Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-24 / 46. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. február 24. • Régen ritkábban utaztak a miniszterek, de a katonatelepi mintabirtokot több politikus is fölkereste. Archív felvételünk Rubinek Gyula látogatásakor készült századunk első évtizedében. A kép jobb szélén Mathiász János. Gondosan ápolja a nemesítő emlékeit az egyetlen Az emlékőrző iskola Mathiászról elnevezett intézmény, a korszerűsített, bővített Katonatelepi Általános Iskola. • Mathiász-rokonok az iskola névadó ünnepségén. • Ez a katonatelcpi ház akkoriban épült, amikor Mathiász ideköltözött. (Straszer András felvételei, reprodukciói.) t Albumokba gyűjtötték a névadóval, a homok megszelídítésével kapcsolatos képeket. Ilyen volt a kecskeméti határ a telepítések előtt. Mathiász János- díjasok Tizenhat esztendeje határozta el Bács-Kiskun Megye Tanácsa, hogy Mathiász János-díjjal tünteti ki a kertészet, a borászat fejlesztéséért legeredményesebben dolgozó szakembereket. Milyen sok kiváló kutató, vezető munkálkodott a jobb és több gyümölcsért, az ágazat korszerűsítéséért? — feltehetően sokan gondolnak erre az eddig kitüntetettek időrendi felsorolását olvasva. (A kitüntetés napján betöltött munkakört jelöltük meg.) Babits Antal, a Csávolyi Egyesülés Tsz elnöke, Magyar Ferenc, a Kecskemét-Szikrai Állami Gazdaság igazgatója, dr. Mészöly Gyula, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet igazgatója. Borsodi Miklós, az Izsáki Állami Gazdaság igazgatója! Egri Andor, a Városföldi Állami Gazdaság igazgatóhelyettese,! Fazekas Bálint, a Tompái Kossuth Tsz elnöke. Dr. Kiss Árpád, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet igazgatóhelyettese, Bolyó István, a Dunavecsei Virágzó Tsz ágazatvezetője, dr. Czeglédi János, a Kunbajai Állami Gazdaság igazgatója, Kása Antal, a Magyar-Szovjet Barátság Tsz elnöke, Kecskemét, dr. Szegedi Sándor, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet igazgatóhelyettese, farkas Sándorné, a Kék Duna Tsz (Fájsz) brigádvezetője. 'gr. Maros Lőrinc, a Tsz-közi Vállalat (Jánoshalma) igazgatója, Pfenning Gyula, a Bács- Kiskun Megyei Tanács Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Osztályának csoportvezetője, főkertész, Végvári István, a Paprika- és Konzervipari Vállalat igazgatója (Kalocsa), Barányi László, a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság igazgatója, Kanyó László, a Kiskunság Tsz (Kiskunfélegyháza) brigádvezetője, dr. Kapaller Károly, a ZKI Fűszerpaprika Kutató Állomás igazgatója, Kwaisser István, a kecskeméti kertészeti főiskola tanszékvezetője, Papp Kálmán, a Lenin Tsz főagronómusa (Szabadszállás), Pál Ferenc, a Kiskőrösi Állami Gazdaság szőlészeti brigádvezetője, dr. Vedres Ferenc, a Kiskunmajsai Jonathán Tsz elnöke, dr. Deák István, a Lakiteleki Szikra Tsz elnöke, Mikó József né, a Lenin Tsz kertészeti brigádveze- tője (Mélykút), Weichl István, a Kunbajai Állami Gazdaság igazgaf&javWr. Márkus Ferenc, a ZKI Fű- szerpaprika Kutató Állomás tudományos osztályvezetője. Miklós János, a Városföldi Állami Gazdaság igazgatója, dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ nyugalmazott elnöke. Bakacsi László, a Keceli Szőlőfürt Szakszövetkezet szőlészeti főágazatvezetője, dr, Horváth László, a KEFAG Bugaci Erdészetének vezetője, Katona István, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság igazgatója, dr. Bauer Ferenc, a ZKI nyugalmazott tudományos osztályvezetője, Magony Imre, a Kiskunsági Mg. Szövetkezetek Területi Szövetségének titkára, Nagy József, a Kccskemét-Szikrai Állami Gazdaság igazgatóhelyettese, Benei Sándor, az.„Alföldi Pince- gazdaság nyugalmazott igazgatója. <jr. Mátvus Gábor, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság igazgatója, Papp László, a Kossuth Tsz kertészeti ágazatvezetője (Lajosmizse), Budai István, a Béke és Szabadság Tsz elnöke (Tiszakécske), dr. Füri József, a Kertészeti Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetének tudományos osztályvezetője, Huszta János, a Kiskunsági Mg. Szövetkezetek Területi Szövetsége termelési osztályvezetője, Csipkó Sándor, a Keceli Szőlőfürt Szakszövetkezet elnöke, Nagy Béla, a Népfront Szakszövetkezet elnöke (Jakabszállás), dr. Pavisa Ernő, a Lenin Tsz főmezőgazdásza (Mélykút), dr. Sümegi József, a Hosszúhegyi Mg. Kombinát vezérigazgató-helyettese, Kiss Ignác, az Állampusztai Célgazdaság főagronómusa, Kótun Károly, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Tangazdaságának igazgatója, Makkos József, az Izsáki Állami Gazdaság igazgatóhelyettese, Kovács László, a Kiskunsági Teszöv titkárhelyettese, dr. Molnár Béla, a Gyümölcs- és Dísznövény Kutató Intézet Fejlesztő Vállalat főigazgatója, a MAE elnöke. Szűcs Sándor, a Lenin Tsz elnöke (Szabadszállás), Dely Géza, a Soltvadkerti Jóreménység Szakszövetkezet elnökhelyettese, dr. Matos László, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnökhelyettese, dr. Nagy Lajos, a Kecskeméti Borgazdasági Kombinát termelési igazgatója. VÁNCSA JENŐ MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTER: „A jó minőség legyen a legfontosabb” „A magyar szőlőtermesztés történelmében Mathiász János neve fogalom. O volt a magyar szőlőnemesítés megalapozója, aki a filoxéravész kö-. vetkezményeinek felszámolásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Világviszonylatban is figyelmet keltett új fajtáival, amit a világkiállításokon nyert díjak tömege is bizonyít. Regisztrált szőlőfajtáinak száma meghaladja a százat, melyek közül még ma is köztermesztésben van a Szőlőskertek királynője, a Cegléd szépe, az Erzsébet királyné, az Ezeréves Magyarország emléke, a Mathiász Já- nosné, a Szauter Gusztáv fajta. Gyűjteményekben elhelyezett fajtái a mai nemesítőknek is génforrásai. Példaadó üzenete számunkra a szőlő szenvedélyes szeretete, és az a kitartó szorgalom, amellyel — a nagy elődök példáját követve — pályafutása kezdetén a fajtagyűjtést, a megfigyelést, az általa formálni kívánt szőlő természetének megismerését végezte. Az így szerzett gazdag ismeretanyag tette lehetővé, hogy bár az akkori kor követelményeihez igazodó új fajták létrehozásán fáradozott, mégis maradandót alkotott. Munkássága, élete, a mindig jobbra való törekvése példaadó a ma embere számára is. A hazai szőlőtermesztőknek ma az okozza a legégetőbb gondot, hogy boraink hazai és külföldi hírneve megkopott, megfakult. A természet is mostohán bánt a szőlőtermesztőkkel, az ültetvényeket három egymást követő télen komoly károsodás érte. A tőkék sok helyen kipusztultak, a termőképesség csökkent, késlekedett a termőre fordulás. A ma már megszokott 6—6,5 tonna átlagtermésnek csak a felét tudtuk megtermelni, azt is rendkívül drágán. A legfontosabb teendő, hogy szőlőé és bortermelésünket jobban igazítsuk a változó igényekhez, és a jó minőség legyen a legfontosabb feltétel az alapanyag-termelésben és a feldolgozásban egyaránt. Fegyelmezett és színvonalas szakmai munkával kell megalapozni ültetvényeink folyamatos termőképességét, növelni boraink beltartalmi értékét. Nem feltétlenül sokat, hanem jót kell termelni. Amire a termőhely, a fajta, az ültetvény képes, azt a termesztéstechnológia célirányosan alkalmazott eszközeivel a lehető legjobban ki ke)l használni. Mindannyiunk előtt ismert, hogy a bor világpiacán szigorodnak a feltételek, egyre nagyobb hangsúlyt kap a márka- és eredetvédelem. Ezért nekünk is a minőségi bortermelést, a borok származási helyének megjelölését és az eredetvédelmet kell középpontba állítanunk. Ezek napjaink legfontosabb, de az ágazat jöVője szempontjából is létkérdésnek számító tennivalói. Persze a holnapért ennél jóval többet is kell vállalni: a tudást gyarapítani, a technikát és a technológiát folyamatosan korszerűsíteni. Csak így nyerheti vissza a vertikum a hosszabb távú igényeknek megfelelő teljesítőképességét, népgazdasági szerepét. ROMÁNYPÁL, AZ MTA AGRÁRTÖRTÉNETI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE: „Volt felkészültségük, bátorságuk újat akarni” Nem könyvek, másfajta alkotások őrzik Mathiász Jánosnak, a mindmáig legeredményesebb magyar szőlőne- mesítőnek a nevét. És oklevelek őrzik, kiállításokon adott elismerések, trónörökösök, cárevicsek, kormányfők aláírásával. Az elismert teljesítmények szülőhelye Szöllőske a Felvidéken, majd Kecskemét városa, illetve a város határa. Az „immunis homok” vonzotta az Alföldre, akár a svájci Wéber Edét, aki Helvéciát alapította. A sokat emlegetett, alapításairól, telepítéseiről számontartott, század- forduló idején háromszorosára nőtt a Duna—Tisza közén a szőlő területe, ezreknek nyújtva jobb megélhetést. A „Kecskeméti Szőlősgazda” 1930- ban még leszögezte: „A ma élők közül is még igen sokan emlékeznek arra, hogy a város körül napi járóföldre eső terület kopáran állott, és csak mint úgynevezett nyomás szolgáltatott birkalegelőül.” A homoki táj arculata MathiáJz és követői munkája nyomán változott meg, mert volt felkészültségük, bátorságuk újat akarni, és elegendő kitartással bírtak a megvalósítás küzdelmeihez is. Mathiász nevét első nemzetközi elismerését, az 1873. évi bécsi világkiállítás első díját követően, megismerték Európában. Az orosz cár Krímben levő udvari szőlőbirtokának vezetésére hívta meg. Mathiász nem azt választotta, hanem — később újabb tapasztalatokkal gazdagodva — Kecskemétet, ahol hibridek ezreit és ma is termesztett fajták tucatjait teremtette meg. Méltán emlékszik rá tisztelőinek széles tábora és a hivatalos szervezetek között Akadémiánk Agrártörténeti Bizottsága is. Bízvást állítható, hogy megszerette új otthonát, a kecskeméti határt, hiszen fajtái között nemcsak a Szőlőskertek királynőjét találhatjuk, hanem az olyan elnevezésűeket is, mint: Kecskemét gyöngye, Kecskemét kincse, Kecskemét virága. Érdemes kutatás tárgya lehetne a város és a neves szőlőnemesítő kapcsolatának teljes körű feltárása, kritikai elemzése. Az emlékezők, a tanítványok — Kocsis Pál, Szegedi Sándor — sorra elmentek, ám a dokumentáció még közvetítheti a múlt üzenetét, tanulságait. Mérhetetlen szükségünk van minden olyan tanulságra, amelyből meríthetünk, okulhatunk napjainkban is. Mathiász útja ilyen tapasztalatokat nyújt. A csemegeszőlő tulajdonságai között már száz évvel ezelőtt értékelte a szállíthatóságot, a „piacosságot”, a ráfordítás, a költség- igény nagyságát. Szellemi gyermekei, új fajtái így juthattak el Kecskemétről nemcsak a Krímbe, hancm/Kali- forniába és a világ sok tájára. Eljutottak, és meg is maradtak. Hatalmas területeken termelik ma is. Elő, szép emlékművekként emlékeztetnek Mathiász János életére. KOCSIS PÁL EMLÉKEIBŐ A tanítvány mesteréről Nem jutottunk volna Mathiász János nélkül a fejlődésnek arra a fokára, amelyet a mai szállítási és értékesítési viszonyok megkövetelnek. Sokat tanultam tőle. Megtanultam azt is, hogyan kell mindig új erővel elölről kezdeni valamit, ha tízszer nem sikerül, tizenegyedszer is, mert az utókor az ő munkásságából csak azt látja, ami sikerült. De hogy hány ezer palántát semmisített meg, mert nem sikerült, azt csak én láttam. Ő annyi jó tulajdonságú apa és anya fajtát állított elő, hogy ezeket a régi és új fajtákkal keresztezve a legtökéletesebb homokon élő szőlők jöhetnek létre. SINKÓ ERVIN ÉS A SZŐLŐNEMESÍTŐ Jutalmazni kívánom A Tanácsköztársaság napjaiban elrendelték a bizonyos értéket meghaladó aranytárgyak beszolgáltatását. Mathiász János is leadta a hazai és nemzetközi kiállításokon kapott emlékérmeket, díjakat. A fiatal, az értékeket, a kimagasló teljesítményeket tisztelő Sinkó Ervin városparancsnok a következő határozattal juttatta vissza a szőlőnemesítő által emléktárgyait. „Mathiász János szőlőnemesítő által beszolgáltatott nyolc darab kiállítási aranyérmet Vincze Lajos gazdasági megbízott vezető hivatalánál letétbe helyezte. Tekintettel arra, hogy Mathiász Jánosnak a beszolgáltatott érmek maradandó emlékei, jutalmazni kívánom Mathiász Jánost, az általa elért nagy értékű eredményeit azzal, hogy érmeit visszaadni rendelem. Kecskemét, 1919. május 6. Költői verseny Szívesen időzött barátai, tisztelői társaságában az öreg nemesítő. Történt egyszer, hogy Kada Elek polgármester, kiváló prózaíró és Hock János országgyűlési képviselő rigmusokkal mutatott be néhány kedvelt Mathiász-fajtát. A rögtönzött költői versenyt idézik az alábbi strófák. Kecskemét szépe a polgármester szerint: Hírős Kecskemétnek én vagyok a szépe, Jár is utánam örege, legénye, Csókom édes, de még tűz is lobog benne, Úgy adom, ki kapja, sohase feledje. A politikus az alábbi rigmust rögtönözte: Nincs a rózsánál szebb virág az ágon, A magyar asszonynál nincs szebb a világon. Ezek közt a legszebb „Kecskemétnek szépe”, Mathiász Jánosnak egyik ékessége. MARCINKÓ FERENC, A TARCALI KUTATÓÁLLOMÁS IGAZGATÓJA: „Nem vették tőle jó néven” Mathiász János munkásságának kezdeti évei Tokajhegyaljához kötődnek. Kassáról ugyanis Mádra, majd Szőlöskére költözött. Itt szerezte első szakmai sikereit és itt születtek ke- resztezéses nemesítésének első eredményei is, de lelkes munkáját kétfelől is támadás, illetve kudarc érte. Egyrészt nemzették tőle jó néven, hogy a hagyományosan borszőlő termő vidéken nem a hegyaljai fajtákat, hanem az idegennek számító csemege- szőlőket ajánlotta telepítésre, másrészt a nagy gonddal kialakított gyűjteményét a gyorsan terjedő filoxéra fenyegette. Nem csoda tehát, hogy 1890-ben Kecskemétre helyezte át székhelyét. Csemegeszőlő nemesítés mellett foglalkozott borszőlőfajták gyűjtésével és nemesítésével is. A két legkiválóbb hegyaljai fajta is felkeltette érdeklődését. Elsősorban a Furmin t fajtával ért el nemesítési eredményeket, majd az Alföldre kerülve ott is propagálta a Furmint és a Hárslevelű fajták" ültetését. Mathiász János emlékének sajnos nem sok nyoma maradt meg Tokaj- hegyalján. Mádi éveinek írásos dokumentumai elvesztek a világháborúk zűrzavarában. HAJDÚ EDIT TUDOMÁNYOS MUNKATÁRS: „Termék- és borbemutatóival meghódította a látogatókat” Mathiász János személyében elsősorban a világhírű szőlőnemesítőt tiszteljük, azt az embert, aki hazánkban az elsők között foglalkozott a szőlőfajták tudatos keresztezésével azért, hogy hibridjeit tetszetőssé, ízletessé és nemessé tegye. Példaképünk lett. Összegyűjtötte a világ legértékesebb szőlőfajtáit, s ezzel megalapozta nemesitől munkáját. Gazdag fajtagyűjteményének csodájára jártak a látogatók és szerte vitték annak hírét. Kiváló csemegeszőlő-fajtákat állított elő az Alexandriai muskotály, a Chasselas-félék, a Calabriai fehér, a Kövidinka, a Mus- cat ottonel szőlőfajták keresztezéseiből. Kiemelt fajtái közül elsőként lehet megemlíteni az Ezeréves Magyarország emléke (Milleneum—Traube) híres fajtáját, amely nevét Magyarország fennállásának ezredfordulója alkalmából kapta és további nemesítéseinek egyik alapfajtája lett. De folytathatnánk a felsorolást a feleségéről elnevezett, finom zamatú, mézédes Mathiász Jánosné muskotály, a gyönyörű rózsaszín színével ékes Cegléd szépe, a finom sávú és ízű Darányi, a nagy bogyójú és ropogós húsú Thallóczy Lajos, a történelmi személyről elnevezett Zrínyi Ilona vagy a homokon is jól tenyésző Kecskemét virága nevű fajtáit. A világon legelterjedtebb csemegeszőlő-fajtája a Szőlőskertek királynője muskotály. Ez a fajta méltón viseli névét nagy fürtje, ovális, nagy bogyója, borostyánsárga színe és muskotályos íze miatt. Több olyan hibridje is van Mathiász Jánosnak, amelyek nem terjedtek el a termesztésben, de értékes géntartalékot adnak a mai nemesítői munkához. Fajtáit tudatosan és hallatlan jó érzékkel tette közzé hazai és nemzetközi kiállításokon. Termék- és borbemutatóival meghódította a látogatókat és óriási sikerrel mindig a legnagyobb díjakat, érmeket és okleveleket nyerte el. Fajtáit a Borászati Lapokban, Név- és Árjegyzékeiben írta le. Az esztétikus megjelenésű, finom ízű, nagy tápértékű és jó étrendi hatású új hibridjeivel és egyáltalán a finom, tetszetős csemegeszőlő-fajtákkal hozzájárult a csemegeszőlő-fogyasztás kultúrájához. Mathiász látta a birtokában levő szőlőfajtáinak értékét. Arra törekedett, hogy közülük a legígéretesebbeket minél gyorsabban elszaporítsa és minél több embernek adjon nagy élvezeti értékű szőlőfajtát. A telepén előállított szaporítóanyag mindig garantáltan fajtatiszta, betegségektől és filoxérától mentes volt. Szaporítóanyagának forgalmazását személyesen szervezte és egy kézben tartva irányítani tudta a közízlés formálását. Ez a maga idejében óriási dolog volt és a ma emberét is elgondolkoztatja. Mathiász János mindenben felelősséggel törekedett a minőségre, hiszen tudta: „Ki ocsut vet, gazt arat”. Ez a gondolat ma is megszívlelendő a szőlőbor ágazatban. Nagy értéket hagyott utódaira, a szőlészek és nemesítők családjára.
