szállításoknál és a ke­reskedelemben is. Kedvező tesztelé­si eredmények esetén az engedélyez­tetési eljárás után még az idén meg­indulhat a sorozatgyártás, mégpe­dig előreláthatóan a Rekard Győri Mezőgazdasági és Mechatronikai Gépgyárban. Árokba borult autók Bácsbokod határában, az 5501-es számú úton március 9-én délután Szász Károly 22 éves katymári lakos (Kossuth u. 35.) szabálytalanul előzött személygép­kocsijával. A vele szemben, szabályosan közlekedő személyautó vezetője — az ütközés elkerülése miatt — letért a jobb oldali útpadkára, majd az árokba borult. Az utóbbi — a vétlen.— autó utasa, dr. Bogár Judit bajai lakos (Tanácsköztársa­ság u. 4.) súlyosan megsérült. Petőfiszállás határában az E75-ös számú úton, ugyancsak március 9-én délelőtt Farkas Aranka 35 éves budapesti lakos személygépkocsijával nem tartotta be a kellő követési távolságot és nekiütközött az előtte haladó, Makány Sándor 45 éves kiskunfélegyházi lakos (Engels u. 2.) által vezetett személygépkocsinak. Mindkét gépkocsi az útmenti árokba borult. Makány Sándor súlyos, vele utazó felesége, valamint a másik jármű vezetője, Farkas Aranka könnyű sérülést szén vedeli R. M. NAPTAR 1988. március 11. péntek Névnap: Szilárd Napkelte: 6 óra 06 perc Napnyugta: 17 óra 43 perc Holdkelte: 1 óra 44 perc Holdnyugta: 9 óra 15 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: y Március 9-én Kecskeméten a középhőmér­séklet 1,2 (az 50 éves átlag 3,7), a legmaga­sabb hőmérséklet 3,3 fok volt. A nap nem sütött, 6 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 0,6, 13 órakor 4,7 fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1022,4 millibar — emelkedő — volt. Március 9-én Baján a középhőmérséklet 0,7 (az 50 éves átlag 4,4), a legmagasabb hőmérséklet 2,7 fok volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 0,1, 13 órakor 3,3 fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1022,1 millibar — emelkedő — volt. A hóta­karó vastagsága 1 centiméter. — A szőlőtermesztésről. A Bács- Kiskun Megyei Tanács mezőgazdasági osztálya és a Csátalja és Vidéke Áfész házikerti és kisállattenyésztő szakcso­portja szervezésében március 13-án, vasárnap 16 órától a hercegszántói mű­velődési ház klubtermében A rezisztens szőlőfajták termesztése cimmel Soly- mosi Tivadar tart előadást. (Tölgyesi Gábor tudósítónktól.) — PLANETÁR1UMI MŰSOR. Szombaton, 12-én, délelőtt 10 órakor A csillagok születése és halála címmel színes, diafilmmel kísért előadásra vár­nak középiskolásokat és felnőtteket. Vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel Em­ber a Marsra cimmel hangzik el ugyan­csak színes diavetítéssel kísért előadás. Erre óvodás kortól várják az érdeklődő­ket a kecskeméti Planetáriumba. — Erdélyi lakoma. A kecskeméti Há­rom Gúnár Fogadóban, március 17-étől 27-éig régi erdélyi receptek alapján ké­szített ételekkel várják a vendégeket. Az Erdélyi lakoma a Tavaszi Fesztivál ese­ményeihez kapcsolódik. (721). — József-napi bál, műsorral. Az Aranyhomok Szálló éttermében, már­cius 19-én, szombaton bál lesz. Asztal­foglalás: MÁVTOURS, Kecskemét. T.: 29-145. (708) — DIÁKNAP. A városföldi klub­könyvtárban holnap 14 órától diáknapot rendeznek. Lesz játékkészítés, vetélkedő és egyéb meglepetés. — Aktuális. A Kiskőrösi Helyőrségi Klubban, március 11-én, pénteken, 13 órától — a közművelődési délután so­rozat keretében — -dr. Balázs József aktuális politikai tájékoztatót tart, amelyre minden érdeklődőt várnak. — VASÁRNAP Zánkán is megáll a gyorsvonat. A MAVINFORM értesíti az utazóközönséget, hogy március 13- án, vasárnap a Déli-pályaudvarról Za­laegerszegre 11.55 órakor induló gyors­vonat a menetrendtől eltérően megáll Zánka-úttörőváros megállóban, mert a gyermekvárosban szülői látogatás lesz. A MÁV aznap délután 13.43 órakor ugyancsak megállítja a Zalaegerszeg —Budapest között közlekedő gyorsvo­natot az úttörŐvárosnál. MÉG MINDIG HÓDÍT A BEATLES. Az EMI világcég, amely tavaly —- a legendás Sergeant Pepper . lemez (nálunk Bors-őrmesterként isme­rik) megjelenésének 20. évfordulóján — elkezdte az összes Beatles-album kompaktlemezen való kiadását, külön­leges kétlemezes gyűjteménnyel lepte meg a rajongókat. Kiadták a Beatles nagylemezen soha meg nem jelent da­lait, és eddig ismeretlen ritkaságokat. MEGHATÁROZÁS — Állítólag a ti házasságotok kész regény. — Igen. Háború és béke. — TANÁCSTAGI BESZÁMO­LÓK. Kecskeméten március 14-én, hétfőn 17 órakor a műkertvárosi párt­házban Végvári Ferenc (42. vk.), Bálái F. István (43. vk.), Borsos Jánosné (41. vk.j, ugyancsak 17 órakor a Közúti Építő Vállalat tanácstermében (Bocs­kai u. 5.) dr. Vörös József (36. vk.), 17.30 órakor a kertészeti főiskolai kar előadótermében Varga László (32. vk.), ugyancsak 17.30 órakor a Béke téri Általános Iskolában dr. Havasi László (64. vk.), 18 órakor a hetény- egyházi művelődési házban Barcsainé dr. Száméi Éva (21. vk.), Kocsis Sán­dor (22. vk.), dr. Adorján Mihály (23. vk.), Horváth Antal (24. vk.), Marto- nosi József (25. vk.), Tóth Béla (26. vk.) tanácstagok beszámolót tartanak vá­lasztóiknak. — Állatorvosok tanácskozása. Or­szágos rendezvényt tartottak szerdán Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelő­dési Központban. A Magyar Agrártu­dományi Egyesület Állatorvosok Tár­sasága ismét a megyeszékhelyet válasz­totta tanácskozása színhelyéül. Most a háziállatok szaporodásbiológiájának kérdéseiről, gondjairól hallhattak a résztvevők előadásokat elismert szak- tekintélyektől, így dr. Haraszti János egyetemi tanártól és a lipcsei prof. Kla­us Eulenbergertől. A tanácskozás célja az volt, hogy az állatorvosokat tájékoz­tassák arról, a különböző állatfajoknál hogyan lehet az ellések számát, gyako­riságát, ezzel az állatok „hasznos élet­tartamának” idejét növelni. — MÉHÉSZEK KÜLDÖTTGYŰ­LÉSE. A Magyar Méhészek Egyesüle­tének Bács-Kiskun megyei szervezete éves küldöttgyűlést tart március 13-án, vasárnap fél 10 órai kezdettel Kecske­méten a szakszervezetek székházának emeleti tanácstermében. (A Domus Aruház mellett.) A küldöttgyűlésre minden vezetőségi tag és küldött hivata­los, de tanácskozási joggal a szervezet bármely tagja részt vehet. A gyűlés után a méhészklubok vezetői varroaatka elle­ni védekezőszert is átvehetnek. ­Megtalálták az eltűnt fiút Megtalálták a somosvámosi 14 éves Demeter Csabát. Mint a március 8-ai la­pok hírül adták: a fiú február 13-án isme­retlen helyre távozott szülei lakásáról. A rendőrség a lakosság segítségét is kérte felkutatásához. Keresése végül is sikerrel járt: a budapesti XIX. kerületi Rendőrka­pitányság beosztottai március 8-án este. Kispesten megtalálták Demeter Csabát, aki — mint később bevallotta — kaland­vágyból csavargót! cl otthonról. — Árpádvárosiak napja. A kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában március 12-én, szombaton rendezik meg az árpádvárosiak napját. Megemlékez­nek március 15-éről, lesz játszóház. dzsesszbalett-bemutató, fellép a Szélki­áltó együttes. A sportvetélkedőkön a szülők is részt vehetnek és végignézhetik a divatbemutatót, s videó- és filmvetítést is. Megnyitják az iskolagalérián a szak­körökön készült munkákból rendezeti kiállítást. C Holnapi i ^ lapszámunkból J A Kecskeméti Petőfi Nyomda legfiatalabb telephelyén, a szarvasi üzemben készült ripor­tot a negyedik oldalon közöljük. Itt írunk arról is, hogy a mező- gazdasági kistermelést milyen módon támogatják. Kulturális oldalunkon Petőfi Sándorra, köl­tészetére, Kecskeméten töltött eveire emlékezünk. A Család, otthon, szabadidő összeállítás­ban ezúttal a gyógyszerérzé­kenységről közlünk cikket. Ezen a helyen ír a mezőgazdasági kis­termelők adózásáról az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bács-Kiskun Megyei Igazgató­ságának igazgatója. E lapszá­munkban találják olvasóink a rá­dió és televízió jövő heti műsorát is. Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1988. március 10-ei szám: —ár—: A hét filmjei. A Dunánál. (Kritika a Dunapatajon készült dokumentumfilmről.) — Képriport a Kis­kunfélegyházi Primőr Termelési és Kereskedelmi Kisszövetkezet exportte­vékenységéről. Szövetkezet, 1988. 10. szám: (srankó): A jó szerződés közös érdekeken alapszik. Mindenki nyert velük. (A solti áfész tapasztalatairól.) Sportfogadás, 1988. 10. szám: Lusztig József: Új totózó Jánoshalmán. (Fotó a február 22-ei ünnepélyes megnyitásról.) Romano Nyevipe, 1988. 4. szám: A Romano Nyevipe postájából. (A rovat közli a kiskőrösi Pataki Zsuzsanna Mit tegyek? című levelét is.) Fürge Ujjak, 1988. 3. szám: Heim Antalné: Szomorúpamukos kalocsai. (Kézimunka-mintarajz.) A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1988. III. 11-én, megrendelés sorszáma: 830001 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapké^besítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43, Ft, negyedévre: 129, Ft, félévre: 258,— Ft, egy évre: 516, Ft. HU ISSN 0133-235x

Next

/
Thumbnails
Contents