Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-28 / 23. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1988. január 28. Sallai István emlékezete k KÖNYVTÁRÜGY KIEMELKEDŐ Mi ÍNK k Q A VAT T rF,alan még megyénkben is keve­iVlUlMv/VoA VUL1 sen ismerik Sallai István ne­vét, pedig Bács-Kiskun szülöt­te. A szocialista közművelődési könyvtárügy egyik megteremtője és kiemelkedő munkása volt. Külföldön is ismerték; német, angol, orosz és bolgár nyelven jelentek meg tanulmá­nyai. SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Személynevekből köznevek Baján született 1911-ben. Taní­tói pályáját is ott kezdte, majd rö­vid ideig Vaskúton tanított. Innen Kisszállásra került, ahol tizenhat éven át elemi népiskolai tanítóként dolgozott. 1949-ben a Népművelé­si Minisztérium könyvtárosi osztá­lyára hívták, később a Népkönyv­tári Központ vezetésével bízták meg. Szívós, kitartó, elmélyült munkával dolgozott a közművelő­dési könyvtárhálózat kiépítésén, hiszen új, szocialista társadalmi rendünknek sok pótolnivalója volt ezen a területen is. Errpl a „hős­korról” a számok beszélnek a leg­jobban: 1949 végére 10 körzeti és 471 falusi könyvtárat adtak át, 1951-ben pedig már 32 körzeti és 3000 falusi könyvtár működött. A kezdő népkönyvtárosok mun­káját segítették az ötvenes évek elején közreadott, Sallai Istvánnak társszerzőkkel írt módszertani se­gédletei: A könyvtári munka albu­ma és A könyvtári munka (üzemi és falusi könyvtárakban). . A könyvtárak mai, önellátó for­mája 1952-ben alakult ki, amikor a városi és a körzeti könyvtárak, összeolvasztásával létrejöttek a megyeiek és a járásiak, amelyek 1957-ben az illetékes tanácsok ke­zébe kerültek. Sallai István ezt a decentralizálást, széttagoltságot bár szükségesnek tartotta, aggoda­lommal fogadta. Azt vallotta, hogy a könyvtárak egymástól füg­getlen halmaza nem tudja vállalni a korszerű ellátást, mert „ . .. nincs a világnak olyan gaz­dag nemzete, amely képes volna kis településeit korszerű színvona­lon, folyamatosan ellátni friss iro­dalommal.” Az 1959-ben megalakult Könyvtártudományi és Módszer­tani Központban a Sallai köré tö­mörült munkacsoport lelkesen, nagy erővel fogott hozzá az új kon­cepció kidolgozásához. „Amíg ré­gebben ... az volt a cél, hogy a könyvtárak útján minden ember hozzájusson valamiféle jó iroda­lomhoz, most kimondottuk, hogy a könyvtárnak jó lélekkel csak azt az intézményt nevezhetjük, amely­nek révén elvileg mindenki, min­den szükséges dokumentumhoz és információhoz hozzájuthat” — ír­ta. A hangsúly a nagy, városi és me­gyei könyvtárakra tevődött át, de oly módon, hogy a kisebb könyv­tárak is főfoglalkozású szakember- gárdát igényeltek. Legfontosabb eredményének tartotta annak a szemléletnek elfogadását, amely nem vont éles határt a tudomá­nyos és a közművelődési biblioté­kák közé, így a könyvtárak az ön­álló ismeretszerzés szinterévé vál­hattak. Sokat járt külföldön, gyűjtötte a tapasztalatokat és adaptálta a ma­gyar körülményekhez. Publikáci­ók sora jelent meg tollából a kor­szerű könyvtárépítéssel, az egyete­mi könyvtárak modernizálásával, normarendszerével kapcsolatosan. Könyvtárépítő volt, de pedagógus­nak, tanítónak és közművelőnek tartotta magát mindvégig. Sebes­tyén Gézával közösen megírták A könyvtáros kézikönyvét és a fel­sőfokú tanítóképzők népművelés —könyvtár szakos hallgatói szá­mára a könyvtártan tankönyveket. Sallai István elismert szaktekin­tély volt könyvtárosberkekben, a munkahelyén a szellemi hierarchia élén állt, bármilyen beosztásban is dolgozott. Kiváló szervező, köz­életi ember, alapos, segítőkész munkatárs, jó barát volt egysze- mélyben. 1979 januárjában hunyt el. „Tanító volt és maradt, a ma­gyar népművelésnek csak ebből a mi korszakunkból kinőhetett pá­ratlanjelensége. Érdeme, minőség­teremtő ereje mindig több volt, mint amennyit bármely intézmény — a sajátját is beleértve — számon tarthatott. Alkata, sorsa nem en­gedte, hogy tényleges vezénylő tiszt legyen, de mindig tudta, hogy „honnan és hová megy a sereg” — írja róla Fodor András. Bőr Józsefné tanár A személynevekből lett köznevek egy részében könnyű felismerni a sze­mélyneveket, másokban már kevésbé. A nöcsábász férfiakat tréfásan donhu- annak vagy donzsuánnak mondjuk (kis kezdőbetűvel s egy szóba írjuk); valójá­ban Moliére, Puskin, Bemard Shaw és egy Mozart-opera hősét, a spanyol Don Jüant emlegetjük. A ■ huligán szóról azonban mar sokkal kevesebben tud­ják, hogy eredetileg a századforduló idején London egyik külvárosában működő garázda banda fejének, bizo­nyos Hooligannak volt a neve. A régi magyar viselet egy-egy darab­ja az atilla és a zrínyi (,csípőn alul érő, testhez simuló kabát’, illetve ,díszes, zsinóros hosszú kabát’). Az előbbi At­tiláról, a nagy hun fejedelemről, az utóbbi Zrínyi Miklósról, a szigetvári hős jellegzetes viseletéről kapta a nevét. Más nyelvekben sem ritka az ilyen köz­névvé válás. A bő szabású felöltőnek, a rag lármák a 19. századi angol hadve­zér, Lord Raglan volt a „névadója”, a kötött női vagy férfi kiskabátot, a kar­digánt pedig Cardigan grófjáról, James Brudenellenről, a krimi háborúban (1853—56) csatát vesztett brit tábor­nok sajátos ruhadarabjáról nevezték el. Greta Garbo svéd színésznő nevéből származik a ,visszahajtott magas nya­kú pulóver’, a garbó. Nézzünk szét egy kicsit a virágok között is! A forró égövi eredetű begónia Haiti szigetének egykori francia hely­tartójáról, M. Bégon ról kapta nevet. A dália névadója Andreas Dahl svéd, a fuksziáé Leonhard Fuchs német bota­nikus. A kelet-ázsiai eredetű kamélia pedig európai meghonosítójának, G. J. Camel morva származású jezsuita szer­zetesnek őrzi a nevét. A rekamié a francia J. Récaimer asz- szony nevéből keletkezett, a bédekker (,útikalauz, útikönyv’) a Baedeker kob- lenzi kiadó nevéből, a fregoli (,ruhaszá­rító szerkezet’) Leopoldo Fregoli olasz átváltozóművész nevéből származik. Ma már nem gondolunk Mansard fran­cia építészre, amikor a manzárdszobá­ban ülünk, MacAdam skót mérnökre, amikor makadámúion megyünk, Sand­wich lordra, amikor szendvicset vásáro­lunk. Ha dobostortára fáj a fogunk, akkor Dobos C. József híres cukrász- mester találmányát szeretnénk meg­kóstolni, ha zserbót kívánunk, Ger­beaud Emil budapesti cukrász sütemé-' nyét óhajtjuk. Pepita de Ortega spa­nyol táncosnőről nevezték el a pepita mintát, a priznic, (,hidegvizes boroga­tás’) első alkalmazója egy Priessnitz ne­vű osztrák-sziléziai földműves volt. Hónapnév lett Junius Brutus első ró­mai konzul, továbbá Julius Caesar és Augustus római császár nevéből. Dr. Salga Attila Kutyaharapást szőrével — Nem tudom, uraságod hogy van vele, de én kétszer há­rom deci abasári rizling után bölcsebbnek, okosabbnak érzem magam, másként látom a vilá­got, mondhatnám azt is, hogy felülemelkedem a hétköznapi gondokon, lenézően mosolygok az emberi gyarlóságok láttán, magyarán szólva, fütyülök min­denre. Persze, ha az első alka­lommal, amikor hazugságon ér­tem a feleségemet, jól felpofo­zom önagyságát, mondván, hogy a pénz olvasva, az asszony verve jó, akkor most nem volna szük­ség ilyen borozói elmélkedések- ré, panaszos eszmefuttatásokra. — Kérem tisztelettel, én ma már világosan látom, hogy hol követtem el a hibát. Én, marha, sokáig azt hittem, hogy közéleti személyiség lett a feleségem. Ér­ti ezt uraságod? Nem érti? Pedig egyszerű. Figyeljen ide! Két év­vel ezelőtt egyszer azzal jött ha­za őnagysága, hogy apukám, bent a vállalatnál a szakszerve­zeti titkár szívinfarktust kapott, felkértek, helyettesítsem, amíg meggyógyul. Nem jelent sok többletmunkát, esetleg egy-egy alkalommal később jövök haza az értekezletek, a különböző ta­nácskozások miatt. Mit mond­hat erre egy naiv, jóhiszemű férj? Azt, hogy csináld csak, anyu­kám, a te dolgod! Pár hónap múlva megint közölte, hogy töb- bedmagával az országgyűlési képviselőnek készít egy felmé­rést, aztán a Népfrontban szól­tak neki, hogy szíves engedelmé- vel beválasztják az egyik társa­dalmi bizottságba. így lett belőle népfrontaktivista. Nem szaporí­tom a szót, uraságod az elmon­dottak alapján látja, hogy köz- életi asszonyság lett a feleségem. Esténként későn jár haza, szinte valamennyi hétvégére akadt tár­sadalmi munka, alig volt itthon, szóval őnagysága egyre fonto­sabb személyiség lett. Gondol­tam én, a marha, a bekötött sze­mű, naiv és pitiáner, orránál fog­va vezetett ösbarom. Uraságod- nak elárulom, humbug volt az egész! Szó sem volt itt a szak- szervezeti titkár helyettesítésé­ről, népfrontmánkárál, meg a többi maszlagról. Feleségem őnagysága félrelépett, össze­szűrte a levet a főkönyvelővel, azzal csavargóit mindenfelé. Közben kitalálták ezt a nagy mesét a közéleti elfoglaltságról, és vasárnapi ebéd helyett ezzel etetett. Világos? — Ezek után én úgy döntőt- *tem, hogy a gyerekek miatt to­vábbra is megőrizzük a családi fészek állítólagos melegét, egyébként megvilágosodott ben­nem, hogy a kutyaharapást sző­rével kell gyógyítani. Szóval, én is házasságtörö lettem. Egy el­vált asszony lett a barátnőm. A hölgynek saját lakása van, fel­járok hozzá. Már több mint egy éve tart ez a kapcsolat, de azt hiszem, hogy most végeszakad. — Azt kérdi uraságod, hogy miből gondolom? Két héttel ez­előtt szólt, hogy a megbeszélt időpontban ne menjek fel hozzá, mert közbejött valami. Tudja, a munkahelyén ő is tagja az egyik szocialista brigádnak. Elhatá­rozták, hogy árván maradt gye­rekeket fognak patronálni. Égy csecsemőotthonnal fel is vették a kapcsolatot. Odamennek meglá­togatni a csöppségeket. Ez két hete történt. Ma megint telefo­nált, hogy nem ér rá, megint mennek látogatóba az állami gondozottakhoz ... Persze, ér­tek én a szóból, uram. Úgy lát­szik, van valakije, már nem kel­lek neki... Hé, jó ember!. .. Hová rohan!... Hát hallgasson végig!... * — Bocsánat a zavarásért, uraságodnak olyan ismerős az arca. Nem találkoztunk mi már valahol? Esetleg itt, ebben a bo­rozóban? — Dehogynem. Egy hónap­pal ezelőtt. Maga arról tartott kiselőadást, hogy a felesége őnagysága közéleti személyiség lett, közben csak egyszerűen fél­relépett, összeszűrte a levet a fő­könyvelővel. Erre aztán maga is felcsípett egy hölgyet. r — Tényleg, emlékszem. Sőt! Éppen azt meséltem, a szeretőm is elkezdett hazudozni, hogy egy csecsemőotthonba jár állami gondozottakat látogatni, és még be sem fejeztem a történetet, uraságod hirtelen elrohant. — Persze, mert majdnem frászt kaptam a sztorijától. Mert mit tesz a véletlen? Eszem­be jutott, hogy a feleségem dél­ben telefonált, hogy később jön haza, mert bent kell neki marad­nia a munkahelyén. Véradóna­pot rendeztek, sok a jelentkező, ezért a tervezettnél jóval tovább tart a vércidási ceremónia. A maga története alapján rögtön arra gondoltam, hogy az én szép kis feleségem is hazudik és pali­zik. Hát persze, hogy elrohan­tam. — És? —- Semmi és! Minden rend­ben. Elmentem a munkahelyére, tényleg véradónap volt. Persze azért történt egy kis galiba. Megismerkedtem az egyik asz- szisztensnövel. Azóta már há­romszor találkoztunk titokban. És most azon töröm a fejemet, hogy mit mondjak az asszony­nak. — Hogyhogy mit mondjon? — Hát, hogy szívinfarktust kapott a szakszervezeti titkár, és őt kell helyettesítenem, vagy hogy az országgyűlési képvise­lőknek egy felmérésben segítke- zem, esetleg azt, hogy népfront­aktivistát csináltak belőlem? Vi­lágos? Na, csirió! Kiss György Mihály Kazinczy és kora Nagyszabású vállalkozásának második forduló­pontjához érkezett a Petőfi Irodalmi Múzeum. Annak idején lapunkban is beszámoltunk arról, hogy a mú­zeum Bevezető a magyar irodalom világába címmel sorozatot indított, amelyben a kezdetekről — látvá­nyos formában, dokumentumokkal szemléltetve — mutatja be a magyar irodalom emlékeit. A múlt év tavaszán az első kiállítás irodalmunk kezdeteitől az 1750-es évekig szólóan részletezte a reneszánsz és a barokk kor magyar irodalmi életét. A sorozat második, Kazinczy és kora című kiállítá­sa időrendben 1750-től 1820-ig dolgozza fel az iroda­lomszervezésnek, a kulturális élet átszerveződésének évtizedeit. Elsősorban Kazinczyt és körét, illetőleg a Kazinczy ellen csoportosuló mozgalmakat mutatja be. Ez a kor az irodalmi csoportok kialakulásának, a szellemi élénkülésnek nagy korszaka: folyóiratok indulnak, színtársulatok szerveződnek. Fontossá vá­lik az országgyűlésekhez kapcsolódó politikai és iro­dalmi élet. Teret kap a szabadkőművesség. Szóhoz jutnak a diák-önképzőkörök, az olvasókabinetek és az irodalmi szalonok. Művelődéstörténeti megközelítéssel, az irodalom középpontba helyezésével öt tárgykört ölél föl a Pető­fi Irodalmi Múzeum kiállítása: bemutatja Ráday Ge­deon, Csokonai, Kazinczy, a dunántúli írók (Berzse­nyi, Kiss János, Kisfaludy Sándor, Pálóczi Horváth, Dukai Takács Judit) és a pesti írók (Vitkovícs, Sze­mere, Kölcsey, Virág Benedek, Kultsár István) iro­dalmi, publicisztikai működését és emberi jellemzőit. kumentum részlete­sen foglalkozik a ha­zai színházi élet, a közművelődési egye­sületek és a könyvtá­rak fejlődésével, az iskolák és a magyar nyelvű tudományos­ság helyzetével is. A könyv- és folyó­irat-kiadás kapcsán esik szó a cenzúráról, és e korszak jellegze­tes irodalmi tettéről: a nyelvújításról. Régi könyvek a vitrinből. Berzsenyi Dániel (Barabás Miklós fest­ménye) Mária Terézia (1717—1780) Ismeretlen fes­tő műve. Kéziratok, könyvek, első kiadások, korabeli folyó­iratok lapjai, írók és költők levelei, naplói és följegy­zései, személyes tárgyai és öltözékei töltik meg a vitri­neket. Számos rajz és metszet bizonyítja, hogy e kor iro­dalmárai a szépművészetekkel is magas színvonalon foglalkoztak. És ott vannak a teremben a korszak neves képzőművészeinek Donát János, Ferenczy István — alkotásai is. A Petőfi Irodalmi Múzeum gazdag tárlatát számos országos múzeum, könyvtár, levéltár és egyházi gyűj­temény anyaga egészíti ki. Kádár Márta A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA KÖNYV „Kertész legyen, boldogságra vágyik!” Ősi kínai közmondást idéz Moldo- ványi Ákos 1985-ben megjelent köny­ve, mely gyorsan elfogyott a boltok polcairól, gyakran keresett olvasmány a könyvtárakban. Második kiadásával decemberben készült el a Mezőgazda- sági Könyvkiadó. A kötet hangulatos írásaiban szelle­mi életünk jelesei vallanak a kert, a nyaraló körüli tenyérnyi zöldövezet va­rázsáról, a városi ember természet- csodálásáról. Kertnézőbe hívja olvasó­it a szerző: az évről évre újra nyíló virágokról, a terebélyesedő bokrok, fák nyugalmat, békét arasztó hangula­táról, a virágbimbó pattanásáról, a kert lakóiról (kutyákról, énekes mada­rakról) mesélnek közkedvelt íróink, színészeink, előadóművészeink, tévé­seink; többek között Agárdi Gábor, Antal Imre, Árkus József, Bende Zsolt, Benkő Gyula és Péter, Fónai Márta, Gobbi Hilda, Karinthy Ferenc, Ke- resztúry Dezső, Medveczky Ilona, Pitti Katalin és Leblanc Győző, a Sinkovits, a Vámosi házaspár, az elhunyt Páger Antal... barátaik, pályatársaik. A kerttulajdonosok, a természetsze­retők színes olvasmányra lelnek a sok rajzzal, fotóval illusztrált kötetben. FOLYÓIRAT SZOVJET IRODALOM A januári valójában inkább antoló­gia, mint megszokott folyóiratszám: a mai észt irodalomból közöl válogatást, igyekezvén új neveket, új színeket is megmutatni a már ismertek mellett a magyar olvasónak. Paul Kuusberg Ki volt ő? című kisregényével szerepel. Di­ák hőse az ellentmondásokkal teli múl­tat kutatja — vajon nagyapja, akit megvádoltak, áruló lett-e, vagy tisztes­séges ember maradt a negyvenes évek- ben. Jüan Kross Stahl grammatikája című elbeszélése is a fasiszták megszállta Észtországban játszódik. Peeter Mirk jogászhallgató menekülés közben vízbe hajítja kéziratát, amelyben a hatalmat bírálja. A kéziratot megtalálják, őt sok más társával együtt börtönbe zárják. A regényt végül az a barátja vallja ma­gáénak, aki már semmit sem vár az élettől, s a börtönben öngyilkosságot követ el, így mentve meg barátját. Unó Laht paródiája üde színfoltot jelent az összeállításban. Teet Kallas Mérgezés előtt című novellájának főhősei két könyvkiadó szerkesztő — tulajdonkép­pen semmihez sem értenek, miközben olajozottan végzik munkájukat. Tehe­tetlenül állnak szemben az első felme­rülő problémával, ami egy gombászati szakkönyv szerkesztése. Jaak Joerüiit A szanatórium kertje című novellája lí­rai emlékezés a gyermekkorra, Mihkel Mutt Hanna művésznő című novellája pedig egy érdekes jellemet villant fel. A novellákat Bereczki Urmas, Bereczki András, Schiller Erzsébet, Nagy József, Kálmán Béla észt eredetiből fordította. A napló rovatban Friedebert Tuglas Margináliák című irodalmi tárgyú gon­dolatait közli a lap. Közös dolgaink rovatcím alatt az észt irodalom legjobb magyar „követői”, Berenczki Gábor. Képes Géza és Rab Zsuzsa írják meg, hogyan fordult a figyelmük az észt iro­dalom felé. A líra rovat hat költőt mu­tat be tizenkilenc verssel. Betti Alver, Hando Runnal, Jaan Kaplinski, Viivi Luik, Julián Viiding és Doris Kárévá verseit Rab Zsuzsa, Szentmihályi Szabó Péter, Képes Géza, Veress Miklós, Tan- dori Dezső és Szilágyi Ákos fordította. Az észt költők versei előtt a magyar költő-műfordítók rövid vallomását ol­vashatjuk. A Műhely rovat közli Jurij Boldirev interjúját az egyik legnevesebb mai észt íróval, Aimée Beekmannal ed­digi munkásságáról, alkotói módszeré­ről. Az irodalomról rovat Part Lias rész­letes tanulmányát teszi közzé a mai észt próza irányzatairól, meghatározó mű­veiről, a szovjet irodalomban elfoglalt helyéről. A Szovjet Irodalom temati­kus számaiban megszokott módon a válogatást most is bibliográfia teszi tel­jessé: az Észt irodalom Magyarorszá­gon, 1975—1986 Kis Pintér Imréné munkája. LEMEZ BIBLIA „A teremtés könyvének minden epi­zódja közismert. A teremtett világ min­den pompájával viruló Édenkert, hol már az ember is alkot: néven nevezi az égi és földi állatokat —, a bűnbeesés, mely társával együtt elűzi a jóformán egy napig sem tartott öntudatlan idill­jéből -, az ivadékok drámája, és »az embereknek Istentől való elszakadá­sa«. És ahogyan ágazik-bogazik a ten­gernyi hagyományból kiviruló elbeszé­lés, mindinkább észrevesszük, hogy mi magunk is benne vagyunk. Az özönvíz­ben, Bábel tornyánál, Ábrahám meghi- vatásánál, Hágár és Szaraj viszályánál éppúgy, mint Szodoma és Gomora bű­neiben vagy a pátriárkákról szóló csa­ládi történetben.” Ezen gondolatokat Rapcsányi Lász­ló, a Magyar Rádió főmunkatársa írja a Biblia töredékét tartalmazó dupla nagylemez borítóján. Iménti szavaival ajánljuk olvasóink figyelmébe — ha ugyan még nem szerezték be gyűjtemé­nyükbe! — a Vizsolyi Bibliát feldolgo­zó művet. A Fejezetek az Ószövetségből lemezen való megismertetésének első lépcsőfoka a Mózses első könyve (A teremtés könyve). Károli Gáspár fordí­tásában hallható az ősi mű. Kitűnő színészek nyújtanak élményt: Sinkovits Imre (Beszélő), Mensáros László (Is­ten), Szilágyi Tibor (Mózes), Hegedűs D. Géza (Ádám), Bánsági Ildikó (Éva) stb. Gondolom, valamennyien öröm­mel vettek részt a produkcióban, hi­szen enélkül nem született volna ilyen színvonalas felvétel. A Magyar Rádió hangarchívumából most előkerült te­kercsek immáron a Radioton (és a Hungaroton) jóvoltából lemezre kerül­tek. A Mózes első könyvét tartalmazó összeállítást Bozó László rendezte, ze­néjét Victor Máté szerezte. Másik két nagylemezen a Máté evangéliuma hall­ható, hasonló módon a Rádió felvételei alapján, neves színészek előadásában. A vállalkozás példás, érdemes folytat­ni! (Képeinken: a két lemez esztétikus borítója, melyeket Mátai Attila terve­zett.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents