Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-19 / 42. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1988. február 19. Gorbacsov beszéde az SZKP KB ülésén Dr. Szabó Miklós Kiskunfélegyházán, Pálmonostorán (Folytatás az 1. oldalról) nyokat terjesztenek a szovjet társada­lomban kiéleződő küzdelemről, a szov­jet vezetésről, s arról, hogy már létre­jött és terebélyesedik az átalakítás és az SZKP külpolitikájának „ellenzéke”. Mihail Gorbacsov hangsúlyozta: a rádióállomások nyugtalanságának nemcsak az az oka, hogy a leszerelés fenyegeti a katonai-ipari komplexum profitját, de megijeszti őket az is, hogy újólag növekszik a rokonszenv orszá­gunk iránt, hogy zajlik a Szovjetunió új „felfedezése”. Mindez aláássa az „el­lenségképet”, ezzel pedig a szovjetelle­nes, imperialista politika ideológiai alapjait — jelentette ki. Mindent összevetve azt kell monda­ni, hogy az új gondolkodásmód új problémáinak tudományos kidolgozá­sa és azok ideológiai megalapozása is még a kezdeti szakaszban van. Éppen ezért megteremtjük az összes szükséges feltételt ahhoz, hogy alapvetően meg­emeljük a külpolitikával, a nemzetközi kérdésekkel foglalkozó felvilágosító és kommentátori munka színvonalát. A nemzetközi közvélemény hatal­mas része tartja a Szovjetunióban meg­kezdett átalakítást az egész emberiség szempontjából kedvező folyamatnak. Ez a helyzet egyik oldala, amely köz­vetlen kapcsolatban van az emberi té­nyezővel, de gyökerei mélyen a mai világ objektív folyamataiban találha­tók. A másik oldalt azok a fontos válto­zások jelentik, amelyek a monopol tőke természetében és az általa irányított HAVANNA Incidens az illegális szervezet sajtótájékoztatóján A rendőrség védte meg a felháboro­dott tömeggel szemben Havannában egy engedély nélkül szervezett sajtó- konferencia résztvevőit. Az esetről kiadott hivatalos jegyzék szerint az „Emberi Jogok Kubai Bi­zottsága” elnevezésű illegális szervezet a kubai főváros egyik belvárosi lakásá­ba szerdán sajtótájékoztatót hívott össze a Havannában akkreditált kül­földi újságírók részére. A szervezet tag­jai korábban ellenforradalmi cselekmé­nyekért elítélt személyek, akik ily mó­don „az emberi jogok kubai megsérté­séről” szóló jelentésüknek kívántak fó­rumot teremteni. Több száz környékbeli gyűlt össze tiltakozni. A tüntetésnek a rendőrség közbeavatkozása vetett véget. Az incidenssel kapcsolatos hivatalos kubai állásfoglalás felhívja a figyelmet arra, hogy nyilvánvaló kapcsolat fe­dezhető fel az illegális szervezet rendez­vénye és az Egyesült Államok kormá­nyának azon próbálkozása között,. amellyel az ENSZ Emberi Jogok Bi­zottságának genfi ülésszakán igyekszik Kuba-ellenes határozatot kierőszakol­társadalomban mentek végbe. Sok or­szágban továbbra is jelentős pszicholó­giai hatást gyakorolnak az emberek tu­datára a fasizmus és a második világ­háború szörnyű tapasztalatai. Az új politikai gondolkodásmód az új realitások megértése. Az imperializ­musról vallott lenini felfogásra épül, arra a lenini gondolatra, hogy az impe­rializmus „sohasem javul meg”. E kér­désben soha semmiféle illúziónk nem volt és nincs — hansúlyozta Mihail Gorbacsov. Az új gondolkodásmód központi magja az összemberi értékek új szere­pének felismerése és kifejezése. Meg­sokszorozódott a tömegek szerepe, a demokratikus tényezők jelentősége az országon belül és a világpolitikában. El kell ismemi, hogy minden egyes nép­nek, minden egyes országnak joga van önállóan megválasztani társadalmi és politikai rendszerét. Nem szabad lebecsülni annak a jóa­karatnak a jelentőségét, amelyről a Szovjetunió ad bizonyságot. Nem be­csülhető le nemzetközi tevékenységünk új stílusa. Nem hagyható figyelmen kí­vül, hogy őszintén lemondtunk arról, hogy ideológiai összefüggésbe ágyaz­zuk. az államközi kapcsolatokat. Ké­szek vagyunk kompromisszumokra az egyenlőség keretein belül, akkor, ha senki biztonsági érdekeit sem éri kár. Mivel ma az emberiség fennmaradá­sa a fő kérdés, ez bizonyos határokat szab az imperializmus számára. A szo­cializmus, a demokrácia és a haladás erőinek legfontosabb feladata, hogy bővítsék és erősítsék a meglévő lehető­ségeket, létrehozzák azokat az új kö­rülményeket, amelyek közepette az im­perializmus lehetőségeinek határt sza­bó keretek az agresszió és az interven­ció erőinek számára áthatolhatatlan akadályokká válnak. A Szovjetunió a belső átalakítással hozza létre és erősíti ezeket a realitáso­kat. Minden külpolitikai eredmé­nyünk, sőt a béke megőrzése is végső soron az átalakítás sikereiben, a párt és a nép eredményes munkájában gyöke­rezik. A Központi Bizottság határozatokat fogadott el, jóváhagyta egyfelől az ok­tatási reformmal kapcsolatos előter­jesztést és a vitában elhangzottakat, másfelől a főtitkári beszédet. A testület személyi kérdésekben is döntést hozott. Jurij Maszljukovot, akit nemrég neveztek ki első miniszter­elnök-helyettessé és az Állami Tervbi­zottság elnökévé, a KB Politikai Bi­zottságának póttagjává választották. Ugyancsak a PB póttagja lett Georgij Razumovszkij, a KB titkára. A Köz­ponti Bizottság titkárává választották Oleg Baklanovot. Felmentették politi­kai bizottsági póttagsága alól Borisz Jelcint. (Jelcint tavaly ősszel mentették fel a moszkvai pártbizottság első titká­rának tisztéből, és egy állami bizottság irányításában kapott vezető szerepet.) A Központi Bizottság tagjává vá­lasztották V. Bolgyint, a KB osztályve­zetőjét, N. Geller mezőgazdasági gép­kezelőt és Viktor Mironyenkót, a Komszomol KB első titkárát, akik ed­dig a testület póttagjai voltak. Horst Dohlus Magyarországon A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására csü­törtökön küldöttség élén Budapestre érkezett Horst Dohlus, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A Ferihe­gyi repülőtéren Lukács János, az MSZMP KB titkára fogadta a vendégeket. Jelen volt Karl-Heinz Lugenheim, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagy­követe is. Lukács János és Horst Dohlus megbeszéléseket folytatott a KB székházában. Kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjaink helyzetéről, az MSZMP és az NSZEP soron lévő feladatairól, a két országban folyó szocialista építőmunka időszerű kérdéseiről. Véleménycserét folytattak a két párt közötti együttműködés­ről is, s megállapították, hogy az eredményesen, a kölcsönös érdekeknek megfele­lően fejlődik. Lázár György, az MSZMP főtitkárhelyettese a nap folyamán fogadta a Horst Dohlus vezette küldöttséget. A találkozón részt vett Karl-Heinz Lugenheim is. (MTI) Szűrös Mátyás olaszországi tárgyalásai Szűrös Mátyás, az MSZMP KB tit­kára, az Országgyűlés külügyi bizottsá­gának elnöke az olasz képviselőház külügyi bizottsága elnökének a meghí­vására látogatást tett Olaszországban. Csütörtökön Rómában tárgyalásokat folytatott Giorgio Napolitanóval, az Olasz Kommunista Párt vezetőségének tagjával, külügyekért felelős vezetőjé­vel, Margherita Boniver asszonnyal, az Olasz Szocialista Párt külügyi titkárá­val és Ciriaco de Mitával, az olasz Ke­reszténydemokrata Párt főtitkárával. A KB titkára és Napolitano az MSZMP és az OKP közötti hagyomá­nyosan jó kapcsolatok továbbfejleszté­sére helyezte a hangsúlyt. Boniver asz­szony és a magyar politikus megbeszé­lésén üdvözölte az MSZMP és az Olasz Szocialista Párt közötti kapcsolatok fejlődését. A tárgyaláson megvizsgál­ták a baloldali erők európai szintű ösz- szefogásának javuló feltételeit. A Szűrös Mátyás és De Mita között lezajlott eredményes megbeszélésen megállapodtak a két párt közötti kon­zultatív kapcsolatok létesítéséről. Szűrös Mátyást római látogatásá­nak befejeztével fogadta a Vatikánban Agostino Casaroli bíboros államtitkár. A magyar politikus római látogatá­sát sajtókonferencia zárta. Szűrös Má­tyás eredményesnek értékelte olaszor­szági megbeszéléseit. A megbeszélése­ken részt vett dr. Misur György, ha­zánk római nagykövete is. Szűrös Má­tyás a késő esti órákban utazott haza. (Folytatás az 1. oldalról) Az első titkár kérdéseire adott vála­szokból egy összeszokott, jó közösség képe vázolódott föl. Szana Györgyné párttitkár. Balaton Imréné szb-titkár és az egy napja saját lakástulajdonos Ba­kó Tiborné KISZ-titkár szavai szerint iparkodnak a többért és a jobbért az emberek — mint ahogy másutt is az országban. Erről a vendég üzemlátoga­táson a saját szemével is meggyőződhe­tett: tizenkétfejes hímzőgépsort, prog­ramozható, automata vasalógépet .(gyorsabb, mintsem hogy teljesen ki tudnák használni!), hatkéses, egyszerre 33-35 lapot átvágó vákuumos terítő­asztalt (hagyományos módon egyszer­re 6-7 lapot lehet csak vágni) mutattak a gyáriak. A földszinti teremben pedig divatbemutatót rögtönöztek csinos ta­nulók: százezres sorozatban itt készülő Puma, Adidas tréning- és szabadidőru­hákat, dán tervek alapján gyártott munkaruhákat vonultatott föl Tamás- né Gondi Edit. Bizony, tíz éve egyedül a sötétkék mackó volt „a” tréningruha, mára a leglehetetlenebb színösszeállítás is polgárjogot nyert, nem beszélve ar­ról, hogy a dán parasztnak szánt „munkaruha” a maga finom anyagá­val, lezser szövetével és cseppet sem munkára emlékeztető mintázatával — volt közte nagykockás is! — akár hét­köznapi viseletnek is megteszi. Pálmonostora. 2325 lakos, 250 eljá­ró, 1000 aktív kereső, egytized belterü­let, kilenctized tanyás környék, beto­nozott utak, crossbar-telefon (amiből 1986 óta csak három újat volt hajlandó fölszerelni a posta), tavaly bevezetett gáz: számokban így mutatta be faluját Laczkó Róbert tanácselnök. A Keleti Fény Tsz elnöke, Hegedűs János stenci- lezett lapra íratta a legfontosabb tudni­valókat: 7300 hektár, a tavalyi kutya idő miatt nem a legeslegjobb eredmé­nyek (április 4—5-én kelt a búza, nem is adott többet 34 mázsánál), új kezde­ményezések (háztájiba kihelyezett tej­hasznú tehenek, öreg épületek bérbe­adásai baromfihizlalóknak), a több lá­bon állás eredményes kísérletei (auto­mata zsákolómérleg, raklap- és láda­gyártó részleg) adnak munkájukról egy elnagyolt, de jellemző képet. Dr. Szabó Miklós — akinek természetesen egész nap a kíséretében volt a terület gazdá­ja, Sztanojev András, és a megyei párt- bizottság munkatársai közül Pigniczky Zoltán — a mindössze 50 főt foglalkoz­tató élelmiszer-ipari melléküzemágat is megtekintette Kiss Zsolt főágazatveze- tő kalauzolásával. Megállapíthatta: ez a mindössze félszáz ember, aki a nyári dandárban a földeken serénykedik, 5-6 milliós évi nyereséget termel, több mint a felét annak, amennyi az egész téeszé! Az itt készülő burgonyaszirom, a több­féle ízesítésű puffasztott (extrudált) ter­mékek kelendőek és hamarosan ex­portpiacra is kilépnek. Volt egy gondolat, ami a megyei párt- bizottság első titkárát egész nap foglal­koztatta: éspedig a kisvárosi, a falusi életlehetőségek. Megvan ennek a maga Bács-Kiskunban nagyon is valós alap­ja: 1600-1800 üres ház, villamosított tanya. Itt, Pálmonostora környékén is persze. A kérdéseire adott válaszokból egykettőre vonzó lehetőségek rajzolód­tak ki. Negyedóra trabantozásra Fé­legyházától a falu legközepén sem kér­nek 50 ezernél többet egy 400 négyszö­göles, vízzel, villannyal, gázzal ellátott „főutcai telekért és nem sokkal drágáb­bért már felújítható, öreg házacskát lehet kapni — ennél is nagyobb portá­val. Hogy ezt lehessen mihez viszonyí­tani: 100 négyszögöles telekért Félegy­házán legkevesebb 300 ezret, Kecske­méten pedig félmilliót, vagy annál töb­bet is elkérnek. — Aki ma a peremközségekbe igyek­szik, egy egész évtizeddel megelőzi a korát — mondotta dr. Szabó Miklós. — Egyrészt kiszabadul a tizedik emelet ötvenvalahány négyzetméteréből a ter­mészet közelébe, sok mindenből meg tudja oldani családja ellátását is, ha pedig van huzalma hozzá, a kisgazda­ságból még egy kis mellékjövedelemre is szert tehet. Érdemes mérlegelni az utazás kényelmetlenségét ellensúlyozó olcsóbb, szebb, emberibb életlehetősé­get — foglalta össze gondolatait a me­gyei pártbizottság első titkára, nem hagyva kétséget afelől: ő maga fontos, hasznos, jövőformáló célnak tekinti a kisváros, az emberléptékű falu életének fejlesztését, támogatását. B. J. Az elmúlt évi munkát értékelte a Hazafias Népfront megyei bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) Előre kell lépni a megye népfront­bizottságainak a testületi munkában, ha szükséges új erők bevonásával is — amint ezt az írásos jelentés is megfo­galmazza. Ehhez vannak is megfelelő emberek, hiszen Bács-Kiskunban 15 ezer népfrontaktivista munkájára szá­míthatott a mozgalom 1987-ben is. Jelentős volt tavaly a közjogi mun­ka, amelynek keretében társadalmi vi­tákat rendeztek törvénytervezetekről, fórumokat adtak országgyűlési képvi­selőknek, tanácstagoknak, akik így ta­lálkozhattak választóikkal, s megis­merhették több fontos döntés előtt a lakosság véleményét. % A hagyományos rétegpolitikai mun­ka a cigánytanács és a családvédelmi tanács megalakulásával kibővült. Or­szágos jelentőségű kérdésekhez, s szá­mos megyei témához kapcsolódott a gazdaság- és településpolitikai tevé­kenység, amely a társadalmi munka szervezésétől a kistermelés segítéséig terjed. Érvényesült a helyi bizottságok nagyobb önállósága a politikai isme­retterjesztésben, a közművelődésben fokozottan támogatták a közösségi kezdeményezéseket. A béke-, barátsá­gi, szolidaritási rendezvényeken válto­zatlanul sokan vettek részt, s nagy akti­vitással dolgoztak a papi békebizottsá­gok is. A vitában felszólalók közül dr. Ko­vács László megyei alelnök a gazdasági tevékenység és a településpolitika szo­ros kapcsolatára mutatott rá. Kiemelte azt is: a fiatalokra — ismerve nehéz helyzetüket — a mozgalomnak éppúgy figyelnie kell, mint az idősekre. Konfár Sándor, a TIT megyei titkára a HNF aktivistáinak bátrabb politizálását szorgalmazta. Deák István a pénzügyi ellenőrző bizottság elnökeként adott számot tavalyi munkájukról, majd ki­fejtette: szerinte a testületi tagokat job­ban be kell vonni a területi munkába. Winkler László, a fogyasztók megyei tanácsának szervezője a fogyasztói ér­dekvédelem napjainkban is egyre nö­vekvő fontosságáról szólt, s jelentős­nek tartotta, hogy e szervezetnek kibő­vült a jogköre is. Dr. Stefancsik Raj­murid, a megyei közjogi bizottság alel- nöke az összehangoltabb jogi ismeret- terjesztésre hívta fel a figyelmet, és el­mondta: a népfrontaktivistáknak na­gyobb tere lehet a bűnmegelőzésben is. Dr. Szabó Gábor református esperes az egybázközi és a katolikus papi béke­bizottságok — a szűkén értelmezett fel­adatnál sokkal gazdagabb — tevékeny­ségéről adott képet. Varga Ferenc Ti- szaalpárról azt fejtegette: a társada­lomban kialakult bizalmatlanságot a szavak és a tettek egysége tudja csak ismét bizalommá formálni. Nyirádi Já­nosáé kalocsai népfronttitkár hangsú­lyozta, hogy a családokra, esetleges gondjaikra, a HNF-nek is jobban oda kell figyelni. Fekete László, a megyei tanács ifjú­sági és sportosztályának vezetője kérte, hogy kapjon nagyobb támogatást a mozgalomtól is a tömeg- és a szabad­idősport, és szorosabb kapcsolat kiépí­tését kezdeményezte a fiatal országgyű­lési képviselőkkel, megyei tanácstagok­kal. Terecskei Jánosné, a kecskeméti Széchenyi városból, a térítéses orvosi vizsgálatokról kérdezett, amelyre az ugyancsak HNF-bizottsági tag, dr. Ba- kóczay László, a megyei kórház főigaz­gató-helyettese azonnal válaszolt is. Bátayné dr. Mácsai Anikó a magyar nyelv védelmében kezdeményezett népfrontakciót ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Iván Istvánná szerint az el­múlt évi értékelésről készített jelentés és a vita jó alap az idei feladatok ered­ményes megoldásához. A vitazárót követően a testület elfo­gadta a megyei népfrontbizottság 1988-as munkaprogramját. V. T. USA—PAKISZTÁN Az afgán kérdésről tárgyaltak Az Egyesült Államok hajlandó támogatni azt a pakisztáni követe­lést, hogy a szovjet csapatok kivo­násáról szóló megállapodás előtt hozzanak létre Afganisztánban ide­iglenes kormányt. Értesülések sze­rint azonban Shultz amerikai és Nurani pakisztáni külügyi állam- miniszter szerdai megbeszélésén Washington bizonyos módosításo­kat ajánlott és arra szólította fel Iszlámábádot, hogy fogadtassa el az afgán kormányellenes erőkkel a módosításokat. A változtatások lé­nyege: az ideiglenes kormányban vegyenek részt a jelenlegi kormány­zat képviselői is. A washingtoni megbeszélésen ál­lítólag egyetértés volt a következő kérdésben: Pakisztán — az Egye­sült Államok támogatásával — to­vábbra is ragaszkodjon ahhoz, hogy ideiglenes kormányt hozza­nak létre a csapatkivonásról, illetve a lázadók segélyezésének beszünte­téséről szóló megállapodás aláírása előtt, ezt a kormányt azonban há­rom elemből kellene létrehozni: a fegyveres felkelők, a háborúban közvetlenül nem érintett, Pakisz­tánban élő menekültek képviselői­ből, valamint a jelenlegi kabuli kor­mány egyes képviselőiből. Ők azon­ban „nem lehetnek prominens kommunisták”. Ez a tervezet pél­dául kizárná a vezetésből Nadzsi- bullah elnököt. Az afganisztáni hadüzenet nélkü­li háborút még az idén be lehet és be is kell fejezni; ehhez megvan min­den szükséges előfeltétel —jelentet­te ki a Pravdának adott nyilatkoza­tában Julij Voroncov. A szovjet külügyminiszter első helyettese az afganisztáni problémáról és pakisz­táni tárgyalásairól nyilatkozott a lapnak. Mint elmondta, a pakisztáni ve­zetőket a kettősség jellemzi Mihail Gorbacsov közléseivel kapcsolat­ban: egyrészt elismerik a csapatki­vonási időrend bejelentésének fon­tosságát és építő jellegét, másrészt viszont mindent megtesznek annak érdekében, hogy elhúzzák az afga­nisztáni rendezést célzó genfi — gyakorlatilag kész — megállapodá­sok aláírását. Most azt hangoztat­ják, hogy a fő probléma nem a szovjet csapatok kivonása, hanem az új kabuli kormány létrehozása. Kitért arra is, hogy a szovjet be­jelentés után kiderült: az ellenforra­dalmároknak gyakorlatilag semmi­féle programjuk sincs a békeidőkre. Politikájuk a háború folytatására irányul. NAPI KOMMENTÁR Brüsszel előtt Washingtonban Az ötödik sebességbe kapcsolt a NA­TO — ez így február közepe táján már nem kétséges. Egymást érik a csúcsmeg­beszélések az Észak-Atlanti Szövetség vezető hatalmai között, s ezeket megelő­zik és kísérik az élpolitikusok nyilatko­zatainak tömege. Nem csoda, hiszen alig két hét múlva lesz a szervezet csúcskon­ferenciája, amelyen közös politikát kel­lene formálni a fegyverkezés-leszerelés ügyeiben. Ez idő tájt azonban nemhogy közös politika, de még közös vélemény sincs. Kell hát az intenzív nézetegyeztetés, illetve inkább az eltérő nézetek átformá­lása, hogy aztán egymás közelébe lehes­sen terelni őket. Ennek jegyében járt a héten Brüsszelben Thatcher brit minisz­terelnök személyesen ismertetni a brit nézeteket a NATO-stratégákkal, és amelyeknek a március elejei főnöki érte­kezletet készítik elő a négy élhatalom az USA, Franciaország, Nagy-Britannia és az NSZK számos diplomáciai tárgya­lásain. Talán a legfontosabb állomása lesz ennek az egyeztetésnek Kohl csütörtö­kön kezdődött washingtoni vizitje. A bonni kormányfő és külügyminjsztere, Genscher az amerikaiakkal nem éppen azonosan látja a fegyverzetkorlátozás jövőjét. Reaganék például mostanában adtak új lendületet az amerikai vegyi fegyverek modernizálásának, míg az NSZK éppen ezeknek a fegyvereknek átfogó betiltásáról kötendő szerződést szeretné tető alá segíteni, s ezért állító­lag javaslatokat készül tenni Genfben. Más irányú a véleményeltérés az 500 kilométernél rövidebb hatótávolságú nukleáris fegyverek ügyében, hiszen itt az amerikaiak hajlandók lennének tár­gyalni az úgynevezett harmadik nulla­megoldásról, tehát az ilyen kategóriájú európai fegyverek felszámolásáról, vi­szont az NSZK—félve a hagyományos fegyverekben meglévő állítólagos szov­jet fölénytől — hallani sem akar egy ilyen egyezményről. Persze az amerikai álláspontban ott van az eddig szerződés­ben nem korlátozott nukleáris eszközök modernizálásának gondolata, s ez a szándék minden tárgyalást megelőző, azonban Bonnban és Washingtonban különbözően vélekednek arról, hogy mit fejlesszenek előbb, mit később, no meg egyáltalán miről érdemes tárgyalni, és miről jobb nem egyezkedni. Az NSZK földrajzi helyzeténél fogva is döntő szerepet játszik a NA TO jöven­dő stratégiai törekvéseinek megszabásá­ban. Érthető hát, hogy a brüsszeli csúcs- értekezlet előtt a legfontosabb egyezte­tést éppen a nyugatnémet vezetők végzik a szövetség fóhatalmának kormányával. Hogy pontosan mire is jutottak Wa­shingtonban, az bizonnyal majd csak Brüsszelben derül ki. Berecz János látogatása Baranya megyében Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön Baranya megyében tett látogatást. Pécsett, az MSZMP székházában Dányi Pál, a megyei pártbizottság első titkára és Horváth Lajos, ä megyei tanács elnöke fogadta, tájékoztatta az országrész gazdasági-társadalmi helyzetéről, a politikai és tanácsi munkáról, továbbá a Központi Bizottság múlt év júliusi állásfoglalása nyomán kialakított megyei program megvalósításának eddigi eredményeiről, gondjairól. Ezután Berecz János szólt a pártértekezletre való felkészülés tapasztalatairól, az ezzel kapcsolatos további feladatokról. A Politikai Bizottság tagja részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság kibőví­tett ülésén, amelyen — többek között — megvitatták a Kommunista Ifjúsági ' Szövetségnek a XI. kongresszus óta Baranyában végzett munkáját. Az ülésen részt vett Králikné Cser Erzsébet, a KISZ Központi Bizottságának titkára is. Ezt követően tartották meg az ideológiai munka időszerű kérdéseivel foglalko­zó megyei pártaktívát, amelynek vitáját a Központi Bizottság titkára vezette, s válaszolt a Baranyában lezajlott eszmecserék során felmerült ideológiai jellegű kérdésekre. Ülést tartott a KISEB Ülést tartott a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság csütörtökön, a szervezet székházában. A testület megvitatta a lakásépítési költségek és árak alakulásáról készült vizsgálati jelentést. A vitában részt vett Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter, valamint Craveró Róbert, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese. A KNEB ezután értékelte a népi ellenőrzés tavalyi munkáját, és összegezte az ellenőrzési tapasztalatokat. A testület az előterjesztéseket elfogadta, s úgy döntött, hogy azokat a kormány elé terjeszti. • Az ülésen a KNÉB elnöke tájékoztatta a testületet az ikladi Ipari Műszergyár­ban folyó vizsgálatról, amely közérdekű bejelentés alapján kezdődött. Az eddigi tapasztalatok súlyos visszásságokra utalnak. A KNEB elnöke a tények objektív feltárása érdekében felfüggesztette állásából Ivanics Lászlót, az Ipari Műszergyár vezérigazgatóját, s erről vele egyidejűleg értesítette a vállalati tanácsot és az ipari minisztert. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a tájékoztatót tudomásul vette. LAPZÁRTAKOR ERKEZETT A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a lottó 7. játékhetén kihúzott nyerőszámok a következők: 5, 52, 53, 77, 81

Next

/
Thumbnails
Contents