Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-05 / 03. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1988. január 5. Események sorokban BEJRÚT Legalább húsz halálos áldozata van a palesztin táborok ellen szombaton intézett izraeli támadássorozatnak. A mentőalakulatok 15 halott — öt nő, négy férfi és hat gyerek — tetemét ásták ki vasárnap a lebombázott házak romjai alól. Előzőleg, szombaton, a támadás öt áldozatának holttestét találták meg. PÁRIZS Rejtélyes eredetű és célú gyilkosság történt Párizsban. A hétfő kora hajnali órákban ismeretlen tettesek agyonlőtték a nyílt utcán Siegfried Wielsputz 31 éves nyugatnémet attasét, majd elmenekültek. A diplomata kabátzsebében a kurd nemzeti felszabadítási front egyik röpiratát találták a nyomozók, de a francia kurd bizottság szóvivője erélyesen cáfolta, hogy az ő művük lenne az akció. BECS Ausztriában is folytatódik a januárihoz képest meleg idő: a hőmérséklet napközben még a hegyvidékeken is meghaladja a plusz tíz fokot, s éjszaka sem süllyed fagypont alá. Az Alpok lejtőit sem borítja az ilyenkor szokásos hótakaró; a kedvelt siterepek a hóhiány miatt gyakorlatilag néptelenek. (Decemberben több mint egymilliárd Schilling értékű fűtőanyagot és energiát takarítottak meg az országban.)' ISZLÁMÁBÁD Hétfőn háromnapos hivatalos látogatásra a pakisztáni fővárosba érkezett Michael Armacost,amerikai külügyminiszter-helyettes. Útjára elkísérte Róbert Oakley, a nemzetbiztonsági tanács közel-keleti osztályának vezetője. Isz- lámábádi sajtójelentések szerint Arma- cost Ziaul Hakk pakisztáni elnökkel és Duzsunedzso miniszterelnökkel elsősorban az Afganisztán körüli helyzetről fog tárgyalni. BERLIN Ulrich Schneidewind, az NDK egészségügyi miniszterhelyettese a Nfeues Deutschland hétvégi számában megjelent interjújában közölte, hogy az NDK-ban tartózkodó, AIDS-ben megbetegedett, vagy fertőzött külföldi személyeket, az illető ország diplomáciai képviseletével egyetértésre jutva, hazaküldik. Az AIDS terjedése az NDK-ban — mondta a miniszterhelyettes — továbbra is viszonylag korlátozott. Eddig négy személy betegedett meg — közülük kettő meghalt — a szerzett immunhiányos betegségben és 35 NDK-állampolgár fertőződött meg. Ezenkívül több — szám szerint meg nem nevezett—AIDS-fertőzött külföldi állampolgár tartózkodik még az országban. Az NDK legjobb szakemberei bevonásával kutatási programot indított az AIDS leküzdése érdekében és számos külföldi — elsősorban több nyugatnémet — kutatóintézettel jó együttműködést alakítottak ki — közölte az NDK egészségügyi miniszterhelyettese. Thatcher asszony rekordja Margaret Thatcher brit miniszterelnök újabb rekordot döntött vasárnap. Már eddig is ő volt Nagy-Britannia első női kormányfője és az első miniszterelnök ebben a században, akinek harmadszor is sikerült — a tavaly júniusi választások eredményeként — elnyernie ezt a tisztséget. Vasárnaptól ő a legrégebben szolgáló brit kormányfő e században: betöltötte a 3167-ik napot is a Downing Street 10-ben, megdöntve ezzel az eddigi csúcsot, amelyet a liberális párti Herbert Asquith tartott 1908. április 5-étől 1916. december 7- éig, több mint nyolc évig tartó kormányfői hivatalával. * A londoni fogadóirodákban valószínűleg hamarosan megnyílik a licit: túlszárnyalja-e a „vaslady” Lord Salisbury múlt század végi 13 és fél éves kormányfői időtartamát, vagy minden idők brit rekordját, Lord Liverpool 1812 és 1827 között majdnem 16 éven át tartó „első miniszteri” szolgálati idejét? Thatcher asszony mostani hivatali ideje a papírforma szerint mindenesetre 1992-ig tart, s a 62 éves miniszterelnöknő vasárnapi magabiztos nyilatkozataiból ítélve, valószínűleg akkor sem akar majd búcsút mondani posztjának. Nyilván szeretné folytatni szigorúan kialakított napirendjét, amelybe — saját bevallása szerint — most kényelmesen belefér a férjével, Denisszel elfogyasztott reggeliről maradt edények mosogatása is az államügyek mellé, nemkülönben este a vacsorafőzés. Margaret Thatcher ugyanis nemcsak jó miniszterelnök, jó családanya is. Választási bojkott Bangladesben A bangladesi ellenzéki pártszövetségek bojkottálják a február végére kitűzött parlamenti választásokat és Ersad elnök lemondásának kiharcolására újabb kormányellenes megmozdulásokat hirdettek meg. A rendkívüli állapot tiltó rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva ezek a pártok vasárnap este tömeggyűléseket tartottak a fővárosban, Dakkában, hogy ismertessék a felvonulások, tüntetések és munkabeszüntetések új programját. Becslések szerint a találkozón negyvenezer ellenzéki aktivista vett részt. A gumibotokkal és könnyfakasztó gránátokkal felszerelt rohamrendőrök a helyszíni jelentések szerint több helyen is rátámadtak a vasárnapi találkozók résztvevőire. Legkevesebb húsz ellenzéki párttag megsérült. Az államfőnek csaknem hatéves or- száglása alatt most először kell számolnia azzal, hogy a jelentős ellenzéki szervezetek, félretéve politikai és személyi ellentéteiket, közösen lépnek fel vele szemben. NAPI KOMMENTÁR Miniszter az Öbölnél Frank Carlucci, az Egyesült Államok új hadügyminisztere a földkerekségnek napjainkban egyik legneuralgikusabb térségébe, a Perzsa- vagy másképen Arab-öbölhöz látogatott. A nemzetközi közvéleménynek több oka is van arra, hogy a szokásosnál is nagyobb figyelemmel kísérje, ezt a körutat. Az egyik ok az, hogy a politikában is sokszor érvényes az a régi megállapítás, amely szerint „a stílus — az ember”. Carlucci útja alighanem alkalmas lesz bizonyos összehasonlításokra is elődjével, Caspar Weinbergerrel kapcsolatban. A „Bicska Maxinak” nevezett We- inberger közismerten a szovjet—amerikai enyhülés első számú „áldozata”: a rendszeressé vált csúcstalálkozó idején egyszerűen tarthatatlan volt az a szélsőséges, kiélezett magatartás — és ennek valamennyi, mindig a durvaság határát súroló stílusjegye —, amit Weinberger képviselt. A Gorbacsov-látogatás küszöbén ki- kényszerűéit hadügyminiszter-váltásról minden kommentátornak az volt a véleménye, hogy Carlucci új, hajlékonyabb vonalvezetést testesíthet meg elődje „nagy dorong" politikájával szemben. Mivel az Öböl menti körút bizonyos értelemben a State Department, az amerikai külügyminisztérium új főnökének „premierje” lesz, érthető, hogy az uta------------\ z ást kísérő figyelem túlnő a meglátogatott sáv önmagában is nagy „helyi értékén". Nem mindegy, hogyan kezeli Carlucci az Öbölben állomásozó amerikai flottaegységek rendeltetését és jellegét. Ez a hatalmas katonai erő ugyanis bármelyik pillanatban nem a feszültség enyhítésének, hanem eszkalációjának [fokozatos növelésének) eszköze lehet. Es legalább ennyire nem mindegy, mit mond (és hogyan mondja) a miniszter a meglátogatott országokban: Szaúd-Arábiában, Kuvaitban, Bahrainben és Ománban. Ezek az országok a két harcoló fél közül az ugyancsak arab Irakot támogatják a nem arab Iránnal szemben. Ez szívük joga, de más kérdés, hogy egy nagyhatalom, vtfgyis az Egyesült Államok jó szolgálatot tesz-e a béke reményeinek akkor, ha — mint a Weinber- ger-korszakban tette, még a hírhedt fegyverbotrány ellenére is — szintén ezt teszi. Lehet, sőt, valószínű, hogy egy kiegyensúlyozottabb, mindkét fél szempontjából jobban figyelembe vevő politika nagyobb esélyekkel kecsegtetne. Erre utalhatott Velajti iráni külügyminiszter, aki kijelentette — és aligha véletlenül éppen Carlucci körútja előtt —, hogy „Irán kész a párbeszédre". SZOVJETUNIÓ Merre folynak a folyók? A moszkvai vízgazdálkodási tervezőintézet bekerült a történelembe: ez az az intézmény, amely terveket készített és hatalmas munkálatokba fogott a szibériai folyók vizének megfordítására és délre vezetésére. A munkálatokat környezetvédők tiltakozásai nyomán tavaly az SZKP KB határozatára leállították. Mi történt azóta az intézetben? — Erre a kérdésre kereste a választ a napokban a Pravda. Az intézet eddig saját fő feladatának a „folyók megfordítását” tekintette. Bár ez a feladat most megszűnt, de — amint a Pravda hangsúlyozza — továbbra is az intézmény kezében maradt a korábbi hatalom, továbbra is tőle függ országszerte az öntözés és talajjavítás, dönt folyók, tavak és tengerek sorsáról. „Nincsenek biztosítékok, hogy ilyen körülmények között az intézet nem talál mégiscsak lehetőséget annak bebizonyítására, hogy a terv jó volt. Vagy ami még súlyosabb, nem hozza a társadalmat olyan helyzetbe, hogy a dédelgetett elképzelés végrehajtása elkerülhetetlenné válik” — figyelmeztet a Pravda. A feladat megszűnt, maga a szervezet azonban él és virágzik. 23 milliárd rubelt költ el évente. Kidolgozta az országos talajjavítási és vízgazdálkodási tervet, az ország mezőgazdasági célú vízellátásának általános rendjét, regionális terveket készített, megszabta a Kaszpi-, Fekete-, Azovi- es Balti-tenger medencéjének vízvédelmével kapcsolatos infézkedéseket, elfogadta a Bajkál, az Arai és az Iszik-kul környezetvédelmi tervét. A Pravda újságírója számára azonban figyelmeztető jel, hogy az intézménynél zárt párttaggyűlésen vitattak meg mindebből sok mindent. A 400 párttag nem akarta megosztani elképzeléseit az 1300 párton kívülivel. A beszámoló mértékkel kritikus és önkritikus volt, szó esett benne tervtúlteljesítésről, a nőtanács munkájáról, a kisegítő gazdaság eredményeiről, csak arról nem, hogyan irányítja a pártszervezet az intézmény belső átalakítását. A peresztrojka nem szerepelt napirenden. „Ezt a gyűlést akár tíz évvel ezelőtt is tarthatták volna” — jegyezte meg a Pravda. Egyetlen szó sem esett az intézetet érintő központi bizottsági határozatról sem. Arról, hogy milyen tanulságokat kell abból levonni a munkára, az intézet tevékenységére, és általában az ország vízgazdálkodására. Az pedig még véletlenül sem került szóba, hogy elsősorban a lelkiismeretlen és gigantomániás tervezőmunka keltette fel a figyelmet, váltotta ki a közvélemény és a környezetet felelősen védők ellenkezését a tervvel kapcsolatban. Az intézet végső soron sok milliárd rubel sorsáról dönt. Tevékenysége minden szovjet embert közvetlenül érint, ugyanakkor teljesen kizárja a nyilvánosságot. Egyetlenegy kimutatás nem készült arról, milyen egy itt tervezett, majd végrehajtott vízépítési munkának a hatékonysága. A központi bizottsági döntés után sietve összegyűjtöttek elég feladatot ahhoz, hogy az intézmény létét indokoló feladat megszűnte után se kelljen megválni egyetlen dolgozótól, ne változzék meg az állománytábla, ne csökkenjenek a fizetések. Továbbra is folyik a második Volga—Don csatorna tervezése, jóllehet ennek a csatornának az lenne a feladata, hogy tovább ossza az észak-kaukázusi területek irányába a Volgába „átvezényelt” évi 19 köbkilométer vizet. Az intézet továbbra is osztja, vezényli az ország vízkincsét. Nem egy illetékes párttisztségviselőnek is az a véleménye, hogy az intézet azért került nehéz helyzetbe, mert „hozzá nem értő írók egy csoportja hűhót csapott a folyókkal kapcsolatos elképzelés körül”. Az év kellős középén kellett gyorsan más munkákkal lekötni a létszámot, de most már nincs gond — mondják. Megfeledkeznek arról, hogy az akadémia öt tagozata — köztük a geológiai és geofizikai, a geokémiai és bányászati, valamint a gazdasági is — a terv ellen foglalt állást. „Sajnos a felsőbb pártszervek egyetlen egyszer sem vizsgálták, hogy a KB határozatát hogyan dolgozta fel az intézet pártszervezete. Ehelyett mind az intézetnél, mind a kerületi pártbizottságon semmibe veszik a nyilvánosság szerepének erősítését célzó kongresz- szusi útmutatást, s közvetve megkérdőjelezik a KB döntését” — írja aggodalommal a Pravda. M. Lengyel László (Moszkva) Évindító munkásgyűlések megyénk üzemeiben (Folytatás az 1. oldalról) Végezetül Szakolczai Pál mondott beszédet. A köszöntő szavak után először az új adótörvény bevezetéséről és annak hatásairól szólt. Aláhúzta, hogy ezek az intézkedések a legtöbb emberre jelentős többletterhet rónak, de elkerülhetetlenek voltak a sikeresebb jövő érdekében. A megye gazdálkodó egységeinek elmúlt-évi munkáját elemezve elmondta, hogy valószínűleg tíznél több gazdálkodó szervezet lesz, amelyiknél veszteségről adnak számot. Emellett csaknem száz munkahely van bizonytalan helyzetben, ahol a termelés feltételei megvannak, de veszélyes lehet, ha valamilyen piaci körülmény megváltozik, vagy anyaghiány lép fel, mert megakaszthatják a termelés folyamatosságát. Épp ezért, mondotta: Az Agrikon példája szervezeti felépítésével, kiemelkedő munkájával politikai tényező, amely jó propagandája jelen körülmények között is a hatékony ipari termelő munkának. * Az MMG Automatika Művek Vezérléstechnikai Gyárában ugyancsak tegnap kora reggel tartottak munkásgyűlést, amelyen a vállalat 1050 dolgozójából mintegy nyolcszázan vettek részt. A gyűlés szónoka, Szakolczai István igazgató, az elmúlt év eredményeiről és az idei feladatokról beszélt. A kecskeméti gyár eredményes évet zárt. 1987-ben 850 millió forint a termelési érték, és 23 százalék körüli árbevétel-arányos nyereséggel számolhatnak. Legjelentősebb termékük továbbra is a gépkocsiműszerfal. Az 1988-as feladatok közül az igazgató kiemelte a Maruti-kooperáció keretében vállalt 75 ezer darab műszerfal legyártását. Mint elmondotta, a vállalat vezetőségének alapvető célkitűzése, hogy megőrizzék az elért pozíciókat, ehhez megbízható tervet dolgoztak ki. Az idén nehézségekre számítanak a szovjet piacon. A tőkés export növelése révén 5-6 százalékos keresetfejlesztésre készülnek. * A kalocsai Rubin Ruházati Vállalat kalocsai gyárában hétfőn délután tartott munkásgyülésen Németh Tibor igazgató ismertette a vállalat helyzetét, eredményeit és idei feladatait. Elmondta, hogy az előző évhez képest a nyereség 1987-ben megháromszorozódott, főképp a konvertibilis export növekedése a takarékosabb gazdálkodás és az első osztályú termékek részarányának növekedése révén. A termelési érték 12,7 százalékkal nőtt. Az idei tervekről szólva az igazgató kiemelte, Sajnos, még nem találták meg a kéthónapos Horváth Renátát, akit tavaly december 23-án vittek el Budapesten a VII. kerület, Lenin körút és Majakovszkij utca sarkán lévő Halló étterem elől, ugyanakkor újabb adatokkal bővültek a nyomozáskor hasznosítható ismeretek — tájékoztatta hétfőn dr. Mérges István rendőr ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának vezetője az MTI-t. Mint már korábban, a sokakból aggodalmat kiváltó bűncselekménnyel kapcsolatban ismertté vált: a csecsemő eltűnését megelőzően a kisgyermek anyja a babával vásárolni Indult lakásukról. Útközben több üzletbe bement, s addig a gyermeket a kocsiban az utcán hagyta. Ezután érkezett a Halló étteremhez, ahol elkövették a bűncselekményt. A televízió, a rádió, valamint az újságok már többször ismertették az eltűnt kislány ruházatát és a babakocsi leírását, valamint annak az ismeretlen nőnek a személyleírását, aki a tanúk szerint elvitte a gyermeket. Több tanú — ők csak hátulról látták a gyanúsított nőt—megegyező személyleírása szerint az ismeretlen nő 25—30 év körüli, körülbelül 165 centiméter magas, sötétbarna, vállig érő hajú. Világosbarna fél bőrkabátot, ugyanilyen színű csizmát, kék farmernadrágot és szürkésfehér usankát viselt. A rendőrség várta annak a férfinak a jelentkezését, aki a csecsemő eltűnése után a baba keresésére siető anyát útbaigazította. A tanú jelentkezett, s beszámolójából kiderült—ő szemből látta az elkövetőt —, hogy az általa ismertetett személyleírás eltér az előzőtől. Megfigyelése szerint az ismeretlelt nő 30 év körüli, de—benyomása szerint — ápo- latlansága miatt a koránál jóval idősebbnek tűnt. Testmagassága 160 165 hogy biztatást jelent számukra a szakma országos megítélésének változása, az, hogy a gazdaságirányítás a textil- ruházati ipart progresszív ágazatnak tekinti. A vállalatnál idén tovább szere- nék bővíteni a tőkés exportot, javítani a költséggazdálkodást, és növelni a termelékenységet. Ehhez fejlesztik a technikai-szervezeti feltételeket, lízing keretében szabászat) és vasaló berendezéseket szereznek be, valamint bevezetik a számítógéppel megsegített gyártáselőkészítési rendszert. Dániel Géza, a Kalocsai városi párt- bizottság titkára hozzászólásában örömmel nyugtázta a vállalat tavalyi eredményeit. Mint elmondotta, Kalocsa párt- és állami vezetői élénk figyelemmel kísérik a Rubin Ruházati Vállalat sorsának alakulását, segítik és támogatják a kollektíva munkáját. * A Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalatnál rendezett munkásgyűlésen Forgács Péter igazgató elfogadható, az 1986-os évihez hasonló eredményről adhatott számot a dolgozóknak. Szólt arról, hogy amit eddig külön programként kezeltek, így a takarékosságot, termelékenységjavítást most egységesen egy „okosabb” gazdálkodás szolgálatába állítják. Az újabb gazdasági feltételekhez igazodva mindinkább előtérbe kerül a minőség javítása, a piac igényeinek jobb kielégítése. A vállalat növeli a liba, a kacsa feldolgozását, a többlettermékeket pedig igyekszik exportálni. Az idén áprilistól 6-8 százalékos létszámemelkedéssel számolnak, mert húszszázalékos termelésnövekedést terveznek. Ehhez termelési szerkezetmódosítás is járul, előtérbe kerül a munkaigényesebb termékek nagyobb tömegű gyártása. * Az Ikarusz kiskunhalasi gyárában megtartott munkásgyűlésen a vállalat központjának műszaki igazgatója, Lepsényi István értékelte az 1987-es év termelési eredményeit és ismertette az idei esztendő feladatait, A múlt év a halasi gyár történetében az első olyan év, amikor az új termékszerkezet kialakítását követően a helyi termelés már teljes egészében az Ikarusz-gyártmá- nyokhoz igazodik. A gyári kollektíva megfelelt .az .igényeknek és munkája eredményeként 40 millió forint nyereséget könyvelhetett el, Az idei termelést szintén az egyedi és tőkés exportra szánt vázszerkezetek készítése határozza meg, de emellett tervbe vették a műanyag karosszériaelemek gyártását és kiszerelését is. * Fennállásának 30. évfordulójához érkezett az idén a Kiskun Cipőgyár, az centiméter körüli, arca kreol színű, hosszúkás, sovány. A nő ruháját a tanú nem tudta részletesen visszaidézni, de emlékezete szerint viselőjéhez hasonlóan elhanyagolt, gondozatlan volt. Dr. Mérges István tájékoztatást adott arról is, hogy a nyomozás több irányban folytatódik. így például folyamatosan ellenőrzik azokat, akik elme- és idegbetegségben szenvednek, s erősen vonzódnak a kisgyermekekhez. Számba veszik azokat is, akik esetleg további bűncselekmény elkövetéséhez akartak gyermekhez jutni. Figyelmük kiterjed azokra a nőkre is, akiknek gyermekük nem születhetett meg, vagy a születés után meghalt. A nyomozás szervezését ugyanakkor megnehezíti, hogy a csecsemő szüleinek rendezetlen az életvitele, Renáta apja többszörösen büntetett előéletű. Ezért nem zárhatják ki azt sem, hogy valaki bosszúból vitte el a gyermeket, vagy zsarolni akarja a szülőket. Természetesen a legfontosabb az, hogy a gyermeket mielőbb épségben, egészségben megtalálják. Ezért a rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki a környezetében felfigyelt valamilyen, az esettel összefüggésbe hozható eseményre, jelentkezzen. Bejelentést várnak a többi között olyan esetekről, amikor például valakihez minden előzmény nélkül december 23-át követően csecsemő került. Ilyen esetek elsősorban azok lehetnek, amikor karácsonyt megelőzően egy családban nem vártak vagy nem gondoztak csecsemőt, az anya terhességéről nem tudtak, illetve egy váratlanul feltűnt kisgyermek jelenlétét „felkérésből eredő gondozással” magyarázzák. A bejelentéseket Budapesten a 123- 456-os, vagy a 07-es telefonszámon tehetik meg, de fogadják azokat a fővárosban és vidékep bármelyik rendőri • szervnél. (MTI) Alföldi Cipőgyár leányvállalata. Ennek apropójaként Kiss Bálint igazgató a tegnapi munkásgyűlésen a gyár múltjáról szólva egyebek között arra is utalt, hogy elégedettek lehetnek elért eredményeikkel. Összes árbevételük egymilliárd 168 millió forint lett 1987- ben, ezen belül a tőkés exportból származó 517 millió forint, több a tervezettnél. Pályázat elnyerése révén kapott pénzből a termelést bővítették, új üzemet is létrehoztak. Így nagymértékű létszámnövelésre is lehetőségük nyílt, 590 új dolgozót vettek fel. Az idei tervükről szólva az igazgató elmondta: a tavalyi 500 ezer pár helyett 1988-ban 750 ezer pár lábbeli készítését vállalták amerikai megrendelésre. Fazonjuk, kivitelük az átlagosnál is magasabb színvonalú munkát igényel a gyár dolgozóitól. * Annak ellenére, hogy az előző évekből áthúzódó gazdasági problémák nehezítik helyzetüket, jó hangulat volt a Skála-COOP kiskunhalasi leányvállalatánál, a Texcoopnál a tegnap megtartott munkásgyűlésen. Mindabból, amit az 1987. évi munkájukat értékelendő, Oláh Györgyné igazgató elmondott, az is kiderült, hogy a vállalat termelésében, gazdálkodásában elkezdődött javuló tendenciának az árbevételi tervük túlteljesítésében is megmutatkozott az eredménye. De szólt az igazgató azokról a gondokról is, amelyeken nem sikerült úrrá lenniök. Az ugyan biztos, hogy veszteséggel zárják az 1987. évet, de a javulást bizonyítja, hogy ezt a hosszabb ideje halmozott veszteséget az utóbbi hónapokban sikerült csökkenteni. Legfőbb vállalkozásuk erre az évre a pénzügyi mérleg egyensúlyba billentése, ennek feltételeit többnyire már tavaly megteremtették. Más kérdés, hogy e céljuk megvalósítása kemény munkát követel a kollektívától. Különösen alakult gazdasági eredményekről számolhatott be Budai István, a Tiszakécskei Solohov Tsz elnöke a közös gazdaság tegnapi munkásgyü- lésén. A szövetkezet árbevétele 25-30 millió forinttal lesz több a tervezettnél 1987-ben, nyereségük viszont elmarad attól, aminek elérésére vállalkoztak. Ennek oka az, hogy a szőlő, a kajszi, az alma és a kalászos gabona termelésére enyhén szólva kedvezőtlen volt az időjárás: az emiatti árbevétel-kiesést, költségnövekedést úgy kompenzálták, hogy minden lehetőséget megragadtak más tevékenységükben az árbevétel növelésére. így a tervezettnél: qóval'ina-j yobb mértékben növekedett a barpm-j ágazatuk termelése, a bélkérsskedelj mi forgalmuk, az almaié tőkés exportja. Ebben az esztendőben nagy horderejű változásokat hajtanak végre a közös gazdaságban: felszámolják a veszteséges ágazatokat, teljesen átalakítják a munkabérezés rendszerét és a szervezeti szabályzatot. (G. B.—A. M.—M. A.—G. E.— K. A.) Felmentés, kinevezés A Minisztertanács Csáki Gyula pénzügyminiszter-helyettest más fontos megbízatás miatt — e tisztségéből felmentette, egyidejűleg Kollarik Istvánt pénzügyminiszter-helyettessé kinevezte; Dr. Debóczky István mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter- helyettest — érdemei elismerése mellett — és dr. Magyar Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettest nyugállományba vonulására való tekintettel — érdemei elismerése mellett — e tisztsége alól felmentette, egyidejűleg Raisz Gusztávot és Rednágel Jenőt mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettessé kinevezte. Belügyminisztériumi tájékoztató az útlevélkérő lapokról A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a rendőrkapitányságokon január 4-én, hétfőn megkezdték a Világ összes országára érvényes, többszöri utazásra jogosító útlevélkérelmek átvételét. Már az első napon is többen keresték az új útlevélkérő lapot, ám mint azt korábban közölték; azok most készülnek, gyártásuk folyamatos. Az új nyomtatványok megjelenéséig a rendőrkapitányságokon elfogadják a szocialista országokba történő utazáshoz eddig használt kérőlapokat és nyugati utazásokhoz az utazási irodákban már korábban megvásárolt kérőlapokat is. Tovább keresik az ellopott csecsemőt