Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-23 / 45. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1988. február 23. „Gyüttmönt” idegenből lelkes lokálpatrióta A kunszentmiklósi helytörténész tanár Van az úgy, hogy az ember ifjúkori álmai nem, vagy csak részben teljesül­nek. Valami ilyesmi történt Galambos Sándor kunszentmiklósi tanárral is, aki irodalomtörténésznek készült, s végül helytörténész lett belőle. — Pécsről jöttem 1953-ban Kun- szentmiklósra — meséli —, s e válasz­tásban egyetlen tényező, a település Budapesthez való viszonylagos közel­sége játszotta a döntő szerepet. A pécsi postafőtisztviselő fia nem kí­vánta folytatni apja mesterségét: peda­gógus akart lenni. Magyar—történe­lem szakos tanári diplomát szerzett, s közben írt. Főiskolás évei alatt több novellája jelent meg különböző lapok­ban. Dr. Koltai Ferenc tanszékvezető biztatta: próbálkozzon irodalom törté­nészi aspirantúrával. Ehhez azonban fővároskörnyéki munka--és lakóhelyet kellett választania. — Tanítani kezdtem, májd családot alapítottam, aztán közbeszólt az ellen- forradalom ... Az irodalomtörténészi pálya csak vágyálom maradt. Nehezen törődtem bele, s közben próbáltam- minden lehetséges módon megvalósíta­ni önmagam. Színpadrendezői akadé­miát végeztem Kecskeméten, és egy se­reg darabot színre vittem. Lelkes fel­nőttek és kisdiákok alkották a szerep­lőgárdát, nagy sikereket arattunk. Kö­rülbelül 10 évig ment ez így, s csak ezt követően fordultam a helytörténeti ku­tatás felé. Úgy érzem, ekkor találtam ismét magamra. Azt mondja, a legnagyobb késztetést Szappanos Lukács bácsitól, a Nemzeti Parasztpárt helyi szervezetének egyko­ri elnökétől, a kun hagyományok utol­só őrzőjétől kapta. Erre a találkozásra 1968-ban került sor, ugyanis Lukács bácsi mindaddig szóba sem állt a „gyüttmönt” baranyai tanárral. — Tizenöt esztendő kellett hozzá, hogy a tősgyökeres kunok befogadja­nak. Ettől kezdve azonban nagyon sok segítséget kaptam tőlük. Lukács bácsi volt az, aki meggyőzött engem: bizony érdemes volna komolyan foglalkozni a helyi hagyományokkal. Csakhamar rá­jöttem, óriási anyag fekszik feldolgo­zatlanul a levéltárakban, s egyre-másra hihetetlenül érdekes dolgokra bukkan­tam. Közben kapcsolatba lépett Mezősi Károly Petőfi-kutatóval, Fekete Sándor íróval, Györffy György történésszel, akik mind biztatták: érdemes folytatni, amit elkezdett. A kutatómunkába be­vonta a diákokat is: 1972-ben létrehoz­ta, s több mint egy évtizeden át vezette a honismereti szakkört. — Az első munkám a Kovácsmester­ség Kunszentmiklóson című dolgozat volt, amely ma a Néprajzi Múzeum irattárában található. Az elsőt követte a többi. 1980-ban A juhászat régen és ma Kunszentmikló­son című munkájával díjat nyert a Ma­gyar Mezőgazdasági Múzeum pályáza­tán, és a tanulmányt leközölte a Tudo- mány és Mezőgazdaság című folyóirat. A következő dolgozata A pirkadástól a teljes megvirradásig címet viselte, s ben­ne Kunszentmiklós felszabadulásának történetét írta meg. Ebből részletek je­lentek meg a Honismeret (ma: Bács- Kiskun Megyei Honismereti Közlemé­nyek) című folyóiratban. Ekkoriban történt az is, hogy Petőfi és Baky Krisz- tinka című írása dijat nyert a Petcjfi a néphagyományban elnevezésű megyei pályázaton. E rövidebb lélegzetű munkákat két nagyobb követte. A Petőfi és Kunszent­miklós című Galambos-könyv 1984- ben, a Honti Lajos életútját feldolgozó karcsú kötet 1985-ben jelent meg. Előbbi elnyerte a Magyar Irodalom­történeti Társaság 1984. évi irodalom- történeti pályázatának harmadik díját, utóbbi pedig — amelyben a magyar forradalmi munkásmozgalom kun- szentmiklósi születésű mártírjának állít méltó emléket — az MSZMP Párttör­téneti Intézetének könyvtárában áll a kutatók rendelkezésére. — Közben persze tanítottam, dol­goztam. Hatvankettőtől hatvannyolcig szakfelügyelő, ezután négy évig igazga­tóhelyettes, 1972-től 1987-ig pedig is­kolaigazgató voltam. Jelenlegi hivata­los beosztásom: az általános művelődé­si központ főmunkatársa, címzetes igazgató, vezető pedagógus, helytörté­nész. Nem tudom, kinek van még eny- nyiféle titulusa. Az utolsó mondat némiképp keser­nyésen hangzik. Az történt ugyanis,, hogy az akkor 57 éves Galambos Sán­dor pályázatát az általános művelődési központ igazgatói állására a tanács végrehajtó bizottsága 1987. július 15- én elutasította. — Ma sem értem, hogy miért, de már nem rágódom ezen, túlvagyok raj­ta. Nem töprengek a múlton, a mun­kámra koncentrálok, szeretnék még so­kat tenni, sokat adni. Harmincöt eddigi, kunszentmiklósi éve alatt számos közéleti szerepet is vállalt. Három cikluson keresztül ta­nácstag, kétszer öt esztendeig végrehaj­tó bizottsági tag, egy választási perió­dusban járási tanácstag volt. A Hazafi­as Népfront helyi szervezetének elnök­ségi tagja, majd titkára, jelenleg alelnö- ke. 1977-ben az oktatásügy kiváló dol­gozója lett, 1984-ben a Szocialista Kul­túráért jelvénnyel tüntették ki. S ter­mészetesen ő volt a Petőfi-emlékhelyek tavalyi kunszentmiklósi országos talál­kozójának szervezője, főrendezője is. A kérdésre, hogy milyen kutatómunkát folytat, milyen publikációkon dolgozik jelenleg, így válaszol: — Ismét egy könyvalakban megjele­nő tanulmány írásába fogtam, amely­nek címe: Kunszentmiklós népének fel- szabadulás utáni első évei. A négy feje­zetből, valamint a dokumentumokat, fotókat tartalmazó mellékletből álló, mintegy 200 oldalas könyben ott foly­tatom településünk monográfiáját, ahol Illyés Bálint Kedves kis hazánk című kötetében abbahagyta. A tanulmány megírására szerződést kötött a tanáccsal. Eszerint a kézirat nyomdába adásának határideje 1989. április 30. A könyv Kunszentmiklós felszabadulásának 45. évfordulójára, 1989 novemberében jelenik meg. Ám született egy másik szerződés is, mely szerint a helytörténész tanár 1990 őszé­re megírja Agrárszocialista mozgalmak a Felső-Kiskunságban című könyvét. Tervezi egy A Petőfi-kultusz története Kunszentmiklóson című tanulmány megírását, s vannak további elgondo­lásai is, ezekről azonban, mint mondja, egyelőre még korai lenne beszélni. Sitkéi Béla CSEHSZLOVÁKIA: Krnovi orgonák A sziléziai Kmov város Rieger—Kloss orgonagyártó cége egyike a világon a leg­nagyobbaknak, a megalakulása óta majdnem 3700 hang­szert készített. A jubi­leumi darab tavaly ké­szült el a szovjet Szo- csi város számára. A továbbiakat Norvé­giába, Izlandra és Ja­pánba szállították. Az orgonákat Krnovban építették fel, kipróbál­ták, azután szétszed­ték, s úgy szállították el a megrendelőknek, ahogy újból összesze­relték, és kipróbálták a hangszereket. Ez már az orgona meg­születésének utolsó fá­zisa, de elkészítése né­ha 16 hónapig is el­tart. Asztalos, billentyűs0 \ Krnovi Orgonagyár „Rieger— hangszennechahikus, Kloss” védjegyű termékeivel szinte az jatszoberendezes- egésZ világon találkozhatunk, szerelő, fa- es femesz- tergályosok, techni­kusok — a hangszereket maguk tervezik, rajzolják, szerelik is. Nem csupán saját szakmájuk mesterei, mindegyikükben még ezen felül is van valami. A munka iránti/lelkesedés, muzsikálási hajlam. Hogy miért? Az orgona olyan bonyolult hangszer, hogy nehéz számara pontos dokumentációt készíteni. Skiccek, útmu- tatók alapján dolgoznak, több részletet maguknak kell megter­vezniük es kivitelezniük, saját fantáziájuk, kézügyességük, te­hetségük hozzáadásával. A ..Rieger Kloss” sípos orgona elkészítése jóval bonyolul­tabb folyamat, mint például egy szám tárcsás irányítású eszterga legyártása vagy, mondjuk, egy ház felépítése. Egész sor komolv ismeretekkel és hosszú évek tapasztalataival rendelkező dolgo­zó szakmunkája, akiknek összehangoltsága az általuk készített hangszer méltóságteljes zenéjére emlékeztet. Krnovban min­denki kicsit művész is. Respektálniuk kell a megrendelő kérését, de tudniuk kell, hogyan fogják használni az orgonát koncert­hangszerként vagy énekkar, esetleg kisebb hangszeres együttes kísérőjeként. A krnovi gyártóüzemben azt is tudniuk kell, mi­lyen helyiségben fog állni a hangszer, de tudniuk kell mindent arról is, milyen anyagokat használtak fel az épülethez, hiszen azok is befolyásolják a tér akusztikáját. S csak mindezek tudtá­valjelölik ki a hangszer összeállításának lehető legjobb feltétele­it. Szenzációs élményben volt részük mindazoknak, akik az elmúlt év végén az NDK fővárosában járva megtekintették a PERGA­MON Múzeumot. Az egyébként is értékes ókori leletekben gazdag intéz­mény olyan látnivalót kí­nált, amelyet nem sok nagy múzeum mondhat magáé­nak, hosszabb-rövidebb időre sem. A híres kínai agyagkatonákból és -lovak­ból állítottak ki néhányat a főváros 750 éves jubileuma alkalmából. A kiállítást kö­rülbelül 200 ezren látták, a jegyekért naponta hosszú sorokban álltak az érdeklő­dők a világ minden tájáról. Mint ismeretes, alig egy évtizeddel ezelőtt a kínai pa­rasztok kútásás közben, há­rom méter mélységben buk­kantak rá az agyagfigurák­ra. A csaknem tízezer darab­ból álló életnagyságú fan­tomhadsereget Csin Si Hu- ang-ti, Kína első császára építtette hétszázezer rab­szolgával síremléke védel­mére. A föld alatti csarnok­ban elhelyezett sereg a csá­szár földöntúli hatalmát volt hivatott biztosítani. A felbecsülhetetlen értékű lelet egy kis részét hamaro­san megtekinthetjük, mert Budapestre, a Nemzeti Mú­zeumba is „ellátogatnak” a kínai agyagkatonák. . . Március 8-ától bizonyára nagy harc lesz itt is a belépő­jegyekért. .. (Temesi) GYERMEKÉVEK-GYERMEKÉLET „Kérem—köszönöm” tábor Egy iskola két csapata A kiskunmajsai úttörőcsapatot pon­tosan 40 esztendővel ezelőtt alakítot­ták meg. Ilyenformán a jelenlegi ezer­ötszáz kisdobos és úttörő szülei voltak ebben a nagyközségben az elsők, akik előrét köszöntek, kék nyakkendőjük volt vörös szegéllyel és úttörődalokat énekeltek. Beszélgetésünk kezdetén ezt is megemlítettük. Mi két csapat vagyunk kezdte a bemutatkozást a hatodikos Tisóczki Melinda —, mert ezerötszázan nem fé­rünk el sehol, így azután a másik épü­letbe a kicsik járnak, értelemszerűen ők a kisdoboscsapathoz tartoznak. — Ki tudná megmondani, hány tagja van az úttörőcsapatnak? — Pontosan hétszázhatvanöt — vá­laszolt az ötödikes Mózer Attila. Szerintem nagyon jó, hogy sokan va­gyunk! — Miért jó? A jelenlevők Tóth D. Zsuzsa. Re­gös Helga, Halász Péter, Csík Agnes, Hunyadi Erika, Faragó Zita, Tombácz Tímea, Papp Nelli, Sipos Attila, Lajos Anita, Patyi Annamária — valameny- nyien választ kívántak adni. Mert mindig történik valami ér­dekes! Mert összefogunk!- Mert társaink megértik törekvé­seinket!- Mert nálunk mindent közösen ol­dunk meg! — Vetélkedőink felejthetetlenek! A szülői munkaközösség még tá­bort is szervez nekünk! Itt álljunk meg. A táborozás, a ki­rándulás, az országjárás ugyanis min­den csapat életében fontos. Ha pedig egy táborozást a szülői munkaközös­ség szervez és bonyolít, az még rendha­gyó is... — Hogyan zajlik ez nálatok? A tavalyi tábor Balatonakalin volt. Bükki Csabáné, az SZMK elnöke szervezte, egy pedagógus és tizenöt szü­lő segítségével. — Hányán vettetek rajta részt? — Százan! A tábor neve pedig az volt, hogy „Kérem szépen köszö­nöm szépen”. • A majsai gyerekek a Tátrában, sítáborban. — Ugyan miért? — Mert amit kaptunk, azt meg kel­lett köszönni, és szüléink is válaszol­tak. .. — Biztos vagyok abban, hogy ha csak pedagógusok lettek volna a táborban, akkor is rendesen kellett volna viselked­ni. .. — Igen, de valamennyien tudtuk, hogy ha nem fogadunk szót, akkor bi­zony^ „magánbeszélgetésre” is sor ke­rül. És megszoktuk, hogy meg kell ten­ni, amit kémek. Nagyon sokat dolgoz­tak értünk, igazán mindent megtet­tek. .. és mi szeretjük a szüleinket. — Lesz máskor is SZMK-tábor? Biztosan! Reméljük! Nem lehet, hogy ne legyen! Ha nem lesz, akkor addig fogjuk kérni. . ■. — Mi volt az akali tábor emlékezetes eseménye? Manézst, cirkuszi porondot csi­náltak nekünk, amikor szerepelni sze­rettünk volna. Nagyszerű volt. — Máshol jártatok-e? Mi mindig megyünk valahová! Voltunk Lengyelországban, sítábor­ban, harmincötén. — Az Ibusszal? — Dehogy! Az egyik ifivezető fiú megismerkedett Sikondán egy lengyel pedagógussal. Úgy hívták, hogy Remi Fota. Ő intézett el nekünk mindent. így járhattunk a Tátrában, egy Bukovina nevű faluban volt a szállásunk. A fel­szerelést meg kölcsönzőből vettük. — Láttam, bolt is van nálatok. Igen, van boltunk, készül a stúdi­ónk is, és van tizenkét szakkörünk. — Melyiket látogatjátok legtöbben? — A Szafárit! _997 — A helyi Jonathán Termelőszövet­kezet vadaskertjébe járunk, ismerjük az állatokat, még pávánk is van! — És van méhész szakkörünk, amit Csányi János vezet. A hulladékgyűjtés hogyan zajlik nálatok? — Mi nemcsak papírt és fémet gyűj­tünk, hanem vadgesztenyét is. Átveszi a MÉH, kilóját 3 forintért. A csapat minden tagja 20 forint értékűt gyűjtött. — Most mire készültök? — Katonadalök versenyére és a far­sangra. A farsangi mulatságon a leg­több raj csoportos jelmezt csinál, mert nálunk még F osztály is van. — És a dalversenyt ki szervezi? — Fiilöp Gyuláné tanárnő irányít bennünket, sok 48-as dalt tanulunk tő­le. A legjobbak pedig március 21-én Kiskunhalason szerepelhetnek. sei— FOLYÓIRAT Kincskereső Torna, kicsiknek A Szalvay Mihály Úttörő- cs 1 Ijúsági Otthonban több mint félszáz klub, szak­kör, tanfolyam és stúdió működik. Különösen mozgalmas a keddi nap, mert ilyenkor fél 4-től este 6-ig tizenöt helyen egyidejűleg tartják a foglalkozásokat. A zenés tornatanfolyamokat a legkisebbeknek hívták életre, ide 6—10 évesek járnak. A foglalkozásokon kielégítik a kicsinyek mozgásigényét. A tehetséges gyermekeket a tanfolyam elvégzése után az ugyancsak itt működő zenés tornak­lubba irányítják. Névnap az osztályban Az óvodai hagyományok alapján az első osztályosok körében is kiadták a tanító nénik: lehet, vagyis illik névna­pot tartani. Mondták a gyerekeknek — értsenek belőle a szülők. Tulajdon­képpen nincs ebben semmi rossz, meg- köszöntik az ünnepeiteket, ami akkor is jó érzés, ha nem különösebb érdem, hogy valakinek neve van. Aztán né­hány finom falat, rá egy kis ital, s már kit is izgatna a vitamindús, de fantázia- és íz-szegény napközis ebéd. De nem is ez az érdekes, inkább azt mesélem el, hogyan „tartotta” három Ágnes a név­napját. Az egyik Ági süteménnyel kínálta meg az osztálytársait. Anyukája egy egész tepsivel készített, a tanító néni­nek is ízlett, még a receptje iránt is érdeklődött. Jó is annak a gyereknek, aki nem vall szégyent a,szüleivel! A másik Ági, illetve az anyukája kü­lönféle italokat hozott. Méghozzá saját készítésű, azaz házi jellegű italokat. A kislány ugyancsak büszke volt, hogy anyukája készítményeinek nagy sikere van. Még a tanító néninek is ízlett, s a receptje iránt is érdeklődött. Jó is an­nak a gyereknek, aki nem vall szégyent a szüleivel! A harmadik Ági nem hozott sem süteményt, sem italt. No, nem azért mert erre a szüleinek nem tellett. Sőt! Jómódúbbak voltak az átlagnál. Per­sze, őt is megkínálta a másik két Ági. De azért ő is hozott ám valamit! Né­hány meghívót. Mondom: néhányat! Meghívta magához azokat, akiket ba- rátjainak választott. Ő ugyan legszíve­sebben meghívta volna az egész osz­tályt, ezt azonban a szülei nem engedé­lyezték. A harmadik Ági — miközben tömte magába a süteményt - fölénye­sen megjegyezete: nálunk még fino­mabb is lesz ám, anyukám nagy-nagy tortát rendelt a maszekcukrásznál. Hát... jó is annak a gyereknek, aki nem vall szégyent a szüleivel! K. I. „Kék pengeként húsunkba vág a februári fagy ...”. Azidei enyhe télben csak régebbi emlékeket ébreszthet fel a Kincskereső februári számának első ol­dalán olvasható Bunyin-vers (ami, per­sze, a vers költői értékéből egy csöppet sem von le). Móricz Zsigmond Bocskai koronája című elbeszélése a magyar történelem egyik jelentős sorsforduló­ját villantja fel. Paul Éluard verse (Ren­dező számla) a nagy francia költő és mindannyiunk békevágyát tükrözi. Sarkady Mária Régiúj története a prá­gai Óváros keltette benyomások költői kifejezése — a novella műfaj ellenére is. A Nevető Irodalomóra állatokról szóló mulatságos versekkel — Shel Sil- verstein, Julian Tuwim és Szervác Jó­zsef müveivel—jelentkezik. Ezeket kö­vetik Zalán Tibor, Bella István és Ve­ress Miklós hangulatos költeményei. Az Ez Fantasztikus sorozatban egy Verne Gyula indulásáról szóló írást ol- : vashatunk (szerzője Radovan Pado­van). A klasszikus orosz író, Alek- szandr Kuprin novellája — Repülésem hiteles története — a repülés hőskorát idézi fel. A folytatásos regény (Vagyim Sefner: Az ember, aki maga az öt nem ...! újabb jelentős találmánnyal ismertet meg — egy kenőccsel, mely bárkit „zengő ember”-ré változtat (igaz, a rossz emberekből ez is csak macskazenét tud kiváltani): Clarke-Vass Mihály: Földlakók cí­mű képregényének második részében az űrhajós idegenek többszöri sikerte­len kapcsolatfelvételi próbálkozás után egy kisváros fogdájában kötnek ki. Két laoszi népmesét és egy nyelvtörő mese­halandzsát (Kertész Gyula: A bandzsa maharadzsa halandzsája) olvashatunk még a februári számban. Az Olvasó-( lámpa cím alatt Szabó Lőrinc vallomá­sát olvashatjuk, az Édes Anyanyelvűnk rovat Szilágyi Ferenc szófejtését közli. Pályázók, figyelem! A polgári véde­lem-vöröskereszt pályamunkákat a trületi vöröskereszt-szervezetekbe kell küldeni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents