Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-24 / 71. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1988. március 24. ŰJRA KÖTETET SZERKESZT Egy életre elgyűrűzte a homoki szőlő • Dr. Bognár Károly kerti mun­ka közben. (Stra- szer András felvé­tele) r É ppen a korán nyitó boltok redőnyeit húzták föl nagy csörömpölés­sel bent a városban, amikor Söröli Pali bácsi Csalánosban messzi­ről ráköszönt egy kerékpáron közeledő fiatalemberre: — Jó reggelt, titkár úr! ’— Magának is, Pali bácsi! Milyenek a rügyek? Pontosan negyvenkét év múltán kérdem dr. Bognár Károlyt, a szakmai körökben országosan elismert szőlészt:- — Mikor tehetném tiszteletemet egy kis beszélgetésre? — Reggel, mert várnak az egyik közeli állami gazdaságban. Évtizede­kig á szőlővel kezdtem napomat, ha lehetett. Nyugdíjasként is erre törekszem. Szeretem ezt a homoki tájat, a homoki embereket. Dísznövénytermesztőnek készült Baján — Dunántúli létére aligha gyerekko­rából származik vonzalma. — Nehéz körülmények között neve­lődtem, mert apámat elvitte az első vi­lágháború. Gyorsan kenyeret adó fog­lalkozás után kellett néznem. így kerül­tem tizenhét évesen Vas megyéből a bajai kertészeti szakiskolába. Jól vá­lasztottam. Fele-fele arányban tanul­tunk elméletet és gyakorlatot. Főként a praktikus ismeretek oktatásáról volt nevezetes a mai Szamuely utcában mű­ködő tanintézet. Jó technikusokat kép­zett. — A Sugovica partján csak földrajzi­lag került közelebb a homoki szőlőter­mesztéshez. — A zöldség- és a dísznövényter­mesztés vonzott. Ha szeretett tanáro­mat, Mészöly Gyülát nem helyezik Kecskemétre, aligha találkozhatnánk itt. Gyakorlatvezetőnek hívott a szak­tanítóképző parasztfőiskolára. Ezüst­ös aranykalászos gazdatanfolyamok vezetésére vállalkozó tanítókat, taná­rokat oktattunk. A homok fővárosá­ban sem tudtam meg sokkal többet a homokról; kötött talajon alakították ki tangazdaságunkat. Később, a Platter konzervgyár termeltetési ügyintézője- ként sem kerültem szorosabb kapcso­latba homoki gazdákkal. Elsősorban a Tiszántúlon béreltünk földeket, hagy­ma, karósbab, paradicsom termeszté­sére. Volt hegyközségi titkár is Miklóstelepen — Mintha ügyes dramaturg rendezte volna életét. Sejthető, hogy előbb-utóbb egymásra talál az alföldi szőlő és tudó­sa, de valami mindig késlelteti a találko­zást. — A hadifogság például. Szerencsére hamar hazajöhettem. 1945 májusában megválasztottak a hegyközségi tanács titkárának. Segítenem, szerveznem kel­lett a tagok szakmai képzését, a szapo­rítóanyag-beszerzést, az értékesítést. Óriási erő volt ezekben a tömörülések­ben, rengeteg tapasztalat halmozódott föl a nagyhagyományú hegyközségek­ben. Sajnos 1949-ben valamennyit fel­oszlatták, pedig segíthették volna a szövetkezeti mozgalom kibontakozta­tását. Jellemző, hogy a 11 kecskeméti hegyközség közül kettő szövetkezeti volt. Új gazdák alakították a méntele­kit és a helvéciait. Látták, hogy ez jó, előreviszi az ő életüket is. — Mikor került állami szolgálatba? — 1949-ben, az Állami Mathiász- telepen. Közben diplomát szereztem a kertészeti egyetemen. Szerencsére ma­radtak még a fajtajegyzékben nem sze­replő Mathiász-nemesítések. Az arra érdemeseket kiemeltük, továbbszapo­rítottuk. Itt ajándékozott meg sorsom Kocsis Pál barátságával. — Akkoriban — néhány évig — vol­tak, akik inkább tagadták, hogy isme­rik, mintsem büszkélkedtek volna isme­retségükkel. Még egy újságcikk is elma­rasztalta a „szőlőnemesítő-kulákot". — Sikerült levetetnünk a listáról, be­hozni az intézetbe. Sokat tanultunk tő­le. Fölfigyeltek intézetünkre. Szívesen emlékezem Erdei Ferenc látogatásaira, céltudatos kérdésekkel formálta állás­pontját, noha a szőlőhöz keveset értett. O is támogatta a csemegeszőlő­termesztést, de mindmáig álom maradt remélt 20 százalékos aránya. Egy me­nedzser-típusú vezető kellett volna in­tézetünkhöz. — Miként alakult a sorsa? — Badacsonyba helyeztek. De úgy éreztem, hogy többet tehetek az akko­riban kezdődő homoki szőlőtelepítések résztvevőjeként, ezért 1953-ban haza­jöttem — már így mondtam — Miklós- telepre. — A nagyüzemi szőlőtelepítést előké­szítő kutatóintézetbe. — Művelésmód-változtatással, ag­rotechnikai kísérletekkel foglalkoz­tunk a nagyobb és biztonságosabb ter­mesztés érdekében. Megállapítottuk, mely fajták termeszthetők hosszúele­mes metszéssel, milyen magasra cson- káztathatók a gyalogmüvelésű szőlők. — Megfogadták, hasznosították a kutatási eredményeket? — Részben. Az izsáki kistermelők az általunk is javasolt módon termesztet­ték a sárfehért. A hetvenes évek elején azonban, a homoki szőlőtermesztés nagyüzemesítésekor, szálvesszőzték és fölvitték. Három-öt év alatt mind tönkrement. Emiatt — például — az Izsáki • Sárfehér Termelőszövetkezet több mint száz hektáron volt kénytelen. visszavinni földközelbe a szőlőket vagy kivágni az ültetvényeket. — A szakemberek mit tettek, tehet­tek a művelési hibák megakadályozásá­ért? — Nézeteinket, javaslatainkat meg­írtuk, előadásokon hirdettük. — A nagyüzemek többsége azonban mereven ragaszkodott a pesti íróaszta­lok mellett készült központi, a termőtá­jak eltérő sajátosságait figyelmen kívül hagyó előírásokhoz. — Fölöslegesnek vélték sokan a szervestrágyázást. A műtrágyára es­küdtek. A sovány homoki földeken megállt a talajélet, visszaestek a hoza­mok, elsavanyodtak a termőterületek. Szerencsére a megyei vezetők is fölis­merték a bajt és sikerült megszerveztet­ni a tőzegbányászást, a talaj följavítá­sát. — Más sikerélményeik is voltak? — Kitűnő munkatársak segítségével jó fajtákat állítottunk elő. És jött a csövidinka — Megbocsásson, de sokan emléke­zünk még a csövidinkára. — A kukoricából készült kotyvalék- ra? Mi tagadás, súlyos válságba került a szőlő- és borágazat. A németek kite­lepítése miatt sok szőlős kisgazdaság ment tönkre. A beszolgáltatási terhek miatt számosán jobban jártak, ha föld­jüket elhagyva másutt kerestek megél­hetést. — Érthetetlen számomra, hogy a nagyszabású szőlő- és gyümölcstelepíté­si program kibontkozásakor miért távo­zott az a szőlész szakember a megyéből, akit a várható nagy feladatok kihívása parancsolt vissza a csodás Badacsony­ból? — Távozott? Kényszerítették távo­zásra. Az egyik Pest megyei állami gaz­daság főkertésze lettem. — Nem volt más választása? — Szolgálati lakásomból is kitettek. — A tekintélyes szőlész miért került ellentétbe az agrárpolitika helyi irányí­tóival? — Szakmai kérdések miatt elsősor­ban, bár más okok is közrejátszottak a viszony megromlásában. Maradjunk a szakmai kérdéseknél. Azt bizonygat­ták, hogy nehezítem a szőlő- és gyü­mölcstelepítési program dinamikus tel­jesítését. Csak a délibábos elképzelések veszélyeire figyelmeztettem az érdekel­teket! — Például? — Csak annyit kellett volna telepíte­ni, amennyihez meg lehetett volna te­remteni a szükséges tárgyi feltételeket, amennyinek gondozására lett volna elég szakképzett ember, amennyihez lett volna elég szaporítóanyag. — Sokba került a hatalmi eszközök­kel is megtámogatott szakmai akarnok- ság? — Milliókba ... Hiába javasoltuk, hogy csak fagytól viszonylag védett, jó minőségű földön alkalmazzanak ma­gasművelést. Nem hallgathattam el vé­leményemet, erre fizettemre rá. — Ráfizetett? — Nem is tudom. Minden rosszban van valami jó. Nagyüzemi tapasztala­tokat szereztem a ceglédberceli gazda­ságban. Az Állami Biztosítónál a me­zőgazdasági kárbecslő csoport vezető­jeként jobban betekinthettem az üzemi gazdálkodásba, mint kutató korom­ban. A hetvenes évek közepén már na­gyon hívtak haza. A szaporítóanyag­felügyelőségen az állami támogatással vállalt telepítéseket segítettem. Fölépí­tettem közben családi házamat, kita­níttattam gyerekeimet. Igaz, nem let­tem kandidátus, a mezőgazdasági tu­dományok doktora, de érzem a megbe­csülést. Megtiszteltetésnek tekinthe­tem, hogy újból megbíztak a homoki szőlészet legfrissebb eredményeit össze­foglaló kötet szerkesztésével. — Beépíti könyvébe rengeteg, négy évtizedes tapasztalatát? — Természetesen. A kistermelést hegyközségi titkárként ismertem meg, érzelmileg Badacsonyban kerültem kö­zel a szőlőhöz. Kutatóként a szőlőnö­vény anatómiáját tanulmányozhattam. Remélem, hogy az év végére várható könyvünk segíti a gazdaságokat, á ter­melőket az ágazat föllendítésében, a homoki szőlők felvirágoztatásában. Hcltai Nándor APAI SZÍV Nagyszombat délutánján mind­nyájan együtt ültünk a terített asz­talnál, és vártuk a Papát. A Papa még reggel elment, hogy vegyen egy bárányt a húsvéti asztalra. Estefelé érkezett meg egy ször­nyen borostás illető társaságában. Mindketten igen furcsán viselked­tek. — Nem kaptam bárányt—mond­ta a Papa. — De ne búsuljatok, gye­rekek! Ez az úr azt állítja, hog Bá­ránynak hívják. Egy vendéglőben is­merkedtünk meg, és beleegyezett, hogy az asztal közepére ültessük. A Mama azt mondta, hogy ezt sohasem fogja megengedni. Erre a Papa: — Hogy lehetsz ennyire szívtelen a saját gyerekeiddel? Azt akarod, hogy a hagyományok ismerete nél­kül nőjenek fel? Elvégre le is veheti a cipőjét! Bárány úr oldalvást állt, és udva­riasan bólintott. A Papa végül is azt mondta, nem hagyja megrövidíteni a gyerekeit, és leültettük a vendéget. De nem az asztal közepére, mert a Mama nem engedte, hanem a kre- dencre a torta mellé. A nagymama elkezdett jajveszékelni, hogy meg­fertőzi a tortát, de a Papa biztosítot­ta, hogy a vendég már alaposan fer­tőtlenítve van. — Bárány úr — mondta a Papa. — Üldögéljen itt egy órácskát vagy kettőt, de az isten szerelmére, ne ló- bálja a lábát, mert lejön a politúr! Néhány zsályalevelet viszont magá­ra szórunk díszítésképpen. Hadd ün­nepeljenek a gyerekek a hagyomány szerint! Végre asztalhoz ültünk, és sok boldogságot kívántunk egymásnak, ahogy ez már Húsvétkor illik. Bárány úr egy ideig nyugodtan üldögélt, de később elkezdett forgo­lódni, és leverte a tortát. — Ne mozogjon! —figyelmeztet­te a Papa. — Ki látott már olyat, hogy a húsvéti bárány leveri a süte­ményt? Bárány úr odahívta a papát, és súgott valamit a fülébe: — Ki van zárva!—háborodott fel a Papa. — Vodkát nem kap. Elvégre ez családi ünnep. — Akkor leszállók! — fenyegető­zött Bárány úr. — Jaj, de nehéz! — mondta a Papa. — Hiába, az apai szív! — és egy üveg meggypálinkát tett a kre- dencre. Bárány úr még kétszer fenyegető­zött azzal, hogy leszáll, de a Papa minden alkalommal új üveget állított mellé. Harmadszorra már kérlelni kezdte: ■— Báránykám, üldögéljen még egy kicsit! Az apróságoknak boldog gyermekkorra van szükségük. Nincs több pálinkánk. — Nincs? — mondta Bárány úr. — Akkor leszállók. Itt a személyi igazolványom. Nem is vagyok Bá­rány! És leszállt a kredencről. A Papa most verekedésért ül. Jövő Húsvétkor fogják kiengedni. Slawomir Mrozek (Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán Á PETŐFI NÉPE AJÁNLATA FOLYÓIRAT A Forrás című folyóirat márciu­si számának két írásából részletes portré rajzolódik ki a Kiskunhala­son született Gar- bai Sándorról, a munkásmozga­lom kiemelkedő személyiségéről, az 1919-es Ta­nácsköztársaság egyik vezetőjéről. Ne­vezetes szülöttének halála negyvenedik évfordulójára állított szobrot a város, ebből az alkalomból mondta el Berecz János a folyóiratban is közölt rendha­gyó, az életutat értékelő avatóbeszédét. Az emigrációs évek állnak Fogarassy László írásának középpontjában. 1934 —38-ig Garbai Pozsonyban talált me­nedéket. Erre az időszakra eső magán- és közéleti tevékenységének bemutatá­sa izgalmas tényeket, összefüggéseket ismertet meg az utókorral, írásos emlé­kezései fontos adalékot jelentenek a Csehszlovákiában élt emigránsok tör­ténetéhez is. Csorba Győző és Baka István költe­ményei mellett két mai lírikus izgalmas versvilágával is megismerkedhetünk. Baán Tibor tanulmánya Baka István Folt ItaS 88*3 műveit elemzi, Géczi János pedig End- rődi Szabó Ernő — a Lelet című kötet­ben olvasható — munkáinak elemzése közben mutat a fiatalabb generáció kölcsönhatásoktól átjárt lírájáról izgal­mas pillanatfelvételt. Hatvani Dániel Táj és nép néhány Pelófi-versben címmel sokszor és sokfé­leképpen feldolgozott tárgyat válasz­tott tanulmányának tárgyául. Szaka­vatottan és könnyed biztonsággal kö­veti — Szerb Antalt is idézve —, hogy lett az élmény „olyan egyenesen irdda- lommá, mint a nagy naplóírók naplói­ban”. Az elmélkedés tárgyát képező korszakos leíró'költemények: Az al­föld, A csárda romjai, a Kutyakaparó, A téli esték, A puszta télen, a Kis- Kunság. A folyóiratban ezúttal Berki Viola grafikai világával ismerkedhet meg az olvasó; Borzák Tibor beszélgetés köz­ben vázol portrét a Kiskunhalason szü­letett festőművészről. TÁRLAT VISSZAFOGOTT SZÍNVILÁG Baja szülötte, B. Mikii Ferenc festő­művész tizenkilenc alkotását hozta el a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ kamaratermébe. A Tavaszi Napokon látható művek az egykori Rudnay-tanítvány, művésztelep-szer- yező és a mai napig művészeti szakkör- vezető legutóbbi festményei. Színvüá­SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Reklám és ellenreklám — A reklámok korában élünk — szoktuk mondogatni. De mi is az a reklám? A fogyasztók tájékoztatása, figyelmüknek bizonyos árucikkekre, szolgáltatásokra való felhívása, illetve népszerűsítése. Ez történhet reklám­mondatokkal, úgynevezett szlogenek­kel is. A megfogalmazás pillanatában nem mindig dől el véglegesen, hogy az állítás mennyire volt sikeres és célrave­zető. Egyes régi reklámmondataink szinte szólásokká váltak (Békés István Napjaink szállóigéi című könyvében olvashatunk róluk.) A múltban is ked­velték, napjainkban is kedvelik a rímes, szójátékos szlogeneket. Nem hiszem, hogy bárkit is meghatnának a követke­ző kínrímek: „Finom volt, még egy ROLL-t”, „Hidegben, melegben debre­ceni kötöttben” stb. Most azonban ne ezekről beszéljünk! Tallózgassunk egy keveset az utóbbi évek termésében! Ezek nem azért kop­nak (koptak) el, mert gyakran hallot- tuk-olvastuk őket, hanem ezért, mert unalmassá vagy humorossá váltak. így bízvást kijelenthetjük, hogy a reklám halála az unalom vagy a nevetségesség. Kezdjük egy olyan reklámmondattal, mely nem elégszik meg egy hibával. A múlt év utolsó negyedének előfizeté­ses lottószelvényein ezt olvashattuk: „Aláhúzzuk, hogy csütörtökön húzzuk!" Az egyik hiba az írásjel (kijelentő mon­dat után nem felkiáltójel következik), a másik: az alanyi ragozás felcserélése a tárgyassal (azaz: húzunk; mivel a szlogenből éppen a lényeget vonták el: a nyerőszámokat). A szállóigék felhasználása helyes le­het. Pár évszázada mondta Descartes: „Gondolkodom, tehát vagyok". Ezt egy biztosító társaság így „módosította”: „Gondoskodunk, tehát vagyunk". Ez nemcsak nyelvileg, hanem a logika sza­bályai szerint is nagy bukfenc (ti. azért gondoskodnak, mert ez a feladatuk — vannak — és nem fordítva.) Meg kell jegyeznünk, hogy a szlogen megfo­galmazója nagyon szerencsétlen kézzel nyúlt ehhez a szállóigéhez. Descartes- ot már egyik kortársa is kigúnyolta. Sétálgatott a szobában, majd kijelen­tette: „Sétálok, tehát séta vagyok." Ar­ról nem is beszélve, hogy Karinthy Fri­gyes így parodizálta: „A férjem gondol­kozik, tehát vagyok". A reklám felhasználja az állandó szókapcsolatokat is. Sokszor elegendő egy-egy betű betoldása, illetve felcseré­lése egy másikkal. A „Szádunk rendel­kezésére" mondat legfeljebb a buda­pestiek számára jelent valamit, nekik sem sokat. Mondva szellemeskedésnek tűnik, írva inkább így: „(sz)állunk ren­delkezésére". A Malév másik reklám­mondata már szerencsésebb: „A Malév az ön légi jó barátja". Ez némi nosztal­giát is sugall, közelebb áll hozzánk. Ám amikor reggel ezt halljuk a rádióban: „Jó napot kínálunk"! — aligha mozdul meg a pénztárcánk. Az Ági márkanevű italt aligha tette népszerűvé a követke­ző aszfaltvirág: „Csókolom, Ági van?", avagy a Gyöngy italcsaládot a reklám- szöveg végén értékelendő helyesírási hiba: „Ez jól esett!" (így: különírva.) Reklámokat láthatunk a tévében, hallhatunk a rádióban, olvashatunk az újságokban. Mindnyájan jól tudjuk, kereskedelmi céljuk van. Ám néha nem ártana a nyelvi kínálat szabályait is figyelembe venni. Mizser Lajos KÖNYVESPOLC Az úrlovas A magvető Könyvkiadó Rakéta re-, génytár című sorozatának új kötete Bárczy János Az úrlovas című írása. A regény a második világháború befe­jező szakaszában, 1944. július 4. és 1945. január 21. között játszódik. Ez a két dátum a főhős, herceg Odeschalchi Miklós tartalékos repülőhadnagy elfo- gatásának és kivégzésének napja. Az író, miközben a fogoly vallatásá­ról és fogságának körülményeiről be­szél, képet ad az akkori politikai hely­zetről, a frontok alakulásáról, az ese­mények egyes embereket érintő követ­kezményeiről. A főhős személyén ke­resztül bepillantást nyerhetünk azokba a körökbe, melyek döntően befolyásol­ták vagy befolyásolhatták volna a vesz­tes háborúból való kilépést, a németek­től való elszakadást. A regényből megismerkedünk az úgynevezett Kiugrási Irodával, mely­nek tagjai angolbarát főurak voltak, tárgyalási alapként fontos dokumentu­mokat kívántak eljuttatni az olasz front túloldalára. A hírvivő az élspor­toló, a sport több ágában is kitűnő Odeschalchi Miklós — az úrlovas —, aki szerencsétlenségére a németek kezé­be került. A csaknem nyolc hónapos fogság ideje alatt a történésekből és a főhős gondolataiból, visszaemlékezése­iből megismerjük az események hátte­rét, a Kiugrási Irodán belüli személyes kapcsolatokat, a sportversenyeket, me­lyeken kiemelkedő eredményeket ért el tehetségével és vakmerőségével. guk visszafogott. A téma követeli ezt, hiszen az elmúlás, az ősz és a legzor­dabb évszak, a tél váltakozik a képe­ken. Sötétebb tónusok tűnnek elő és válnak uralkodóvá. És hogy a műte­remben sem változik a festő hangulata, jelzi a Fekete önarckép című alkotása, melyen ugyancsak a komor színek do­minálnak. 1 Mégsem lehet szomorkodni B. Mikii Ferenc képeit szemlélve. Ha a színek nem is vidámak, a komponálás, a téma megjelenítése, a kép elrendezése derű­sebbé teszi a műalkotást. A ritmus so­kat számít, például a Temetőben című képen. Az Öböl, a Dombok esetében ugyancsak az átgondolt kompozíció és a tökéletes színharmónia jellemző. Mindenféle szempontból hatásos a Tél a Sugovicán. B. Mikii Ferenc a táj szerelmese. Ké­pein át vall a természetről, vizsgálja ng ember és a napira kapcsolatát. Látszat­ra egyszerű témákat hoz közel hoz­zánk, ám mélyebb tartalmakat talá­lunk bennük. Kiállítása március 27-éig megtekinthető a kecskeméti Erdei Fe­renc Művelődési Központban. (Ké­pünkön Tél a kertben című alkotása.) . KÖNYV Molnár H. Lajos Marosvásárhelyen született 1946-ban. Készült színésznek, esztergályosnak, ám mégis kárpitos lett, később pedig bábos. A kolozsvári egyetemen gyógypedagógiai oklevelet szerzett. Resicán helyezkedett el ipari pszichológusként. Öt évig dolgozott ott és megannyi élmény részesévé vált, me­lyeket később íróként ismét átélt, pa­pírra vetett. „írásra sem belső kényszer késztetett. 1976-tól az Ifjúmunkás ma­rosvásárhelyi riportereként tanulga­tom: másfelé is ritka a könnyű ember” — mondja egyhelyütt Molnár H. La­jos. Milyen témákkal foglalkozik az író? 1978-ban jelent meg első kötete És ak­kor átmentem a tűzön címmel. Ebben több száz kohász vallomása olvasható. Következő regényében már csak egyet­Molnár H. Lajos DÓNK«ÁKOS _______c kapott helyet: Donki Áko s a főszereplő. Dokumentum és fikció párosul á könyvben — tizenöt beszámolóban ismerkedhetünk meg a főhőssel. Kalandos udvarlásai, levele­zései, munkahelyi konfliktusai, sokol­dalú tevékenysége mellett hétközna­pibb tettein át egy személyiség rajzoló­dik meg. Akibe nagypt rúgnak, akivel kitolnak, de_ bosszút áll másokon, aki illemhelyét takarít és rendőrrel érteke­zik, aki bátran fenyegetőzik, aki köny- nyen bogaras lesz, aki ejtőernyős ug­rásra gondol. Donki Ákos búsképű fiatalember bi­zalmas beszámolói körülményeinek változásáról szólnak. A szerző az első oldalon mást jegyez meg, mint amit ilyenkor szokás: ‘„Azonossága létező személlyel nem véletlen.” Faluról vá­rosba került szakmunkással bizonyára sokan találkoztunk már, így Molnár H. Lajos is pontos, hiteles képet fest könyve főszereplőjéről. Egyben pél­dázza a nyelvromlás okait is a romá­niai magyar nemzetiség körében, ugyanakkor olyan ellentéteket szikráz­tál föl, többnyire ironikusan,, melyek kompromittálják a betanult közhelye­ket, átvilágítják az elmesélt valóság za­varait. (Magvető)

Next

/
Thumbnails
Contents