Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-27 / 49. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1988. február 27. BÉCSI UTÓTALÁLKOZÓ Hasznos eszmecsere a biztonságról — Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet bécsi utótalálkozójának munkájában egyes területeken új kezdeményezé­sek és figyelemreméltó mozgások jelentkeznek — állapította meg Er­dős André nagykövet, a magyar küldöttség vezetője a találkozó teg­napi teljes ülésén. Kifejtette, hogy a biztonság ka­tonai vonatkozásairól hasznos esz­mecsere folyik, amelynek során ér­zékelhető az álláspontok hasonló­sága bizonyos kérdésekben, s egyúttal tisztázódnak a nézetkü­lönbségek is. Változatlanul megol­dásra vár azonban néhány fő prob­léma, amely akadályozza a megbe­szélések általános előrehaladását. Ez elsősorban az európai hagyomá­nyos fegyverzet csökkentéséről ter­vezett tárgyalások tárgykörére és az e tárgyalások sajátosságaiból szár­mazó kérdésekre vonatkozik. A nagykövet ígéretes fejlemény­nek minősítette a humanitárius kér­désekkel foglalkozó szerkesztőcso­port munkájának élénkülését. Kije­lentette: a magyar küldöttség min­den tőle telhetőt meg kíván tenni, hogy előmozdítsa az egyes humani­tárius kérdéseket tárgyaló záródo­kumentum-bekezdések szövegszerű rögzítését. Gorbacsov felhívása e • Örményország és Azerbajdzsán népeihez Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a Karabah-hegyvidéki Autonóm Területen történtek kapcsán pénteken felhívásban fordult Azerbajdzsán és Ör­ményország dolgozóihoz, népeihez, hogy erősítsék a két köztársaság népei között a szovjethatalom éveiben kialakult barátság hagyományait, tanúsítsanak állam- polgári érettséget és állhatatosságot. Mint jelentettük, a Karabah-hegyvidéki Autonóm Területen tüntetéseken köve­telték, hogy az Azerbajdzsánhoz.tartozó, de túlnyomórészt örmények lakta terüle­tet csatolják Örményországhoz. Jelentések érkeztek jereváni tüntetésekről is. A lenini nemzetiségi politika lényege — mutat rá a főtitkár felhívása —, hogy minden nép kielégíthesse szükségleteit a társadalmi-politikai élet minden terüle­tén, beleértve az anyanyelvet és a kultúrát, a tanulást és a hitéletet. A népek közötti viszály és bizalmatlanság szítása csak megzavarja a meglevő problémák megoldását. . Mint az üzenet emlékeztet rá, az SZKP Közpőnti Bizottságának szándéka, hogy külön ülést szenteljen a nemzetiségi politika kérdéseinek, a Szovjetunió nemzetisé­gei közötti kapcsolatok fejlődésének, és kijelöljék a konkrét utat a szociális-gazda­sági, kulturális és egyéb problémák megoldásához. Náci iratok nyomában Nyugati vélemények a szovjet rakéta­kivonásról A belga hírügy nökség közli, hogy a brüssze­li NATO-központ szóvivője szerint az Észak­atlanti Szövetség „örömmel vette tudomásul azt a tényt, hogy a szovjet közepes hatótávol­ságú rakétákat még az egyezmény ratifikálá­sa előtt, visszavonják, azonban a NATO a maga részéről nem szándékozik követni a pél­dákat". A tény — írja a lap — hogy most mégis megkezdte a megállapodás végrehajtását an­nak ratifikálása előtt, arra mutat, hogy „első­sorban a Szovjetunió részéről olyan alapvető politikai változások történtek, amelyek jelen­tőségét nem szabad alábecsülni”. Pozitív fejleménynek értékelte a kivonás megkezdését Mariin Fitzwater, a Fehér Ház szóvivője is. Hozzáfűzte, hogy az amerikai kormány sürgeti a szerződés mielőbbi ratifi­kálását a szenátusban. A szenátus küldöttsége egyébként csütörtökön tájékoztatta Reagan elnököt a közelmúltban megtett nyugat-euró­pai körútjáról és közölte: a szenátorok tapasz­talata szerint a NATO-tagállamok kormá­nyai egyetértenek a szerződés megkötésével és maguk is támogatják annak mielőbbi törvény­be iktatását. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Phyliis Oakiey szerint a Szovjetunió előre kö­zölte az Egyesült Államokkal, hogy a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök megsemmi­sítéséről szóló szerződés aláírását követően megkezdi az e kategóriába sorolt, de ezen belül rövidebb hatótávolságú SS-12 rakéták kivonását az NDK és Csehszlovákia területé­ről. A szóvivő hasznosnak minősítette a szov­jet lépést, de hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államok csak akkor tekinti véglegesnek a kivonást, ha majd a helyszínen ellenőrizheti a rakéták indítására kijelölt korábbi körzetet. Az eszközök megsemmisítésére a Szovjetunió kijelölt területén kerül majd sor, de csak az után, hogy a szerződést mindkét fél ratifikálta és működésbe lép az ellenőrző apparátus. A szóvivő közölte, hogy az Egyesült Államok a helyszínen ellenőrzi majd ennek végrehajtá­sát. Ugyanakkor kijelentette, hogy amerikai rakétákat egyelőre nem szándékoznak kivon­ni Nyugat—Európából. JUGOSZLÁV—ALBÁN KAPCSOLATOK A BIZALOM­ERŐSÍTÉS HÍDJA A jugoszláv és az albán külpolitika kiemelt feladata a kétoldalú jószomszé­di kapcsolatok fejlesztése. A nemzeti kisebbségeknek a közeledés és a biza­lomerősítés hídjaként kellene szolgálni­uk. Ezt a megállapítást tartalmazza a Budimir Loncsar jugoszláv és Reis Ma­lile albán külügyminiszter csütörtök es­ti megbeszéléseiről kiadott közlemény. A jugoszláv és az albán diplomácia vezetője üdvözölte az országaik között nemrég megkötött kulturális és műve­lődési együttműködési szerződést, a ti- tograd shkodrai vasútvonal megnyitá­sát, az idegenforgalmi kontaktusok fel­vételét, á sportegyüttesek kölcsönös vendégszereplését. Megállapították, hogy mind Belgrád, mind Tirana érde­kelt az egyenjogúság, függetlenség, köl­csönös tisztelet, a belügyekbe való be nem avatkozás elvei alapján folytatott együttműködés erősítésében. NYUGAT-BERLIN Az eddigi vizsgálatok megerősí­tették, hogy rendkívül nagy számban tűntek el iratok a náci idők doku­mentumait őrző nyugat-berlini levél­tárból — közölte Rupert Scholz igazságügyi szenátor a nyugat-berli­ni képviselőház csütörtöki ülésén. A Nyugat-Berlin amerikai meg­szállási övezetében levő, 1945 óta amerikai felügyelet alatt álló, a tör­ténészek elől szinte teljesen elzárt „Berlin document center"-ben össze­sen mintegy harmincmillió aktát őriznek, így többek között az NSDAP,a náci párt központi irattá­rát, a fasiszta népbíróságok doku­mentumait, valamint az SS- és SA- tagok személyi anyagait. Mint beszámoltunk róla, a Mor­genpost című nyugat-berlini lap feb­ruár 14-ei jelentése nyomán vált az egész ügy ismertté. Scholz szenátor most elismerte, hogy különböző jelzések alapján már 1982-ben vizsgálat indult a levéltár­ból eltűnt náci iratok ügyében, de később eredmény nélkül lezárták az lejárást. Tavaly, miután újabb ada­tok jutottak a hatóságok tudomásá­ra, ismét nyomozni kezdtek. A szenátor szerint vizsgálat folyik a levéltár több német alkalmazottja ellen is, mert feltehetőleg közremű­ködtek az akták kicsempészésében, de az államügyészségnek eddig nincs tudomása zsarolásokról. Úgy tud­ják, hogy elsősorban náci dokumen­tumok gyűjtői vásárolták meg nagy összegekért az ellopott iratokat. A képviselőházi vitában az ellen­zéki szociáldemokrata párt követel­te a botrányos ügy mielőbbi átfogó kivizsgálását és szorgalmazta, hogy a náci levéltár mielőbb kerüljön át a nyugatnémet szövetségi levéltár ke­zelésébe, és a kutatók számára te­gyék lehetővé a dokumentumok megismerését. események — sorokban MOSZKVA A szovjet tömegtájékoztatási eszkö­zök továbbra is vezető helyen számol­nak be Andrej Gromikónak, az SZKP KB PB tagjának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének budapesti látoga­tásáról. A csütörtöki nap eseményei közül a Parlamentben elhangzott Gromiko- beszéd foglalta el a fő helyet a szovjet híradásokban. A szovjet televízió esti híradója, a Vremja csütörtökön negy­venperces műsoridejéből mintegy tíz percet szentelt Andrej Gromiko beszé­dének. A csütörtök reggeli központi szovjet lapok közül a Pravda közölte a szovjet államfő felszólalásának teljes szövegét, és ismertette lehozta Szűrös Mátyás­nak, az MSZMP KB titkárának, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnö- kének felszólalását. ___________ L UANDA Az angolai fegyveres erők egységei három, Mirage-21-es típusú dél-afrikai repülőgépet lőttek le február 24-én Cu- nene tartomány térségében — jelentet­te be csütörtök este a hivatalos angolai hírügynökség, az Angop. Ugyanezen a napon dél-afrikai csa­patok Cuando Cubango tartomány­ban nehéztüzérségi fegyverekkel lőtték a kormánycsapatok állásait. A dél­afrikai támadásnak többszáz halálos áldozata van a polgári lakosság között — tette hozzá az Ang'op. A hírügynökség arról is beszámolt, hogy pretoriai alakulatok szerdán 300 kilométeres mélységben az ország déli határaitól különböző „gazdasági és stratégiai létesítményeket” támadtak. SZOVJET—NICARAGUÁI KÜLÜGYMINISZTERI TALÁLKOZÓ Békés eszközökkel A közép-amerikai helyzet rendezését kizárólag békés eszközökkel lehet elér­ni — jelentette ki-tegnap Moszkvában Eduard Sevardnadze szovjet külügymi­niszter Miguel d’Escotónak, a nicara- guai diplomácia vezetőjének. A szovjet külügyminiszter ezzel kap­csolatban kedvezőnek minősítette azoknak a folyamatoknak a kibonta­kozását, amelyek a világ különböző térségeiben levő válsággócok rendezése érdekében a nemzeti megbékélést cé­lozzák. Sevardnadze részletesen kifej­tette nicaraguai kollégájának, hogy a Szovjetunió milyen újabb lépéseket tett a közép-amerikai rendezést támogató nemzetközi erőfeszítések fokozására. Miguel d’Escoto tájékoztatta ven­déglátóját azokról az intézkedésekről, amelyeket a nicaraguai kormány a gua- temalai megállapodásban megfogal­mazott béketerv valóra váltása érdeké­ben hozott. Mindkét külügyminiszter hangsúlyozta annak szükségességét, hogy el kell utasítani a' guatemalai ren­dezési terv megvalósítását gátló akció­kat. A szovjet—nicaraguai külügymi­niszteri találkozón szó esett a kétoldalú kapcsolatokról és a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről is. HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA HÉTFŐ: Mihail Gorbacsov Moszkvában fogadta George Shultz amerikai kül­ügyminisztert, és új elgondolásokat vázolt a hadászati fegyverzet csökkentésére — A szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó folytatásában egyeztek meg, Washingtonban, márciusban fogja Sevardnadze és Shultz a csúcstalálkozót előké­szíteni — Georgiosz Vasziliu lett a ciprusi elnök, aki a második fordulóban a kommunista szavazók támogatását is élvezte — Zsivkov—Papandreu megbeszé­lés volt Szófiában. KEDD: A varsói szerződés tagállamainak külügyminiszterei találkozót tartot­tak Prágában, s itt Sevardnadze tájékoztatót adott a szovjet-amerikai tárgyalások­ról — ugyenekkor Shultz Brüsszelben a NATO-országok külügyminisztereinek tartott beszámolót — Várkonyi Péter Szingapúrban tárgyal, megkezdte hat orszá­got érintő ázsiai és csendes-óceáni körútját — Nacionalista provokációkról érkez­tek hírek az Azerbajdzsán SZSZK-hoz tartozó Karabah hegyvidéki autonóm területről. SZERDA: A magyarországi hivatalos, baráti látogatásra Budapestre érkezett Andrej Gromiko megbeszélést folytatott Kádár Jánossal is; a magyar-szovjet tárgyalásokon hangsúlyt kapott, hogy törekvéseink lényege közös — Moszkvá­ban bejelentették, hogy Mihail Gorbacsov szóbeli üzenetet intézett az érdekelt kormányokhoz Afganisztánról, a Közel-Keletről és az iraki-iráni háborúról — Az 1948 februári események prágai évfordulós ünnepségén Milos Jakes, a párt főtit­kára javasolta, hogy a Varsói Szerződés és a NATO közvetlen ütközési övezetét alakítsák át a jószomszédi kapcsolatok, a bizalom és az együttműködés övezetévé. CSÜTÖRTÖK: Megkezdődött a rakéták kivonása az NDK-ból és Csehszlová­kiából — A balkáni országok sokoldalú együttműködéséről tárgyalnak a külügy­miniszterek Belgrádban, az értekezlet kapcsán például bolgár—török megállapo­dást írnak alá a megoldatlan kérdések rendezéséről — Dél-Koreában beiktatták Ro Te Vu tábornokot, az új köztársasági elnököt, — a portugál miniszterelnök washingtoni látogatása során nehezményezte az amerikai katonai segély csökke­nését. PÉNTEK: Shultz amerikai külügyminszter megkezdte izraeli tárgyalásait, kö­zel-keleti körútja Jordániába és Egyiptomba viszi, de szó van arrófi hogy Szíriába is ellátogat— Damaszkuszban Andreotti olasz külügyminiszter folytatott megbe­széléseket, jelezve Róma közvetítési szándékát a közel-keleti rendezés érdekében — az afganisztáni háború befejezését célzó genfi afgán—pakisztáni tárgyalások előtt szovjet részről mindinkább bírálják Iszlámábád magatartását, még Washing­ton is elmarasztalja a túlzó pakisztáni követeléseket — Panamában feszült a helyzet a kábítószercsempészéssel vádolt főparancsnok, Noriega tábornok leváltá­sa nyomán, amit aztán a parlament szavazása követett: a honatyák a köztársasági elnököt fosztották meg hatalmától, míg p hadsereg Noirega mellé állt. • Moszkvában tárgyalt a hót elején George Shultz amerikai külügyminisz­ter. A képen: a politikust a Kremlben fogadta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára is. (Fotó: TASZSZ—MTI—JS) Medgyessy Péter tárgyalásai Moszkvában Az országok méreteitől függetlenül érdemes egymás tapasztalatait beható­an tanulmányozni. Ezt erősítették meg mindkét fél számára azok az eszmecse­rék, amelyeket Medgyessy Péter, a ma­gyar kormány elnökhelyettese kétna­pos hivatalos moszkvai látogatása alatt folytatott. A magyar miniszterelnök­helyettes, aki ebben a minőségben elő­ször járt Moszkvában, az MTI tudósí­tójának elmondta, hogy szovjet partne­rei részéről őszinte és élénk érdeklődés mutatkozott a magyarországi tapasz­talatok iránt. Medgyessy Péter megbeszéléseket folytatott Mihail Zotovval, az Ipari és Építési Bank igazgató tanácsának el­nökével, Borisz Gosztyev pénzügymi­niszterrel tárgyalt Jurij Maszljukovval, a szovjet kormányfő első helyettesével, az Állami Tervbizottság elnökével, s fogadta őt Nyikolaj Szljunykov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság titkára. A megbeszéléseken szó volt a két országnak a gazdaságirányítás korsze­rűsítésében szerzett tapasztalatairól, a magyar és a szovjet népgazdaság előtt álló feladatokról, a kétoldalú terv­egyeztetés tapasztalatairól, a gazdasági mechanizmusok fejlesztéséről. A talál­kozón érintettek a KGST mechaniz­musának fejlesztésével összefüggő, ezen belül a valutáris mechanizmus korszerűsítésével és vegyes vállalatok létesítésével kapcsolatos kérdéseket is. Ülést tartott a kecskeméti tanács (Folytatás az 1. oldatról.) Máriaváros térségében, és már alapoz­zák a hunyadivárosi szolgáltatóházat. Láthatóan magukat az előteijesztő- ket is meglepte, hogy nem alakult ki vita a költségvetésről. Két hozzászólás hangzott el: dr. Kuczka Antal ismertet­te a tervgazdasági bizottság álláspont­ját és Benkó Zoltán beszélt a közmű- helyzetről. Miért nem mondtak többen véleményt? Nem a tudósító feladata eldönteni. A szünetben, a folyosói be­szélgetések során hallottak viszont adalékul szolgálhatnak: az egyik ta­nácstag szerint olyan alaposan megbe­szélték, egyeztették előzetesen a tanács­tagi csoportokban és más fórumokon a tervet, hogy nem volt miért hozzá­szólni. Tény, hogy a testület egyhangú­an, ötvenhárom szavazattal elfogadta az előterjesztést. Az ülés azonban így sem maradt vita nélkül. Élénk eszmecsere bontakozott ki Kecskemét általános rendezési tervé­nek felülvizsgálatáról. Pontosabban arról, hogy vajon elég információ bir­tokában vannak-e a tanácstagok egy ilyen felelős döntéshez. Hisz az előter­jesztés bevezetőjében azt olvashatták, hogy ez az egyik legfontosabb tanács- rendelet. Évtizedekre meghatározza a település arculatát, és az elkövetett hi­bák szinte helyrehozhatatlanok. Az egyik felszólaló így fogalmazta meg a kérdést: — Elég-e, ha egy tanácstag az elhangzott ajánlás alapján szavaz, vagy beható ismeretekkel kell rendelkez­nie? • Jó néhány felszólalás hangzott el pro és kontra, míg végül azok kerültek többségbe, akik a döntés mellett vol­tak. A testület — négy tartózkodással — megszavazta a város általános ren­dezési tervének módosítását. Az új sza­bályzat feloldja a belterületen a koráb­bi építési tilalmak többségét, és a ko­rábbi tervek túlzó elképzeléseit reáli­sabb megoldásokkal helyettesíti. Ezt követően a tanácstörvény előírá­sainak megfelelően a testület döntött választott vezetőinek béréről. Varga László és Martonosi József javaslata alapján dr. Adorján Mihály tanácsel­nök bruttó fizetését 25 ezer forintban, Horváth Antalét 20 ezer 500 forintban, dr. Fáy Ferencnéét és Fischer Istvánét pedig 20-20 ezer forintban határozták meg. (Az elnök ebből az adózás után 15 ezer, a helyettesek pedig 13 ezer forin­tot kapnak kézhez.) Befejezésül az önerős közműépítések tanácstagi alapból történő támogatá­sáról döntöttek az ülés résztvevői. L. D. Gromiko a Videotonban (Folytatás az 1. oldalról) Barts Oszkárné meleg hangú kö­szöntő szavaihoz csatlakozott Kázsmér János vezérigazgató, aki a nagyvállalat 20 ezres dolgozó kollektívája nevében üdvözölte Andrej Gromikót, majd át­fogó képet adott a Videoton tevékeny­ségéről, hazai és külhoni kapcsolatai­nak alakulásáról. Emlékeztetett arra, hogy a vállalat dinamikus fejlődése összekapcsolódott a magyar—-szovjet együttműködéssel. Termékeik 68 százaléka a világ több mint 40 országában talál vevőre. A Szovjetunióba irányuló kivitel — a szállítások és . a szolgáltatások értéke — mintegy 400 millió rubelt tesz ki. Andrej Gromiko a maga és kísérete nevében megköszönte azt a meleg, ba­ráti fogadtatást, amelyben Fejér megye vezetői és a nagyvállalat irányítói ré­szesítették. Ez újabb tanújele annak — emelte ki —, hogy a két országot a testvéri barátság eltéphetetlen szálai fű­zik össze. Végezetül kiemelte: magyarországi látogatásáról annak tudatában tér ha­za, hogy a Szovjetunió és Magyaror­szág továbbra is szoros egységben ha­lad előre a szocializmus építésének út­ján. Andrej Gromiko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének el­nöke hivatalos, baráti látogatásra hívta meg Németh Károlyt, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagját, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának el­nökét. A meghívást Németh Károly köszönettel elfogadta. A szovjet államfő magyarországi lá­togatásáról közös közleményt adtak ki. véleménycserét folytattak a kelet— nyugati kapcsolatok és a kétoldalú együttműködés időszerű kérdéseiről. A megbeszéléseken különös hangsúlyt kapott a két ország közötti gazdasági együttműködés elmélyítése. Részletesen kitértek a vállalatok kö­zötti közvetlen kapcsolatok fejlesztésé­re és nyugatnémet működőtőke ma­gyarországi bevonásának előmozdítá­sára. Megállapították, hogy az együtt­működés eddigi eredményeire építve és a kölcsönös érdekek alapján a kapcso­latok kiszélesítésére újabb lehetőségek kínálkoznak. Németh Miklós tájékoztatást adott vendéglátóinak a stabilizációs program végrehajtásának menetéről és ezzel kapcsolatos feladatainkról, a gazda­ságirányítási rendszer továbbfejleszté­sének tervezett lépéseiről. A megbeszéléseken részt vett dr. Horváth István, a Magyar Népköztár­saság bonni nagykövete. A Központi Bizottság titkára ma ér­kezik haza. i ÖUNN Németh Miklós, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára február 23- ától látogatást tett a Német Szövetségi Köztársaságban. Az MSZMP képvise­lőjét fogadta Helmut Kohl szövetségi kancéllár. Megbeszélést folytatott to­vábbá Franz Josef Strauss bajorországi és Lothar Späth baden-würtembergi tartományi miniszterelnökkel, Wolf- gang Mischnickkel, a Szabaddemokra­ta Párt (FDP) parlamenti csoportjának elnökével, Wolfgang Roth-tal, a Német Szociáldemokrata Párt (SDP) parla­menti frakciójának alelnökével, Hans Klein szövetségi gazdasági együttmű­ködési miniszterrel, Horst Teltschikkel, a kancellári hivatal osztályvezetőjével és dr. Otto Schlechttel, a szövetségi gaz­dasági minisztérium államtitkárával. Találkozott dr. Siegfried Mann-nal, a gyáriparosok szövetsége ügyvezető igazgatójával, dr. Helmut Schlesinger- rel, a Szövetségi Bank (Bundesbank) alelnökével és az NSZK politikai, gaz­dasági és pénzügyi életének több más vezető képviselőjével. A szívélyes légkörű megbeszéléseken Németh Miklós ma hazaérkezik az NSZK-ból

Next

/
Thumbnails
Contents