Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-30 / 76. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 198$. március 30.

A „NULLADIK” ÉV ELŐKÉSZÍTÉSE BAJÁN

Két tannyelvű gimnázium

HONISMERET — HELYTÖRTÉNET Bunyevác olvasókör Bácsbokodon

Manapság a társadalmi munkamegosztás bármely területén egyre elevenebben érzékelhető a nyelvismeret fontossága, vagy inkább hiánya. Pedig • csak komoly szakmai és megbízható nyelvi ismeretek birtokában szerezhetünk tudomást az élet bármely területén azokról az újdonságokról, amelyek a megfelelő tájékozottsághoz, a továbblépéshez nélkülözhetetlenek. A ma szakemberének nyelvtudással kellene rendelkeznie, s a jövőben ez még elengedhetetlenebbnek látszik. Ezt a célt segítik elérni hazánkban a két tannyelvű gimnáziumok. Az ország néhány városában már a jelenlegi tanévtől ismerős az oktatásnak ez a formája, 1988 szeptemberétől viszont a megyében is beindulnak az első, illetve „nulladik” osztályok. Baján, a Frankel Leó Német Nyelvű Gimnáziumban is, ahol ősztől már párhuzamosan folyik a régi és az új formájú oktató-nevelő munka. A két tannyelvű oktatás előkészítéséből. szervezéséből Nitschmann Hel- mutné, az intézmény vezetője is alaposan kivette a részét.- A bajai Frankel Leó Német Nyelvű Gimnázium elsősorban a német nemzetiségű fiatalok oktatását, nevelését vállalta. A tanítási nyelv már a kezdetektől az anyanyelvi szintű német és magyar. Tudvalevő, hogy a Magyarországon élő nemzetiségi kisebbségeknek alapvető joguk: anyanyelvűk használata a közéletben. Ehhez szorosan kapcsolódik az anyanyelvű oktatás — az óvodától a gimnáziumokig. A magyar- országi német nemzetiségű lakosság köréből másfél generáció nem élhetett elemi jogával: anyanyelvének használatával. Kultúrájukban, hagyományaikban németek maradtak persze, mégis megindult a beolvadási folyamat. Német anyanyelvűket ezek a szülők már nem olyan természetességgel adták tovább gyermekeiknek, mint elődeik, ugyanakkor mégis ragaszkodtak etnikumukhoz. Biztosítékot láttak a német nyelvű gimnáziumban arra, hogy az itt felnövekvő nemzedék alapos általános tudásra tesz szert, behatóan megismeri a német kultúrát és csiszoltabbá teszi anyanyelvi ismereteit.

—- Mire vállalkozik, az előzőtől mennyiben különbözik az új forma?

— Új, ötéves képzési formánk elsősorban az oktatás fejlesztését, színvonalas általános ismeretek átadását, egyidejűleg pedig egy idegen nyelv magas szintű elsajátítását, a nemzetiség nyelvének szélesebb körben való elmélyítését szolgálja. Szeretnénk lehetőséget adni azoknak a német nemzetiségű gyerekeknek is anyanyelvűk elsajátítására, akik rajtuk kívül álló okokból nem járhattak előzőleg kétnyelvű általános iskolába, és otthon is csak részlegesen tanulták, tanulhatták meg a nemzetiségüknek megfelelő anyanyelvet, vagyis kevesebb tudással érkeznek. Intézményünk alapkoncepcióját megtartva mindkét — a korábbi négy-, illetve a szeptembertől induló ötéves -— oktatási formában őrizni kívánjuk a nemzetiségi jelleget. Ehhez nyújtanak segítséget például a néprajzi diákkör foglalkozásai, melyekben a legkülönfélébb — egyebek között néprajzos — gyűjtőmunkában vehetnek részt tanulóink.

— A napokban eldőlt, kikből áll az

induló osztály. Hányszoros volt a túljelentkezés?

— A „nulladik” évvel kezdődő oktatás iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés. Elsősorban a megyéből vártuk a jelentkezőket, de nagyon sokan pályáztak a megyehatárokon túlról is. Kilenc- venegy nyolcadikos igyekezett megoldani az írásbeli feladatokat. Végül is közülük harminchatot fogadunk őszszel.

— Milyen tárgyakból volt a felvételi?

— Magyarból és matematikából. Vizsgálódásunk célja főként a kombinációs készség, a konstruktivitás, az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazása volt. A szaktanárok véleménye szerint a feladatsorok matematikából, valamint magyarból megfeleltek a kitűzött céloknak. Mindkét tárgyban fontos szerepet kapott az alaposság és az átgondoltság. A tanulók feladatmegoldó készsége közepesnek bizonyult matematikából, sokkal jobb eredmények születtek viszont magyarból. A felvételi bizottság e két tárgyban elért pontszámok alapján döntött a felvételről.

— Hogyan kezdődik a konkrét munka? Az alapozás?

— A legelső évben diákjaink heti

húsz tantervi órában tanulják a német nyelvet, ám hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt elsajátíthassák a nyelvet, ahhoz legalább ugyanennyi időt kell az önálló tanulásra fordítaniuk. Az első osztálytól kezdve már németül találkoznak a történelemmel, földrajzzal, matematikával és fizikával. Szaktanáraink a német nyelvterületről érkeznek, és a nyelvoktatást is német lektor fogja irányítani. Károlyi Júlia

Bácsbokod évszázadok óta nemzetiségi község. Ez idő alatt barátságban éltek együtt magyarok, németek, bu- nyevácok. A községben a legsötétebb

— Szálasi uralmát jelentő — hónapokban is a szélsőségektől mentes volt az élet. A felszabadulást követő hónapok útkeresésekor a faluhoz való egyetemes ragaszkodáson belül megindult, megindulhatott a csoportok, nemzetiségek sajátos érdekeit szolgáló egyesületek, szervezetek létesítése. A megalakuló koalíciós pártok, az új iljúsági szervezet (MADISZ) mellett egyrészt a politika biztatására,' másrészt a meglévő igény együttes hatására fogtak hozzá a bácsbokodi bunyevácok saját egyesületük megalakításához.

Az ötlet első megbeszélésére kilencen

— az alapító tagok — jöttek össze; öt földműves, egy kereskedő, egy plébános, egy sekrestyés, és egy megyei köz- tisztviselő. Az alapítás főbb elveinek összeállítása után 1945. szeptember 23- án a helyi „Schnádenberger-féle” kocsmába hívták össze az alapító közgyűlést.,Ezen negyvenegy bunyevác nemzetiségi vett részt. Az elnöklő Cserháti Gergely plébános bevezető ismertetése után a jelenlévők kimondták az egyesület megalakulását, amely a „Keresztény Bunyevác Olvasókör Bácsbokod” nevet vette fel. A közgyűlés elfogadta az egyesület alapszabályát, majd megválasztotta vezetőségét. A testület 28 tagból állt. Elnöke: Muity Mihály földműves lett. Tizenkét választmányi tag és hat pótválasztmányi tag alkotta az első vezetőséget. Ä plébános kivételével valamennyien földművesek voltak.

Érdemes tallózni az egyesület „Alapszabályok” címet viselő dokumentumában. A három fejezetből álló és 35 pontot tartalmazó okmány szerint az egyesület „hivatalos nyelve: magyar és bunyevác”. Idézzük az egyesület célját megfogalmazó pontot: „Bácsbokodon lakó bunyevácok szellemi, társadalmi, anyagi érdekének előmozdítása, valláserkölcsi szellem, hazafias érzület a köz- művelődés és az összetartás fejlesztése által a politika mellőzésével”. A szép célok megfogalmazásából ekkor érthető a hitelét vesztett és rossz tapasztalatokat felmutató politikától való mene- kedés. Gondoskodtak a kör helyiségé- , nek megfelelő berendezéséről, felszereléséről. Könyvtárat létesítettek.

A működés és fenntartás fedezetét a tagdíjak, az alapítványok évi kamatai, az egyéb bevételek és juttatások adták. Megfogalmazódott az is, hogy a közösségnek csak feddhetetlen jellemű magyar állampolgár lehetett a tagja. A tagsági díjat igen gondosan és előrelátóan állapították meg. Mivel az infláció bizonytalanná tette a pénz értékét, értékállóságát, ezért az alapító tagok „egyszer s mindenkorra legalább 100 kg azaz egyszáz kilogramm búzát lefizetnek a kör javára”. A pártoló tagok évente 25 kg búzát, a könyvtári tagok

pedig évi 10 kg búzát tartoztak fizetni. A tagság három évre szólt, utána meg lehetett újítani. A felvételhez a közgyűlés kétharmados többségének igenlése kellett. Az alapító okirat részletesen kimunkálta a közgyűlés, a választmány, a számvizsgáló bizottság és a tisztikar működésének mechanizmusát is.

Megbízatásukat valamennyien társadalmi munkának tekintették. Ezért semminemű anyagi ellenszolgáltatást nem kaptak. Az alapszabály 35. pontja foglalkozott a kör megszűnésével, megszüntetésének feltételeivel: „Ha a kör az alapszabályokban előírt célját és eljárását be nem tartja, hatáskörét túllépi, államellenes működést fejt ki, a köz- biztonság és közrend ellen súlyos vétséget követ el, vagy a tagok vagyoni érdekeit veszélyezteti a N. Belügyminiszter Úr ellene vizsgálatot rendelhet el, működését felfüggesztheti és végleg fel is oszlathatja.”

A bácsbokodi bunyevác egyesület alapítása, tevékenysége is igazolja, hogy a közelmúltban is akadtak a magyar társadalom gyakorlatában olyan periódusok, amikor volt lehetőség a „hétköznapi demokrácia” gyakorlására. Amikor egy nagyobb közösségen belül de ahhoz kötődve, ragaszkodva - más, kisebb csoportok is részt vehettek a közéletben.

R. S.

Picassografikák

Magyarországon legutóbb húsz éve, 1968-ban rendeztek Picasso-grafikai kiállítást. (Akkor Daniel-Henry Kahnweiler művészeti író, Picasso gyűjtője, műkereskedője, állította ki a Szépművészeti Múzeumban kollekcióját.) Éppen abban az évben, amikor a nyolcvanhét éves örökifjú művész alig fél év alatt elkészítette 357 lapból álló grafikai sorozatát, amelyben szinte újra élte festői életrajzát.

Ezt a cím nélküli sorozatot vásárolta meg aztán még a művész életében a Ludwig házaspár és tavalyi magyarországi alapítványuk keretében érkezett a kollekció a Magyar Nemzeti Galériába. Ez az anyag Picasso grafikái címmel május 15-éig látható a Budavári Palota „A” épületében (a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum termeiben).

Peter Ludwig 1950-ben művészettörténeti disszertációját is századunk e meghatározó művészéről írta: Picasso emberképe — egy generációsán meghatározott életérzése címmel. És kortárs képzőművészeti gyűjteményét éppen Picasso-alkotásokkal alapozta meg.

Gyűjtő és művész személyes kapcsolata később is eleven maradt. Ludwi- gék gyakran voltak vendégei Picasso műtermeinek, verniszázsainak. Sokat vásároltak a művésztől és műkereskedőitől. Sikerült megszerezniük az 1930 —37 között készült Suite Vollard száz lapból álló metszetso/o/atot, a Minotauromachia grafikai sorozatot, az 1960-as évekből datált Franco álma és hazugságai című 156 rézkarcot, jó néhány jelentős olajfestményt, szobrot és a 357 grafikát.

Számos régi festménye, rajza kel új életre, jelenik meg új és újabb értelmezésben a Ludwig- gyűjtcménybcn szereplő grafikai sorozatban. Mint Picasso életműve, e sorozat is ciklusokba rendeződik. A művész rendszerint egy- egy témát gyors egymásutánban járt körül, másrészt újra és újra visszatért, és új módon értelmezett változatokat rajzolt, festett. Cirkuszi jelenetek, a

műterem, művész és modell hármassága, a bikaviadalok, a minotauroma- chia, Velazquez Las Meninas-ának modern variációi, a béke allegóriája — mind visszatérnek összegezve, újraélve e lapokon.

K. M.

Okos, szép szavak

KÉPERNYŐ

Határidős munka sürgetett vasárnap délelőtt. Csak megszokásból kapcsoltam be egy pillanatra készülékemet. A Mitiők különben sem az én korosztályom műsora ... Paudits Béla kukkantott rám (is) a képernyőről. Újabb színészportré, gondoltam és már majdnem kiparancsollam szobámból, amikor fölfigyeltem az asztalosmesterség dicséretére. A népszerű művész olyan szeretettel, hozzáértéssel beszélt első szakmájáról, mindmáig kedvelt tudományáról, hogy félre kellett tennem sürgető feladataimat. Sajnos, csak egykét perc jutott annak a csodálatos folyamatnak a fölidézésére, hogy miként szoknak a szerszámok a gyakorlatlansága miatt sutának tartott fiú kezeihez. Talán többet is szólhattak volna arról, hogy a csábítóbb hivatás kedvéért elhagyott szakma miként gazdagítptta Paudits Bélát. A világért sem a pályakezdő színészt napi anyagi gondjain átsegítő barkácsolás hozta forintokra gondolok. A valamihez értés öntudatára, a helytállás büszkeségére, a jól megcsi- náltság örömére! Azt hiszem, a Mitiők vasárnap többet tett egy szakma, az asztalosmesterség, az intarziakészítés népszerűsítésénél: jó irányba terelgette a hogyan éljek minden korosztály számára újra és újra eldöntendő kérdésre formálódó válaszokat.

Máskor is tapasztalhattam: ez a fiataloknak szánt műsor bízik hallgatóiban. Szerkesztője (Pápai Judit), rendezője (Lukin Ágnes) úgy véli, hogy az értő, okos emberi szó, a követésre hívó életpélda is a képernyőhöz ülteti a tizenéveseket.

* * * *

A Hármas „csatorna” ellenben egyszerűen nem hiszi el, hogy a világ, a létezés titkai, csodái, törvényszerűségei körítés nélkül is érdeklik a fiúkat, lányokat. Jó, jó, magam is voltam fiatal, ismeretterjesztő is, azt is tudom, hogy az általános elkényelmesedés miatt felnőttek is húzódoznak a hosszú lekötöttségektől, mégis fölösleges üresjáratoknak érzem a hallatlanul érdekes tudományos információk elfogyasztását könnyíteni szándékozó keretjátékokat. Egyik-másik kimondottan bárgyú ötletre épül. Nehezen viselhető el a műsorvezető dumás hanghordozása.

Kár, mert jó természettudományos ismeretterjesztő sorozatokból a sok sem elég. Kár, mert olyan elődökre emlékeztet e műfaj, mint Öveges profesz- szor, a tévé hőskorszakának egyik legnépszerűbb egyénisége. Kár, mert más

kiváló sorozatok mellett—mint például Az amatőr természetbúvár — igencsak nyilvánvalóak a szándék és a megvalósítás, a cél és az eszköz ellentmondásai.

* * *

Annál jobb, sikeresebb egy-egy alkotás, minél tovább él nézőiben, hallgatóiban. Az olimpiai fogadalomtételre sokáig emlékezünk. Ki ne tudná, hogy a modern korban talán sohase függött össze annyira a nemzetközi sportvetélkedés és a béke eszméje, mint napjainkban. Magunkért, gyermekeinkért is szurkolunk, amikor békés, baráti olimpiát kívánunk. Méltó módon hangolta rá a Magyar Olimpiai Bizottság és a televízió a nyár végi ünnepi sereglésre a résztvevőket, a hazai sportközvéleményt a nyilvános ünnepi eskütétellel. Maradandó élményt jelentett százezrek számára a kísérőmüsor, az ünnepi beszéd. Az illetékes államtitkár bizonyította: okos gondolatok, nemes eszmék, szépen formált mondatokban közönyösnek mondott korunkban is föl tudták lelkesíteni az embereket.

Köszönet a vasárnap délelőtti önerősítő, szertartásért.

H. N.

JÓL SZERKESZTETT, ADATOKBAN BÁMULATOSAN GAZDAG KÖTET

A bácskai nagyközség példásan őrzi múltját

A Balassa—Ortutay Magyar néprajz monográfiában nem fordul elő Jánoshalma neve. Igaz, ez a reprezentatív kivitelű munka általános összefoglalásra törekedve, a népi tudás koronként változó képét megrajzolva indokoltan mellőzhette a részletezést.

Meggyőződésem, hogy egy újabb áttekintő könyvben hivatkoznak majd a kiskunsági homokhátság és a bácskai löszhát találkozásánál, 1731-ben újjátelepült nagyközség népéletére. Dr. Karsai Ferenc új, harmadik, több mint hétszáz nagy alakú szövegoldalas munkájából, a Jánoshalma néprajza című, a helyi tanács támogatásával megjelent kötetből ugyanis megbízható tájékoztatást kaphatnak a település anyagi és szellemi kultúrájáról, hagyományairól.

Ki volt a nagyapád?

Egy hosszú élet szorgos és szakavatott gyűjtőmunkájának eredményeit mutatja be a Petőfi Nyomdában készült könyv.

Átgondoltnak érzem szerkezetét, fölépítését.

Elfogadhatóan indokolja a szerző, hogy miért a paraszti népélet vizsgálatát, bemutatását érezte elsődleges fontosságúnak. Adatokkal gazdagon mazsolázva ismerteti a községi önigazgatást, a család, a rokonság, a szomszédság változó funkcióit, helyzetét. Érdekes megfigyelése: a zárt községi településeken néhány szomszéd közelebb kerül a rokonoknál. Megdöbbentő, hogy egy iskolai felmérés adatai szerint a 12-14 éves jánoshalmi diákok közül sokan még a nagyszülők nevét sem ismerik. A megkérdezett 120 tanulóból csak ketten-hárman tudták elmondani szinte valamennyi nagy- és dédszülőjük nevét.

A tárgyi néprajz fejezetet a táj múltjába pillantó sétával kezdi a szerző. A vegyes talajú határban a futóhomokkal vívott harcot tekinti a legerőteljesebb tájformáló tényezőnek.

A határ és az utcakép szemrevételezése után módszeresen leírja a telkeket, az udvarokat, a kiskerteket, a kerítéseket, a kutakat. Jó áttekintést ad a népi építészetről. Megtudható, hogy miért és mikor kezdték meg a hagyományos kemencék elbontását, mikor váltotta föl a kanócos olajmécset, a fagy- gyúgyertyát az üvegcilinderes petróleumlámpa, majd 1921- ben az elektromos világítás.

Volt-e népviselet?

Részletezően pontosak a szobai és konyhabútorokat bemutató leírások. Szemléletes megjelenítő készségének érzékeltetésére szinte találomra idézek az időmérésről tudósító szakaszokból néhány sort: „A tehetősebb parasztházak szobájának a múlt század végétől ritka éke volt a falióra. Szögletes házikója puhafából készült, tetején verő ült, kereken domborodó számlapján római számok keretezték, rézből készült cágerok járták. Működését láncon függő, felhúzható vaskörték biztosították és a hosszan lelógó rézkorongos sétáló szabályozta. Homlokán festett virágók vagy jelenetek voltak láthatók.”

Olvashatunk a halászatról, a vadászatról, a méhészkedésről, majd a különféle földművelési, kertészeti művelési módokról, szerszámokról. Igen értékesek az állattenyésztésről összegyűjtött, elemzően ismertetett adatok.

Még csak fölsorolásszerűen sem említhetők a feldolgozott, ismertetett tárgykörök. A nép viseletéről írt megállapításokra mindenképpen utalni kell, márcsak azért is, mert némileg magyarázza, hogy az inkább a különbözőségekre, a sajátosságokra figyelő néprajzi irodalomban miért esett eddig viszonylag kevés szó Jánoshalmáról. „Szorosan vett népviselet, azaz e tájra jellemző és más tájaktól elkülönítő népviselet

Jánoshalmán nem volt. Volt viszont parasztságunknak olyan ruházata, mely jól megkülönböztette a község iparos, kereskedő és egyéb polgárosodott rétegeitől, és amely ruházkodás saját ízlését fejezte ki.”

Mitől fél a zivatar?

A Szellemi műveltség fejezet a legterjedelmesebb. Csaknem kétszáz oldalon közöl helyben gyűjtött népdalokat. Másutt is ismert dalok helyi változatait, balladaszerű tudósításokat („Hallotta-e, kis mancsban mi történt?”) Negyven oldal jut a gyermekjátékoknak, kétszer annyi az udvarlással, a lakodalommal kapcsolatos szokásoknak. Karsai Ferenc végigkíséri a jánoshalmi polgárt a bölcsőtől a koporsóig, felidézi a jeles napokhoz fűződő szokásokat. A közelgő húsvéti ünnepkörre tekintettel — példaként — a nagypénteki szokásokból teszek ide egy maroknyit: „A tanyán lakóknál szokásban volt, hogy a tanyák körüli laposok vizében szőrén ülve megúsztatták lovaikat, hogy egészségesek legyenek, vagy hogy saját virtusukat bizonyítsák... Szoktak különleges kis cipót is sütni, s később, ha zivatar jön, kiteszik a sütőlapátra az udvarra, hogy az elűzze a zivatart... A lányoknak azt javasolták, hogy nagypénteken szomorúfűzfa alatt fésülködjenek, akkor hosszú lesz a hajuk.” Irodalomjegyzéke is viszonylag jól válogatott, ám többnyire gyenge kivitelű fotókból összeállított képes krónika — Jánoshalma képekben teszi teljessé a nagy igényű, dr. Sólymos Ede által lektorált kötetet.

*

Kifogásaim elenyészőek. Egyszer-másszor a tagolást nem éreztem eléggé következetesnek (például külön alcímet ért volna a kicsit egyébként is mellőzött .értelmiség). Sajnos, a szerzőnek is gyakorta kellett olvasnia hivatalos jelentéseket, brosúrákat az elmúlt évtizedekben: észre sem vette, hogy a mozgalmi zsarnok dudvái itt-ott szeplőzik szép könyvét is. (Indokolatlan birtok-birtokos viszonyok, elismerés helyett elismerést nyer, nagy, sok szavak helyett magas használata).

így is: a Jánoshalma néprajza minden tiszteletet megérdemlő, példás munka, köszönet illeti a szerzőt és a kiadókat.

Heltai Nándor