Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-05 / 55. szám

■—■— 1988. március 5. • PETŐFI NÉPE • 3 Kiemelt feladat a térség fejlesztése Dr. Gajdócsi István Bácsalmáson és környékén SZOMBATI LEVÉL Egy város — Bácsalmás — valamint vonzáskörzetében hét község. Összesen 22 ezer ember él itt a megye déli részén, a jugoszláv határ mellett. Századunk­ban — s erről a lakosok nem tehettek — több „sorscsapás” is érte a vidéket. Fejlesztése ma sürgető feladat, ezért látogatott a körzetbe tegnapelőtt dr. Gajdócsi István, a megyei pártbizottság végrehajtó bizottságának tagja, a me­gyei tanács elnöke. * * * Hogy megértsük a térség megoldan­dó problémáit, vissza kell pillantanunk az időben. Történelmileg kialakult tár­sadalmi-gazdasági kapcsolatai a régiót elsősorban a délvidéki centrumokhoz — Szabadkához, Zomborhoz — kötöt­ték. A trianoni döntést követően tehát „légüres térbe” került Bácsalmás és környéke, s ebből még ma sem sikerült teljes egészében kitörnie. A második világháború után a svábok jelentős ré­szének kitelepítése okozott komoly em­berveszteséget, a Jugoszláviával meg­romlott viszony pedig a délszláv lako­sok mellett mindenkit sújtott, hisz el­maradtak a fejlesztések. Az ötvenes évek elejének erőszakos kollektivizálá­sa ismét sok embert kényszerített szü­lőföldjének elhagyására. A hatvanas­hetvenes években az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek elmulasztot­ták a melléküzemágak fejlesztését, s többek között ennek is „köszönhető”, hogy a térségnek számottevő ipara ma sincs, a terület eltartóképessége nagy­mértékben csökkent. * * * Dr. Gajdócsi István látogatása meg­győzhette a helybelieket arról, hogy a megyei vezetésnek eltökélt szándéka a helyzet javítása. A vendég pedig árról bizonyosodhatott meg, hogy a Bácsal­máson és környékén élő emberek haj­landóak ezért komoly áldozatokat hozni. A program a bácsalmási városi párt­• Dr. Gajdócsi István Bácsalmáson ellátogatott a nemrégen létesült nevelőszülői házba, ahol a Markotán házaspár két saját gyermeke mellett öt fogadott gyermeket nevel. bizottságon kezdődött, ahol Varga Jó­zsef titkár és dr. Bednárné Kiss Ildikó tanácselnök számolt be a társadalmi­gazdasági élet valamennyi fontos ele­mének részleteiről. A körzet két. állami gazdasága és hat termelőszövetkezete — a csikériai kivételével — eredményes évet zárt tavaly. Ipartelepítést illetően a Bakony Művekkel, a Zománc- és Kádgyárral, valamint a SZIM kecske­méti gyárával folynak tárgyalások. Bácsalmáson korszerűsítették a gim­názium fűtését, megkezdődik a szak­munkásképző építése, s az idén befeje­ződik a gázprogram. Dr. Gajdócsi Ist­ván ígéretet tett, hogy a megye ösztön­díjakkal segíti a fiatal értelmiségiek le­telepítését. * * * A vendég ezt követően Tataházára utazott. A községi tanács épületében Koncsek János párttitkár és Kancsár György tanácselnök tájékoztatta a tele­pülés életének részleteiről. Az 1600 la-- kosú Tataházán több mint négyszáz házban van vezetékes gáz, s különösen jónak és korszerűnek mondható az or­vosi ellátás. A legnagyobb gond a nyug­díjasok magas aránya. A Petőfi Tsz te­vékenységéről Kiss István elnök, or­szággyűlési képviselő számolt be. Figye­lemre méltó eredményük az árbevétel tíz százalékát meghaladó nyereség, vala­mint az a tény, hogy 4 háztáji sertéshiz­lalás az utóbbi időben sem csökkent. Dr. Gajdócsi István ezután kerek- asztal-beszélgetést folytatott Tataháza, Mátételke, Katymár, Csikéria, Mada­ras, Kunbaja és Bácsszőlős tanácselnö­keivel. Az eszmecsere fő témája a taná­csok fokozódó önállóságából és a szű­külő pénzforrásokból adódó ellent­mondás volt. A program Mátételkén fejeződött be, ahol a vendéget Piukovics Béla ta­nácselnök fogadta. Örvendetes hír, hogy a semmiféle gazdasági egységgel nem rendelkező községben a közeljö­vőben a Szegedi Ruhagyár nyit 40 em­bert foglalkoztató konfekcióüzemet. Dr. Gajdócsi István Tataháza és Máté­telke részére 300—300 ezer forint me­gyei céltámogatást helyezett kilátásba, szilárd burkolatú utak építésére. Bálái F. István Az okos, jó szabályokat, az egyből megért­hető, indoklás nélkül is világos előírásokat a közösségekben élő emberek döntő többsége elfogadja és ön­ként engedelmeskedik azok­nak. Olyanok mindig lesznek, voltak is, akik tudatosan, vagy csupán fejletlen ösztöneiknek engedve felrúgják a rendet. De most nem róluk, hanem a józan többségről akarok néhány gon­dolatot elmondani, a nem biz­tos, hogy józan szabályokkal összefüggésben. Néhány héttel ezelőtt néztem a kecskeméti városi televízió műsorát, amit ugyebár más vá­rosokban, községekben nem láthatnak az emberek. Viszont, ami ott — már túlságosan is hosszan — szóba került, min­denkinek azonnal ismerős lesz. A falun, községekben, pláne ta­nyán élőknek biztosan nevetsé­ges a téma, s bajusz alatt meg­mosolyogják a „hóbortos” vá­rosiakat, mondván, hogy nincs jobb dolguk, mint ilyesmivel foglalkozni? Az ügy azonban—nemsoká­ra kiderül — komplikáltabb, mint az ördöglakat. Mert miről van szó? Nem másról, mint ar­ról, hogy hol végezze el kis- és nagydolgát a kutya! Persze eb­ből a szükségből — mondanom sem kell — nem a kutyák csi­nálnak problémát. Ők, évezre­des mozdulattal éppen úgy könnyítenek magukon a to­ronyházak tövében, mint tették hajdanán, követve a népván­dorlás menetét. Tehát a kutya nem változott, viszont az ember és ezáltal környezete, lakóhelye rendezettebb, modernebb lett. Nem mindegy tehát, hol ürít a kutya. Mert a kutya most is velünk van, szeretjük egymást, ragaszkodunk egymáshoz, né­ha talán jobban, mint ember­társainkhoz. Dé ennek okaiba most ne menjünk bele. És mert az ember szereti a kutyát, a városokba is magával hurcolja, s bár maga is szűknek, kényelmetlennek érzi lakótelepi betonkalitkáját, hűséges társá­val megosztja. Ott bent a sző­Ürítési szabálysértés nyegekkel, bútorokkal, köny­vekkel, virágokkal, csipkékkel, képekkel tömött lakásban azonban mégsem „mehet ki” az állat, a gazdi időnként leengedi az utcára, a térre. Egy idő után a blökiben kialakul a feltételes reflex, s ha a gazda a pórázért nyúl az előszobafogashoz, már tudja mi következik, s alig bírja visszatartani magát, amíg leér­nek. Itt kezdődik a baj. Mert hová rohan a kutya? A parkba! A bokrokhoz, fákhoz, a játszó­tér homokjához, s dolgát végez­ve megkönnyebbülten felszaba­dult rohangálásba kezd, esetleg csahol, ugat, játszik. Mindez azonban (amint a televízióból hallottam) szabálysértés. Pon­tosabban: ürítési szabálysértés, amit a kutya követett el, de a tulajdonosát kell megbüntetni. Egy ebtulajdonos tehát napon­ta minimum kétszer követi el ezt a szabálysértést, (arra már nem emlékszem, hogy az úgy­nevezett kisdolog szabálysér- tés-e) és ha nincs egy okős em­ber valahol a világon, akkor a kör sajnos örökre bezárult vol­na a kutyabarát és a hatóság körül. De miért is emelkedett ki az ember az állatvilágból? Mert gondolkodott. Nos, kérem, itt is egy gondolat kínálja a megol­dást (ezt is a televízióból tu­dom), nevezetesen aki kutyát sétáltat, az köteles magával vin­ni egy kis lapátot és egy mű­anyag zacskót, s adott esetben a canis merga-t a közterületről a zacskóba ügyeskedni s a leg­közelebbi kukába dobni. Ezál­tal mentesül az ürítésj szabály- sértés alól, nem bünteti meg a hatóság. Bevallom, az adás óta, körül­belül három hete figyelem a ku­tyát sétáltató embereket, de la­pátot, zacskót egyiknél sem lá­tok. Sőt, szemtanúja voltam több ürítési szabálysértésnek is, de bűnös könnyelműséggel sze­met hunytam felette. Eszembe jutottak ugyanis más, talán a kutyákénál ártalmasabb üríté­sek, amelyek miatt alig-alig büntettek meg embereket. A teherautókról suttyomban le­billentett szeméthalmaz, a bér­házak környéke háromnapos ünnep után, vagy dinnyeszezon - idején, esetleg erősebb szélfú- vásban, amikor a papír, a mű­anyag tejeszacskó beborítja a parkot, játszóteret, ahová előző éjszaka — nemcsak az öklöm- nyi kutya — részeg emberek ürítettek lent is, fent is (elnézést a kényesebb olvasótól). Eszembe jutottak ugyanis az autók, amelyeket mintha nem is békés városi közlekedésre, de háborús állapotokra terveztek volna: pillanatok alatt akkora füstöt „ürítenek”, hogy semmit nem lát a gyalogos. Hosszan, hosszan lehetne sorolni a ku­tyáknál vétkesebb ürítőket, de tudom, sokan talán olcsó hecc­nek tartják arról írni, hogy sze­mét van az utcán. Kezdő újság­írókat szoktak megbízni magu­kat dörzsöltnek gondoló szer­kesztők azzal, hogy írjon fiam egy kis dolgozatot arról, milyen szemetesek az utcák. Csakhogy ' az utca közterület, tehát min­denkié, azaz senkié! Nem azt kell megirni, hogy szemetes az utca, hanem azt, hogy például a Pitypalatty utca 13/B számú ház előtt nem takarítanak. Ek­kor van hatása az írásnak, mert aki ott lakik, szégyenében azon­nal ragyogóra sikálja a járdát. Ha ennyire tudom, akkor mi­ért csak általánosságban beszé­lek például a füstölgő autókról, noha a rendszám alapján meg­jegyezhetném? Azért, mert ar­ról éppen úgy nem a gazdája tehet, mint arról, hogy a kutyá­nak is vannak szükségletei, s van közös vonása a kutyának és a Trabantnak: ha működik, mindkettő ürít. J A JÓ MEGOLDÁSOK KULCSA Alapellátás és olcsóruha-árusítás Orgoványon Eddig csak öt órától nyitva lévő kocsmákról hallottunk. Olyan élelmi­szerüzletről, amelyben már ettől az idő­től kiszolgálják a vevőket, az Orgová- nyi Egyetértés Szakszövetkezet boltjá­ban tett látogatásunkig nem volt tudo­másunk. Alkalmazkodva a fogyasztókhoz Figyelmet érdemlő tény, hát még ha hozzávesszük, hogy itt, ezen a négy- ezer-ötven ember lakta településen, sa­játosan több kézben van a kereskede­lem. A tizenhármas számot — ennyi a magánértékesítő a faluban — senki nem mondja balszerencsésnek. Nélkü­lük — a vegyes-, a rövidáru-, az ipar-\ cikk-, a virág- és vegyszerkereskedők, a zöldséges a bazáros, a dohányárus és ajándéktárgy-forgalmazók híján —, András Ignácné tanácsi előadó szerint is szegényesebb lenne a termékkínálat. Egy kecskeméti kiskereskedő gyü­mölcspavilont készül nyitni az idén. Magától értetődő tehát, hogy egy ki­sebb és egy nagyobb élelmiszerbolttal a szakszövetkezet is részt kért a helyi áruellátásból. Ami annál inkább jó az orgoványi fogyasztóknak, mivel ez utóbbi akkor is nyitva tart, amikor az Univer Afész ABC-jét ebédidőben — 12—13 óra között — bezárják. Alkalmazkodni a vásárlókhoz. Ez az egyetlen út ma a kereskedelemben. amelyen érdemes haladni. Fáradságos, de a leginkább célhoz vezető út. Egy-egy kifli, zsemle, sajt Tomasák Károly, az Ady Endre utcai szakszövetkezeti bolt vezetője, felesé­gével és családjával ennek érdekében már kora reggel talpon van. Kis tételű eladásokkal kezdődik a napjuk. Egy- egy kifli, zsemle, sajt, tíz dekagramm szalámi, karamellás tej, egy szelet cso­koládé annak a húsz iskolásnak, akik az első busszal utaznak Kecskemétre. Nyolc óráig még egy másik, harminc- negyves fős gyerekcsoportra, és mun­kába induló dolgozókra, meg bevásár­ló háziasszonyokra is számíthatnak. A cipőüzemből telis-tele írt listával szoktak átküldeni valakit reggelire en­nivalót venni. A kis haszon, nagy forga­lom gyakorlata és a fogyasztókkal való törődés meghozza gyümölcsét a havi 900 ezer—1.2.millió forint bevétellel. Ifjú Heródek Jánosné asszisztens nem az egyetlen, akinek ez a vélemé­nye: — Itt szeretek vásárolni, jó az áruvá­laszték. Elégedett vevő ... A kínálat szemlátomást a hölgy sza­vait igazolja. A mélyhűtőben zöldbor­só, sárgarépakocka, vegyesfőzelék, cse­\ • Egymillió forint körüli a forgalom a szakszövetkezet Ady Endre utcai üzletében. A pult mögött Tomasák Károly. • Válogatás a súlyra vehető ruhafélék közül. A mérlegnél: Karancsi Márta üzletve­zető. (Méhesi Éva felvételei) megekukorica, karfiol, gombaleves, tengeri halfiié és más mirelittermék jel­zi, hogy a boltosoknak szállítóik közül a hütőiparral van legkevesebb gond­juk. Jó a felvágott-, a konzerv- és a kávékínálat. Van szódásszifon, elem, zseblámpa. A Libero pelenkától, a Ga­bi sampontól és a borotvakrémtől kezdve a Pitralon arcszeszig, többféle babaápolási és kozmetikai cikk a pol­con. Teljes körű termékválasztékról ír­ni, persze, túlzás lenne. De az feltétle­nül mércéje az itteni kereskedelmi munkának: ha valaki bejön a tanyáról vásárolni, és kér tizenötféle árut, egy­két kivételével megkapja. ... elégedetlen boltos — Arról hallottunk, hogy a vevők elé­gedettek az ellátással. Tomasák Károly is ilyen elégedett a szállítóival? — kér­dezem. — Erről szó sincs. Amikor hiánycikk volt a margarin, úgy jutottunk hozzá, hogy egy ismerős tojásfelvásárlóval minden héten hozattam Budapestről 100—150 csomaggal. Nekünk arra nincs járművünk, sem üzemanyagunk, sem időnk, hogy áruért járjuk az orszá­got. így csak a szállítóinkra építhetünk. Nem vagyunk abban a szerencsés hely­zetben, mint egy magánkereskedő, aki fogja magát, bemegy valamelyik Fü- szért-raktárba, s ott válogathat a kere­sett termékek közül. Hozzánk narancs­ból is csak 150 kilogrammot küldtek ezen a télen. Gyümölcskocsonyának és főzhető krémpudingnak színét sem lát­tuk. Nincsen habfürdő. Amíg a monori Füszért hiánytalanul kiszolgál minket, a kecskeméti Tisza Füszért raktárházá­ról már nem állíthatom ugyanezt. — Az is helytelen — folytatta mon­dandóját Tomasák Károly —, hogy a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat a tévében reklámozza a. csibefalatot, ide viszont nem szállít belőle. Valamit azért javult a helyzet. Hetente két má­zsa fagyasztott baromfit kapunk, azon­ban olcsóbb csirkelábból es -nyakból többet vennének Orgoványon. Támaszkodás a helyi közösségekre Mivel a „déli ügyeletes” üzlet kora reggeltől jelentős részt vállal a lakosság ellátásából, s hogy az ABC csütörtök délutáni bezárásakor is nyitva tart, ke­reskedői joggal várnak nagyobb szállí­tási készséget az összes nagyforgalma­zótól. A községi alapellátás javulását eddig is jórészt egyfajta egészséges tü­relmetlenség táplálta. Megoldották például az olcsó ruhaneműk árusítását. A vállalkozó ezúttal is a helyi közössé­gek egyike, a Sallai Termelőszövetke­zet, amelynek boltjában kilogrammon­ként értékesítenek különféle öltözkö­dési cikkeket. Öt ing 300 forint, akár­csak két pulóver vagy egy télikabát. Nem hiába mondják, hogy a lakos­ság kiadásainak csökkentésében a vá­lasztható jó megoldások kulcsa ott van, ahol élünk. Így is lehet segíteni, könnyebbé tenni az emberek minden­napi életét. Kohl Antal Módosítják a bérfizetési napokról szóló rendeletet A személyi jövedelemadóval kapcso­latos havonkénti elszámolások jelentős többletmunkát rónak a vállalati admi­nisztrációra. Több vállalat is változtat­ni szándékozik a bérfizetések eddigi rendjén, mert a szokásos fizetési na­pokra csak nagy nehézségek árán tud­nak elkészülni a bérek és az adóelőle­gek számfejtésével. Ezzel kapcsolatban a Pénzügymi­nisztériumban elmondták az MTI munkatársának: a munkabér-fizetési napok rendjét egy 1983-as PM-rendelet szabályozza. Ebben ágazatokra bontva állapították meg, hogy mely napokon kell a dolgozók munkabérét kifizetni. A költségvetési szerveknél például a havidíjasoknak általában 2-án vagy 3- án fizetnek, míg a vállalatoknál 2-a és 27-e között, ágazatonként a legkülön­bözőbb időpontokban kerül sor a rész­fizetésekre, illetve a végelszámolások­ra. A fizetési napok e „széthúzásának” célja a vásárlóerő havi kiáramlásának ütemes szabályozása, a kereskedelem­ben jelentkező vásárlási hullámok vi­szonylagos megosztása a hónap egészé­re. Éppen ezért a jelenlegi rendelet sze­rint a bérfizetések központilag megha­tározott rendjétől csak indokolt eset­ben, s kivételesen térhetnek el a vállala­tok. Ilyen egyedi eltéréseket a Magyar Nemzeti Bank engedélyezhet a részük­re, például akkor, ha a bérfizetés napja ünnepnapra esne, vagy ha a fizikai és a nem fizikai dolgozók bérét nem két kü­lönböző időpontban, hanem egy idő­ben, a szokásos bérfizetési napok vala­melyikén kívánnák kifizetni. A most ér­vényes előírások szerint a bérfizetések jelenlegi rendjétől egyébként csak a Pénzügyminisztérium engedélyével, ki­vételes indok alapján térhetnek el a vál­lalatok és az intézmények. A minisztériumban arról is tájékoz­tattak, hogy előkészületben van az 1983-as rendelet módosítása. Indokolt­nak látszik az eddigieknél szélesebb döntési hatáskört biztosítani a bérkifi­zetések rendjét illető kérdésekben a Magyar Nemzeti Banknak, amely egyébként is felelős az általános pénz- forgalom alakulásáért. A rendelet mó­dosítása során kívánnak megoldást ta­lálni egy, a személyi jövedelemadó be­vezetésével kapcsolatban felmerült technikai kérdésre is. A szabályok sze­rint ugyanis az éves adó megállapításá­hoz a decemberi béreket legkésőbb a következő év január 15-éig ki kell fizet­niük a vállalatoknak, sok helyütt vi­szont a jelenlegi rend szerint még a hónap második felében is fizetnek. Továbbra is várják a javaslatokat az Életfa-díjra A vártnál jóval kevesebb javaslat ér­kezett eddig a hat hete meghirdetett Életfa-díjra, ezért alapítói továbbra is várják az intézmények, közösségek ja­vaslatait olyan személyekre, akiket saját környezetükben érdemesnek tartanak erre az elismerésre. A díjat a Népművészet Ifjú Mestere pályázat meghirdetői: a KISZ Központi Bizottsága, az Állami Ifjúsági és Sport- hivatal, a Népi Iparművészeti Tanács, a Művelődési Minisztérium, az Országos Művelődési Központ és a Népművészeti Egyesület alakították. Ezt az elismerést azok kaphatják meg, akik tevékenysé­gükkel hozzájárulhatnak, illetve ma is hozzájárulnak a népművészet hagyo­mányainak ápolásához, értékeinek megőrzéséhez es elterjesztéséhez, nem­zedékek közötti átörökítéséhez: E díj­á­ban részesülhetnek azok is, akik arra tö­rekszenek, hogy a népművészet ápolá­sát, fejlesztését mindennapos, természe­tes tevékenységként építsék be az isko­lák, a közművelődési és ismeretterjesztő intézmények, a hivatalos szervezetek, a helyi közösségek életébe. Ä díjra érdemesnek tartott személyre közösségek és intézmények tehetnek ja­vaslatot. Ennek tartalmaznia kell a java­solt egyén személyi adatait, tevékenysé­gének leírását és értékelését, a javaslat, indoklását. A díjat a kiíró szervek képvi­selőiből alakult bizottság ítéli oda. A dí­jat legfeljebb hárman kaphatják meg, s évente egy alkalommal nyerhető el. A javaslatokat a KISZ KB kulturális osztályára (1133 Budapest, Kun Béla rakpart 37—38.) kell beküldeni május 13-aig.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents