Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-21 / 300. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1987. december 21.

A JO PÉLDA IS yr • + • f

ragadós Kiskunmajsan cigányklubot avatnak

Ha minden a tervek szerint halad, remélik, hogy most decemberben, a két iipnep között felavatják a kiskunmaj- sai cigányklubot. Az akadályt, mivel építkezésről van szó, most elsősorban az anyagbeszerzési gondok jelentik. Legutóbb például deszka kellett volna a falburkoláshoz, de a tüzépnél nem jártak szerencsével. A helybeli Petőfi téesz viszont azon nyomban a segítségükre sietett, nemcsak a faanyaggal, hanem társadalmi munkával is. Mindezt Migrényi László kiskunmajsai népfronttitkár meséli. Jól ismeri a fejleményeket egészen a kezdetektől, hiszen ez év áprilisában az ő kezdeményezésére alakult meg, a Hazafias Népfront munkabizottságaként, a tizenöt tagú cigánytanács.

— Pécsi Sándort kértem föl a szervezésre, aki két ciklus óta tanácstagként is sokat tesz a közért. A cigány lakosság létszáma meglehetősen ingadozó, négyszázötven-ötszáz körüli. A szerveződés időszakában alkalmanként har- mincan-negyvenen jöttek össze, közülük kerültek ki a-tanács tagjai. A megbeszéléseket itt, a népfront tanácstermében tartottuk, s mar a legelején felvetődött az ötlet: kellene egy állandó hely, egy klub, ahol a rendezvényeket megtarthatják. Már jó ideje az egyik slágertéma ugyanis különböző fórumokon, hogy — igen gyakran — a cigányokat nem engedik be szórakozóhelyekre, diszkóba, moziba. Persze 1 most nem a rendbontók, a randalírozók védelmében szólok, hanem azoké- ban, akik kulturáltan szeretnék a szabadidejüket eltölteni.

—Nem csodálkoznék, ha a klubépités rövid történetét nem lehetne két mondatban összefoglalni . . .

— Valóban nem, s rögtön azzal is kell kezdenem, hogy —: természetesen — nem volt rá pénzünk. Vagyis, a munkabizottság és a többi lelkes cigányfiatal legelsősorban a saját munkájára számíthatott. Az elhatározást követő hét végén már munkához is láttak: a helybeli Jonathán téesz szőlőjében vállaltak munkát, s az ott keresett pénzből vettek homokot, cementet, s fizették a gépbérletet. Persze^ ez a hétvégi kereset alig valamire volt elég. Ezért kértem segítséget —r vagyis pénzt — több helyről is. Ennek eredményeként 10 ezer forintot kaptunk a majsai tanácstól, 30 ezret az országos cigánykoordinációs bizottságtól, ugyanennyit a megyei tanácstól. A községi tanács ígérete szerint 1988-tól évente 25 ezer forintot kapunk tőlük. Igen sok pénzt emésztett föl a pince rendbehozatala, a burkolás, a villanyszerelés, a bejárati ajtó megcsináltatása. Most szereztük

be a hőtárolós villanykályhákat is. Berendezés még nincs, ^egyelőre húsz széket ígértek a pártbizottságról.

— A nem kevés gonddal és költséggel járó gyakorlati tennivalók mellett, gondolom, már a tartalmi munkával kapcsolatos elképzelésekkel is foglalkoznak.

— Úgy tervezzük, hogy minden pénteken tartunk klubfoglalkozást, kedden és szombaton pedig a nemrégen alakultadé legutóbbi kalocsai fellépésén szép sikert aratott, Csóró Trajó együttes próbál. Egyébként úgy tervezzük, hogy a ciganytanács javaslatai alapján fogunk különböző kérdésekkel foglalkozni. Legközelebb a cigánygyerekek iskolai mulasztásával kapcsolatos kérdéseket vitatjuk meg, s persze a bajokra orvosságot is próbálunk találni. A klubban mindenképpen szeretnénk legalább egy tévét; s lesz büfé is, természetesen szeszmentes/ Egyébként nekem az elmúlt majd egy év alatt egyszer sem kellett ittasság miatt figyelmeztetnem senkit, s rendbontás sem történt. Véleményem szerint, ha a' klub is megnyílik és szélesebb körben látogatják majd, a cigányok, akkor sem lesz efféle problémánk. Amit itt látnak, jó példaként szolgál, s mint tudjuk, az is ragadós.

i Kormos Emese

Felújítják a Szépművészeti Múzeumot

Alapos, két évig tartó előkészületek után született meg a Szépművészeti. Múzeum teljes rekonstrukciójának terve. Mányi István építész (akinek nevéhez fűződik a Közgazdaságtudományi Egyetem rekonstrukciója) vezetésével a Középülettervező Vállalat készítette el a részletes műszaki terveket. Ezek alapján kezdődött meg az idén tavasszal az építkezés első üteme. (Költségei — mai árakon 365 millió forintot tesznek ki. Befejezési határideje 1990. november 15-e.) A kivitelezőnek a legnagyobb garanciát nyújtó céget, a Középületépítő Vállalatot pályázat alapján választották ki. A KÖZÉV dolgozott az Opera felújításán és építi a Közgazdaságtudományi Egyetemet.

Még a rekonstrukció megkezdése előtt, amelyen tűzoltó munkával hozzá kellett nyúlni az épülethez. Nem tűrt halasztást a tetőhéjazat javítása, hiszen az épület legfelső emeletére, az 1800 festményt őrző tanulmányi raktárokba beesett az eső. Vödrökkel, ernyőkkel' védték, ahogy tudták a műtárgyakat.

(A tanulmányi raktár a közönség által is látogatható, a megszokottnál zsúfoltabb kiállítóterem. A világ számos nagy múzeuma tart ilyen szekunder galériát, ahol igen értékes, bár nem főmüveket tanulmányozhatnak a szakemberek és a látogatók.)

A tetőjavítás idejére az emeletről el kellett szállítani a képeket. Ezért a használaton kívüli román csarnokban felépítettek egy Dexion-rsalgó rendszerű „házat a házban”, és ideiglenesen itt helyezték el a tanulmányi raktárát. (Múzeumi rend szerint minden műtárgymozgatást írásban és fotóval dokumentálva.) Innen máf csak végleges helyükre kerülnek a műtárgyak. Anyagilag, biztonságtechnikailag és muzeo- lógiai szempontból is figyelemre méltó, hogy az építkezés ideje alatt csak 2 hónapra zárják be a múzeumot. Nem ürítik ki az épületet (egy korábbi elképzelés szerint csillagászati összegekért Fertődre szállították yolna a műkincseket), s a lehető legkevesebb helyváltoztatással csoportosítják át a műtárgyakat (merthogy a képek, szobrok állagát minden mozgatás megviseli.) Miköz# Folyik a/, építkezés a múzeumban — kívül, belül

ben a rekonstrukció idején a múzeum néhány, az építkezéstől függően változó részlegét is látogathatja a közönség, sőt, új időszaki kiállításokat is rendeznek majd. Az első években csak a főbejáratból nyíló márványcsarnokot zárják be.

Az első ütem három és fél évében funkciójában nem zavarja a kiállításokat, a muzeoló- giai munkát. A leglényegesebb mozzanata pedig az, hogy új területeket nyerünk — mondja Merényi Ferenc főigazgató. Mégpedig az első emelet magasságában lévő márványcsamok és a múzeum két belső udvara alatt. Ezek a mostanáig homokkal feltöltött földszinti terek 1250 négyzetméternyivel növelik a múzeum területét. Továbbra is a márványcsamok lesz majd a fogadóterem. Innen nyílik a kétoldali bejárat, és innen lehet bejutni az eddig a közönség elől elzárt udvarokba is.

Ezek egyikében szabadtéri szoborkiállítást, másikában kávézót rendezünk be. Az udvarok alatt felszabaduló üvegprizma fedésű termek 900 négyzet- méternyi kiállítási területet adnak. A 350 négyzetméteres márványcsamok alatt pedig közművelődési célú előadóterem lesz. Amikor minden elkészül, nem nyitjuk meg a közönség előtt — legfeljebb egy hónapos rövid bemutatásra —, mert ide helyezzük el, légkondicionált körülmények közé a második ütem által érintett termek műtárgyait.

Kádár Márta

N

^temcsak a kapkodva megivott ká- I- véktól, a félig szívott cigarettáktól lehet a szánk keserű, hiszen a lélegzetünk, a félbeszakadt mozdulatunk, a fogaink között kábultan összeverődő szavaink, a karjaink, a bőrünk, és a bőrünkre telepedő hínárnyugalom is mind-mind keserűvé válhat, ha mint nem várt gyerek, árvaságra születik.

Otthon a telefon csörög, anyánk, anyád hívott. Már egy hónapja feléjük ’ se néztünk. Valamit dünnyögünk, hogy . elmegyünk, persze, hogy ott leszünk, de az időpontot elodázzuk. Vasárnap délután végre lehet bóbiskolni, a tévét bam- bulni, újságokat lapozgatni, amit hétközben elfelejtettünk, azon most mérgelődni. És most itt a telefon, igen, az öregekhez át kéne szaladni!

Akár a folyóparti kövek, súlyosan | csobbannak, nehezülnek mélyre a víz sündörgő köreiben. Alig észrevehetőek a mindennapjainkban, ők az öregek.

Ha meglátogatnak —" tudván, hogy igpzán csak- szükségből hívjuk őket \ beülnek félszegen, lábujjon, magukat is csitítva. Leülnek a szék szélére, a szoba Sarkába, kicsit előrenyújtott lábakkal, kissé félrebillent derékkal, sohasem felszabadultan. És észre sem veszik, hogy mülnek a lelkünkre, mert 'csodálkozóíc, mert követelődzők, mert újra és mindig tudni akarók.

Öregjeink, a mi ki nem egyenlített ■ számláink. A topák, a csőszák, a nyűgösek, a bottal tipegők, a szuszogok, a

zsörtölődök, a robbanékonyak, az örökké ifjak, a ráérők, az úttesten átrohanok, a reszketők. Elfekvő osztályokon, bűzlő presszók alján, kizsolozmázott fillérekért egy félig fűtött kupéban, mely az édes gyerekhez visz. Ott ülnek ők, ahol mi nem is akarnánk, nem is tudnánk elképzelni, ülnek valahol, hiszen

r

Árva

öregjeink

lelkiismeretünk, mint most is, néha utánuk kapkod.

Minden évjárat, akár a jó bor, teste- sedik, egymáshoz simul ital és italos. Hozzám képest ki az öreg vagy fiatal, nem tudom, de fáradt legyintéseik lassan megérintenek, mert bennem is egyre több lesz az ilyen félbehagyott mozdulat.

Valamit vinni kéne az öregeknek! Mindegy, majd útközben beugrunk valahová egy doboz csokiért. Különben is az unokáknak örülnek a legjobban.

Dokumentumfilmek áradata, minden napra jut egy az évben. Arcok úsznak a vásznon fájdalmasan rémülten. Hiteles történetek, hihetetlenül túladagolva.

Már nem is figyeljük, nem is hisszük el, hogy szenvedtek, éheztek, hogy olyanok lehettek, mint mi. Történelmet csináltak, a Viharsarokban, a tisztelt házban, ők voltak a büdös parasztok, csikkszedők, a méltóságosék és nagyságáék, ők elárulták az országot, és megvédték ezt a hazát. Történelmet csináltak; éltek, szeretkeztek, családot alapítottak, miközben kínlódtak és boldogok voltak.

Kinn a szűk’józsefvárosi utcán, az agyonálldogált sarki kocsmák előtt, a fátyol-fényű kapualjakban, a lompos vakkantású tanyákon, s a templomterek piaci nyüzsgéséban, mindenütt őket figyelem. Oreganyámékat, anyámékat, vasutas nagyapámat, technikus — másik — szépapámat. Ott ülnek a szívemben, zavarva az öregségükkel, mert gyengék és védtelenek, akár a gyerek.

A délután úgy lapult a szemközti ház tűzfalához, mint az egerészö macska. Sietve öltöztünk fel, nehogy túl későn lepjük meg az öregeket. Anyánk az erkélyről integetett, apánk a bejáratnál toporgott.

Karón ragadtuk a kisöreget, a fiúk gyalog loholtak fel a negyedikre. Mire a lifttel fölértünk, már ott lógtak anyánk nyakában mindketten.

Már nem is akarunk tudni az igazságról, túl sokat olvastunk róla, így egymás szemire sem vetünk semmit. Élünk egymás mellett, sután-bután, lassan

Szűcs Mariann

A Vídi a is megbecsüli nyugdíjasait

Bugáéról Kiss Sándorné keresett fel bennünket a minap, örömmel újságolva, hogy mint a Vídia Kereskedelmi Vállalat megyei kirendeltségének nyugdíjasa, társaival együtt évről évre jóleső megbecsülésben részesül az egykori munkahely jóvoltából. Bizonyítja ezt, hogy decemberben mindig találkozóra hívják őket azok, akik átvették tőlük a „stafétabotot”.

Az ünnepinek is minősíthető összejövetelre e hónap 5-én került sor, s a jelenlévőket Vitéz Sándor igazgató és munkatársai köszöntötték. Az idősek

A családi pótlék arra a naptári hónapra jár, amelyben a biztosított huszonegy napot biztosításban töltött — szögezi le a közismert törvény, s e kitétele aligha ad okot félreértésre. Ha azonban kissé bürokratikus munkahelyi rend közepette alkalmazzák e jogszabályt, már könnyen bekövetkezhet olyan sajnálatos eset, amilyenről az alábbiakban szólunk. .

Hogy az olvasó elfogultság nélkül ismerhesse meg a történteket, az egyik résztvevőt nevezzük Háromgyermekes Anyukának, a másikat a Nagyvállalatnak.

Az Anyuka megbetegszik, s éppen a hónap 21. napjától veszi táppénzes állományba az üzemorvos. Onnan eljö- vet találkozik a főnökével, akinek elmondja: egyelőre pihennie kell, a munkában ne számítsanak rá. A főnök bólint, s ebből Anyuka joggal feltételezi, holléte legálizálva. Telnek a hetek, s végre eljön a következő fizetés ideje, amikor a családi pótlék felvétele is aktuális. A Nagyvállalat illetékes osztályának dolgozója azonban hűvösen tör mör: amíg Anyuka a táppénzes papírral nem igazolja, hol volt, addig igazolatlan mulasztóként nyilvántartott, így semmiféle társadalombiztosítási ellátásra nem jogosult.

Anyuka közli, ő már az orvostól távozóban mondta az illetékesnek, mi van vele, s árról nem tehet, hogy az információt nem adta tovább.' Ami a táppénzes papírt illeti, azt meg általában a betegség végén adja ki az orvos. Most is ez történt, s a 6-ai keltezésű igazolást, a következő munkanapon, 9-én leadta a Nagyvállalat hivatalában.

Mindennapi eset a fővárosban: ha trolira vagy autóbuszra szállunk, és a zsebünkben csupán 2 forintos villamosjegyek vannak, semmi gond, ezekből érvényesítünk kettőt és máris jogosultak vagyunk az utazásra. Vidéken lehetséges-e ez? Mint a Tasson lakó Obernyik Károly esete is bizonyítja, nem.

Olvasónk az egyik nemrégi hétköznapon, a déli órákban a kecskeméti kórházból jövet várt a 6-os számú Jielyi buszra. Idős ember lévén, fáradságosnak találta, hogy valahol a környéken biléta után vadásszon, ehelyett utastársától vette még a felkínált két villamos- jegyet, s az érkező járatra felkapaszkodva, annak rendje-módja szerint kezelte azokat. Kisvártatva ellenőr jött, aki nem fogadta el az érvényesített bilé- táit, s nyomban kifizettette vele a menetköltséget, majd megbírságolta 100 forintra. Mivel ez utóbbi összeget nem tudta helyben rendezni, tartozásáról levélben értesítették, amiből kiderült, hogy e postázás költségét is köteles megtéríteni.

Mostanában járt megyeszékhelyünkön Keller Anikó szegedi lakos, aki ugyan a Tisza Volán 4 forintos jegyét használta a helyi buszon, mégis ráfizetett, az előzőekhez hasonlóan.

Ezek után önként adódik a kérdés: mi indokolja a buszjegyek területileg korlátozott felhasználását? Erre az alábbiakat válaszolta a Kunság Volán

először a vállalati munkáról, az eredményekről és a gondokról hallottak beszámolót, majd a finom falatok elfogyasztása után kedélyes beszélgetés következett. A vendégüllátás az értékes ajándékokat tartalmazó díszcsomagok' kiosztásával ért véget.

Még annyit: hogy e kereskedelmi vállalat dolgozói milyen tisztelettel és szeretettel viseltetnek a már megérdemelt pihenésüket töltő elődök iránt, azt hűen tükrözi vállalásuk, melynek alapján a közelmúltban valamennyien munkában töltötték a szabad szombatot, s a keresetüket felajánlották a nyugdíjas kollégáik támogatására.

Szántottak a dűlőúton?

Levél érkezett szerkesztőségünkbe az egyik kecskeméti külterületről, Belsőnyírből. A feladó — tartva a rosszakarók kellemetlenkedésétől — nevének, pontos címének elhallgatását kérte, s ezt teljesítve adjuk közre elgondolkodtató sorait.

Tanya világunkban nélkülözhetetlen közlekedési terep a Mária dűlőút, mely a város szélétől vezet több kilométer hosszan. Általában forgalmas, hiszen a környékbeli mezőgazdasági nagyüzem is használja, ám főleg az arra lakó jó néhány család. Mint például az, amelyik pár hete megelégelhette az otthona közelében zajló járműforgalmat, és azt a maga módján mérsékelte. Hogyan? Körülbelül 150 négyzetméternyit felszántottak az útból a közeli szövetkezeti tábláról átruccant Rába traktor segítségével. Azóta jelentős szakaszon csak egyirányú lehet a közlekedés, sokak bosszúságára.

Úgy tudom, közcélú terület igénybevételét egyetlen állampolgár sem zavarhatja, akadályozhatja önkényesen. Pedig mifelénk, a 225-ös, illetve a 226-os számú tanyák mentén most ez történt. Kérem az illetékeseket, mielőbb tegyék ismét járhatóvá a dűlőút felszántott részét, egyidejűleg gondoskodjanak a hasonló jogsértés megelőzéséről!

FOGADÓSZOBA

Esetem a sorsjeggyel

Híve vagyok a takarékoskodásnak, hiszen manapság, amikor az árváltozások már • alig követhetők nyomon, csakis ily módon lehet esélye az embernek arra, hogy legalább az igényét megközelítve vásárolhasson. A spórolt pénzemet a helyi takarékszövetkezetbe viszem rendszeresen. Legutóbb egy rózsaszínű szórólapot kaptam ott az ügyintézőktől. A szöveg biztató tartalmú reklám volt, s én fenntartás nélkül elhittem minden szavát. Csalódtam is benne, úgy istenigazából! A részleteket mások okulására tárom a nyilvánosság elé.

A már említett — nyomdai kivitelezésű — lapocska tudtomra adta, hogy ha ez év december 20-áig 10 ezer forinttal növelem betétállományomat vagy a tagsági részjegyem összegét, 1 darab sorsjegyet kapok, mellyel több értékes tárgy között 250 ezer, 180 ezer és 120 ezer forintos gépkocsit is nyerhetek. Nosza, én is akcióba léptem Fortuna kegyeiért, s azt a bizonyos összeget bevittem a takarékszövetkezetbe, ahol meglepetésben volt részem.

A tisztviselőnő közölte; a betétem után nem jár sorsjegy, ha azonban még plusz 30 ezret.leszámolok elé, akkor hajlandó kiadni. Mivel ennyi megtakarított pénzem nem volt, kissé megszégyenülve somfordáltam ki a hivatalból. Azóta is töprengek a sorsjegyjuttatás módszerén: lehet, hogy a betéttulajdonos magassága, testsúlya, szeme színe stb. döntötte el, kitől mennyit kért a takarékszövetkezet a nyereménysorsoláson yaló részvétel garantálásáért? Persze, az is előfordulhatott, hogy az a bizonyos reklámlap volt hiányos tartalmú ... (Elmondta: egyik városföldi olvasónk.)

* * *

Az előzőekről informáltuk a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet városföldi kirendeltségének vezetőjét, Bíró Lászlónét, aki a következőket válaszolta:

— Olvasójuknak igaza van, ugyanis a nyereményjátékon való részvétel egyik, legfontosabb feltételét nem közli a szó- rólap: azt, hogy a 10 ezer forintos nöye- kedést a tavaly december 31-ei betétállományhoz viszonyítottan kellett megállapítanunk. Vagyis, aki azóta kivett valamennyit a pénzéből, azt vissza kellett tennie és még azonfelül kértünk tőle minimum 10 ezret a sorsjegy átadásáért cserében. A kifogásolt esetben is ilyen körülményről lehetett szó.

Munkatársaink egyébként személyesen tájékoztatták ab ügyfeleket a, fontos kiegészítésről, s hogy nem hiába, azt jelzi a tény, miszerint az 1200 betétes közül szép számban éltek a lehetőséggel, tehát a betétállományukat, illetve a részjegyük összegét az előirt mértéiben növelve hozzájutottak a sorsjegyhez. Ettől függetlenül leszűrtük a jogos panasz tanulságát.

Szerkeszti: Velkei Árpád , Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 27-611

Családi pótlék — kacskaringóval

Amit a buszjegyekről tudni kell

Se pénz, se koca

Szeretünk állatokkal foglalatoskodni, így hát feleségemmel elhatároztuk, hogy veszünk három anyakocát OTP-hitelre. Az ügylet adminisztrációs részét elintéztük a pénzintézetnél, ám a többi nem ment simán.

Az eladás lebonyolítója a Lajosmizsei Kossuth Tsz volt, ahol a felkínáltak közül kiválasztottuk a sertéseket. Bár.azokért hivatalosan több mint 6 ezer forintot kellett fizetnünk, a közös gazdaság illetékes képviselője darabonként még plusz 500 forintra tartott igényt. Ezt az összeget a felére lealkudtuk, majd a kifizetése után megszerveztük a szállítást.

November 26-án megjelentünk a fuvarossal a helyszínen, felraktuk a kocsijára a kocákat, s elindultunk velük hazafelé. Alig tettünk meg 1 kilométert, amikor találkoztunk az akcióért felelős személlyel, aki határozottan közölte, semmis e vásárlási megállapodásunk, s az állatokat azonnal vigyük vissza. A felszólításnak engedelmeskedtünk. ■

A vétel meghiúsulásának igazi okáról máig sem vagyunk tájékoztatva. Amit tudunk az, hogy a történtek két munkanapunkba és 750 forintukba kerültek. Ezek után csak annyit mondhatunk: a „se pénz, se koca” eset elvette a kedvünket a hasonló állattartói vállalkozástól...

Kölesdi Kálmán Kunszentmiklós

Ott azonban már számfejtették a juttatásokat, így a 2850 forint családi pótlék folyósítását esak a következő hónapra vállalják.

Anyuka ez utóbbi magyarázattal nem tudja jóllakatni a 4, 6 és 9 éves gyerekeit, így hát próbálkozik a Nagy- vállalatnál a kérésével: esetleg a házi kasszából adják ki pénzét. Elutasító a válasz. A következő hély, ahova kopogtat, a szerkesztőség. Az újságíró ^intézkedni kezd” a gyermekeiről pénz híján gondoskodni alig tudó anyuka érdekében.

Először a társadalombiztosítás megyei igazgatójával beszéli meg a panaszt. A reagálás egyértelmű: ilyenkor soron kívül kell kifizetni e juttatást. A következő telefonhívás a Nagyvállalat illetékes osztályára megy, ahol először a belső szabályokra hivatkoznak, majd szóba hozzák: Anyuka voltaképpen nem is igényelte kellőképpen (például írásba foglalva) a családi pótlékot. A végső útbaigazítás: e mulasztását pótolja, a majd foglalkoznak a kérelemmel. Az újságíró ez utóbbi mondatban nem sejt ígéretet, s ezért újra a társadalombiztosítás megyei igazgatóját hívja, aki az ellenőrzési osztályát „mozgósítja”. Az ügyintézés következménye: a Nagyvállalat illetékes munkatársa utasítást kap az összég soron kívüli, pénztárnál történő kifizetésére.

Anyuka másnap délelőtt különösebb bökkenő” nélkül kézhez kapja a forintjait.

E kacskaringóval kapcsolatosan így summázza tapasztalatát: munkahelyén szokatlanul udvariasan bántak vele az ügyintézők...

személyforgalmi és kereskedelmi osztály vezetője, dr. Torna László:

— Ami'a budapesti tömegközlekedési eszközöket illeti, azokon egyedi jegyhasználati rend érvényesül: a biléták

— a menetdíj értékének megfelelően

— mindegyik BKV-jármű igénybevételére alkalmasak. Ennek magyarázata, hogy a különféle utazási jegyek eladásából származó bevétel egyazon cég, a Budapesti Közlekedési Vállalat kasszájába kerül.

Más a helyzet a Volán esetében, ugyanis ez a vállalat minden megyében önállóan működik, gazdálkodik, saját költségvetéssel és számlával. Következésképpen a városi helyi buszainkhoz mi is kibocsátottunk 4 forintért kapható jegyeket, melyek természetesen nem jogosítanak fel a megyehatáron túli helyi buszközlekedés igénybevételére, mint ahogy a társvállalat nevével ellátott biléták sem érvényesek a mi járatainkon. Valamennyi jegy hátoldala tartalmazza a használati szabályt, megsértőit tehát jogosan bírságolják meg az ellenőrök.

A tassi panaszos észrevételére, miszerint a megyeszékhely kórházából távozó csak „valahol a környéken” juthat buszjegyhez, elmondom: van ilyen árusítás például a Nyíri úti megyei szakorvosi rendelőintézet portáján, valamint a hírlappavilonoknál és több boltban is.

}

)