Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-19 / 67. szám

1988. március 19. • PETŐFI NÉPE • 5 i I ÖTLETEKBŐL NINCS HIÁNY — JÖVŐ RTC VAGY MÉG AZ IDÉN? MEGALAKULT Debrecenben a Csokonai Könyv­kiadó. Azután Békéscsabán is elkezdte kiadói tevé­kenységét a Tevan. A napokban pedig a szegedi József Attila Tudományegyetem könyvkiadójáról hallhattunk. Csak éppen Kecskeméten ha­lódik ez a dolog? Mi is ma a helyzet? Mielőtt a Forrás Könyvkiadó konkrét alapítá­si tényei kerülnének szóba, időzzünk még el kicsit egy 1986 nyár végi „helyzetjelentésnél”,'melyet a Forrás című folyóirat egyik szerkesztője fogalmazott meg. A gondolatok mögött némi félsz is meglapul. Könyvkiadt i Kecskeméten Elindulni a fo í rástól .lósítását vélem ésszerűnek: az egyik lé­nyegében már zajlik, a Forrás-könyvek „feltámasztása", a sorozat újraindítú­Kell vagy nem kell? Dr. Fűzi László Kecskemét sem földrajzi fekvése, sem jelenlegi lehetőségei miatt nem töltheti be egy régió szellemi központ­jának szerepét. Közel fekszik a fővá­roshoz és Szegedhez, a Dél-Alföld regi­onális központjához. Nálunk nincs egyetem, ami ugyancsak fontos ténye­ző lehet egy szellemi központ kialaku­lásában. Mégis indokolt egy könyvkia­dó léte, mondjuk a város jeles kulturá­lis intézményeinek közös fenntartásá­val, vagy a megyei tanács támogatásá­val. Van korszerű nyomda, kiváló gra­fikusok élnek itt, és könyvkiadói múlt­ról is tehetünk említést, ha a Forrás­könyvekre gondolunk. — Más indokot nem lát? — Dehogynem. A megyéhez kötődő könyvkiadó létrehozását a jelenlegi or­szágos könyvkiadási és terjesztési problémák, riasztó gondok is indokolt­tá teszik. Persze, nem úgy kellene vál­toztatni, hogy nyakra-főre alakulnak a kiadók, hanem gyökeres átalakításra lenne szükség. A debreceniek csapdája, hogy például a város szülöttének. Sza­bó Magdának egyetlen művét sem ad­hatják ki, miután az írónőt életmű- szerződés köti a Szépirodalmihoz. Mi­ket adnánk ki a hírős városban? Nyil­ván jeles, neves szerzők csak elvétve jöhetnének szóba, a helyi értékeket pe­dig egy-két év alatt közkinccsé lchet- (ne) tenni. Az sem elhanyagolható szempont, hogy mi hoz pénzt? A nye­reségre törekedni kell, mert hiszen ép­pen az indulás is anyagiak függvénye.-— Mi a véleménye a helyi kiadvá­nyokról, amelyek időnként tetszetős köntösben hagyják el a nyomdát? Számos jel mutat arra. hogy az említett kötetek egyre kevésbé töltik be feladatukat. Terjesztési hibák miatt nem jutnak el az olvasókhoz, legtöbb esetben még az adott szakterület műve­lőihez sem. Sokféle problémát kellene tehát szem előtt tartani egy könyvki­adó indításakor. Két folyamat megva­sa. A másik: nem csupán a folyóirat köré csoportosuló alkotók munkáira irányulna a figyelem, hanem kiterjedne Kecskemét és a megye tudományos, kulturális műhelyeire is. Közölhetné­nek szépirodalmi, irodalomtörténeti, szociológiai, településtörténeti, -föld­rajzi, művészettörténeti, történeti? ré­gészeti, néprajzi munkákat. Miért ne jelenhetnének meg üzleti sikerrel ke­csegtető, a megyei gyűjteményeket ala­pul vevő művészeti albumok, kismo­nográfiák — színes reprodukciókkal. De ezek csak az én ötleteim... Kockázat és siker Ötletekből nincs hiány, alább még szóba is kerülnek majd, de már a konk­rét elképzelések. Előbb azonban ismer­jük meg a Bács-Kiskun Megyei Tanács illetékes osztályvezető-helyettesének véleményét. Nagy István: — Óriásit változott a világ a könyv­kiadás terén is. Nekünk szintén lépni kell, ezt belátjuk. Nem érdektelen a vállalkozás, a kockáztatás az esetleges profil érdekében. Persze, ha nem csor­dogál a pénz, akkor sem kell nekibúsul­ni, az esetben nyilván a profil megvá­lasztásakor hibáztunk. Azért még ko­rai múlt időben nyilatkoznom. Annyit azonban elmondhatok, hogy intenzí­ven foglalkozunk a Forrás Könyvki­adó megalapításának gondolatával. Március 31-éig konkrét tervet kell ki­dolgozni, melyet azután a Kiadói Fő- igazgatósághoz továbbítunk.-— Ha engedélyezik a kecskémét i könyvkiadót, nincs akadálya áz indulás - nak? — Jó lenne, ha zökkenőmentesen ir í- dulhatna a kiadó, de nem ilyen rozs:, is a helyzet. A pénz főszerepet játszik ; az ügyben. Egyfajta struktúrái is létre ki ;ll hozni, gondolok itt a szerkesztőst :gi szobáktól a gazdasági intézőkön, a szét ke sztőkön át a terjesztésig. Tehát a legt daj pvetőbbektől szükséges elindul- nur ak. Szeretnénk megpályázni a So­ros -al apítványt, hogy például modern fén ,ys: zedő berendezést vásárolhassunk a 5 >yc írsabb nyomdai átfutás reményé­be n. — Úgy tudom, néhány kiadványt már élt »Aje .-szítettek, melyek felelős kiadója a mi egr ei tanács... —i Igen, két kötetről van szó, melye- k et t tz Isis kisszövetkezet közremükö- d ősé vei jelentetünk meg. Természete- s ,en örülnénk a sikernek és az ebből í fzár mazó jövedelem alapot is jelen thet- í le ; íz induláshoz. Persze, annak csak i tört ;dékét. . . A művelődési központ lépett Van még egy meglepetés kiadás­ül jyben. A kecskeméti Erdei Ferenc M fűvelődési Központ az utóbbi hóna- pc >kban több olyan kezdeményezéssel áh !t elő, amely valamilyen oknál fogva ed digi profiljuktól elütött. Saját ma­gú knak írattak darabot, megrendeztet­tél c, és ■ a városban és a környéken e lőadásokat tartottak. A bevétel érde- k ében döntöttek így, természetesen a s zükséges jogi feltételek mellett, mert f ászén rendezői joguk van. Legutóbb f >edig az a hír jutott el hozzánk, hogy í i könyvkiadástól sem határolják el ma­gukat. Sajtos Géza, az intézmény igaz­gatója megerősítette az információt: igen, előreláthatóan az Ünnepi Könyv­hétre lát napvilágot Vajda Mária Hol a világ közepe? című néprajzi igényű műve, a parasztok szerelemről szóló vallomásairól. Az illusztrációkat a kis­kunhalasi Diószegi Balázs rajzolta. Húszezer példány vár majd vevőre. A művelődési központ alkalman­ként engedélyt kérhet a Kiadói Főigaz­gatóságtól könyvek kiadására és ha nincs ellenvetés, indulhat a „parti”. Tárgyalás a szerzővel, a lektorokkal, a könyvterjesztő vállalattal, a nyomdai munkálatokat vállalókkal. A bevétel természetesen a kiadót, esetünkben a művelődési központot illeti, az anyagi kötelezettségek rendezésével együtt. Kötetek, tervek Amikor Hatvani Dániellel, a Forrás főszerkesztőjével beszélgettünk, leszö­gezte: az országban Kecskeméten sze­retnék a harmadik könyvkiadót létre­hozni. Nos, alig telt el két hét és óriási változások történtek. Nem egy enge­délyt adtak ki Pesten... És vidéken sem lesz már a kecskeméti a harmadik, hiszen Szeged megelőzte Kecskemétet. — Hol tart az ügy? — kérdezem Hat­vani Dánielt. — Ha lenne pénz, előbbre tarta­nánk. . . Az idővel is versenyt futunk. Nem hiszem, hogy lennének ellenvetői a Forrás Könyvkiadó megteremtésé­nek, mert a megyei pártbizottságon, a megyei tanácson is támogatják az ötle­tet. Ám a támogatásnál többre lenne szükség. .. — Lépésekre! — Igen, hogy most már a szervező- munkákhoz kezdhetnénk, a folyóirat és a könyvkiadó együttes stábjának ki­alakításához. Erre a szimbiózisra föl­tétlenül szükség lesz. A jövő év elejétől indulnánk, mint Forrás Könyvkiadó. Évente mintegy tíz kötet megjelenteté­sét vállalnánk. Formájában megújítjuk a Forrás-könyveket, Pócs Péter már elkészítette a_z új köntöst, ami modern, tetszetős, a korszerű igényeknek meg­felelő. A sorozaton belül további soro-' zatokra gondoltunk. Hallhatnánk a tervekről? Gondolom, nem titkok? — Csak részben, hiszen tippeket nem akarok adni más kiadóknak. Elő­ször azokról a könyvekről beszélek, melyek már biztosan forgalomba ke­rülnek. Lakatos Yince Krónika a kun- pusztákról, 1938-ban írott, mai mércé­vel mérve is színvonalas szociográfiáját adja ki hamarosan a megyei tanács. Buda Ferenc prózai írásainak megjelen­tetését ugyancsak a megyei tanács vál­lalta. Címe: Évgyűrűk bilincsei. Remél­hetőleg ez is az Ünnepi Könyvhét cse­megéje lesz. Varga Csaba elbeszélései tarsolyban vannak. Szükség lenne a kecskeméti kis irodalomtörténetre. Ér­dekes és értékes lenne reprint-kiadvá- nyokat is tervezni, például a két világ­háború közötti népi írók műveiből. Nos, ez az a bizonyos titok, amit nem árulok el. Olyan művekről van szó, me­lyeket eddig még az országos kiadók sem fedeztek fel! k * * Nincs más hátra, a titok­ról le kell libbenteni a leplet. Ha végre kiadója lesz Kecs­kemétnek. .. Borzák Tibor KONCERTNAPLÓ A Danubius vonósnégyes hangversenye CZAKÓ GÁBOR: 77 magyar rémmese Az élet képe zsánerben elbeszélve A Danubius vonósnégyest aligha kell már bemutatni Bács-Kiskun me­gyében. Baján jó néhány hangversenyt tartottak, és sikerrel szerepeltek tavaly a Kecskeméti Tavaszi Napok alkalmá­val is. Országos figyelmet keltett az a nem mindennapi tény, hogy az együttes mecénása egy termelővállalat. Mégpe­dig az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazga­tóság. A napokban ismét közönség elé lép­tek Baján. Hangversenyükre Mozart- művekből válogattak, egyben új olda­lukról mutatkozva be; a nagy zeneköl­tő A-dúr klarinétötösét, illetve C-dúr vonóskvintettjét is műsorra tűzték. El­ső műsorszámuk, az Esz-dúr vonósné­gyes kezdeti hangjaira rezzenetlen fi­gyelem ülte meg a zeneiskola kamara­termét, az úgynevezett kis szerb temp- Jomot. A közönség azonnal megérezte, hogy kivételesen tehetséges művészek­ből álló együttes szólalt meg, nagyon szép, bársonyos hangzással.*A két he­gedűs, Tóth Judit és Miklós Adél. vala­mint a mélyhegedűn, illetve csellón ját­szó Bodolai Cecília és RiMi Ilona kiér­• Képünkön: Az együttes 1 Vlo- zart A-dűr klarinctötösét jár ssza Devich Gáborral. lelt technikája, érett muzikalitás :a fe led- hetetlen pillanatokkal ajánd éko: zott meg bennünket. Produkciójuk) •dl c sak a legjobbat mondhatjuk, ahog) < a fiatal Devich Gábor közreműködésé' /el meg­szólalt klarinétötösről is: virti ióz tech­nika, biztos arányérzék jelle :me zte a nagy tapssal fogadott előadá: >t. i A re­cenzensnek különösen a Mer iüet t tétel kecses, hangulatos megform: ífársa tet­szett.) Csak a legnagyobb elismer éss; el szól­hatok a befejező müsorszár nró 1, Mo­zart C-dúr vonósötösének el őac fásáról. Itt az együttes Devich Sánc lor ral egé­szült ki. A világhírű Bartók vt onósné- gyes tagja, a zeneművészeti f őis kóla ta­nára, aki a szombathelyi Bar tói «-szemi­náriumon foglalkozott a D anubius kvartettel, most nagy kedv vei muzsi­kált együtt tanítványaival, szí :p zenei élményben részeltetve a ba jai • zenesze­rető közönséget. Gr il Zoltán Az új típusú úriasszony korához illő türkizkék blézerben ült a buszon: a jobb oldali kettős ülések közül a külsőt vá­lasztotta, mivel a végállomás előtti meg­állóig szándékozott utazni, s nem akarta vállalni egy esetleges másik utason való átkelés nehézségeit Puma kézitáskájá­val, melyet most napbarnított, kerek térdein nyugtatott. A kórháznál terhes asszonyka szállt föl, s nyomban kinézte magának az ab­lak melletti ülést. A kézitáska és a már említett kerek térdek pár ujjnyit vissza­vonultak, jelezvén, hogy a másik ülésre ugyan semmi pénzért nem csusszannak át, itt viszont csak annyi hely van az áthaladáshoz, hajszállal sem több. A kismama zavartan motyogott: — Szabadna. . . kérem.. . talán. . . Az új típusú úriasszony természetesen nem méltatta válaszra. Szavait még csak nem is az első ülésről hátratekintő kopaszkás öregúrhoz intézte, hanem a teljes közönséghez: — Mind ilyenek. Fölcsináltatják ma­gukat, és azt hiszik, hogy nekik már mindent szabad. A buszban többen örvendeztek; én is örvendeztem, hogy ezt a mesét véges­végig el tudtam mondani. Rómeó és Júlia A szülök veszekedhettek, tilthattak, a fiatalok fütyültek a parancsaikra. Ró­meó és Júlia olyan volt, mint két szerel­mes: pár, ki mindig együtt jár. Kivéve, amikor Júlia bizonyos megha­tározott időpontokban fölkeresett né­melyférfiakat, akik hivatalból élénk ér­deklődést mutattak a tanulóifjúság véle­ményei, kiszólásai, tréfái iránt. Valószí­nűleg neki is többe volt, Júlia mégis órák hosszat pletykálkodott velük, mielőtt visszaröppent volna imádott Rómeója karjába, aki ezalatt dohszagú fóliánsokat böngészett az egyetemi könyvtárban. Amit a szülők nem tudtak elérni, azt elvégezte az emberi gyarlóság. Rómeó lelkét sértették kedvese titkos útjai, Jú­lia ártatlanságát Rómeó bizalmatlansá­ga. Ahelyett, hogy őszinte szóval tisz­tázták volna a helyzetet, szakításuk al­kalmával ananászparfét ettek a Gong eszpresszóban, és unicumot ittak hozzá. Az unicum Júlia gyöngéd lelkére gyako­rolt mélyebb hatást, mert búcsúcsókjuk után így zokogott: Jobb is. hogy összevesztünk Ró­meó. Előbb vagy utóbb úgyis föl kéne hogy jelentselek! Korunk tiszta esze Egyszer egy csomó író, festő, zenész összebúslakodék: miért nincsenek olva­sók, nézők, hallgatók?No, szereztek pe­csétet, pénzt, sátrat, rakás nyolcadikos gyereket, hogy őket majd kitanítják. De nem ment, mert a gyerekek nem ismer­ték a betűket. Szereztek hát helyettük ipari tanulókat. Ezek nem is voltak kí­váncsiak a betűkre; ők már mindenkép­pen az uralkodó osztályhoz fognak tar­tozni. Megpróbálkoztak ezután gimna­zistákkal. Úgy vélték, hogy a legjobb az alapoknál kezdeni, például a logikánál. Nosza, megkérdezték az egyik harmadi­kos leánykát, aki ÉS újságot is szokott lapozni. — Embert ölni bűn? — Igen. — A magzat ember? — Ember. — Az abortusz bűn? — Nem. Látsz itt valami ellentmondást? — Nem. No, ez itt abbamaradt. Ha abba nem maradt volna, a magyar nép is szaporo­dott volna. Színek és évek Ment. mendegélt egyszer a hatos vil­lamos a Szent István körút felől a Lenin körút iránt. Volt rajta hónaljszag, zsú­foltság, homogén társadalom, meg ól­mos, nyári délután. Hirtelen egy vasorrú bába rákiáltott a mellette szoronkodó szerecsen király­fira. — Minek nyomod a kezed a fenekem­hez? Mit képzelsz, te szégyentelen? Fog- dosod a fenekemet a villamoson? Azt hiszed, hogy a tömegben nem látják? Mit akarsz te éntőlem? Hetvenéves va­gyok. A szerecsen királyfi mosolygott, és olykor válaszolgatott a maga nyelvén. _ — Ne karattyolj te, ne karattyolj! Értesz te magyarul, látom a szemeden! Te csirkefogó! Azt mondd meg, minek fogdostad a fenekemet! Nincsen teneked anyád? Nem tanított tisztességre? Vagy ezért jársz iskolába Magyarországon? A villamoskocsiban éppen kialakult volna a többpárt-rendszer, amikor ők a Majakovszkij utcánál leszálltak. A fe­kete ifjú udvariasan lesegítette az anyó­kát, együtt keltek át a járdára. Az újsá­gosbódétól kedvesen visszaintettek a kö­zönségnek. TAVASZI NAPOK Kortárs japán kerámiák Az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban látható a Kecskeméti Tavaszi Nap'ok egyik legreprezentatívabb ren­dezvénye; a kortárs japán kerámiákból összeállított kiállítás. A kulturális kap­csolatok kialakítására, a nemzeti kul­túra és művészet terjesztésére 1972-ben létrehozott sokoldalú tevékenységet folytató Japán Alapítvány támogatá­sának köszönhető, hogy Magyarorszá­gon is bemutathatják az anyagot. A képzőművészet iránt érdeklődő kecs­keméti közönség a műfaj ismeretében ezúttal jelentős helyzeti előnnyel ren­delkezik, ugyanis a Nemzetközi Kerá­mia Stúdió kiállításainak köszönhető­en az átlagnál jóval pontosabb képe, szélesebb rálátása lehet a mai kerá­miaművészetre, így azután szinte magától értető­dő, hogy a japán kerámia nem az eredetileg kínai és koreai ihletésű, hagyományos edénykerámiát juttatja a látoga­tó észébe, hanem konkrét, jellegze­tes és személyes munkákat, példá­ul Hideo Matsu- moto légies, át­tört porcelán­plasztikáit vagy a stúdió közgyűjte­ményében szerep­lő, e tárlaton is bemutatkozó Ya- suo Hayashi munkáit. Az épület eme­leti galériájában a fehérre festett, stílusosan ala­csony talapzato­kon harmincegy művész mintegy fél­száz alkotása képviseli a kortárs mo­dern japán kerámiát. A katalógus be­vezetőjéből kiderül, hogy a plasztikai és szobor igényű kerámiában fogant gondolkodásmód Japánban milyen je­lentős hagyományokkal rendelkezik. A nemzetközi művészeti életben való aktív jelenlét, a sikerek soha nem bizo­nyultak visszahúzó erőnek, sőt, min­den időben inspirálták e szellemiség szabad mozgását, kötetlen megnyilat­kozásait. Magukból a munkákból kö­vetkeztethetünk arra a tényre is, hogy a műfaj fejlődési formái, kísérletezései mennyire szinkronban lehettek az egyetemes művészettörténet lenagyobb áramlataival, sőt divatjaival. Eredetisé­gük erejét bizonyítja azonban, hogy például az ötvenes évek elejéig a japán művészek munkássága adott ösztön­zést a legprogresszívebb amerikai kerá­miaművészetnek. A hatásrendszer per­sze rhindig is kölcsönös volt. de a japán „agyagmüvészet” az amerikai és az eu­rópai jellegzetességek átvétele mellett mindig is nemzeti maradt. A klasszikus tradíciókhoz sokszínűén (számunkra sokszor megfejthetetlenül) kötődő, de azt még a tagadásokba is beépítő szel­lemiségével meglepően közel tud állni mai érzékenységünkhöz. A japán kerámiatörténet néhány idősebb, korszakos jelentőségű mester munkájával képviselteti magát. Kazuo Kagi-nak a hetvenes évek végén zárult le munkássága, mely a műfaj egyik jel­legzetes útjaként is leírható. Kortársai többségével ellentétben minden korsza­kában megőrizte bensőséges kapcsola­tát az anyaggal. Faldarab című, az 1960-as évek elejéről származó munká­ja — életműve valamennyi alkotásához hasonlóan — zománcozatlan és magas hőfokon égetett. Mint a kiállított pro­dukció is reprezentálja, lapos, függőle­gesen kinyújtott agyagfalakat kapcsolt össze úgy, mint ahogyan a felszínen a különböző belső szervek megjelen- (het)nének. A másik történeti jelentő­ségű darab Tsuji Shindo munkája, melynek címe: A szem és az orr közötti távon. Az elvontan (figurális, homogén fekete felületű alkotás nem kis azonos­ságot mutat az ugyanebben az időszak­ban kiteljesedő amerikai absztrakt exp­resszionista kerámiával. A plasztikák e néhány kivételtől elte­kintve jellegzetesen a nyolcvanas évek termékei. Meghökkcntőek vagy épp le­• Matsuda Yuriko: Jelenet indul! Az előadás 1981 • Tsuji Seimei: A zenit (1970) Miwa Ryosaku: Tájkép feketében 1982 nyügözöek találkozásaik az utóbbi két évtized legdivatosabb stílusáramlatai­val. Olyan egészen rendkívüli hatást, hihetetlenül friss benyomást kelt a szel­lemében, megjelenési formájában az egyezményes internacionális és kifeje­zetten japán jellegzetességeket ötvöző koncept, performance, fluxus, vagy épp retro. Határátlépéseik persze az euró­pai néző számára biztonsággal alig kö­vethetőek, hisz e határok az európai és. japán kultúrában másutt helyezkednek el. Ennek ellenére „legelvetemültebb” kísérletezéseikből is a teljes műfajtörté­net lenyűgöző biztonságú szakismerete sugárzik. A számunkra is igen ismerős, a hetvenes években virágkorukat élt stílusirányzatok a nyolcvanas évekbeli japán művekben kevesebb elszántság­gal, kimértséggel, erőszakossággal van­nak jelen. Módosult megjelenési for­máikban a fesztelenség, humor, érze­lem, sőt „érzékiség”, olykor festőiség a domináns. Pedig közben a japán művé­szek anyaghoz való viszonya is megvál­tozott — magukhoz képest legalábbis — távolságtartóbb lett. Felfedezték, hogy más anyagokat, akár késztermé­keket is lehet az agyaggal kombinálni, sőt, élvezetüket lelték abban is, hogy az agyag megmunkált fa, fém vagy bár­mely más anyag benyomását keltse. Araki Takako Dekadens biblia című szimbolikus alkotása például félig elé­gett betűkkel teli papírlapokat, Tsuboi Asuka Főnix című munkája pedig egy hajlított, fantasztikus felületű króm­acél csövet imitál szertelen és virtuóz játékossággal. Sato Satoshi a Vörös ház című,_ valódi fémeket is beépítő harsány, derűs alkotása ugyancsak sa­ját anyagismeretével játszik. A postmodern irányzat minden ked­vére való ideával egyszerre kapcsolatba lépő törekvéseit a japán művészettörté­nészek „szilánk” elméletnek nevezték el. E módszert szigorúan véve az egyik legfiatalabb művész, az 1957-ben szüle­tett Inonue Masayuki munkája „fordít­ja le” a legszemléletesebben; különbö­ző kidolgozású, formájú, méretű kerá­miadarabokat illeszt össze — szimbó­lumokat, jelképeket, stílusokat keverve —; egyetlen kompozícióvá. Ebben a szellemben fogantak, de jel­legzetesen egyéni módon valósulnak meg Nakamura Kinpei Dekoráció fi­nom anyagszerkezetü térhez 1981—85. címmel kiállított munkái. Kisméretű, forma- és színgazdag, elbűvölően derűs és játékos plasztikai teremtményei — tetszőleges variációkban — bármilyen méretű teret be tudnak népesíteni. Kárnlvi Júlia

Next

/
Thumbnails
Contents