Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-18 / 41. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. febrüár 18. „ILLÉS KEZDI NÓTA NESZÉT” Citerások nyomában Belsőnyírben Ha megelevenedne a hajdani Sóhordó úti iskolát megszépítő sok citeraszó! Álmomban sem gondoltam századunk hatvanas éveiben filmekkel, előadóként, a kultúra prókátoraként Méntelek felé kerékpározva, baktatva vagy autózva, hogy a környékbeliek közül sokaknak még akkor is a fülében csengett Dobos István, Nagy Illés és a többiek citerajátéka. Kálmán Lajos jóvoltából találtam rá a felszabadulás utáni első kecskeméti műkedvelő zenekar szervezőire. Ma is muzsikálnak A parasztgyerekből magát pénzügyi szakemberré képző Dobos István a Tamburici együttes tagja, a volt termelőszövetkezeti vezető, Nagy Illés inkább a maga gyönyörűségére, az unokák szórakoztatására pendíti meg időnként a húrokat. A roppant mezőváros egymástól távoli határrészén nyiladozott értelmük. Hat évig koptatta a padokat a kis Pista Botos Ernő tanító úr belsőnyíri iskolájában. Mai napig őrzi az apjától kapott, háromfiókos alföldi citerát. Tizenhárom évesen kezdte komolyan tanulni kezelését. Volt huzalma a muzsikához, rendszeresen ő szolgáltatta névnapokon, disznótorokon a zenét. Megkedvelte a szájharmonikát is, de ettől felnőttként elpártolt. A hírős város másik végében, Mátkán gyerekeskedett Illés. Olyan természetes volt számára, hogy egy bizonyos korban ő is dallamokat csalhat elő édesapja citerájából, mint falusi, tanyasi gyereknek az alkalmi libaőrzés, a szőlőszerszámok ismerete. A sokgyerekes család 1941-ben költözött át Belsőnyírbe. Százhúsz holdat béreltek. Nagy szükség lett volna minden családtagra, de Nagy Illést is berántották katonának. Szolgált Újvidék közelében, föl- vonatoztatták Kárpátaljára, majd 1944 őszétől a kecskeméti ezred híradósaként hátrált Aradtól, Makótól Bugacig, Orgoványig. A matkói dohányüzemnél, nővére tanyájától néhány kilométerre úgy gondolta, hogy ha nem tudták megállítani az oroszokat a Kárpátoknál, majd a Tiszánál, akkor itt sem sikerülhet. Ezért a maga számára béfejezettnek nyilvánította a háborút. Szerzett egy rongyos gúnyát, kapát és — bevárva a szovjet csapatokat — Matkóról hazabandukolt a be- nei út mellé. Egy fiatal szovjet tiszt ugyan gyanakodva kérdezgette — Szoldát? —-, de azután legyintett és pas- li, pasli nógatással útjára engedte. Barátja az időközben kettévált egység másik részével Ungvár, Munkács Az első időkben, mikor Gondos Vilmos hegedűtanár beköltözött az új lakótelepen átadott lakások egyikébe, a sajtó még a tervek túlteljesítéséről és a selejt csökkenéséről szóló írásokkal volt tele. A jeles zenepedagógus, újságolvasó ember lévén, boldogan foglalta el saját összkomfortos otthonát, megszabadulva végre a szűkös albérleti szoba, s az állandóan koszos bádoglavór emlékétől. Örömébe azonban üröm is vegyült. Okozott számára némi kellemetlenséget az ajtók és ablakok résein átsüvöltő huzat is, de kifinomult hallását különösen a WC-öblítőtartály állandó zúgása zavarta. Értesítette a hibáról a lakóbizalmit, aki azon nyomban intézkedett. Három hét múlva ki is jöttek a szerelők, s megállapították, hogy a hibát a selejtes úszószelep okozza. Mivel éppen nem volt náluk ilyen alkatrész — megígérve, hogy másnapra megszüntetik a zúgást —, sáros lábnyomukat a szőnyegen hagyva, eltávoztak. Gondos Vilmos reménykedett egy ideig a szakemberek visszajövetelében, de néhány esztendő elteltével arra a következtetésre jutott, hogy megfeledkeztek róla. Az öblítőtartály pedig zúgott, felváltva emlékeztette a házigazdát egy rosszul hangolt bőgő, cselló vagy brácsa hangjára. A sajtó lassan az új gazdaságirányítási rendszer bevezetéséről kezdett cikkezni. Az írások felcsigázták hősünk érdeklődését. A munka szervezettségének javításáról szóló eszmefuttatások újra optimista várakozással töltötték el. Reményeit pedig tovább fokozták azok a nyilatkozatok, melyekben az illetékesek „a lakossági szolgáltató tevékenység támogatásának fontosságát" hangsúlyozták. Nem várt hát tovább, kihívott egy kisiparost. A mester meghallgatta a zúgást, megivott egy liter bor, átvett kétszáz forint előleget, s szintén távozott. A zúgás ettől nem szűnt meg, sőt a zenetanárt egy tehetségtelen tanítványának játékára kezdte emlékeztetni, aki egy nehéz Paganini-darabbal birkózott. Képzelhetjük, milyen hatással volt ez Gondos Vilmosra, a Zeneakadémia egykori eminens növendékére. De aki a kultúra terjesztésének nehéz hivatását választja, nem lehet türelmetlen! Fel kell hogy virradjon a nap, amelyiken elhallgat az öblítőtartály, s a fürdőszobában a Csend szimfóniát fütyörészve lehet borotválkozni. Ez a nap azonban nemcsak hogy nem akart eljönni, hanem egy idő után mind környékén mint tiszti étkezdéi főszakács esett rövid időre fogságba. A legjobbkor engedték haza térdsérülésére való tekintettel, mert ugyan ki fabrikált volna kerítéslécekből padokat egykori, kifosztott iskolájába. * * * Dobos Istvánt és Nagy Illést megtalálták a kultúra tanyai fáklyahordozóit kereső szabadművelési felügyelők, Gaál Dezső, majd Lőrincz Béla. Pista az EPOSZ, azaz az Egyesült Parasztifjúság Országos Szövetsége keretében műkedvelő csoportot szervezett, előadásokat rendezett. Gyorsan híre futott a rendszeresen próbáló együttesnek. Hívták őket mindenfelé. Széles lovas kocsin mentek a Sóhordó úti iskola udvarán, vagy a Vér kocsmánál felállított szabadtéri színpadhoz, eldöcögtek a szikrai Búzás-iskolához. Még a Kecskeméti Lapok is tudatták, hogy az EPOSZ belsőnyíri szervezete 1947. szeptember 18-án szüreti bált rendez. Közben meghívták Illést, citerajáté- kával szórakoztassa a kosár- és csuhéfonó ezüstkalászos gazdatanfolyamra összegyűlt fiatalokat. Biztatta Kéler Ilona tanítónő is, akivel szívesen időzött az ügyes citerás, csakhamar a műtávolabbinak tűnt. A zúgás okozta kínzó fejfájás pedig már-már erősebb volt a türelemnél. A kitűnő muzsikus ugyan mindent megpróbált. Fordult állami vállalathoz, KTSZ-hez, téesz-melléküzem- ághoz, de hiába. Egyesek a sarokszelepet cserélték ki, mások az úszószelepet , de a zúgás maradt. Néhány hozzáértő szerint a nyomócsövet kellett volna erősebben a falhoz rögzíteni, de ezt senki sem vállalta. A helyzet idővel súlyosabbra fordult. Az öblítőtartály már nem csak zúgott, hanem esetenként magától leeresztette saját tartalmát. Aminek persze semmi köze sem volt Händel Vízizenéjéhez. Ki tudja, mi törtéjit volna, ha a sajtóban nem kezdenek uj szelek fújni. A vállalkozói magartás lett a jelszó. Hamarosan létrejöttek az ilyen jellegű új csoportok is, Gondos Vilmos előtt pedig ismét felcsillant a remény. Kihívott egy géem- kát, akik gyorsan felmérték a munkát. Közölték, hogy ha a vállalkozási díjban — amely a jeles hegedűtanár havi fizetésének háromszorosa — meg tudnak egyezni, másnap akár alá is írhatják a szerződést. Gondos Vilmos erre nem tudott mit mondani, a géemkások tanácstalanul hagyták el a lakást. Muzsikusunk a következő napokban rendre különböző színű zoknikat húzott, s fel-felmutatta buszbérletét a liftben. Hosszú estéken át üveges szemmel bámult maga elé. Az újságokba csak időnként pillantott bele. míg fel nem figyelt az új varázsigére: Kibontakozás! Okulva azonban az előző évtizedek tapasztalataiból, nem várt az illetékesekre, hanem egy kézenfekvő, de tőle szokatlan lépésre, alulról jövő kezdeményezésre szánta el magát. Felmászott az öblítőtartályhoz. Kezdetben figyelmesen nézegette, néhány másodperc múlva el- álmélkodott, majd halvány mosoly jelent meg a szája sarkában. Megvilágosodott előtte a mechanizmus egyszerű működése. Védtelenül állt előtte a magas szerkezet, s némileg talán infantilis módon töltötte ki rajta bosszúját. Össze-vissza csavargatta, s kacagva élvezte, amint szív, szuszog és hörög. A végén kissé meghajlította az úszógömböt tartó rézpálcát. s a zúgás elhallgatott. A létráról már egy másik ember mászott le. Gondos Vilmos hegedűtanár úgy érezte, hogy új távlatokat nyitott az emberiség, de legalábbis hazája történetében. Bálái F. István kedvelők között is jeleskedő fiatalember. Olyan citerazenekar alakult ki csakhamar, hogy a Monostori zöld erdőben címmel a színházban rendezett bemutatón is sikerrel szerepelhettek. Csodálható, hogy 1947. február 10- én, egy havas, zimankós téli estén az előadó tanító-költő, Fazekas Ernő két verset is írt. A Puszta népe címűből nagyon idekívánkozik néhány sor: „Apró lámpák gyenge fénye / glóriát hint arcra, kézre, / amint csendben megsodorva / csuhé szálát szálra fonja. . . mire véget ér a beszéd / Illés kezdi nóta neszét / mind elhal a csendes beszéd" A hosszú téli estéken jutott idő az okszerű földművelés, kertészkedés elsajátítására. .. Többeket megdicsértek szorgalmukért Kadosa Gyula és Kristóf András tanárok. Mindig a citerajáték volt a legszebb honorárium. A Kállai testvérekkel kiegészítve szórakoztatta hallgatóságát a két jóbarát. Tanfolyami záróvizsga, szüret, farsangi bál elképzelhetetlen volt nélkülük. Pista és Illés ösz- szehozta a fiatalokat. Egy fillért sem kaptak természetesen a sok szervezésért. Ki tudná ma elgondolni, hogy mennyi szaladgálással szedték össze a jelenetekhez, a szereplésekhez szükséges jelmezeket? Szívesen segítettek a szülők. Bán István és neje, született Sutus Krisztina pedig fölfűtött szobával, vacsorával, reggelivel várta a téli villanytalan sötétségben kint maradt előadókat. A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA „Nemzeti tudós, magyarságkutató volt elsősorban, aki a maga felfogása szerint nyelvészettel és irodalommal foglalkozott, de aki műveltsége és fel- készültsége révén ezekből a fő tudományokból fokozatosan kiváló és önállósodó egyéb tudományok sajátos kutatási szabályai szerint is sikeresen alkotott a kor legjobb színvonalán.” írja Bognár Zoltán kiskunhalasi tanár a gimnáziumának névadójáról szóló,« Szilády Áron életét, munkásságát, a magyar tudománytörténetben elfoglalt helyét elemző, a közelmúltban megjelent könyvében. A zenetanár tanulságos kibontakozása • Az öreg városháza is ritkán látott ilyen szép lovas bandériumot.. . • A belsőnyíri műkedvelőkről éppen negyven éve készült ez a csoportkép. A Hazafias Népfront támogatásával 1949-től számolhattak. De az idősebb fiatalok kezdtek kikopni a műkedvelők közül. * * Addig mondott szépeket Illés a helvé- ciai pincemester tüzesszemü, fekete hajú lányának, amíg házasság lett az udvarlás vége. A tanyai erkölcs pedig a házi tűzhely mellé parancsolta az asszonyt és férjét. Hasonlóan változtak István körülményei is. Nem is lett volna baj, ha felváltják őket a fiatalabbak. Az emberek azonban egyre inkább kerülték a nyilvános helyeket, egyetlen mondatért köny- nyen megüthette valaki a bokáját. Csak a hatvanas évek végén kibontakozó népdalmozgalom csalogatta elő újra a mestergerenda, a tükör mellől a citerákat. A tanyai műkedvelés, az öntevékeny — tehát nem a felülről szervezett — közművelés feltámasztása azóta sem sikerült. Majd’ azt írtam hajdani érdemeket fölidéző emlékezősorok végére, hogy csak Dobos István sárga fedelű csoportnaplója, néhány fénykép, meg oklevél őrzi a felszabadulás utáni évek belsőnyíri műkedvelőinek emlékét. Meggyőződhettem arról, hogy a hajdani konferanszié. Szántó Mancika nevére ma is kisimulnak az idősebb tanyaiak arcvonásai, fölcsillan a negyven éve még eladósorban lévő lányok szeme, ha a legények lovas bandériumára terelődik a szó. Nem csak azért, mert ez volt az ifjúságuk, mert tele voltak bizalommal, jókedvvel; napról napra érezték, hogy többek, mások lettek. Csoda, hogy önépítő igyekezetük meghatotta a költő-előadót? Nézte, nézte a tudáskaptár iskolában havas téli estén összegyűlteket és úgy érezte: „ékes szavak sodra fonja / a hallgatókat egy táborba / szabadon dalol végre / öreg puszta ifja, vénje". Heltai Nándor Szilády Áron a XIX. század kiemelkedő társadalomtudósa, orientalista, nyelvész, filológus, etnográfus, irodalmár, a régi magyar irodalom tárgykörében végzett kutatásai és szövegkiadásai ma is meghatározó jelentőségűek. Bognár Zoltán könyve nemcsak tudománytörténeti alapmű, melynek értékét bőséges és pontos jegyzetanyag emeli, hanem a tudós életének, pályájának megrajzolásával érzékelteti azt a múlt századi szellemi hátteret is, melyben a magyar kultúra máig ható, jelentős korszaka létezett. „Sommásan azt lehet mondani, hogy jelenlétével olyan légkört teremtett, amely serkentően hatott a helyi tudományos munkavégzésre, és olyan színvonalon alakította ki ennek igényét, amely — a kisvárosi méretekhez képest tömegesnek mondható számban - sem korábban, sem pedig később nem volt jellemző Kiskunhalasra” — írja a szerző Szilády Áron munkásságáról. A könyv külön erénye, hogy tárgy- szerűsége és pontossága mellett stílusa is olvasmányos. Egy dolog azonban érthetetlen: a könyvet a Kiskunhalasi Városi Tanács adta ki, ennek ellenére miért szerepel a belső címoldalon Budapest, mint a megjelenés helyszíne? TÁRLAT KISKŐRÖSI AMATŐRÖK „Eltérő életsorsú, korú, foglalkozású és képzőművészeti indíttatású; eltérő tehetségű, tanultságú, szorgalmú, eltérő szerencséjű és elismertségű alkotók mutatkoznak be a kiállításon. Amatőr- ségüket — a napi munka mellett végzett alkotó tevékenységet, mint az élet teljesebb megélési lehetőségét önként vállalják az egy településhez tartozás «kiskőrösiségével» együtt. Összeköti a kiállítókat a képző- és iparművészet iránti alázat, tisztelet és szeretet, az alkotói tevékenység felemelő érzésének ténye. A kiállításon látható képi és plasztikai jelek: a pont és a vonal, a szín- és foltritmus, a megformált és kiégetett agyagrögök eltérő szókészletet hordoznak, mint ahogyan eltérő e jelet hagyok látásmódja is. Az alkotásaikba írt őszinte indulatok, vallomások esztétikai értékeket hordoznak, s megismerkedhetünk általuk a bennünket körülvevő és életet befogadó tájjal, az emSZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL „Szidta felés lemenő ági rokonságomat” Nagyon gyakran halljuk ismerőseink, barátaink körében ezt a mondatot. Persze, van benne jókora adag túlzás, hiszen a lemenő ági rokonságnevek a szitkozódásokban nem fordulnak elő. Annál többször kerül be az apa, az anya, az öreganya (és sohasem nagyanya) szó és egy oldalági rokonságra utaló szó, az ángy, ritkábban a felmenő ági rokonságot összefoglaló ősök szó. Alapjában véve a legtiszteletreméltóbb fogalmak nevei, és csak rangosán vagy más szitoktípusokbó! átvett szavakkal együtt válnak káromkodásokká. Régebbi irodalmunkban alig-alig találunk példát a nyelvi durvaságoknak erre a típusára. Olyan kifejezések voltak ugyanis, amelyekért akkoriban büntetés járt. A mindennapi nyelvhasználat azonban akkor sem riadt vissza ezek használatától, amint a korabeli törvényhatósági jegyzőkönyvek mutatják. Ma c formák jelentését és stílushatását a nyelvi megformálás, a beszédhelyzet és a hangsúly szabja meg. Alanyesetben birtokos személyraggal, sőt harmadik személyű raggal még tárgyesetben is kifejezhetnek csodálkozást, megdöbbenést, tehátindulatszó értékűek. Ilyenkor senkit sem sértenek. Az anyja! Az anyját! Az apja! Az ap- ját! szavak közül az első kettő a gyakori. Még birtokos jelzői szerepben birtokszóval együtt is állhatnak ilyen jelentésben. Az anyja mindenét! Az apja mindenségét! — hallhatjuk nagyon gyakran olyan ember szájából, aki valamin nagyon elcsodálkozik, vagy valami nagyon megdöbbenti. Ezek a kifejezések azonban a beszédhelyzettől és a hangsúlytól függően már lehetnek szitkozódó fenyegetések: Az anyja mindenét neki! Az apja mindenségét annak, aki ezt tette! Más birtokszóval pedig az elutasító tagadószó, a „nem” jelentésében állhatnak: Az anyád kínját! Az anyja keservét! Ugyanebben a szerepben állnak az ángy szót tartalmazó kifejezések is: Az ángyod térdét! Az ángyod térdkalácsát! Durvaságuk mértékét megszabja a beszédhelyzet, komolyan vagy tréfásan használjuk őket, és az is, kire vonatkoztatjuk. Nagyon trágár kifejezései elutasító tagadásnak, ha a rokonságnevek után testrésznevek állanak, de nem kevésbé durvák ezekhatározóragos alakjai a küld, verés megy igék mellett. Az apa, anya, öreganya második személyű birtokos raggal és tárgyraggal ellátott alakjai is durvaságok: Az anyád! Az apádat! Az öreganyádat! Közönyös, szinte senkit sem tisztelő korunkban a legtöbb embernek még kedves az anyja, az apja, ezért a szitkozódásnak ezt a típusát tudják a legkevésbé elviselni. Bachát László SZARKOFÁGMÁSOLAT A Magyar Televízió Óbudai Díszletgyártó Üzemének makettműhelycbcn évente több száz tv-produkcióhoz készítenek berendezési tárgyakat, kcllékkiegészítőket, jelmezeket, de dolgoznak színházak, kiállítások, filmgyárak megrendelésére is. berrel és cselekvési lehetőségeivel” írja Dulity Tibor a kiskőrösi amatőr képző- és iparművészek kiállításának meghívójában. A tárlatot a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Központ és az Amatőr Képzőművészek (megyei küldötteinek) Tanácsa területi szervezete rendezi az SZMT-székház- ban. A megnyitó holnap délután 4 órakor lesz. A tárlat február 29-éig tekinthető meg naponta 8 és 18 óra között. LEMEZ JÓ SZÓRAKOZÁSIT)! Az 1988-as könnyűzenei hanglemezújdonságok közül egy sok tekintetben profi összeállítást ajánlunk olvasóinknak. B. Tóth László népszerű disc- jockey, vasárnap délutánonként kellemes és színvonalas szórakozást ígér a rádió hallgatóinak. A Poptarisznyának van egy lemezváltozata is, Pop-Tari- Top címmel. A Favorit márkanév alatt immáron a harmadik fekete korong jelent meg az év nagy sikereiből. Az ötvenpercnyi összeállításban a legsikeresebb, a műsorban legtöbbször szerepelt nóták szólalnak ismét meg. Hogy sikere van az ilyen LP-nek? Bizonyítja, hogy az előző album aranylemez lett. B. Tóth mestere a szórakoztatásnak, érti, hogyan kell pergő műsort szerkeszteni, milyen megjegyzésekkel szükséges egy-egy dalt bekonferálni. A Pop-Tari-Topon énekel is a szöveg írója, a lemez szerkesztője. A lemezen ismert szerzemények szerepelnek, a Fan-Fantól, Csepregi Évától, a Dolly Rolltól, Takáts Tamástól, a Sleptól, Zoltán Erikától, az Első Emelettől, a Modern Hungáriától. Rögzítették a Pét Shop Boys tavalyi slágerét, az It 's a sin (A bűn j című dallamos számot, melyet Délhúsa Gjon tolmácsol, kiválóan. Az ajándékdalt ezúttal a Ne- oton Família adja, a Rohanó szerelem nem különbözik az együttes megszokott stílusától, hangzásvilágától. Az A oldalon montázs is szerepel, melyben a hazai sztárok egy-egy villanásnyira jelentkeznek, a Z’Zi Labortól a Piknik Klubig. Okos ötlet volt, hogy a Bergendy zenekar hajdani slágerét, a Jelszó: Lőve címűt új hangszerelésben (Lerch István érdeme) vették fel, oly módon, hogy soronként más-más előadó állt a mikrofonhoz. így Csepregi Évától Görbe Nórán át a Dolly Rollig, sokan hallatják hangjukat. Megint csak jó szórakozást ígérve. A lemezborítóról annyit, hogy egyszerű, ízléses, melyet a kecskeméti Pócs Péter tervezett (Favorit). FILM A NÍLUS GYÖNGYE Színes, magyarul beszélő amerikai film. Rendezte: Lewis Teague. Főszereplők: Michael Douglas, Kathleen Turner. A történet csak félig bevallottan — A smaragd románca című produkciónak a folytatása, melyet a közelmúltban nagy sikerrel játszottak a hazai mozikban. A jól ismert főszereplők (Michael Douglas és Kathleen Turner) új kalandok közepette folytatják évődő szerelmi románcukat. Épp’ a Riviérán vesztegelnek luxusjachtjukon, amikor közbeszól a véletlen a zsarnok Omar kalifa személyében. Ismeri ugyanis a fiatal írónő összes regényét, s fel szeretné kérni krónikairójá- nak. Joan azonban már az első pillanatban átlát a sötét hátterű megbízáson, ennek ellenére elvállalja. Jack, az írónő vőlegénye, nem örül túlságosan a dolognak, de nem lenne hű magához, ha kimaradna a „buliból". Titokban, egy másféle vállalkozás tagjaként nyomukba szegődik. Hamarosan kiderül, hogy igazi, még a vásznon kívül is működő átverés nem más, mint egy félreértés. A műfaj közismertebb, látványosabb, nálunk is ismert darabjai után talán sokaknak okoz csalódást a közönség legszélesebb rétegét célzó, de élményt csak a legfiatalabbak számára jelentő produkció.
