Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-24 / 46. szám

PILLANATKÉP AZ ÉV VÉGI KIÁRUSÍTÁSRÓL APRÓHIRDETÉS Építési telek a városközpontban eladó. Jelige: A határ a csillagos ég. Újszerű állapotban lévő gyermek­cipő eladó. Trabantot beszámítok. Eladó: pépes libatömőgép, szén- tüzelésű mozdonykazán, melegágy­rámák, háromsatus géplakatos mun­kapad, Gábor Áron rézágyúja és a nagyanyánk térdekalácsa. Fiatal lány tánciskolái végzett­séggel elhelyezkedési lehetőséget keres. Jelige: Úgy táncolok, ahogy a főnök fütyül. A Halértékesítő Vállalat szabad- kasszás egységébe boltvezetői pályá­zatot hirdet. Alkalmazási feltétel: Tudjon úszni az árral! Adóügyekben jártas szakembert alkalmaznék. Cím: Kerekerdő, Róka­lyuk, Csilicsali Csalavári Csalavér. • Bölcsődés kislány keresi zöld, háromkerekű biciklijét, amit szomba­ton éjjel az Aranyromok bár parkoló­jában felejtett. Szakképzett tűzrendészeti elő­adót azonnal felvesz ipari vállalat. „A leégés küszöbén állunk" jeligére a ki­adóba. Gyengefias előhasi tehenet és könnyű sodrott lovat vennék. Jelige: „Jó lenne megtudni, mik ezek." ■■■ X, . Feleségül vennék egy négyszo­bás, központi fűtéses családi házat a villanegyedben. Jelige: Kocsi, üdülő nem akadály. C-vitamin a szőlőben. (Krimszkaja Pravda) A Bács-Kiskun megyei borá- szók új eljárást dolgoztak ki a szőlőben lévő, nagy mennyiségű C-vitamin hasznosítására. Bor helyett üdítőitallá dolgozzák fel a gyümölcsöt. Újítá­suk sikeréhez hozzájárul, hogy ez a termék jobban megfelel a magyar fogyasztási szokásoknak. Gépkocsigyártás. (Unirea) Bács-Kiskun megyében a Dacia gépkocsik nagy népszerűsége miatt egy összeszerelő üzem létesítését fontolgatják. Az üzemben a tervek szerint a magyar lakosság tulajdonában lévő gépkocsikat szerelik össze. Számítástechnika testvér-megyénkben. (Magyar Szó) A Duna—Tisza kö­zének pénzügyi szakemberei a legmodernebb számítástechnika alkalmazá­sával dolgoznak. Mint munkatársunk kérdésére elmondták, az inflációelle­nes küzdelem jugoszláviai eredményeit felhasználva alkalmaznak számító­gépeket. Ruházás A söntéspultnak támasztva hallgattam Józsit, a hóhányót, akinek nem sok munkája volt még ezen a télen. Hosszú orra puskacsőként meredt rám, miközben magyarázott. — Nem a ruha teszi az embert, nekem elhiheted. A megértés, a szeretet! Meg a tisztességes munka! De a nők erről másként gondolkodnak. Tegnap is balhézott az asszony, amikor hazamentem — igaz, kicsit későn. Tudod, fizetés volt, márpedig azt azért kapjuk, hogy az alapvető igényeinket kielégíthessük, vagyis hogy megvehessünk olyan nélkülözhetetlen dolgokat, mint amilyen például a sör, a bor, a pálinka, a páros meg a páratlan napokon pedig a rum. így hát a haverokkal rácsaptunk egyet az éjszaka fenekére, az meg kacéran ránk kacsintott, s már hajnalodott is. Józsi szájához emelte a sörrel teli korsót. Ez a mozdulata több évtizedes gyakorlatról árulkodott. Azután előkotort egy gyűrött cigarettát, fakó ajkai közé illesztette, és szövegelt tovább, olyan nagyokat gesztikulálva, mint aki pártaktíván szónokol. — Már hajnalodott, de az asszony sem lehetett álmos, mert ott várt a konyhában a vacsorával. Azután az is kiderült, hogy hosszú távollétem alatt az eszébe sem jutottam, ugyanis semmi ihatót nem találtam a házban. Ráadásul azt mondta, hogy adjak neki egy kis pénzt ruhára, mert így nem mer kimenni az utcára. Kérni van bátorsága, kimenni nincs. És hadováit össze-vissza, hogy egyetlen ruhája sincs. Ami persze nem igaz. Mert van neki ugyebár konyharuhája, azután portörlő-, sőt egy felmosóruhája is. Na! És mégis belehazudik ide a szemembe, hogy nem sül ki tőle az övé! Persze felvilágosult, tanult fickó vagyok én, ráadásul aranyszívű is, akinél a megértés, a szeretet mindennél elébbvaló. S függetlenül attól, hogy tudom, nem a ruha teszi az ember — és hogy láthassa újra meg újra, nem akárkihez ment ő feleségül -—, megoldottam a ruhakérdést. Megruháztam. Azután bezártam a ruhásszekrénybe — annak jobb kihasználtsága érdekében — a legújabb divat szerint. Józsi nevelő szándékú ruházása végső soron nagyon is érthető — tűnőd­tem a pénztárhoz kacsázva, hogy blokkot váltsak a következő rundóra. — Elvégre nem olyan időket élünk, amikor megfeledkezhetünk a takaré­kosságról.- HELYREIGAZÍTÁS. Teg­napi lapszámunkban megjelent Igenek és nemek című cikkünk utolsó mondata helyesen így hang­zik: — Nemigen. — Megnézem, maradt-e még valami a raktárban. — Katona József vagyok, örvendek a sze­rencsének — zökkent a székre, közvetlenül mellém, a színház legújabb premierjén egy férfi. — Ön a Petőfi Népe híres kritikusa? — Tudtommal én — feleltem neki, némi csodálkozással: hogyhogy nem ismert föl rögtön? — A Bánk bánra jöttem — mondotta az illető, s közelebb hajolva hozzám, így foly­tatta: — Jó darab? — Leszámítva a gyengeségeit, apróbb sti- láris zökkenőit, s persze azt, hogy a történet­ből épp a történet hiányzik, közepesnek len­ne mondható, ha nem Kecskemét legna­gyobb fia írta volna. — Azaz? — Azazhogy a színészi munkára rányom­ja bélyegét a rendezői utasítások titokzatos­sága: játsszatok mindent úgy, ahogyan kell, ennyi volt az intenció, nem több. Képzelheti, mi sült ki ebből. — Azt akarja mondani, hogy nem tetszik? — Ezt mondtam volna? Tudtommal én Önre bíztam a dolgokat. — Szóval tetszett? — Ne zavarjon össze! Nekem megvan a magam véleménye, ami általában magánvé­lemény, kivéve, ha közügyről van szó, már­pedig a Bánk bánt bemutatni közügy. A vi­szontlátásra, Katona úr. A viszontlátásra. Szerkesztőségi ügyelet A fülünkbe legföljebb szálka jut, de rémhír nem. Piszkos Freddel, a kapitánnyal indultam Bács-Kiskun hatalmas vizeinek meghódítá­sára. Hívtam a névrokonomat, Esztert is, de ő azt mondta, hogy hajón nem utazik, ő öntözésben utazik. Tudvalevő, hogy a rotterdami szabadki­kötő mellett Bács-Kiskun a világ hajósainak Mekkája. Szerencsés fekvésének köszönheti Bács-Kiskun, hogy jelentős szerepet kapott a hajózásban, hiszen itt folyik a Duna, a Tisza, hullámzik a széchenyivárosi záportározó, a Kolon-tóról pedig jobb nem beszélni. Szerelmesen simul a kikötőhöz a Vörös Charlotte Rods nevű gőzhajó; éppen sódert lapátolnak bele, Fülig Jimmy, Tuskó Hop­kins és a többiek. Sódert szállítanak? — kérdezem a kapitánytól. Sódert szállítunk — válaszolja a kapitány. Elindulunk. Az árral szemben haladunk, amit az is mutat, hogy kölcsönkért százaso­mat is elvitte az emelkedő ár. Közben figyelem a legénység jól összeola­jozott munkáját. Ketten a sört hűtik, a kapi­tány meg rám vigyáz. Jobbról Paks tűnik fel. — Ezer atom, ne­utron, szeretem a galambom! — rikkant fel a Szocialista Magyarországért érdemrend­del kitüntetett másodkormányos. Lemegyek a hajófenékbe, hogy én is lássak valamit. — Pár éve még a tengereket jártam — mondja a keménykötésű gépész (a főten­gelyhez van keményen odakötve) —, most ez maradt, és déli szelektől cserzett mutató­ujjával beletúr az orrvitorlába. Később benézek a hajóvezetőhöz. A szi­kár, barnára sült férfi elszántan néz a távol­ba. — Messze a part, mondja, van az hu­szonöt méter is — és az ilyen irdatlan távol­ságokhoz szokott emberek nyugalmával né­ha-néha fordít egyet a kormányon. Hirtelen kiáltás hallik az árbockosárból: Föld, föld! Mint később kiderül, az egyik matróznak homok ment a tornacipőjébe. Fokozatosan beesteledik. Már egy napja hajózunk és sehol egy kocsma. Miért hala­dunk ilyen lassan, kérdezem először a má­sodkormányost? O fél kézzel kormányoz, fél kézzel pedig az egyik cikkemet olvassa. — Sok a sóder — feleli. Egyszerű alkoholistának öltözve indul­tunk körútra, három ellenőr, hat önkéntes rendőr és én. A feltűnés elkerülése végett az önkéntes rendőri karszalagokon leragasz­tottuk a rendőr szót. A kilenc óra előtt nyíló bögrecsárdák sö­tétjébe ereszkedünk. Az egyik takaros csalá­di házon senki nem látná, hogy bent a bűn tanyázik, pálinkát mérnek. Hacsak az a két­méteres neonreklám nem a homlokzaton, ami azt villogja: IGYÁL, ha beledöglesz is! Feltűnés nélkül betérünk az ellenőrökkel és az önkéntes rendőrökkel. Megvárjuk, míg mindenki bent van. Kényelmesen elférünk a konyhában negyvenkilencen, mert a jobb kezem benne van egy kancsóban, egy másik végtagomat pedig sikerült beletuszkolnom a háziasszony gumicsizmájába. A kredencnek préselődött önkéntes rendőrök kíváncsian várják a fejleményeket. A viaszosvászonnal letakart asztalon nyolc darab döglött légy, Georg Wilhelm Friedrich Hegel A lét és a semmi című köny­ve, és K. József betanított munkás fekszik. A sarokban egy izzadó szemű fiatalasszony kisgyermeket ringat a Hosszúhegyi Állami Gazdaság ászokhordójában. Az ajtón ebben a pillanatban lép be egy pálinkával töltött tartályhajó. A háziasz- szony úgy csinál, mintha észre sem venné, de minket nem téveszt meg. A tartályhajónak is feltűnik valami, leül az egyik hokedlire és remegő kezekkel bűvös Rubik-négyzeteket kezd lapozgatni. Itt az ideje, hogy lecsapjunk. A háziasz- szony is érzi a feszültséget: — Mi kéne, ha vóna? -— kérdezi, miközben kötényébe törli narancsmárkától megsárgult fogait. — Fél deciliter Henessy konyakot kérek, kevés jéggel — mondom. Sajnos a többire nem emlékszem, mert beleszagoltam az undorító, alkoholtartalmú italba és elájultam. Ráadásul egy szomszé­dos utcában valaki rágyújtott, ami végképp betette a kaput. Ezután már csak egy isme­rős üvöltésre éledtem föl: látom, rovatérte­kezleten vagyok. Az utazások megkönnyítésével egyre több magyar állampol­gár látogat külföldre. Gyertek fiúk lóápolónak! KOZMUVELODESI CENTRUM. A közművelődés új tipusú, komplex módszereinek megfelelő helyszínt alakítottak ki egyik községünkben. A közösségi ház egyaránt alkalmas családi ösz- szejövetelek megtartására, baráti beszélgetésre, továbbképzésre, po­litikai vitakörökre, sportra. Az in­tézmény nevére pályázatot írtak ki, melyet egy helybeli lakos pálya­műve, a „kocsma” elnevezés nyert el. — KIRÁNDULÁS. Az Alsóte­pertői Mikor lesz már zárszáma­dás? Tsz nyugdíjasklubja kirándu­lást szervezett az alsótepertői ABC-áruházba. Az áruház igazga­tójának kalauzolásával a vendégek a tőkehúsokat, sajtokat, sütemé­nyeket tekintették meg. Különö­sen a téliszaláminak akadt sok cso- dálója. Legközelebbi összejövete­lükön a készruhabolt kínál gazdag látnivalót. — SZÍNHÁZREKONSTRUK­CIÓ. A színház rekonstrukciójának nagy sikerére való tekintettel az építők elhatározták, hogy a rekonstrukciót ismét műsorra tűzik. — MI, HOL OLCSÓBB? Sem­mi, sehol. — Megszűnik a teho. A teho he­lyett új hozzájárulási formát vezet­tek be a megye településein. A költséges és időigényes szavazás mellőzésével ezután csupán a pénzt kell befizetni. Az újítás a papírta­karékosság mellett hozzájárul a bürokrácia csökkentéséhez is. — Ha megéhezem, azonnal mindent abbahagyok és leugrom pár fala­tért. Megyénk a nemzetközi sajtóban Lior '10G A PETŐFI NÉPE Szerkesztőségének kiadványa. Főszerkesztő dr. Gál Sándor, írta, fotózta, szerkesztette: Ballai József, Borzák Tibor, Gaál Béla, Hámori Zoltán, Hegedűs Istvánná, Koloh Elek, Koós Balázsné, Lovas Dániel, Méhesi Éva, Straszer András, Szabó Ferenc, Temesi László. Kiadja a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Eng. szám: III/2015/1988 PETŐFI NÉPE HÍREK 0 HÍREK H H O T Valamit visz a víz Még nincs kilenc óra Színházi esték SZÖKŐNAPI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents