Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-16 / 270. szám
2 © PETŐFI NÉPE • 1987. november 16. Indiai—kínai tárgyalások A MOSZKVAI VÁROSI TANÁCS ÜLÉSE Jelcint felmentették A kétoldalú kapcsolatok javításáról kezdődtek háromnapos indiai—kínai tárgyalások vasárnap Űj-Delhiben. A megbeszélések napirendi pontjai között fontos helyen szerepel a határvita. A kínai küldöttséget Liu Su-bsing külügyminiszter-helyettes, az indiait K. P. S. Menőn külügyi államtitkár vezeti. Az előzetes közlések szerint a tárgyalásokon a kétoldalú -témákon kívül felmerülhetnek olyan nemzetközi és regionális kérdések, amelyek mindkét országot érintik. A két ázisiai országóriás viszonya. az utóbbi évtizedekben meglehetősen hullámzó volt. Az 1962-es határháború különösen bizalmatlanná tette őket egymással szemben. Az indiai—kínai ellentétek középpontjában az ötvenes évek óta vajúdó határkérdés áll. Elvben a nyugati határszakaszon 38 000 négyzetkilométernyi; keleten pedig 90 000 négyzetkilométernyi terület hovatartozása vitatott. A probléma gyökere abban rejlik, hogy míg indiai részről elfogadják határiként a századelőről ' származó MoMahon- vonalat, kínai részről azt a gyarmati múlt törvénytelen örökségének tekintik. A kapcsolatok javítására — és ezen belül a határvita rendezésére — 1981-ben kezdőditek meg a külügyi tárgyalások. Az első öt fordulóban végeredményben Csák arról volt szó, hoj'y milyen eh- vek alapján tárgyaljanak. A mostani nyolcadik fordulóban sem várható azonnali megállapodás. Szombaton Moszkvában megnyílt a szovjet főváros tanácsának ülése, s ezen felmentették VB-tagi tisztéből Borisz Jelcint', akit a héten a moszkvai városi pártbizottság első titkári funkciójából is felmentettek. A tanácsülés előtt értekezletet tartott a városi tanács ‘kommunista képviselőcsoportja: Borisz Jélcint felmentették a képviselőcsoport elnökének funkciójából. A városi tanács ülésén áttekintették Moszkva 1988. évi gazdasági és szociális fejlesztési tervét, áttekintették, hogy miként halad az idei terv teljesítése. Ugyancsak a napirenden szerepelt a jövő évi költségvetés terve. Az ülésen szervezeti kérdésekkel is foglalkoztak. Pártaktívaüléseket tartottak városszerte. Moszkva kommunistái, dolgozói határozottan kijelentették, hogy töretlenül követik az 1985. áprilisában tartott KB- plénum lenini vonalát, önfelál- dozóan küzdenek az átalakításért, azért, hogy a párt megfelelő, helyes következtetéseit átültessék a gyakorlatba. A moszkvai tanács — amiftt az ülésről kiadott közlemény megállapítja — azzal az elhatározással ült ! össze, hogy a város hatalmas potenciálját mozgósítsák Moszkva társadalmi, gazdasági és kulturális életének átalakítására. \ A szovjet főváros esti újságja, .a Vecsernyaja Moszkva bejelentette, hogy az ülésről később kö-- zölnek majd részletes beszámolót. KOHL AFRIKAI KÖRÚTJA Helmut Kohl nyugatnémet kancellár vasárnap reggel egyhetes afrikai körútra indult. A bonni kormányfő — országa üzleti- gazdasági köreinek megbízottai- tól kísérve — megfordul Kamerunban, Mozaimbikbsn és Kenyában. Az NSZK 1988-ban élénkíteni kívánja kapcsolatát Afrikával. Genscher külügyminiszter ennék a törekvésnek a jegyében látogatott el októberben Szenegálba és Angolába, Weizsäcker elnök pedig márciusban tervez utazást Maliba, Nigériába és Zimbabwébe. A hivatalos Bonn kiváltképp a dél-afrikai rendszer erős katonai nyomásának, felforgató tevékenységének kitett frontállamokban próbál tájékozódni,' ezért különös érdeklődésre tartanak számot Kohl mostani tárgyalásai Joaquim Alberto Chissano mozambiki elnökkel. Bár az NSZK helyteleníti Pretoria apartheid-politikáját, az afrikai államok zömében bizalmatlanság tapasztalható vele szemben. Bonn szeretné ezt eloszlatni. Kohl indulása előtt szóvivője megértéssel nyilatkozott azokról az erőfeszítésekről, amelyeket Dél-Afriika szomszédai tesznek gazdasági és politikai stabilitásuk helyreállításáért, a bonni megfogalmazás szerint a túlhaladott pretoriai, fajüldöző politika hatásainák semlegesítéséért. A kancellárt Bonnban ismert teológusok, ellenzéki1 politikusok és publicisták felszólították, hogy léptessen életbe rendszabályokat Dél-Afriika ellen, és anyagi eszközökkel járuljon hozzá a polgárháborús viszonyok között tengődő mozambiki gazdaság helyreállításához. Kohl Kamerunban Paul Biya elnökkel folytat tárgyalásokat. Az egykori német gyarmatnak az NSZK eddig 858,5 millió márka pénzügyi és műszaki segélyt juttatott. Kenyában a bonni kormányfő tárgyalópartnere Dániel Arap Moi elnök. A Nyugattal élénk kapcsolatokat fenntartó afrikai államban a nyugatnémet fejlesztési segélyek összege elérte a kétmilliárd márkát. NAPI KOMMENTÁR Ortega javaslata Washingtonból egymás után érkeznék a Nicaraguával kapcsola- tor. hírek. Mindenki tárgyal, a konfliktus összes résztvevője naponta többször is a sajtó képviselői elé áll, hogy elmondja véleményét a megállapodás módozatairól, lehetőségeiről. Az igazi '* áttörés azonban még várat magára. Legalábbis ez az első benyomása azoknak a kommentátoroknak, akik'Dafliel+QrJegq caraguai elnök jqy^slajpii és, azokra adott válaszokat elsőként értékelték. Ortega az Amerikai Államok Szervezetének ■éves közgyűlése alkalmából látogatott az Egyesült Államok fővárosába. A Reagan- kőrmányzat tagjai előre közölték: szóba sem jöhet, hogy találkozzanak a sandinista vezetővel. Jim Wright, a képviselőház elnöke, aki korábban Reagan személyes- kérésére kísérletezett a közvetítéssel, most is úttörő szerepre szánta el magát: leült a tárgyalóasztalhoz a Washingtonban „kommunista ördögnek” kikiáltott Ortegával és megpróbálta közelíteni egymáshoz az amerikai és nica- raguai álláspontot. Álláspontja szerint Nicaraguának be kell vonni a rendezésbe a kontrákat, megadva a'fegyveres ellenforradalmi szervezeteknek a politikai hatalomból való részesedés lehetőségét. Managua viszont arra hivatkozott, hogy a kontrák legfelsőbb parancsnoka nem más., mint az amerikai elnök, következésképpen Ortegának vele kellene megbeszéléseket kezdeni a válság rendezéséről. A fegyvereket azonban előbb le kell tegmiäa kontráknak. wW??ni kötélhúzás után — valószínűleg Obqndo y Bravo bíboros közvetítő tevékenysége isi közrejátszott ebben — valamelyest módosulták az álláspontok. Ortega hajlandó bizonyos párbeszédre a kontrákkal, az Egyesült Államok pedig kész qz öt közép-amerikai ország egyikeként tárgyalni Nicaraguával. Ortega tizenegypontos békejavaslatát a kontrák ugyan azonnal elutasították, de könnyen elképzelhető, hogy ezzel a tárgyalások újabb szakasza veszi kezdetét. Valószínű, hogy még egyik fél stem játszotta ki valamennyi aduját. Ha a javaslatra ellenjavaslat, arra válasz, majd újabb ajánlat következik, akkor új fejezet nyílhat a közép-amerikai válság történetébenT Pillantás a hétre Valamelyest tálán megcsappant az a diplomáciai aktivitás, ami az elmúlt heteket, hónapokat jellemezte. Ez persze nem jelenti azt, hogy — vasárnap kivételével — ne jutna minden napra valami esemény a hírügynökségek előrejelzéseiben. HÉTFŐ: Szaúd-Arábiába, majd Irakba utazik Hans- Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter. A múlt heti arab csúcstalálkozó nyomán kialakult helyzet áll valószínűleg (a tárgyalások középpontjában. KEDD: Albániában tesz látogatást Karölosz Papoüliasz görötg külügyminiszter. Az évtizedek óta elszigeteltségben levő Albánja egyelőre éppen Görögországgal szemben nyitott. A politikai és gazdasági kapcsolatok további fejlesztése mindkét országnak érdeke. SZERDA: Nagy^Britanniá- ban tárgyal Francesco Cossíga olasz államfő. A gazdaságilag javuló helyzetben levő Nagy- Rritannia és Olaszország a világpolitika és a - gazdasági kapcsolatok terén szinte minden lényeges kérdésben egyetért, így a megbeszéléseiken nem várható különösebb vita. CSÜTÖRTÖK: Görögországba érkezik Wojciech Jaruzelski, a lengyel államtanács elnöke. A tárgyalásokon valószínűleg szó lesz a legújabb lengyel javaslatokról, a hagyományos fegyverek számának csökkentéséről és az atomfegy vérmentes Balkán megteremtésének lehetőségéről is. PÉNTEK: Afrikai körútja során Kenyában tárgyal Helmut Kohl. Az NSZK kancellárja az előző napon érkezik Mozambikból a kenyai fővárosba,. ahol elsősorban gazdasági kérdésekről lesz szó. SZOMBAT: A hét végén Münchenben tartja kongresz- szusát a Bajor Keresztény- Szociális Unió, a CSU. Az NSZK kormánykoalíciójának tagjaként a CSU sem mentes bizonyos belső feszültségektől, politikai dilemmáktól. Jóllehet Franz-Joseph Strauss hélyzete szilárdnak látszik, kérdés, hogy abszolút tekintélyével mennyire tud majd úrrá lenni a párton belüli vitákon. BRAZÍLIA A Coffea arabica földje A mikor az első portugál telepesek az 1500-as évek elején a brazafa földjeire, a mai Brazília területére lépitek, aligha gondolták, hogy a viliág ötödik legnagyobb országéinak és hatodik legnépesebb ál- j lámának alapjait rakták le. Ehe- '.lyett — a spanyol konkvisztádo- • rok nyomdokain — afanyat és ^drágakövet kerestek bőszen, el- iSŐ próbálkozásaikat azonban :nem kísérte szerencse. Olyany- ■ nyira, hogy legtöbbjük csalódot- 1 tan odébbállt, hátrahagyva aföl- jdet a bandefrantéknak (zászlóvivő), a kalandoroknak. A név onnan ered, hogy az egyik kalandor bandeirát, zászlót ' tűzött ki a telepen, köré akarván gyűjteni az embereket a kontinens belsejének meghódítására. A bandeiranték mezítláb, egy szál kovapuskával és bozótkéssel felszerelkezve vágtak az őserdő vadonjának. Útjukon helyenként kukoricát vetettek, hogy legyen mit enniük visszafelé jövet. Az egyik bandeirante a sokévi menetelés után hazatérve holtan ros- kadt össze a‘ piactéren. Kezében apró, sötétzöld követ szorongatott: smaragdot! Újult erővél lángolt fel az aranyláz, s a telepesek hamar felfedezték Ouro Pre- to aranyát. Az ezt követő évszázadokban mégsem az arany, hanem előbb a cukornád, később a kávé adta Brazília vonzerejét. A kávécserjét 1740 körül csempészték Brazília földjére . Francia-Guayná- ból, s az ország egy évszázad alatt a világ első kávétermelőjévé lépett elő. A bandeiranték utódai a bozóttól megszabadított földeken szakadatlanul telepítették a Coffea arabicát, s rövid idő alatt mindenható kávébárók lettek. Az átlagolvasónak ma is | kávé jut eszébe először Dél-Ame© A főváros, Brasilia egy részlete. ríka e legnagyobb kiterjedésű országáról, pedig hát Brazília nemzetközi mércével is ipari hatalommá vált. Formailag ugyan a fejlődő országok magasabb fejlettségű csoportjához - tartozik, valójában azonban nemcsak Latin-Ameriká- 'legfejlettebb országa, hanem termelési értékét illetően a világranglistán is az előkelő 8. helyet foglalja el. Némely dinamikusan fejlődő ágazatában — híradástechnika, in- [j íormatika — csúcstechnológia előállítására képes, miközben a világ öt legelső fegyverexportőre között tartják számon. . Brazíliában 1985 januárjában 21 évi katonai uralom után vég-, re megvalósulhatott a békés áttérés a polgári kormányzásra. A választásokat a széles néptömegeket maga mögött tudó Brazil Demokratikus Mozgalom Pártja (PMDB) nyerte, s kormány- szövetségre lépett a katonai rezsim hivatalos pártjából kivált polgári Liberális Front Pártjával (PFL). Jósé Sarney elnök kezdetben sorozatban hozta a lakosságot kedvezőén érintő gazdasági intézkedéseket és Cruzado—I. elnevezésű stabilizációs programjával sikerült megfékeznie az inflációt, lendületbe hoznia a belső termelést. Az ár- és bérstopra épülő Cruzado—I. azonban hosszú távon nem bizonyult sikeresnek, a vásárlási láz révén egyes termékekből hiány keletkezett. Így aztán a Cruzado—II. nevű programjával újra felszabadította az árakat, amelyeket a bérek csak lassú korrekciója követ. Az infláció így újra meghaladja a havi 30 százalékot. Szaporodó gazdasági gondjai közepette a brazil kormány egyre nehezebben képes megfelelni adósságfizetési kötelezettségeinek.' 110 milliárd dolláros külföldi adósságterhé- vel Brazília a világ legeladóso- dottabb országa, I belső nehézségeire hivatkozva idén február óta nem fizeti az esedékes ka- mattörlésztéseket. Brazília államformáját tekintve szövetségi köztársaság: 23 szövetségi államra, a fővárost, Br-asiliát magában foglaló szövetségi kerületre, s három szövetségi területre oszlik. Az államok élén választott kormányzó áll, a miniszteri tárcákat államtitkárok irányítják. A .törvényi- hozói hatalmat a kétkamarás szövetségi parlament gyakorolja. A végrehajtó hatalom a széles jogkörrel felruházott, hat évre választott elnök kezében van. A kormányban a katonák hat helyet megtartották maguknak, s ezenkívül az elnök és a. három fegyvernem főparancsnoka alkotja az ország irányításában nagy hatalommal bíró Nemzet- biztonsági Tanácsot. Brazíliában mintegy százezer magyar származású ember él, többségük Sao Paulóban és körr nyékén. Seres Attila Ár- és bérbefagyasztás Jugoszláviában Bélgrádban szombaton éjfélkor nyilvánosságra hozták a jugoszláv kormány ár- és részleges bérbe- fagyaáztásról szóló három rendeletét, amelyeket a parlament rendkívüli, gyorsított eljárással emelt törvényerőre. A rendelkezések kimondják, hogy a nyugdíj- és rokkantbiztpsítási, valamint a tudományos érdekközösségek az év hátralévő részében átlagban nem használhatnak fel nagyobb pénzösszegeket, mint az első tíz hónapban. A legmagasabb kereseteket biztosító tíz nép- gazdasági ágazatban 10 százalékkal csökkentik a személyi jövedelmeket. Az egészség- és oktatásügyi, kulturális és művészeti dolgozók jövedelme csak a termelőágazatok dolgozóinak fizetésével és bérével arányosan növekedhet. A bankok, biztosítási érdekközösségek munkatársainak bérét az idei szeptemberi szinten befagyasztják. A törvény a lakásépítés kivételével korlátozza a közös, fogyasztásra igénybe vehető anyagi eszközöket. A reprezentációs költségeknek a szeptemberig engedélyezett havi átlagnál 20 százalékkal kisebbnek kell lenniük, A társadalmi-politikai közösségek és önigazgatási érdekközösségek kollektíváinak személyi jövedelme átlag 10 százalékkal kisebb mértékben emelkedhet, mint a közvetlen termelésben dolgozóké. A föderáció költségvetését az 1987. évi összbevételek reális szintjén kell tartani. Az intervenciós törvények várhatóan a jövő év közepéig maradnak érvényben. A fogyasztói árakat (a szabadáras termékek kivételével) az gktóber 31-ei szinten befagyasztják, előzőleg azonban a villanyáram ára 69, a vasúti jegyekééi, a postai szolgáltatásoké 33, a széné 62 százalékkal megdrágul, a szuperbenzin literje pedig a mostani 460-ról 700 dinárra, a félbarna' kenyéré vekninként 114- ről 250-re, az étolajé literenként 737-ről 1560-ra, a kristálycukoré kilogrammonként 470-ről 760-ra, a tejé literenként 257-ről 550 dinárra emelkedik. A bejglitől a kakaskolbászig (Folytatás az l. oldalról.) vedelmezősége viszont alatta maradt az előirányzatoknak. A Kalocsai Sütő-r és Édesipari Vállalat jelentősen csökkentette az extrudálási eljárással készült termékek körét, s a kecskemétieknél is az a tapasztalat, hogy a korszerű táplálkozást segítő új termékek «(rozskenyér, diákrúd) iránt mérsékelt a fogyasztói érdeklődés. Az év végi ünnepekre Valamennyi vállalat igyekszik jól felkészülni, lehetőség- szerint bővíteni a választékot. A Kecskeméti Sütő- és Édesipari Vállalat folyamatos üzemeléssel, teríti a friss termékeket, a hagyományos mákos-diós ellátást többletköltség vállalásával is teljesítik. Kalocsán a ' többnapos ünnepek alatt eddig - sem voltak ellátási gondok, és karácsonyra, újévre is biztosítják az elegendő meny- nyiségű kenyeret és péksüteményt. A kiskunhalasi baromfifeldolgozó a korábbi évekhez képest több termékkel, nagyobb választékkal készül idén a vásárlók évvégi igényeinek kielégítésére: négyféle csirkeaprólék, több belsőség és darabolt csirke, kacsa és pulyka, valamint továbbfeldolgozott termékek, virsli, kakaskolbász, turistaszalámi kapható majd az üzletekben. M. A. Csalódott gyümölcsös-alapítók (Folytatás az 1. oldalról.) — Mi is_ láttuk a nyári piaci .árakat, és tudtuk, hogy a konzervgyárak a gyümölcsösökből 30 forintért vásárolták a lékajszit, így értjük a nagyüzemek ambícióját, és nem lepődtünk meg a több tucat megrendelés láttán. Felkészülni azonbari nem tudtunk, hiszen két-három éves csemetéket értékesítünk általában. Hazardírozni nem lehet. Volt olyan év, amikor százezer számra égettük el a visszamaradt csemetéket. Három évre a kormányzat sem tud prognózist adni... Feltehetően a következő években csökken majd az érdeklődés, így — bár-az idén készletünk dupláját is eladhattuk volna — jövőre sem növeljük e tőszámot. — Az, hogy mennyi gyümölcs terem hazánkban, úgy hiszem, a kormányzat számára sem közömbös. Vajon la MÉM átvállal-e valamit az Önök kockázatából? — Megszűnt az előre kiszámítható mértékű központi támogatás. így számunkra elsődleges az üzem nyereséges működése. A régihez hasonló ellátási. felelősséget nem vállaljuk. — Van más .gond is. Azt is panaszolják a kertészkedők, hogy az új, korszerű iklónokat hiába keresik ia kínálatukban. ,i . — Mi hozott anyagból dolgozunk. Hiába ajánlják a képes magazinok szerzői a legcsudá- sab'b fajtákat, ha mi nem kapunk a kutatóintézetektől időben törzsanyagot. — Hamarosan tehát i— áruhiány Imiatt — bezárnak a bizományosaik? ' — Az országban ötven, megyénkben 16 településen van telephelyünk. Ezek a nyitvatartási rendnek megfelelően a következő hónapokban is várják az érdeklődőket. Aki- nem kapott őszi-, kajszibarack- > vagy szilvacsemetét — és mindenáron most ákar ültetni —[ vásároljon körtét, almát,, cseresznyét vagy meggyet. Tudom, nem Igazán jó ez így, de a természet törvényei szigorúak. Egy év alatt nem tudunk kétéves csemetét nevelni. F, P. J. AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR BÁCS-KISKUN MEGYEI IGAZGATÓSÁGA értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy az 1985. december 31. előtt aláírt építési, felújítási, korszerűsítési, valamint lakásvásárlási kölcsönszerződések alapján még fennálló kamatmentes vagy évi 1, 2, 3 és 3,5 százalékos kamatozású hitelek határidő előtti teljes visszafizetése esetén 40 SZÁZALÉK ENGEDMÉNYT nyújt Lehetőség van a teljes visszafizetést el nem érő rendkívüli törlesztések esetén is az engedmény elszámolására. Részletes felvilágosítást a helyi OTP-fiókok adnak. .öi «0» 1 , m m BANK' 2979 %