Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-12 / 293. szám
művelődés mennyi osztályában rajzot, gimnáziumában pedig esztétikát tanít. Találkozásunkkor arról kérdeztem, hogyan lesz e kiállításból egy komplex nevelési program része. — Fontosnak tartom, hogy gyakran találkozhassanak kortárs művészek alkotásaival a gyerekek. Rendszeresen járunk kiállításokra, de ha tehetem, idehozom az épületbe egyes alkotóknak azokat a munkáit, melyek kapcsolhatók az intézmény karakteréhez, tanítványaim alakuló szemléletéhez. Szappanos István, az iskola egykori tanára, semmilyen szempontból sem számít idegennek, sokféle kezdeményezés, eredményes kísérlet fűződik a nevéhez e falak között is. Most látható képei zenét (is) tanuló diákjaim számára különösen érdekesek, hasznosak lehetnek. Hozzájárulhatnak ahhoz,- hogy segítségükkel a zenei és a vizuális kifejezésmód — természetesen sokféleképpen érvényes — párhuzamait felfedezhessék maguknak. Jó esetben megtanulhatják közben azt is, hogyan lehet játszani, élni saját gazdagodásukra, egymás örömére, külön-külön is a kifejezőeszközök nyújtotta szabadsággal. Károlyi Júlia Zenei • Az éjszaka ■ _. . kapuja (montázs) ® Fényben indíttatású • Virágzó sás képek A Kodály iskola egyik földszinti termében a következő hetekben izgalmas anyag várja az érdeklődőket. Kisebb része konkrét tájélmény — fák, facsoportok, pontosan határolt terek, templomablakok, harangok — a külső és a belső csyid variációira. Az anyag tekintélyesebb és rendhagyóbb része zenei inspirációjú, nonfiguratív kompozíció. Színek és formák jellegzetes ritmusaira „átírt” öntörvényű zenei világok. Az olajpasztell-képek egy végső képi kompozícióban több mint impresszióként arról beszélnek, hogyan „működik”, működhet bennünk a zene — a most látható művek alapján Bach, Ravel, Muszorgszkij, Debussy muzsikája. < ... j Szappanos István, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola tanszékvezető tanára, akinek nem csak a megyében ismert alkotói és pedagógiai munkássága, festő-rajztanárként invitálja legújabb kiállítására meghívóján az érdeklődőket. Még az anyagot látva sem értettem, miért szól felerészben „rajztanárként” a meghívás. Amikor télefóí rton találkozót kértem és megkérdez-- tém, a válasz, ha lehet, még kíváncsibbá tett, mely szerint: „nem is a képek a legfontosabbak ebben az ügyben ,..” — Hanem akkor mi? — tettem föl nem sokkal később, immár személyesen a kérdést. — A jelenlegi kiállítás kettős feladatot lát el. Elsősorban egy kompié/ iíe- velési kísérlet -része. Mindenekelőtt' a gyerekek számára készült. Fontos, hogy bármelyiküknek bármikor hozzá9 Ravel: Bolero (Méhesi Éva reprodukciói) férhető, kevés szervezéssel is módszertanilag igen jól kihasználható legyen. A második feladat egészen más jellegű. A Kodály iskola, így december közepén, minden esztendőben megünnepli névadója születésnapját, főként persze zenével, hangversenyekkel. De ünnepelhet kiállítással is: a zenei indíttatású képek az idei évfordulóhoz is kapcsolják rendezvényünket. — Nem először fordul elő műveiben a zenei témaválasztás. E képek az e tárgyban szokásos — részint irodalmi — ábrázolást teljes mértékben kiiktatják. Milyen előzmények után születhetett meg a most látható, meglehetősen elvont sorozat? A zeneélmények sorsa sokszor nagyon érdekes ... Sokáig, tulajdonképpen évtizedekig hordoztam ezeket. Mindig izgatott, hogy vannak-e közös pontok, és ha igen, hogyan érinti kézhét két/más-más természetű művészeti ág. Ügy tűnik, hogy egy idő után szinte észrevétlen: alig ellenőrizhetően kialakulhatnak és megtalálhatják a közös formát. Merész vállglkozásnak tartom az efféle kalandokat. A téma jelenlegi formájában, öt-hat éve foglalkoztat, a ___ színes megoldások viszont frissebbek: 1H az utóbbi két esztendőben születtek. :— Pedagógiai munkásságában sem számít előzmény nélkülinek az ehhez hasonló társítások felhasználása. — Több korosztály erősítette meg, hogy az egybeterelheto és egybe is terelt élmenyek sokkal maradandóbbak. Konkrét eredmények bizonyítják például a legkisebbek körében a zene es a rajz együttes felhasználásának hasznosságát. Az óvodai, de az iskolai nevelésben is minden korosztály számára kiváló lehetőségnek kínálkozik a módszer, a lényeglátás élményszerű elsajátíttatására, az esztétikai minőségek letisztítására, pontosítására. Bruncsák András, a kiállítás szervezője az iskola felső tagozatának valaDEÁK MÓR: Egyforma álarcok alatt Megedződtem már minden bajra. Felneveltél, hazám. Nem is értem, hogyan lesz árva, kinek van anyja, van hazája — és ez fáj igazán. Jó fiadként nem bántalak, Bánt többi jó fiad. Egyforma álarcok alatt rád s énrám hasonlítanak — mert sími sem szabad, Talán úgy, ahogyan a csend — nem védhet meg a nyelv — ; a szavak mögött megjelent, ■ s rossz lett- a jó, lent lett a fent •— hogy csak hallgatni merj. de a szív nyílvessző hegye, s hiába tépi ki, aki nem élhet nélküle, akinek az az ereje — mellkasába töri. Könyv Kurkó Gyárfás emlékére „Tizenhat évi börtön után Annak, aki a Kurkó Gyárfás emlékére cimű könyvről akar írni, először magáról Kurkó Gyárfásról kell szólnia. Ugyanis azok közé a személyiségek közé tartozik, akik bármennyit is tettek közösségükért, népükért, mindezért az elismerést életükben nem kapták meg — mi több, tevékenységüket még haláluk után is hallgatás övezte. Kurkó nevét jó ideig csak az irodalomtörténészek írták le — 1949-ben megjelent Nehéz kenyér című önéletrajzi könyve kapcsán. Az irodalomtörténet- írás íróként mutatta be, aki erdélyi sorstársaihoz: Tamási Áronhoz, Kacsó Sándorhoz, Asztalos Istvánhoz hasonlóan a saját küzdelmein keresztül a székelység sorsát is ábrázolta. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az író Kurkó mellett a publicistáról is szó essen. 1986-ban, a Forrás augusztusi számában jelent meg Beke György alapos tanulmánya az „elfelejtett erdélyi publicistáról”. írásában Beke Kurkó Gyárfás 1944 és 1949 között keletkezett publicisztikái írásait elemezte, ezek nagyobb része a brassói Népi Egység című lapban jelent meg; Mi jellemezte Kurkó publicisztikáját? Ahogy Beke György elemzése megmutatja, foglalkozott a „kollektív bűnösség” kérdésével — s el is vetette azt —, ugyanakkor kölcsönös megbékélést hirdetett magyarok és románok között. A mostani kötet — nem utolsósorban Lipcsey Ildikó nagy felkészültséggel végzett munkájának eredményeként — túllép az eddigi megközelítéseken, s az író, publicista mellett annak mutatja Kurkót, aki valójában volt is: politikusnak. A politika ugyanis elválaszthatatlan életútjától: az 1909-ben Csikszentdomonkoson született Kurkó Gyárfás 1934-ben részt vett a Magyar Dolgozók Szövetségének megalakításában. A kommunista irányítású legális nemzetiségi tömegszervezet hamarosan vezetőjévé választotta. O az, aki 1935- ben a MADOSZ nevében Petru Groza Ekés Frontjával aláírta a népfrontos jellegű megállapodást. Ott volt 1937-ben a vásárhelyi találkozón, a háború alatt internálták. Politikai tevékenysége Románia háborúból való kiugrása, tehát 1944. augusztus 23-a után bontakozott ki a maga teljességében. A Magyar Népi Szövetség elnökeként tevékenykedett, így alapította meg a már említett Népi Egység című lapot, publicisztikája egyben a romániai magyarság érdekeit képviselő Népi Szövetség hivatalos álláspontját is hirdette. Annyi a jogunk, amennyit ki tudunk harcolni— írta egyik írásának címében arra utalva, hogy a nemzetiségi kérdés a megváltozott körülmények között sem - oldódik meg magától. A romániai magyarság politikai vezetőjeként az egyenjogúságért küzdött, a szövetség pedig kiépítette a nemzetiségi lét megőrzéséhez szükséges intézményrendszert is. Mindez rendkívül bonyolult politikai körülmények között történt: az 1944 után még meglevő reakciós román erők magyarellenes támadásai közepette, amikor az erdélyi magyarság egyes rétegeit is önmérsékletre kellett inteni. Ezért is fontos az a tény, hogy Kurkó Gyárfás a Magyar Népi Szövetség neveben már 1944 őszén csatlakozott a romániai Országos Demokratikus Arcvonalhoz, a haladó erőket tömörítő népfrontos szervezethez. Munkásságának eredményét pontosan foglalta őrületre ítéltetett __” össze Balogh Edgár, aki azoknak az éveknek ugyancsak jelentős szereplője volt: Kurkó tevékenysége során, mindenkori együttműködésben a román haladó erőkkel, nemcsak a gazdasági élet és a közigazgatás közös szervei jöttek létre mindenütt, hanem kibővültek a romániai magyarság saját iskolái és művelődési intézményei is. „Kurkó Gyárfás sudár alakja, villogó szeme, biztató szónoklata, a feladatokat kitűző publicisztikája ott volt mindenütt, ahol a régi korok nacionalista maradványait, az átkos viszályokat kellett felszámolni és szabad utat nyitni a feltörekvő népi erőknek” — olvashatjuk Balogh Edgár írásában. A kötet bő válogatást ad Kurkó 1944 és 1947 közötti írásaiból, számos, a Magyar Népi Szövetséggel kapcsolatos dokumentumot tartalmaz, s mindezek mellett kortársi beszámolókat, majd jje- dig visszaemlékezéseket is találunk az összeállításban. Nyugodtan elmondhatjuk tehát: a könyv ■ segítségével betekintést nyerünk az említett időszak erdélyi politikai életébe, láthatjuk a nájji politika eseményeit, s számbavehetjük a kétségkívül rendkívül jeíentős eredményeket... 1949-ben azonban törés következett be Kurkó Gyárfás pályáján: koholt vádak alapján letartóztatták és elítélték. Tizenhat évet töltött börtönben, csak 1965-ben engedték szabadon — később rehabilitálták is. Nem készült — s természete szerint nem is készülhetett—felmérés arról, hogy mit veszített az erdélyi magyar közélet Kurkó Gyárfás jogtalan elítélésével. Az viszont közismert, hogy Kurkó megfáradt, pszichikailag beteg emberkent jött ki a börtönből, utána már csak családjának élt — egészen 1983-ban bekövetkezett haláláig ... A számos érdekes dokumentumot felsorakoztató kötetből érdemes kiemelnünk két mozzanatot. 1947-ben. a fiatal Sütő András a Falvak Népe című lapban számolt be a Magyar Népi Szövetség temesvári kongresszusáról. Beszámolóját Kurkó Gyárfás „nyugodt számyalású" szavainak felidé-' zésével kezdte... Évtizedekkel később, ismert íróként, kiemelkedő jelentőségű drámák szerzöje- ként így vallott: „ ... Kolhaas Mihály meggyötört vonásai között felfedezed a Kurkó Gyárfáséit — kortársadét. Mindketten az igazság fanatikusai voltak, amiért az egyik halálra, a másik tizenhat évi börtön után őrületre ítéltetett. Miután — küzdelmük jogosságát elismerték. Sorsrokonságukon mit sem változtat, hogy a kolhaasenbrücki lócsiszár nemesi várakat gyújtogatott, a Magyar Népi Szövetség hajdani elnöke pedig egyszerűen csak ahhoz ragaszkodott, hogy bizonyos kisebbségi jogok dolgában megőrizze saját véleményét...”. Létezik-e elégtétel az elszenvedett egyéni sérelmekért? Aligha. De létezik az elégtételnek egy másik, a személyes sorson túlmutató formája is. S ha arra gondolunk, hogy Sütő András drámái beépültek a magyarság tudatába, akkor — a fenti kapcsolódás révén — Kurkó Gyárfás is része annak. Még akkor is, ha sokan a nevét sem hallották eddig. A' teljes elégtételt azonban az jelentené, ha a mostani, szemelvényeket tartalmazó kötet után tudományos igényű monográfia íródna Kurkó Gyárfás pályájáról... (Kossuth Könyvkiadó) Fűzi László J H ke eg 1 ánvérkáján kaviárral töltött tojás, egy szelet papirvé- kony lazac, aszpikos marhanyelv, libamáj: tányérkáján egy kisebb vagyon. Szája szögletében puha, elégedett csecsemömosoly, művészi elmélyültséggel eszik. Nem is étkezés ez, inkább szertartás, rítus, mely — a mozdulatok kimunkáltságán látszik —jeles alkalmakkor, fizetés- vagy vigasztalást kívánó napokon ismétlődik. ■ Igyekszem észrevétlen maradni mellette, bár a mindig zsúfolt kis üzletben lehetetlen megadni azt a kis távolságot, azt a talán csak arasznyi helyet, mely a másik szuverenitásának elismerését jelenti: tálcánk összeér a 'keskeny állópulton, és amint karomat emelem, bárhogy igyekszem leszorítani, könyököm hozzáér sötétszürke pelerin- jéhez. Szerencsére, ez nem zavarja szertartása végzésében: mi már a hiány, a zsúfoltság, a bárdolatlanság korának gyermekei vagyunk, megtanultunk arcunkba lihegő, húsunkba vájó környezetben egyedül lenni magunkkal. Csúnya, menthetetlenül csúnya. Hu- szonvalahány évesnek nézem. Orra csontos sasorr, álla hosszú és előreugró, így oldalról, szemsarokből vizsgálva valóságos karikatúra. Ezen kemény, férfias vonásokkal megveretve már menthetetlen szegény, de arcbőre is hóka, kopottas, öreges, a vékony húsban, a többrétegű púdermáz alól is előtűnve mélyen ülő, sötétlila pattanások. Csaknem fekete haja bár sima, durván erős szálú, szemöldökének keskeny, erős vonalú csíkja felett vagy ujjnyi szélességben vörösen duzzadt megtépkedett bőr. Fémkeretes szemüvege az evéshez előrehajolva, a sasorr csontos bütykére csúszott előre, de most akár nem is létezhetne: nem látom, de biztos vagyok benne, hogy szemét lehunyva eszik. A villára vett falatot mielőtt szájába venné, icipicit előredugott nyelvével megérinti, aztán a szájpadlásához szorítja, forgatja, préselgeti hosszan, hogy ínyén szívódjanak fel a fejedelmi izek, a fogak nem vesznek részt a táplálkozásban. A zsömle fehér, szivacsos belével felitatja a sűrű, vajszínű majonéz és a fekete ikrából szivárgott sötét nedv elegyét, mint egy spongyából kiszopogatja, és csak aztán kapja be a meg- tottyant tésztát. . Időnként elröstellem magam, hogy kilesem, belemélyedek a magam franciasalátájába. Nemcsak önfeledt, de illetlen is, meri "élvezni az élet — most épp a gasztronómia adta — örömeit, ahogy csak a gyermekek merik, konvenciók, gátlások nélkül, a maguk ízlése szerint, és ez a nagyon is ritka képesség vonzóvá teszi, vonzóvá az idegen szemnek is. Ha szép lenne, formás, bájos pofika, vonzása erősödne, esetleg olyannyira, hogy ostoba kalandra, esetlen felsülésre is biztatgatna, ám ezzel el is silányodna a mindennapi, az ösztönvonzalmak szintjére, míg így, hogy csúnya, nagyon is csúnya szegény, megjelenik egy ke lódenpelerin, felette patyolatfehér, tört csíkozású blúznyak, a finom mívű ezüstgyűrű, a válogatott finomságok: mint az illata, egyszerűnek látszó, de végletekig kifinomult ízlés lengi körül, halk előkelőség, bájos-bús dekadencia. Ez a lány világot látott, nyelveket tud: hangszeren is játszik. Kedvencei Mozart és Schumanni rajong Beethoven öregkori szonátáiért és persze Mahler szimfóniáiért. Gyakran látható a Zeneakadémia félhomályos szecessziós termeiben ... Talán csak az arcával bántak el a gonosz apai gének ... miért is ne? A pelerinlepel alatt esetleg pompás, fiatal test feszül: amikor végigvonul A MAROSI GYULA: CSÚNYA LÁNY A MÉZES MACKÓBAN* | A Központi Sajtószolgálat pályázatának L díjas alkotása tárcakategóriában. más, mélyebb, s talán drámai minőség: önfeledt- gyermekségében felülemelkedettség, a silány tények feletti túlnézés.s talán még némi megvetés is van a sikerületlen, tömérdek kinkeservet okozóporhüvely iránt, és ez már nagyság, emberi nagyság! A legerősebben vonzó, kötő tulajdonság. Ez a huszonegynéhány éves, különösen csúnya nő itt, a Kígyó utcai Mézes Mackóban, még arasznyira sem tőlem, százak szeme láttára merészel anyuka kicsit csintalan, de a világon legszebb kislányává lenni, "ülönben nem is olyan csúnya. Gondosan fésült sötét kontya alatt például a nyaka kecses, bőre bársonyom ■ És kellemes illata van: tiszta, friss, egészséges illat, leheletnyi virág, tatán liliom-édességgel. A keze pedig kifejezetten szép: keskeny, nőiesen lágy, de nem eltunyult, hanem nagyon is mozgékony, vibráló kéz, kőiméin, a színtelen lakk alatt szabályos fehér félholdacskákkal. Nagyon is illik rá az a kígyót formázó ezüstgyűrűcske. A meleg tapintású, apácaszürK testhezálló trikójában a Lukács öltözőjétől a medencéig, szakértő férfiszemek tüzében vonul, királynői tartással, ragadozó puhasággal, különösen a középkorú, tapasztalt férfiak bolondulnak érte. Ez a lány olykor bezárkózva, nagy titokban, mezítelenül szokott táncolni otthon a nagytükör előtt, nyaranta öntudatosan napozik fedetlen keblekkel a megfelelő helyeken. „Igen", mondom a dolgok felett kiegyezve magamnak, „ennek így kell lennie". Lassan odébbnyomom a balomnak veselkedő bundás asszonyságot, és mintha csak morzsát söpörnék le a nadrágomról, a lábára lesek. Valódi bőr, csattal díszített topánkák, kisterpeszben, kissé csálén, felettük, szinte rájuk omolva vastag, puffadt bokák, melyek ... igen, semmi kétség, ormótlan elefántlábakban, egymáshoz tapadó combokban, széles, hústól rengő lepkeszárny csípőkben folytatódnak. Számban megkeseredik a franciasaláta. csúnya lány közben már a libamájnál tart. Nyilván [ez a csúcsa.a gyönyörnek. Hirtelen támadt rossz- kedvemben elfelejtem leplezni pillantásaimat: egy morzsányi máj visszapottyan, és még csak nem is a tányérra. Egy borsónyi barna pötty az állápult fehér márványlapján. A csúnya lány felcsippenti, és lenyalja a mutatóujja hegyéről. De akkor már megérzi, hogy bámulom, kezét zavartan a papírszalvétába törli, álomból riadt szemekkel rámnéz. Szeme sötétbarna, világító aranykarikákkal, a szeme tényleg szép. Rámosolygok. Soha életemben nem mosolyogtam ilyen csúnya nőre ilyen biztatóan. És még csak nem is hazudtam igazán, a mosoly másodperceiben lelkem egyik eldugott csücskében őszintén szerettem öt, ellehetetlenült felnőttségében a kicsit csintalan, de a világ legszebb kislányát. Olyan gorombán rántottam magam mellé álmaiból az állópulthoz, hogy nem jutott ideje végiggondolni, akárcsak egy gyors, számítógépszerű igen-nem programmal se a helyzet mibenlétét, kialakítani valamilyen válaszstratégiát: „köszönöm" mondta az aranykarikás szem a rajtakapottak őszinteségével, „köszönöm, hogy szeret egy picit". Néhány, melankolikus hangulatú, de metsző tárgyilagosságát mit sem vesztő pislogás után: „ne rontsa el holmi alakoskodással...” Aztán elsuhan, de egy villanásnyira visszavág még: .......kérem". T ányérjába néz, keze tétován moccan, elfordul. A helyzet engedte tizfokos szögben. ' -. Micsoda önimádó gőggel, megsemmisítő pittyesztéssel tudnak a széplányok, szépasszonyok visszautasítani! De legharsányabb visszautasításuk sem tud ilyen végleges lenni, ilyen halálbiztosan örök. Hát igen. Ajaj, Úristen ... ezt a szegény lányt aztán jól megverted. Nemcsak csúnya, hanem eszes is.
