Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-10 / 34. szám

1988. február 10. • PETŐFI NÉPE • 4 Közösségteremtés, közönségművelés Kunszentmiklósi klub Semmiféle közösségalapításnak sincsenek biztonsággal másolható mo­delljei. Mindegyik csak példa, legalább egy árnyalatnyival más, mint a többi, valamiképp egyedi. Kunszentmiklóson, úgy tűnik, ismerik ennek a speciális „vállalkozásformának” mindig csak egy-egy esetre érvényes receptjét; ugyanis a Múzeumbarátok Köre után az utóbbi hónapokban egy újabb, életképességét már bizonyító közösség várja vonzó, értékes, olykor valóban eseményszámba menő programjaival az érdeklődőket. Állandó, legkülönfélébb érdeklődési körű tagjain kívül bárkit szívesen lát a mindig a legaktuálisabb igények szerint összeállított, változatos kultu­rális rendezvényeken. A Fészek Művészeti Klub öntevékeny vezetősége nem tűzött ki maga elé teljesíthetelen célt; mindössze azt kívánja elérni, hogy tagjai közös élményként találkozhassanak a képzőművészet, a zene, az irodalom legértékesebb alkotásaival, megtanuljanak tájékozódni, otthonosan mo­zogni a kortárs művészet legfrissebb jelenségei között, közösen gondol­kodhassanak felőlük, s nem utolsósorban, hogy mindezek közben egy­szerűen csak jól érezzék egymás társaságában magukat. A kedvezménye­ket lehetővé tevő, minimális összegű évi tagdíjak és a saját szervezésű rendezvények bevétele is hozzájárul, hogy közös kulturális kiránduláso­kat, hangverseny- vagy színházlátogatásokat tegyenek, esetenként akár a fővárosba is. A dráma kedvelőinek legújabb terve egy szolnoki színház- látogatás: Paszternák Doktor Zsivágójának előadása, a képzőművészet rajongói pedig a közeljövőben Gerzson Pál Munkácsy-díjas festőművész anyagából rendeznek a kunszentmiklósi Általános Művelődési Központ­ban kiállítást. K. J. KÖNYVESPOLC Tábortüzek a Dél keresztje alatt Kittenberger Kálmán és Széche­nyi Zsigmond vadásztörténetei óta hagyományuk van a magyar va­dászkönyveknek. A legutóbb meg­jelent, a Tábortüzek a Dél keresztje alatt érdekességben vetekszik az előbbiekkel, ám a leírt vadászati célok merőben eltérőek. A szerző maga elé kitűzött célja nem az úri passziót vagy akár a sportteljesít­ményt jelentő vadászat volt, ha­nem kifejezetten tudományos célú, hogy a befogott állat preparált bő­re, trófeája, a trópusi, színpompás rovarok múzeumokat gazdagítsa­nak. Egy fiatalember, Hangay György, aki gyermekkorában már afrikai expedíciókról álmodott, 1964-ben, a meghívásos útlevélhez akkoriban mellékelt 5 dollárral a zsebében vágott neki a világnak. Megfordult Svédországban, Dáni­ában, Ausztriában, majd hosszabb időre az NSZK-ban telepedett meg, hogy anyagiakat gyűjtsön á nagy útra, illetve adminisztratíve előkészítse vállalkozását. Kertész segédmunkás, teherautó-sofőr tvolt, majd konyhalegény, szakács és végül pincér. Az ausztráliai ki- vándorlási engedély birtokában nagy örömmel szállt fel egy Pana­ma felé induló hajóra, ahol megis­merkedett egy odautazó német ex­pedíció tagjaival, és hozzájuk csa­pódott szakácsnak. E tevékenysé­ge mellett bőven maradt ideje ro­vargyűjtésre, eközben azonban iz­galmas találkozásai adódtak kü­lönféle hüllőkkel, így kajmánokkal és mérgeskígyókkal. Az expedíció — munkáját befejezve — távozott, a szerző pedig egy magányos len­gyel állatgyűjtőhöz csapódva foly­tatta gyűjtéseit, melyek anyagi alapjainak a bővítését is jelentet­ték. E kitérő után folytatta útját Ausztráliába, ahol hamarosan ál­latpreparáló műhelyt nyitott. Sze­gényen csordogáló bevételei lehe­tővé tették, hogy egy öreg Volks­wagen segítségével magányos ex­pedícióra induljon egy érintetlen hegyvidékre, amely valóságos pa­radicsoma volt a vadaknak. Célja itt elsősorban a rókavadászat volt az értékes rókaprém gyűjtése mi­att, hogy ezeket kipreperálva, élet­hűen kikészítve áruba bocsáthas­sa. Vadászott puskával és csapdá­val. A rókavadászat azonban nem térítette el igazi szándékától, az ausztráliai állatvilág alapos megis­merésétől. Azután krokodilvadá­szatot vállal a világ különböző mú­zeumainak megrendelésére. A városba újra visszatérve sike­rült állást kapnia az Australian Museumban. Preparátror lett, de állatszobrászattal is foglakoznia kellett. A további vadászutakat azonban már nem a múzeum meg­bízásából végezhette. így került sor egy kenguruvadász- és egy bi- valyvadász-expedicióra, melyekről színes leírásokat olvashatunk. Közben egy pillanatra sem feled­kezett meg a rovargyűjtésről, de arról sem, hogy a ritka rovarokból időnként csomagot indítson útnak a budapesti Természettudományi Múzeumba. A könyv tartalma lebilincselő, stílusa olvasmányos. Szép színes fényképek mutatják be a könyv­ben szereplő fontosabb állatokat. Van egy meglepetés is: a kitűnő karikatúraszerű rajzok, amelyeket ugyancsak a szerző készített. Egy­szerű megoldásúak, mégis rendkí­vül kifejezők. A könyvet minden­kinek ajánlhatjuk, aki érdeklődik a természet, az állatvilág és a vadá­szat iránt. (Natura, Budapest, 1987) H. J. FELHÍVÁS A szép magyar nyelvért A Hazafias Népfront Bács- Kiskun Megyei Bizottsága, a Magyar Tudományos Akadé­mia Nyelvtudományi Intézeté­nek szakmai támogatásával „Egyszerűen, érthetően” elneve­zéssel nyelvi mozgalmat hirdet. Célja, hogy hivatali életünkben terjedjen a szép magyar nyelv és váltsa fel a nehezen érthető, ma­gyartalan s olykor udvariatlan szóhasználatot. A hivatalos nyelven nyilatkozók, de az ira­tok, határozatok, levelek, érte­sítések szerzői is egyszerűen, érthetően és udvariasan fogal­mazzanak. Ezért felhívunk min­den hivatalt, intézményt, szö­vetkezetét, ezek ügyintézőit és adminisztratív dolgozóit, hogy csatlakozzanak mozgalmunk­hoz és a jövőben munkájuk so­rán járuljanak hozzá közéleti nyelvünk ápolásához. Szeretnénk, ha az „Egysze­rűen, érthetően” mozgalom szé­les körű érdeklődést keltene és a résztvevők között egészséges versengés alakulna ki. Ezért a jelentkezők számára előadáso­kat, vetélkedőket szervezünk, határozataik, leveleik szóhasz­nálatát értékeljük. A győztesek jutalmazására 1989 áprilisában, a Magyar Nyelv Hetén kerül sor. Az I. helyezett hivatal, in­tézmény, szövetkezet részére a Hazafias Népfront Bács- Kiskun Megyei Bizottsága ser­leget adományoz. A II. és III. helyezettek tárgyjutalomban ré­szesülnek. A mozgalom érdeké­ben tett kimagasló egyéni telje­sítményeket ugyancsak tárgyju­talommal ismerjük el. Kérjük mindazokat, akik fe­lelősséget éreznek nyelvünk ápolásáért, kapcsolódjanak mozgalmunkhoz és 1988. már­cius l-jéig jelentsék be részvételi szándékukat a Hazafias Nép­front Bács-Kiskün Megyei Bi­zottságánál (6000 Kecskemét, Katona József tér 8.). Várjuk a magyar szakos tanárok, tanár- és tanítójelöltek jelentkezését, akik az értékelésnél segítséget nyújtanának. Kérünk minden állampolgárt, aki kezdeménye­zésünk hatására a hivatali nyelv változását, egyszerűsítését, ja­vulását észleli, jelezze felénk. Meggyőződésünk, hogy felhívá­sunkat a megye lakossága is he­lyesléssel fogadja, hiszen a köz­életi nyelv ápolása — különös­képp hivatali nyelvünk palléro­zása — valamennyiünk érdeke. A Hazafias Népfront Bács-Kiskun Megyei Bizottsága HONISMERET — HELYTÖRTENET A Csanigaram utcai mesterek Ristan — kis település Üzbe­gisztán fergáni megyéjében. Itt már félezer éve készítenek kerá­miatárgyakat. A legenda úgy szól, hogy az első fazekasműhelyt még Timur köve­te alapította, aki egyméteres mély­ségben agyagréte­get talált. Azóta híres a ristáni ke­rámia egyszerűsé­géről, s zásának művészi naláról. kidolgo­magas színvo­Még nem is olyan régen Ris- tánban egy kis műhelyben készí­tették a kerámia­tárgyakat, ma már hatalmas, több milliót for­galmazó üzem ál­lítja elő. Bár a legtöbb munka- folyamatot gépe­sítették, az edé­nyek mintáinak festése ma is kéz­zel történik. A leghíresebb fes­tők Babadzsan Nyisanov és Ibrahim Kamilov: Mindketten a Csanigaram ut­cában laknak, s büszkén mutatják a külföldi és hazai kiállításokon, vásáro­kon nyert okleveleket és díjakat. A leg­szebb ristáni agyagedények Moszkva, Leningrad, Taskent kiállítótermek dí­szítik. — Régen a híres mesterek féltéke­nyen őrizték szakmai titkukat mesé­• Ristáni kerámiák. li Babadzsan Nyisanov. — Ezért 100 éve, amikor a híres fazekas Abdulla meghalt, magával vitte a sírba a kék azúrfesték receptjét. Mára a helyzet megváltozott. Az idős mesterek átad­ják tapasztalataikat a fiataloknak. Minden mesternek van néhány tanítvá­nya. fgy apáink és nagyapáink művé­szetét van kinek továbbvinnie. APN—KS A rejtőzködő város • Az 1830 körül épült Vojnich-kúriában van a Nagy István Képtár. Baja neve az ótörök „baj”, azaz gazdag, bő szó személynévvé ala­kult változatából keletkezett. A középkorban összekötő kapocs volt a Dunántúl és a Dunán inneni részek között. A török kiűzése után az újratelepült helység 1696- ban I. Lipót királytól mezővárosi címet, címert és pecsétet kapott. 1714-ben III. Károly megerősítette szabadságlevelét, s a város szépen gyarapodott. 1840. május 1-jén azonban csaknem teljesen leégett. Polgárai újjáépitették, a mai város ezért visel XIX. századi stílusjegye­ket, A nagy vasútépítések után — az alföldi vasút elkerülte — gaz­dasági vérkeringése csaknem el­halt. Kereskedői elköltöztek, haj­dan híres városai elnéptelenedtek, hajómalmai őrletők hiányában le­álltak. 1909-ben végre kapott egy dunai hidat, s ez Baját a Dunához fűzte. Az éledező város fejlődése az első világháború, majd az azt kö­vető szerb—antant megszállás miatt (1921. augusztus 20-ig) ismét megakadt. S noha az akkori Bács- Bodrog vármegye székhelye volt, önmagába zárt világú városka ma­radt. Lényeges változás a második világháború utáni időszakban sem következett be életében, lévén ha­l tárváros. S mint ilyen, katonavá­ros. Tőmondatokban így lehet ösz- szefoglalni a város történetét. De Baja az eddigieknél sokkal több. figyelmet érdemel. Csak le kell fúj­ni értékeiről a port. Mert a jövő ennek a városnak dolgozik. S eh­hez nem kell tovább iparosodnia. Ehhez az kell, hogy megőrizze karakterét, s ezzel gyakoroljon vonzerőt az idetévedő idegenre. Hogy a turista ne véletlenül, ha­nem tervezetten menjen Bajára, mert tudja, hogy ott kellemesen érzi majd magát. Különösen azok — egyre többen vannak ilyenek —, akik keresik az ódon kisváro­sok hangulatát. S Bajának ehhez megvan minden adottsága. Aki kedveli a barokkot, itt megtalálja. De elsősorban a XIX. századi ma­gyarországi várossá formálódás sok utcán át látható töretlen képe ragadja meg az embert. A tágas Béke tér középpontjában az 1896- ban átalakított volt Grassalko- vich-palotában olyan egységes XIX. századot tár elénk, amilyen csak elvétve található. Szinte látja a sétálgató a barokk Szenthárom­ság-oszlop körül a hajdani nagy városok-piacok bódéit, szekereit. Elképzeli, milyen vidám élet foly­hatott a tér sarkán a Kamarás- Dunára könyöklő, valaha elegáns KÉPERNYŐ • A Hotel Sugovica és a kemping strandja, valamint csónakkikötője a Petőfi-sziget- nek a Kamarás-Dunára néző partján. Duna Szálló pompás teraszán, ahonnan remek látvány nyilik a Pandúr-sziget vén fáira. Csaknem hasonló hangulatot ad a város ne­ves költőjéről, Tóth Kálmánról el- . nevezett meghitt tér, az ápolt park közepén szülőföldjét vigyázó poé-. ta szép szobrával. Ezeket az utcá­kat rótták, ezeket a házsorokat, tereket látták e kisváros neves szü­löttei, mint Mészáros Lázár, Türr István, Jelky András, Déri Frigyes, Teles Ede, Balassa József, Klieg József. A Volt Vojnich-kúria (ma kép­tár) magyar címeres pilléreivel olyan, mint egy ékszer. 1845-ből származó zsinagógája (ma könyv­tár) a legszebb hasonló hazai épü­leteink közé tartozik. És még so­rolhatnánk, de ízelítőül ennyi is elég. Csakhogy! Csakhogy ezek az értékek nin­csenek úgy bemutatva, ahogyan megérdemlik. A felületes szemlélő számára a város még porlepett, szürke képet mutat. Igaz, hogy he­lyenként folynak a tatarozások, le­bontások és városrendezési mun­kák. Igaz, hogy néhány épületet, teret már rendbe hoztak, s; ez mu­tatja, hogy milyen vonzó lehetne Baja. De kissé lassan haladnak. Meg kellene gyorsítani a munkát. Mert a városnak van idegenforgal­mi szempontból remekül kiaknáz­ható része: a Petőfi-szigeten elterü­lő elsőrangú kemping, mellette az új szálloda és az uszoda. A szigetet a Sugovicán átívelő híd köti a vá­roshoz. Mégis, aki itt nyaral, né­hány lépéssel már a városban le­het, gyakorlatilag tehát a város­ban, attól mégis elkülönítve olyan üdülőközpontja van Bajának, ami­nővel talán egyetlen városunk sem dicsekedhet. Csonkaréti Károly Több fényt! A merev műsorszerkezet vagy óvatoskodás miatt vetítették késő este kedden a Több fényt!? Ha kedd, akkor sorozat meg Stúdió ’88, ha szerda, akkor Száza­dunk, csütörtök a tévéjátékoké és így tovább. Bajban volna a műsor­szerkesztőség, ha friss, azonnali nyilvánosságot követelő riportmű­soroknak kellene helyet szorítania. A második csatorna még mindig alkalmi, esetleges megoldásnak látszik, ki tudja miért.' A Több fényt! akkor is esti 9 óra utánra csúsztatták volna, ha lett volna szabad műsoridő? Bármilyen indoklás elfogadha­tatlan. Nincs fontosabb számunkra a történelmi tisztánlátásnál, a gon­dolkodásunkat merevítő tabuk el­tüntetésénél. A szocializmus új, pontosabban eddig elfeledett esé­lyeihez csak „a konkrét helyzetek konkrét elemzése” vezethet. Jól tették a magyar változat ké­szítői, hogy kihagyás nélkül bemu­tatták a Moszkvai Központi Do­kumentumfilm Stúdió régi felvéte­lekből összeállított dokumentum­filmjét. Az egészet kérdőjelezte volna meg bármilyen szempontú csonkítás. Elszomorított szombaton este a mindig udvarias Kudlik Júlia men­tegetőzése. Úgy érezte, hogy né­hány jó szót kell szólnia Kisfaludy Károly érdekében. Ráadásul fő­műsoridőben! Kedvesen kérte: nézzék el, hogy irodalmunk egyik jelesére vesztegette az időt. (Más­ként fűzte a szavakat, de ezt mond­ták szemei.) Szomorú, hogy emiatt 1988-ban védekeznie kell Magyarországon. Itt tartunk? Ha már szó esett rólunk, a né­zőkről ... Aligha van még egy or­szág a világon, ahol az úgynevezett közvélemény vagy az erre hivatko­zók ennyire egyértelműen elma­rasztalnák a műsort. Lehet tél, jö­het nyár, sporteseményes, kevés dokumentumfilmes, sokzenés idő­szak, mindig csak fanyalognak számosán: rossz a tévé. Mármint a műsor. Tisztelem, becsülöm azo­kat, akik megmondják, hogy mi nem tetszik nekik. (Munkaköröm­ből adódóan magam is szóvá te­szek ezt-azt.) De nincs rosszabb a semmitmondó általánosságoknál. Az elmúlt héten is jó néhányszor keltem föl elégedetten tévés- karosszékemből. Most azonban egy csalódásom­ról írok. Egyre rosszabb A klinika. Pusztán a kötelességtudat enyvez a képernyő elé. Feltehetően a Kórház a város szélén fogadtatásától fölbuzdulva határozták el,.hogy megcsinálják a sorozat nyugati kiadását. Abból indultak ki a kizárólag az üzletre figyelő dramaturgia szabályai sze­rint, hogy jól érezze magát a tisz­telt publikum. Kellemetlen látvány ne bosszantsa, éppen csak érintsék a való életet. Városszéli kórház he­lyett ezért játszódnak gyönyörű al­pesi környezetben az epizódok, ezért tűnnek inkább üdülőknek a gyógyintézetben elhelyezettek, mint betegeknek. Az igazi élet- problémákat nem helyettesítik az olyan sabloncsinálmányok, mint a legutóbbi gengszterhistória. Talán a hátralévő epizódokban találnak .valami gyógyírt A klinika sokféle bajaira? Diagnózisom nem sok jóval ke­csegtet. Heltai Nándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents