Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-06 / 31. szám
SÁRÁNDI JÓZSEF: A megszólalásig Jó az, amiben föloldódhatom. Zodiakus jegy: halak Elmúltam négyesztendős, és nem tudtam beszélni. Értettem pedig a környezetemben hallott szavakat, mondatokat, nevelőszüleim gondterhelt s szégyennel árnyékolt tanakodását állapotomról. Mi lesz a gyerekkel, ha néma marad? Hát ez az válaszolt apám anyámnak —, mert a többi, a vele egykorú Győri Kálmán és Balogh Laci már régen mondja a magáét. Szólni akartam, de a torkomban növekvő-gombóc útját állta a tüdőből kiáramló levegőnek. A sikertelen kísérletektől sírhatnékom támadt, és én is kételkedni kezdtem Dezsényi doktor jóslatában. Nyugodjon meg, Pappné asszony, nem kell a fiát kórházba vinni, fog ő magától is beszélni, jobban, mint akinek felvágták a nyelvét. De mintha félne valamitől a gyerek .... mintha valaki nagyon ráijesztett volna . .. Vajon ki és mivel, doktor úr?! — hiszen mi nem szoktuk Józsikát ijesztgetni — mondta anyám mentegetőzve. Annak kéne mielőbb kiderülnie -jegyezte meg búcsúzóul községi orvosunk a zöldkeresztes egészségház ajtajában. Életem fordulata ezerkilencszáznegyvenkilenc koranyarán, egy biciklikirándulás alkalmával következett be. Anyám öccse, Sándor bácsi látogatóba hívott minket kisújszállási tanyájukra. Volt házuk Kisújon is, de a téli hónapokat leszámítva, családjával egész esztendőben a tanyán lakott. Sok jószágot tartottak, és művelték a tanyához tartozó jókora földet, kaszálót. Szükség volt a dolgos utódokra, ezért Lídia néni sűrű egymásutánban két fiút és négy leányt hozott világra. Milcsi (Emília) volt közöttük a legfiatalabb. Ugyanazon évben és a Halak jegyében születtünk, de nekem e közös vonás ellenére sem akaró- dzott látogatóba menni hozzájuk. Anyám hasztalan bátorított, hogy apám velem lesz, vigyáz rám, Sándor bácsiék nem bántanak, csupán látni szeretnének, nincs tehát kitól-mitól félnem. Én bizony féltem az úttól, az utón esetleg ránk támadó zsiványoktól, és idegenkedtem az addig csak hallomásból ismert rokonoktól is. Ráadásul anyám, aki bába volt, nem jöhetett velünk: el kellett látnia a várandós és gyermekágyas asszonyokat. Teljes mivoltommal tiltakoztam az utazás ellen. Apám szinte vesztett helyzetből fordított, ami ktor szóba hozta a legkisebb Simon Iá nyt, Milcsit. Tudod! milyen helyes? — kérdezte huncut nno’sollyal. Neket I is tetszeni fog, és biztosan jó pajtások; lesztek — tette hozzá megingásom látva. Ily elánképp zárta le a „vitát". Ar, lyám ezalatt spárgával a házfalhoz tán lasztott férfikerékpár csomag tartójár a kötözte az útravalót. Élelmet pakolt, é.í időváltozásra is gondolva, a csuklyá. v, fehér angóra mackómat. Már nnagasan járt pályáján a nap, amikor Ides lefejtette nyakából ölelő karomé it, s indulhattunk. A Karcag felé vezető k övesutat vastag törzsű szederfák sze gélyezték. Miközben apám a pedált ny \omta, én biciklivázra szerelt ülé- sembö,! fürkésztem a színesedő szeder- szemei tét, s a zizergösürgönydróton önfeledté n csevegő fecskéket. Falunkból kiérve j előbb a bikaházat hagytuk magunk t mögött, aztán a karámmal körül- keríte 11 csikószínt. A közeledtünket észlelő Vier ebek kelletlenül, dühös csiripe- léssel rebbentek föl a porban heverő lóéit ror nők mellől. Áthaladtunk az árteret is hűl látnokkal borító Hortobágy hídján, s a fi vlyó Szolnok megyei oldalán épült gátoi i gurultunk tovább. Dt 'Hájban érkeztünk a titokzatos szi- vatty ’útelephez. Árvízi éjszakákon állítólag viliódzó fényjeleket kibocsátó, magas k érnénye miatt nevezték Villogónak. Az é pétmény távolról, de közelről is elhagy ’a tott, pici erőmű benyomását keltette Tulajdonképpen az is volt, hiszen hóoi 'vadás és rendkívüli esőzés alkalmával a telep szivattyúi emelték át a kör- nyéi k belvizeit összegyűjtő Hamvasicsatorna fölöslegét a Hortobágyba. Szárazság idején viszont a folyóból nyomattak öntözővizet a kanálisba. A csatorna, melyen nekünk is át kellett volna kelnünk, alacsony vízszint esetén sem volt veszélytelen. Ha úszni tudó, meglett ember az aljára te mert állni, kinyújtott karjának ujjhegye pipiskedve sem bukkant szabad levegőre. A nagy kanális az év minden szakában, különösen nyáron szedte áldozatait. Vize a folytonos áramlástól hideg volt, és hirtelen mélyült, egy-két lépés után elnyelte a fölhe- viilt testet. A kapások, aratók, cséplőmunkások közül sokan görcsöt kaptak, s az úszni nem tudók életükkel fizettek elővigyázatlanságukért. Utoljára Csapó Mihály hulláját fogták ki a karcagi gátőrök. A munkából fáradtan hazaigyekvő Cs. M.-nek nem volt türelme a Villogótól távol eső cölöp- hídig gyalogolni. Levetkőzött, és nadrágszíjjal összefogott ruháit feje fölé tartva próbált átlábolni. A faluban az a hír járta, hogy ijedtében kapott szívgörcsöt, mikor elvesztette talpa aló! a talajt. Temetése után a bucsai vénasszonyok hátborzongatónál hátborzongatóbb történeteket szőttek és terjesztettek Cs. M. halála körülményeiről. Az egyik változat szerint békaember ragadta magával a szerencsétlent. A rémkép annyira hatalmába kerített, hogy mire a cölöp hídhoz érkeztünk, lelki szemeim előtt megjelentek az örvénylő vízből ránk leső alattomos békaemberek. Apám megállt a kerékpárral, s míg bal kezével a gép kormányát fogta, jobbjával átnyalábolt, és óvatosan földre csúsztatott. Mélyet slukkolt a párás levegőből, aztán biciklijét rám bízva, leereszkedett a meredek töltésoldalon, hogy közelről vehesse szemügyre a hídnak nevezett alkalmatosságot. Készítői a csatornamederből alig kiemelkedő fenyőoszlopokra fél méternél nem szélesebb pallókat fektettek, s a „hídele- mek"-et ácskapcsokkal eszkábálták össze. A fó-fó hídverőnek eszébe juthatott, hogy a sima felület csúszós, kitá- maszkodási pont szükséges a lábnak, ezért negyven centinként kéresztléceket szögezett a vastag fosznideszkákhoz. Korlátot viszont nem csináltak: ha az utazó ne adj’lsten megbotlik, kapaszkodó híján óhatatlanul vízbe pottyan . .. A látottakból apám fölismerte a helyzet szülte veszélyt. Felém tekintett, s bár úszni nem tudott, elindult a két partot összekapcsoló „műtárgy"-ón. Lassan, lábával tapogatózva haladt. Magában talán szitkozódott is a lécek és cipője merev bőrtalpa miatt. A kanális közepe táján aprókat reccsenve hajlott alatta a palló. A túloldalon kicsit nézelődött, intett nekem, majd óvatosan visszasétált. Fölkapaszkodott a töltésre, fogta biciklijét, és közölte, hogy a kerékpár után én következem. Valóban át akart vinni, pedig a bicajjal sem volt könnyű dolga. Keresztben tartotta maga előtt, és azzal egyensúlyozott a homorító deszkán. A tákolmány rémisztő hangokat hallatott, s bár nagyon kívántam, hogy apám nélkül leszakadjon, a helyén maradt. Felhőfoszlányok széledtek az égen, s szándékában ' eltökélten jött felém apám. Szilárdsága láttán futásnak eredtem. Állj meg, az anyád teremtésit! — kiáltotta, s mert nem álltam meg, néhány méter után nyakon csípett. Hiába ellenkeztem, fölkapott, és hóna alá szorítva vitt az átjáróhoz. Már indulni készült, mikor vonaglásomtól megtántorodott, s a foszniról épp hogy csak vissza tudott lépni. Az istenfáját! Bele is eshettünk volna mormogta halkan. Zavarodottságát kihasználva menekülni próbáltam megint. Újra elkapott, s a nadrágjából előrántott fehér zsebkendővel nagy nehezen bekötötte a szemem. Ha lett volna mivel, bizonyára egészen gúzsba köt. hogy átkelés közben ne tudjak okvetetlenkedni. A zsebkendőtől is eléggé megvadultam, pláne mikor észrevettem, hogy ismét a lélekvesztőn ácsorog. Kétségbeesetten kapálództam, de ő kezem-lábam lefogta, s ezúttal a pallón ülve, fenéken araszolva kísérelte meg a hajmeresztő mutatványt. Szemfedőm félrecsúszott, és apám öléből megpillantottam a közvetlen alattunk sustorgó félelmetes ösele- met. A piszkosan kavargó vízben felém iramlott a békaember, ki álmomban egyszer mélybe rántott. Halakkal úsztam versenyt, de levegő helyett nyál került légcsövembe, és fuldoklás közben, krákogva fölébredtem. Most nem lógsz meg! vartyogta a szörny utánam nyúlva. Érintésétől áramütésszerű iszony futott át rajtam. Rángtam, nyüszítettem, mígnem sikerült kiöklendeznem a torkomban fölgyü - lemlett, undoksággal teli csomót. A csomó után szavak, a szavaim következtek ... • „Gcpdarázs” ;» Gyermek- és Ifjúsági Otthon társalgójában. PÁL YADÍJAS ALKOTÓ Hűvös és játékos szerkezetek szetettsége. A báboknál pedig mindez még fokozcTtabban jelentkezik. Mert a díszlet tulajdonképpen egy installáció, a báb pedi.g egy plasztika, s ebből- sok érdekes fe ladat következik. — Mily en darab kerül a közeljövőben színre? Sütő A ndrás Kalandozások Ihaj- csuhajdiában című darabjának ősbemutatójár a készülünk. A tervek szerint az előadá s a tavaszi napok egyik eseménye les íz. ízig-vérig bábszínház lesz, azt hisze m mégis egészen másként, mint aho gy an az emberek úgy általában ezt £i műfajt maguk elé képzelik. A tér különféle mozgó síkjai adják A kortárs magyar dráma alakváltozatai • Torzó • Falikép a Gyermek- és Ifjúsági Otthon dísztermé- ben. • Metafizikus páncél. Örvendetes jelenség, hogy a kortárs magyar drámairodalom s a színház végre egymásra talált. Már jórészt a múlté az a terméketlen vita, „kié” a dráma: az irodalomé vagy a színházé? Via előadják: immár „egyiké” sem, hiszen teljesen új — színházművészeti — minőség keletkezik, s abban egyaránt benne van az író, a rendező, a tervező, a dramaturg, a színészek s a többi munkatársak teljesitménye. Ez a kölcsönhatás fölfedezhető a nyolcvanas évek valamennyi érdemleges drámai alkotásában. Illyés Gyula egyik utolsó színdarabja. a Sorsválasztók is a színházzal való termékeny együttműködés jegyében született. S hogy mennyire így van, bizonyítja, hogy a mű alapgondolata egy egész sor kortárs magyar színdarabban rezdül tovább: valami általánosabb, mások által is fölfedezett, fontosnak érzett mondanivalót fejezett ki Illyés. „Rendezni az igazságot még akkor is, ha maga a hazugság az élet!” — mondja Illyés egyik szereplője, történetesen épp színházi rendező (s a főhős pedig: a színész!). A morális tartás, az erkölcsi igényesség a kortárs magyar dráma legfőbb üzenete. Azzal összefüggésben is, hogy kik vagyunk, mik vagyunk? Nem véletlenül kérdezi már a cím is Szakonyi Károly darabjában: Ki van a képen? A Svédországból hazalátogató Péter szembesül itt múlttal és jelennel. Az „ismerd meg magad!” ógörög intelem fogalmazódik meg Nádas Péter egészen más stílusú, kevésbé hagyományos szerkezetű, előadásmódú Találkozásiban is, hasonlóképp Kornis Mihály Kozma című tragédiájában (nem véletlenül foglalta kötetbe három darabját Kornis Ki vagy te címmel.) S ha tetszik: a Tamási Áron „népi szürrealizmusát" lebilincselő költői erővel folytató Sütő András Advent a Hargitán cimü munkájában is a megismerés, a különféle nemzedékek azonosságának és eltéréseinek rádöbbencsszerű föltárulása a központi mozzanat. „Vallj szint!” — fogalmazza meg a legfőbb morális parancsot Ily- lyés Gyula már említett szereplője, Tibor, a rendező. „A kívülállás illúzió!” — szögezi le Péter, Szakonyi főhőse. Nem lehet állásfoglalás nélkül élni, döntéskényszerek hálója borul ránk, győz meg erről Szabó Magda is a Szent Bertalan nappala című drámájában, mely a kamasz zseni Csokonai Vitéz Mihály, a „kölyök" Debrecenből való eltávolítása kapcsán a „kisebbik rossz", egyszersmind a nagyobb közösség érdekének a választását, a kompromisszum örök kötelezettségét ábrázolja rendkívül izgalmasan. Ugyanígy nyúl a kérdéshez Hernádi Gyula a Hagyaték című darabban: Arisztotelész, Nagy Sándor filozófus-nevelője kénytelen vállalni a politikai „beszennyeződés”'végül halálba taszító folyamatát, nem határolhatja el magát attól a helyzettől, amelynek kialakításában része volt. S e felelősség századok múlva is csorbítatlan érvényét jelzi az a meghökkentő fordulat, amellyel a dráma lezárul. A színház mint ház, szoba — gyakori helyszín a kortárs magyar dráma előadásainak .színpadát. Ezek a „házak” és „szobák” egyszersmind történelmi helyszínek. „Ugyanabban a házban vagyunk” — mondja Mária, a Találkozás (Nádas Péter) egyik szereplője: „ugyanannak a háznak” a lakói a Kozma összeterelt emberei is: mi magunk. Jelenünkkel és múltbeli élményeinkkel, örömeinkkel és szorongásainkkal. „Történelmi szoba” voltaképp a Halleluja című Kornis-darab helyszíne is: több nemzedék egymásba folyó tudatvilága elevenedik meg itt, Leromlott ház udvarán játszódik Spiró György Csirkefej című, fölkavaró drámája, egy olyan ház udvarán, amelynek jószerivel még számtáblája sincs, a postás elkerüli. Kiszolgáltatottság, öröklött nyomorúság termelődik újra a szemünk láttára; azok akaszkodnak össze, gyötrik egymást, akikben pedig a közös helyzet leküzdésének igénye kellene hogy fölébredjen. A „ház” fogalomkörbe sorolható két „kastély-darab” is. Márton László Kínkastélya Spiró hatalmas szatíraregényének, Az Ik- szek egyik eseménysorán íródott. Vedlett kastély a helyszín: Boguslawski, a szakmai, politikai, emberi bonyodalmakban, cselvetésekben felőrlődött, kivénhedt színész játszik itt rögtönzött darabot alkalmi társulatával, s a nézők a hatalom képviselői ugyan, de székük meglehetősen ingatag. A „kínkastély” egy kölcsönös kiszolgáltatottságra épülő — s ezért összeroskadással fenyegető —- rendszer jelképe. Nem kevésbé az — de valamelyest még szilárd alapokon nyugvó — az a „kastély”, melynek környezetét Forgách András György mutatja be Franz Kafka műve nyomán (A kastély). Az állapotrajz későbbi érvényére való utalás itt is — mint Hernádinál — megjelenik. És ház a parlament is T. Ház! című dokumentumjátékában Kiss Irén (aki a Tamási-féle vonulat gazdagí- tója csakúgy, mint Sütő András) 1887/88, a Tisza Kálmán-i korszak országgyűlési csatározásainak megidézésével figyelmeztet a nemzeti önállóság, azonosságtudat megőrzésének soha el nem évülő feladataira. Ami pedig minden idők nemzeti drámairodalmának legfőbb kötelessége, stílusirányzattól, színházi eszménytől függetlenül. Milyen tehát a kortárs magyar dráma? Tartalmi-formai sokfélesége nyilvánvaló, társadalmi szerepvállalása is egyértelmű. Gyönge színdarabok persze nálunk is születnek, de a fejlődést mégiscsak az említettekhez hasonló, nem kevés számban íródó munkák határozzák meg. Kőháti Zsolt A Kecskeméten élő A. Varga Imre képzőművészeti tevékenysége igen sokrétű. Fest, rajzol, változatos méretű reliefeket, plasztikákat épít. különféle látványkonstrukciókat, háttereket tervez. Az utóbbi tíz esztendőben rendszeresen találkozhattak a látogatók műveivel a pedagógus és amatőr megyei, valamint országos tárlatokon és néhány külföldi csoportos kiállításon. A múlt év eleje óta a kecskeméti Katona József Színház bábműhelyének vezetőjeként főhivatásaként színpadi látványképeket tervezve már csak térbeli „képeiből” él. A múlt év végén elnyerte a városi tanács pályázatának díját. A technikailag, formailag, sőt műfajilag is rendkívül sokszínű alkotások rosszul tűrik a kategorizálást. A konstruktivista indíttatású, szigorúan zárt formák, a kemény rajzosság szinte magától értetődő természetességgel lépnek át érdekesebb, gazdagabb értelmezési lehetőségeket felvillantva — a térbe. A rajzolt, festett és natúr tárgykollázsok a sík és a tér között a legkülönfélébb átmeneteket hozzák létre. Mindez játéklehetőséget is kínál. A sík- és térbeli egyensúlyrendszerek elemei nemegyszer a legáltalánosabb szimbólumok, jelképek; bábuk, páncélok, páncélba öltözött, bábszerü alakok ár- nyékvetületei, az ember legelvontabb képe. A hűvös, meditációs szerkezeteket grafikáin gyakran festői felületekké oldja. A munkák különös ismertetőjele, tartalmi és formai, kifejezetten stilisztikai inspirációja is a fém, a fémesség. Hornét e rendkívüli vonzódás? Mindez még gyermekkorom színhelyén; a régi Kada Elek utcában kezdődött. Volt ött címfestő, optikus, szíj- jártó, cipész, asztalos, autó- és kerékpárszerelő, s a műhelyek nyitott ajtajai előtt vitt az utam naponta az iskoláig. Beiratkoztam a városi képzőművész- körbe, ahol sqkat rajzoltunk modell és természet után. Számomra azonban már akkor is vonzóbb volt egy daru, egy acélvázas emelőszerkezet, mint egy akármilyen izgalmas modellfej látványa. Végül is épület- és műlakatosként végeztem, máig is sokat köszönhetek kiváló szakismerettanáromnak. Tanulmányaimból mindmáig megmaradt az anyaggal való bizalmas viszony, no és persze a rajz. Lényeges körülménynek bizonyult, hogy akkoriban olyan (még „leendő”) képzőművészek kezdték meg antikísérleteiket Kecskeméten, mint Zámbó István, Lugossy László, Tere- bessy László. Azelőtt úgy tudtam, hogy csak az lehet az érvényes képzőművészet, ami kifüggesztve látható a múzeumban. Aztán kortársaimhoz hasonlóan nekem is kezembe került a Readkötet, és egészen más szemmel kezdtem látni ezeket a dolgokat. Közben én is megpróbáltam előbbre lépni, de éreztem, ehhez mester és a szakma ismerete kell. Mártélyra kezdtem járni, ahol Lelkes István, Hézső Ferenc alaposabb iskolájában tanultam. Ezekkel az új tapasztalatokkal aztán megpróbáltam visszakanyarodni a fémekhez. — Munkái mindig is meglehetősen térigényesek voltak. Hol tudott dolgozni?- Képeim hosszú ideig kallódtak, sok közülük el is veszett, mert egyszerűen nem tudtam hol elhelyezni, tárolni őket. Nagy segítség számomra, hogy nyaraimat Tokajban tölthettem, ahol téglából, fából, nagy tábla alumínium- lapokból szoborigényű alkotásokat is szabadon tervezhetek. Az utóbbi években egyre több időt tölthettem a Kerékgyártó István vezette táborban, tulajdonképpen ez az egyetlen lehetőség, hogy egy fölszerelt műhelyben dolgozhassak. Jelenleg két nagy ülő, köztérre készülő figurám készül itt. —- Milyen tapasztalatokkal szolgált legutóbbi önálló tárlata? Hasznos volt együtt látni sok év anyagát. Főként a hiányosságok miatt, amikből akkor végérvényesen kiderült számomra: elsősorban abban különbözik az amatőr a profitól, hogy nincs ideje annyi selejtet csinálni. Mert a tökéletességre való törekvés gyakran úgy marad meg bennük, mint a lehetőségnélküliségtől való félelem, a bizonyításkényszer görcse. Pedig tudatosan sosem úgy fogok hozzá egy képhez, hogy mindenáron sikerülnie kell.. . — Szívesen foglalkozik gyermekekkel. — Igen. Amikor felépült Kecskeméten a gyógypedagógia új épülete, a rehabilitációs műhelyben a foglalkozásokon — nem is csak a magam, hanem inkább a gyermekek örömére — igen sokat rajzoltunk. Az új óvoda- és iskolaszárnyban elkértem két nagy fehér falat, s dekorációval borítottam. Megtetszett az ötlet a Gyermek- és Ifjúsági Otthon igazgatónőjének, s elvállaltam, hogy megpróbálom a gyermekek számára lakályosabbá tenni az épületüket. A díszterembe egy tizenkét négyzetméteres színes falikép, a társalgóba pedig egy fából, textilből készült plasztika került. A vállalkozásnak azonban még nincs vége. Akkoriban olvastam a városi tanács pályázati felhívását, jelentkeztem ezzel az ötlettel, s megnyertem. — A színháznál kapott új feladatkör mit jelent önnek? —- Azóta vagyok a színháznál, amióta létrejött a bábtagozat, vagyis körülbelül egy éve. De tulajdonképpen ez is egy régi álom . . . Mindig is vonzó volt számomra a színház komplexitása, őszmajd a paravánok nélküli játékteret, ami szerves része a színpadi mozgásnak és gondolatnak; már jó előre bele kell látni és komponálni a szereplők minden megnyilatkozását. Egy óriás plasztikaként képzőművészeti igényű feladatot jelent ez rajtam kívül a japán kézművesek alázatával és gondosságával dolgozó bábkészítőknek is. Egy közös koncepció részeként próbáljuk megteremteni a látvány segítségével is az uralkodó látásmódot, színvilágot, s a még bábfigurák esetében sem nélkülözhető érvényes „életérzést”. Károlyi Júlia TÖRŐ ISTVÁN: A tekintetek tisztábbak Megereszkedik köröttünk minden, az ég kútjából jönnek bolondos fények, az összetört kőtáblák igazát megette a homok, elnyelte a tenger, a kormos hó töppedt, szennyes levét megisszák a hajnalok, a független álmot, egyhangú dicséretet, hízelgők sunyi pillantását elviszi mennydörgésszerűén a szél, csak a megbocsátások könnyű párája fészkel szívünkben, az irgalom puhasága fehérük arcunkon, ahogy kitódulunk, s nyakunkba csöpög a hóié, mert minden áldozatunkért s kitartásunkért van, a tekintetek tisztábbak, akár az oltárfények, s magunk is hinni merünk a kőtáblákkal széttört betűknek.
