Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-15 / 63. szám
1988. március 15. • PETŐFI NÉPE • 3 Bajai ecet és csendes üdítő A Budapesti Szeszipari Vállalat Bajai Ecetgyára az ország felét látja el ecettel, beleértve a lakosságon felül az élelmiszer- ipari felhasználókat is. Az üzemben 88 ember dolgozik, s mivel az ecettermelés automatizált, az alapanyagot mindösz- sze öt dolgozó állítja elő. 1987-ben nőtt az árbevételük és a nyereségük is. Az előbbi 108,5 millió forint volt, az eredményük pedig meghaladta a 16 milliót. Évente több mint hétmillió flakon literes ecetet és félmillió félliteres különleges ecetet gyártanak. Literes kivitelben van a hagyományos tízszázalékos biológiai és húszszázalékos mesterséges ecet is. Különleges az alma-, a bor-, a tárkony- és a csemegeecet. Az elmúlt év sikere volt a Budapesti Nemzetközi Vásáron a BNV-díj, amelyet a Delicatesse nevű természetes anyagokkal ízesített ecetcsaládjuk nyert. Az elismerést követően indították be a gyártást a család öt tagjából: a citromos, a fokhagymás, a hagymás, a kapros és a mustáros ízűből. Baján készül a Gold Sztár juice is. Ebből a „csendes” üdítőitalból — a citrom-, grapefruit-, narancsjuice-ból és a natúr citromléből — egymillió félliteres műanyag palackot töltöttek meg tavaly. A termékeik csomagolását folyamatosan fejlesztik. Először üdítőik külsejét tették ízlésesebbé, ez év végétől pedig az eddigi átlátszatlan flakon helyett áttetsző zöld PVC- palackba kerül az ecet. Az idén már exportlehetőség is kínálkozik: üdítőket a kishatármenti forgalomban Jugoszláviába szállítanak, és tervezik Ausztriába is. A Delicatesse és a különleges ecetek iránt már Norvégiából is érdeklődnek. Nyáron .a gyár szomszédságában mintaboltot nyitnak, ahol nemcsak saját termékeket, hanem a vállalat egyéb cikkeit is árusítani fogják, például borélesztőt, étkezési élesztőt, étkezési keményítőt és szeszes italokat. • Töltik a félliteres ízesített eceteket az NSZK-gyártmányú gépsoron, amit az idén bővítenék. (Kép és szöveg: Méhcsi Éva) 9 Január végén kezdtek egy beruházásba — új raktárt építenek. A Bajai Vízügy műtárgyépítő brigádja alapozza az épületet, a kivitelezést a dömsödi Biotech Közös Vállalat végzi, s májusra át is adják rendeltetésének. JÓ MINŐSÉGŰ, ELADHATÓ TERMÉKEKET Áraránytalanságok a kereskedelemben Érdekvédelmi körúton Mély kúton az áfész 10-es számú áruháza nem azt a képet mutatja, mintha itt annyira tülekednének új termékekkel a szállítók. Akár egy hosszúra nyúlt téli vásárra érkeznénk —főleg óesztendei holmikat látunk. Fakult ruhafélék a bolt közepén, egy dobozban; árengedménnyel kínálják. Már amennyire kedvezményes árunak fogadják el például a mélykúti vevők azt a vajszínű pulóvert, amelyen ez a címke áll: 542 forint! Majd elválik, fizetőre — gazdára — talál-e ennyiért, avagy tovább fakul a színe a napon 1988-ban is a kirakatban? Amennyit ér! A megyei tanács kereskedelmi osztályának felügyelőivel — Szekér Józseffel, Szombath Istvánnal és Leindler Józseffel — fogyasztói érdekvédelmi kőrútunkon az árarányokat, az áruválasztékot és -minőséget hasonlítjuk össze. Egy másik üzletben, Izsákon megtörtént: ugyanolyan, 39-es félcipők kétféle áron érkeztek az egyik gyárból, aszerint, hogy fiú vagy férfi felirat volt-e a dobozokon. A mindkét fajta lábbelire egyaránt vonatkozó 25—25 százalék forgalmi adó figyelembevételével végül is olyan árarányt alakítottak ki, amely megszüntette a torz kettősséget. Mélykúton nincs szükség utólagos beavatkozásra. Az árszámítások jók, A bakfis- és a kamaszholmik árai közelítik, de nem haladják túl a női és férfiruhákét. Az áruházban elvégezték azt az ármódosítást is, amellyel a férfipantalló árát 472-ről 427, a télikabátét pedig 3710-ről 3200 forintra mérsékelték. Szombath István felügyelőt, a cipőosztályon szemlélődve mégis gondterheltnek látóm. Miért? — A fehér lánykapapucsok ára még mindig magas. Gyengén vízálló gyerekcipő 1010 forintért — „Merészen” szabták meg ennek a műanyag talpú, gyengén vízálló 39-es fiúcipőnek az árát is —■ veszem a kezembe és mutatom neki a Kiskunmaj- sai Cipőipari Szövetkezet egy másik termékét. ■— Ezertíz forint. Az üzlet, az adásvétel persze se nem jótékonykodás, se nem szívesség. A kerül, amibe kerül kérdés mellett mégsem mehetünk el szótlanul. Mert igaz, hogy kettőn áll a vásár — ahogy mondani szokás —, ám ennek a vásárnak a szállítói-termelői oldala sok kívánnivalót hagy maga után. Egyik jele — Földes Mihály áruházvezető beszámol erről —, hogy a gyártók nem küldenek újabb terméket. Nincs női és férfi alsónadrág. Hiányoznak a női vállas atlétatrikók. S kevés — csupán ezer pár — zokni érkezett az idén. Olvastuk az újságokban; a kormány határozott szándéka, hogy az árszabályokat meghaladó újabb áremelkedések veszélyt a vállalati magatartás megfelelő szabályozásával és egyéb állami intézkedésekkel elkerülje. Ezért irányelveket fogadott el az árak növekedésének rövid távú mérséklésére. Következő látogatásunk színhelyén, Jánoshalmán a 28-as számú ruhaboltban így arra is szeretnénk választ kapni, hogy a jelenlegi piaci körülmények itt összhangban állnak-e a kormányzat szándékával. Az üzletvezető szavaiból s a látottakból az derül ki, hogy az ehhez szükséges kívánatos vállalati magatartással jó néhányan még adósak. Serdülőkabát 781-ért — és 2900-ért is — Kalocsáról munkaruhákat várunk, ám egyelőre hiába — mondja Pető János. — Ahol készítik, az alapanyag méterét újabban 138 forintos termelői áron vásárolhatnák az eddigi 100 helyett. Gondolkoznak rajta, meg- éri-e nekik a munkaruha gyártása. Nem marad-e majd nyakukon, ha drágábban kínálják? A forgalmazók is többet számolgatnak manapság. Itt, a jánoshalmi üzletben két hete úgy határoztak, hogy 72 férfi- és fiúöltönyt olcsóbban, 1690 forinttól kezdve árusítanak. Azóta már a felét eladták. Aránytalan árú termékek azonban így is maradtak, mint azt az állványok közt járva észrevesszük. Nagy az eltérés két, 14 éves lányra való kabát között. Az egyik lengyel importtermék. Finom, puha, szilvakék színű, szépen megvarrt kabát. Az ára sem vágja földhöz a vásárlót: hétszáznyolcvanegy forint. Mellette egy másik, 2900 forintért, a Kaposvári Ruhagyár áruja. Gyenge, kockás anyagból készült, nem divatos, és mint valaki megjegyzi:-— Jó, ha annyit kibír, míg egy gyerek kétszer felül benne a kerékpárjára! Kifordítom, befordítom: így is öltöny az öltöny? — Miért jobbak a csehszlovák vagy a lengyel ruhaneműk a hazaiaknál? — erre a kérdésre Pető János maga is segít válaszolni, amikor megmutatja: egyes gyártóknak milyen elképzelésük van az áruról? A Vörös Október Férfiruhagyár egyik sötétkék öltönyének vásárlásától épp az imént állt el a helybéli iskola igazgatója. A zakó ujjbélését kifordítva látta, hogy azt nem varrták össze a gyárban. A hátrész vékony bélése meg olyan szakadozott, mintha egerek tanyája lett volna a kabát. — Mi történt ezzel? — kérdezem Szombath István felügyelőtől. — A selejt bélésanyagot első osztályú öltönybe dolgozták bele. De van más is, ami azt jelzi, hogy a termelőktől másféle magatartást várnak a fogyasztók. Egy farmerdzseki jobb ujját a bal helyére varrták, a balt pedig a jobbéra. így is lehet? Talán már nem sokáig, mert a gazdasági megmaradás kényszere — idővel állami beavatkozás nélkül is -— előbb-utóbb ráébreszt minden termelőt és forgalmazót arra, hogy így nem lehet: rossz minőségű, magas árú termékekkel a vásárlók pénzére pályázni. Kohl Antal ! ______________________________________________________________________________________. A valóság hősei Szavahihető történészek már régen kimutatták, hogy ama bizonyos esős március idusán, kereken száznegyven esztendővel ezelőtt, Petőfi sokhelyütt elszavalta a Nemzeti dalt, csak éppen a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél nem tette ezt, noha emléktábla hagyományozza nemzedékről nemzedékre e legendát. S nehogy azt higgyük, hogy Hatvány Lajost, akitől e ténymegállapítás származik, a legendarombolás, netán valamiféle deheroizá- lás szándéka vezette, mint ezt életében, s halála után is olyan sokan állították, állítják. Hiszen egy életet szánt Petőfi munkásságának tanulmányozására, rövid életútjának minden létező dokumentumát felkutatta, s ugyancsak bajos lenne feltételezni, hogy e lelkes kutatómunkában negatív érzelmek vezették volna. Őt is és másokat is, akik nem a frazeológiában, hanem a tények következetes felkutatásában látták az igazán forradalmi cselekvést, s az 1848/49-es polgári demokratikus forradalom, illetve szabadságharc méltó megbecsülését t— a reálizmus igénye vezette. Mert a történelem lehet az élet tanító- mestere, hogy a régi latinok közmondását használjuk, de kizárólag abban az esetben, ha a históriát annak láttatjuk és látjuk, ami valójában. És ez minden emlékezés értelme is. Persze, nélkülözhetetlen a kegyelet, a tisztelgés aktusa. Valóban szükség van arra, hogy nemcsak számontartsuk elődeink teljesítményeit, hanem emberi vállalásaik, el- szánásuk merészségét is ismerjük el. Az az ünnep azonban, amely a koszorúk elhelyezésével kimerül, amely nem több, mint egy főhajtás a hősök és a nem hősök, azaz az egyszerű cselekvő emberek emléke előtt — óhatatlanul az Ady által emlegetett Tarjagos Illések malmára hajtja a vizet. Frázissá alacsonyul az ünnep, amely pedig mai hétköznapjaink iránytűje is lehetne. Március 15-én pedig fel kell tennünk ezt a kérdést, s valójában fel- tehettük ezt az elmúlt százharminc- kilenc év alatt minden évfordulón, hogy voltaképpen ki a reális politikus? S egyáltalán „forrófejű” fiatalemberek csinálták-e 1848-at, avagy megfontolt, a kor valóságos lehetőségeivel tisztában lévő politikusok? Mert Petőfiről eléggé elteijedt tévhit, hogy ösztönös „vadzseni” volt, aki inkább érezte, mintsem tudta, hogy mit kell tennie. És „forrófejű” volt-e Kossuth Lajos, aki 1849 tavaszán — sok-sok külpolitikai érdek ellenére, nem is beszélve a belpplitikai ellenállásról — befejezte a forradalom ügyét, s detronizáltatta a Habsburg- házat a debreceni nemzetgyűléssel? És „forrófejű” volt-e Szemere Bertalan? És a heveskedés, az előre-nem-látás hozatta meg, például, a már Szegeden ülésező nemzetgyűléssel az akkori Európa (s talán az egész világ) első nemzetiségi törvényét? Hiszen jószerivel elsorolhatjuk azokat az úgynevezett észérveket, amelyek a fontolva haladás mellett szóltak, amelyek fokozottabb óvatosságra intettek, amelyek szerint inkább várni kellett volna, s jobban figyelembe venni, hogy Anglia aligha örül az európai szárazföldön egy törvényes uralkodóházzal szembeni fellépésnek, s hogy ugyan a Szent Szövetség rendszere a múlté, de az orosz cár nemcsak Napóleon ellen volt kész hadbaszállni, megfékezendő a forradalmi hullám terjedését, s nemcsak saját nemesi forradalmárait lövette halomra 1825 decemberében Pétervárott, hanem kész lesz a magyar szabadságvágyak ellen is fellépni .. . Igen, voltak olyanok, s a progresszió táborán belül, akik március 15-én Kasszandraként előre látták Világost is, sőt a kegyetlen megtorlást. Például Széchenyi István, aki .olyan sokat tett azért, hogy a sárba és nyomorba töp- pedt Magyarország ráébredjen elmaradottságára, de a forradalmat, a gyökeres szakítást a múlttal már nem volt képes vállalni. Dehogyis akarom én Széchenyi deheroizálását: az ő tevékenysége nélkül 1848. március 15. be nem következhetett volna. Hiszen az a csekélyke ipari háttér, ami a magyar szabadságharc egy esztendejét életképessé tette, mindenképpen az ő műve volt. De elkövetkezett az a pillanat, amikor már kevés volt az akkori Európa legtehetségesebb és legreakciósabb diplomatájával, Metternich herceggel való alkudozása. Amikor a fejlődés üteme már messze gyorsabb volt, mint az ilyen úton elérhető — minimális — haladás. Petőfi nem volt „forrófejű” fiatalember. És Arany János sem a pillanat hatása alatt írta a Nemzetőrdalt. És Kossuth Lajos sem azért folyamodott a végső eszközökhöz, tehát Közép- Kelet-Európa e távoli szögletében a köztársaság oly ismeretlen és veszedelmes (mármint a monarchikus Európa számára annyira ellenszenves) intézményének bevezetéséhez, mert az indulat elhomályosította látását. Az erőviszonyok valóban egyenlőtlenek voltak. De az sem kétséges, hogy az a Magyarország, amely 1849 derekán köztársaság lett, amely célként tűzte ki az ország lakosságának többségét alkotó nemzetiségekkel való megbékélést és polgári együttélést — a jövő útja volt. Petőfi és Kossuth, Szemere és Teleki László világosan felismerték — mégpedig gondosan készülve a majdani történelmi szerepükre —, hogy a fejlődés útja merre vezet. Érdemes, noha a kérdés történetieden, egyetlen pillanatra arra gondolni, hogy mi lett volna, ha ... Mi lett volna, ha hetven esztendővel később, 1918 azokra a reformokra építkezhet, amelyeket 1849 kezdeményezett... Hiszen még egy évtized sem telt el, s már Königs- grátznél a Monarchia csaknem halálos tőrdöfést kapott a poroszoktól. Tizennyolc esztendővel március idusa után, Deák Ferenc a kiegyezést előkészítő irataiban — a korra egyáltalán nem jellemző hallatlan merészséggel — majd a detronizáló országgyűlési nyilatkozat gondolatait idézi vissza. Majdnem szó szerint ... Mert ő is tudta, hogy a lehetséges fejlődés útja nem lehet más, mint a polgári, a népességi viszonyait reálisan látó, a feudalizmustól megszabadított ország. Nem a kétségbeesett elszántság, nem a lendület ereje, nem is valami költői jószándék' vezette azokat, akik 1848. március 15-én, és az azt követő 17 hónapban a harcot vállalták. Ők Magyarország jövőjét érezték meg. Ha tetszik, ők voltak a reálpolitikusok, s nem azok, akik március idusába már belelátták Világos szomorú aktusát, Haynau rémuralmát, Bach korszerűtlen és rettenetes rendszerét. A reális politika ugyanis a jövőbe lát. Kicsit tovább, mint a holnap. A holnaputánba kíván tekinteni. De ehhez az szükségeltetik, hogy a tényeket ismerjük meg. Ahogyan Petőfi tanulmányozta a francia forradalom történetét, mely bibliája volt, hogy úgy ismerje valaki az ország gazdasági reáliáit, mint a Védőegyletet szervező Kossuth. S az is szükségeltetik, hogy ne a legendáknak higgyünk, kapcsolódhatnak azok bárha a Múzeum lépcsőjéhez, avagy ha azt akarják elhitetni velünk, hogy 1848/49 szép álom volt csupán. Az volt a valóság. Tiszteljük a valóság hőseit. E. Fehér Pál GARANCIÁLIS JAV ÍTÁSOK A lakók költségére? Sok éve gondot okoznak Kecskeméten a lapostetős társasházak sorozatos beázásai. A Simon István utca 1—15. számú épületek lakóinak közös képviselője, Várkonyi László, a minap egy olyan újabb fejleményről tájékoztatott, amelyet nem tart elfogadhatónak. Ugyanis a Dutép az említett épületek tetőszigetelési munkáiért 797 ezer 45 forint befizetését kéri tőlük. Mint Várkonyi Lászlótól megtudtuk, a Simon István utcai házak — amelyekben összesen 120 lakás van — műszaki átadása még 1979 decemberében történt meg, de azóta egymást követik a beázások, s ezeket a kivitelező vállalat folyamatosan javítgatta, de eredménytelenül. Végül is levélben elismerte, hogy „ ... a Dutép által végzett többszöri javítás eredménytelen maradt”. Szintén a levél szerint „ ... a garanciális kötelezettséget a Nagyatádi Szövetkezeti Közös Vállalat átvállalja” tőlük. Nos, a nagyatádiak elvégezték a munkákat, ám a Dutép egy újabb levele szerint ezekre az épületekre ma már szavatossági igény nem érvényesíthető, „ ... mert az nemcsak elévült, de meg is szűnt, nem létezővé vált”. Létezik viszont a 797 ezer „ 45 forintos követelés... Várkonyi László közös képviselő: — A számla kifizetését megtagadtam, hiszen az OTP-től olyan társasházat vásároltunk, amelynek rendes, nem évente állandóan beázó, toldott- foldott teteje van* Illetve, a tető remélhetőleg most van olyan állapotban, amilyenben 1980 óta állandóan kellett volna lennie. Egyébként a teljes tetőcserét sem a társasház, sem az OTP nem rendelte meg a Du- téptől. Szavatossági jogainkat pedig a cég még 1987-ben sem vitatta. A Duna—Tisza Közi Állami Építőipari Vállalat üzemigaz- gató-helyettese, Semperger Imre véleménye és helyzetmegítélése merőben más, mint a közös képviselőé. Eszerint amit a vállalat tett, azt jogi kötelezettség nélkül teljesítette, a lakók pedig jogalap nélkül gazdagodtak, hiszen a tetők teljes újrafedése történt meg. Mint az üzemigazgatóhelyettes elmondta: hasonló számlákat más lakóközösségeknek is benyújtottak, összesen mintegy 8-10 millió forint értékben. Amennyiben az érdekeltek ezeket nem fizetik ki, először tárgyalásokon kívánják egyeztetni a saját álláspontjukat a lakóközösségekével, de ha ez nem vezet eredményre, akkor igényüket bírósági úton érvényesítik . .. V. Z. Gazdasági bírság — munkaerőátengedésért Munkaerő-átengedésért 770 ezer forint gazdasági bírságot szabott ki a Komárom Megyei Bíróság dr. Mandák Imre vezette tanácsa az Esztergomi Építő és Szolgáltató Kisszövetkezetre. A meglehetősen ritkán előforduló ügy előzményét a Pénzügyminisztérium ellenőrzési főigazgatóságának vizsgálata tárta fel. Eszerint a kisszövetkezet 1984-ben és 1985-ben több mint 900 ezer forint jogtalan előnyre tett szert. Ezt úgy érte el, hogy vállalkozási szerződést kötött egy munkaerőgondokkal küzdő vállalattal különféle munkák elvégzésére, szabadáras formában. Az ellenőrzési főigazgatóság szakemberei szerint azonban a megállapodás nem vállalkozási szerződés volt, mert hiányzott belőle annak lényeges eleme: a vállalkozás tárgyának konkrét megnevezése, mennyisége, minősége, a vállalkozási díj összege és a teljesítés határideje. A kisszövetkezet valójában munkaerő átengedésében állapodott meg partnerével, és a szerződésben aránytalanul magas munkabért kötött ki. így kockázat és befektetés nélkül jutott jogtalan előnyhöz. Ez a kirendelt ár- és könyv- szakértő megítélése szerint nem érte el a pénzügyminisztériumi vizsgálat által megállapított összeget, de még így is 595 ezer forint volt. A bíróság az ítélethozatalkor ezt az összeget vette figyelembe. Az ítéletet a kisszövetkezet megfellebbezte, de fellebbezését a Legfelsőbb Bíróság elutasította. Lehetővé tette viszont, hogy a bírságot két egyenlő részletben fizessék meg. •"
