Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-29 / 306. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1987. december 29.

Ki viszi át

?

EGY DOKUMENTUMKÖTET tanúsága szerint a vasmunkások száz évvel ezelőtt tagsági díjat fizettek azért, hogy tizenegyórás munkaidejük után eljárhassanak az olvasóegyletnek nevezett művelődési házba, s könyveket kölcsönözzenek, beszélgessenek, daloljanak, vagy színdarabokat játsszanak. Kicsoda vagy micsoda kényszeríthette őket erre? Az állam és a gyár bizonyosan nem. Sőt ezek összevont szemöldökkel és felemelt mutatóujjal figyelmeztették a tagságot, hogy aki engedélyt adott az egylet működésére, bármely pillanatban vissza is vonhatja azt. A munkások mindent elkövettek, hogy kiküzdött jogaikat megőrizzék. Fontos volt számukra az egylet, amelynek céljait így fogalmazta meg az alapszabály: „Egyrészt tagjainak csekély anyagi áldozat mellett a szellemi művelődésre, szív és kedélynemesítő társas összejövetelekre módot és alkalmat nyújtani, és másrészt a magyar nyelvet terjeszteni és a magyar érzelmet és hazafiságot ápolni; végül a rendes tagok elhalálozása alkalmával azok hátramaradottak némi segélyben részesíteni.” A gyári vezetőség kívánságára az egylet erősen megválogatta tagságát, így az a dolgozói összlétszám egy tizedét tette ki. A politizálást kemény szankcióval tiltották: „Ha az egylet a maga elé tűzött célt pontosan nem követné, s így rendeltetésének meg nem felelne, nemzetellenes, a haza, valamint a társulat érdekeivel ellenkező eszmék terjesztésének és tűrésének színhelyévé válnék, jogában áll az egyletet a. társulati műszaki vezérigazgatóságnak feloszlatni, illetve beszüntet- ni.”

SZÁZ ÉVE tehát, mint láthattuk, a munkásoknak a hatalom ellenében kellett kiharcolniuk a művelődéshez való jogukat. Később voltak olyan évtizedek is, amikor a hatalom igyekezett mindent elkövetni, hogy a munkások művelődjenek.

Jól tudjuk, hogy a hatalom évszázadunk közepén gyökeresen megváltozott. De vajon mikor és mitől fordult ellenkezőjére a munkástömegek hajlandósága? Ezt a változást már sokkal nehezebb egyetlen vagy néhány dátumhoz, eseményhez kapcsolni. Bonyolult és sokrétű folyamattal állunk szemben. Kétségtelen, hogy a mai iskola több műveltségelemet közvetít, mint a száz év előtti. Még többet is, mint amennyi a' széles tömegek anyagi boldogulásához szükséges ... Legalábbis, ameny- nyi szükségesnek látszott az utóbbi négy évtizedben. De most, amikor az anyagi boldogulás lehetőségei erőteljesen átrendeződnek, vajon nem értékelődnek-e fel ismét a szellemi javak? Igazolni látszanak e feltevést a fent említett olvasóegylet könyvtárának forgalmi adatai is. Száz év alatt mindig

akkor ugrott meg észrevehetően a beiratkozott olvasók és a kölcsönzött kötetek száma, amikor a korábbi életszínvonal veszélybe kerül, és a megszokott életmód bizonytalanná válik. Az emberek mindig akkor kezdik sietve keresni a válaszokat, amikor az élet fölteszi a kérdéseket. A folyamatos és higgadt önművelésnek, a kiegyensúlyozott művelődési tömegmozgalomnak mifelénk mindmáig elég kevés nyoma látható. Ezért kell a térben és időben elérhető forrásokat gondosan tanulmányoznunk — ha szellemileg-erkölcsileg némiképp felkészülten akarunk az egyelőre beláthatatlan végű tél elébe nézni.

NEMCSAK a megszépítő történelmi messzeségben, hanem ma is találhatók Magyarországon művelődő munkásközösségek. Kórusok, zenekarok, képzőművészeti körök, néptáncos és szinjátszó csoportok., Az ilyen közösségek tevékenységét a bőségesebb esztendőkben különféle intézmények támogatták. Napjainkban ez a segítség egyre kétségesebbé válik. A költségvetési szervek és társadalmi szervezetek sorra csökkentik, illetve szüntetik meg támogatásukat. Még a szakszervezetek is annak örülnek, ha a gazdasági érdekvédelem terén tehetnek valamit. Egyre többször halljuk, hogy az amatőr művészeti csoportok hovatovább csak egyesületi formában őrizhetik meg működőképességüket. De vajon csak a tagság érdeke-e, hogy ilyen közösségek létezzenek?

Szerencsére akadnak példák arra, hogy a társadalom belátja: szertelenül haszonelvű korunkban is gyümölcsöző lehet az amatőr művészeti vállalkozások támogatása. Miként, egy — a munkásművelődés közeljövőbeli lehetőségeit kutató — konferencián elhangzott nemrég: az országos élőműsorellátásból 35—40 százaléknyi részt vállalnak az amatőr művészeti csoportok. A műélvezet nyújtotta szórakozás pedig egyelőre társadalmi szükségletnek tekinthető. Egyes intézmények együttműködési szerződést kötnek amatőr művészeti csoportokkal, egyesületekkel, mások pártoló tagként segítik ezek munkáját. Természetesen nem minden közösségnek — különösen pedig a kezdőknek — jut efféle támogató. Ezekkel vajon mi lesz? És mi lesz vajon azokkal a fiatalokkal, akik — „piacképes” művészi tehetség híján — csak éppen tartalmasán, tevékeny közösségben akarják eltölteni több-kevesebb szabad idejüket?

ÁTMENETI IDŐ következik, tudjuk. De vajon jó gazdaként készülünk-e a télre? Áttelelnek-e vajon a jövő tavaszig az eddig elvetett magvak és az itt-ott bontakozó csírák? Nagy László kérdése egyre élőbb:

„ ... ki viszi át fogában tartva

a Szerelmet a túlsó partra!”

Trencsényi Imre

DÍSZELŐADÁS A KECSKEMÉTI SZÍNHÁZBAN

Katona József Bánk bánja

m

Megtiszteltetés, de nagy erőpróba is egy színésznek a Bánk bánban játszani. A dráma szereplői összetett jellemek, nem lehet őket egyetlen vonásuk kiemelésével megjeleníteni. Különösen áll az a főszereplőre. Egyaránt jellemzi a „nemes méltóság” és a minden pillanatban kitörni látszó „fojtott tűz”, az önfegyelem és a belülről dühösködő indulat. Barbinek Péter szerepformálá- . sában jellemének mindezek az összetevői megvannak. Talán csak azoknak a — Sőtér István szavaival szólva: — „szinte önkívületi” állapotoknak nem tudja vagy nem meri átadni magát, melyekben „legtitkosabb, legosztatlanabb önmagát” mutathatná meg. Mozgásában helyenként van némi merevség, indulatkitöréseiben azonban, például Bi- berachhal való jelenetében a második, Melinda holttestére borulásában, az ötödik szakaszban megszabadul ettől.

Saárossy Kinga (a díszelőadáson ő volt a királyné) így nyilatkozott: „Az már biztos, az én játékomban ízig-vérig nő lesz Gertrudis.” Egyetértek vele, nemcsak abban, hogy pontosan jellemezte szerepfelfogását; abban is, hogy . a nőiesség (persze főként asszonyi hiúságként) Katona Gertrudisának is fontos tulajdonsága. Nem hiányzott azonban alakításából a királynéi méltóság sem, főként a negyedik szakaszban, ámbár kevésbé meggyőzően mint a nőiesség.

Megszoktuk, hogy Petur idős ember. „Petur, Petur, kedves bátyám” — szólítja meg Bánk, ő meg öccsének nevezi a nagyurat. E megszólításokat el kellett most hagyni: Petur (Szirmay Péter) megjelenésében, mozgásában fiatalabb, mint Bánk. Hálás szerepét hibátlanul formálta meg; nem ő, hanem a békételenek már említett szürkesége az oka, hogy az összeesküvők jelenete nem tudott igazán felforrósodni.

Hálás szerep Tiborcé is, különösen Fekete Tibor számára, aki már játszotta ezt ebben a színházban. Azóta láttunk már fiatal Tiborcot Kecskeméten, legutóbb meg a tévéváltozatban. Nem győztek meg bennünket arról, hogy a parasztok lázadásig jutó elkeseredését fiatalos indulattal kell érzékeltetni. Sokkal meggyőzőbb s így lázítóbb is egy munkában és nyomorban eltöltött élet keserűsége. “Fekete Tibot Tlborcá- val maga körül légkört teremtő, súlyos

KÖNYVESPOLC

Ajándék élet

Hányszor jutunk mélypontra életünkben, amikor úgy érezzük, nincs kiút, minden kilátástalan, elfáradt a lelkünk is, s legjobb volna befejezni... Elfogyott a kurázsi, nincs erő az újrakezdéshez. Jó, ha ilyenkor megszólal az emberben egy józan hang: Nézz a tükörbe! Mit szólnál akkor, ha nyomorék vagy súlyos beteg lennél, ha többé nem látnád a kék égboltot, a rügyező fákat, ha nem hallanád a zenét, ha nem járhatnál az emberek között, csak tolókocsiban ...?

Ilyenkor döbbenünk rá, hogy sokan vannak olyanok, akiknek valóban volna okuk az elkeseredésre, s mégis ők azok, akik a „soha nem szabad feladni” életelvükkel, szívós küzdelemmel, az élniakarásnak, az élet értékelésének olyan példáját .mutatják, amely az egészséges embert ráébreszti, figyelmezteti arra, hogy mekkora kincs van a birtokában, amelyről eddig tudomást sem vett, vagy természetesnek tartotta.

Egy baleset mindent megváltoztathat, a Véletlen, a Sors, az Elet pillanatok alatt egy más, zárt világba hajíthatja áz embert, ahonnan!^ jobb esetben — nagyon keserves, sokszor évekig tartó küzdelem árán van csak visszatérés...

Hogy milyen ez a zárt vüág? Keveset tudnak róla azok, akik nem élnek benne. Az áldozatok viszont nem szívesen beszélnek, vagy sérülésük folytán nem is képesek beszámolni.róla. Aki belelapoz Zemlényi Zoltán most megjelent Hoppárézimi! 'című könyvébe, készüljön fe) árra, hogy egy szokatlan világ tárul fel előtte. ZZ-t 1985. március 7- én, Budapesten a Lenin körút és a November 7. tér kereszteződésében elütötte egy autó, a 15 eves fiú súlyos sérülései ellenére, csodával határos módon életben njaradt: bénán és némán. Bár agya is megsérült, értelme épen maradt. Naplójában ZZ azt a gigászi küzdelmet írja le, amelyet napról napra vív azért, hogy | -baleset előtti önmagát visszanyerje: a kenubajnokot, a dobost, a gimnáziumi szépségkirályt.

Szívbemarkoló ez a napló: az élet- benmaradástól eltelt másfél.év bizakodással, rendíthétetlen reménnyel, akarással teli hétköznapjait ZZ (ö nevezi így magát) szellemes, meghökkentően bölcs kamasziróniával eleveníti meg. Együtt örülünk vele apró sikereinek, s elszorul a torkunk a külvilág értetlenségét, bántó megnyilvánulását olvasva'. Mert az utcán, az idegen környezetben nem tudják, hogy arcának hibás mimikája, végtagjainak furcsa mozgása mögött egy rendkívülien magas fokú értelmi képességű fiú fogja fel a sértő, megalázó, a butaságra célzó megjegyzéseket.

„Én már csak az AJÁNDÉK ÉLET- emet élem, ami olyan lesz, mint az igazi, csak ftz a különbség, hogy itt nem lehet semmiért felháborodnom” — írja naplójának egyik fejezetében. Ajándék élet... mire a könyv végére érünk, úgy érezzük, hogy Zemlényi Zoltán nem hiába kopogtatta le írógépén ép balkezével üzenetét: azt, hogy a lehetetlenre is képes az ember, ha megértés és szeretet veszi körül, azt, hogy értékeljük az életet, mert mindennél többet ér.

A könyv nemcsak lebilincselő olvasmány, hanem okulásul is szolgál, tanulhatunk belőle ^ sorstársak és egészségesek egyaránt.

H. A.

Kifogyhatatlan ötletek

Széles Judit kiállításáról

Széles Judit életrajzában van egy adat: kézifestő és nyomottanyag-tervező szakon végzett az Iparművészeti Főiskolán. Nem tudom mi az oka, de a magyar textilművészetnek mindenesetre szerencséje, hogy tanult mesterségéből csupán egyetlen nyom van a kiállításon, egy Menyegző című, selyemre festett falikép. Mert te úgy tűnik — a Főiskolán mégsem ezt tanulta meg. A Fényes Adolf teremben felvonultatott textiljei a technikák sokféleségéről, az anyagok garmadájának felhasználásáról tanúskodnak. Vászon és celljuta, spárga és selyem, ragasztás, varrás, horgolás, hímzés szerepel képein, mindig a megfelelő helyen. Ötleteinek kifogyhatatlan tárháza lehet, ami a megcsinálás módozatait illeti, mert mindig eltalálja a megfelelő kifejezési formát, a leginkább odaillő anyagot.

Faliképéi mozgalmasak, mint amennyire mozgó és változó témája, a természet is. Persze a falikép csak egyetlen pillanatot ragadhat ki az állandó változások folyamából; Széles ebbe a pillanatba is sűríteni tudja a mozgás örökkévalóságát. Jók ezek a faliképek, de mégsem a nagy méret az ő műfaja.

Két könyvnyi képsor szerepel a kiállításon — Gelencsér Éva szellemes, kihajtogatott könyvoldalt sejtető rendezésében — textildarabokból! Levelezőlapnál alig nagyobb méretben Struga manó pirospettyes szakállú apróka kékfestő ég alatt él, Ágh István gyermekkönyvének illusztrációjaként. És itt a Felekirály, Ágh István másik könyve fekete-fehér-piros textilekből összeragasztva. Érdemes ezeken a képeken elcsemegézni. (Az ifjabb korosztálynak lehet, hogy nem újdonság a kiállításlátogatói rácsodálkozás: ők számos gyermekkönyvben találkozhattak már Széles Judit illusztrációival. (Eredetiben azonban az ember még a kisolló kivágatait is jobban észreveszi. Azt például, hogy a kékszemű kislány szeme egy gombostűfejnyi kékfestő motívum: egy bogyó három levéllel. Utóbbiak a kislány seprű-szempilláját vannak hivatva ábrázolni. Nem is tudom, mi a nagyszerűbb ebben a sorozatban: a szép arányokkal komponált rajz, a nyomottanyagok kitűnő megválasztása, a színkeverés — hozott anyagból természetesen — biztonsága, vagy csak az a nevelő célzatú apróság, amellyel megtanítja a gyerekeket az anyagok szépségére, felhasználásának lehetőségére?

A Felekirály kockás öltönyén jó néhány, tarka virágokból kivágott kitüntetés díszeleg. Ezekből egy párat legalább Széles Juditnak adnék!

T. A.

egyéniség lépett színre az első szakaszban. Szívhez szóló keserűséggel és lázadó indulattal mondta el a nép nyomorát feltáró panaszát a harmadikban; különösen megrázó volt, amikor nemcsak Katona színi utasítása szerint „rémülve”, hanem szinte fenyegetően követelve emelt szót az ötödik szakasz végén Bánk életéért.

Mi kelthet Ottóban reményt arra, hogy övé lehet Melinda? Voltak előadások, amelyek azt érzékeltették, ha nem akar is engedni neki, kacérkodik vele. Katona szövege nem támogatja ezt a felfogást. Maronka Csilla Melindájában sincs a kacérságnak, a herceg bátorításának csöppnyi árnyalata sem. Ha kezdetben nem mereven elutasító, ha hajlandó találkozni vele, annak oka csak naiv jóhiszeműsége és a királyné öccsét megillető udvariasság lehet.

Maronka Csilla (Melinda), Barbinek Péter (Bánk bán).

(Ilovszky Béla felvételei)

Ahogy azonban Ottó ostroma egyre hevesebb, szándéka egyre nyilvánvalóbb, úgy válik elutasítóvá, sőt ingerültté, áthágva a kötelező udvari illemet a gúnyolódó királynéval szemben is. Első szakaszbeli szerepét kitűnően formálta meg a fiatal színésznő; az ártatlan létére is bűntudattól vergődő asszony tébolyba torkolló, eszelős és világos pillanatokat alig követhető villanásokban váltó lelkiállapotának érzékeltetését még nem tudta hasonló színvonalon megoldani. Furcsállottam, hogy a harmadik szakasz elején ugyanabban a ruhában és fejdísszel jelent meg, mint az elsőben. Nem kellett volna öltözetével is jelezni azt, ami közben történt?

Melinda két bátyja közül Mikhálé a jelentősebb szerep. A színház legrégibb tagja, az 1955-i előadás kitűnő Peturja, Gyulai Antal kapta ezt a szerepet. Kiemelkedő alakítást nyújtott. Ő az, aki kifejező arcjátékával, gesztusaival némán is részt vesz a cselekményben. A Bánk bánban — tárgya miatt — van némi idegengyűlölet. Ennek azonban nyomatékos ellensúlya, hogy a királyné elleni vádakat Katona a spanyol Mik- hállal, tehát az idegennel is elmondatja. Csak helyeselni lehet, hogy a rendező nem hagyta el — mint gyakran szokták SPSS ezeket tartalmazó mondatait. Egyetértéssel idézem indoklását: „Katona általa mutatja meg: indulatoskod- hatnak ezek a magyarok, lehetnek kötekedők, királyasszony uralmát el nem fogadók — ebben az ügyben nekik van igazuk. „Melinda másik bátyjának, Simonnak kisebb a szerepe; ez is megrövidült hét ikerfiáról szóló, elbeszélésének mindenképpen indokolt elhagyásával. Alakítója, Horváth Károly, érthetően nem tudott Mikháléhoz hasonló emlékezetes alakot formálni belőle.

Ottó megszemélyesítője, Blaskó Balázs szerint szerepének kulcsmondata: „engem a szerencse itt uraddá tett”. Nénje uralmától védettséget élvező helyzetét kamaszos féktelenségének kiélésére használja. Viselkedése vibráló- an nyugtalan; az EÍőversengésben játékosán vív Biberachhal; hol kérleli, hol fenyegeti; hasonló hangváltásai vannak — szüntelen mozgással kísérve - Melindával és Gertrudisszal való jelenetében is. Melindát nem szerelemből, csak kamaszos vágyból kívánja magáévá tenni. Képtelen fölmérni, mit ' engedhet meg magának; azt sem éri föl ésszel, nénjétől mit remélhet, az ő fejére is milyen veszedelmet zúdíthat. Nem látszik megrögzött gonosztevőnek: Bi- berachot félelemből öli meg, Bánk há-, zanépét — köztük Melindát — nénje bosszúállójának szerepében tetszelegve 'gyilkoltatja le. Jellemét beárnyékoló korábbi bűne, Fülöp király megölése nem látszik viselkedésén.

Katona korának lovagdrámáiban az intrikusnak fontos szerepe van a cselekmény irányításában. Sirkó László Biberachját fölényes okosság jellemzi. Sorsának alakulása azonban azt bizonyítja, hogy felszínes ez az okosság. Kiszolgáltatott helyzetének kényszere veti hol. az egyik, hol a másik oldalra. Katona összetett jellemei közül váló ő

is: fölényeskedő viselkedése mögött éreznünk kellett volna szűkölő félelmét is; ebből csak második szakaszbeli jelenetében tűnik elő valami.

Nemigen érthetjük, hogy szerethetett bele Izidora Ottóba, l^em a herceget, hanem a vitézt szerette, mondja a királynénak, dehát vitéz ez a kapkodó kamasz? Szerepének egységét ötödik szakaszbeli viselkedése, a királyné halála miatti szenvedélyes fájdalma, hangos kitörésekben nyilatkozó bosszú- szomja megbontja. Tallós Rita kissé talán túloz is ezekben.

Solom mesternek (Molnár László), Myska bánnak (Szalma Sándor), az udvomiknak (Hegedűs Jenő), a zászlósúrnak (Szőke Imre) csak néhány mondatnyi, de dramaturgiailag fontos szerepe van. Ezt jól oldották meg, de többé-kevésbé rájuk is vonatkozik, hogy amikor nincs dikciójuk, nem élnek eléggé a cselekmény sodrában. Solom elbeszélése a negyedik szakasz végéről elhagyott jelenetben történtekről nyomatékosabb, vállalkozása a Bánkkal való párviadalra fiatalosabb hevü- letű lehetne. Szerepének legnehezebb részlete, annak kétségbevonása, hogy magyar ölte meg a királynét, elmaradt; bizonyára azért, mert a magyarázók többsége jó okkal mutatott rá, az ellentétes korábbi megnyilatkozásával.

Az ötödik szakasz főként a király szerepének értelmezésén áll vagy bukik. Gyulai szerint „félelemből a nagylelkűt játssza, gyöngeségből a kegyelmest, s mindezt az emelkedettség bizonyos öncsaló hangulatában.” Alakjának másfajta, helyesebb értelmezését Pándi Pál fejtette ki legalaposabban. Jelenetről jelenetre követve Endre ingadozását Gertrudis megítélésében, arra az eredményre jut, hogy „közeledik Bánk álláspontjához”, elismeri a királyné felelősségét az ország romlásáért, s úgy mondja ki végül a nemzeti elégedetlenség jogosságát, hogy a dráma végkicsengése „nem harsány-pate- tikus”, hanem „fátyolozott, fájdalmas, s ez a fájdalom nemcsak az Asszonyát vesztett Endre bánatát fejezi ki, hanem a megsértett nemzettel azonosuló király borúját is.” Hollai Kálmán szerepformálása lényegében Pándi értelmezésének felel meg, noha a király viselkedésének azt a hármas ütemét, amelyet Pándi oly gondosan mutatott meg, csak részben érzékelteti. Támogathatná ennek világosabbá válását az udvari népnek szavaira való erőteljesebb reagálása. Az ötödik szakasz konfliktusa nem csupán Endre és Bánk, hanem inkább Endre és a nemzet között feszül; a megbocsátás Bánknak egyetemesebb értelemben megbékélés a nemzettel; hatásos, de nem elegendő ezt csupán a záróképpel érzékeltetni.

A kecskeméti színház Bánk bánja a kritikai megjegyzések ellenére is dere- kas vállalkozás. Igazolja Katona drámájának színpadi életképességét, s tanúskodik az előadás megalkotóinak elmélyült munkájáról. (A díszleteket Ne- ográdi Antal, a jelmezeket Varga Mátyás tervezte, a szcenikát Vujovich György oldotta meg.) Hasonló szép feladatokat és sikereket kívánunk a megújult színháznak! Orosz László

v