Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-10 / 239. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1987. október 10. FOGLALKOZTATÁSI ALAP Az ésszerűség és a humánum jegyében Amit sokáig tagadtunk, mostanság meg vitatunk, az egyre inkább tény: fel kell készülni arra, hogy bizonyos földrajzi körzetekben és bizonyos szakmákban, foglalkozáscsoportokban állandósul — legalábbis egy időre — a munkanélküliség. Lehet ezt strukturális, vagy akár regionális foglalkoztatási feszültségnek hívni, ettől még a tény tény marad. A legfrissebb adatok szerint csökkent a szabad munkahelyek száma — még így is több mint 60 ezer munkahelyre várnak embereket, — s növekedett az állást keresők száma. A munkát keresők fele, a munkaközvetítők figyelmeztetése szerint, egyre nehezebben elhelyezhető, s vannak vagy kétezer- ötszázán olyanok, akiket a munkáltatók többszöri közvetítés után sem fogadnak, magyarán: senkinek sem kellenek. Vannak megyék — például Szabolcs és Szolnok, ahol szinte minden munkanélküli a „nehezen elhelyezhető” kategóriába tartozik. Vannak foglalkozási csoportok, például a segédmunkások, akiknek a munkaerőpiaci pozíciója rendkívül meggyengült az elmúlt hónapokban. S ott vannak a pályakezdők: az állást keresők 34 százaléka 20 évnél fiatalabb, s bizonyos iskolatípusokból — például a szakközépiskolákból — a munkáltatók egyszerűen nem hajlandók a végzetteket alkalmazni, mondván: se idejük, se pénzük, se energiájuk, hogy a formálisan szakképzett, ám nagyon'is továbbképzésre szoruló fiatalokat ta- nítgassák. Kemény — ám mindeddig hiábavaló — figyelmeztetés ez a tanügyi kormányzat számára... Nagy általánosságban és országosan persze semmi gond: minden munkára jelentkezőnek átlagosan 6 —7 állást kínaihatnak a közvetítők, s még a legrosszabb helyzetben lévő segédmunkásoknak is jut 1—2 szabad munkahely. Csakhát ezek átlagszámok, s nem vigasztalják azt a több mint kilencezer embert, akik nagy hirtelen munka nélkül maradtak az elmúlt negyedévben, s közülük is azokat — számuk az első negyedévhez képfjgt ~a második ífer gyedévre megduplázódott, és összesen több mint kétezren vpnpak —, akik egy hónapnál ishösszabb ideig szerepelnek a közvetítőirodák nyilvántartásaiban. S ők azok, akik íegalább jelentkeznek a közvetítőknél. Ám senki nem tudja, hogy valójában hányán is keresnek számukra elfogadható munkaalkalmat, mert sokan, a legkülönbözőbb megfontolásokból, például többek között egyszerűen csak a szégyenérzet miatt nem jelentkeznek a munkaközvetítőknél. Ez is érthető emberi magatartás. Ami pedig a nem is olyan távoli jövőt illeti: a munkaerőkínálat fokozódásával és a kereslet további csökkenésével kell számolni, ami persze már jó ideje nyilvánvaló, ám ennek konzekvenciáit mintha kissé vonakodva vonta volna le a kormányzat. Most viszont, úgy látszik fordulóponthoz érkeztünk. Január elsejétől úgynevezett foglalkoztatási alap szolgálja a célt: a lehetőség szerint enyhíteni a munkanélküliség veszélyét, illetve a legkülönbözőbb módszerekkel kezelhetőbbé tenni ezt a bizonyos mértékig elkerülhetetlen — társadalmilag korántsem szimpatikus, a gazdasági racionalitás szempontjából azonban aligha kivédhető — jelenséget. Illetve: miért ne lenne kivédhető? Miért ne lehetne összeegyeztetni a gazdasági racionalitás megfontolásait a humanizmussal? Félreértés ne essék: nem kizárólag és nem is elsősorban a mostanság újraelhelyezke- dési támogatásként nevezett munkanélküli segélyrendszer további kiszélesítésére gondolok, hanem mindarra, amit most a munkaügyi kormányzatnak végre — oly hosszú előkészületek és tárgyalássorozatok után — sikerült érvényesítettnie. A munkaerő-átcsoportosítások miatti átképzési rendszer korszerűsítésére, s arra, hogy ennek következményeit —, mert az átcsoportosítás, s a vele együtt járó átképzés is végső soron népgazdasági érdek — az állami költségvetésnek kell vállalnia. Ezért is született döntés arról, hogy a már említett foglalkoztatási alapból az átképzési költségek is finanszírozhatók. (Ez a döntés azért is fontos, mert az előkészítési szakaszban volt olyan el- ‘képzelésMiögy mind e kfütségekbőf vállaljanak részt a vállalatok is.) Talán ez a foglalkoztatási alap arra is módot adna, hogy például a válságcégektől kényszerűen megváló, ám egykönnyen elhelyezkedni sem tudó emberek szabályos — és sok más országban már rég megszokott — végkielégítést kapjanak á megélhetésüket biztosító magánegzisztenciájuk megteremtésében. Persze nem előre meghatározott feltételek nélkül... S előbb-utóbb gondolni kell azokra is, akik úgymond önhibájukból válnak munkanélküliekké, de akiken a közvetítőirodák sem tudnak segíteni. Ha nem akaijuk a bűnözési hullám tovaterjedését, valami módon az ő megélhetésükről is gondoskodni kell. A foglalkoztatási alap remélhető további bővítése erre is megoldást kínálhat. Mint ahogy segítséget jelentene a nyilván csak • erősödő foglalkoztatási feszültségek enyhítésében a munkaerőexport intézményesitett módszereinek kiteijesztése is, a hagyományos munkaidőrendekhez való merev ragaszkodás felülvizsgálata (még mindig nagyon kevesen dolgoznak részmunkaidőben), s egy sor olyan intézkedés, amelyre lényegében már ma is lehetőséget ad az érvényben lévő foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer. A munkaügyi kormányzat egyik ismert szakembere írta le nemrégiben az egyik szaklapban: „Nem lehet messze az az idő, amikor a Parlamentnek foglalkoznia kellene egy foglalkoztatáspolitikai (az állampolgár szociális biztonságával foglalkozó) törvény megalkotásával”. S valóban nagy szükség lenne egy ilyen törvényre, mert enélkül minden jószándékú központi kezdeményezés csak lehetőség, és senkire sem kötelező, mert nem törvényerejű intézkedés. Márpedig a munka- nélküliség esetleges veszélyéről, mi több: a munkanélküliségről, mint tényről most már nem ideológiai színezetű vitákat kell folytatni, hanem kezelési módjának törvényesített eszközeit kell megkeresni. Az idáig vezető úton nagyon jelentős lépés a január elsejétől fölhasználható foglalkoztatási alap, de lássuk ha, .hogy tgvatjbjjés nagyon határozott intézkedésekre van szükség. A gazdaság elkerülhetetlen racionalizálása érdekében és a humánum jegyében. Vértes Csaba TETTRE KÉSZ MŰSZAKIAK Több nem fér a nap 24 órájába Otthonról ismerős tapasztalat: ha a befőtt levegőt kap, megromlik. A nagyüzemi élelmiszer-tartósításnak is egyik legfontosabb, a legtöbb gondosságot igénylő munkaművelete a konzerv lezárása. Ez az, amit a technológiai sorból átmenetileg sem lehet kiiktatni, vagy mással helyettesíteni, következésképpen a zárógépeknek állandóan működőképes állapotban kell lenniök. A Kecskeméti Konzervgyár L telepén tizenegy zárólakatosnak - ahogyan a többi lakatostól megkülön- böztetendő, nevezik őket —, e nélkülözhetetlen gépek karbantartása, javítása a feladata. Közöttük Lipóczki István többet nyújt ennél. Újításaival vissza-visszatérő, a termelést akadályozó probléma megoldását keresi. Ez a bizonyos probléma tulajdonképpen pofonegyszerű: üveg és zárógép nem mindig passzol egymáshoz. Nemcsak azért, mert — ahogyan Lipóczki István mondja — tág az üvegszabvány: néhány milliméteres eltérés miatt az üveg még nem selejt, „csupán” a konzerviparban hasznalhatatlan. Az üveg- típusokat is gyakran változtatni kell többféle szempont szerint: olyan zárógépet pedig eddig még nem sikerült konstruálni, amelyik minden üvegtípushoz, minden mérethez megfelelő lenne. tg— Régebben ez sokkal több gondot okozott. Emlékszem, a hatvanas években még szinte minden típusú üveghez más zárógép kellett, ma már többféléhez is megfelelőekkel is dolgozunk. Egyiket-másikat sikerül úgy átalakítani, hogy új és újabb típusú üveg lezárására is alkalmas legyen. Egyebek között ebben támadt sok használható ötlete Lipóczki Istvánnak. — Eddig a Twist-off, avagy a Hun- garo-cap, valamint a Neó-phonix típusú üvegek váltak be legjobban — folytatja a munkájával kapcsolatos tapasztalatok ismertetését. — Az Alfa-pank fedőtípust általában ötkilós üvegekhez használjuk, némileg módosítottuk a lezárás technikáját,- de még mindig nem elég biztonságos. Szállítás, rakodás közben a konzerv sok megpróbáltatásnak van kitéve, ezért elsőrendű feladat, hogy az üveg teteje tökéletesen záijon. Újításairól szinte mentegetőzve mondja Lipóczki István: többsége nem látványos, nem nagy horderejű. Ebben igaza van, de tény, hogy ezek az „apróságok” a zökkenőmentes, lendületes termelést segítik.- Volt olyan egyszerű ötletem is, amit dokumentálni sem akartam, de a vezetőim „rám parancsoltak”. Órabér- emelést kaptam érte. Indokoltan, hiszen egy dolgozó munkáját „váltotta ki” ez az egyszerű ötlet. — Arról van szó, hogy a megtöltött konzervdobozokat egy szalag szállítja, a sterilizálóba azonban két oldalról kell bejutnia. Ezért ott, ahol a szalag kétfelé válik, korábban állt egy asz- szony, aki bottal rendezgette a dobozsorokat. Ugyanezt most a szalagra szerelt, két összekötött kar csinálja. — Mi foglalkoztatja mostanában? — Olyan szerkezetet szeretnék kitalálni, ami kiválogatja a nem pontos méretű üvegeket. Enyhén szólva kellemetlen, ha már^ töltés után derül ki, hogy lezárhatatlan. Egyébként az ötleteket nem egyedül valósítom meg, hanem szinte mindig Szűcs András es Fazekas László kollegáimmal. Mi hárman remekül tudunk együtt dolgozni. A baj csak az, hogy szezonban — tavasztól őszig — tizenkétórázunk, ilyen hosszú műszak után nem dolgozhatunk még az újításokkal is. A nyújtott munkanap miatt a családomra, a vállalt társadalmi munkára is alig jut időm. A gyárban szakszervezeti bizalmi vagyok, az MHSZ-ben klubtitkár. A hobbikertembe már jóformán ki sem jutok, a feleségemre marad a munka. — Miért vállal ennyi mindent? — Ennél is többet szeretnék, de nem fér bele a nap huszonnégy órájába.. Lipóczki István kivételesen aktív ember. Azt a többletet, amit munkaköri kötelességén felül nyújt, nemcsak anyagilag honorálják. Lipóczki, István a Kiváló Dolgozo, a Kiváló Újitó, a Kiváló Feltaláló kitüntetések tulajdonosa, az MHSZ-ben végzett munkájáért is kitüntették. „ 111,, Almasi Márta Tudja a jobb kéz, mit csinál a bal Kétkezes ipari manipulátorok már régóta sorozatban készülnék a világ nagy robotgyártó országaiban. Ezeknek azonban egymástól függetlenül mozog a két „keze”. Amikor az egyikkel megfognak valamilyen alkatrészt, a másik más műveletet .végez. A két robotkéz nem képes összehangolt mozgásra. Ha mindkettőnek ugyanazon művelet végrehajtásában kell részt vennie, az egyik mozdulatlan marad. A két robotkéz nem tud egymással kölcsönhatásba lépni. Pedig a két robotkéz Összehangolt működése esetén a sokszorosára gyorsulhatna a termelés. Ezzel próbálkoznak a Bolgár Tudományos Akadémia mechanikai és biomechanikai intézetének műszer- és robotgyártási részlegében a kutatók. Mmaii Konsztantinov professzor és Ljubomir Markov főmérnök vezetésével szakemberek egy csoportja megtervezte az abszolút kétkezes bolgár robot prototípusát. A két robotkéz rugalmasan es koordináltan mozog a levegőben, képes alkatrészek össze- és beszerelésére. Először felismeri és kiválasztja az alkatrészt, majd elmozdítja. Ezután megfelelő szögbe emeli, a másik „kézhez" illeszti, s ennek segítségével beszereli a megfelelő helyre. Á koordináltan mozgó kézpár növeli a robot hatékonyságát. Ezzel több mechanikai elem taKaritható meg. Könnyebbé válik a robot vezérlese és olcsóbb lesz az előállítása. . A bolgár mérnökök jelenleg az új műszaki megoldású robot elektronikai rendszerén dolgoznak. Mechanikai konstrukcióját és vezérlését három feltalálói bizonyítvány védi. A robot teljes egészéljen bolgár alkatrészekből és elemekből épül fel. Már nem sok idő kell, hogy a termelésbe állítsák. REGLONNAL REPÜL A REPÜLŐ — DE MERRŐL?... Vegyszer égette dohánylevelek Dönteni kell Az összeszaladt több tucat kistermelő már a tanácskozás végeredményét hallja, most kell dönteniük, a biztosító melyik ajánlását fogadják el. Bánfalvi isntruktor mondja el a választási lehetőségeket. — Tehát vagy felmérjük az egyes területek hozamát, ebből visszaszámláljuk a kár százalékát, összegszerűen ezt megszorozzuk az eddig elért átlagárral, vagy -I— ez a második lehetőség —- a kár előtt és azután leadott mennyiség értékesítési átlagárának különbségét vesszük alapul. Pillanatokat késik csak a termelők reagálása, hangosan gondolkodnak:- Nem érdekelt annak minőségében, amit ezután szed le ... a kölcsönös bizalom ... Majd szinte teljesen egyöntetűen : az első variációt fogadjuk el! Már harsan is az elnök szava: — A templomháti dohányosok induljanak a tábláikhoz! Mennek a kárfelmérők. rg- Most már csak a hosszú névsorok elosztása van hátra, és felberregnek a gépkocsik. Az elnök némileg megnyugodva invitál tovább. Egy szemre furcsa táblát még mutat.- Egyik legjobb termelőnké éz, Nagy Lászlóé. 0 az idén új technológiát vezetett be — Olaszországból hozta az ötletet —, tetejelte és kaccsozta a növényeket. Nézze, a levelek olyanok, mintha bársonyból lennének, vastagok. Jövőre, gondolom, többen így termesztenek majd. De Nagyék lépéselőnyben lesznek, hiszen az öntözogé- pet már megvásárolták. Sokszor viszek vendégeket hozzájuk — ott van a tsz által kihelyezett 53 dohányszárító egyike — hiszen példamutatóan teszik a dolgukat. Ők biztosan meg tudják mondani, mennyi a kárúk. Nagy Lászlóné éppen a dohányleveleket fűzi, mikor megérkezünk, de gyorsan előkerül az a kis füzet, amelyben a dohánytermelésük adatai szerepelnek. E szerint: az eddigi években átlagosan a leadott dohány 90 százaléka volt világos, ennek fele pedig az úgynevezett A-világos, tehát a legjobb.’ Az idén a reglonozas után szedettekből nem értek el ilyen minősítést. Eddig kiválóan Az elnök a tényeket összegzi: — Ezen a tájon emberemlekezet óta termelnek dohányt. Néhány éve kapcsolatunk van a Philip Morris cég magyarországi szaktanacsadójával, akinek útmutatásai alapján termelünk. Igaz, a minőségi kívánalmaknak a legmesszebb menőkig megfelelünk. Nagy László az ő meghívásukra járt például Olaszországban. Az idei Region-kár erkölcsi elismerésektől is megfoszt bennünket az anyagiak mellett. Jó eséllyel’ pályáztunk a Legjobb kistermelő és a Legjobb nagyüzem címekre, amelyeket a Tsz-ker és a dohányipar ad ki. Nem beszélve arról, hogy a kedvezőtlen adottságunk miatti árkiegészítésünket — ami 26 százalék — bizony nem kaphatjuk meg. — A véleményünk szerinti kárt okozót megkerestük, még—egyébként nagyon jo kapcsolatunk ellenére -r nem kaptunk érdemi választ. A két évvel ezelőtti hasonló esetben viszont nagyon korrektül állták a részüket. Ki okozta? Nem kell sokat nyomozni, ki a lehetséges károkozó. A telefon túlsó végén Selyem Zsigmond, a Kunszentmiklósi Egyetértés Tsz elnöke: — Bizonyítsák be, hogy mi okoztuk a kárt! A védősávot betartottuk, a repülőgép vezetőjének néznie kellett a szélirányt. Egyébként mi is kaptunk Regiont, de mi úgy véljük, Szabadszállás irányából. Két éve fizettünk, most úgy érezzük, nem mi tettük. A lelkiismeret úgy kívánja, hogy a másik „gyanúsítottat” is megkérdezzük: Farkas József, a Szabadszállási Aranyhomok Tsz elnökhelyettese: — Való igaz, hogy reglonoztuk a 350 hektáros napraforgónkat. Sőt, el is is- meijük, hogy okoztunk kárt. De nem Kunadacsnak, hiszen bebizonyíthatjuk, hogy a Szabadszállási Lenin Tsz felé vitte tőlünk a vegyszert a légáramlás. A zellerük és a csemegekukoricájuk bánja sajnos a dolgot. Ezt is elismertük. Csakhogy a Lenin Tsz földjei tőlünk nyugatra vannak, Kunadacs határa pedig északkeletre és ráadásul 15— 20 kilométerre. Egyszerre pedig nem szórhattuk meg mindkét területet, ez könnyen belátható.A károkozás elismerésének kérdése tehát még nyitott. A tények: a kárt gyorsan felmérték, a tagok vátják a pénzüket. A község határában még kinn a tábla: „Termeljük...” Gál Eszter # Mennyi a hozam és a kár? • Károsodott dohánylevelek 9 Ez a kukorica kapta a legtöbb Regiont találunk átlagban és azokon milyen a kár mértéke! Ezt a kistermelő jelenlétében jegyzőkönyvezzük. Most ennyi a dolgunk, és ebből a gazdák már ki tudják számolni, milyen összeghez jutnak. Felkerekedik a csapat, indulás a dohányföldekre. Az elnök a kapuban álldogálóknak, még odaszól: Mindenki menjen a saját dohányterületéhez! A kocsiban az instruktort ostromoljuk kérdéseinkkel: — Pontosan hogy áll most a helyzet? — Az Állami Biztositó a kár nyolcvan százalékát téríti meg. De csak akkor, ha a kárt okozó elismeri a felelősségét. Ez utóbbi ugyanis azzal jár, hogy a fennmaradó húsz százalékot neki kell megfizetnie. A biztosítónak viszont nem feladata keresni a kár okozóját, sem pedig a tettet elismertetni, bizonyi- • tani. No, akkor lássunk valami átlagos képet, hogy a kollégákkal egyeztetni tudjuk, hogyan mérjük föl a többi táblát is! — kászálódunk ki a kocsiból a dohánytábla szélén. Minőségcsökkenés — Ezt 'a mintaterületet járjuk be! — szól az utasítás, és míg a biztosítósok a leveleket szedik, Czégány Antal kistermelővel beszélgetünk: — A négy hold Hevesi dohányon aljalevelét már letörtem, amikor megszórtak bennünket a Regionnal. A legértékesebb anyalevelek károsodtak. Ezeket már nem veszik át „jó” osztályzattal. Pedig .ugyanannyit dolgozom vele és ugyanannyi olajat, áramot használok el a szárításához, mintha a jobbat nyerném ki. Közben csokorba gyűlnek a biztosítósok. Megbeszélés, pontosabban vita következik a szentencia után: Átlagban itt 17 levél a tövön, a kár mértéke 28 százalék. — A kár mértékét a dohánybeváltó mintája után állapítottuk meg, tehát ők is így fizetnek a károsodott levelekért. — Nem a súlyt kellene káralapnak venni, hanem a minőségi kiesést! — Ha holnap mondjuk, ne adj’ isten elfagy a dohány, már más lesz a képe! — Ha az ÁB „megveszi” a le nem adott, károsodott dohányt, akár indíthatják is a táblákba a tárcsákat! Kunadacson két tábla is áll a falu határában. Az egyik arra figyelmeztet, hogy füstmentes községben járunk, a másik viszont elég furcsán hangzik: termeljük, de nem szívjuk. Természetesen a dohányzással, dohánnyal kapcsolatos a két kiírás, így aztán cseppet sem meglepő, hogy a Barátság Tsz központjának udvarában csupa dohánytermelő szövetkezeti taggal találkozunk. Az azonban annál inkább az, hogy ilyen szép számban gyűltek össze. A szövetkezet elnöke, Antal Lajos, most egészen más témáról kezdene el beszélni —' a náluk megtermelt gyógynövények elhelyezésének gondjairól — amikor munkatársnője nagy sóhajjal lép be az irodába: elnök elvtárs, megérkeztek az Állami Biztosító szakemberei. Igen nagy szemeket mereszthetek, mert az elnök máris magyarázattal szolgál. A mintegy 180 hckjár — háztáji és kisegítő gazdaság- bari, valamint a közös területen megtermelt — dohányt Region-kár érte. így aztán hagyunk csapot-papot- gyógynövényt, indulunk a tanácskozó- terembe, ahol már beszélgetnek az Állami Biztosító pesti, kecskeméti, bajai és bácsalmási szakemberei. Erdélyi Károly, az ÁB Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának kárrendezési csoportvezetője mindjárt a dolgok közepébe vág: Gyorsan, a tényeknek megfelelően — Azért jöttünk- el ennyien, hogy minél gyorsabban felmérhessük a kár mértékét. Fokozott figyelmet kérek a kollégáktól, hogy a tényeknek megfelelően, minél pontosabban kártalaníthassuk a több mint kétszáz termelőt. Úgy gondoljuk, hogy a múlt évi értékesítési átlagárat vesszük figyelembe. Ebből indulunk ki majd a kárösszeg meghatározásánál. Az elnök azonnal közbevág: A múlt év nem jó! Tavaly gyengébb volt a termésünk az átlagosnál, az aszály miatt. .— A kérés indokolt —jön a válasz; De az elnöknek még egy kérdése van: — Ha a kárt okozó gazdaság nem ismeri el, hogy ő a tettes, fizet-e a biztosító? — A mai munkánk szempontjából most nem ez a legfontosabb kérdés- a biztosító központi instruktora, Bánfalvi János felel —, nekünk most az a dolgunk, hogy minél előbb tisztában legyünk a kár mértékével. Egyébként, amíg a kárt okozó nem ismén el a károkozás tényét, a biztosító nem fizethet. Ilyen esetben polgári pert indíthat a károsult. Ott a bizonyítás során kiderül a kárt okozó is. Nagyon sajnálom, hogy a „gyanúsított” szomszédos gazdaság szakembere nincs itt, pedig úgy tudom, meghívták őket. — Pontosan azért lenne jó, ha megnéznék azt a kukoricánkat — így az elnök —, ami a vélt reglonozott napraforgótábla mellett van. Azon a helyen legnagyobb a kártétel, onnan számítva a távoíabbi földeken csökken. Bár mi csak a dohány ügyében várjuk a kárfelmérést. | —Kollégák! — ismét a csoportvezető szól — azt javaslom, hogy a dohánytáblákat külön-külön mérjük fel, nézzük meg, mennyi értékesíthető levelet
