Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-30 / 25. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1988. január 3«. Befejeződött a bolgár pártkonferencia A Bolgár Kommunista Párt országos konferenciáján a küldöttek teljes támogatásukról biztosították a központi bizottságnak a politikai-gazdasági átalakításra vonatkozó „júliusi koncepcióját”, másrészt bírálták az átalakítási folyamatot helyenként gátló jelenségeket, a bürokratizmust és a formalizmust. A felszólalók véleménye szerint „a társadalomnak a tavaly júliusi plénummal elkezdődött gyökeres általakítása megfordíthatatlan folyamat, amely feltétlenül elvezet a szocializmus minőségileg új állapotához”. A vitában sok szó esett a mezőgazdaság és az ipar gondjairól és fejlődésük távlatairól, a szellemi szféra egy-egy területének jelentőségéről. Csudomir Alekszandrov, a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára hangsúlyozta: a „júliusi koncepció sok mindent gyökeresen módosít a pártnak a társadalomban elfoglalt helyére, vezető szerepére vonatkozó elképzeléseinkből”. Szerinte „a jövőben a pártnak egyre inkább a saját példáján keresztül kell vezetnie az önigazgató dolgozó kollektívákat és területi közösségeket, a párt programjára és szervezeti szabályzatára épülő saját önigazgatása kibontakoztatásának példáján keresztül. A pártban is az önigazgatás az a legfőbb irány, amely a párton belüli demokrácia fejlődését az adott szakaszban meghatározza. S ennek fokától jelentős mértékben függ az egész társadalom demokratizálódásának üteme is.” Egy másik felszólaló, Miien Nikolov, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának titkára hangsúlyozta, hogy a bolgár KISZ-nek „új típusú szervezetté, az önigazgató társadalom szerves részévé kell válnia”. A határozattervezet elfogadásával tegnap befejeződött Szófiában a Bolgár Kommunista Párt kétnapos értekezlete. A tanácskozás záróülésén bejelentették, hogy a pártértekezlet határozatának végleges szövegét a későbbiekben teszik közzé, mivel a tanácskozáson elhangzott számtalan javaslat, új megközelítési mód és észrevétel közül többet is bele akarnak foglalni a dokumentumba. Várkonyi Péter találkozása a „hatok” képviselőivel Magyar— szíriai tárgyalások Horn Gyula külügyminisktériumi államtitkárjanuár 27—28-án látogatást tett a Szíriai Arab Köztársaságban. Megbeszéléseket folytatott Abdel Halim fladdammal, a SZAK alelnökével, Faruk as-Saraa külügyminiszterrel, Nasszer Kaddur külügyi államminiszterrel és Diah al-Fattal külügyminiszter-helyettessel. A tárgyalásokon áttekintették a magyar--szíriai kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit, különös tekintettel a gazdasági együttműködésre. Horn Gyula tájékoztatta tárgyalópartnereit a szocialista közösség külpolitikai törekvéseiről, a nemzetközi életben mutatkozó pozitív tendenciák erősítését szolgáló tevékenységéről. Szíriai vendéglátóival behatóan megvitatta a közel-keleti térségben és a Perzsa-öbölben kialakult helyzetet. Állást foglaltak amellett, hogy a közel-keleti válságot békés úton és átfogóan rendezni kell, az ENSZ égisze alatt mielőbb békekonferenciát kell tartani. Kifejezték szolidaritásukat a palesztin nép küzdelmével. Hangsúlyozták, hogy folytatni kell az erőfeszítéseket az irakiiráni háborúk befejezése, a konfliktus kiterjedésének megakadályozása érdekében. Horn Gyula továbbutazott a Jemeni Arab Köztársaságba. Mubarak Washingtonban Csupán egy pontot volt hajlandó egyértelműen támogatni Reagan elnök csütörtökön, Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel folytatott találkozóján az ötpontos egyiptomi rendezési tervből: azt, hogy hat hónapra függesszenek fel mindenfajta erőszakos cselekményt a megszállt arab területeken, beleértve az izraeli katonai és rendőri akciókat is. Mubarak tervének, többi négy pontjáról nem alakult ki egyetértés a megbeszélésen, amerikai források szerint. Washington különösen a nemzetközi konferencia néhány, az egyiptomi elnök által fontosnak tartott részletével nem ért egyet, mindenekelőtt azzal, hogy azon a palesztinok önálló félként vegyenek részt, képviseletüket a PFSZ lássa el. Várkonyi Péter külügymihiszter pénteken fogadta a „Hat nemzet kezdeményezése” elnevezésű csoport budapesti nagykövetségeinek vezetőit, akik tájékoztatást adtak a hatok — Argentína, Görögország, India, Mexikó, Svédország, Tanzánia — Stockholmban megtartott csúcstalálkozójáról, és átadták az ott elfogadott nyilatkozat hivatalos példányát. Kormányaik megbízásából "hangsúlyozták, hogy országaik az atomfegyverrel nem rendelkező államoknak a béke megőrzéséért viselt felelősségét kifejezve tovább folytatják erőfeszítéseiket a fegyverkezési verseny megállításáért, a leszerelésért. A Nyilatkozatban megfogalmazott konkrét javaslatok célja előmozdítani a nukleáris fegyverekkel renJUGOSZLÁVIA: delkező hatalmak, elsősorban az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti fegyverzet- kbrlátozási megállapodás létrejöttét, amelyek majdani ellenőrzésében a „hatok” készek részt venni. Várkonyi Péter a magyar kormány és a közvélemény nevében üdvözölte a „hatok” kezdeményező magatartását. Hangsúlyozta, hogy a csoport céljaival hazánk messzemenően egyetért, tevékenységét támogatja. A magyar diplomácia vezetője rámutatott, hogy a „hatok” tevékenysége és a Budapesten, Rómában, Helsinkiben a közelmúltban nyilvánosságra hozott „hárompárti kezdeményezés” egyaránt jól szolgálja a nukleáris fegyverekkel nem rendelkező országok aktivizálását a fegyverzetkorlátozás, az enyhülés ügyének előmozdítása érdekében. Elnökválasztás Finnországban Vizsgázik Finnországban az új elnök- választási rendszer: vasárnap és hétfőn dönthetnek a szavazók arról, hogy a kővetkező hat évre ki legyen a köztársaság elnöke. Eddig a finnek csak egy elektori testület 301 tagjára voksolhattak, akik újabb fordulóban megválasztották az elnököt. Most lehetőség nyílik rá, hogy már az első fordulóban — közvetlen választói döntés alapján — eldőljön, ki lesz az új államfő. Ehhez csupán az kell, hogy a jelöltek egyike már az első fordulóban megszerezze a szavazatok abszolút többségét. Ha ez nem sikerül, február 15-én összeül a szintén most (másik szavazócédulán) megválasztandó elektori testület, hogy a régi módon döntsön az elnöki szék birtokosáról. Szükségessé válhat, hogy harmadik fordulót tartsanak, amennyiben az elektoroktól sem kap senki abszolút többséget. Ez esetben a két legtöbb szavazatot szerző jelölt marad versenyben. Ezek azonban csupán az elméleti lehetőségek: a közvéleménykutatások egyértelmű többséget jeleznek a hivatalban lévő szociáldemokrata Mauno Koivisto javára, s a megfigyelők többsége úgy véli, nem lesz szükség újabb fordulóra. A második legesélyesebb jelölt, Harri Holkeri, Finnország jelenlegi miniszterelnöke. A 42. évében járó Paavo Väyrynen zárja az esélyesnek tekinthető jelöltek sorát. A Centrumpárt elnöke, 29 évesen már miniszter volt, s később csaknem egy évtizeden át irányította hazája külügyminisztériumát. Műhiba a lottósorsoláson A jugoszláv szerencsejáték-igazgatóság e heti lottósorsolása bizonyára bekerül a Guinness rekordok könyvébe. A televízió széles nyilvánossága előtt megtartott húzáson a 39 számozott golyó közül, műszaki hiba miatt, 8 még nem került bele a szerencsekerékbe, amikor az már kiugratta az első nyerőszámot... Az ellenőrző bizottság elnöke ekkor a hiányzó golyókat is belökte a többi közé és a húzás folytatódott. Kihúzták a hét nyerő- és az egy potszámot, s a sorsolást érvényesnek hirdették ki. Jó két óra múltán azután a tv híradójában bejelentették, hogy a húzást a híradót követően megismétlik, mert az elsőt érvénytelennek kellett nyilvánítani. Újból kisorsolták a hét nyerő- és az egy pótszámot, s az ellenőrző bizottság a második húzást nyilvánította véglegesnek. A műhiba óriási vihart kavart. Várható, hogy a szerencsejáték-igazgatóság ellen bírósági perek sorozata indul. Mert mit tegyenek azok a lottózók, akik az első húzás szerint nyertek, s abban a meggyőződésben, hogy napokon belül dinármilliók ütik a markukat, nyomban valamelyik mulatóhelyre mentek és tekintélyes összegeket költöttek? Vagy szelvényük nem nyert és nyomban eldobták, esetleg összetépték? Mit szóljon az, aki szívinfarktust kapott, miután közölték, hogy az első húzás szabálytalan volt és ezert nem kaphatja meg a telitalálata után járó óriási nyereményt? A lottóbotrány az újságok elsőrendű kommentártémája lett. A szarajevói tv javasolta, hogy az első húzás nyerteseinek fizessenek vigaszdíjat. A végkifejletet egyelőre senki sem tudja megjósolni. H ÉTI VILÁG HÍRADÓ AZ ESEMENYEK KRÓNIKÁJA időhatárhoz kötésére. — Servailles-ban a NATO-országók és Japán magas rangú képviselői az úgynevezett COCOM-bizottságban annak a tilalmi listának a korszerűsítéséről tárgyaltak, amely a szocialista országokba irányuló technológiai export megszigorítását célozza. — Varsói találgatások arról, hogy Reagan elnök a moszkvai csúcstalálkozó előtt vagy után a lengyel fővárosba is ellátogat. — 25 év után először jugoszláv kormányfő tárgyal Rómában: Branko Mikulics és Goria a két ország kapcsolatainak javítására törekszik. PÉNTEK: Szaúd-Arábia külügyminisztere Moszkvában a közel-keleti kérdésről és az Öböl menti háborúról folytatott megbeszéléseket. — Befejezte munkáját a szovjet atomszakértők 20 tagú küldöttsége, amely Nevadában az amerikai atomkísérletekről tájékozódott. — Szihanuk herceg a kambodzsai kérdés megoldását célzó tárgyalásairól Pekingben tájékoztatta a kínai vezetőket. — San Jóséban a sandinista kormány képviselői először tárgyaltak közvetlenül a kontrák képviselőivel. — Brit—francia csúcstalálkozó Londonban. HÉTFŐ: Az amerikai szenátus három bizottságában megkezdődött — az európai közepes és rövidebb hatótávolságú atomfegyverekre vonatkozó szerződés ratifikálási vitája. — Hoszni Mubarak egyiptomi elnök Bonnban villámlátogatást tett és ismertette közel-keleti rendezési tervét. -— Magyar felszólalás Bécsben a „23-ak” újrakezdődött konzultációin — A koreai NDK njegtiltotta az USA állampolgárainak az országba való beutazást. — Botrány Bécsben: az állami VOEST egy leányvállalata a tilalom ellenére ágyúkat szállított Iránnak. KEDD: Helmut Kohl Prágában tárgyalásokat kezdett, amelyek során a várakozásokat felülmúló módon sikerült javítani Csehszlovákia és az NSZK viszonyát, Strougal miniszterelnök már szeptemberben viszontlátogatást tehet Bonnban. — Reagan „az unió helyzetéről” szóló hagyományos üzenetében a kongresszus előtt egyszerre méltatta a szovjet—amerikai megállapodást, s ígérte meg az SDI folytatását, valamint a nicaraguai kontrák támogatását. — Sri Lanka elnöke, Jayewardene Új-Delhiben Radzsiv Gandhival találkozott, és ígéretet kapott arra, hogy India támogatni fogja a szigetország problémáinak megoldását. SZERDA: Ortega nicaraguai elnök Madridban spanyol részvételt kért a középamerikai béketerv végrehajtását ellenőrző testületben, González miniszterelnök erre ígéretet tett. — Mubarak megérkezett Washingtonba és ötpontos javaslatát elsőnek Shultz külügyminiszterrel ismertette. — Hun Sen kambodzsai kormányfő az ellenzék vezetőjével, Szihanuk herceggel folytatott tárgyalásairól Moszkvában tájékoztatta Sevardnadze külügyminisztert. CSÜTÖRTÖK: Szófiában megkezdődött a bolgár pártértekezlet, amelyen Tódor Zsivkov „forradalminak” minősített javaslatokat tett, a többi között a pártvezető és az államfői teendők kettiválasztására, valamint a funkciók betöltésének • Tizenöteves szünet után látogatott ismét Csehszlovákjába nyugatnémet kancellár. A képen: Helmut Kohl (balra) találkozott Milos Jakessai, a CSKP KB decemberben megválasztott új főtitkárával ______________________________ _________________________________________ A hét fő kérdése: ■ v Milyen érvek és ellenérvek csapnak össze Washingtonban a szovjet—amerikai megegyezés ratifikációs vitájában? Megkezdődött a politikai harc az amerikai fővárosban: a Reagan—Gorbacsov megállapodás hívei és ellenfelei a Capitoliumon, a törvényhozásban, de a sajtóban, televízióban vagy éppenséggel a novemberi választást előkészítő gyűléseken egyformán „ringbe szállnak”. Érvek és ellenérvek „ütésváltására” figyelhet az amerikai közvélemény, de a világ is. A karácsonyi-újévi szünet után most gyűltek össze újra az USA honatyái, az Egyesült Államok történelme századik kongresszusának tagjai, s nyomban megkezdték a ratifikációs vitát, amely az úgynevezett „meghallgatásokkal” indul a bizottságokban. Shultz külügyminiszter szerint jó, a nyugati biztonsági igényeknek megfelelő szerződés jött létre. A Szovjetunió több robbanófejet szállítani képes rakétákat szerel le, mint amilyeneket az amerikaiak „áldoztak fel”. Az ellenőrzési rendszer a legalaposabb, amit valaha is szerződés betartásának kontrolljára előírtak. A szerződés, minden tekintetben részletesebb, pontosabban meghatározott, mint a korábbiak, és így tovább . .. Reagan pártjából, a republikánusok soraiból került ki a szerződés legádázabb ellenfele, Jesse Helms. Stílusára jellemző, ahogyan az ellenőrzési rendszernek szerinte meglevő hiányosságait négy pontba foglálta: „nem tudjuk, mit kellene keresnünk. Nem tudjuk, hol keressük. Ha megtaláljuk, nem tudjuk, mit találtunk. Ha tudjuk, mit találtunk, ennek az ellenőrzésnek az alapján nem tudunk ez ellen fellépni .. .” Dole szenátor, aki a republikánusok egyik elnökjelöltje, nem támadja ugyan a szerződést, de további erőfeszítéseket követel, hogy újabb biztosítékokat kapjon az USA a szerződés betartására, és hogy a hagyományos fegyverek egyensúlyát megteremtsék. (Köztudott, hogy az amerikai propaganda e téren szovjet fölényt emleget. . .) Az ellenzékben levő Demokrata Párt a Reagan-kormányzat elleni támadási pontokat keres, jóllehet a szerződést elvileg helyesli. Joe Biden szenátorral az élen egyes demokraták túlmennek a szerződésen, és például a „freeze”-t, a hadászati fegyverek azonnali „befagyasztását” sürgetik, mondván, hogy meg kell akadályozni a közepes hatótávolságú rakéták leszerelésének valamilyen kompenzációját. Valószínű, hogy egyes washingtoni „héják” gondolnak is erre: még a moszkvai csúcstalálkozó előtt gyorsan megnövelni a legnagyobb, legpusztítóbb fegyverek számát, ezzel ellensúlyozhatok a washingtoni Gorbacsov—Reagan szerződés leszerelési intézkedései. Az elnökválasztási kampály már megindult. Észrevehető, hogy a republikánusok a maguk érdemének akarják betudni a leszerelési előrelépést is, meg — paradox módon — a fegyverkezés folytatását is. A demokraták közül többen ennek az ellentmondásos voltát igyekeznek bizonyítani. És — ami már a jövő — beleszólást követelnek a leszerelési politikába. A ratifikációs vita elején mutatkoznak tehát nyugtalanító jelek, de — s ez a washingtoni politikai megfigyelők általános véleménye — a kongresszus végül is minden bizonnyal szentesíti a Gorbacsov és Reagan aláírásával ellátott szerződést. Pálfy József Hazánkba érkezett Anatolij Gribkov hadseregtábornok Anatolij Gribkov hadseregtábornok, a Varsói Szerződés Tagállamai Egyesített Fegyveres Erői törzsének főnöke pénteken Budapestre érkezett. Magyarországi programja során megtekinti a hazánkban folyó Barátság ’88 elnevezésű gyakorlatot. Ülést tartott az Elnöki Tanács Tegnap ülést tartott a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. A testület jelentést tárgyalt meg az Elnöki Tanács elé terjersztett állampolgársági, valamint kegyelmi ügyek 1987. évi intézéséről. Az állampolgársági ügyekben az Elnöki Tanács az állampolgárságról szóló törvény előírásainak érvényre juttatása, a kettős állampolgárság megszüntetésével kapcsolatos nemzetközi egyezmények végrehajtása jegyében hozta meg határozatait. Az ügyek döntésre való előkészítését a Belügyminisztérium, a tanácsok igazgatási szervei, valamint a külképviseleti hatóságok körültekintő munkája segítette. Az állampolgársággal összefüggő ügyekben érintett-személyek száma a múlt év során 2638 volt, ami a megelőző évhez viszonyítva 18 százalékos emelkedést jelent. A magyar állampolgárság megszerzésére irányuló kérelmek jelentős többségét családi okok — magyar állapolgárral kötött házasság, családi, rokoni kapcsolatok rendezése indokolták. Az állampolgársági kötelékből való elbocsátást elsősorban azok kérték, akik külföldön való tartózkodásukat véglegesnek tekintették és a külföldi állampolgárság megszerzésével kívánták letelepedésüket és megélhetésüket biztosítani. A kettős állampolgárság megszüntetésére hozott nemzetközi egyezmények alapján az elmúlt év során 502 kettős állampolgárságú gyermek ügyét rendezték. Az állampolgársági ügyekkel kapcsolatos határozatok meghozatalánál kifejeződtek az általános emberiességi szempontok, különös figyelemmel a családegyesítés elősegítésére. A kegyelmi határozatok tekintetében az Elnöki Tanács megállapította: a meghozott határozatoknál érvényesült az az elv, hogy a kegyelmi eljárások nem a bíróságok által hozott ítéletek felülvizsgálatát célozzák, hanem az elítélés után bekövetkezett egyéni körülmények sokirányú mérlegelését jelentik. A kegyelmi döntések meghozatalát az igazságügyi szervek előkészítő munkája segítette. Az elmúlt évben 1800 kérelmező közül 227-en részesültek kegyelemben: minden esetben betegség, súlyosan hátrányos családi körülmények miatt vagy más, méltánylást érdemlő humánus okból. A továbbiakban az Elnöki Tanács bírákat mentett fel és választott meg. Véget ért a KISZ KB tanácskozása A „Milyen szocializmust építsünk?” elnevezésű vitasorozat szervezési és tartalmi feladatait előkészítő munkáról, valamint az ifjúsági szövetség kiemelkedő tavaszi politikai eseményeiről döntött tegnap a KISZ Központi Bizottsága a kétnapos zánkai ülés befejezéseként. A csütörtökön megtartott szekció- riilések tapasztalatait összefoglalva Gönci János, a KISZ KB titkára megállapította: a társadalom egészében. így a fiatalok körében is vita folyik a szocializmus alapvető kérdéseiről. Ezért határozott úgy az ifjúsági szövetség vezető testületé, hogy vitasorozat szervezésével kapcsolódik be ebbe az eszmecserébe. A „Milyen szocializmust építsünk?” vitasorozatot a tervek szerint — a szakmai előkészítés után — áprilisban kezdik meg. A KISZ KB döntött arról, hogy a vitasorozatot egy rövid, de mozgósító erejű felhívás formájában hirdeti meg. A vitavezetők felkészítéséhez vitaanyagot bocsátanak rendelkezésükre, s más háttéranyagokkal is segítik őket. Katonafiatalok bevonulása februárban Ezekben a napokban országszerte több ezer fiatalnak kézbesítették az illetékes megyei hadkiegészítési és területvédelmi — Budapesten a fővárosi hadkiegészítő—parancsnokság levelét, amelyben értesítik a sorköteleseket, hogy behívásukat februárra tervezik. A téli hónap évről évre visszatérően a Magyar Néphadsereg életének egyik legmozgalmasabb időszaka: a 18 hónapos szolgálatuk végére érkezett leszerelő katonáktól a most bevonuló újoncok veszik át a fegyvert. A behívásig rendelkezésre álló időt érdemes jól beosztania a sorköteles fiatalnak, hiszen a katonai szolgálat olyan jelentős változást hoz eddigi életvitelében, amelyre ki- sebb-nagyobb hivatalos ügyeinek elintézésével is fel kell készülnie. A hadkiegészítő parancsnokság levele több ilyen tennivalóra hívja fel a bevonuló katonafiatalok figyelmét. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a még hátralevő időben feltétlenül jelentsék be a személyi adataikban, illetve■fóriilnlén>yeik•, ben bekövetkezett változásokat, mert ez esetleg meghatározhatja, hogy a lakóhelyükhöz közelebbi, vagy távolabbi városban töl- tik-e le szolgálati idejüket. Célszerű rendezni a később esetleg problémát okozó személyi, családi ügyeket is. A katonai szolgálat idejére a fiatal kérheti OTP-tartozása törlesztésének mérséklését, indokolt esetben annak felfüggesztését is. További fontos tudnivaló, hogy családi segélyre jogosultak azok a munkaképtelen, eltartásra szoruló.hozzátartozók, akiket a bevonulást megelőzően saját jövedelméből tartott el a sorköteles. A segélykérelmet a behívóparancs kézhezvétele után az állandó lakóhely szerint illetékes tanács egészségügyi szakigazgatási szervéhez kell benyújtani. Ugyanitt kaphatnak bővebb tájékoztatást a családisegély-jogosultságról. AZ ARHIVATAL KÖZLEMÉNYE Az Országos Árhivatal elnöke közli, hogy a 17/1987. (XII. 27.) ÁH számú rendelkezésben előírt, a nem külkereskedelmi forgalomban vámkezelt, 25 ezer forint egyedi értéket meghaladó termékek forgalmazására vonatkozó tilalom azokra a termékekre terjed ki, amelyek 1988. január 15. után érkeztek be az országba. A január 15. előtt beérkezett, de azt követően vámkezelt áruknál a korlátozást az ügyfél kérelmére törölni kell a vámokmányokról. Nem vonatkozik a jogszabályi tilalom a magánszemélyek személyi szükségleteinek kielégítésére szolgáló termékekre. Téli vásár két hétig, a tavalyinál kisebb árukínálattal (Folytatás az 1. oldalról) mák, s kétmillió forint értékű gyermeklábbeli közül is választhatnak maguk: nak a vevők kevesebb pénzért, dzsörzé- és vastagabb' szövetanyagok mellett tájékoztatott Hódos Mihály igazgatóhelyettes. Kedvezően érinti majd a vásárlókat, hogy a Bácska üzleteiben az alacsonyabb áron forgalomba kerülő termékeknek egyharmada gyermekruha. A januári áremelések után, ha csak két hétig is, ezzel lehetőségük nyílik a családoknak kisebb megtakarításra. A gyerekek számára gyártott cipőket és ruhaneműket egyébként 40 százalékkal adják eredeti áruknál kevesebbért a vállalat értékesítőhelyein. A forgalom bővítése érdekében a kecskeméti Arany János utcában — a volt rövidárubolt helyén —, a kedvezményes árusítás idején, kihelyezett részleget tart nyitva a Pajtás Kisáruház. Tavaly februárhoz képest kétötöd résszel kevesebb, 13 millió forintnak megfelelő öltözködési cikkel várja vásárlóit a kecskeméti és a kiskunfélegyházi Centrum Áruház. Azonfelül, hogy az utóbbi kevés abrosszal, sötétítőfüggönnyel és hímzett terítővei is színesíti a választékot, a Centrum engedményes árukínálatából is elsősorban a téli holmik érdemelnek említést. Egyebek közt 400 pár gyermekcsizma, valamint női és férfi télikabátok, különféle kötöttáruk, sapkák, sálak, irha- és kötött kesztyűk, köntösök, pizsamák és női táskák alkotják a Centrum áruházak kedvezményes áruajánlatát. Ezekben az üzletekben is 40 százalékot vonnak le február 1 13-áig az egyébként 350 1100 forintos gyerekcsizmák árából — hallottuk Adorján Mihályné áruforgalmi vezetőtől. Az Alföld Aruház három és fél millió forint értékű ruhanemű-kínálata, amellyel a februári vásárban részt vesz, már az idei szállításokból való. A kedvezmény mértéke itt is hasonló, mint az előbb említett forgalmazóknál. A vevők számára körülbelül 1,5 millió forint megtakarítást tesznek lehetővé. Mint Szabó Balázs igazgató elmondta: 31—40-es fiúcsizmáktól, a női, férfi, bakfis és gyermek télikabátoktól a flanelpizsamákig számos téli árut értékesítenek kedvezményesen a hétfő reggeli nyitástól. K—1