Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-05 / 55. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. március 5. ÉPÍTÉSI IGÉNY ÉS LEHETŐSÉG Egyensúly — kérdőjelekkel Ha verseny — legyen verseny Hogy valaki bizakodással vagy aggódással kezdte az új évet, az személyes ügye. Egy egész népgazdasági ágazat nem lehet sem optimista, sem pesszimista. A hangulati elemeknél sokkal objektívebb korlátok és gazdasági feltételek szabják meg az egész ország iparának, köztük az építőiparnak a mozgásterét. A legfontosabb az, miként alakul hazánkban a fizetőképes kereslet a munkájukra. Ennek" felméréséhez figyelembe kell venni a közelmúlt adatait. Az évtized fordulójától 1985-ig annak voltunk tanúi, hogy folyamatosan csökkent az igény, valójában a beruházásokra fordítható pénz. Nem válogathatnak Ez azt hozta magával, hogy javultak a megrendelők pozíciói, hiszen az építővállalatok már nem válogathattak a jó és a jobb megbízás között. Tíz évvel ezelőtt a kivitelezők több mint 35 miliárd forint értékű munkát utasítottak el azzal, hogy nincsen rá szabad kapacitásuk. A piaci viszonyok fokozatos erősödésével lassan egyensúlyba került az igény és az építőipari teljesítőképesség. Miközben átrendeződtek az erőviszonyok, a beruházási kereslet csökkenése mellett is megnövekedett a fenntartási munkák aránya. A megrendelők számára egyre fontosabb lett, ki végzi el a többiek ajánlatánál olcsóbban, pontosabban, jobb minőségben a munkát. Az utóbbi két évben a szabályzók szabadabb utat engedtek a beruházásoknak, ezért érzékelhetően növekedett ismét az építési igény. Különösen tavaly igyekezett minden beruházó elkölteni a pénzét, megkötni a szerződést a kivitelezővel. Habár egyre nagyobb szükség van rá, hogy új és felújított épületekben lakjunk, dolgozzunk, a népgazdaság lehetőségeinek ismeretében azt kell mondani, a tavalyi jó esztendő kivételnek tekinthető, és nem várható, hogy rohamosan gyarapodna a beruházásra fordítható állami vagy tanácsi, vállalati források ösz- szege. Hol van már a tavalyi hó? Egyes számítások szerint az idén körülbelül olyan helyzet várható, mint 1985-ben, amikor a szocialista szervek 200 milliárd forintnyi ösz- szeget invesztáltak a beruházásokra, a magánszektor pedig körülbelül 50 milliárdnyit. Az előzetes információk azt sejtetik, hogy a közlekedés, a posta és a távközlés beruházásaira több pénz jut, mint tavaly és a megelőző években, s a vízgazdálkodás is növelheti a megbízások számát. De a korábbi nagy megrendelő, a mezőgazdaság már kevesebb munkát tud adni, mint például 1981-ben, és az építőipar saját fejlesztései is a felére csökkennek a hat évvel korábbinak. Hol kereshetnek és találhatnak munkát a régi vevőktől elszakadó kivitelezők? Az egyik biztosnak látszó út a magánszektor, de ez csak azok számára járható, akik a korábbi években alkalmassá tették termelési szerkezetüket és gépparkjukat a nagyipari munkától alapvetően különböző magánmegrendelésekre. Akik már a nyolcvanas évek elején elkezdtek a kisebb vevők felé fordulni, azok jó lóra tettek, mert a lakosság azóta folyamatosan több pénzt költ saját beruházásainak finanszírozására: még 40 milliárdot sem ért el ez az összeg 1979-ben, és tavaly már meghaladta az 50 milliárdot. Ám akik nem olyan szerencsések vagy ügyesek, hogy kiaknázhatnák ezt a jelentős anyagi forrást, azok sem feltétlenül mennek csődbe. Említettük, hogy egyensúlyba került a kereslet és a kínálat, tehát nem attól kell tartani, hogy nem lesz munka, hanem attól, hogy nem éppen olyan, amire alkalmasak az egyes vállalatok. Ezt a tendenciát vették észre és használták ki a kisszervezetek, amelyek nemcsak pótolják az időközben kiesett termelési volument (a nagyvállalatok közül sokan állnak ingó lábakon), hanem mást kínálnak a piacon, mint amit a megrendelők korábban megszoktak a nagyvállalatoktól. A nem építőipari szervezetek is az idő alatt növelték termelésüket — 1979-hez képest 1,4 milliárd forinttal —, miközben a kivitelező építőipar hagyományos szervezeteinek teljesítménye 44 milliárd forinttal csökkent. Az adatok is igazolják, hogy az országos építési kínálatot alkotó kivitelezők között jelentősen módosultak az arányok: az állami vállalatok és szövetkezetek súlya 60 százalékról 41-re csökkent, miközben a nem építőipari szervezeteké 25-ről 30-ra, a kisvállalkozásoké pedig 10 százalékra növekedett. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a piac nagyobb részén komoly verseny és vállalkozás van, nem kell sajnálkoznunk a tendencia miatt. Mert ez azt hozza magával, hogy sokszínüsödik a kínálat, és minden megrendelő megtalálhatja azt a partnerét, amelyik igényeinek és anyagi lehetőségeinek a legjobban megfelel. Szikora Katalin A PÁRTBIZOTTSÁG MEGTÁRGYALTA Megújulás, több termék Dunavecsén • Exporttermékek készülnek a Budaprint dunavccsei üzemében. A dunavecsei nagyközségi pártbizottság nemrégiben vitatta meg az 1987. évi gazdaságpolitikai célkitűzések végrehajtását, illetve az 1988. évi feladatokat. ' A pártbizottság beszámolójából kitűnt, hogy a múlt esztendőben a Fém- \ ipari »Vállalat — profilja a szerszám- gépgyártás — szocialistaexport-érté- . kesítése csökkent, s felére mérséklődött a tőkés országokba küldött gyártmányok aránya is. A Budaprint Konfek- ’ ciógyár minden elképzelését megvalósí- ' tóttá. Termékeiknek több mint 98 százaléka első osztályú volt, ami iparági ' szinten is kiemelkedő- Árbevételük több mint 50 százaléka tőkés exportra került. A gyár a bedolgozói hálózat kialakításával rugalmas foglalkozta- , tást valósított meg, amelyet az elmúlt évben tovább bővített. A Béke Termelőszövetkezet az árbevételi előirányzatát 105, nyereségtervét pedig 147 százalékra teljesítette, annak ellenére, hogy a kemény tél a kajszi-, az őszibarack- ■, és a szőlőültetvényeket megkárosította. Az aszály a gabonatermés átlagát csökkentette, de a növénytermesztés árbevételét és nyereségét a burgonya, a lucerna és a zöldborsó termesztése jól kiegészítette. A jó gazdálkodásra jellemző volt, hogy kiadásaik nem érték cl a tervezettet. Az 1988. évi gazdasági építőmunka fő célkitűzése változatlanul a termelés hatékonyságának fokozása, a műszaki i fejlesztés gyorsítása, a költséggazdálkodásjavítása, az export fokozása és a nem gazdaságos tevékenység visszaszorítása. A termelésnek ottjcell növekednie, ahol az a hatékonysági követelményekkel összhangban az egyensúlyi helyzet javítását szolgálja — fogalmazta meg a pártbizottság. Az ipari üzemeknek továbbra is fejleszteni kell termelésüket, korszerűsíteni termékszerkezetüket, s bővíteni az exportálható termékek gyártását. Az eddigieknél jobban kell támaszkodni a találmányokra, újításokra, a gazdaságosságot javító kezdeményezésekre, a meglévő kapacitásokra és a tudományos eredményekre. Az ipari üzemeknek ebben az évben 2-2,5 százalékkal kell többet termelniök. A mezőgazdasági nagyüzemeknek az ez évi termelését 4,5-5 százalékkal kell növelnie. A növénytermelésben elsősorban a gabonaféléknél szükséges jobb eredményt elérni. Az intenzív technológiával termesztett búza és kukorica vetésterülete növekedjék. A szálas- és tömegtakarmány-termő területek hozamainak javításával biztosítani kell az állattenyésztés számára a szükséges takarmányalapot. A termelőszövetkezetnek az állattenyésztésben a fajlagos hozamot kell emelni, s jelentőségének megfelelően segíteni a háztáji termelést. A pártalapszervezetek, a kommunisták segítsék az idei gazdaságpolitikai tervek megvalósítását, az ehhez szükséges jó politikai légkör megteremtését, a hatékonyabb, jövedelmezőbb gazdálkodás gyakorlatának gyorsabb terjedését. A pártbizottság az előterjesztést jóváhagyta és azt határozattá emelte. Gémes Gábor r> yl r*‘r- n PERESZTROJKA A SZAKMUNKÁS- KÉPZÉSBEN Fiatalok — fiataloknak Főiskolára sem könnyebb bejutni, mint a litván főváros, Vilniusz 33. számú szakmunkásképzőjébe, ahol felnőtt- és gyermekruházat készítésére, továbbá karosszérialakatos szakmára tanítják a fiatalokat. Az iskola népszerűségét az is magyarázza, hogy a növendékek már tanulás közben látják munkájuk konkrét eredményeit. Két vil- niuszi áruházban például — a Ma- da-ban és a Purena-ban — rendszeresen kiállítják és eladják a szakmunkásképzőben készült ruhaféleségeket. A fiataloknak tervezett, készített ruhákat, szoknyákat, kiskabátokat, kosztümöket hamar elkapkodják a vásárlók, elsősorban az ifjabb korosztály képviselői. A vásárlók könyve tele van olyan reklamációkkal, hogy miért nincs több ezekből a divatos holmikból? Peresztojka megy végbe a szakmunkásképzésben is, és ennek szemmel látható eredménye, hogy az új munkamódszerek révén a növendékek már a tanulmányi idő alatt közvetlen kapcsolatba kerülnek a vásárlókkal. Az oktatók és a tanulók együtt tervezik és készítik el az új modelleket. Az iskolában készített férfi- és női ruhákat, gyermekruházati cikkeket aztán szerződéses áron különféle márkaboltokban értékesítik, és az eladásra kerülő darabokon rajta van a gyártó neve: 33. számú szakmunkásképző. A múlt évben az iskola — az év végéig — 10 ezer rubel nyereséghez jutott a kész ruházati termékek értékesítésével, és 14 ezer rubel értékben nyújtott különféle szolgáltatásokat a lakosságnak. A befolyt összeg egy részét az iskola anyagiműszaki bázisának fejlesztésére, egy részét a legjobban dolgozó tanulók jutalmazására fordították. APN—KS VÁLÁS HARMINC ÉV UTÁN Kesztyűt varrnak M ég az ötvenes évek végén, a csökkent munkaképességűek foglalkoztatására ipari szövetkezetét hoztak létre Baján. A termelőszövetkezet már régen nem csak, sőt elsősorban nem csökkent munkaképességűeket foglalkoztat. Hiánypótló tevékenységével jól kiegészíti a ruházati ipari termelést, olyan munkákra is vállalkozik, amelyekre igény ugyan van, de kivitelező nemigen akad. Ha fejlődése nem is volt zökkenőmentes, végül is gazdaságilag stabil, nagy termelőszövetkezetté nőtte ki magát. S most, szinte egyik napról a másikra egyebek között azzal a kérdéssel kell szembenézniök a szövetkezetieknek, vajon hány dolgozójuknak lesz munkája (meddig és milyen) az elkövetkezendő időben? • Povolni Hajnal (balról), a Pécsi Kesztyűgyár dolgozója elégedett a bajaiak szorgalmával. Jobbról az egyik tanítvány: Kollár Imréné. a bajai lányok, asszonyok • A szabászok több kilométert gyalogolnak egy műszakban, alaposan elfáradnak. De ez azt jelenti: van munkájuk. Felvételünkön: Maries Mihályné és Kovács Már- tonné. í“ llPt • Gépeket a kesztyűgyártól bérelt a szövetkezet az új munkához. (Pásztor felvételei). Születésnap és korszak- váltás A január utolsó napjaiban tartott évzáró közgyűlésen a szövetkezet fennállásának 30. évfordulójáról is megemlékeztek. Ezúttal azonban nem csak az évek száma zárt le egy korszakot a szövetkezet történetében. Korszak- váltást jelentett az is, hogy az elnökasszony, Fábián Gézáné nyugdíjba vonult. Huszonnyolc évig dolgozott a szövetkezetben: szerették, tisztelték. De újat hozott számukra a gazdasági körülmények változása is: harminc évig biztos kenyeret adó munkától kellett megvál- nioíc, s mást kezdeniük helyette. Az ünnepi közgyűlésen még az elnökasszony számolt be a szövetkezet múlt évi eredményeiről —, és természetesen a mindannyiukat érintő termelési problémákról. Mint általában, tavaly is több volt az árbevételük, mint az előző évben, több a tervezettnél is: 38 millió forint. Pénzügyi mérlegük 6,6 millió forintos nyereséget mutatott ki. Ugyanakkor: csökkent a létszámuk, annak következményeként, hogy a Finomposztó Vállalatnak végzett bérmunkájuknak vége. Csaknem harminc év után. Új modellek a Centrumnak A változásokról, jelenlegi helyzetükről, jövőjükről az új elnökkel, Komár- niczicy Gyulával beszélgetünk. — „Csökkent Munkaképességűek Ipari Szövetkezete”: ez az elnevezés már régen nem a valóságos tartalmat fedi jegyzem meg. — A szövetkezetét nem ismerőkben viszont olyan elképzelést alakíthat ki, hogy csak bizonyos, könnyebb munkák elvégzésére tudnak vállalkozni, holott nem így van. Nem gondoltak név- változtatásra? —Erre most sem energiánk, se időnk, se pénzünk, se kedvünk nincs. De ha lenne, akkor is fontolóra vennénk a kérdést. Hiszen a szövetkezetei már így ismerik: „Csoki.” Lehet, hogy nem jól csengő név, de a köztudat egy igényes munkát nyújtó, megbízható termelő- szövetkezethez köti. — Mivel foglalkoznak? — Konfekcióruhát varrunk részben bérmunkában, részben a saját modelljeink szerint, kereskedelmi megrendelésre. Otthonkát, kötényt, fehérneműt, ágyneműt stb.: csupa olcsó árfekvésű holmit. Árbevételünknek csaknem egynegyedét — általában 9-10 millió forintot—a Finomposztónak végzett kétféle bérmunka adta. A huszonöt dolgozót számláló brigádunk a gyár telephelyén textilhulladékot válogatott. Mivel gazdasági kényszerből felhagytak a kártolt szövet gyártásával, a rongyválogatás már a múlt év végén megszűnt. Egy másik, hatvantagú kollektívánk pedig a szövetkezet műhelyében a kész szövetet ellenőrizte, javította a Finomposztónak: az elszakadt szálat kellett újravarr- ni, a csomót elvágni, az anyagot mű- stoppolással javítani stb. Termékváltás miatt a vállalat ezt a munkát is lemondta. Március végén jár le a szerződésünk. — Mi lesz a munka nélkül maradiakkal? — A válogató brigádunkból nyolc dolgozót átvett a gyár. Négyen maradtak a szövetkezetnél, négyen nyugdíjba vonultak. A többiek elmentek máshová. A többségük vidéki volt, köztük csökkent munkaképességűek is. Úgy tudom, sokan a lakóhelyükön találtak munkát. A hatvantagú javítóbrigádunktól is elpályáztak már néhányan, harmincán az új munkára, a kesztyűvarrásra tértek át. Ok géppel dolgoznak, tízen-tizenketten kézzel, öten-hatan lesznek majd az úgynevezett kiszolgáló személyzet. De nem küldjük el azokat sem, akiknek ennél a részlegnél nem jut munka. A konfekció- ruha-varrásban is sok mindent megváltoztatunk. Növelni akarjuk a saját termékeink arányát, ugyanakkor egyik legfőbb törekvésünk, hogy az olcsó ár- fekvésűek helyett igényesebb, jobban értékesíthető ruhaneműt varrjunk. Saját modelljeikből megmutat néhányat az elnök. Ezek a köntösök, szabadidőruhák, blúzok, leánykaruhák valóban tetszetősek, divatosak: a Centrum Áruházak Vállalat vevő rájuk. Az év második felétől térünk át a sorozatgyártásra. Kétségtelen, hogy a korábbiaknál nehezebb lesz majd a konfekciórészlegünkben dolgozók munkája. Tanulékony tanítványok A Finomposztó Vállalat előre figyelmeztette a szövetkezetei, hogy kénytelen felbontani együttműködési szerződésüket, így még idejében sikerült megfelelő új munkát szerezniük —, a Pécsi Kesztyűgyártól. Február elsejétől harminc asszony, lány a kesztyűvarrást kezdte tanulni a gyár két dolgozójától, a partnertől bérelt gépekkel. A műhelyt, ahol korábban a Finomposztó textíliáját javították, most kettéválasztották. Az egyik felében varrógépek csattognak; még lassan és korántsem folyamatosan, de egyre rövidebb ideig tartó megszakításokkal. A betanítók őszintén dicsérik tanítványaikat: ügyesek, lelkesek, gyorsan tanulnak. — Szinte biztos vagyok benne, hogy négy hónap múlva exportra fognak dolgozni—jelenti ki Papp Sándorné. — De a kesztyűgyáriak teljesítményétől még messzi leszünk -teszi hozzá Juhász Pálné, a szövetkezet dolgozója. — Minimum hat hónap kell, hogy elérjük a pécsiek teljesítményének 80 százalékát! így igaz. Az asszonyok jól tájékozottak, tudják, mire vállalkoztak. — A betanulás idejére átlagbért fizetünk—tájékoztat az elnök.- Emögött azonban nincs termelési érték, tehát bevétel-, illetve nyereségkiesést jelent szövetkezetünknek. Átképzési támogatást kértünk a megyei tanácstól, bízunk benne, hogy meg is kapjuk. — Az asszonyok jövedelme több lesz-e majd vagy kevesebb, ha már teljesítményben dolgoznak? Azt nem tudhatom, mekkora teljesítményt érnek el. De az bizonyos: a ruházati iparban — legyen az a tevékenység ruhavarrás, kalap- vagy kesztyűkészítés —, közel azonosak a jövedelmek. Elmenni nehéz, de maradni sem könnyű A kesztyűgyár dolgozói okkal elégedettek a szövetkezetiek tanulékonyságával, a feladathoz való hozzáállásukkal, ahogyan Povolni Hajnal betanító mondja: sokat számít, hogy az asszonyok meg akarják tanulni az új munkát. No persze—mondhatná bárki —, nincs más választásuk, ha egyszer úgy döntöttek, hogy a szövetkezetben maradnak. Közülük sokan már 10-20 éve, vagy annál is régebben dolgoznak itt. Ha most munkahely-változtatásra kényszerülnének, számukra az olyan lenne, mintha új életet kellene kezdeniök. Mégsem biztos, hogy könnyebb volt maradni — és vállalni az új munkát. Hiszen átlagon felüli türelem szükségeltetik a kesztyűvarrás — és egyáltalán: a varrás — megtanulásához; ezt már nap mint nap keservesen tapasztalják. Elnézem, amint Kollár Imréné megvarrja egy kesztyű ujjának a szélét. Az apró öltéseknek természetesen egyenletesen, egyenesen kell haladniok; ennek sikere pedig azon múlik, a varró hogyan tartja, vezeti, igazítja a gépben az anyagot. Mindeközben a lábnak egészen másféle mozdulatokat kell végeznie a pedálon, mint a kéznek. Kollárné feszülten figyel, miközben megvarr egy párcentis darabot. Mégis az derül ki, hogy nem ez, hanem a hüvelykujj elkészítése a legnehezebb művelet a kesztyűvarrásban. —Nem fordult még elő valakivel, hogy lecsapta az asztalra és otthagyta a kesztyűt? — Hát megesik, hogy elveszítjük a türelmünket. De aztán lecsillapodva visz- szaülünk és csináljuk tovább. A műhely másik felében még a Finomposztó Vállalat textíliáját javítják azok, akik majd a kesztyűkészítés kézi munkáját fogják végezni. Fekete Lász- lóné szemfényvesztő gyorsasággal találja meg és vágja el a csomókat, igazítja helyükre a szálakat. — Huszonöt éve vagyok ennél az üzemrésznél — mondja. —Korábban présgépen dolgoztam, de megszűnt a la- katosreszlcgünk, így kerültem a textiljavítóhoz. Szóval, nem ez lesz az első nagy váltás a szövetkezetben. Én huszonöt évvel ezelőtt is féltem, most is félek. . . Az újtól, az ismeretlentől egy kicsit mindig fél az ember... Almási Márta
