Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-18 / 14. szám
PETŐFI NÉPE Művészközvetítésből több devizabevétel A Művelődési Minisztériumban a napokban döntés született arról, hogy módosul a több évtizede folytatott nemzetközi tnűvészközvetítési gyakorlat. Ennek lényege, hogy megszűnik az Interkoncert monopóliuma, s minden olyan érdekelt jogi személy, amely biztosítani tudja e tevékenység megnyugtató feltételeit, igényelheti és megkaphatja a nemzetközi művészközvetítési ; jogot. A művészközvetítés kiteijesztésétől azt várják, hogy .egészséges verseny alakul ki a közvetítő vállalkozások között, s ennek révén egyfelől javulnak a magyar kultúra külföldi bemutatásá- 1 nak, teijesztésének feltételei, másfelől a hazai közönség is több és magasabb színvonalú külföldi produkciót ismerhet meg. A magyar kulturális és művészeti életnek meghatározó érdekei fűződnek a nemzetközi művészközvetítésből származó, devizabevételekhez, nem utolsósorban azért, mert forrásul szolgálnak a .nagy művészegyüttesek küldésének és fogadásának támogatá- | sához, szerzői jogok, hungarikák vásárlásához. A Művelődési Minisztérium ugyanakkor nem tartja kívánatosnak, hogy az új helyzetben a rosszul értelmezett nyereségérdekeltség műsorpolitikai engedményekkel jáijon. MŰSOR Január 18-án, hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Előzetes Január 19-én, kedden este 7 órakor: BÁL A SAVOYBAN. Páger.Antal-bérlet. 20-án, szerdán este 7 rakor: BÁL A SAVOYBAN. Kiss Many,i-bérlet.,21-én, csütörtökön este 7 órakor: BÁNK BÁN.' Salamon Béla-bérlet. 22-én, pénteken este 7 órakor: BÁNK BÁN. Blaha Lujza-bérlet. 23-án, szombaton délután 3 órakor: BÁNK BÁN. Kiskunfélegyházi bérlet. 24-én, vasárnap este 7 órakor: BÁNK BÁN. Gózon Gyula-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Előzetes , Január 19-én, kedden este 7 órakor: AZ ÁRULÓ. Móricz Zsigmond-bérlet. 20-án, szerdán este 7 órakor: ÄZ ÁRULÓ. Márkus László-bérlet. 21-én, csütörtökön este 7 órakor: AZ ÁRULÓ. Karinthy Frigyes-bérlet. 22-én, pénteken este 7 órakor: AZ ÁRULÓ.. Szigligeti Ede-bé.rlet. 23-án, szombaton este 7 órakor: AZ ÁRULÓ. Kacsóh Pongrác- bérlet. KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ Este 7 órakor: Vállalkozási lehetőségek 1988-ban, kisiparosok, kiskereskedők részére. Megnyílt az új Szigma-bolt. Színházi bemutató: Bál a Savoyban. Sportösszefoglaló: Dutép—Szeged; KSC—Csepel. A vetőmag- ellátas helyzete. Diákpárbaj a Városi sportcsarnokban. Hírcsokor. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 és 14 órakor: PIROSKA ÉS A FARKAS. A Vojtina Bábegyüttes műsora. Mazsola- és Manócska-bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SZÁGULDÓ FALKA. Sz., mb., kanadai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA. Sz., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek! ■ Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: TANGÓK. Sz., francia—argentin film. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: 8 órakor: ILLUMINÁCIÓ. Sz., lengyel film. 14 éven felülieknek! Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: MESÉRŐL MESÉRE. . Videomozi: 6 és 8 órakor: MEZTELEN ÖKÖL. Sz. hongkongi film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: SZERELEM MÁSODIK VÉRIG. Sz., magyar film. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: A SÁRKÁNY KÖZBELÉP. Sz., amerikai—hongkongi film. 14 éven felülieknek! BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakor: LESZÁMOLÁS HONGKONGBAN. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: LAVAR- DIN FELÜGYELŐ. Sz., mb., francia krimi. 16 éven felülieknek! KISKÖRÖS Petőfi mozi: 5 órakor: PINOKK1Ó. Sz., mb., amerikai rajzfilm. 7 órakor: PÓKASZ- SZONY CSÓKJA. Sz., mb., brazil—amerikai film.-16 éven felülieknek! Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: FILMKLUB. KISKUNFÉLEGYHÁZA Szakmaközi művelődési ház: 5 és 7 órakor: ASZTAL ÖT SZEMÉLYRE. Sz., mb., amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: SIVATAGI SHOW. Sz., amerikai film. 6 és 8 órakor: EGY MARÉKNYI DOLLÁRÉRT. Sz., olasz westemfilm. 14 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 és 7 órakor: INDIANA JONES ES A VÉGZET TEMPLOMA. Sz., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek! VONALKÓD AZ IPARBAN Megkezdődött a szakemberképzés A tervek szerint már ebben az évben több iparvállalat készlet- és raktárgazdálkodásában, termelésirányításában és programozásában, valamint minőség-ellenőrzésében bevezetik a vonalkódrendszert, aminek széles körű elterjesztése a következő években várható. Sok országban már évek óta-sikeresen alkalmazzák a termékazonosítás szöveges leírását és leolvasását pótló módszert a kereskedelemben és az iparban egyaránt. Nálunk eddig csak néhány áruházban vezették be a raktári és pénztári munkát is egyszerűsítő vonalkódot. Hazánk néhány éve tagja az egységes termékkódrendszer nemzetközi szervezetének, így a közelmúltban az illetékes főhatóságok felkérésére és támogatásával megkezdődött a vonalkód ipari alkalmazásának előkészítése. A koordináló munkával a Struktúra Szervezési Vállalatot bízták meg. A felkészülést és a bevezetést az ENSZ Munkaügyi Szervezete is segiti. A Struktúra Vállalat a gyári szakemberek képzésére tanfolyamsorozatot szervez, az első napokban sikeresen befejeződött. Ezen öt vállalat — az MMG Automatika Művek, a Videoton, a Magyar Gördülőcsapágy Művek, a Tungsram Rt. és az Elektromodul — szakemberei vettek részt, vagyis azokból az üzemekből, ahol elsőként vezetik majd be a vönalkódolást. A szervező vállalat vonalkód-iroda létrehozását tervezi, amely széles körben terjeszti majd a módszert, megszervezi az alkalmazáshoz szükséges eszközök és programok beszerzését, illetve előállítását. Eddig mintegy 40 iparvállalat jelentkezett, hogy részt venne az iroda munkájában. A vonalkód olyan termékazonosító jel, amely a gépi, optikai leolvasást rendkívül gyorssá és megbízhatóvá teszi. Alapelve, hogy a sötét és világos (fekete-fehér) vonalak egymással váltakoznak, méghozzá egyforma vagy eltérő vastagságban. A vonalkódok leolvasására, fordítására optoelektronikai berendezésekből kibocsátott fény visszaverődik a „zebracsíkokról” s e sugarakat a kódleolvasó egységek eltérő időtartamú és feszültségű árammá alakítják át. Az olvasóberendezések dekóderei ezeket a digitalizált feszültségeket visszafordítják számokra és betűkre. A vonalkód alkalmazása a 40-es években kezdődött meg az Egyesült Államokban, gyakorlati térhódítása azonban csak a 60-as évekre tehető. 1970 körül váltak népszerűvé az áruházi-kereskedelmi munkában, majd a kódokat nyomtató, olvasó ellenőrző berendezések gyártói kidolgozták az ipari laboratóriumi rendszereket is. (MTI) HÍREK • HÍREK KI VIGYÁZZON A TÁRSADALOM TAGJAINAK EGÉSZSÉGÉRE? Szociológiai szabadegyetem A társadalom életmódjában, anyagi helyzetében, vagy az egészségügy szerkezetében kellene alapvető változásokat elérni ahhoz, hogy országunk lakosságát megvédjük a további jelentős mértékű megbetegedésektől? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre próbál meg választ keresni a „Reform és társadalom” című beszélgetéssorozat következő rendezvénye, amelyre — mint eddig is — a szociológiai szabadegyetem keretében kerül sor. Változás viszont, hogy csak Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban ma este, fél hatkor. A szokásos kiskunhalasi beszélgetés ezúttal technikai okokból elmarad. A rendezvény vendége Loson- czi Ágnes, a szociológiai tudományok doktora lesz. Az egészségügyhöz — mint mondani < kt»,» mvvamf M0(* «» * * "í? <»>»K fftt .',1 s mi; Lejárt az álmodozások kora A képen látható tábla a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ mögötti épületen emlékeztet művelődéstörténetünk egy dicső fejezetére. Mint olvasható: „E helyen állott városunk első színházépülete, Király Sándor színháza, amely 1833-tól 1868- ig a vándortársulatok otthona volt. Itt álmodozott Petőfi Sándor 1842—43 telén mint vándorszínész, az örök dicsőségről ...” A költők kivételes képzelőerővel megáldott emberek, ám feltehető, hogy a fenti képen rögzített környezetben nincs poéta, aki az örök dicsőségről ma álmodozni lenne képes. Rozsdamarta szemeteskonténer, törmelékhalmok, s a gyomnövények „ritka nemei" legföljebb felháborodást válthatnak ki. Az indulatok pedig ebben az esetben általában nem lírai természetűek. h. z. (Pásztor Zoltán) mama párátködöt boruh k<f« no tsót Szó V H A hideg lassan mérséklődik A hét elején lényeges változás nem várható időjárásunkban. Folytatódik a gyakran borult idő. Sokfelé lesz párás, ködös a levegő. A köd nagy része napközben sem oszlik fel. Az éjszakai lehűlések —4 és —9 fok között alakulnak. A nappalok is hidegek lesznek, általában csak 0, —3 fokig melegszik fel a levegő. Csapadék nem várható. A hét közepétől időjárásváltozásra lehet számítani. Megélénkül a délnyugati szél, s ezzel enyhébbre fordul az idő. Áz éjszakai legalacsonyabb hőmérséklet —1 és —6 fok között várható. Napközben már fagypont fölé emelkedik a hőmérséklet. Nagyobb mennyiségű csapadék nem valószínű, de kisebb havazásra, majd havas esőre lehet számítani. A talajnedvesség értéke a szántóföldi vízkapacitás százalékában 1988. január 13-án Bács-Kiskun megyében 0—50 cm mélységben 70—80, az 50—100 centiméter mélységben 55 —60. szokás — mindenki ért, ennek ellenére az utóbbi évtizedekben a lakosság egészsége jelentős mértékben leromlott, miként az ellátás színvonala is. Ki a felelős ezért? Kinek kötelessége vigyázni a társadalom tagjainak egészségére? Az államnak vagy az állampolgárnak? Milyen tényezők befolyásolják ezeket a viszonyokat, illetve az orvos és a beteg kapcsolatát? Az esemény tehát érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik. A beszélgetést vezeti: dr. Kiss István, szociológus Emberek és állatok Egy bangladesi falucskában leopárd okozott felfordulást, miközben Kenyában súlyosan megbetegedett egy óriáskígyó. Ruandában kórházat nyitottak a sebesült gorillák ápolására. De ki törődik a kutyaharapástól félő londoni postásokkal? Az északnyugat-bangladesi Laksicsand falu lakóira rátámadt egy kiéhezett leopárd. A fenevad a helyi sajtó szerint nyilvánvalóan Indiából érkezett. Nem falt fel senkit, csak megsebesített hat embert. A rendőrök lelőtték, s ekkor következtek a még súlyosabb események: A falusiak .összeverekedtek a két és fél méteres állat teteme fölött, mindenki saját hasznára akarta lenyúzni a leopárdbőrt. A rendőrök így kénytelenek voltak munkához látni, és gumibottal verték szét a csődületet. A felfordulásban huszonötén megsebesültek. Állkapocs-fertőzésben szenved Omieri, a négy és fél méteres óriáskígyó, a kenyai luo törzs nőnemű totemállata. A feketerozsdabarna hüllő már egy hónapja nem evett, és sokat veszített súlyából. Amíg a magukat vadállatszakértőnek tartó emberek nem szakították ki természetes környezetéből, addig jóízűen fogyasztotta a luók áldozati kecskéit és csirkéit. Eddig antibiotikummal és vitaminkúrával próbálták kezelni, minden eredmény nélkül. A luo törzsbeliek állítása szerint a legendákkal övezett Omierinek férje is van, ő talán segíthetne a kórházban sínylődő kígyóhölgy bajain. Fekete-Afrika mélyén, Ruandában gorillaklinika nyitotta meg kapuit. Az amerikai pénzügyi támogatással létesített intézmény a Vulkánok Nemzeti Parkjának mintegy háromszáz majomlakóját szolgálja. A gorillák általában akkor szenvednek sérüléseket és szorulnak, kezelésre, ha beleesnek az orvvadászok állította csapdákba. Egy 254 lakásból álló nyugatlondoni épülettömböt nagy ívben elkerülnek a postások. Az ok a lehető legklasszikusabb, bár ennek hírértéke a sajtóelmélet szerint meglehetősen csekély: a kézbesítők a szabadjára engedett, harapós kutyáktól félnek. Egy konzervatív honatya közölte: most már mindenképpen szóvá teszi az ügyet a parlamentben. NAPTÁR 1988. január 18., hétfő Névnap: Piroska Napkelte: 7 óra 26 perc Napnyugta: 16 óra 23 perc Holdkelte: 7 óra 18 perc Holdnyugta: 15 óra 04 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: csak időnként szakadozik fel a felhőzet. Marad az erősen párás, többfelé tartósan ködös idő, elszórtan ködszitálással, ónos szitálással. Gyenge lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet —2, plusz 3 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Január 16-án Kecskeméten a középhőmér- séklct —2,0 (az 50 éves átlag —1,7), a legmagasabb hőmérséklet —0,5 Celsius-fok volt. A nap nem sütött ki. Csapadék nem volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 6,7; 13 órakor —0,1 fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1028,2 millibar — csökkenő — volt. Január 16-án Baján a középhőmérséklet mínusz 1,1 (a sokévi átlag mínusz 1,5), a legmagasabb hőmérséklet 1,9 Cclcius-fok volt. Napsütéses órák száma 1,1. Tegnap reggel 7 órakor —2,0, 13 órakor 0,3 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1028,2 millibar — süllyedő — volt. Csapadék nem volt. Hóréteg nincs. KATONAPOLITIKÁRÓL a veteránklubban. Kedden 15 órakor dr. Szántó Imre, a hadtudományok doktora tart előadást Kecskeméten, a Szalvay Mihály Párt- és Munkásmozgalmi Veteránklubban. Előadása a Gorbacsov— Reagan találkozó előtti és utáni európai katonapolitikai helyzetről szól. Várják az érdeklődőket. . — LELKI S.O.S. A kecskeméti 28- 222 telefonszámon naponta este 6 órától reggel 6 óráig hívható a lelki segély- szolgálat. — Korszerű juhtenyésztés. A kisszál- lási művelődési házban január 22-én 18 órától a mezőgazdasági előadássorozat témája a korszerű juhtenyésztés. (Mikó Piroska tudósítónkból.) TÁRSA DA LMIMUNKA - REKORD Solton. Tavaly kitettek magukért a Soltiak: minden eddiginél nagyobb — 46,3 millió forint — értékű társadalmi munkával segítették a község gyarapodását. Ebből egy fóré majdnem 6 ezer forint jut. A lakók, a vállalati, szövetkezeti szocialista brigádok a kissolti iskola, valamint utak és vízvezetékek építésénél dolgoztak legtöbbet. — Elmaradt színházi előadás. Szombaton este Debrecenben a Csokonai Színháznak a Kölcsey Ferenc Művelődési Központba meghirdetett előadása, Goethe Stella című szerelmi játéka elmaradt. A tűzoltóság ügyeletese olyan hiányosságokat talált, amelyek veszélyeztették a bent ülőket, s emiatt nem engedélyezte az előadást. A nagyméretű színpad két szélén a rendezésnek megfelelően mintegy 100 néző is ült volna, akik szinte részesei a játéknak. Azonban a színpadon elhelyezett székek között nem volt megfelelő a távolság és az a szőnyeg, amire az ülőalkalmatosságokat rátették, nincs impregnálva. Előadás közben a rendező utasítása szerint 1 - 2 percig villany helyett petróleumlámpa égett volna a színpadon, s ezt ugyancsak kizáró oknak tartották. TŰZ A TRÓNTEREMBEN. Péntek este tűz ütött ki a Leningrad közelében található egykori cári rezidencia, a Puskin városi Katalin-palota tróntermében. A ma múzeumként működő palotában a tüzet a tűzoltóság gyors beavatkozásának köszönhetően sikerült eloltani. Feltételezések szerint a tüzet elektromos; szikra okozta. Az anyagi kárt több mint hatezer rubelre becsülik. — A Fülöp-szigetekről. A hartai művelődési házban ma 18 órától Eltért Károly újságíró a Fülöp-szigetekről tart kisfilmes előadást. ÖNKÉNTES VÉRADÓK. Bácsalmáson januárban két alkalommal rendeztek véradónapot. Mintegy százötven önkéntes adott vért, amit a szegedi klinikára szállítottak. (Juhász Jenő tudósítónktól.) — Ókori művészet címmel kiállítás nyílt vasárnap a tatai Öregvárban. A Budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatták össze a kora bronzkortól a római birodalom bukásáig eltelt időszak művészetét reprezentáló anyagot. Kétszáz műtárgy látható a kiállításon, közülük sok olyan darab, amelyet nemzetközi viszonylatban is számontartanak a műértők. A tatai kiállítás március végéig látogatható az Öregvárban, ezután bemutatják az ország más településein is. TELEVÍZIÓ Milyen határidőre vállalnak televíziójavítást? Egy hétre ...- És ha megfizetem, nem tarthatna egy hónapig? VIRÁGOZNAK AZ ORCHIDEÁK Az orchideafajok csaknem 80 százaléka él trópusi és szubtrópusi területen. A mi éghajlati viszonyaink között csak 70—85 százalékos páratartalmú üveg- házban lehet biztosítani az életfeltételeket ezeknek a különleges növényeknek. Virágzásuk nálunk a téli rövid nappalok idejére esik, november és február közé. A debreceni botanikus kert üvegházában Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, január 16-ai szám: Olvasóink véleménye című rovatában a lap közli Mező István kecskeméti olvasó levelét. Magyar Nemzet, január 16-ai szám: Pintér Lajos: Griffiti(Rajzok a tél falára) Kecskeméten élő költő verse. Vasárnapi Hírek, január 17-ei szám: Sztrapák Ferenc: Világok között (a publicisztikában a szerző lajosmizsei példát említ). 200-féle orchideát gondoznak, amelyek most folyamatosan bontják ki egzotikus virágaikat. Holnapi lapszámunkból J Kóbori Pál, a kecskeméti színház zenekarának nyugdíjasa feldolgozta Thália házának történetét 1951-től 1984-ig. Ennek kapcsán beszélgetett vele munkatársunk. Az interjú a negyedik oldalon kap helyet. Ugyanitt jelentkezünk a Fiatalokról — fiataloknak című összeállítással, és közöljük Antalfy István egy novelláját. Az ötödik oldalon a Bácskai és Dunamelléki Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének titkára összegzi a rendhagyó elmúlt esztendő tapasztalatait. Szó van még a cikkben az ez évi munka tervezését néha hátráltató tényezőkről s a hitelgazdálkodás új ■ vonásairól. Itt írunk arról is, hogy « stabil márad-c az olajpiac? A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1988. I. 18-án, megrendelés sorszáma: 75378 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: 43, Ft, negyedévre: 129, Ft, / félévre: 258,— Ft, egy évre: 516,— Ft. HU ISSN 0133-235x