Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-17 / 40. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1988. február 17. Gromiko Magyarországra látogat Vagyim Loginov, szovjet külügymi­niszter-helyettes kedden Moszkvában fogadta M. Lengyel Lászlót, az MTI tudósítóját. A rövid beszélgetés során a külügyminiszter-helyettes nagyra ér­tékelte a szovjet—magyar kapcsolatok jelenlegi állapotát, majd hangsúlyozta: E kapcsolatok bővítésében és elmélyí­tésében nagy szerepet játszanak a két ország felső szintű vezetőinek találko­zói. Elmondta, hogy a napokban kerül sor Andrej Gromikónak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovje­tunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének magyarországi hivatalos ba­ráti látogatására. Geraszimov Afganisztánról Afganisztánról szólva Geraszimov utalt arra, hogy míg korábban a britek a szovjet csapatkontingensek ki­vonását tartották a fő kérdésnek, Mihail Gorbacsov múlt heti nyilatkozata óta a fő előfeltétellé a menekültek haza­térése és egy koalíciós kormány megalakulása vált. ez utóbbi a Szovjetunió határozott álláspontja szerint kizá­rólag Afganisztán belügye. A szovjet katonai „fölényről” kifejtett brit álláspontra a szóvivő úgy reagált, hogy az a tényleges tettek hiányát leplezi, hiszen a „fölényről” szóló nézeteket Jazov honvé­delmi miniszter múlt héten megjelent Pravda-cikke tart­hatatlanná tette. A HTF felére csökkentéséről megemlí­tette, hogy a britek a csillagháborús tervekkel kapcsolat­ban kiforgatták Gorbacsovnak az NBC amerikai tévé- társaság számára adott interjúját. Geraszimov megerősí­tette: a Szovjetunió folytat bizonyos alapkutatásokat, de szigorúan tartja magát az ABM-szerződéshez, abban a formában, ahogyan azt 1972-ben aláírták. Afganisztánnal kapcsolatban Geraszimov utalt Nura- ni pakisztáni külügyi államminiszter vasárnapi interjújá­ra, amely a BBC-ben hangzott el. Ebben a pakisztáni politikus a kabuli rendszer megváltozását jelölte meg a genfi megállapodások aláírásának feltételeként. Míg Gorbacsov múlt heti nyilatkozata reális lehetőségeket nyitott a válság rendezéséhez, az ilyen kijelentésekkel Pakisztán megnehezíti a kibontakozást — hangoztatta a szóvivő. Pakisztán ilyen kísérletei alááshatják a rendezés egész folyamatát, ezért remélik Moszkvában, hogy a pakisztáni fél tetteit is majd a felelősségérzet hatja át. Az államfő sikere Mauno Koivistónak nem kell kiköltöznie a Helsinki halpiacára néző elnöki palotából. A 65. évében lévő politikus hétfőn — a 301 tagú elektori testület 189 tagjának szavazatával — újabb hat évre bizalmat kapott a széles körű jogkörrel járó elnöki poszt betöltéséhez. Egyszerű család — asztalos kisiparos apa, kisparaszti családból származó anya — gyermekeként született Finnország legrégibb kikötővárosában, Turkuban. Itt kezdett dolgozni, először ácsként, majd kikötői munkásként^ Még dokkmunkás volt. amikor letette az érettségit, amelynek birtokában népiskolai tanító lett. Ekkor sem hagyta abba a tanulást, előbb kandidátusi címet, majd 1956-ban filozófiai doktorátust szerzett. A Szociáldemokrata Pártnak 1948 óta tagja. Mint ilyen, ő is kijárta a párt nagy „politikusképző” iskoláját. Eveket dolgozott a Munkás Takarékbank vezérigaz­gatójaként. 1968—70-ben a koalíciós kormány elnöke volt, de azután nem vállalt tárcát. 1970-től a finn gazdasági életben központi szerepet játszó Finn Bank elnöke volt, s ezt a funkciót töltötte be mindaddig, amíg 1979-ben ismét kormány­fő lett. Nagy szerepet játszott annak a gazdaságpolitikának a kidolgozásában, amelynek révén Finnországot ma — nem alaptalanul — Észak Japánjaként emlegetik. Amikor a megtört egészségű Kekkonen elnök, betegsége miatt távozott az államfői posztról, mindenki úgy vélte, hogy helyére a legesélyesebb jelölt Manuo Koivisto, akit az egész ország ma is csak Manu néven emleget. Nagy többséggel választották -—1982 januárjában — államfővé, s mostani sikere — mégha az először megtartott közvetlen választásokon nem sikerült is abszolút többséget szereznie — meggyőzően bizonyítja nemcsak személyének népszerűségét, de poli­tikai manőverezőképességének a hatékonyságát is. Ennek köszönhető, hogy az ismét kormányzásra „érett” konzervatív párt és a szociáldemokraták — nagyobb társadalmi feszültség nélkül — együtt kormányozhatják az országot. Koivisto, aki elődjeinek külpolitikáját folytatja, és nagy gondot fordít a már kialakult nemzetközi kapcsolatok továbbfejlesztésére, nemzetközileg elismert, nagy formátumú politikus. Hazánknak igaz barátja. Többször járt már Magyar- országon. Amikor elnök lett, a szomszédos államok felkeresése után Budapest rangos helyen szerepelt utazási programjában. Robbanás a Downing Streeten Felrobbant egy gépkocsi kedden hajnalban Londonban, annak az utcának a bejáratánál, amelyben a kormányfői rezidencia van. Az autó vezetője meghalt, más nem sérült meg; a robbanás oka egyelőre ismeretlen —■ közölte a rendőrség. Margaret Thatcher miniszterelnök a szó­ban forgó időpontban a nevezetes utca, a Downing Street tíz szám alatti lakásában volt, de semmmi baja nem esett. Thatcher szóvivője — akárcsak a rendőrségé — nem hajlandó találgatni, hogy merényletről volt-e szó. Az eset helyi idő szerint éjfél után egy óra­kor történt. Egy szolgálatos rendőrtiszt látta is az őrhelyéről a kocsit, amely a parlament felől jött. A jármű a robbanás következtében lángba borult. Utasterében a tűzoltóság egy halott férfit talált. A környéket lezárták, a vizsgálat azonnal megkezdődött. A londoni rendőrség szerint nem pokolgép okozta a gépkocsi felrobbanását és kiégését. Robbanószerkezetnek nincs nyoma — mondta egy szóvivő. Tűzoltósági források azt sugallják, hogy a gépkocsi vezetője öngyilkosságot követett el, méghozzá oly módon, hogy telerakta benzin­nel, majd felgyújtotta az autóját. A roncsban ugyanis több benzineskannát találtak — kö­zölték. A miniszterelnök szigorúan őrzött reziden­ciája a Downing Street végén van, s ebbe az utcába oda csak hivatalos engedéllyel lehet behajtani, ha eltávolítják a fémkorlátokat. Egy kínai inggyáros tündöklése és bukása Néhány hónappal ezelőtt ínég egész Kína róla beszélt. Pu Hszing- seng reformpárti igazgatóról, a pél­daképről, aki üstökösként bukkant fel a gazdasági reform egén. Ha az ember bekapcsolta a rádiót vagy a televíziót, szinte máris hallhatta, lát­hatta a Csöcsiang tartományi Haj- jan inggyár, a modellként bemuta­tott középüzem igazgatóját. Szinte hetenként nyilatkozott a sajtónak. Menedzsereknek, tudósoknak, ka­tonáknak tartott előadásokat. Könyvet is írt. A kitüntető meghívá­soknak alig győzött eleget tenni. Ritka népszerűségének—vagy aho­gyan egy újságíró fogalmazta, a „Pu ITszing-seng láznak” — az volt a magyarázata, hogy a gazdasági re­form még ki nem taposott ösvényén igazgatók és menedzserek benne lát­ták megtestesülni mindazt, ami a si­keres üzletembert, a bátor, kocká­zatvállaló újítót jellemzi. Azután, mint derült égből a vil­lámcsapás, úgy hatott a sajtóban közölt hír: Pu Hszing-senget, a Haj- jan inggyár igazgatóját leváltották. Elsősorban azért, mert durván, kényúr módjára viselkedett, ráadá­sul fogalma sem volt arról, hogy rpilyen a korszerű irányítás. Mi több, figyelmen kívül hagyta a párt politikáját, és felelőtlenül kockáz­tatott, ezért a gyár alaphiányossá vált, eladósodott, szabályosan tönkrement. Az adósság elérte a tíz­millió jüant, ami csaknem kétszer annyi, mint a gyár állóalapjának értéke. Ugyanaz a sajtó, amely koráb­ban bálványt csinált az igazgató­ból, nyomban megkezdte az egyko­ri kedvenc temetését. Két évvel ezelőtt magam is meg­fordultam a Hajjan inggyárban, s beszélgettem az elegánsan öltözött, izgő-mozgó, vékony dongájú mene­dzserrel, aki szóáradattal igyekezett mindenkit elkápráztatni. Engem személy szerint valahogy az egykori harmadik birodalom propaganda­miniszterére emlékeztetett. Való­sággal sugárzott belőle a magabiz­tosság, a célratörés, az öntudat. Az egyes szám első személyt feltűnően sokszor használta. „Uram, nekem a kisujjamban van a szakma. Ezer emberrel dolgo­zom, gyáram (kollektív tulajdon­ban levő üzemről volt.szó) kiváló minőségű termékei nemcsak Kíná­ban keresettek, de külföldön is. Százezer számra szállítok olyan fej­lett kapitalista országokba, mint az Egyesült Államok vagy Japán. Mi a titkom? Reformot csak bátran és * merészen, csak teljes kockázatvál­lalással lehet csinálni. És persze ke­mény, kitartó, fegyelmezett munká­val. Ezt az elvet fogalmaztam meg a gyáram indulójában, amelyet munkásaim naponta elénekelnek. Hat munkást elbocsátottam, mert fegyelmezetlenek voltak, lógtak. De ha a saját rokonaimról lenne szó, akkor sem engednék az elveim­ből. Nemrég itt járt a gyáramban Gsáo Ce-jang miniszterelnök. Elbe­szélgettünk a reformról, s higgye el, nagyon odafigyelt mindarra, amit tapasztalatként elmondtam neki. Nézze ezt az új üzemcsarnokot. Tízezer négyzetméter az alapterüle­te. Nemsokára megkapom a Japán­ból rendelt gépeket, es akkor már csak a csillagos ég lesz a határ. Elő­re, mindig csak előre a reform út­ján^. ..” Ámulatban hallgattam a gyár munkásait, amikor elmesélték, hogy kezdetben igazgatójuk feluta­zott Pekingbe, odaállt az egyik áru­ház pultja mögé, és személyesen árusította a Hajjan gyár ingeit, nyakkendőit. Fanatizmusa hatott: évente átlag 50 százalékkal növeke­dett a gyár nyeresége. Ottlétemkor még nem tudhattam, amiről most már felvilágosított a kínai sajtó: a népszerűség, a reform nagy ügyé­nek szolgálatába állított hírnév rendkívüli hatalmat is biztosított a rámenős Pu Hszing-seng számára. A tartományi felettes szervek sem­mit sem mertek megtagadni tőle. Elhallgatták, sőt gondosan elleplez­ték hibáit is, és időnként elkövetett termelési, tervezési és üzleti baklö­véseit is. S tették ezt mindaddig, amíg a csodamenedzser feje felett végül is összecsaptak a hullámok. Magbukott Kínában egy igazga­tó. Ettől még nem dől össze a világ, nem áll le a reform, nem szenved kiheverhetetlen kárt az ügy, ame­lyért a maga sajátos módján az inggyáros is küzdött. A többi, sok­sok ezer reformer okulhat esetéből. Pu Hszing-seng egyéni tragikuma hegatív tanulságként szolgálhat hemcsak az igazgatók, hanem a po­litikusok és a. gazdasági vezetők számára is. Vannak, és ezután is lesznek olyanok, akik valahol túllé­ik a kockázatvállalás még elfogad­ató határát. A bukott menedzsert azonban nem szabad erkölcsileg megsemmisíteni, idő előtt eltemet­ni. Főleg azoknak nem, akik köz­vetve vagy közvetlenül maguk is ludasak a kis inggyáros mesterséges tündöklésében és bukásában. Éliás Béla ÜNNEPI NAGYGYŰLÉS MOSZKVÁBAN A barátság negyven éve Ünnepi nagygyűlésen emlékeztek meg kedden Moszkvában a Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában az első szovjet—magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés 40. évfordulójáról. A nagygyűlés elnökségében foglalt helyet Viktor Csebrikov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az állambiztonsági bizottság elnöke, Nyikolaj Tali- zin, az SZKP KB PB póttagja, a minisztertanács első elnökhelyettese, Vagyin Loginov külügyminiszter-helyettes, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság vezetői, valamint más szovjet párt-, állami és társadalmi szervek képviselői. Jelen volt Bíró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára, Rajnai Sándor, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete, az MSZBT küldöttségének tagjai, és a nagykövetség vezető munkatársai. Rajnai Sándor beszédében rámutatott, hogy a szerződés a nemzetközi jog szintjén rögzítette a két ország új típusú kapcsolatait, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szocializmust építő Magyarország már a kezdetektől a többi országgal egyenjogú partnerként vehetett részt a nemzetközi kapcsolatokban. A nagygyűlést követően ünnepi gálaműsort láthatott a közönség, amelyen neves szov jet művészek léptek fel. | NAPI KOMMENTÁR A megszállók terrorja Minden in Rómába vezet hangzik az ismert mondás. Ennek mintájára, át vitt értelemben és persze, némi logikai csavarással azt is mondhatnánk, hogy a közel-keleti rendezéshez minden út a pa­lesztin kérdésen át vezet. Bizonyság er­re, hogy szülessen bármiféle rendezési elgondolás ma már, mind számol vala­milyen formában a palesztinokkal, Vagy úgy, hogy látszat, esetleg rész- megoldást kínál sorsuk elrendezésére, vagy úgy, hogy az évtizedek óta akut közel-keleti válság felszámolásában he­lyesen kulcskérdésnek tekinti a palesztin ügy kezelését. Am egyre több a szomorú bizonyíték is. Elég csak utalni a hét végi gyilkossá­gokra, a minapi merényletekre, s egy- álalán a Samir-kormányzat magatartá­sára a megszállt arab területeken. A bostoni székhelyű Orvosok az emberi jogokért elnevezésű csoportosulás jelen­tésében arra hívta fel a világ figyelmét, hogy Ciszjordániában és a Gázai övezet­ben az izraeli katonák a két hónapja tartó tiltakozó megmozdulásokon 3-4 ezer palesztint sebesítettek meg, s „az erőszak olyan ellenőrizhetetlen hullámát szabadították el, amelynek méretével a közvélemény valószínűleg nincs is tisztá­ban”. Hogy folytatódik az izraeli meg­szállók terrorja, arra bizonyíték: ismét több palesztint agyonlőttek. S hogy lé­nyegében változatlan az izraeli kor­mányzat álláspontja a palesztin kérdés­ben, arra utal a Pireusz kikötőjében hor­gonyzó békehajó sorsa is, amely fedélze­tén 130 kitoloncolt palesztinnal, a nem­zetközi vallási és művészeti élet sok ki­váló képviselőjével, valamint 200 újság­íróval az izraeli Haifába készült egy he­te, de az izraeli fenyegetések miatt elha­lasztották indulását. És merényletek, gyilkosságok történtek, feltehetően szintén a megfélemlítés szándékával. Pedig ma már az izraeli kormánynak is be kellene látnia, hogy nem lehet csak úgy egyszerűen „eltörölni a föld színé­ről" a palesztih kérdést. S mesterkedjék bárhogy, fondorlattal vagy erőszakkal, nem lehet eltüntetni a közel-keleti ren­dezés asztaláról sem. Am addig — a rendezésig — valószí­nűleg még sokféle variáns lát napvilágot. Most éppen Shultz amerikai külügymi­niszter négypontos elképzelése van terí­téken. Az amerikai diplomácia vezetője tárgyalni kíván erről a hamarosan sorra kerülő moszkvai látogatáskor szovjet vendéglátóival. Ezután elődje, Henry Kissinger módszereit kölcsönvéve ingá­zó diplomáciába akar kezdeni a Közel- Keleten. Tervének alapvető gyöngesége azonban már most világos: elkeni a pa­lesztin kérdést, csak látszólag törekszik az igazságos, tartós rendezést kidolgoz­ni hivatott nemzetközi konferencia meg­tartására. K. M. A vízgazdálkodási társulatok munkájáról tárgyalt az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága (Folytatás az 1. oldalról.) A vízgazdálkodás: a vízháztartás egyensúlyának megőrzése — fejtegette dr. Gráner Gyula, az Agrober megyei irodavezetője. Az általa javasolt teen­dők: 1. befejezni a megkezdett térségi programokat, 2. új munkákat előkészí­teni, 3. keresni az új módszereket (mint amilyen például a csepegtető öntözés), 4. folytatni a megyei koordinációt. Dr. Gajdócsi István, megyei tanácselnök ez­zel kapcsolatban nyomatékosan hang­súlyozta, hogy a megyei tanács a kér­déskörre vonatkozó komplex progra­mot dolgozott ki és fogadott el: fontos­sági sorrendbe szedték a feladatokat. Ez más az Alsó-Duna szakaszán, mást jelent az üdülőtavak környékén és mást a Homokhátságon. Egyben azonosak a teendők: rövid és középtávon nem megoldhatók — ezt Zsuffa Ervin, kör­nyezetvédelmi és vízgazdálkodási mi­niszterhelyettes jelentette ki. Az lenne a természetes például, ha a belvizet nem mindenhonnan vezetnénk el, ha­nem ahol kevésbé értékes a terület, hagynánk, hadd szívja be a talaj —, tavaly csak a szivattyúzás 150 milliót emésztett föl — mert úgy megmarad a vízháztartás egyensúlya. Elmondta: mivel a társulások csak beruházáshoz kapnak támogatást, ezért inkább ilyen célokat tűznek ki, miközben a meglévő értékek karbantartásával kevéssé tö­rődnek. Gazdasági eszközökkel kell ezen változtatni. Kérdés, lesz-e rá pénz — tudniillik Vályi István, MÉM-főosztályvezető szerint újra kell gombolni a mellényt: az idei keret 200 millióval kisebb a ta­valyinál. Ami Bács-Kiskunban a leg­fontosabb: a tiszaalpári öntözőfürt be­ruházása az egyetlen kivételezett az or­szágban! Ezzel az 5000-rel csaknem 36 ezerre nő az öntözhető hektárok szá­ma. Jó hír továbbá, hogy még ebben az évben is automatikus állami támoga­tással jár a szikjavító munka. Szakolczai Pál, a megyei pártbizott­ság gazdaságpolitikai kérdésekben ille­tékes titkára egyetértett az állásfogla­lás-tervezettel, hogy ugyanis a már megkezdett munkákat mindenképpen be kell fejezni, majd dr. Gál Gyula vála­szolt a fölvetett kérdésekre, hangsú­lyozva, hogy tóügyekben (Vadkerti-, Fehér-, Szelidi-tó) a helyi tanácsnok­nak igen nagy a felelőssége. Dr. Szabó Miklós, megyei első titkár vita-összefoglalójában a tiszaalpári fej­lesztés kiemelt kezelését szorgalmazta, majd kifejezte aggodalmát tavaink sor­sáért. A tanács — mint mondta — mo­nopolhelyzetű kivitelezővel áll szem­ben, és hiába születik helyben értelmes fölajánlás természetben, ha ezt a kivite­lező nem érdekelt elfogadni. Ami a víz­társulatok további munkáját illeti: az első titkár fölhívta .a figyelmet a társa­ságok közötti együttműködés fokozá­sára, az önkormányzat demokratizálá­sára, a társaságok—társulatok teljes körű ellenőrzésére, illetve a vállalatsze­rű gazdálkodás fontosságára. Az elfo­gadott állásfoglalás egyebek között föl­hívja a társulatokat, hogy gondoskod­janak a felszíni csapadék helyszínen tartásáról és hasznosításáról, illetve a már megkezdett homoki kisvíztározók létesítésének folytatásáról. A megyei párt-végrehajtóbizottság a továbbiakban a tavalyi pártépítő mun­ka tapasztalatairól tájékozódott, majd egyéb, hatáskörébe tartozó kérdések­kel foglalkozott. Félszáz kisszövetkezet Bács-Kiskunban (Folytatás az 1. oldalról) Az ipari szövetkezetek országos szö­vetsége, az OKISZ idejében felismerte a kis- és középkategóriájú egységek, leányvállalatok létrehozásának hasz­nosságát, így kezdeményező szerepet vállalt az ezekre vonatkozó jogi szabá­lyozás kialakításában. A területi érdek- képviseleti szervekkel, a megyei Kiszö- vökkel együtt gyakorlatilag is segítik a kisvállalkozások megalakítását, tevé­kenységük kibontakozását. A szövet­kezeti mozgalomban betöltött szere­pükről tartott sajtótájékoztatót tegnap budapesti székházában az országos szervezet. Az OKISZ érdekképviseleté­be tartozó szövetkezetek száma 1987 végén 2864 volt, ebből hagyományos formában 636, kisszövetkezetként 2228 tevékenykedett. A létszám viszont ép­pen fordítva alakult; sokkal több volt a hagyományos szövetkezetekben (176 ezer), mint a „kicsikben” (89,5 ezer). Az összes szövetkezeti teljesítményből 1986-ban 27, tavaly már 40 százalékot meghaladóan részesedtek. A múlt év­ben a hagyományos szövetkezetek ru­belelszámolású exportja 10,9 milliárd, a kisszövetkezeteké 858 millió forint, a nem rubelelszámolású export 7,2 milli­árd, illetve 662 millió forint értékű volt. A termelési érték 1987-ben az előző évihez képest a hagyományos szövet­kezetekben mintegy háromszázalékos csökkenést mutat, a kisszövetkezetek­ben közel 90 százalékos a növekedés. Az országos tanács 1957-re az OKISZ közös pénzalapjaiból nyújtha­tó kölcsönök elnyerésére pályázatot írt ki. Ezen minden (OKISZ-hoz tartozó) kisszövetkezet részt vehet. A központi gazdaságfejlesztő programok megvaló­sítását szolgáló fejlesztésre 19 pályázat érkezett be, a kölcsön ös'SZfege'1 ‘UO;? millió forint. A népgazdasági érdekek­nek megfelelő termékszerkezet-módo­sításhoz csaknem 38 millió forintot kölcsönöztek. A tíz műszaki fejlesztési pályázatból négy kisszövetkezeté volt, eddig 12 millió forinttal részesedtek e közös alapból. Bács-Kiskun -megyében 1987 végén 38 hagyományos és 51 kisszövetkezet, valamint leányvállalat működött. Mi­ként szerte az országban, megyénkben is sok hagyományos szövetkezet „cse­rélte ki cégtábláját”, azaz váltotta fel az eddigi tevékenységi formát a jövedel­mezőbb, intenzívebb fejlődést lehetővé tevő kisszövetkezeti gazdálkodással. Mostanra azonban már inkább az a gyakoribb, hogy kisszövetkezetek újonnan, vagy más egyéni vállalkozá­sokból alakulnak. Számuk sűrűn vál­tozik, vannak; olyanok iá, amelyek megszűnnek, de a tendencia mégis a növekedés. Megyénkben 1987-ben 15- tel több kisszövetkezet működött, mint 1986-ban. Változó képet mutatnak aszerint is, hogy mely népgazdasági ágazatban tevékenykednek. Ennek oka az, hogy a piaci igényeknek, illetve a népgazdasági érdekeknek megfelelően változtatják termékszerkezetüket. A múlt év végén 14 kisszövetkezet az építőiparban, 13 a könnyűiparban, öt a gépiparban, egy a szolgáltatásban működött. Árbevételük meghaladta az 1,5 milliárd forintot, ez 11 százalékkal több az előző évinél. A. M. A kulturális központok és a nemzetiségi szövetségek vezetői a népfrontban A szocialista országok Budapesten működő kulturális és tájékoztató központja­inak igazgatóival, valamint a magyarországi nemzetiségi szövetségek elnökeivel, főtitkáraival és a nemzetiségi lapok főszerkesztőivel találkozott kedden Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, valamint a népfront­mozgalom több vezető munkatársa. A bolgár, a csehszlovák, a lengyel, az NDK és a szovjet kulturális centrumok vezetőivel folytatott megbeszélésen a főtitkár tájékoztatást adott arról, hogy a mozgalom miként kívánja segíteni az országban a stabilizációs, s majdan a kibon­takozási folyamatot. A tanácskozás résztvevői úgy értékelték, hogy a kulturális központok és a népfront együttműködése kölcsönösen színesíti, gazdagítja mun­kájukat. így a további feladatok megvalósításához jelentősen hozzájárulhat kap­csolataik elmélyítése, az együttműködés lehetőségeinek bővítése, új tevékenységi formák feltárása. A magyarországi nemzetiségi szövetségek és a nemzetiségi lapok vezetőinek részvételével megtartott találkozón szó esett a nemzetiségi szövetségek eredménye­iről, gondjairól, s arról a munkáról, amelynek során a szövetségek ez évi kongresz- szusait készítik elő. A közös tennivalókat körvonalazva Pozsgay Imre hangsúlyoz­ta: a népfrontmozgalom egyik sajátos feladata, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel támogassa a nemzetiségeket hagyományaik ápolásában, kultúrájuk fejlesztésében, érdekeik érvényesítésében. Biztosította a nemzetiségi szövetségek vezető képviselőit arról, hogy tevékenységükhöz a jövőben is segítséget nyújt a népfront. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents