Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-24 / 71. szám

1988. március 24. • PETŐFI NÉPE • 3 HA MEGKERESTÉK A PÉNZT, EL IS KÖLTHESSÉK! Dolgos emberek faluja: Zsana A SZOCIALIZMUSRÓL GONDOLKODVA Gazdasági egyensúly társadalmi egyensúly Visnyei Miklós háztáji gazdálkodó egy zsanai tanyán, közel Bács-Kiskun és Csongrád megye határához. Körös­körül szántóföldek és fasorok. Mégsem érzi úgy, mintha Kecskeméttől számít­va isten háta mögötti helyen élne, hi­szen: — Áthidalható ez a távolság. lnnél, a község külterületéről is oda, a megye- székhelyre szállítják a tejet feldolgozás­ra. Egy mai parasztember háza tája Körülnézünk, milyen egy paraszt- ember háza és annak — az ország ellá­tásában nélkülözhetetlen — „tája”. A lakás tágas, kényelmes. Ha a falusi turizmus számára szóba jöhetne, nyu­godtan kitehetnék rá a táblát: Panzió. Ä társalgónak vagy nappali szobának nevezhető helyiségben ott látjuk a fa­lon az okleveleket, amelyek arról ta­núskodnak, hogy házigazdánk kiváló tejtermelő. Negyvenhatezer liter tejet adott le a múlt esztendőben, az idén februárban pedig 3352-őt tizenhat fe­jőstehéntől. Négy üszőt, nyolc bikát és száz tyúkot is tart a huszonkettedik éve magángazda Visnyei Miklós, aki ebben lát garanciát a kisárutermelésre: — Nincs értékesítési gondom. El tu­dom adni az áruimat. Sok munkával, sok küszködéssel jár, de megéri gazdál­kodni! Nagyobb könyvtár Fekete Péter társadalmi tanácselnö­köt, Lajkó Lajos vb-titkárt, meg Újvári Endrét, a falu és a termelőszövetkezel közös pártszervezetének titkárát kér­dezem ezután:-— Hogyan élnek itt, az ezerhetven- négy lakosú településen az emberek? — Nem csüggednek, nem panasz- kodók, dolgosak, földjükhöz ragasz­kodók a zsanaiak — ezzel kezdik a beszélgetést elöljáróban a vezetők. Hi­szen ha nem így lenne, jutott volna-c tavaly 50 millió forint értékű élelmi­szernek való termék az ország fogyasz­tóihoz azokból a kisgazdaságokból, amelyek egyike éppen a Visnyei Mikló­sé? Kaptak volna-e több mint 3 millió forint állami támogatást a szarvasmar­hatartó gazdák, ha nem tennék le évről évre a voksot amellett: itt akarnak éltű és haladni ezután is, Zsanán? Ahol á* lakosság háromötöde külterületi, két­százhatvan lakott tanyából 158-ban ég a villany, s ahol az emberek keresetlen szavakkal fogalmazzák meg: bizakod­nak a jelenben, bíznak munkájuk ered­ményében. Összefogással felújították a művelő­dési házat. Ötmillió forintot költöttek rá. Kicserélték a villanyvezetéket, köz­ponti fűtést szereltek föl. Kezet is mos­hatnak most már az ide betérő látoga­tók. Hifitorony, videó, 200 szék, új asz­talok, szekrények, színpadi és ablak­függönyök — részben a helyi termelő- szövetkezet, a kivitelezésben fővállal­kozó Egyetértés pénzéből. Jólesik a kibővített könyvtárban is eltölteni egy kevés időt. Kedden, szer­dán és csütörtökön Bárány Rita, a mű­velődési ház vezetője 5200 kötettel vár­ja az olvasókat. Egyelőre százkilenc- venegyen járnak hozzá Zsana lakói kö­zül. A fele óvodás és iskolás. Reméli, hogy a későbbiekben még többen isme­rik meg az olvasás örömét a nagyobbí­A megyében Kecskeméten alakult meg elsőként a nagycsaládosok egyesü­lete. A napokban tartott alakuló ülésen 31 többgyermekes kecskeméti állam­polgárjelent meg, hogy tagja legyen az egyesületnek. Az összejövetelen Bartha Imréné, a HNF városi bizottságának titkára köszöntötte a nagycsaládoso­kat. Egyebek között elmondta, hogy az utóbbi évtizedekben hazánkban csök­kent a három- és többgyermekes csalá­dok száma. Ennek egyik oka a nagy- családosokra háruló terhek növekedé­se. Sajnos egyelőre hiányoznak azok az anyagi lehetőségek, amelyek a rossz közérzetből segítenék kiemelni az em­bert, a családot. Az állami költségvetés a gondoskodást nem tudja a megszo­kott szinten garantálni. Nemcsak a pénzügyi nehézségek, hanem az igé­nyek átalakulása, sokrétűsége, gyors változása miatt sem. Az állampolgár azonban nem passzív tagja a társada­lomnak, nem „nemzeti gondozottként” képzeli el saját sorsát, hanem maga is akarja azt öntevékenyen irányítani. Ez tolt könyvtár és a folyóiratolvasó ré­vén. Nőnapi leltár — tanulsággal Más változások is jelzik, hogy az áru­termelő Zsanán ma más az élet, mint azelőtt volt. Nem emlékszem rá, hogy akárcsak öt-tíz éve is akadt volna olyan tanács a megyében, ahol természetes­nek tartották, hogy a hivatali szobák­ban nem gyújtanak rá a nemdohányzó alkalmazottak és ügyfelek egészsége ér­dekében. Ebben a kis községben — leg­alábbis a tanácsházán — már így szo­kás. Apróság, de feltűnik a városi em­bernek, hogy míg a megye székhelyén szinte foggal-körömmel kell védeni a zöldterületeket, itt magasra nőtt fák alatt, jókora parkban hintázhatnak a gyerekek. A település lakóinak egész­ségügyi ellátását — amíg nem lesz saját orvosa Zsanának — a Harkakötönyből átjáró orvos vállalta magára. Amiben viszont nagyobb segítségre szorul az évente hat házzal továbbépü­lő Zsana, az a kereskedelmi ellátás. az igény hozta létre a kecskeméti egye­sületet is. Célja, hogy tagjaiból olyan önsegítő csoportok szerveződjenek, amelyek kölcsönösen segítik egymást; támoga­tást szerezzen tagjai részére az illetékes állami, társadalmi és gazdálkodó szer­vektől s hogy képviselje a nagycsaládo­sok érdekeit és felmutassa a családhoz fűződő társadalmi értékeket. A tagok egyetértettek ezekkel a cé­lokkal, majd megvitatták és elfogadták az egyesület alapszabályát. Mindezek után titkos szavazás kö­vetkezett, amellyel megválasztották a vezetőséget. A Nagycsaládosok Kecs­keméti Egyesületének elnöke a hétgyer­mekes Forgács János lett. Az ülésen jelen volt még dr. Babay Imréné, a kecskeméti családsegítő köz­pont vezetője és dr. Bognár Lajosné, a HNF megyei bizottságának titkárhe­lyettese. Szervezetük képviseletében felajánlották, hogy támogatni fogják az egyesület működését. B. M. Ezen még van javítanivaló! Az olcsó ruhák boltja zárva. Nincs egy felirat, amely arról tájékoztatna, hogy mikor, hány órától meddig lehet vásárolni. A vb-titkár szerint a halasi áfész kevés gondot fordít a falu boltjaira. Míg a Mária-malmi külterületi üzletnek ja­vult a munkája, a belterületi nemrégi­ben „megtréfálta” a fogyasztókat. Épp a nőnap előtt, hétfőn kezdtek el benne leltározni, péntekig szóló határidő mel­lett. Ez a nem várt fordulat keserű száj­ízt hagyott a lakosságban, főként a fér­fiakban, mivel így az áfész rugalmatlan leltári menetrendje kirekesztette őket az ajándékvásárlásból. Az üzlet is ráfi­zetett. A többi között ötven doboz el­adatlan bonbon bánta a rosszul időzí­tett árukészlet-felmérést és elszámolta­tást. Mindezt azért sem hagyhatjuk szó nélkül, mert hiszen Zsanán a termelő- szövetkezet dolgozói és a háztáji gaz­dák nem csak megtermelik a napi ellá­táshoz szükséges élelmiszer-alapanya­gokat. Szeretnék — zavartalanul, fenn­akadás nélkül — nekik való árukra el is költeni a pénzt egész évben! Kohl Antal A folyamatos és gyors árszínvonal- emelkedés bizonyos mértékig megoszt­ja a társadalmat, mivel általa a csalá­dok helyzetében egyébként is meglevő különbségek tovább nőnek. Az egyik családban a munkaképes családtagok képesek és hajlandók többletmunka vállalására, a másikban nem. Az egyik család éppen a nagyobb beszerzések (lakás, bútor, háztartási gép stb.) vá­sárlása előtt van, a másik már szeren­csére túl van ezeken. Az egyik család­ban még van szabad rendelkezésű jöve­delem, amellyel az áremelkedést egy ideig ellensúlyozni lehet, a másikban már negatív az eredmény, az alapszük­ségleteket sem tudják kielégíteni. A fogyasztói árszínvonal már régen nem a kereseti színvonalhoz, hanem a különjövedelmekkel megfejelt kereseti színvonalhoz igazodik, tehát egyaránt lefölözi a fix jövedelmeket, a mozgó és a külön kereseteket. A különjövedel­mekkel nem rendelkező családokban az árszínvonal-emelkedés olyan több­letvásárlóerőt fölöz le, amely más csa­ládokban keletkezett. Az áremelkedé­sek a diszponibilis, rendelkezésre álló jövedelemhányadot — éppen eltérő arányai miatt — nagy szóródással érin­tik, aminek ellensúlyozására az állam­nak sem módszerei, sem pénzkeretei nincsenek. Jövedelem­átcsoportosulások Az infláció hatására ellenőrizhetet­len jövedelem-átcsoportosulások tör­ténnek a rétegek, családok között. Aki­nek takarékbetétje van, az veszít, mert a kamatláb alacsonyabb az áremelke­dési százaléknál. Aki lakáskölcsönt vesz igénybe, az nyer, mert az őt terhe­lő kamat alacsonyabb az infláció mér­tékénél. Ha most egy törlesztőrészlet 200 téglát ér, ez tíz év múlva csak 40 téglát fog érni. Voltaképpen jövedelem csoportosul át a betéttulajdonosoktól az adósokhoz. De éppen így van bizo­nyos átcsoportosulás az adózott tevé­kenységektől az adózatlanok felé, a kü- lönjövedelemmel nem rendelkezőktől az ilyenekkel rendelkezőkhöz. Azok is nyernek az infláción, akik vagyonnal — telekkel, hétvégi házzal, gépkocsi­val, nemesfémekkel, műkincsekkel — rendelkeznek, mivel ezek ára gyorsab­A Minisztertanács a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény végrehajtá­sának elősegitéséért és'a jogalkotás de­mokratizmusának fejlesztéséért az érintett társadalmi szervezetekkel és ér­dekképviseleti szervekkel egyetértés­ben — irányelveket tett közzé a Ma­gyar Közlöny legutóbbi számában. bán emelkedik, mint az általános ár­színvonal. Értéket, vásárlóerőt szívnak el azoktól, akik még ilyen beszerzések előtt állnak — elérhető vagy elérhetet­len távolságban. A progresszív szemé­lyi jövedelemadó hatására, és az ártá­mogatások csökkentése következtében pedig vásárlóerő áramlik a magánház­tartásból az államháztartásba. Minden ilyen közvetett és rejtett jövedelem­átcsoportosulás és. vagyonátcsoporto- sulás mögött érdekek vannak, mégpe­dig egymással keményen ütköző érde­kek. Aki rosszul jár, másképp gondol­kodik, mint akinek a sors növeli a sze­mélyi vagyonát. Állami és egyéni érdek Ezeknek az érdekfeszültségeknek a csökkentéséhez az út az infláció megfé­kezésén keresztül vezet. Persze nem magát az áremelkedést kell fékezni, ha­nem annak okait felszámolni. Gyors árszínvonal-emelkedés mellett nem le­het megvédeni a munkajövedelmek és a társadalmi juttatások reálértékét. Sőt, ilyenkor az egyensúlypolitika oltá­rán fel kell áldozni a reálérték-megőr­zés elvét. Nem a bért, a nyugdíjat csök­kentik, hanem az árszínvonalat emelik. Ha nem képes a nemzetgazdaság a nemzeti jövedelmet reálértékben növel­ni, csökkentik a fizetőképes kereslet re­álértékét. Az államháztartás egyensúlyi érdeke szembekerül a magánháztartás egyensúlyi érdekével. A vállalati jöve­delmeket is alaposan megcsapolja az állam, s erre felhasználja az inflációt is. Sok vállalat, szövetkezet kerül árolló­ba: költségei nagyobb mértékben nő­nek, mint termékeinek árai. A magán- háztartás is árollóba kerül: a megélhe­tési költségek gyorsabban nőnek, mint a családi jövedelem. A társadalmi juttatások, körében el­sősorban a nyugdíjak reálértékéről és az egészségügyi ellátás reálszintjéről van szó. A nyugdíjrendszer korszerűsí­tése nem gyengítheti, nem lazíthatja a nyugdíjösszegnek a korábbi munkajö­vedelem-nagysággal és a szolgálati idő­vel való függvényszerű kapcsolatát. A nyugdíj nem is társadalmi juttatás, hanem több évtized munkájával, jelen­tős saját hozzájárulással megalapozott, saját jogú jövedelem, járandóság. A társadalmi vita céljairól és formái­ról az iránymutatás megállapítja: a jog­szabályok előkészítése során fontos kö­vetelmény az állampolgárok észrevéte­leinek és javaslatainak megismerése és hasznosítása. Ennek egyik legalkalma­sabb módszere a társadalmi vita, amely — amellett, hogy lehetővé teszi a de­mokratikus jogszabály-előkészítést — elősegíti az állampolgárok jogi ismere­teinek, jogtudatának fejlesztését, az ön­kéntes jogkövetést és a jogszabályok társadalmi hatékonyságának növelését is. A törvényjavaslatok társadalmi vitá­járól a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény rendelkezik. Törvényerejű ren­delet vagy minisztertanácsi rendelet előkészítése során társadalmi vitát ak­kor kívánatos szervezni, ha a tervezett jogszabály a társadalom szélesebb réte­geit érinti. A társadalmi vita legcélsze­rűbb formája az általános vita és a ré­tegvita lehet. Ha az előbbiről van szó, akkor az állampolgárok széles köre mond véleményt. Ilyen vitát akkor cél­szerű szervezni, ha a tervezett jogi sza­bályozás közvetlenül érinti az állam­polgárok széles körének jogait és köte­lességeit. A rétégvitában az állampol­gároknak az a csoportja vesz részt, amelyet a tervezett jogi szabályozás el­sősorban érint. Az állampolgárok szé­les körét érintő jogszabálytervezeteket, a társadalmi vita előkészítése érdeké­ben, a sajtó útján közzé teszik — szöge­zik le az irányelvek. A szakmai vitával kapcsolatban az a Minisztertanács álláspontja, hogy ezekbe az eszmecserékbe — a tervezett jogi szabályozás tárgyának megfelelő­en — az elméleti és gyakorlati szakem­bereket, a jogszabály végrehajtására hivatott szervek és a tudományos intéz­mények munkatársait indokolt bevon­ni. A jövedelembiztonság árbiztonság nélkül nem értelmezhető. Különösen nehéz azoknak az idős embereknek a helyzete, akik már 8—10 éve nyugdíj­ban vannak, s ezalatt nyugdíjuk vásár­lóértéke a felére csökkent. A nagyobb baj persze nem ott van, ahol az öregek gyermekükkel egy háztartásban élnek, és megvan ott a helyük, szerepük, dol­guk, biztonságuk. Nem csak a pénz hígul Az áremelkedés más ellátások szín­vonalát is veszélyezteti, legyen szó ke­reskedelmi és közlekedési hálózatról, oktatásról vagy egészségügyről. Köve­telmény, hogy például az egészségügyi felszerelések, gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök stb. árszínvonal-emel­kedése ne vezessen az egészségügyi in­tézmények szolgáltatási színvonalának romlásához, az ellátásra szorulók ter­heinek növeléséhez. Ugyanez áll a köz­oktatásra, a közművelődésre, az utak állapotára, a közrendre és közbizton­ságra. Ezek nem lehetnek a növekedési ütem, az egyensúlyi helyzet és a csere­arány függvényei. Annyira rosszul azért nem állunk. A folyamatos és gyors árszínvonal­emelkedés rendkívül megnehezíti a népgazdasági tervezést, a színvonalas pénzügypolitikát, a vállalati és a lakos­sági megtakarítások növekedését, a tő­keáramlást, a vállalati kalkulációt, de nehezíti az életszínvonal- és szociálpo­litikát is. Az érdekek összekuszálód- nak. Ahelyett, hogy egymás érvényesü­lését segítenék, azokat keresztezik. Nemcsak a pénz inflálódik, hígul, ha­nem a teljesítmény, a fegyelem, a minő­ség is. Mind több család él egyik napról a másikra — menekülve a pénzétől. Mind nagyobb vásárlóerő áramlik a napi fogyasztási cikkek piacára, a folyó kiadások fedezésére, ami megbontja a piaci egyensúlyt, újabb áremeléseket kikényszerítve. Gyengül a családok, vállalatok jövőépítő, jövővédő funkci­ója. Túlsúlyba kerülnek a napi fogyasz­tási, fennmaradási érdekek. Ezeknek az ellentmondásoknak a feloldása a következő évek legnehezebb és leg­szebb feladata. dr. Pirityi Ottó Az iránymutatás a társadalmi és a szakmai viták előkészítésével és meg­szervezésével és foglalkozik. Rögzíti, hogy a viták előkészítésének tervszerű­sége érdekében a Minisztertanács a jogalkotási programban határozza meg a vitára bocsátandó jogszabályter­vezeték körét. A megalapozott véle­ménynyilvánítást segítendő a tervezett jogi szabályozás főbb elveit, társada­lom- és gazdaságpolitikai indokait, a szabályozás várható társadalmi és gaz­dasági hatását, valamint a jogszabály végrehajtásának feltételeit is megismer­tetik a vita résztvevőivel. Az eszmecse­rék tapasztalatainak, a felmerült javas­latoknak a hasznosítása érdekében kí­vánatosnak tartják, hogy a jogszabály előkészítéséért felelős minisztérium, or­szágos hatáskörű szerv munkatársai is vegyenek részt a vitákban. A, tanácskozásokon elhangzott ész­revételek és indítványok értékelése a jogszabályok előkészítéséért felelős mi­nisztérium, országos hatáskörű szerv feladata — állapítja meg az iránymuta­tás a társadalmi és szakmai viták ered­ményének hasznosításával kapcsolat­ban. Külön szól arról, hogy Ha a vitá­ban elhangzott javaslat megalapozott ugyan, de a megvalósítására a jogsza­bálytervezetben nincs mód, akkor az indítványt mint közérdekű bejelentést — elbírálásra és hasznosításra — az értékelésére illetékes szervhez továbbít­ják. Kívánatos, hogy a viták során el­hangzott jelentős, de el nem fogadott javaslatok elutasításának indokairól a jogszabály előkészítője tájékoztassa a jogalkotót és a vita szervezőjét. A Minisztertanács fontosnak tartja, hogy a társadalmi és a szakmai viták­nak a tájékoztató és a hírközlő szervek adjanak széles nyilvánosságot, s az el­hangzott lényegesebb észrevételekről és javaslatokról tájékoztassák a közvéle­ményt. ÖTMILLIÁRD FORINT ÉRTÉKBEN Kincstárjegyek kibocsátása A Budapest Bank szervezésében húsz banknál és pénzintézetnél — a többi között az OTP-nél és a taka­rékszövetkezeteknél is — megkezd­ték a kincstárjegyek kibocsátását. Az új értékpapírokat 3, 6 és 9 hónapos lejárattal hozták forga­lomba, 5 ezer, 10 ezer, 50 ezer, 100 ezer, illetve 1 millió forintos címle­tekben. A kincstárjegyek évi kama­ta 8, 9, illetőleg 10 százalék, a ka­matot 20 százalékos jövedelemadó terheli. Az érdeklődés a vártnál na­gyobb — hétfőn, a kibocsátás nap­ján mintegy 60 millió forint érték­ben adtak el a pénzintézetek kincs­tárjegyet. Az elsődleges kibocsátással pár­huzamosan megszervezik az új ér­tékpapírok másodlagos forgalmát is. A Budapest Bank minden, már eladott kincstáijegy visszavásárlá­sára vállalkozik. Azt is garantálja, hogy ezeket az értékpapírokat névértékben vagy a névértéknél va­lamivel magasabb áron veszi vissza, így a kincstárjegy a kötvényeknél mindenképpen nagyobb biztonsá­got nyújtó értékpapírrá válik. A most kibocsátott 5 milliárd fo­rint értékű kincstárjegyen kívül je­lenleg mintegy 27 milliárd forint ér­tékű kötvény van forgalomban, ezeket az elmúlt 5 év során bocsá­tották ki a vállalatok és a pénzinté­zetek. A kincstárjegyek számotte­vően növelik a kínálatot, a szakem­berek mégsem számolnak a kötvé­nyek keresletének csökkenésével. Úgy gondolják: a kincstárjegyek a lakosság még mobilizálható megta­karításait fogják „felszívni”. A kincstárjegyek kibocsátására — mint ismeretes — azért került sor, mert a költségvetés mind na­gyobb mértékben kívánja értékpa­pírokkal finanszírozni az államház­tartásban jelentkező hiányt. A költségvetési törvény alapján az idén 15 milliárd forint értékben bo­csáthat ki az állam kincstárjegyet. Ezt a pénzintézetek, vállalatok és szövetkezetek mellett magánszemé­lyek is megvásárolhatják. Visszafi­zetését az állam szavatolja. Nagycsaládosok egyesülete alakult MINISZTERTANÁCSI IRÁNYELVEK Társadalmi és szakmai viták

Next

/
Thumbnails
Contents