Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-30 / 25. szám

1988. január 30. • PETŐFI NÉPE • 5 A KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNPADON: Mandragórából Maszlag Színészek — premier előtt Nincs egy hét a Maszlag premierjéig. Ilyenkor fokozottan izgulnak a színé­szek és a darab létrehozói. Talán ál­matlan éjszakák telnek el... A kecske­méti Kelemen László Kamaraszínház­ban zenés komédiára készülnek. Ma­chiavelli, a híres reneszánsz író-gondol­kodó Mandragora című műve szolgált alapul Karinthy Ferencnek, aki átírta az eredeti történetsort. Romhányi Jó­zsef dalszövegekkel, Aldobolyi Nagy György pedig zenével szolgált. A két­részes zenés komédia próbáján jártunk. A rendező—játékmester A Maszlagot még az előző évadban elkezdték próbálni, elkészültek a jelme­zek, a díszletek, a bemutató bizonyos okokból mégis elmaradt. Akkor Miko- lay László vendégként rendezett, ezút­tal pedig Kovács Gyula vette át ezt a szerepkört. Egyben ő a játékmester is. — Komoly megpróbáltatás egy prózai színész számára rendezni, legfőképpen ha zenés műfajról van szó. — Lényegében félkész produkciót kaptam. A tavalyi férfi főszereplő el­szerződött, ez a feladat másra várt, mégpedig Maros Gáborra. A rendezés már régóta izgatott, csak nem volt al­kalmam eddig próbára tenni magamat. Most eljött az idő. Bátorság kell ehhez a vállalkozáshoz. Sokat foglalkoztam a számomra most létfontosságú feladattal, a rende­zéssel. Miután zenés műfajban igen ke­veset dolgoztam, Hajdú Sándor segítsé­gére számítottam. Színész módjára kö­zelítek a műhöz, belebújok a szereplők bőrébe, mit tennék a helyükben, ho­gyan formálnám meg a különféle jelle­meket, figurákat. Ha a színművészet skizofrén szakma, akkor a rendezés többszörösen az. Ezt állítom! — Milyen lesz a Maszlag? Szellemesnek, könnyednek kell lennie. Egy-egy jelenet, helyzet igazsá­gát szükséges megtartani, ugyanakkor komikus vonásait felerősítve, zenével megspékelve kell továbbadni. A muzsi­ka más dimenzióba röpíti a darabot. — Játszik is a zenés komédiában, mégpedig a Komédiást. — Igen. Nem könnyű a helyzetem, hiszen nekem kell alakítgatnom, for­málnom a kollégáimat e darabon belül. Az ötleteket, véleményeket persze meg­hallgatom. Megbeszéljük a legapróbb észrevételeket is. Úgy látom, kiválóan tudunk együtt dolgozni. Felszabadul­tan, jó kedvvel zajlanak a próbák. Ez a lényeg, főképpen a komédiáknál. Zsófi mama: Csák Zsuzsa Nyugodt szívvel állíthatjuk, az utób­bi évadok egyik legsikeresebb kecske­méti színésze Csák Zsuzsa. Kitűnő ka­rakterformálását a közönség is méltá­nyolta. Mint hallottuk, utolsó kecske­méti szerepét a Maszlagban játssza, hi­szen a következő évadot már máshol kezdi. — Mostohaanyát játszom. Luca lá­nyomat tisztességre, becsületre neve­lem, mint ez a darabban el is hangzik. Ellentmondásos ez a kijelentés, hiszen kerítésből, kufárkodásból gazdagodik meg Zsófi mama. Lényegében egy „új­gazdag” úrinőt kell megformálnom. — Jó szerep ez a színész számára? — Igen, erre szokták azt mondani, hogy ziccer-szerep. Nem szeretem ezt a kifejezést, hiszen valójában minden • Kovács Gyula a színpadon, ezúttal rendezői szerep körben • Csák Zsuzsa, Gulyás Zoltán Zentai Zita és Kürti Péter (Fotó: Straszer András) • Horváth Károly, a ( ingár, furcsa helyzetben. alakításnak tökéletesnek, kiugrónak, a korábbitól elütőnek, másnak kell len­nie. Ha ez nincs így, nem várható siker. Kovács Gyula alaposan átdolgozta a Maszlagot, a figurákra és a játékra he­lyezte a hangsúlyt. Remélhetőleg emlé­kezetes darab részesei lehetünk. Azon kísérletezem, hogyan tudok minden darabban mássá változni, nemcsak úgy, hogy az egyik oldalról a másikra fésülöm a hajam. Lelkiismereti kérdést okoznak a legapróbb részletek is. Cingár: Horváth Károly Épphogy kifújja magát Horváth Ká­roly. Most jött le a színpadról, ahol táncolt, énekelt. A Maszlagban Cingár, a tekergő figuráját bízták rá. — Cingár szolgatípus. Körülugrálja a gazdáját, legfontosabb dolog számá­ra az, hogy maradéktalanul teljesítse ura kívánságait. Cingár szegény ember, de furfangos, dörzsölt, van esze. A tör­• Látvány, mozgás. Lucáról, a feleségről várom véleményét. — Úgy gondolom, az egész darab eltérő attól, amit eddig Kecskeméten játszottam. Korábban főképpen nagy­operettekben láthatott a közönség. Igaz, pályám során Pécsett és a Fővá­rosi Operettszínházban már osztottak rám karakterszerepeket. Veszélyes „ve­gyes műfajban” játszani, hiszen a moz­gásra, az énekre, a prózai részre egy­aránt figyelni kell. — Megkedvelte a műfajt? — Természetesen, annál is inkább, mért komédiában eddig még nem kap­tam lehetőséget. Kovács Gyula ráta­pintott a lényegre; arra törekszik, hogy túlrajzolt figurák jelenjenek meg a szín­padon. Nem volt könnyű meghatároz­ni, hogy mit játsszunk és hogyan játsz- szuk el a darabot, hiszen csupán általá­nosat adni érdektelen. — Nyugodtan alszik a premierig? — Dehogy! Mindig nagyon megkín­lódom a szerepekért, nyugodt alvásról szó sincs. A Maszlag bemutatója 5-én, pénteken este hétkor lesz a Kelemen László Ka­maraszínházban. Borzák Tibor • Csák Zsuzsa Zsófi mamát játssza. ténet során a szereplők szerelmi-szexu­ális élete vissza-vissza tér, s ő mintha igyekezne mindezt „fölülről” szemlélni. — Pikáns előadásra számíthatunk? — Igen, de ízléssel, kellő határokon belül. Cingámak például sehogy sem jön össze a parti Dudival, a szolgáló­lánnyal (Sivók Irén játssza), mert állan­dóan mások ügyeivel van elfoglalva ... Elég lassan tanulom a szerepemet, so­kat rágódom rajta. Hajnalonként már fülemben csengenek a dalok, azok is, amelyeket mások énekelnek. Számom­ra sem lesz könnyű az előadás, hiszen állandóan lótok-futok a színpadon, a kollégám hátán állva fakadok dalra, és ehhez hasonlók! Luca: Nagy Annamária Elmélyülten figyeli a próbát, színész­társait Nagy Annamária. Néhány pilla­natra elvonom a figyelmét, amíg a ko­média egyik fontos szerepéről, az általa Egyszer volt, hol nem volt... Ötvennyolc éves lenne most, és mar öt éve halott Grace Kelly, az ünnepelt filmsztár, majd uralkodói hercegné. Nagyapja a sok ezer koldus ír pa­raszttal hajózott át Amerikába. Tíz gyermeke közül kilencedik volt Jack, aki a semmiből indulva, hamarosan jó­módú vállalkozó lett. Tizenhét szobás villában lakott családjával Philadelphi­ában. Négy gyermeke közül harmadik­nak született Grace, 1929 november 12-én. Tizenhét esztendősen jut be nagybágyja segítségével a Newi York-i Színiakadémiára. Az „iskola szépe” lesz. Csodálatos arcbőre, kék szeme, szőke haja, elragadó kedvessége, tréfá­ra mindig kapható természete minden­kit meghódít. Hogy pénzt keressen, először a rek­lámokon jelenik meg arca, aztán mo­dell lesz, kisebb szerepeket kap színpa­don. És megérkezik az első nagy szere­lem, de a Kelly család elriasztja a kérőt. Mint ugyanígy később is, több ízben. Grace elhatározza, hogy teljes erővel nekilát pályája kiépítésének. Hires, ne­ves, befolyásos férfiak társaságát kere­si, s meg is találja, hiszen nagyon szép és elragadóan kedves. Már foglalkoztatja a tv is. Hatvan darabban játszik. Következik az első nagyfilm, s vele az első nercbunda. Az­tán szerep az akkor már körülrajongott sztárral, Gary Cooperrel. Főszerep Clark Gable oldalán. A neves rendező, Hitchcock korszaka kövekezik aztán, aki legalább tíz filmet tervez Grace Kellyvel. Pedig Grace szerint „Hitch­cockkal dolgozni szörnyűség, de önbi­zalommal tölt el, és varázslata alatt tart.” A Vidéki lány főszerepe — egy alko­holista férfi elgyötört felesége — meg­hozza számára az Oscar-díjat is. Ez időben öt filmje fut a mozikban egyidő- ben, elnyeri a tv Oscar-ját, és mindösz- sze huszonöt éves. Nagyon jó alakítást nyújt Molnár Ferenc darabjában, a Hattyú-bán is. Meghívást kap Cannes-ba a filmfesz­tiválra, s bemutatják a monacói ural­kodónak, Rainier hercegnek; s a har­minckét éves herceg hamarosan felesé­gül kéri a huszonöt éves filmcsillagot, hogy 1956 áprilisában oltárhoz vezes­se, s Grace Kelly elfoglalhassa herceg­női trónját a Monte Carlo szikláira épült, 220 szobás, rózsaszín palotában. A kívülállónak mesébeillő szerelmi történet. És a valóság? Rainier herceg­nek meg kellett nősülnie, mert függet­lenségét Franciaországtól Monaco csak úgy őrzi meg, ha van trónörökös. Grace Kelly a legjobb percben jött. Gyönyörű szép nő, világhíres sztár, aki mágnes­ként vonzza majd a turistákat, Monaco bevételének pedig nagyobbik részét az idegenforgalom adja. Es a kétmillió dol­láros hozomány sem kevés. Nincsen könnyű dolga a hercegné­• Az első filmfőszerepében: 1951-ben a Tizennégy órában. nek. Minden és mindenki idegen. Az udvari etikett — mint egy valódi ural­kodói házban — nagyon szigorú. A hercegnek alig akad szabad órája, annyira leköti hivatala sok gondja. Hosszú évekbe telik, mire Grace bele­szokik „honanyai” tisztébe, társadalmi kötelezettségeibe. Fia nevelésébe nem szólhat bele, mert i herceg saját maga akar belőle igazi uralkodót nevelni. A nagyobbik lány, Caroline 18 évesen egy nála sokkal idősebb playboyba sze­ret bele, s erőszakolja ki az esküvőt szüleinél, hogy egy év múlva elválhas­son majd. Stephanie, a kisebbik lány már 17 évesen megkezdi önálló életét párizsi iskolai évei alatt. A 26 éven át tartó házasság alatt a hercegnek egy-egy szerelmi kalandja is kitudódik szép, fiatal udvarhölgyek is vannak —, lelki sérülései tompításá­ra az alkoholt reméli gyógyírnak a her­cegné, s bizony jó néhány kilót felszed egykori gyönyörű alakjára. Hogy mi okozta a tragédiát 1982- ben? O ült a volánhoz, hogy Stephanie-t behozza nyári kastélyukból Monte Car- lóba. Már a város közelében voltak, amikor — szemtanú leírása szerint — a barna 3500-as Rover sziklának, terelő­korlátnak, majd töltésnek ütközve elfe­küdt a bozótban. A vezetői oldalról Stephanie mászott elő, kisebb sérülé­sekkel, a másik ülésben Grace feküdt haldokolva. Ő' vezetett? Vagy a leány? Véletlen hiba? Az alkohol? Tán nem vette föl a szemüvegét? Öngyilkosság? A kérdésekre nem válaszolt. Magá­hoz sem térve, másnap Grace Kelly meghalt. A befelé inkább könnyes, de kifelé mindig ragyogó fényt árasztó csil­lag kihunyt. Dancs Vera • Az eskü­vőn 1956-ban OLÁH JÁNOS Nagymama* A nagymama kint állt a tornácon, ismerős szajkóhangon onnan kiabált át a túlsó házhelyen játszó fiúnak. Mérges volt, de hogy miért, mi baja van, azt nem lehetett tudni. Nem tudta a fiú se. A nagymama bement a házba. Nem várta meg, lesz-e, s mi lesz a foganatja a kiabálásának. A fiú szerette volna tudni, mit akar a nagyanyja, mégsem hagyta abba a játékot, de folytatni sem tudta olyan önfeledten, mint annak előtte, pedig szerette volna. A feledésre fogékony gyermeki öntudat homá­lyából makacsul kísértette az iménti mulasztás. A Czobor fiúkon, Gazsin meg Pistán, úrrá lett a mehetnék, s ez különféle kellemetlenkedő gesztusokra késztette őket. Nem osztoztak a fiú játékszenvedélyében. — Eriggy a nagyanyádhoz — mondták —, különben kipo­rolja a seggedet! — de azért unottan tovább húzták a kis kézikocsit. A kócmadzag istráng lazán leffegett. Cséplést ját­szottak, és a betakarítással kezdték. Már megint nem húztok — szólt rájuk elkeseredetten a fiú. Egész délelőtt a játék előkészítésével vesződött, s most úgy érezte, az ikrek kelletlenkedése miatt minden fáradsága kárba vész. Az idő is esőre állt, mintha minden, de minden ellene esküdött volna. Gazsi és Pista megálltak. Lóarcukat vigyorog­* A Központi Sajtószolgálat 1987. éri novella- és tárcapályázatának különdíjas alkotása. va fordították vissza. Gazsi volt a bátrabb, született rebellis, ő próbált meg először kibújni a madzagistrángból. A fiú nem engedte, dühösen rántotta meg a gyeplőt. A kocsi fölborult, a fűkötelekkel összecsomózott apró kévék szanaszét repültek, a kocsi égnek fordult kerekei tehetetlen lendülettel forogtak tovább. Gazsi végül is kiszabadult a ma­dzagok közül. Pista megpróbálta eljátszani a békeszerző sze­repét, s rászólt Gazsira, de hiába. Az ahelyett, hogy beállt volna a kocsi elé, eltaposott néhány kévét, s még a nyelvét is rájuk öltötte. A fiút erre elfutotta a méreg. Nem a kárbaveszett fáradsá­got sajnálta, az bele volt számítva a játékba, hiszen nemsokára maguk vágták volna fel cséplés közben a kévéket, a pusztítás esztelen módja, a Gazsi arcára kiült hivalkodó gőg bőszítette föl. Ekkor már Pista is ledobta magáról a madzagszerszámot. — Álljatok vissza, azonnal álljatok vissza! — üvöltötte a fiú. A hangja olyan erőszakos és ideges volt, hogy az első pillanatban maga se ismerte föl. A tehetetlenség érzése szinte elvette az eszét. Az öklét rázta feléjük, de azok rá se hederítet­tek. Gazsi még gyúnyolódni se átallott. — Fogj meg, ha tudsz! — lökte oda foghegyről. A fiú hirtelen iramodott neki, teljes lendülettel, az útjában álló ko­csival se volt képes törődni, hogy belerúgjon Gazsiba. Azonban túlméretezte a mozdulatot. A támaszkodólába kibicsaklott, a másik meg a kocsi saroglyatartó vasában akadt el. A vas ujjnyi mélyen hasította fel a combját. Egyelőre nem érzett fájdalmat, csak könnyű zsibbadást a csípője tájékán. — Úgy kellett, úgy kellett, káposztába hús kellett — az ikrek csúfondáros kántálása vijjogva keringett fölötte. Lábá­ból olajoson csörgött a vér, és szétkenödött a friss lucerna illatos levelein. Mozdulatlanul feküdt. Nem sirt, nem hisztériá- zott, ahogyan az egy nagymama kedvencétől méltán elvárható lett volna. Az ikreket egyszerre futotta el a sápadtság. Úgy eredtek futásnak, mintha parancsra tették volna. A hátuk közepéből csak úgy sütött a részvétlenség. A fiú sokáig feküdt a lucernában. Nem vett tudomást az orrát csiklandozó bogarakról, a friss kaszálás tűhegyes torsá­nak szúrásairól, de még a fájdalomról se, amely egyre éleseb­ben hasogatta a combját. A nagyanyja méltatlankodó hangja zökkentette ki az érzéketlenségnek ebből a viszonylagosan- idilli állapotából. A fiú sajnálta, hogy a nagymama olyan gyorsan elhallgatott. Kíméletlen, mély csönd települt a kazlak köré. És a nagymama nem szólalt meg többet, akármilyen kétségbeesetten várta is a fiú. Mert most már nagyon várta, minden idegszálával a ház felől ígérkező moccanásokon füg­gött, de hiába. Itt hagyott vérbe fagyva, gondolta szemrehányóan. Maga is érezte, igazságtalan ez a neheztelés, de nem tudta elfojtani. A sírás is csaknem kibuggyant a szája szögletén, annyira vitte az önsajnálatot, pedig ekkor már ott guggolt mellette a nagy­mama. A fejés-illatú kendő csücske a tarkóját birizgálta. Egészen elhagyta magát. Tűrte, hogy a vézna, öreg karok a magasba emeljék, az úton, az árkokon át vigyék befelé az udvarra, leültessék a fejőszékre a napsütötte fehér fal elé. Híre-hamva sem volt már az ígérkező esőnek, csupán az illata maradt itt a diófa levelei között. A nagymama bent a tisztaszobában kutatott, ki lehetett hallani a fiókok huzigálásának zaját. A gyógyszeres dobozt kereste. Ki volt az? - kérdezte vészjóslóan, amikor visszatért. A fiú nem válaszolt, makacsul szorította össze a száját. — Eltöröm a derekát, az egyszer biztos — dohogott tovább a nagymama, de a fiú megérezte a hangjában a sértődöttséget. S valóban: ellátta a sebet, de nem szólt többet, visszavitte a jódot, meg a kötszert a helyére, aztán elindult az állatok után. Az ikreket az istállóajtóból látta meg. Ott ólálkodtak a kapu előtt. Kíváncsian lestek befelé, szerették volna megtudni, mi lett a fiúval. — Hát ti mit akartok itt? kiabált rájuk, s magához vette a vasvillát. — Hol van a Feri, jön játszani? — kérdezték azok ártatlan pofával, tettetve, hogy semmit se tudnak. — Pusztultok innen?! — bökött feléjük a nagymama a vasvillával. — Büdös átokfajzat! A fiú sántítva botorkált a kapu felé. — Miért zavarta el őket, miért? — szögezte vádaskodva a nagyanyjának a kérdést. A nagymama válaszra sem méltatta, megvetően fordult el tőle. — En voltam a hibás — zokogta a fiú. Nem volt nála zsebkendő, a keze fejével törölgette a szemét meg az orrát. — Még véded őket? — A nagymamát elöntötte a méreg. Azt se tudta, mihez kezdjen ekkora háládatlanság láttán. Tehetetlenül, kiüresedett tekintettel nézte a fiút, aki sántítva futott végig a korhadó léckerítés mentén a Czobor-porta irá­nyába. — Ereggy, csak ereggy utánuk, megérdemlik! Mintha vesszővel verték volna egy vastag posztókabát há­tát, úgy pufogtak a nagyanyja szavai mögötte, de nem törődött velük. Fejest ugrott az üres nyári utca érzéketlen csöndjébe. A Czobor-portát vastag betonkerités választotta el az utcá­tól. A nehéz vaskapun érintetlenül lógott a lánc, a lakat, jelezve: ide senkit sem várnak. A fiú megszégyenülten kullo­gott vissza. Belépett a kapun, végigment az udvaron, föl a tornácra. A nagymama úgy tett, mintha észre se vette volna. Ott állt még mindig az istálló ajtajában. A csönd olyan kono kan dermedt köréjük. töltötte be az egész udvart, mintha sohase akarna fölengedni többé.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents