Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-06 / 31. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1988. február 6. A szeremlei tsz elmozdult a holtpontról Megbízható gazdasági bázis legyen A Bajától nyolc kilométerre levő Szeremlére lefelé tartó út vezet. A levegő szinte mindig párás itt, egy-két fokkal hűvösebb van, mint másutt a környéken. A helyi téesznek csak a neve szép — Dunagyöngye —, természeti adottságai mostohák. Földjei mélyfek- vésűek, öntéstalajának a lehető legrosszabb a vízháztartása. Mégsem ez a legfőbb oka annak, hogy a szövetkezet hosszú éveken keresztül gyengélkedett. Súlyos örökség A jelenlegi vezetőknek nehezedő gazdasági feltételek között kell a múltban elkövetett súlyos hibák következményeit felszámolni, a szövetkezeti tagok állandó foglalkoztatásáról, a közös jövedelmének növeléséről gondoskodni. Vancsura István elnök és Gajdó- csi István párttitkár egymás emlékezetét erősítve mondják el kérésemre mindazt, amit a szövetkezet múltjáról tudnak. — A hetvenes évek elején húszmillió forintért terményszárítót építettek a szövetkezetben. Egyrészt túlméretezett volt az üzem igényeihez képest, másrészt mire elkészült, megváltoztak a piaci körülmények. A szárító kezdettől fogva ráfizetéssel működött. Ezért a vezetők úgy döntöttek, hogy le kell állítani. Igenám, de ezzel sem tudták az üzem minden költségét kiiktatni, azok a többi ágazatot terhelték: csak az amortizáció 1,5 millió forintot vitt el évente. A hitelt is törleszteni kellett. — A vezetők sűrűn cserélődtek, minden új munkatárs gyorsan akart eredményt elérni, ezért a lehető legegyszerűbb megoldásokat választották: ami nem ment, azt egyszerűen abbahagyták. Ezért csak a növénytermesztés maradt meg és a juhászat. Ez utóbbi is úgy, hogy bérbe adták a nyolcszázas állományt, hogy minél kevesebbet kelljen vele foglalkozni, A bérlő azonban nem fizetett, más egyéb mulasztások is terhelték, a főállattenyésztő nem tudta kézben tartani az ügyet, ami végül a bírósághoz került. — Korábban szövetkezetünkben volt a tébécés szarvasmarhák megyei gyűjtőhelye. Amikor országosan megszüntették a mentesítő telepeket, a miénket is fölszámolták. Az üresen maradt istállókkal azonban semmit sem csináltak. Éveken keresztül halmozódtak a hibák, maradtak kihasználatlanul a lehetőségek szövetkezetünkben ... Nem szavaztak az egyesülésre — Éppen ezért vetődött fel az a gondolat, hogy egyesülniök kellene a szomszédos vaskúti szövetkezettel — emlékeztetem a párttitkárt. — Mikor is volt ez? — A nyolcvanas évek elején, már nem emlékszem pontosan. A felsőbb szervek eldöntötték, hogy így legyen, anélkül, hogy a szeremleieket megkérdezték volna. Ez akkora visszatetszést keltett, hogy a tagok a javaslatot is visszautasították. — Pedig a problémáik megoldódtak volna! — Az biztos, hiszen a vaskúti Bácska prosperáló, erős téesz. Az viszont nem valószínű, hogy tagjainknak helyben lenne munkájuk. — Miért? Az itteni szántóföldet csak itt művelheti meg, nem? — A növénytermesztés adja nekünk a legkevesebb tennivalót. Ezekkel a korszerű, nagy teljesítményű gépekkel pár ember napok alatt elvégzi a szükséges munkákat. Számunkra viszont alapvető kérdés, hogy van-e elegendő munkahely a községben. Nem egy pél- r da int bennünket arra, hogy elsorvad az a település, amelynek nincs gazdasági bázisa. Mi pedig ennek éppen az ellenkezőjét akarjuk! Bedolgozókra is számítanak — Tehát ipart telepítenek Szeremlén? — Legalábbis olyan tevékenységekbe kezdtünk, kezdünk, amelyek alkalmasak arra, hogy minél több embert megmozgassanak, bekapcsoljanak akár csak árkiegészítő jövedelemért is a termelésbe — mondja az elnök. — Sok kihasználatlan tartalék van itt ebben a tekintetben, amire a szövetkezet gazdasági föllendítését is alapozhatjuk. Ezekhez a tárgyi feltételek is adottak. A szárítóüzem, az állattartó telepek épületei sokáig üresen álltak, később is csak szőlőoltók dolgoztak egy részében, átmenetileg. Végül a hajdani magtárban 1982-ben létrehozták a faipari üzemet: 16 dolgozóval indult, most ötvenötén vannak, több cégnek készítünk itt bútorvázat. Az indulás évében másfél, tavaly már 10,5 millió forint volt az üzefn termelési értéke. • A szövetkezet varrodájában sem csak szakmunkások dolgoznak. Äiiä jg!!gil t. -■ v l(víA * 'W0§ fk / - W • A vegyipari üzemükben gyártott kréták csomagolását bedolgozókra bízzák majd, az így felszabadult kapacitást a termelés növelésére fordíthatják. • A jelenleg 55 dolgozót foglalkoztató faipari üzemük nyereségesen működik. (Pásztor Zoltán felvételei). — Az állattartó telepeket 1985 óta hasznosítjuk. Növényvédőszer-raktárt, magtárt alakítottunk ki, nagy részét bérbe adjuk. Itt indítottuk el vegyipari üzemünket 1987 első felében. Krétát, különböző hintőporokat gyártunk. Elképzeléseink szerint a krétacsomagolást bedolgozókra bízzuk majd. így beruházás nélkül növelhetjük az üzem termelését, rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a piachoz, ugyanakkor több embernek nyújthatunk munkaalkalmat. A régi ólakat bérbe adjuk állattartó kistermelőknek, akik a szövetkezetünk szervezésével, segítségével folytatják e tevékenységüket. Mivel az utóbbi időben á baromfitartás, a sertéshizlalás visszaesett, a vízi szárnyasokkal igyekszünk megbarátkoztatni a szeremleieket. Törekvésünk eddig sikerrel járt. — Varrodánkat 1986 második felében olcsó termék gyártásával indítottuk — folytatja az elnök, és illusztrálásképpen megmutat égy egészen egyszerű, sötétkék melegítőt. — Azt hittük, majd kapva kapnak érte, de kiderült, senkinek sem kell. Mintha az olcsó már eleve gyanús lenne a vásárlók szemében. így lemondtunk a saját termékről, bérmunkát vállaltunk. Foglalkoztatáspolitikai szempontból lényeges, hogy ipari üzemeinkben — még a varrodánkban sem! — csak szakmunkások dolgoznak. Változik a határ képe Ilyen szempontból lényeges az is, hogy — mint az elnök további szavaiból kiderült —, a szeremleiek választhatnak a különböző tevékenységek közül: — Zöldségmagvakat már korábban is termeltek a háztájiban tagjaink. Ezt a tevékenységet növelni, bővíteni akarjuk. Létrehozunk egy feldolgozó, tisztítóüzemet, már megtettük a kezdő lépéseket, így a háztáji magtermesztésbe sok embert bevonhatunk. Ez a fajta tevékenység megmozgatja a családok apraját, nagyját, de néhány dolgozónk főfoglalkozásban is folytathatja. A tőkés exportba szeretnénk bekapcsolódni a magtermesztéssel. Emellett intenzív növénytermesztésbe kezdünk. A KITE segítségével lézervezérlésű öntözőrendszert hozunk létre, ami lehetővé teszi a szuperintenzív kukoricatermesztést. Öntözéssel termelünk az idén zöldséget is, a bajai hűtőháznak. Az országos fehérjeprogramhoz kapcsolódva szóját, emellett vetőmagvakat termelünk. Mindez megváltoztatja a vetésszerkezetet, a folyamatban levő térségi melioráció pedig az egész határ képét. Ez utóbbinak köszönhetően a korábbiaknál jobb minőségben el tudjuk végezni a talajmunkákat, magasabb hozamokra számíthatunk. — A szeremlei téesz elmozdult a holtpontról. Gazdasági eredményeik is tükrözik ezt? Például a nyereségük hogyan alakul? — Az nem elég híven tükrözi a gazdálkodás javulását. Annál inkább az állami támogatás és az elvonás arányának alakulása. — Sajátságos megközelítés! Nézzük!-— Vegyük például 1981-et: 720 ezer forint dotációt kapott szövetkezetünk, egymillió 874 ezer forintot fizetett adóba. Öt évvel később — tehát 1986-ban — 100 ezer forintot kaptunk, 3,1 milliót adtunk. A támogatás nagymértékű csökkenése és az áremelkedések (tehát a költségnövekedések) ellenére a nyereségünk azonos szinten maradt. Szerintem ezek a viszonyítások adnak reális képet a teljesítményünkről. Egyébként 1987-ben mintegy 2,1 millió forint volt a nyereségünk, valamivel több az 1986- osnál. — Mit várnak a jövőtől? — Egy-két év alatt 50—100 százalékos nyereségnövekedést. Jelenlegi vezetőgárdánk stabil, de középszintű vezetőkből még hiány van. Fiatal, ambiciózus szakembereket szeretnénk idecsalogatni, megtartani, szakmunkásainkat magunk kinevelni. Ha elképzeléseink megvalósulnak, szövetkezetünk megbízható gazdasági bázisa lesz a szerem- leieknek. Almási Márta MAMUTCÉGEK, „BOLYGÓ” A Ganz-M IÁVAG KISVÁLLALATOK m An o fn khialz IL • meg d io DDieK Az 1960-as, 70-es évek fordulóján nagyarányú váltásra került sor a tőkés vállalatok belső irányítási, szervezeti rendjében. A nagy szériák, a tömegtermelés időszakában az 1970- es évekig a tőkés vállalatok a hadsereghez hasonlóan szerveződtek és erősen hierarchizálódtak, centralizáltak voltak. A piacépítésnek ebben az extenzív korszakában a feladatokat „leosztották” a gyárakra, az üzemekre, s ők csupán a tervek teljesítésében, az ésszerű gazdálkodásban, a költségek csökkentésében voltak érdekeltek. Amikor a sokrétű egyéni igények rugalmas követése, a kis szériák, a megannyi variációs lehetőség került előtérbe, megkezdődött az irányítási szintek (lépcsők) számának radikális csökkentése, a központok leépítése, a különböző termelő, fejlesztő részlegek, munka- csoportok önállóságának, vállalkozókészségének növelése. Az egykori vállalatbirodalmak átalakulnak a szervezeteken kívül álló alkotó teamek, a mammutcéghez kapcsolódó „bolygó” kisvállalatok, autonóm munkacsoportok laza, ám rendkívül rugalmas és célratörő, teljesítményközpontú halmazává. Nem az igazgatók Ha csak a piaci munka extenzív-intenzív jellegében lenne különbség, a magyar vállalatok és az élenjáró külföldi cégek között, akkor is jelentős veszteségek érnék hazánkat, az erősen leértékelődött hagyományos tömegtermelés fennmaradása révén. Pedig a korszerű piaci munka és decentralizált vállalati belső szervezet egyben lehetővé teszi, kikényszeríti az alkotó energiák felszabadítását, a tömeges kreativitást, a tudományos és technikai forradalom kibontakoztatását, új, magasabban honorált értékek létrehozását. Miközben nálunk még napjainkban is hat az a vulgár-marxista felfogás, amely csak a fizikai teljesítményt tekinti értékalkotónak, lebecsülve a szellemi munkát, esetenként spekulatív jellegűnek minősítve a vállalkozó, a szervező, a tőkehasznosító stb. tevékenységet. Jelenleg sem egyértelmű még annak megítélése, hogy a csupán végrehajtó jellegű fizikai munka, amennyiben minden kezdeményezést, piaci alkalmazkodást nélkülöz, nem növeli, hanem csökkenti a nemzeti jövedelmet. A vállalati tanácsok, a központok, a vezérigazgatók centralizációs hajlama, amennyiben az tömeges jelenség, aligha magyarázható szubjektív okokkal, hatalomféltéssel. Objektív okok a meghatározók. A vállalatok nem igazán önállóak. Sokféle jogszabály, a gazdasági szabályozás nagyon szűkösre korlátozza a mozgásteret. Kevesebb lépcsőfokot „Sajnálatos módon gazdálkodó szervezeteink önállósága kisebb és korlátozottabb lett, mint amilyen 1968-ban, a reform elindulásának idején volt — mondotta az egyik tanácskozáson Németh Miklós, az MSZMP KB gazdaságpolitikai titkára. Ezért a következő években számos olyan döntés várható, amely azt célozza, hogy 1990-re, a következő ötéves terv kezdetére eljussanak odáig, amikor gazdaságunkban már nem a hierarchizált kapcsolatrendszerek, és nem a szubjektív megítélés, az ilyen-olyan alkuk és összeköttetések lesznek a meghatározóak, hanem a pénz integráló szerepe.” Az önállóság jogi kereteit gazdasági tartalommal a szabadon felhasználható finanszírozási, ösztönzési, fejlesztési eszközök saját források, hitelek, devizális lehetőségek töltik meg. A túlszabályozottság, a szűkös mozgástér nem valamiféle bürokratikus beszűkültség következménye, hanem a nyomasztó gazdasági gondok jelzése, az eszköz- és teljesítményhiány tükröződése. Ezért nem várhatunk egy vagy néhány intézkedéstől rövid távon eredményt. A stabilizáció idő-, áldozat- és teljesítményigényes, bármennyire is szeretnénk, gyors sikerre nincs lehetőség. Aligha halogathatjuk a belső korszerűsítéseket, demokratizáló, decentralizáló lépéseket a szűkös anyagiakra hivatkozva. A mozgástér tágítása egyebek közt például a felesleges irányítási lépcsők kiiktatását is igényli, ahogyan újabban a miniszterelnök-helyettesek, közbeiktatás nélkül — közvetlenül irányítják az önállóbbá és felelősebbé vált kormánytagok munkáját. A főosztály- és gyárvezetők is megértek a nagykorúsításra, ha pedig alkalmatlanok a feladatok ellátására, segítsenek rajta versenypályázatok kiírásával. „Karcsúbb99 központok A központok „karcsúsítása”, a hatáskörök decentralizálása megteremti az önálló, kezdeményező munka feltételeit. Esetenként új szervezeti formák, leányvállalatok, autonóm munkacsoportok, nagyszervezetek radikális szétbontása szintén szükségessé válhat. Jobb lesz a Ganz-MÁVAG, a Tatabányai Szénbányák több önálló egységre darabolva? A csepeli gyárak, a Volán vállalatok, a baromfi-, a dohány-, a cukor-, a konzervipari cégek, a közúti építők új feltételek közé kerültek a trösztök, az országos központok felszámolása után. Bebizonyosodott, mindenki másként, jobban dolgozik, gazdálkodik a saját kontójára. A szűk keresztmetszetek, a fekélyes gócok pedig nem maradtak rejtve, felszínre kerültek és kezelhetővé váltak. E sorok írója csaknem 20 évvel ezelőtti cikkét idézi, amely a Népszabadság 1968. június 16-ai számában jelent meg: mivel megállapításai napjainkban is helytállóak. „A népgazdaság irányítási rendjében — korunk gyorsan fejlődő követelményeihez igazították — előretolták az órákat. Ehhez képest a helyi időszámítás inkább késik, mint siet. Más Szavakkal: tovább élnek, kísértenek a régi módszerek. A szubjektív feltételek csak lassan és fokozatosan alakulnak ki, a szemlélet, a gondolkodásmód vontatottan zárkózik fel a reform követelményeihez. E folyamatot gyorsítják, az új mechanizmusnak törnek utat, akik nemcsak elégedetlenkednek a helyi változásokkal, hanem programot adnak és tevékenykednek az átalakulás, a kibontakozás irányában.” Kovács József ÖSSZEFOGÁS AZ INFORMÁCIÓÁTVITEL JAVÍTÁSÁRA Az élvonal mögött, de nem reménytelen távolságban „Kutatni vagy kapitulálni” — ez a jelszó ma szinte minden kutató- intézetünkben, köztük a TKI-ban, vagyis a Távközlési Kutató Intézetben is. A telefonellátottságban az utolsó helyek egyikére csúsztunk Európában, s a népgazdaság minden évben milliárdokat veszít e lehetetlen helyzet miatt. A fejlett kapitalista országokban már a tízezer csatornás telefonösszeköttetés jelenti a csúcsot, vagyis az olyan korszerű átviteltechnika, amely például üvegszálon vagy rádiócsatornán ennyi telefonbeszélgetést tesz egyidejűleg lehetővé. Még ha rendkívül gazdagok volnánk, akkor sem tudnánk csupán a csúcstechnológia megvásárlásával javítani a telefonellátottságunkon, mert a nyugat a sokat emlegetett Cocom-listára helyezte az élenjáró átviteltechnikai megoldásokat is. Ezért ha azt akarjuk, hogy ne sorvadjon el hazánkban a húzóiparágnak számitó híradástechnika, akkor az ország egyetlen távközlési ipari kutatóintézetének, a TKI-nak össze kell fognia a hasonló profilú magyar gyárakkal. így, ebben az értelmezésben mégiscsak igaz hát a „Kutatni vagy kapitulálni?” mondás. S minthogy a telefongyár is lépést akar tartam a korral, a TKI kutatóival együttműködve fejleszti ki a fém- és fényvezetős digitális átviteltechnikát. Kissé köznapibban fogalmazva arról van szó, hogy idájg olyan digitális átviteltechnikai berendezéseket dolgoztak ki, amelyek 10—30—120—-480 telefonbeszélgetésre nyújtanak egyidejűleg lehetőséget. Az intézet tudományos főmérnöke szerint 1990-ig elkészül az 192Ö csatornás, fémvezetős, digitális magyar átviteltechnikai berendezés is, így a nyugatiak mögött haladunk ugyan, de nem reménytelen távolságban. Egy-két évvel később, vagyis a 90-es évek első W' • Egy korszerű berendezés Japánból: hang és kézzel rajzolt ábra egyidejű továbbítására alkalmas telefonkészülék. (Fotó: Straszer András) felében már a mikrohullámú rá- dióátvitel-technikában is elérik az 1920 csatornát. Ez pedig a TKI és a Finommechanikai Vállalat kutatásfejlesztési és termelési együttműködését dicséri. Az ország híradástechnikai üzemei olyan kutatóintézettel működnek együtt, amely — a KGST komplex programjához kapcsolódva — összehangolt munkát végez a hasonló profilú szoyjet és más szocialista országokbeli testvérintézményekkel. Ezt illusztrálja például a távközlési szputnyikok felhasználása is. A TKI fejleszti ki, gyártja és helyezi üzembe az IN- TERCSAT nevű berendezését, amely — a csúcstechnológia színvonalának megfelelően — a Föld felett „lebegő”, úgynevezett stacioner műholdak felhasználásával nyújt lehetőséget a telefónia és az információátvitel javítására. A TKI, az INTERCSAT esetében olyan műholdas átviteltechnikát, pontosabban ehhez szükséges földi berendezést fejlesztett ki és készített el, ezúttal a magyar gyárak közreműködése nélkül, amely- lyel a szovjet—szír közös űrrepülés idején kitűnő műholdas telefon- kapcsolatot teremtettek Moszkva és Damaszkusz között. Ezt az első „fecskének” számító berendezést most újabbak követik, jelentősen bővítve az Interszputnyik tagországok közötti műholdas telefonösszeköttetések számát és javítva azok minőségét. Az intézet munkájának — amint az elmondottak után sejthető -—jó neve és rangja van itthon és külföldön egyaránt. Nem kevésbé fontos az sem, hogy a TKI 1968 óta maga keresi meg a saját kenyerét, vagyis vállalatszerű gazdálkodást folytat és nyereséges. Kisvago Árpád
